J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. január 21. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna Károly képviselő Bódis Margit képviselő Juhász János képviselő dr. Kónya Ferenc képviselő Kónya László képviselő Makra Sándorné képviselő Márta Ferenc képviselő Rapcsányi Gábor képviselő Távolmaradását előzetesen jelezte: Gyömbér László Távolmaradását előzetesen nem jelezte: Lengyel Istvánné dr. Tanácskozási joggal megjelent: Mákos Istvánné Combosné Polyák Anikó Nacsa Jánosné Kálmán János képviselő képviselő jegyző Magyar Posta képviselője Óvoda vezető Művelődési Ház igazgató / a jelenléti ív a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete / Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester: Köszöntötte a megjelenteket. Megállapította a határozatképességet. Elmondta, hogy dr. Kormányos László polgármester késni fog, ezért ő nyitja meg az ülést. Tájékoztatta a képviselőket, hogy Gyömbér László jelezte, hogy nem tud az ülésen részt venni. Ismertette a napirendi pontokat, elsőként javasolta megtárgyalni a Magyar Posta beszámolóját. Megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatosan van-e egyéb javaslat, miután nem volt, felkérte a képviselőket, hogy aki a napirendi pontokat elfogadja, kézfelemeléssel szavazzon. : A képviselő-testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül a tárgyalás menetét elfogadta: / a meghívó a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete / Napirend előtt: 1. Zárt ülésen hozott döntések ismertetése Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester: Elmondta, hogy a képviselőtestület 2008. december 10. napján zárt ülés keretében döntött:
2009. évi vagyon és felelősség biztosításról A Szatymaz Belterület 644/2 és a 644/3 helyrajzi számú telkek értékesítéséről Szolgáltatóházban lévő üzlethelyiség bérbe adásáról 2. Lejárt idejű határozatok végrehajtása / az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú melléklete / Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester: Megkérdezte, hogy van e kérdés, észrevétel a lejárt határidejű határozatokkal kapcsolatban, mivel nem volt felkérte a képviselőket, hogy aki elfogadja a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatást, kézfelemeléssel szavazzon. : A képviselőtestület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 1/2009 (I.21.) KT határozat Tárgy: Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadása H a t á r o z a t Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szatymaz Község Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadta. A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kap: 1. dr. Kormányos László polgármester 2. Mákos Istvánné jegyző 3. A Szociális és Egészségügyi Bizottság tájékoztatója a bizottság átruházott hatáskörében hozott döntéseiről / az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. számú melléklete / Dékányné dr. Balogh Andrea: Felkérte a képviselőket, hogy aki elfogadja a Szociális és Egészségügyi Bizottság tájékoztatóját a bizottság átruházott hatáskörében hozott döntéseiről, kézfelemeléssel szavazzon. : A képviselő-testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta : 2/2009. (I.21.) KT. határozat Tárgy: Szociális és Egészségügyi Bizottság tájékoztatója H a t á r o z a t 2
Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szatymaz Község Képviselőtestülete a Szociális és Egészségügyi Bizottság tájékoztatóját a bizottság átruházott hatáskörében hozott döntéseiről megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: Szatymaz Község Képviselőtestülete a Szociális és Egészségügyi Bizottság átruházott hatáskörében hozott döntéseiről szóló tájékoztatóját elfogadja. Határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kap: 1. dr. Kormányos László polgármester 2. Mákos Istvánné jegyző 3. Makra Sándorné SZE Bizottság elnöke 1. napirendi pont Tájékoztató a postai szolgáltatás ellátásáról / az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete / Dékányné dr. Balogh Andrea: Köszöntötte Combosné Polyák Anikót, a Magyar Posta képviselőjét, és felkérte, hogy ismertesse az előterjesztést. Combosné Polyák Anikó: Elmondta, hogy a kérésnek megfelelően elkészítették a beszámolót, amely a képviselők részére megküldésre került. Nem kívánta kiegészíteni szóban az előterjesztést, de elmondta, hogy a felmerülő kérdésekre szívesen válaszol. Dékányné dr. Balogh Andrea: Megkérdezte, hogy van-e kérdése a képviselőknek. Combosné Polyák Anikó: Mivel kérdés nem volt, elmondta, hogy tegnap a bizottsági ülésen merült fel a szombati nyitva tartás kérdése ezzel kapcsolatban tájékoztatta a képviselőket, hogy az ekkora létszámú településeken a hétköznapi nyitva tartás a jellemző, és elegendő is. Dékányné dr. Balogh Andrea: Miután egyéb kérdés, vélemény nem volt, felkérte a képviselő-testület tagjait, hogy aki elfogadja a tájékoztatást, kézfelemeléssel szavazzon. : A képviselő-testület 10 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi döntést hozta: 3/2009. (I.21.) KT. határozat 3
Tárgy: Tájékoztató a postai szolgáltatás ellátásáról Határidő: azonnal Felelős: polgármester H a t á r o z a t Szatymaz Község Képviselő-testülete megtárgyalta a Szatymaz Posta szolgáltatói tevékenységéről szóló tájékoztatást, és az alábbi döntést hozta: Szatymaz Község Képviselő-testülete a Szatymaz Posta szolgáltatói tevékenységéről szóló tájékoztatást a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint elfogadta. Határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kap: 1. Magyar Posta Zrt 2. dr. Kormányos László polgármester 3. Mákos Istvánné jegyző 2. napirendi pont Az önkormányzat és intézményei 2009. évi rendezvénytervének megtárgyalása / az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete / Dékányné dr. Balogh Andrea: Felkérte Kálmán Jánost, a Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvár igazgatóját, hogy ismertesse az előterjesztést Kálmán János: Elmondta, hogy a civil szervezetek bevonásával készült el a rendezvényterv. A rendezvényterv idén tartalmazza a várható költségeket is. Elmondta, hogy a falunapi költségek összege tévesen lett beírva a tényleges összeg 4 m Ft. Az összegek tartalmazzák a rendezvényeken fellépő művészek fellépti díját, reklámköltséget és egyéb költségeket. Mákos Istvánné jegyző: Tájékoztatta a képviselőket arról, hogy tegnap a bizottsági ülésen vetődött fel az, hogy a tavalyi évben számos alkalommal rendeztek a civil szervezetek bevételes rendezvényt. A közművelődési rendelet melléklete szabályozza, hogy a Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár nagytermét mikor használhatják ingyenesen. A rendelet 2 számú melléklete szerint díjmentes mindaz a tevékenység, amelyet az önkormányzat célzott feladatként finanszíroz. A bizottság javasolta, hogy a civil szervezet jelölje meg, hogy melyik legyen az az egy rendezvény, évente amely ingyenes. Erről a civil szervezetek írásban kapnak felhívást. Dékányné dr. Balogh Andrea: Megkérdezte, hogy van e kérdés, vélemény, javaslat. 4
