Társaság Alapszabálya



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Székhelye: Solymár Imre Városi Könyvtár, 7150 Bonyhád, Perczel M. u. 50.

VESZPRÉMI BRIDZS ÉS TÁJÉKOZÓDÁSI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Alapszabály. Általános rendelkezések 1.

SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Veszprém Megyei Nevelőszülők Közhasznú Egyesülete Alapszabály

ZÖLD GONDOLAT LOVAGREND KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7621 Pécs, Mária u. 8. sz. ALAPSZABÁLYA. (Megállapította az alakuló Közgyűlés én.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

A L A P Í T Ó O K I R A T

,,Alapszabály. Általános rendelkezések 1.

Az Újjáéledő Hagyományok az Utókornak Egyesület Alapszabálya

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya


Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

E L Ő T E R J E S Z T É S

Egyesületi alapszabály

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A SUN BIN ÖKÖL HARCMŰVÉSZETI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYZATA AZ EGYESÜLET NEVE ÉS JOGÁLLÁSA

A Csákánydoroszlói Civil Szervezet Közhasznú Egyesület. Alapszabálya

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

EGYESÜLETI ALAPSZABÁLY /Egységes szerkezetbe foglalt, hatályosított szöveg/

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

BOTAFOGO Szabadidő-, Sport és Kulturális Szolgáltató Egyesület ALAPSZABÁLYA

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE

A Rózsavölgy Egyesület Alapszabálya 2. számú módosítása

2. oldal A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI, VALAMINT A KÖZHASZNÚ SZERVEZETEKET MEGILLETŐ KEDVEZMÉNYEK A közhasznú jogállás megszerzésének

Alapszabályzat március

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

ALAPSZABÁLY. 1. Egyesület neve: Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. 2. Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Damjanich utca 76.

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Egyesület Alapszabálya

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

A Sólyi Szölöhegyi. Kertbarátok egyesületének. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

A Szentgotthárd Énekegyesület Alapszabálya AZ EGYESÜLET NEVE, CÉLJA, FELADATA

- elfogadva a október 25-i közgyűlésen - I. fejezet Általános rendelkezések

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

Társaság Alapszabálya A Magyar Toxikológusok Társasága közgyűlésén, a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. Törvény 61. -a továbbá az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, végül a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján az alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A társaság neve: Magyar Toxikológusok Társasága A társaság neve angolul: Society of Hungarian Toxicologists Székhelye: 8200. Veszprém, Szabadságpuszta (Postacím: 8201. Veszprém Pf. 3.) A társaság típusa: A Társaság egyesületként a nyilvántartott tagsággal, a jelen alapító okiratban meghatározott célra önkéntesen létrehozott társadalmi szervezet, amely alapszabálya útján is biztosítja a szervezet demokratikus, önkormányzati elven való működését. A társaság jogállása: A Társaság az 1997. évi CLVI. tv. 3. -a alapján közhasznú szervezetként kéri nyilvántartásba vételét. A Társaság működése: A Társaság a Magyar Köztársaság területén, önkormányzati elven működő szakmai társadalmi szervezet. A Társaság éves költségvetési terv alapján gazdálkodik. Kiadásait tagdíjakból, valamint természetes- és jogi személyek adományaiból, illetőleg egyéb bevételeiből, gazdálkodása eredményéből fedezi. A TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGE 2. A Társaság közhasznú tevékenységet folytat és nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból, vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Gazdálkodása

2 során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott tevékenységre fordítja, közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt (1997. évi CLVI. tv. 4. (1) bekezdés a.)-d.) pont.) A Társaság országgyűlési, valamint önkormányzati képviselőjelöltet nem állít és nem támogat. A Társaság az 1997. évi CLVI. tv. 26. c.) pontjában meghatározott közhasznú tevékenységek közül cél szerinti tevékenységei útján az alábbiakat végzi: 1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, 2. tudományos tevékenység, kutatás, 3. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, 4. környezetvédelem. E tevékenységeket a Társaság az 1997. évi CLVI. tv. 26. c.) pontjában meghatározott tevékenységek közül az 1., 3., 4. és 9. tevékenységekkel azonosnak tekinti. A TÁRSASÁG CÉL SZERINTI TEVÉKENYSÉGE 3. A Társaság cél szerinti tevékenysége minden olyan tevékenység, amely a létesítő okiratban megjelölt célkitűzés elérését közvetlenül szolgálja, jelesül: 1. A kísérletes és klinikai toxikológusok szakmai- tudományos együttműködésének előmozdítása, 2. a toxikológusok nemzetközi kapcsolatainak elősegítése, információk ingyenes hozzáférhetővé tétele útján, 3. a toxikológusok szakmai képzésének szervezése, felügyelete és támogatása, 4. tudományos konferenciák szervezése és az azon való részvétel támogatása, 5. szakmai, tudományos tevékenység támogatása, 6. a toxikológiának, mint tudományágnak a társadalom széles rétegeivel való megismertetése, 7. szakmai kérdésekben történő állásfoglalás, szakvéleménynyújtás. A Társaság közhasznú szolgáltatásaiból részesülhet minden olyan természetes személy, aki a toxikológia és ahhoz szorosan kapcsolódó tudományterületen kutat, oktat, vagy dolgozik. A Társaság közhasznú szolgáltatásaiból a Társaság cél szerinti tevékenységére figyelemmel ösztöndíjak, támogatások és információ szolgáltatás formájában részesülhetnek a kedvezményezettek. E célokat közhasznú tevékenységként, e tevékenység kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló tevékenység folytatását közhasznú társadalmi szervezet formájában végzi. TÁRSASÁGI TAGSÁG KELETKEZÉSE, MEGSZŰNÉSE

3 4. A Társaság tagja lehet minden olyan természetes személy, akit a Társaság két tagja tagként ajánl és felvételét a közgyűlés elhatározza, továbbá aki az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja, és a tagdíjat megfizeti. A tagsági viszony írásbeli belépési nyilatkozat útján, a közgyűlés döntése alapján jön létre. Tiszteletbeli taggá választható az a személy, aki szakmai tevékenységével, vagy a Társaság külföldi kapcsolatainak ápolásában jelentős érdemeket szerzett. A tiszteletbeli tagság nem jár a választás és választhatóság jogával, az egyesület képviseleti és ügyintéző szervei tekintetében, továbbá a közgyűlésen való részvétel jogát megalapozza, de szavazati jogot nem biztosít. A tiszteletbeli tagságról a vezetőség javaslata alapján a közgyűlés dönt. A társasági tagság megszűnik a tag halálával, kilépésével vagy kizárással. A kilépési szándékot írásban kell közölni a Társaság Elnökével akként, hogy a kilépési szándék közlésének időpontja és jogosult irányában való megtétele a későbbiek során is, okirattal bizonyítható legyen (ajánlott, tértivevényes levél, illetőleg a Társaság elnökével időpont megjelölés mellett átvetetett okirat). A tagok sorából ki lehet zárni azt, aki: - az előírt tagsági díj kétévi összegénél magasabb összegű hátralékban van és az írásbeli felszólítás ellenére sem fizeti meg azt a felszólítás kézbesítésétől számított 3 napon belül, - vagy az alapszabályban meghatározott egyéb kötelezettségét súlyosan megsértette. A tagsági viszony megszűnéséről és a kizárás tényéről a Társaság közgyűlése dönt. A tiszteletbeli tagságot a Társaság közgyűlése visszavonhatja, ha a tiszteletbeli tag erre méltatlanná vált. A társaság minden tagja: A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 5. azonos szavazati joggal rendelkezik a társaság közgyűlésén, részt vehet a Társaság működését érintő minden kérdésről rendelkezni jogosult közgyűlés döntéshozatalában. A szavazati jogát minden tag csak személyesen gyakorolhatja. javaslatokat és indítványokat tehet a Társaság bármely szervének, részt vehet a Társaság rendezvényein, tanfolyamain és szakmai pályázatain, a Társaságtól szakmai állásfoglalást kérhet, igénybe veheti a Társaság által nyújtott támogatásokat és kedvezményeket, amennyiben az előírt feltételeknek megfelel. A társaság minden tagja jogosult megválasztani a társaság képviseleti és ügyintéző szerveit és azokba bármely magyar állampolgárságú, illetőleg magyarországi