Bódis Margit: Elmondta, hogy véleménye szerint a falunap nem kevés összegbe kerül, ezen kívül még több nagy rendezvény is lesz, ami éves szinten összesen megközelíti a 10 m Ft-ot, ezt nagyon soknak tartja. Barna Károly: Tájékoztatta Bódis Margit képviselőt, hogy tegnap a bizottsági ülésen is felvetődött ez a probléma, a költségvetés ismeretében majd újból szóba kerül. Kálmán János: Elmondta, hogy az éves költségek nagy részét a falunap viszi el. Dékányné dr. Balogh Andrea: Miután több kérdés, vélemény nem volt, felkérte a képviselőket, hogy aki elfogadja az önkormányzat és intézményei 2009. évi rendezvénytervét, szavazzon. :A képviselő-testület 10 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi döntést hozta: 4/2009. (I.21.) KT. határozat Tárgy: Az önkormányzat és intézményei 2009. évi rendezvénytervének megtárgyalása H a t á r o z a t Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szatymaz Község Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat és intézményei 2009. évi rendezvénytervét, és az alábbi döntést hozta: Szatymaz Község Képviselő-testülete az önkormányzat és intézményei 2009. évi rendezvénytervét a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint elfogadta. Határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kap: 1. dr. Kormányos László polgármester 2. Mákos Istvánné jegyző 3. Kálmán János Dankó Pista Művelődési Ház igazgató dr. Kormányos László polgármester megérkezett, Balogh Andrea átadta az ülés vezetését Dékányné dr. 3. napirendi pont Szatymazi Kábeltelevízió hálózat eladására vonatkozó bíráló bizottsági előterjesztés megtárgyalása / az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. számú melléklete / 5
dr. Kormányos László polgármester: Felkérte Barna Károlyt, a bíráló bizottság elnökét, hogy ismertesse az előterjesztést. Barna Károly: Elmondta, hogy egy pályázó kizárást javasolja a bizottság, mert nem felel meg a pályázati kiírásnak. Mákos Istvánné jegyző: Elmondta, hogy a pályázat 2. fordulója 2009. február 16-án 10 órakor lesz közjegyző jelenlétében. dr. Kormányos László polgármester: Miután több kérdés, vélemény nem volt, felkérte a képviselőket, hogy aki elfogadja a kiközölt határozati javaslatot, kézfelemeléssel szavazzon. : A képviselő-testület 11 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi döntést hozta: dr. Kormányos László polgármester: Mivel több kérdés, javaslat nem volt, illetve minden napirendi pontot megtárgyaltak zárt ülést rendelt el. Felkérte a képviselőket, hogy aki a zárt ülés elrendelésével egyetért, kézfeltartással jelezze. : A képviselő-testület 11 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta : 6/2009. (I.21.) KT. határozat Tárgy : Zárt ülés elrendelése Határidő: azonnal Felelős: polgármester H a t á r o z a t Szatymaz Község Képviselőtestülete zárt ülés tartását rendelte el. Határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kap: 1. Képviselőtestület tagjai 2. dr. Kormányos László polgármester 3. Mákos Istvánné jegyző k.m.f. dr. Kormányos László polgármester Mákos Istvánné jegyző 6
7
Szatymaz Községi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l Szatymaz, Kossuth u. 30. Szatymaz Község Képviselő-testülete M E G H Í V Ó 2. sz. melléklet 2009. január 21. napján / szerda / 14 órától ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár Szatymaz, Dózsa Gy. u. 42. Napirendi pontok: 1. Az önkormányzat és intézményei 2009. évi rendezvénytervének megtárgyalása Előadó: dr. Kormányos László polgármester Mákos Istvánné jegyző Kálmán János Művelődési Ház igazgató 2. Szatymazi Kábeltelevízió hálózat eladására vonatkozó bíráló bizottsági előterjesztés megtárgyalása Előadó: bíráló bizottság elnöke 3. Tájékoztató a postai szolgáltatás ellátásáról Előadó: Magyar Posta Zrt képviselője 4. Előterjesztések Előadó: Mákos Istvánné jegyző Kérem, hogy a testületi ülésen megjelenni szíveskedjék. Szatymaz, 2009. január 15. dr. Kormányos László polgármester
Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Száma Határozat Tárgya Határidő Végrehajtva 339/2008. (XII. 10.) Hulladékudvar nyitva tartása azonnal folyamatban 340/2008. (XII. 10.) Közszolgálati szerződés módosítása azonnal folyamatban 343/2008. (XII. 10.) Önkormányzati helyiségek bérleti díjának emelése 2009.01.01 igen 336/2008. (XII. 10.) 2009. évi biztosítás megkötése 2009.01.01 igen A Szatymaz belterület 644/2 és a 644/3 helyrajzi 354/2008. (XII. 10.) számú telkek értékesítése azonnal folyamatban 355/2008. (XII. 10.) Szolgáltatóházban lévő üzlethelyiség bérbe adása 2009.01.01 igen
Szatymaz Község Szociális Egészségügyi Bizottságától Szatymaz, Kossuth u. 30. 3/2009. Tárgy: tájékoztató a bizottság átruházott hatáskörében hozott döntéseiről Községi Képviselő Testület S Z A T Y M A Z Tisztelt Képviselőtestület! A Szociális és Egészségügyi Bizottság az alábbi tájékoztatást adja a Szatymaz Község Szervezeti és Működési Szabályzata 97/2007./III.21./ KT. számú rendelet 5.. /1/ bekezdésében foglaltak alapján az átruházott hatáskörében hozott döntéseiről. 2008. szeptember 8. napján megtartott ülés Átmeneti segélyt állapított meg 11 fő részére 82 e Ft összegben 3 fő kérelmét elutasította Ápolási díj 1 fő részére ápolási díjat állapított meg Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 23 család 43 kiskorú részére 143 e Ft összegben Lakásfenntartási támogatást állapított meg 4 fő részére Temetési segélyt állapított meg 2 fő részére 50 e Ft 2008. október 27. napján megtartott ülés Átmeneti segélyt állapított meg 8 fő részére 65 e Ft összegben 12 fő részére 5 mázsa tűzi fát állapított meg 3fő kérelmét elutasította Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
6 család 8 gyermek 33 e Ft összegben Lakásfenntartási támogatás 6 fő részére támogatást állapított meg Temetési segély állapított meg 3 fő részére 60 e Ft összegben 1 fő kérelmét elutasította 2008. november 24. napján megtartott ülés Átmeneti segélyt állapított meg 7 fő részére 65 e Ft összegben 4 fő részére 5 mázsa tűzifát állapított meg Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást állapított meg 1 család 3 gyermek részére 15. e Ft Temetési segélyt állapított meg 4 fő részére 80. e Ft összegben Lakásfenntartási támogatás l fő részére támogatást állapított meg Bursa Hungarica ösztöndíjat 14 fő részére ösztöndíjat állapított meg 2 fő kérelmét elutasította 2008. december 8. napján megtartott ülés Átmeneti segélyt állapított meg 5 fő részére 36 e Ft összegben 6 fő részére 5 mázsa tűzifát állapított meg. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást állapított meg l család 3 gyermek részére 10. e Ft Lakásfenntartási támogatás 1fő részére támogatást állapított meg Szatymaz, 2009. január 6. Makra Sándorné sk SZE. Bizottság elnöke
Kelet-magyarországi Igazgatósága 4046 Debrecen, Múzeum u. 3. Szatymaz Község Polgármesteri Hivatala Debrecen, 2009. január 08. Dr. Kormányos László Polgármester Úr Iktatószám:Gy.TIG.D.10.063-69/2008. Ügyintézőnk: Bartókné Fedor Tünde Szatymaz Telefon: 30/771-6603 Kossuth u. 30. Fax: 52/416-965 6763 Tárgy: Tájékoztató anyag Képviseleti-testületi ülésre Tisztelt Polgármester Úr! Tájékoztatom, hogy megkeresésük alapján összeállítottuk Szatymár Posta szolgáltatói tevékenységéről szóló beszámolót. Amennyiben a képviselő-testületi ülésen a Posta képviseletére igényt tartanak, úgy készséggel állunk rendelkezésre, melyet szíveskedjen fenti ügyintézőnk részére jelezni. Tisztelettel: Rácz Tamásné Igazgató Melléklet: 1 db
Magyar Posta Zrt. Kelet- magyarországi Igazgatósága Debrecen 4046 BESZÁMOLÓ Szatymaz Posta szolgáltatói tevékenységéről Debrecen, 2009. január 07.
2 T A R T A L O M J E G Y Z É K I. SZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁS, JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 3 1. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER... 3 2. MINŐSÉGI ELVÁRÁSOK... 4 II. POSTAHÁLÓZAT... 4 1. NYITVA TARTÁS... 4 2. A POSTA SZEMÉLYI FELTÉTELEI... 6 3. A POSTA TÁRGYI FELTÉTELEI... 6 III. A TELEPÜLÉSEN BIZTOSÍTOTT POSTAI SZOLGÁLTATÁSOK... 6 1. PÉNZTÁRSZOLGÁLAT... 6 2. POSTASZOLGÁLAT... 7 4. KÉZBESÍTŐSZOLGÁLAT... 9 5. KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG... 10 IV. KAPCSOLATTARTÁS... 10
3 I. Szolgáltatás ellátás, jogszabályi háttér A posta szolgáltató tevékenységét a 2004. január 1-jétől hatályos 2003. évi CI. törvényben foglaltak szabályozzák. A postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről a 79/2004. (IV.19.) Kormányrendelet rendelkezik. A jogszabályok alapján Szatymaz településen egyetemes és nem egyetemes postai szolgáltatások ellátását biztosítjuk. 1. A törvény alapján végzett postai tevékenységek az alábbiak: a) postai szolgáltatás egyetemes postai szolgáltatás: - két kg-ot meg nem haladó tömegű belföldi és nemzetközi levélküldeményekkel, címzett reklámküldeményekkel és nyomtatványokkal kapcsolatos postai szolgáltatás, - húsz kg-ot, meg nem haladó tömegű belföldi és nemzetközi postacsomagokkal kapcsolatos postai szolgáltatás, - vakok írását tartalmazó hét kg-ot meg nem haladó tömegű belföldi és nemzetközi küldeményekkel kapcsolatos postai szolgáltatás, nem egyetemes postai szolgáltatás: - futárposta, - gyorsposta, - integrált posta, - dokumentumcsere, b) postai közvetítő tevékenység, c) postabélyeg és egyéb postai értékcikk kibocsátása, forgalomba hozatala és forgalomból kivonása, valamint a postai értékcikk árusítás, d) a postai készpénz-átutalási tevékenység, a postai pénzforgalmi közvetítői tevékenység és a postautalvány-szolgáltatás, e) távirat-szolgáltatás postai résztevékenység. A Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság a postai szolgáltatások igénybevételének lehetőségét az ország minden településén és lakott helyén minden munkanapon a jelentkező forgalmi igények által indokolt mértékben és módon biztosítja. 1. Minőségirányítási Rendszer A Magyar Posta Zrt. célkitűzése, hogy valamennyi termékére és szolgáltatási folyamatára kiterjedő Minőségirányítási Rendszert működtessen és ISO 9001 minősítést szerezzen, ezáltal is garantálva ügyfelei számára a kimagasló minőségi szolgáltatást. A társaság ezért a jelenleg működő Minőségirányítási Rendszer kiterjesztésére, az ISO szabvány szerinti működés betartására nagy hangsúlyt fektet. A munkatársak folyamatos oktatásával, ellenőrzésével, tudásának visszamérésével kívánjuk biztosítani, hogy a megszerzett tanúsítványok megújíthatóak legyenek, mely szolgáltatásaink minőségét, rangját jelzik ügyfeleink számára.
4 Jelenleg a Magyar Posta Zrt. Logisztikai Rendszerek Üzletág összes terméke és szolgáltatási folyamata (pl. Országos Logisztikai Központ működése, gyorsposta küldemények, postacsomag, időgarantált csomagok, árufuvarozás, tömeges küldeményfelvétel a feldolgozó pontokon, feldolgozási-szállítási folyamat stb.) rendelkezik ISO 9001 minősítéssel, de ezen kívül vannak az ügyfelek által közvetlen módon nem érzékelhető egyéb auditált folyamatok is pl. a Postán belül működő Minőségmérési és Elemzési Szolgáltató Iroda működése. 2. Minőségi elvárások A jogszabályok, Üzletszabályzat és az egyes termékek Általános Szerződési Feltételeiben szereplő vállalások (belföldi és nemzetközi átfutási idő, várakozási idő, szolgáltatások területi elérhetősége stb) teljesítését a Magyar Posta Zrt. folyamatosan méri, ellenőrzi. Az elsőbbségi és nem elsőbbségi küldemények, valamint a nemzetközi küldemények átfutási idejének mérésére független szervezetet is igénybe veszünk. A belső és külső mérések alapján a belföldi átfutási idő mind az elsőbbségi, mind a nem elsőbbségi küldemények tekintetében kedvezőbb a jogszabályi elvárásnál. A Magyar Posta 2005-ben csatlakozott a REIMS nemzetközi minőségbiztosítási és végdíjelszámolási rendszerhez. Ennek legfőbb jellemzője, hogy a minőségi előírások teljesítésének elmaradásához kötbérrendszer kapcsolódik. A követelmények maximális teljesítése tehát a tagországok postáinak anyagi érdeke is. Rendkívül magas szolgáltatásminőségi követelmény jellemzi ezt a rendszert. II. Postahálózat 1. Nyitva tartás Területi és időbeli hozzáférés A postai szolgáltatások ellátásáról szóló 79/2004. (IV.19.) Kormányrendelet a postai szolgáltatások területi és időbeli hozzáférési követelményeit is meghatározza. A hivatkozott jogszabály területi hozzáférés követelménye a 39. szerint: (5) Az egyetemes postai szolgáltatónak az egyetemes postai szolgáltatást igénybevevők számára történő rendelkezésre állását ezernél nagyobb bejelentett lakóhelylyel rendelkező népességszámú településeken állandó postai szolgáltató hely üzemeltetésével kell biztosítania. (6) Az (5) bekezdésben meghatározott követelményt a húszezernél nagyobb bejelentett lakóhellyel rendelkező népességszámú településeken az alábbi alkalmazásával kell teljesíteni: a) bejelentett lakóhellyel rendelkező húszezer lakosonként legalább egy állandó postai szolgáltatóhelyet kell működtetni, b) az állandó postai szolgáltatóhelyek bármely bejelentett lakóhellyel rendelkező belterületi lakos lakásától történő elérhetősége a légvonalban mért háromezer métert nem haladhatja meg, c) az azonos településen belüli két állandó belterületi postai szolgáltatóhely közötti légvonalban mért távolság legfeljebb hatezer méter lehet.