4 tartózkodási engedéllyel rendelkező, továbbá Magyarországon letelepedett tag megválasztható. (1989. évi II. tv. 9. b.) pont.) A társaság tagja köteles: a közgyűlés által meghatározott mértékű tagdíjat megfizetni, tevékenyen közreműködni a társasági célok megvalósítása érdekében: a közgyűlés által meghatározott konkrét programok végrehajtása érdekében, köteles megjelenni a társaság Közgyűlésén. A TÁRSASÁG SZERVEI: KÖZGYŰLÉS 6. A Társaság legfőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlés a tagok több, mint a felének jelenléte esetében határozatképes. A közgyűlést az Elnök vagy a Titkár, továbbá a Felügyelő Bizottság határozata alapján, a Felügyelő Bizottság Elnöke önállóan jogosult összehívni. A közgyűlésre minden tagot a napirend közlésével kell meghívni úgy, hogy a meghívók elküldése és a közgyűlés napja között legalább 8 nap időköznek kell lennie. Évente egyszer rendes közgyűlést kell tartani. Rendkívüli közgyűlést kell tartani, ha a tagok egyharmada az ok és a cél megjelölésével azt igényli, vagy a tisztségviselők bármelyike azt szükségesnek tartja. Ez utóbbi esetben a közgyűlést önállóan összehívni nem jogosult tisztségviselő, ez irányú indítványát írásban terjeszti elő az Elnök, vagy a Titkár részére. Ha a közgyűlés nem volt határozatképes, az emiatt megismételt közgyűlés az eredeti napirendben szereplő ügyekben a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. A megismételt közgyűlést az eredeti - határozatképtelenség miatt elmaradt - közgyűlés időpontját követően 30 napon belüli időpontra kell összehívni, amely időpont az eredeti közgyűlés meghívójában is megjelölhető. A közgyűlés ülései nyilvánosak, azokon bárki részt vehet, szavazati joggal azonban csak a rendes tagok rendelkeznek (tiszteletbeli tagok nem). A közgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, 2/3-os szótöbbség, vagy egyhangúság szükséges azokban a kérdésekben való határozathozatalhoz, amelyek tekintetében jogszabály, vagy a jelen alapszabály ezt írja elő. A közgyűlés az Elnököt és a vezetőségi tagokat, valamint a Felügyelő Bizottság tagjait titkos szavazással választja meg. Kizárólag a közgyűlés hatáskörébe tartozik: az alapszabály megállapítása, módosítása, az évi költségvetés elfogadása, az ügyintéző és képviseleti- és ellenőrző szervek évi beszámolójának elfogadása, a Társaság ügyintéző képviseleti, valamint ellenőrző szervei és azok tagjainak megválasztása, a Társaság más társadalmi szervezettel való egyesülésének elhatározása, a Társaság feloszlásának kimondása, (1989. évi II. tv. 12. (1) bekezdés a)-e) pont).

5 továbbá a számviteli törvény szerinti éves beszámoló elfogadása (ideértve az adózott eredmény felhasználására és felosztására vonatkozó döntést), a közhasznúsági jelentés elfogadása, a tagok felvétele és kizárása. Az alapszabály módosításához és a Társaság feloszlásának kimondásához a jelenlévő tagok kétharmadának szavazata (minősített többség) szükséges. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b) pont), élettársa a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A b) pont esetében nem minősül előnynek a közhasznú társaság cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társaság által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. (1997. évi CLVI. tv. 8. (1) bekezdés a), b) pont). A VEZETŐSÉG A közgyűlés választja meg a Társaság Elnökét és a vezetőség további 8 tagját. 7. A közgyűlés a vezetőséget és a Társaság Elnökét 3 évre választja. Az Elnök javaslatára a vezetőség tagjai közül, a közgyűlés a Titkárt, Tudományos Titkárt és a Pénztárost választja meg. Vezetőség dönt minden olyan kérdésben, amely nem tartozik kizárólag a közgyűlés hatáskörébe. A vezetőség dönt különösen: 1. szakmai állásfoglalások, szakvélemények kiadása tárgyában, 2. támogatások odaítélésében, 3. a cél szerinti tevékenységek konkrét megvalósítása tárgyában. Döntéseiről, intézkedéseiről a következő közgyűlésen a Vezetőség köteles beszámolni. A Vezetőség jogosult a Társaságot terhelő kötelezettségek (szerződések, közhasznú társasággal kapcsolatos döntések) és a Társaságot illető jogok vállalásáról dönteni. E döntéseiről a Felügyelő Bizottságot köteles tájékoztatni. A Vezetőség a megjelent tagok egyszerű szótöbbségével dönt, a hatáskörébe tartozó ügyekben. A Vezetőség minimum öt tag jelenléte esetén határozatképes. A Vezetőség szükséghez képest - de évente legalább négyszer - tart ülést, melyet az Elnök vagy a Titkár hív össze. A Vezetőség ülésére minden vezetőségi tagot a napirend közlésével kell meghívni úgy, hogy a meghívók elküldése és az ülés napja között legalább 8 nap időköznek kell lennie.

6 A Vezetőség ülései nyilvánosak, bármely döntésben érdekelt egyéb személyt, szervet az ülésre külön is meg lehet hívni. A Vezetőség határozatát egyszerű többséggel, nyílt szavazással hozza, kivéve azokat az eseteket, ahol jogszabály minősített többséget ír elő. (1997. évi CLVI. tv. 7. (1) bekezdés.) A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b) pont), élettársa a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A b) pont esetében nem minősül előnynek a közhasznú társaság cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a Társaság által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. (1997. évi CLVI. tv. 8. (1) bekezdés a.) és b.) pont). A Vezetőség döntéseire a jelen alapszabályban rögzített közlés, nyilvánosságra hozatal módja, iratokba való betekintés rendje szabályait értelemszerűen alkalmazni kell. (1997. évi CLVI. tv. 7. (1)-(3) bekezdés). A vezetőség jogosult megfelelő képesítéssel rendelkező, erre jogosult természetes, vagy jogi személyt könyvelési teendők ellátásával megbízni. Részére díjazás állapítható meg. Az Elnök: 8. képviseli a Társaságot harmadik személy felé, valamint hazai és nemzetközi fórumokon, gondoskodik a határozatok végrehajtásáról a testületi szervek ülései között, vezeti a közgyűlést és a vezetőség üléseit, biztosítja a dokumentumok nyilvántartását és őrzését. A Társaság Titkára: a Társaság operatív munkáját végzi, az Elnök akadályoztatása esetén képviseli a Társaságot harmadik személy felé, valamint hazai és nemzetközi fórumokon, illetve vezeti a közgyűlést és a vezetőség üléseit, gondoskodik a közgyűlések és vezetőségi ülések jegyzőkönyvének felvételéről (jelöli és elfogadtatja a jegyzőkönyvvezetőt, valamint a két ellenjegyzőt), megszervezi a közgyűléssel kapcsolatos adminisztrációs és dokumentációs ügyeket. A Társaság Tudományos Titkára: az Elnök és a Titkár akadályoztatása esetén képviseli a Társaságot harmadik személy felé, valamint hazai és nemzetközi fórumokon, illetve vezeti a közgyűlést és a vezetőség üléseit, megszervezi a Társaság szakmai és tudományos programjait,