5 Szatymaz község lakosságának száma a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése szerint a 2008. január elsején 4551 fő, a lakások száma 1922. A település postai ellátását egy postahely biztosítja, melynek jellemző adatait az alábbi táblázat szemlélteti: Posta neve Postatípus IPH besorolás Szatymaz C gépes Címe Dózsa György utca 19/a. Nyitva tartása Hétfőtől-péntekig Szombat 08.00-16:00 zárva Szatymaz község területén a hivatkozott jogszabályban előírt területi hozzáférés kötelezettségnek megfelelünk. A Kormányrendelet 41. (4) postai szolgáltatások időbeli hozzáférésének követelményei között fogalmazza meg, hogy Az egyetemes postai szolgáltató és az engedélyes postai szolgáltató által üzemeltetett állandó postai szolgáltató helyeken minden munkanapon legalább két órás napi nyitvatartási időt kell biztosítani 7 és 20 óra között. A tizenötezer, vagy annál nagyobb számú bejelentett lakossal rendelkező településeken legalább egy postai szolgáltató helyen a napi nyitvatartási idő minden munkanapon legalább hat órás, amelyből legalább egy nyitvatartási órának 8 óra előtt, vagy 17 óra után kell lennie. A szolgáltatóhely nyitvatartási rendje a törvényi előírásoknak megfelelően, valamint az üzleti elvárások érvényesítése mellett, a lakossági igények figyelembevételével került meghatározásra. Szatymaz postahely a hasonló adottságú, nagyságú szolgáltatóhelyeknél alkalmazott általános nyitvatartási és pénztárszolgálati rend szerint üzemel. Szatymaz posta IPH ellátottsága A Magyar Posta Zrt. 2001. évben egy új informatikai, technológiai alaprendszert vezetett be, az Integrált Posta Hálózat -ot (IPH). Az IPH a Posta számára olyan technológiai, informatikai infrastruktúrát biztosít, amely egyrészt a meglévő szolgáltatások minőségét és költségét kontrollálhatóvá teszi, másrészt biztosítja az ügyfelek jobb színvonalú kiszolgálását, lehetőséget ad új szolgáltatások bevezetésére. Mérhetővé teszi a teljesítményeket és támogatja - egyenetlen igénybevétel esetén is - a kapacitások kihasználásának optimalizálását, megbízhatóbbá, kiszámíthatóvá alakítja a postai hálózatot. Az Integrált Posta Hálózatban a gépesítettség fokától függően Front Office és Gépes posták kerültek kialakításra. Szatymaz postán a Gépes postai technológia került telepítésre 2001. március 21-én 1 db számítógép konfigurációval, amely a háttérmunkahelyek napi munkafolyamatait támogatja. Az eltelt időszakban a postahelyen további 1 IPH számítógéppel bővült a rendszer, melynek telepítésére 2007. augusztus 06-án került sor.
6 2. A posta személyi feltételei Szatymaz posta november hónapban összesen 8 főt: 1 fő 6 órás, 4 fő 7 órás és 3 fő 8 órás munkavállalót foglalkoztatott. A legmagasabb iskolai végzettség alakulása: Felvételi területen 4 fő dolgozik, ebből: szakközépiskolai végzettséggel 2 fő, gimnáziumi végzettséggel 2 fő rendelkezik. Kézbesítési területen 4 fő dolgozik, ebből: általános iskolai végzettséggel 2 fő, technikumi végzettséggel 2 fő rendelkezik. Postai szakképzettséggel hat munkatársunk rendelkezik. 3. A posta tárgyi feltételei Szatymaz posta a Szatymaz, Dózsa György utca 19/a. szám alatti telken található. Hagyományos építési technológiával épített, földszintes, nyeregtetős kialakítású épület. Az épület 1977-ben épült, a műszaki állapota jó, a 4-5 évenkénti karbantartási munkák az állagmegóvás érdekében folyamatosak. Az épület akadálymentesítése már megtörtént. A posta hasznos alapterülete: 140 m 2. A legutóbbi tisztasági festésre 2004. évben került sor. III. A településen biztosított postai szolgáltatások A postai fő tevékenységek az alábbiak szerint csoportosíthatóak. 1. Pénztárszolgálat Szatymaz posta a lakossági pénzforgalom lebonyolításában aktívan részt vesz. A klasszikus pénzforgalmi tevékenység keretén belül a postahely készpénzátutalási/expressz készpénzátutalási megbízások, valamint a belföldi postautalvány felvételét végzi. Az Államadósság Kezelő Központ megbízásából értékpapírok (Kincstári Takarékjegy), az OTP Bank Nyrt. megbízásából takarékbetétek (kamatozó betétkönyv, gépkocsinyeremény-betétkönyv) forgalmazását végzi.
7 A postahelyeken a Posta banki szolgáltatások márkanév alatt értékesített pénzügyi termékek közül az alábbiak érhetőek el: - Posta Folyószámla - Posta Elektronikus számlacsomag, - Posta Nyugdíjszámla - Posta Megtakarítási Kártya melyet a postahely off-line módon kezel és értékesít. A Posta banki szolgáltatások márkanév alatt értékesített pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat az Erste Bank Hungary Nyrt. nyújtja. Bankkártyák használatával lehetőség nyílik folyószámla terhére történő készpénzfelvételre, folyószámla javára történő készpénz befizetésére (kizárólag OTP és Erste Bank által kibocsátott bankkártyákkal), valamint egyenleg lekérdezésre a postán üzemelő POS terminálon keresztül. A Posta Folyószámlához kapcsolódó bankkártya, a Posta Kártya használatával készpénzfelvételi tranzakció nélkül, kedvezményes díjon fizethetők be a készpénzátutalási/expressz készpénzátutalási megbízások (csekkek). A posta részt vesz továbbá a nemzetközi gyors készpénzátutalás szolgáltatás (Western Union) ellátásában is. A Posta Megtakarítási Kártya használatával - POS terminálon keresztül - bővült a postahelyen elérhető megtakarítások köre, tekintettel arra, hogy a kártya segítségével az ügyfelek rugalmasan fektethetik be pénzüket, kiemelkedő hozamlehetőség mellett. A Magyar Posta Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. közötti megállapodás alapján a Posta biztosításközvetítő tevékenységet végez, melyek a következők: PostaHaszonŐr, PostaÉrtékŐr (életbiztosítások), PostaFészekŐr (lakás), PostaTestŐr (baleset), PostaUtasŐr (utas), PostaAutóŐr (kötelező gépjármű felelősség biztosítás). A biztosítások megkötésére off-line rendszerben kerül sor. A Fundamenta Lakástakarékpénztár Zrt., valamint az OTP Lakástakarékpénztár NyRt. megbízásából lakástakarék-közvetítő tevékenységet végez, melynek keretében lakás-előtakarékossági szerződéseket köt. 2. Postaszolgálat Levélposta - levélpostai küldemények, - nyomtatvány, - válaszküldemény szolgáltatás, - címzett reklámküldemény, - vakok írása, - hivatalos irat.
8 A postára adott küldeményekhez különszolgáltatás ajánlott, értéknyilvánítás, tértivevény, illetve egyéb különszolgáltatás saját kezébe, utánvétel kapcsolódhat. E klasszikusnak nevezhető termékeken túl biztosítunk - küldemények utánküldése szolgáltatást, valamint - elektronikus értesítés, előrejelzés, visszajelzés és nyomkövetés szolgáltatásokat. Csomag - belföldi postacsomag (standard/nem standard), - időgarantált csomag szolgáltatások (Prémium, Egyedileg kezelt, Kényelem, Üzleti csomag) felvétele. Egyéb - távirat felvétele, - EMS küldemény felvétele - Posta-Világfax felvétele, melynek keretében a Posta a felvett papír alapú, írást, ábrát vagy képet tartalmazó dokumentumot a megadott nemzetközi telefax előfizető részére továbbítja, - személyes bélyeg: a szolgáltatás keretében megrendelhető Személyes bélyegívek a postahelyen utólagos postai úton történő kiküldéssel. A jogszabályi megfelelőség biztosítása érdekében kialakított szállítási rendszer lehetővé teszi, hogy valamennyi tárgynapon felvett küldemény tárgynapon továbbításra kerüljenek. A sorban állás csökkentését a Magyar Posta kényelmi szolgáltatásaival biztosítjuk, így lehetőség van elsősorban a vállalkozók részéről a postaanyag ki- és beszállítás igénybevételére, a csomagküldemények telephelyi felvételére, fiókbérleti szolgáltatás igénybevételére. 3. Szolgáltatások Szatymaz Posta helyben nem értékesít, a megyében lévő legközelebbi postahelyen, Szeged 1 postán azonban elérhető a kisvállalkozóknak szóló Új Magyarország Kisvállalkozói Hitelt és Postás Egészségpénztár termék. Az alábbi szerződéses termékek értékesítésével kapcsolatban a helyi vállalkozások, cégek vezetői részére a kisvállalkozói ügyfélkapcsolati munkatárs időpont egyeztetést követően személyesen, vagy telefonon tud felvilágosítást adni: Logisztikai termékek ( Pl. Posta Business Pack, Egyszerűsített utánvétkezeléses csomag, Időgarantált csomag szolgáltatás), Bérmentesítő gép bérbeadás, Díjhitel, Reklámkiadvány terjesztés, Komplex postázási szolgáltatás, Telephelyi szolgáltatások, Személyes bélyeg, Címhely tisztítás.
9 4. Kézbesítőszolgálat A Magyar Posta Zrt. szolgáltatásait az ország valamennyi településén a hatályos jogszabályok 2003. évi CI. törvény a postáról, illetve a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Kormányrendelet előírásai, valamint a közzétett Üzletszabályzatok szerint biztosítja. A kézbesítőszolgálatok szervezése során fokozottan érvényesülnek az előírt minőségi követelmények, ügyfélszolgálati elvárások, a települések helyi sajátosságai, valamint a gazdaságos üzemeltetés szempontjai. Szatymaz község területén a csomagküldemények kivételével a kézbesítési tevékenységét Szatymaz posta látja el. A postacsomagok házhoz kézbesítését a Logisztikai Rendszerek Üzletág szegedi telephelyéről kiinduló gépkocsi végzi. Belterületen egyesített kézbesítők útján, háznál történik a közönséges és könyvelt levélpostai küldemények (levelek, képeslapok, ajánlott küldemények, hivatalos iratok), értéknyilvánítással feladott küldemények, nyugellátási és kifizetési utalványok, valamint a hírlapok (napi és színes lapok), reklámkiadványok kézbesítése. Belterületen 2 kézbesítő munkatársunk 864 címhelyre, napi 22,5 km-t közlekedik kerékpárral a küldemények mielőbbi, pontos kézbesítése érdekében. A külterületi részekre címzett küldemények kézbesítése 894 címhely esetében telepített támpontos levélszekrények útján, 2 címhelyre házhoz kézbesítéssel 2 gépkocsival közlekedő kézbesítővel valósul. Szatymaz község külterületén egy támpont kivételével megtörtént a támpontos levélszekrények cseréje. A cserében még nem érintett 13. sz. támponton is új, a jogszabályi előírásoknak megfelelő levélszekrények kerülnek telepítésre a közeljövőben. Az EMS gyorsszolgálati küldeményeket az üzletszabályzatban közzétettek szerint, munkanapokon 12 óráig kézbesíti a posta. A nyugellátási utalványok kifizetése a valamennyi nyugdíjas részére eljuttatott nyugdíjkifizetési naptár szerint, 11 nap alatt ütemezetten történik. A törvényi előírásoknak megfelelően a 100 ezer Ft értékhatár alatti postacsomagot, levélpostai küldeményt, posta- és kifizetési utalványt kézbesítjük házhoz, ezen értékhatár felett a küldemények érkezéséről a címhelyen hátrahagyott értesítő útján tájékoztatjuk ügyfeleinket. Nyugellátási utalványt összeghatárra való tekintet nélkül háznál kíséreljük meg kifizetni. Szatymaz postán a küldemények kézbesítését 1 nő és 3 férfi dolgozó látja el, közülük 2 fő rendelkezik szakképesítéssel.