7 biztosítja a tudományos ülések és az előadások anyagának sajtó (internet) alá rendezését. A Társaság Titkárai az Elnök irányításával szervezik és intézik a Társaság ügyeit, és gondoskodnak a vezetőségi ülések rendszeres megtartásáról, a szervezet feladatainak elvégzéséről. A Pénztáros: kezeli a Társaság rendelkezése alatt álló pénzeszközöket, kezeli a Társaság bevételi és kiadási bizonylatait, elkészíti a Társaság pénzügyi helyzetéről szóló éves beszámolót és a következő évi költségvetés ajánlott tervezetét. A KÖZGYŰLÉSRE ÉS A VEZETŐSÉGRE VONATKOZÓ KÖZÖS ÜGYVITELI SZABÁLYOK 9. A vezetőségi ülésekről, valamint a közgyűlésről a Titkár jegyzőkönyvet készíttet, melyet a vezetőségi ülésen, illetőleg a közgyűlésen megválasztott jegyzőkönyv-vezető, valamint két jegyzőkönyv-hitelesítő aláír. A jegyzőkönyvből megállapíthatónak kell lennie a határozati javaslatok, valamint az ezek alapján született döntések tartalmának, időpontjának és hatályának, valamint a döntést támogatók és ellenzők számarányának, valamint, ha lehetséges, személyének is. (1997. évi CLVI. tv. 7. (3) bekezdés a.) pont.) A Társaság Elnöke köteles a közgyűlés és a vezetőség által hozott olyan határozatokat, amelyek bármely tagra, vagy harmadik személyre vonatkozóan jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg a döntés meghozatalától számított 14 napon belül írásban, tértivevényes postai küldeményként feladva az érintettel is közölni. (1997. évi CLVI. tv. 7. (3) bekezdés b.) pont.) A vezetőség és a közgyűlés határozatait a társaság székhelyén elhelyezett hirdetmény útján is közzé teszi. A közgyűlésről, valamint a vezetőségi ülésről készült jegyzőkönyvben személyazonosságának igazolását követően bárki a társaság egy tagjának jelenlétében betekinthet, illetőleg a költségek előzetes megtérítése mellett azokról másolatot kérhet. A betekintés, illetőleg másolatkérés szándékát a Társaság Elnökének írásban kell bejelenteni, aki 14 napon belül köteles a kérésnek eleget tenni. (1997. évi CLVI. tv. 7. (3) bekezdés c.) pont.) A közhasznú szervezet szolgáltatásai igénybevételének módját, illetőleg beszámolóit a vezetőség a fent írt módon hozza nyilvánosságra, azaz székhelyén írásban bárki által hozzáférhető módon közzéteszi (1997. évi CLVI. tv. 7. (3) bekezdés d.) pont.) A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

8 10. Ha a Társaság éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, Felügyelő Bizottság létrehozása akkor is kötelező, ha ilyen kötelezettség más jogszabálynál fogva egyébként nem áll fenn. Az alapszabály úgy rendelkezik, hogy a Társaságnál háromtagú Felügyelő Bizottság működik. Az első Felügyelő Bizottság megbízatása öt évre szól, tagjait a közgyűlés a tagok sorából választja. A Felügyelő Bizottsági taggá megválasztott személy az új tisztsége elfogadásától számított tizenöt napon belül azokat a szervezeteket, amelyeknél már felügyelő bizottsági tag, írásban tájékoztatni köteles. A Felügyelő Bizottság tevékenységét a hatályos jogszabályok szerint végzi. A Felügyelő Bizottság feladat- és hatásköre különösen: Dönt a közgyűlés rendkívüli ülésének összehívásáról, és javaslatot tesz annak napirendjére, ha megítélése szerint a vezetőség tevékenysége jogszabályba, az alapszabályba, illetve a közgyűlés határozataiba ütközik, vagy egyébként sérti a Társaság vagy a tagok érdekeit. Köteles megvizsgálni a közgyűlés napirendjén szereplő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, valamint minden olyan előterjesztést, amely a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik. Írásbeli jelentést készít a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) szerinti beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról a közgyűlés részére. Ellenőrzi a közhasznú szervezet működését és gazdálkodását. Ellenőrzi a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezeteket. Jelentést kérhet a vezető tisztségviselőktől, illetve tájékoztatást vagy felvilágosítást a Társaság munkavállalóitól, megbízottaitól, valamint a javára tevékenykedő egyéb személyektől. Megvizsgálhatja illetve betekinthet a Társaság könyveibe és irataiba. A Felügyelő Bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) a Társaság működése során olyan jogszabálysértés vagy a Társaság érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé; b) a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. Ha a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - nem hívtak össze közgyűlést, a határidő eredménytelen eltelte esetén erre a Felügyelő Bizottság is jogosult. Haladéktalanul értesíti a törvényességi felügyeletet ellátó szervet, ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg.