10 A postai dolgozók szakmai felkészültségének köszönhetően, a tárgyi feltételek megléte mellett, a községben a kézbesítő szolgálat ellátása megfelelő színvonalon történik. 5. Kereskedelmi tevékenység A településen üzemelő postahely folyamatosan részt vállal a lakossági ügyfelek részéről felmerülő kereskedelmi igények kielégítésében. Szatymaz posta értékesítési profilja a kereskedelmi szolgáltatások terén: postai szolgáltatáshoz szorosan kapcsolódó postai és egyéb nyomtatványok, illetékbélyeg forgalmazása. Sorsjegy forgalmazás. Mobil feltöltő kártyák és egyéb telefon kártyák értékesítése. Elektronikus mobilfeltöltés szolgáltatás. A Működési engedély alapján ajándék jellegű tárgyakat árusít. IV. Kapcsolattartás A településen működő önkormányzattal kölcsönös együttműködésre, folyamatos kapcsolattartásra törekszünk, ezt elsősorban a helyi posta vezetőjének személyében biztosítjuk. (A területileg illetékes Kisvállalkozói ügyfélkapcsolati munkatársunk neve: Kása Józsefné, telefonos elérhetősége: 30/ 771 4470.) A nagyobb horderejű, a lakosság széles körét érintő postai természetű ügyekben az önkormányzatot minden esetben megkeressük a postai szolgáltatások ügyféligényekhez igazodó biztosítása érdekében. Megítélésünk szerint Szatymaz község területén működő postahely üzemeltetéséhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, a postai szolgáltatások jó színvonalon biztosítottak. Rácz Tamásné igazgató
SZATYMAZ KÖZSÉG INTÉZMÉNYEI ÉS CIVIL SZERVEZETEI 2009. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE SZATYMAZ, 2009. JANUÁR 15. 1
2009. január 21. 14 óra 2009. február 11. 14 óra 2009. március 18. 14 óra 2009. április 21. 14 óra 2009. május 20. 14 óra 2009. június 17. 14 óra 2009. július 22. 14 óra 2009. szeptember 09. 14 óra 2009. október 21. 14 óra 2009. november 18. 14 óra 2009. december 16. 14 óra Szatymaz Község K é p v i s e l ő t e s t ü l e t é n e k 2009. évi munkaterve Testületi ülések rendje: Lakossági fórumok: Falugyűlés 2009. március 05. 18 óra Közmeghallgatás 2009. november 18. 2
Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár 2009 A 2009. évi rendezvényterv kialakítása során számos új rendezvényt kívánunk megvalósítani, ezzel a lakosság minél szélesebb körének biztosítva tartalmas kikacsolódást. Fontosnak tartjuk, hogy a már sikeres és hagyománnyá vált rendezvényeket új tartalmakkal bővítsük. A művelődési Ház 2009. évi rendezvényterve összeállításakor a képviselőtestület kérésére tervezett költségvetést is mellékelünk. Ezek a költségek rendszerint tartalmazzák az adott rendezvény összes költségét beleértve a fellépti díjakat, valamint a reklám költségeket is. Fontos megemlíteni a pályázati források kiaknázását, melyekkel a költségvetés kiegészíthető. Január Január 26-30. 10 éves a Mi Lapunk kiállítás 20.000 Ft Január 30. Erdélyi utazások előadás 6.000 Ft Február Február 02. véradás Február 06. Erdélyi utazások II. előadás 6000 Ft Március hó Március 16-20. Premier-pláne fotókiállítás 10.000 Ft Március 21. Tavasznyitó rendezvény a tavaszi napéjegyenlőség jegyében Március 26-27. Barackvirág ünnep 90.000 Ft 180.000 Ft Április Április 04. Latin est Pálinkó Lujzával Április 10. Húsvéti készülődés- családi nap Április 23. Könyvtári rendezvény 60.000 Ft 70.000 Ft 20.000 Ft Május Május 11-15 II. Szatymazi gyűjtők kiállítás Május 30. Repülőnap + gyermeknap 15.000 Ft 80.000 Ft Június 3
Június 06. Dankó nótaest 180.000 Ft Június 22-26. Nyári tábor 90.000 Ft Július Július 11-12. XVII. Őszibarack Fesztivál és Falunapok 40.000 Ft Július 31. Szabadtéri koncert 30.000 Ft Augusztus Augusztus 11-20. Homokháti Fesztivál: Kiállítás Augusztus 20. Búcsú 330.000 Ft Szeptember Szeptember 26. Hagyományőrző nap 300.000 Ft Október Október 8. Író olvasó találkozó Nagy Bandó Andrással 20.000 Ft Október 10. Futafalu- futóverseny 20.000 Ft Október 12-16. Egészségét 40.000 Ft (nőgyógyászati rákszűrés 120.000 Ft) Október 23. Szatymaz Dakar November November 05. Kávéházi este, zongoraest 50.000 Ft November 13. Indiai est 110.000 Ft November 17. Huzella Péter műsora 20.000 Ft November 21. Adventi készülődés - családi délelőtt 30.00 Ft December December 4. Mikulás színház 70.000 Ft December 12. Idősek karácsonya 160.000 Ft December 14-18. Karácsonyi kiállítás és vásár December 19. Községi Karácsony 110.000 Ft Egyéb rendezvények: 150.000 Ft 4
SZKTT Közoktatási Intézménye Szatymazi Iskola 2009. évi Iskolai programok Február 2009. február 20. Alsó tagozat farsangja 14-16 óráig 2009. február 27. Felső tagozat farsangja 14-19 óráig Március 2009. március 13. Március 15-i ünnepség iskolai 2009. május 29. Gyereknap iskolai Május Június 2009. június 04. Művészeti Iskola - tanévzáró 2009. június 11. 8. osztályosok bankettje 2009. június 13. 8. osztályosok ballagása 2009. június 14. Iskolai tanévzáró ünnepség Szeptember 2009. szeptember 01. Iskolai tanévnyitó ünnepség Október 2009. október 21. Október 23-i megemlékezés December 2009. december 19. Alsó, első tagozat karácsonyi ünnepsége 5
Január 15. Gazdaköri Esték Január 29. Gazdaköri Esték Február 12. Gazdaköri Esték Február 26. Gazdaköri Esték Március 26-27. Barackvirág Napok Szatymazi Gazdakör Szatymazi Nyugdíjas Egyesület Az egyesület minden hónap utolsó szerdáján tartja hóvégi közgyűlését. Február Február 21. Farsangi bál Május Május 09. Anyák napi ünnepség Július Július 11-12. Falunapok Szeptember Szeptember 26. Hagyományőrző nap Október Október 03. Idősek Világnapja November November 28. Mikulás ünnepség December December 12. Idősek karácsonya 6
Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete Március 7. Nőnapi Jótékonysági Bál Március 28. Évzáró közgyűlés Április 19. Szalonna sütés Május 1. Majális Május 30. Gyermeknap Március Április Május Június Június 20. Kerekasztal beszélgetés (Polgármesteri Hivatal, Civil szervezetek, képviselők részvételével) Július Július 11-12. Falunapi kiállítás Július 25. Mindenki névnapja Szeptember 5. Mindenki névnapja Szeptember 19. Szüreti Bál Október 10. Esélyegyenlőség napja November 14. Mindenki névnapja Szeptember Október November December 5. Mikulás ünnepség December 13. Karácsonyi ünnepség December 31. Szilveszteri mulatság December 7
Szatymazi Sakkbarátok Köre Január Január 25. Megye II. Sakkverseny Március Március 1. Megye I. Sakkverseny Március 15. Megye II. Sakkverseny Március 22. Megye I. Sakkverseny Április Április 12. Megye I. Sakkverseny Április 19. Megye II. Sakkverseny Április 26. Megye I. Sakkverseny Május Május 29-Június 01. Szatymaz Kupa regionális sakkverseny Október Október 22-25. Szatymazi Ősz sakkverseny Szatymazi Fiatalok Társasága Április 25. Paint ball Május 1. Szatymaz Kupa Július 12-13. Falunap Augusztus 20. Búcsú Október 3. Paint ball Október 30. Töklámpás készítés Október 31. Halloween napi borzongás December 18. Évzáró December 19. Községi Karácsony December 28. Lan-Day hálóparti Április Május Július Augusztus Október December 8