9 A Felügyelő Bizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a Felügyelő Bizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelő Bizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze. Ha a Felügyelő Bizottság a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről kötött szerződés megszegését észleli, köteles haladéktalanul összehívni a közgyűlést. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE 11. A Felügyelő Bizottság testületként jár el. A Felügyelő Bizottság tagjai sorából elnököt (szükség esetén elnökhelyettest) választ. A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha minden tag jelen van; határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza. A Felügyelő Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A Felügyelő Bizottság tagját e minőségében a Társaság tagjai, illetve tisztségviselői nem utasíthatják. A Felügyelő Bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével - a Felügyelő Bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni a Felügyelő Bizottság ülésének harminc napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. A Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyből ki kell tűnnie a döntés tartalmának, időpontjának, hatályának, a döntést támogatók és ellenzők számarányának. A jegyzőkönyvet az ülésen jelenlévő két jegyzőkönyv-hitelesítő tag, valamint a jegyzőkönyvvezető írja alá. A Felügyelő Bizottság tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a közgyűlésen, valamint a vezetőség ülésein. Ha a Felügyelő Bizottság tagjainak száma az alapszabályban meghatározott létszám alá csökken, vagy nincs az ülésének összehívására jogosult személy, úgy a Társaság Elnöke a felügyelő bizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles összehívni a közgyűlést. A VEZETŐSÉGRE ÉS A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK 12.

10 A Társaság vezetőségét és Felügyelő Bizottságának tagjait a Közgyűlés választja meg. A tisztségviselők személyére bármely tag tehet jelölést. A jelöléseket az Elnök regisztrálja. A vezetőség tagjai kötelesek a Társaság vezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján ellátni. A vezetőség, illetőleg a Felügyelő Bizottság tagjai a jogszabályok, az alapszabály, illetve a közgyűlés által hozott határozatok vétkes megszegésével a Társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek. Megszűnik a vezetőségi tag és a Felügyelő Bizottság tagjának megbízatása: a) a megbízás időtartamának lejártával, b) visszahívással, c) jogszabályban, illetőleg az alapszabályban szabályozott kizáró ok bekövetkeztével, d) lemondással, e) elhalálozással. A vezetőségi tag, valamint a Felügyelő Bizottsági tag tisztségéről bármikor lemondhat, azonban ha a Társaság működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá, kivéve, ha a közgyűlés az új vezető tisztségviselő megválasztásáról már ezt megelőzően gondoskodott. A lemondás hatályossá válásáig a vezető tisztségviselő a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve az ilyen intézkedések megtételében köteles részt venni. A lemondást az Elnökkel kell közölni. A vezetőség tagjai, az Elnök, a Felügyelő Bizottság tagjai és elnöke jogviszonyára a Ptk. ingyenes megbízási szerződésre vonatkozó szabályai (Ptk. 474-483. ) irányadóak. ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI SZABÁLYOK 13. Nem lehet a felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki: a) a Társaság Elnöke vagy a vezetőségnek tagja, b) a Társasággal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a Társaság cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. (1997. évi CLVI. tv. 8. (2) bekezdés a.)-d.) pont.) A Társaság megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A Társaság vezető tisztségviselője, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