Közművelődési és Családsegítő Egyesület Március 5. Közgyűlés Július 12-13. Falunapok Szeptember 26. Hagyományőrző nap November 21. Adventi készülődés December 12. Idősek karácsonya December 14-18. Karácsonyi vásár December 19. Községi Karácsony Március Július Szeptember November December Szatymaz, 2009. január 15. Kálmán János Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár Igazgató 9
2009. JANUÁR HÓ Időpont: Program: Helyszín Szervező 15. Csütörtök Gazdaköri esték Művelődési Ház Gazdakör 21. Szerda Testületi ülés Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 25. Vasárnap Megye II. sakk verseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok köre 26. Hétfő 10 éves a Mi Lapunk kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 27. Kedd 10 éves a Mi Lapunk kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 28. Szerda 10 éves a Mi Lapunk kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 28. Szerda Nyugdíjas Egyesület közgyűlése Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 29. Csütörtök 10 éves a Mi Lapunk kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 29. Csütörtök Gazdaköri esték Művelődési Ház Gazdakör 30. Péntek 10 éves a Mi Lapunk kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 30. Péntek Erdélyi utazások (előadás, vetítés) Művelődési Ház Művelődési Ház 2009. FEBRUÁR HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 02. Hétfő Véradás Művelődési Ház Vöröskereszt 06. Péntek Erdélyi utazások II. Művelődési Ház Művelődési Ház 11. szerda Testületi ülés Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 12. Csütörtök Gazdaköri Esték Művelődési Ház Szatymazi Gazdakör 14. Szombat Nyugdíjas Egyesület Farsangi rendezvénye Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 20.Péntek Általános Iskola Farsangi rendezvénye (alsós) Művelődési Ház Általános Iskola 25. Szerda Nyugdíjas egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 26. Csütörtök Gazdaköri Esték Művelődési Ház Szatymazi Gazdakör 27. Péntek Általános Iskola Farsangi rendezvénye (felsős) Művelődési Ház Általános Iskola 10
2009. MÁRCIUS HÓ Időpont Program: Helyszín: Szervező 01. Vasárnap Megye I. sakk verseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok köre 05. Csütörtök Falugyűlés Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 07. Szombat Nőnapi bál Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 13. Péntek Március 15-i ünnepség Művelődési Ház Általános Iskola 15. Vasárnap Megye II. Sakkverseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok köre 16. Hétfő Premier/plane fotókiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 17. Kedd Premier/plane fotókiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 18. Szerda Premier/plane fotókiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 18. Szerda Testületi ülés Gondozási Központ Polgármesteri Hivatal 19. Csütörtök Premier/plane fotókiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 20. Péntek Premier/plane fotókiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 21. Szombat Tavaszi Napéjegyenlőség és vigasság Művelődési Ház Művelődési Ház 22. Vasárnap Megye I. sakkverseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok köre 25. Szerda Nyugdíjas egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 26. Csütörtök Barackvirág Napok Művelődési Ház Művelődési Ház 27. Péntek Barackvirág Napok műsoros rendezvény Művelődési Ház Művelődési Ház 28. Szombat Évzáró közgyűlés Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 11
2009. Április 04. Szombat Latin est Pálinkó Lujzával Művelődési Ház Művelődési Ház 10. Péntek Húsvéti családi nap Művelődési Ház Művelődési Ház 12. Vasárnap Megye I. Sakkverseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok Köre 19. Vasárnap Megye II. Sakkverseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok Köre Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 19. Vasárnap Szalonna sütés Művelődési Ház udvara 22. Szerda Testületi ülés Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 23. Csütörtök Könyvtári rendezvény Művelődési Ház Könyvtár 26. Vasárnap Megye I. Sakkverseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok Köre 29. Szerda Nyugdíjas Egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 12
2009. MÁJUS HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 01. Péntek SZAFT kupa Sportpálya SZAFT Majális Művelődési Ház udvara Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 09. Szombat Anyák napi ünnepség Művelődési ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 11.hétfő Szatymazi gyűjtők kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 12. Kedd Szatymazi gyűjtők kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 13. szerda Szatymazi gyűjtők kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 14. Csütrötök Szatymazi gyűjtők kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 15. Péntek Szatymazi gyűjtők kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 20. szerda Tetületi ülés Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 27. Szerda Nyugdíjas Egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 29. péntek Gyermeknap Általános Iskola Általános Iskola 29. péntek Szatymaz kupa sakk verseny Általános Iskola Szatymazi Sakkbarátok Köre 30. szombat Repülőnap és gyermeknap Polgármesteri Hivatal Szatymazi repülőtér 30. szombat Szatymaz kupa sakk verseny Általános Iskola Szatymazi Sakkbarátok Köre 30. szombat Gyermeknap Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 31. vasárnap Szatymaz kupa sakk verseny Általános Iskola Szatymazi Sakkbarátok Köre 13
2009. JÚNIUS HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 04. Csütörtök Művészeti Iskola évzáró Művelődési Ház Általános iskola 14. Vasárnap Tanévzáró Általános iskola Általános Iskola 06. Szombat Dankó nótaest Művelődési Ház Művelődési Ház 11. Csütörtök Ballagók Bankettja Művelődési Ház Általános Iskola, SZAFT 13. Szombat Általános iskola Ballagási ünnepsége Általános iskola Általános iskola 17. Szerda Testületi Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 20. Szombat Kerekasztal beszélgetés Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 22. hétfő Nyári tábor Művelődési Ház Művelődési ház 23. kedd Nyári tábor Művelődési Ház Művelődési ház 24.szerda Nyári tábor Művelődési Ház Művelődési ház 24. Szerda Nyugdíjas Egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjasok Egyesülete 25. Csütörtök Nyári tábor Művelődési Ház Művelődési ház 26. Péntek Nyári tábor Művelődési Ház Művelődési ház 2009. JÚLIUS HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 11. Szombat Őszibarack Fesztivál és Falunapok Művelődési Ház és Polgármesteri Hivatal Környéke Művelődési Ház, Civil szervezetek 12. Vasárnap Őszibarack Fesztivál és Falunapok Művelődési Ház és Polgármesteri Hivatal Környéke Művelődési Ház, Civil szervezetek 22. Szerda Testületi ülés Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 25. Szombat Mindenki névnapja Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 29.Szerda Nyugdíjas Egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 31. péntek Szabadtéri koncert Műv. Ház és Környéke Művelődési Ház, SZAFT 14
2009. AUGUSZTUS HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 11. Kedd Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 12. Szerda Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 13. Csütörtök Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 14. Péntek Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 15. Szombat Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 17. Hétfő Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 18. Kedd Kiállítás Művelődési Ház Művelődési Ház 19. Szerda Kiállítás, Művelődési Ház Művelődési Ház 20.Csütörtök Kiállítás, Búcsú Művelődési Ház Művelődési Ház 24. Hétfő Zárva 25. Kedd Zárva 26. Szerda Zárva 27. Csütörtök Zárva 28. Péntek Zárva 2009. SZEPTEMBER HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 05. Szombat Mindenki névnapja Művelődési Ház (nagyterem) Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 09. Szerda Testületi ülés Gondozási Központ Polgármesteri Hivatal 19. Szombat Szüreti Bál Művelődési Ház (nagyterem) Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 26. Szombat Hagyományőrző nap, táncház Művelődési Ház Művelődési Ház (pályázat függvénye) 30. Szerda Nyugdíjas Egyesület összejövetele Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjas Egyesület 15
2009. OKTÓBER HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 03. Szombat Idősek Világnapja Lesz-Vigasz vendéglő Szatymazi Nyugdíjasok Egyesülete 08. Csütörtök Író olvasó találkozó Nagy Bandó Andrással Művelődési Ház Könyvtár 10. Szombat Rokkantak Világnapja Művelődési Ház Művelődési Ház 10. Szombat Futafalu Szatymaz utcái Művelődési Ház, Általános Iskola 12. Hétfő Egészséghét Művelődési Ház Művelődési Ház, Egészségház Nőgyógyászatyi rákszűrés 120.000 Ft Általános Iskola, Óvoda 13. Kedd Egészséghét Művelődési Ház 14. Szerda Egészséghét Művelődési Ház 15. Csütörtök Egészséghét Művelődési Ház 16. Péntek Egészséghét Művelődési Ház 21. Szerda Október 23-i ünnepség Művelődési Ház Általános Iskola 21. Szerda Testületi ülés Gondozási Központ Polgármesteri Hivatal 22. Csütörtök Regionális Sakk verseny Művelődési Ház Szatymazi Sakkbarátok Köre 23. Péntek Regionális Sakk verseny Szatymazi Sakkbarátok Köre 23. Péntek Szatymaz Dakar Szatymaz környéki düllőutak V8 egyesület 24. Szombat Regionális Sakk verseny Szatymazi Sakkbarátok Köre 25. Vasárnap Regionális Sakk verseny Szatymazi Sakkbarátok Köre 30. Péntek Töklámpás készítés Művelődési Ház SZAFT 31. Szombat Halloween napi borzongás Művelődési Ház SZAFT 16
2009. NOVEMBER HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 05. Csütörtök Kávéházi este, zongoraest Művelődési Ház Művelődési Ház 13. Péntek Indiai Est Művelődési Ház Művelődési Ház 14. szombat Mindenki Névnapja Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Egyesülete 17. Kedd Huzella péter műsora Művelődési Ház Könyvtár 18. Szerda Testületi, közmeghallgatás Művelődési Ház Polgármesteri Hivatal 21. Szombat Adventi készülődés, családi délelőtt Művelődési Ház Művelődési Ház. Óvoda 28. Szombat Mikulás ünnepség Művelődési Ház Szatymazi Nyugdíjasok Egyesülete 17
2009. DECEMBER HÓ Időpont: Program: Helyszín: Szervező 04. Péntek Mikulás színház Művelődési Ház Művelődési Ház 05. Szombat Mikulás ünnnepség Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 12. Szombat Idősek Karácsonya Művelődési Ház Műv. Ház, Polgármesteri Hivatal, KÉCSE Idősek alapítványa, Nyugdíjas Egy. 13. Vasárnap Mozgáskorlátozottak Karácsonyi Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Ünnepsége Egyesülete 14. Hétfő Karácsonyi vásár Művelődési Ház Művelődési Ház 15. Kedd Karácsonyi vásár Művelődési Ház Művelődési Ház 16. Szerda Karácsonyi vásár Művelődési Ház Művelődési Ház 16. Szerda Testületi ülés Gondozási Központ Polgátmesteri Hivatal 17. Csütörtök Karácsonyi vásár Művelődési Ház Művelődési Ház 18. Péntek Karácsonyi vásár Művelődési Ház Művelődési Ház 19. Szombat Községi Karácsony Művelődési Ház Művelődési Ház, Civil szervezetek Iskola karácsonyi ünnepsége Művelődési Ház Általános Iskola 21. Hétfő Zárva 23. Kedd Zárva 24. Szerda Ünnep 25. Csütörtök Ünnep 26. Péntek Ünnep 27. Szombat Zárva 28. Vasárnap Zárva 28. Hétfő Lan Day Hálóparti Művelődési Ház SZAFT 30. Kedd Zárva 31. Szerda Szilveszteri buli Művelődési Ház Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete 18
19
Szatymaz Község Önkormányzat Bíráló Bizottságának Elnökétől 6763 Szatymaz, Kossuth u. 30. Tel.: 62/583-560 Fax: 62/283-311 Ügyiratszám: 16-2/2009. Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Kábeltelevízió hálózat értékesítésére kiírt pályázatok bírálatáról tájékoztatás. Szatymaz Község Önkormányzata a Képviselőtestület döntésének felhatalmazásával pályázatot írt ki a kábeltelevízió hálózat értékesítésére. A pályázati kiírásra három cégtől érkezett ajánlat: Opticon Telekommunikációs Hálózati Kft, Szélmalom Kábeltévé Zrt, és T-Kábel Magyarország Kft. A pályázatokat a Bíráló Bizottság először formailag, majd tartalmilag is értékelte. A bizottság megállapította, hogy az Opticon Telekommunikációs Hálózati Kft. ajánlata a pályázati kiírásnak nem felel meg, mivel a pályázati kiírásban csatolandó mellékletként szerepel, hogy a pályázó a vételárat a szerződéskötéstől számított 30 napon belül egy összegben megfizeti. Az Opticon Telekommunikációs Hálózati Kft pályázatában arról nyilatkozik, hogy részletekben kívánja a vételárat megfizetni. A pályázati kiírás szempontjából eddig a Szélmalom Kábeltévé Zrt-nek van a legjobb ajánlata, mivel az első fordulóban ő kínálta a legmagasabb vételárat. A pályázat 2. fordulója nyilvános versenytárgyaláson közjegyző jelenlétben történik 2009. február 16-án. Fentiekre tekintettel az alábbi határozati javaslatot terjesztem a T. képviselőtestület elé. Kérem, hogy az előterjesztést vitassák meg és a hozzák meg döntésüket. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Szatymaz Községi Képviselőtestülete megtárgyalta az Opticon Telekommunikációs Hálózati Kft. kizárására vonatkozó javaslatot, és az alábbi határozatot hozta: A képviselőtestület úgy határozott, hogy a kábeltelevízió hálózat értékesítésére kiírt pályázat második fordulójából kizárja az Opticon Telekommunikációs Hálózati Kft-t, mivel ajánlata nem felel meg a pályázati kiírásnak. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Szatymaz, 2009. január 15. Barna Károly sk. Bíráló Bizottság elnöke