11 A Társaság vezető tisztségviselője és közeli hozzátartozója [Ptk. 685. b) pont] ugyanannál a szervezetnél a Felügyelő Bizottság tagjává nem választható meg. A TÁRSASÁG KÉPVISELETE 14. A Társaság képviseletére az Elnök önállóan jogosult. A közgyűlés által, 2001. év október hó 26. napjától 3 évre megválasztott Elnök: Dr Hirka Gábor. A társaság képviseletére az Elnök akadályoztatása esetén a Titkár, illetőleg a Titkár akadályoztatása esetén a Tudományos Titkár önállóan jogosult. A közgyűlés által, 2001. év október hó 26. napjától 3 évre megválasztott Titkár: Dr Monostory Katalin A közgyűlés által, 2001. év október hó 26. napjától 3 évre megválasztott Tudományos Titkár: Dr Gregus Zoltán A társaság képviseletére a mellékelt aláírási címpéldány szerint jogosultak a fenti személyek. A GAZDÁLKODÁS SZABÁLYAI 15. A Társaság a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt létesítő okiratában meghatározott tevékenységére kell fordítania. A Társaság az államháztartás alrendszereitől - a normatív támogatás kivételével - csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. A fentiekben foglaltak szerint igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit a sajtó útján nyilvánosságra kell hozni. A Társaság által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. A Társaság a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. A Társaság bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. A pályázat feltételeit a Vezetőség egyszerű szótöbbséggel állapítja meg. Az alapszabály rendelkezése szerint a pályázat feltételeit a vezetőség esetenként egyszerű szótöbbséggel határozza meg. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. A Társaság váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki.

12 A Társaság a) vállalkozásának fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel; b) az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. A nyilvántartási szabályok A Társaságnak a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. A Társaság bevételei: a) az alapítótól, az államháztartás alrendszereitől vagy más adományozótól közhasznú céljára vagy működési költségei fedezésére kapott támogatás, illetve adomány; b) a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; c) az egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; d) a Társaság eszközeinek befektetéséből származó bevétel; e) a tagdíj; f) egyéb, más jogszabályokban meghatározott bevétel; g) a vállalkozási tevékenységből származó bevétel. A Társaság költségei: a) a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); b) az egyéb cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); c) a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); d) a közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek (ráfordítások, kiadások), amelyeket bevételarányosan kell megosztani. A Társaság nyilvántartásaira egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni. A beszámolási szabályok A Társaság köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: a) a számviteli beszámolót; b) a költségvetési támogatás felhasználását; c) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; d) a cél szerinti juttatások kimutatását; e) a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét; f) a Társaság vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét; g) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. A Társaság éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet.

13 Az a) pontban foglalt rendelkezés az éves beszámoló készítésének kötelezettségére, letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó számviteli szabályok alkalmazását nem érinti. A Társaság a közhasznú jogállásának megszűnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, illetőleg közszolgáltatás ellátására irányuló szerződéséből eredő kötelezettségeit időarányosan teljesíteni. VEGYES RENDELKEZÉSEK 16. A Magyar Toxikológusok Társasága (közhasznú társaság) a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság 1984-ben alakult Toxikológiai Szekcióját szakmai elődjének és az 1992-ben alakult Magyar Toxikológiai Társaságot (Veszprém Megyei Bíróság, PK.60.317/1992/24.) elődjének tekinti. Kelt, Zalakaros, 2003. év november hó 6. napján.... Dr Hirka Gábor, Elnök... Dr Vereczkey László, hitelesítő tag Dr Monostory Katalin, hitelesítő tag Szerkesztette és ellenjegyezte: