SIMPLY CLEVER Az új ŠKODA Octavia és Octavia Combi
A csodálkozás olyan örömteli érzés, amit nem élhetünk át elégszer. Ahhoz, hogy meglepődjünk, nem kell mindent megváltoztatnunk. Néha elég csak más nézőpontból szemlélni a dolgokat, hogy felfedezzük azokat a csodálatos pillanatokat, amelyek korábban rejtve maradtak előttünk. Az új ŠKODA Octaviát úgy terveztük, hogy mindennap újra és újra ámulatba ejtsen. Az előremutató műszaki megoldások és a kisebb-nagyobb figyelmes részletek Simply Clever kombinációjával egy olyan autó született, mely minden szempontból a jövőt képviseli. Tágas tereiben minden és mindenki kényelmesen elfér, dinamikus vonalai pedig egyszerre teszik elegánssá és modernné. Emellett az új Octavia minden korábbinál környezetkímélőbb is, hiszen súlyát több mint 100 kilogrammal csökkentették. Számos láthatatlan műszaki megoldást és kisegítő rendszert tartalmaz, amelyek garantálják, hogy minden út biztonságos, sima és szórakoztató legyen. Utas és vezető számára nem marad más, mint az ámulat napról napra, utazásról utazásra.
Bőséges hely mindennek és mindenkinek
Függőlegesen és vízszintesen egyaránt kellemesen tágas tér áll a járművezető és az első utas rendelkezésére. Az első üléseket állítható könyöktámasz teszi még kényelmesebbé. A tágasság és szabadság érzését tovább fokozza a csökkentett hőáteresztő, színezett üvegből készült panorámatető. A panorámatető felbillenthető vagy hátratolható, így az első ülések fölötti tér egybenyitható a külső térrel. Az Octavia teljes kihasználtság mellett is szokatlanul tágas belső teret kínál. A hátsó ülésen hárman is kényelmesen elférnek. A két szélső hátsó ülésnél alaptartozék az Isofix és Top Tether gyermekülés-rögzítő rendszer.
A csomagtér méretei magukért beszélnek: az Octavia Combi 610 literes csomagtere a hátsó ülések ledöntésével 1740 literesre növelhető.
Simply Clever megoldások A ködfényszórók kanyarkövető funkciója különösen hasznos kanyarodáskor: segítségükkel a vezető az egyébként nem látható akadályokat pl. járdaszegélyt is észreveheti. Ez a funkció 40 km/h sebesség alatt kapcsol be, amennyiben a ködlámpát nem használják. A jobb-, illetve a baloldali lámpa bekapcsolását a kormánykerék állása vagy az irányjelző kar aktiválása szabályozza.
A középkonzolba épített multimédia-tartó praktikus tartozék, amely az ipod, a mobiltelefon és egyéb multimédiás eszköz biztonságos utazás közbeni tárolásának kérdését is megoldja. A parkolójegytartó csipesszel egyszerűen, jól láthatóan rögzíthető a parkolójegy a szélvédő belső oldalán. Az első ajtók belső oldalán kialakított tárolóban elfér egy 1,5 literes palack. Ugyanitt egy kivehető szemetes is elhelyezhető, mely segít a belső tér tisztaságának megőrzésében. Az műszerfal középső részén található MDI multimédia adapterre csatlakoztatott különböző mobil eszközök a rádió, a navigációs rendszer vagy a többfunkciós kormánykerék kezelőszerveivel vezérelhetők. Egy Simply Clever megoldás a járművezető ülése alatt. A külön ezt a célt szolgáló tárolórekeszben a fényvisszaverő mellény mindig kéznél van, ha szükséges.
Az első utasülés vízszintes pozícióba hajtásával az autó még sokoldalúbban kihasználhatóvá válik, például lehetővé teszi a hosszabb tárgyak szállítását is. A csomagtér jobb kihasználtságát segíti a két függőleges és egy vízszintes rögzítőháló. Mindkét függőleges háló két részből áll, és a köztük lévő zsebben számos apróbb tárgy elfér. Emellett opcionálisan a kalaptartó alá is rendelhető egy háló. A kalaptartó felhajtható, megkönnyítve a nagyobb tárgyak, pl. gyermekkerékpár berakodását, majd a kirakodást követően egyszerűen visszahajtható az eredeti pozíciójába. A tanksapka fedelébe rejtett jégkaparó mindig kéznél van, és nedvesen is problémamentesen visszahelyezhető. További Simply Clever megoldás a dízelmotoros autókban megtalálható technika, mely segít megelőzni a nem megfelelő üzemanyag betöltését. Kinek nem kellett még piszkos tárgyakat szállítania? Ilyen helyzetekben segít a kétoldalú csomagtér borítás: az elegáns, kárpitozott oldalával felfelé bármilyen csomag szállítására alkalmas, amely nem szennyezi be az autót, de szükség esetén egyszerűen megfordítható, hogy a mosható gumival borított oldala legyen felfelé.
melyek megkönnyítik életünket A csomagtérben két tépőzárral rögzíthető, műanyag rögzítőelem védi a szállított tárgyakat és csomagokat az elmozdulástól. A rögzítőelemek használaton kívül a hátsó kerékív mögötti rekeszben tárolhatók. Szintén hasznos kiegészítő a kihajtható, dupla akasztó, amelyre felakasztva egyszerűen szállíthatók a bevásárlótáskák.
Az Octavia Combihoz elérhető, csomagtérpadlóba rejtett rakodórekesz a csomagtér padlószintjét a rakodóperemmel egy szintre emeli, és ezzel megkönnyíti a tárgyak ki- és berakodását. Ezt az opciót választva egy külön rakodótér is kialakítható, mely ideális a használaton kívüli csomagtérfedő vagy tetősín, illetve olyan tárgyak tárolására, melyeket nem kívánunk szem előtt hagyni. Rögzítőpánt az elsősegélycsomag számára a jobb oldali kerékív mögött. A csomagtérben található, hátsó ülések lehajtására szolgáló gomb még kényelmesebbé teszi a rakodást. Az Octavia Combi csomagtérfedő rolója alatt kialakított praktikus zseb biztonságos tárolóhelyet kínál azoknak a tárgyaknak a számára, melyeket a csomagtérben szállított többi tárgytól külön szeretnénk tárolni.
Az Octavia Combi elektronikus vezérlésű ötödik ajtaja automatikusan nyílik és záródik, ami különösen télen és esőben kényelmes. Az ajtó négy gombbal működtethető: a távirányító gombjával, a középkonzolon lévő gombbal, az ötödik ajtó belső burkolatába épített gombbal, valamint a külső Softtouch gombbal. Az ajtó felső állása tetszőlegesen állítható.
Az új Octavia dizájnja tiszta vonalakkal, markáns élekkel és határozott felületekkel vonja magára a figyelmet. Az új ŠKODA formanyelvét az egyszerűség, pontosság és kifinomultság jellemzi, amely harmonikus arányokat, kiemelkedő funkcionalitást és időtlen szépséget kölcsönöz az autónak. Az orr-rész domináns eleme a krómozott hűtőrács, melynek formája az új ŠKODA logóra irányítja a figyelmet. A hűtőrács az alul jellegzetesen megtört vonalú első lámpacsoportban folytatódik. Az első rész egyedi elemeinek formája és elrendezése az autó karizmatikusan sportos jellegét hangsúlyozza. Újdonságnak számít a jellegzetes, egybefüggő fénycsíkot létrehozó LED-es nappali menetfény (Bi-Xenon fényszóróval kombinálva), valamint a kanyarkövető funkcióval ellátott fekete ködfényszórók. A dupla C betűt formázó hátsó lámpa összetéveszthetetlenül azonosítja a márkát. Opcionálisan az erősebb fényt adó, energiatakarékos LED fényforrás is választható.
Az új Octavia harmonikus megjelenése, amely a dinamizmus, az elegancia és a praktikum tökéletes kombinációjából ered, oldalnézetben érvényesül a legjobban. Az eleganciát tovább fokozhatják az oldalsó ablakokat keretező krómozott díszlécek és az autó hátulján erősebben színezett SunSet ablakok. Az Octavia Combihoz tervezett tetőlécek exkluzív ezüst vagy elegáns fekete színben választhatók. A karosszéria hátsó részét a tiszta vonalak jellemzik. A markáns lökhárító biztonságot sugall, míg a nagyméretű csomagtérajtó a használhatóságot és a csomagtérhez való könnyű hozzáférést hangsúlyozza. A hátsó részen számos, az új ŠKODA gépjárművekre jellemző karosszériaelem látható, így például a ŠKODA logó és márkanév, valamint a rendszámtábla számára kialakított, döntött felület.
A környezet védelme érdekében az új Octavia kiemelkedő üzemanyag-fogyasztási és széndioxidkibocsátási paraméterekkel rendelkezik. A takarékos működéshez hozzájárult a súlycsökkentés is, amelyet a megfelelő anyagok kiválasztásának és a korszerű gyártási technológiának köszönhetően a nagyobb méret és az újabb műszaki berendezések ellenére sikerült elérni. A legtöbb változat már Green tec modellként kapható, így már alapfelszereltségként tartalmazza a Start-Stop rendszert és a fékenergia-visszanyerési funkciót. A kínálatban szereplő mindegyik motorhoz választható megbízható, precíz, kevés mozgatást igénylő kézi váltó. Az automata DSG váltó kiváló gyorsulást biztosít, és az optimális működési tartományban tartja a motort. A megfelelő vezetési technika mellett igen kedvező üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek érhetők el. A modellváltozattól függően a jármű hét- vagy hatsebességes váltóval rendelhető.
Az autó kiváló aerodinamikai jellemzői tovább javíthatók a csomagtérajtóra szerelt légterelővel. A Start-Stop rendszer üzemanyagot takarít meg azzal, hogy automatikusan leállítja a motort, amikor a működésére nincs szükség. A rendszer szükség esetén a sebességváltó előtt található kapcsolóval deaktiválható. A fékenergia-visszanyerési technológiával, amely a jármű mozgási energiáját használja fel az akkumulátor töltésére, csökkenthető a motor terheltsége és gazdaságosabbá tehető az autó működése. A benzinmotorok választékát a négyhengeres 1.2 TSI/86 LE, az 1.2 TSI/ 105 LE, az 1.4 TSI/ 140 LE, valamint a nagy teljesítményű 1.8 TSI/ 180 LE változat alkotja. Az 1.2 és az 1.4 motorok teljesen újak, az 1.8 motor pedig egy átdolgozott változat, amely a TSI technológia harmadik generációját képviseli. Mindegyik motorra jellemző a kisebb súly és az alacsonyabb üzemanyagfogyasztás, valamint széndioxid-kibocsátás. A dízelmotorok választéka: négyhengeres 1.6 CR TDI/90 LE vagy 1.6 CR TDI/105 LE, és a csúcsmodell: 2.0 CR TDI/ 150 LE. A kínálatban szereplő mindegyik dízelmotor új fejlesztésű; jellemzőik a nagyobb teljesítmény, az egyenletesebb működés, az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás, valamint az akár 45%-kal alacsonyabb károsanyag-kibocsátás.
Az új Octavia vezetői segédrendszerei és fejlett műszaki megoldásai újszerű lehetőségeket kínálnak, például segítenek elkerülni a veszélyes helyzeteket, illetve enyhíteni azok esetleges következményeit. Egyes vezetői segédrendszerek a belső visszapillantó tükör alatti, szélvédőn elhelyezkedő többfunkciós kamerát használják; ilyen például a sávtartásra figyelő, úgynevezett Lane Assistant, a távolsági fényszórók működését szabályozó Light Assistant, valamint a közlekedési táblákat felismerő és megjelenítő Traveller Assistant rendszer. A többfunkciós kamerát használó segédrendszerek működése nyomon követhető a műszerfalon, a járművezető látóterében elhelyezett kijelzőn. Ezzel kapcsolatos újdonság a színes kijelzős Maxi DOT rendszer. Az országutakon és autópályákon hasznos segítség az adaptív tempomat (Adaptive Cruise Assistant), amely a Tempomat szokásos funkcióin felül az első lökhárítóba beépített radar révén a biztonságos követési távolság megtartásában is segít. A rendszer működése a Maxi DOT kijelzőn nyomon követhető. A biztonságos vezetést segíti főként hosszú, éjszakai vezetés során a fáradtságérzékelő rendszer, mely 65 km/h sebesség felett kapcsol be, és a szervokormány működését figyeli. Amennyiben olyan jellemzőket észlel, amelyek a vezető fáradtságára utalhatnak (például erősebb korrekciós kormánymozdulatok), pihenőt javasol a vezetőnek. A vezető jobb kezével könnyen elérhető gombsor a felszereltségi szinttől, illetve a motor típusától függően a központi zár, a Start-Stop rendszer, az gumiabroncslégnyomást figyelő rendszer, az ASR, a vezető profil kiválasztás, az első parkolóradarok, valamint a Park Assist kapcsológombjait tartalmazza. A parkolássegítő rendszerek célja a tájékozódás megkönnyítése a parkolási manőver során. A parkolóradar hangjelzése figyelembe veszi a jármű feltételezett haladási irányát az akadályok jelzésénél, azaz például hátramenetbe kapcsolva nem figyelmeztet szükségtelenül az autó elejénél lévő akadályokra. A Park Assist segédrendszerrel még ennél is egyszerűbb a parkolás. A rendszer képes kiválasztani a megfelelő parkolóhelyet, illetve párhuzamosan vagy derékszögben beállni a parkoló autók sorába. A párhuzamos parkoláshoz csak 60 cm-rel több helyre van szüksége, mint magának az autónak a hossza. (A képen a Park Assist funkció látható az Amundsen+ navigációs rendszer kijelzőjén).
A vonzó megjelenés és a korszerű technológiák egyedi kombinációját jeleníti meg a krómozott elemekkel díszített, multifunkciós, bőrbevonatú kormánykerék, amellyel élvezet a jármű irányítása. A legigényesebb változatban a háromküllős kormánykeréken megtalálhatók a rádió, a telefon és a DSG automata váltó kezelőszervei is. Az új, tíz hangszórót (köztük egy központi hangszórót és egy, a csomagtérben elhelyezett mélynyomót) tartalmazó Canton hangrendszer, hangzását az Octavia belső terére optimalizálták, abszolút egyedülálló hangminőséget nyújt zenehallgatás vagy akár egy telefonbeszélgetés során egyaránt. A KESSY vagyis a kulcs nélküli ajtónyitóés indítórendszerrel rendelkező autókban a kormányoszlopon helyezkedik el az indítógomb. A gomb segítségével kulcs nélkül is elindítható az autó, vagy leállítható a motor. A belső térben található különböző műszaki berendezésekhez és kezelőszervekhez harmonikusan illeszkednek a különböző dizájn elemek, mint például az első és hátsó ajtók dekorbetétei. A Blues, Swing és Bolero (a képen) rádiók számos különböző funkcióval ellátott, valódi információs és szórakoztató készülékek. A rádió képezi az autóba épített multimédiás információs rendszer alapját, azaz rajta keresztül vezérelhetők az autó különböző beállításai. A Bolero rádió mostantól még kényelmesebben vezérelhető, mert az egyujjas érintések mellett számos funkció esetében a többujjas érintéseket is támogatja. A Columbus navigációs rendszer eddig is elismerést érdemelt az útvonalszámítás gyorsaságáért és az útvonal precíz kijelzéséért, de mostantól a legigényesebb multimédia információs rendszer szerepét is betölti. Beállíthatók rajta keresztül az autó működési paraméterei, és nem feledkezhetünk meg a rendkívül kényelmesen használható, 8 átmérőjű érintőképernyős felületről sem, mely érzékeli a képernyőhöz közelítő kezet, és automatikusan bekapcsol. A sebességváltó előtt kialakított MobilBox tárolórekesz felerősítve adja át a tetőantenna jelét a mobiltelefonnak. Emellett gondoskodik a telefon biztonságos tárolásáról is vezetés közben.
Az autóban számos tárolóhely került kialakításra, így mindennek megvan a maga helye. A műszerfal alsó részébe épített, légkondicionálható, zárt kesztyűtartóban frissen tartható például az útra szánt étel. Praktikus a belső visszapillantó tükör felett kialakított napszemüvegtartó rekesz. Az első utasülés alján kialakított, lehajtható tárolórekesz ideális olyan apróbb tárgyak számára, amelyek praktikusak, de nem feltétlenül kell szem előtt lenniük. Az első ülések hátán található zsebekben sok minden elfér, a könyvtől a játékokig, a hátsó ajtókban kialakított tárolórekesz pedig további apróságok számára hasznos, így például a gyermekeknek szánt 0,5 literes üdítők elhelyezésére is.
A vezető és az első utas számára praktikus dupla italtartó került kialakításra a középkonzolban, amely további tárolási lehetőségeket is nyújt. A hátul utazók kényelmét növeli a lehajtható könyöktámasz, amelyben két üdítős palack is elhelyezhető. A síléc és a snowboard szállítására szolgáló, kivehető sízsák egyszerűen áttolható a csomagtér és az utastér közötti résen. Kisgyermekes családok különösen hasznosnak találhatják a kárpitozott első ülések háttámlájára rendelhető műbőr borítást.
A központi zár feloldásakor bekapcsoló lámpák segítenek például a pocsolyák elkerülésében, ha sötét helyen kell ki- vagy beszállni az autóba. A hátsó szélvédő előtt manuálisan lehúzható roló védi a hátul ülőket az erős napsütéstől. A mennyezetbe épített, szórt fényt adó CatVision lámpák sötétben kellemes megvilágítást biztosítanak a középkonzol területén. Az elektromosan állítható vezetőülés három különböző ülés- és tükörbeállítást tud megjegyezni. 230 V-os aljzatba számos eszköz laptop, DVD-lejátszó, mobiltelefon-töltő stb. csatlakoztatható. Ide kerülhetnek a fűthető hátsó ülések szabályozógombjai is. A tisztán tartott lámpabúra erősebb fényt és jobb láthatóságot eredményez. A beépített, teleszkópos fényszórómosó berendezés könnyedén eltávolítja az út során lerakódó port és szennyeződést. Kényelmesebbé teszi a ki- és beszállást az ajtó nyitásakor bekapcsolódó lábtérvilágítás. A kellemes belső klímáról az elektronikus vezérlésű, kétzónás Climatronic légkondicionáló rendszer gondoskodik, melynek újdonsága a szélvédő párásodását csökkentő páratartalom-érzékelő.
Kiemelkedően kellemes élményt nyújt az Octavia Combihoz rendelhető két részes, elektronikusan állítható panorámatető, mely a vezető és az utasok számára egyaránt élvezetesebbé teszi az utazást. Az elektronikusan mozgatható hálós rolóval az egész panorámatető befedhető.
A biztonsági berendezések széles köre köztük kilenc légzsák biztosítja, hogy az utasok extrém helyzetekben is számíthassanak az autó nyújtotta védelemre. Az alapfelszereltség részét képező elektronikus menetstabilizátort új funkciók egészítik ki, mint például a többszörös ütközést megelőző fékrendszer, mely bármely első légzsák aktiválódásakor lehetőség szerint megakadályozza az autó irányítás nélküli mozgását. Jelentősen javítják a biztonságot azok a fejlett technológiákon alapuló balesetvédelmi segédrendszerek, amelyek most először jelennek meg a ŠKODA modellekben. A már említetteken felül ide a Proaktív utasvédelmi rendszer, amely vészhelyzetben szorosabbra húzza a vezető és az első utas biztonsági övét, felhúzza a motoros első ablakokat, és adott esetben bezárja a napfénytetőt is.
A belső visszapillantó tükör fölött elhelyezett, opcionális kiegészítő belső visszapillantó tükörből vezetés közben, hátrafordulás nélkül is szemmel tarthatók a hátsó ülésen utazó gyermekek. Elöl és hátul is oldallégzsák véd a mellkasés medencetáji sérülésektől egy esetleges oldalirányú ütközés esetén. A külső visszapillantó tükör az autó bezárásakor automatikusan behajtódik, védve ezzel a tükröt a sérülésektől. A hátsó Aero ablaktörlő egyenletesen tisztítja meg a felületet. Az autó elöl is Aero ablaktörlővel van ellátva. Az autó felszerelhető ultrahangos belső tér érzékelős riasztóval, tartalék áramforrással ellátott kürttel, valamint emelésérzékelővel is. A beltéri riasztók kikapcsolásának lehetőségét (lásd a gombot a képen) különösen a kutyatulajdonosok értékelhetik. A kormányoszlop alatt található térdlégzsák a járművezető lábait védi ütközés esetén. Az első ajtók borításába épített biztonsági lámpa figyelmezteti az elhaladó járműveket az álló autó nyitott ajtajára.
Az ISOFIX DUO Top Tether gyermekülésben a kis utasok rendkívüli biztonságban és kényelemben utazhatnak, mert a szabványos Isofix rögzítők mellett az ülést a hátulján a Top Tether rendszer is rögzíti. A 9-18 kg-os kisgyermekek számára alkalmas ülés háromféle pozícióba állítható (ülő, pihenő, fekvő). Elöl és hátul is sárvédő védi a karosszériát a felverődő sártól és kavicsoktól. A vállfát különösen azok fogják nagyra értékelni, akik öltönyben járnak dolgozni. A 15 literes, elektromos hűtőládában frissen tarthatóak az ételek és italok. A ládában a külső hőmérsékletnél 20 C fokkal alacsonyabb hőmérséklet tartható fenn. Melegítő üzemmódban a láda maximális hőmérséklete 65 C. A téli kalandok során elengedhetetlen felszerelés lehet a hólánc. A 17 -os Crystal könnyűfém keréktárcsát kifejezetten hólánccal való használatra tervezték. A kézi és automata váltóhoz is használható mechanikus váltózár egyszerű, ám hatékony védelmet nyújt a lopás ellen. Az itt bemutatott termékek megtalálhatók az ŠKODA Eredeti Tartozékok választékában. A tartozékok teljes választékáról az Ön ŠKODA márkakereskedőjétől kaphat részletes felvilágosítást.
A tetősínhez biztonságosan rögzíthetők az ŠKODA Eredeti Tartozékok választékában található további lécekés tartók (kerékpártartó, tetődobozok). A csomagtér formájához illeszkedő műanyag tálca különösen praktikus olyan tárgyak szállításakor, amelyek beszennyezhetik a kárpitot. A vonóhorogra szerelhető kerékpártartó két kerékpár biztonságos szállítására alkalmas. A csomagtér még jobban kihasználható a csomagtérfedő alá illeszkedő, praktikus, többfunkciós tárolódobozzal. A különböző textil- és gumiszőnyegek segítenek az autó belsejének tisztántartásában. A szőnyegek nem csak könnyen tisztíthatóak, de rendkívül tartósak is. A csomagtér aljába illeszkedő, kivehető tálca optimális a kisebb, könnyű tárgyak szállítására, melyek aztán a tálcával együtt egyszerűen kiemelhetők.
Az új ŠKODA Octavia RS egyedülálló módon ötvözi a dinamikus vezetés élményét a praktikus családi autók minden jó tulajdonságával. Mint minden Octavia modell, az RS is magabiztos, modern dizájnnal nyűgözi le a szemlélőt. A sportfutóműnek és az erőteljes motornak köszönhetően az autó vezetés közben is azt nyújtja, amit a megjelenése ígér. A csúcsteljesítményű 2.0 TSI / 220 LE benzin- és 2.0 CR TDI / 184 LE dízelmotor kiemelkedő mozgékonyságot biztosít. Fejlett technológiai rendszerek biztosítják, hogy a vezető a legnehezebb körülmények között is ura maradhasson a járműnek. Az Octavia RS könnyen felismerhető az első hűtőrácson elhelyezett RS logóról és a sportos megjelenéséről, melynek alapja a fekete Bi-Xenon fényszóró és LED nappali menetfény, valamint az első lökhárító függőleges osztásokkal három részre tagolt méhsejt mintázatú légbeömlője. Az utolérhetetlenül tágas belső térben nem csak a vezető, hanem az utasok számára is élmény az utazás, melyet a beépített praktikus részletmegoldások tesznek még kellemesebbé. Az RS tökéletesen illeszkedik az aktív életmód igényeihez anélkül, hogy le kellene mondanunk a mindennapi praktikumról. Az RS egyedi műszerfalán a fehér jelzések jól leolvashatóak. A műszerfal kiegészíthető a jól használható színes Maxi DOT kijelzővel.
A vezetés élménye akkor teljesedik ki igazán, ha magabiztosan ülhetünk a kormánynál, tudván, hogy az autóra a legextrémebb körülmények között is számíthatunk. Ezt kínálja a ŠKODA Octavia Combi 4x4 változata, amely a csúszós vagy burkolat nélküli utaktól a hegyi szerpentineken át mindenhol megállja a helyét. Az összkerékmeghajtás kiváló választás az aszfaltrengetegből kiszabadulni vágyó, kalandos kedvű autósok számára, de azok is nagyra értékelik az erejét, akik gyakran vontatnak utánfutót. Kínálatunkban háromféle motor szerepel: egy benzinmotor (1.8 TSI/180 LE) és két dízelmotor (1.6 CR TDI /105 LE vagy 2.0 CR TDI/150 LE). Az összkerékmeghajtás és az 1.8 TSI/180 LE motorhoz választható hatfokozatú automata DSG váltó egyaránt a legkorszerűbb technológiát képviseli, és együtt kiemelkedő vezetési élményt garantál. Az összkerékmeghajtásos modellek hátsó tengelyét vezérlő Haldex tengelykapcsoló azonnal reagál az útviszonyokra, és megakadályozza az első kerekek megcsúszását.
Az Active felszereltségi szinthez fekete szövet üléskárpit és fekete színkombinációjú műszerfal és ajtóborítás tartozik. Az Active változat alapfelszereltségéhez tartozik az ESC, az elektromos ablakemelők elöl, a központi zár, az elektromosan állítható és fűthető külső tükrök, a Climatic klímeberendezés, valamint a Blues rádió és az MDI adapter. Octavia Combi esetén az alapfelszereltség részét képezi a fekete tetőléc is.
Az Ambition felszereltségi szint kétféle színváltozatban készül: az ülések fekete szövetkárpitozását fekete/fekete vagy fekete/szürke színkombinációjú műszerfal és ajtóborítás egészítheti ki. Az Ambition változatnál az alapfelszereltség része az Active szinten felül a központi zár rádiótávirányítással, az elektromos ablakemelők hátul is, a ködfényszóró, a multifunkciós kijelző, a könyöktámasz, illetve a Swing rádió.
Az Elegance felszereltségi szint kétféle belső színváltozatban rendelhető: az elsőnél az ülések fekete szövetkárpitozását szintén fekete műszerfal és ajtóborítás egészíti ki, míg a második bézs kárpitozást, fekete/bézs színű műszerfalat és ajtóborítást tartalmaz. Az Elegance változat esetébe az alapfelszereltség része az Ambition szinten felül a a könnyűfém keréktárcsák, a bőr kormánykerék, a Climatronic klímaberendezés, a MAXI DOT multifunkciós kijelző, a 8 hangszóró és a Tempomat.
7.5J x 18" Golus könnyűfém keréktárcsa, 225/40 R18 méretű abroncs 5J x 18" Alaris könnyűfém keréktárcsa, 225/40 R18 méretű abroncs 7.0J x 17" Teron könnyűfém keréktárcsa, 225/45 R17 méretű abroncs 7.0J x 17" Denom könnyűfém keréktárcsa, 225/45 R17 méretű abroncs 6.5J x 16" Ilias könnyűfém keréktárcsa, 205/55 R16 méretű abroncs 6.5J x 16" Minoris könnyűfém keréktárcsa, 205/55 R16 méretű abroncs 6.5J x 16" Velorum könnyűfém keréktárcsa, 205/55 R16 méretű abroncs 6.5J x 16" acél kerék, 205/55 R16 méretű abroncs, Tecton dísztárcsa 6.0J x 15" acél kerék, 195/65 R15 abroncs, Sidus dísztárcsa 7.5J x 17"-es Dorado könnyűfém keréktárcsa 225/45 R17 gumiabronccsal** Active belső tér fekete szövetkárpit Ambition belső tér fekete szövetkárpit Ambition belső tér szürke szövetkárpit Ambition, Elegance belső tér* fekete szövetkárpit/bőr/műbőr Ambition belső tér* szürke szövetkárpit/bőr/műbőr Elegance belső tér fekete szövetkárpit Elegance belső tér bézs szövetkárpit Elegance belső tér* fekete bőr/műbőr Elegance belső tér* bézs bőr/műbőr Elegance belső tér* fekete Alcantara/bőr/műbőr Elegance belső tér* bézs Alcantara/bőr/műbőr Elegance belső tér* bézs szövetkárpit/bőr/műbőr * Extrafelszereltség **kizárólag az Octavia RS alapfelszereltség részeként
Kristályfehér Latinvörös Pacific kék Lávakék metál Ezüstszürke metál Versenykék metál Rio vörös metál Cappuccino-bézs metál Denimkék metál Topáz barna metál Feketemágia gyöngyház Sprint sárga* Szín Színkód Belső fekete szürke bézs Kristályfehér 9P9P Latinvörös 8T8T Pacific kék Z5Z5 Lávakék metál 0F0F Acélszürke* Ezüstszürke metál 8E8E Versenykék metál 8X8X Rio vörös metál X7X7 Cappuccino-bézs metál 4K4K Denimkék metál G0G0 Topáz barna metál 4L4L Feketemágia gyöngyház 1Z1Z Fényezés és belső tér kombinációja: nagyon jó, jó. *kizárólag az Octavia RS modellekhez Rally zöld metál*
Műszaki adatok Octavia Motor 1.2 TSI/86 LE 1.2 TSI/105 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor, Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer befecskendezéses rendszer 1.4 TSI/140 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer 1.8 TSI/180 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer 1.6 CR TDI/90 LE 1.6 CR TDI/105 LE Green tec Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közös nyomócsöves, közvetlen üzemanyagbefecskendezés Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közös nyomócsöves, közvetlen üzemanyagbefecskendezés 2.0 CR TDI/150 LE Green tec Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közös nyomócsöves, közvetlen üzemanyagbefecskendezés Hengerűrtartalom (cm 3 ) 4/1197 4/1197 4/1395 4/1798 4/1598 4/1598 4/1968 Max. motorteljesítmény/ford. (kw/perc -1 ) 63/4300 5300 77/4500 5500 103/4500 6000 132/5100 6200 66/2750-4800 77/3000 4000 110/3500 4000 Max. forgatónyomaték/ford. (Nm/perc -1 ) 160/1400 3500 175/1400 4000 250/1500 3500 250/1250 5000 230/1400-2700 250/1500 2750 320/1750 3000 Légszennyezésre vonatkozó előírás EU5 EU5 EU5 EU5 EU5 EU5 EU5 Üzemanyag min. 95 o.sz. ólmozatlan benzin* min. 95 o.sz. ólmozatlan benzin* min. 95 o.sz. ólmozatlan benzin* min. 95 o.sz. ólmozatlan benzin* dízel dízel dízel Menetteljesítmény Végsebesség (km/h) 181 196 215 (214) 233 (231) 186 194 218 (215) Gyorsulás 0 100 km/h-ra (s) 12,0 10,3 8,4 (8,5) 7,3 (7,4) 12,2 10,8 (10,9) 8,5 (8,6) Üzemanyag-fogyasztás 99/100 (l/100 km) városi (l/100 km) 6,5 5,9 6,5 (6,1) 7,8 (7,1) 5,2 4,6 5,0 (5,4) országúti (l/100 km) 4,4 4,4 4,6 (4,4) 5,1 (4,8) 3,5 3,3 (3,5) 3,6 (4,1) vegyes (l/100 km) 5,2 4,9 5,3 (5,0) 6,1 (5,7) 4,1 3,8 (3,9) 4,1 (4,5) CO 2 -kibocsátás (g/km) 119 114 121 (116) 141 (131) 109 99 (102) 106 (119) Fordulókör-átmérő (m) 10,4 10,4 10,4 10,4 10,4 10,4 10,4 Sebességváltó Típus Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Tengelykapcsoló Hidraulikus működtetésű, Hidraulikus működtetésű, Hidraulikus működtetésű, Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, Hidraulikus működtetésű, Hidraulikus működtetésű, egytár-hidraulikucsás, működtetésű, egytárcsás, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló egytárcsás, száraz tengelykapcsoló egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) Sebességváltó Kézi kapcsolású, ötfokozatú Kézi kapcsolású, hatfokozatú Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hétfokozatú, automata DSG) elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hétfokozatú, automata DSG) Kézi kapcsolású, ötfokozatú elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) Kézi kapcsolású, ötfokozatú (hétfokozatú, automata DSG) elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hatfokozatú, automata DSG) Tömegadatok Saját tömeg standard változat 1225 1230 1255 (1270) 1313 (1335) 1300 1305 (1320) 1330 (1350) 75 kg-os járművezetővel (kg) Hasznos terhelés 625 625 625 (625) 585 625 625 625 (vezetővel és extra felszereltséggel (kg) Össztömeg (kg) 1775 1780 1805 (1820) 1823 (1845) 1850 1855 (1870) 1880 (1900) Megengedett vontatmánytömeg fék nélkül 610 610 620 (630) 650 (660) 640 650 660 (670) (max. kg) Megengedett vontatmánytömeg fékkel 12% (max. kg) 1100 1300 1500 (1500) 1600 1400 1500 1600 Karosszéria ötüléses, ötajtós, kétterű Külső méretek Légellenállási együttható C w 0,29/0,30 a motor típusától függően Hossz (mm) 4659 Szélesség (mm) 1814 Futómű Magasság (mm) 1461 Első futómű McPherson felfüggesztés alacsony háromszög-lengőkarokkal és torziós stabilizátorral Tengelytáv (mm) 2686; 2680 Hátsó futómű Kapcsoltlengőkaros felfüggesztés/1.8 TSI: többlengőkaros felfüggesztés, kerekenként egy hosszanti és három átlós lengőkarral, valamint torziós stabilizátorral Nyomtáv első/hátsó (mm) 1549; 1543/1520; 1514; 1512 Fékrendszer Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, diagonális felosztással, Dual Rate vákuumos rásegítéssel Hasmagasság (mm) 140 első fékek Belső hűtéses tárcsafékek egydugattyús úszónyereggel hátsó fékek Tárcsafékek Belső méretek Kormánymű Közvetlen fogasléces kormánymű elektro-mechanikus szervokormánnyal Könyökszélesség elöl/hátul (mm) 1454/1449 Keréktárcsák 6.0J x 15"; 6.5J x 16" Effektív fejtér elöl/hátul (mm) 983/980 Gumiabroncsok 195/65 R15; 205/55 R16 Csomagtartó-térfogat (l) pótkerék nélkül, hátsó üléstámla felhajtott/lehajtott állapotában 590/1580 Üzemanyag-tartály űrtartalma (l) 50 pótkerékkel az értékek 22 literrel kisebbek * Alacsony oktánszámú üzemanyag használata esetén a motorteljesítmény romolhat. ( ) Automata sebességváltó esetén.
Műszaki adatok Octavia Combi Motor 1.2 TSI/85 LE 1.2 TSI/105 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer 1.4 TSI/140 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer 1.8 TSI/180 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszer 1.6 CR TDI/90 LE 1.6 CR TDI/105 LE Green tec Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közös nyomócsöves, közvetlen üzemanyag-befecskendezés Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közös nyomócsöves, közvetlen üzemanyag-befecskendezés 2.0 CR TDI/150 LE Green tec Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közös nyomócsöves, közvetlen üzemanyag-befecskendezés Hengerek száma/hengerűrtartalom (cm 3 ) 4/1197 4/1197 4/1395 4/1798 4/1598 4/1598 4/1968 Max. motorteljesítmény/ford (kw/perc -1 ) 63/4300 5300 77/4500 5500 103/4500 6000 132/5100 6200 66/2750-4800 77/3000 4000 110/3500 4000 [132/4500 6200] Max. forgatónyomaték (Nm/perc -1 ) 160/1400 3500 175/1400 4000 250/1500 3500 250/1250 5000 230/1400-2700 250/1500 2750 320/1750 3000 [280/1350 4500] Légszennyezésre vonatkozó előírás EU5 EU5 EU5 EU5 EU5 EU5 EU5 Üzemanyag min. 95 o.sz. min. 95 o.sz. min. 95 o.sz. min. 95 o.sz. dízel dízel dízel ólmozatlan benzin* ólmozatlan benzin* ólmozatlan benzin* ólmozatlan benzin* Menetteljesítmény Végsebesség (km/h) 178 193 212 229 [227] 183 191 [188] 216 (213) [213] Gyorsulás 0-100 km/h-ra (s) 12,2 10,5 8,5 (8,6) 7,4 (7,5) [7,5] 12,3 11,0 (11,1) [11,7] 8,6 (8,7) [8,7] Üzemanyag-fogyasztás 99/100 (l/100 km) városi 6,6 6,0 6,5 (6,1) 7,8 (7,1) [8,4] 5,2 4,6 (4,8) [5,5] 5,1 (5,4) [5,9] országúti 4,5 4,5 4,6 (4,4) 5,1 (4,8) [5,7] 3,5 3,3 (3,6) [4,0] 3,7 (4,1) [4,3] vegyes 5,3 5,1 5,3 (5,0) 6,1 (5,7) [6,7] 4,1 3,8 (4,0) [4,5] 4,2 (4,5) [4,9] CO 2 -kibocsátás (g/km) 122 117 121 (116) 141 (132) [156] 109 99 (104) [119] 110 (119) [124] Fordulókör átmérője (m) 10,4 10,4 10,4 10,4 10,4 10,4 [11,04] 10,4 [11.04] Sebességváltó Típus Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás [4x4] Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás [4x4] Elsőkerék-meghajtás [4x4] Tengelykapcsoló Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) Sebességváltó Kézi kapcsolású, ötfokozatú Kézi kapcsolású, hatfokozatú Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hétfokozatú, automata DSG) Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) [Haldex-kuplung] Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hétfokozatú, automata DSG) [hatfokozatú, automata DSG] Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló Kézi kapcsolású, ötfokozatú Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) [Haldex-kuplung] Kézi kapcsolású, ötfokozatú (hétfokozatú, automata DSG) [kézi kapcsolású, hatfokozatú] Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (két koaxiális, többtárcsás, elektro-hidraulikus működtetésű tengelykapcsoló) [Haldex-kuplung] Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hatfokozatú, automata DSG) [kézi kapcsolású, hatfokozatú] Tömegadatok Saját tömeg standard változat 75 kg-os 1242 1247 1272 (1287) 1337 (1352) [1450] 1317 1322 (1337) [1435] 1,347 (1367) [1455] járművezetővel (kg) Hasznos terhelés (vezetővel és extra 645 645 645 585 [638] 645 645 [638] 645 [638] felszereltséggel (kg) Össztömeg (kg) 1812 1817 1842 (1857) 1847 (1862) [2013] 1887 1892 (1907) [1998] 1917 (1937) [2018] Megengedett vontamánytömeg fék nélkül (max. kg) Megengedett vontatmánytömeg fékkel 12% (max. kg) 620 620 630 (640) 660 (670) [720] 650 660 [710] 670 (680) [720] 1100 1300 1500 1600 1400 1500 [1700] 1600 [2000] Karosszéria ötüléses, ötajtós, kétterű Külső méretek Légellenállási 0,30/0,31 a motor típusától függően Hossz (mm) 4659 együttható C w Szélesség (mm) 1814 Futómű Magasság (mm) 1465 Első futómű McPherson felfüggesztés alsó háromszög-lengőkarokkal és torziós stabilizátorral Tengelytáv (mm) 2686; 2680 Hátsó futómű Kapcsoltlengőkaros felfüggesztés/1.8 TSI: többlengőkaros felfüggesztés egy hosszanti és három átlós lengőkarral Nyomtáv első/hátsó (mm) 1549; 1543/1520; 1514; 1512 és torziós stabilizátorral Fékrendszer Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, diagonális felosztással, Dual Rate vákuumos rásegítéssel Hasmagasság (mm) 140 első fékek Belső hűtéses tárcsafékek egydugattyús úszónyereggel hátsó fékek Tárcsafék Belső méretek Kormánymű Közvetlen fogasléces kormánymű elektro-mechanikus szervokormánnyal Könyökszélesség elöl/hátul (mm) 1454/1449 Keréktárcsák 6.0J x 15"; 6.5J x 16" Effektív fejtér elöl/hátul (mm) 983/995 Gumiabroncsok 195/65 R15; 205/55 R16 Csomagtartó-térfogat (l) Üzemanyagtartály űrtartalma (l) 50 - pótkerék nélkül, hátsó üléstámla felhajtott/lehajtott állapotában * Alacsony oktánszámú üzemanyag használata befolyásolhatja a motor teljesítményét. ( ) Automata váltós modellek esetén. [ ] 4x4 modellek esetén. - pótkerékkel az értékek 22 literrel kisebbek 610/1740
Műszaki adatok Octavia RS Motor 2.0 TSI / 220 LE Green tec 2.0 CR TDI / 184 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor Turbófeltöltős dízelmotor, nagynyomású, közvetlen befecskendezéses, közös nyomócsöves rendszer Hengerek száma/hengerűrtartalom (cm 3 ) 4/1984 4/1968 Max. motorteljesítmény/ford (kw/perc -1 ) 162/4500 6200 135/3500 4000 Max. forgatónyomaték (Nm/min -1 ) 350/1500 4400 380/1750 3000 Légszennyezésre vonatkozó előírás/üzemanyag EU5/Min. 95 o.sz. ólmozatlan benzin EU5/dízel Teljesítmény Végsebesség (km/h) 248 (245) 232 (230) Gyorsulás 0 100 km/h-ig (s) 6,8 (6,9) 8,1 (8,2) Üzemanyag-fogyasztás (l/100 km) városi 7,7 (8,1) 5,7 (5,9) országúti 5,3 (5,4) 3,9 (4,3) vegyes 6,2 (6,4) 4,6 (5,0) CO 2 -kibocsátás (g/km) 142 (149) 119 (129) Fordulókör-átmérő (m) 11,13 11,13 Sebességváltó Típus Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Tengelykapcsoló Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (elektro-hidraulikus működésű, kettős koaxiális, nedves többtárcsás tengelykapcsoló) Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (elektro-hidraulikus működésű, kettős koaxiális, nedves többtárcsás tengelykapcsoló) Sebességváltó Kézi kapcsolású,, hatfokozatú (hatfokozatú, automata DSG váltó) Kézi kapcsolású,, hatfokozatú (hatfokozatú, automata DSG váltó) Súly Saját tömeg standard 75 kg járművezetővel (kg) 1425 (1445) 1470 (1490) Hasznos terhelés vezetővel és extra felszereltséggel (kg) 542 542 Össztömeg (kg) 1892 (1912) 1937 (1957) Megengedett vontatmánytömeg fék nélkül (max. kg) 710 (720) 730 (740) Megengedett vontatmánytömeg fékkel 12 % (max. kg) 1600 1600 Karosszéria Ötüléses, Ötajtós, Kétterű Külső méretek Légellenállási együttható (C w ) 2.0 TSI: 0,298; 2.0 TDI: 0,294 Hossz (mm) 4685 Szélesség (mm) 1814 Futómű Magasság (mm) 1449 Első futómű McPherson felfüggesztés alsó háromszög-lengőkarokkal és torziós stabilizátorral Tengelytáv (mm) 2680 Hátsó futómű Lengőkaros felfüggesztés egy hosszanti és három átlós lengőkarral és torziós stabilizátorral Nyomtáv első/hátsó (mm) 1535/1506 Fékrendszer Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, diagonális felosztással, Dual Rate vákuumos rásegítéssel Hasmagasság (mm) 128 első fékek Belső hűtéses tárcsafékek egydugattyús úszónyereggel hátsó fékek Tárcsafékek Belső méretek Kormánymű Közvetlen fogasléces kormánymű elektro-mechanikus szervokormánnyal Könyökszélesség elöl/hátul (mm) 1454/1449 Keréktárcsák 7.5J x 17" Effektív fejtér elöl/hátul (mm) 983/980 Gumiabroncsok 225/45 R17 Csomagtartó-térfogat (max l) pótkerék nélkül, hátsó üléstámla felhajtott/lehajtott állapotában 590/1580 Üzemanyagtartály befogadóképessége (l) 50 pótkerékkel az értékek 22 literrel kisebbek ( ) Automata sebességváltó esetén. 1449 1031 980 590 l 1084 1454 1449 1010 1535 1814 1506 2017 12,9 899 2680 1106 4685 12,4
Műszaki adatok Octavia Combi RS Motor 2.0 TSI / 220 LE Green tec 2.0 CR TDI / 184 LE Green tec Turbófeltöltős benzinmotor Turbótöltős dízelmotor, nagynyomású, közvetlen befecskendezéses, közös nyomócsöves rendszer Hengerek száma/hengerűrtartalom (cm 3 ) 4/1984 4/1968 Max. motorteljesítmény/ford (kw/perc -1 ) 162/4500 6200 135/3500 4000 Max. forgatónyomaték (Nm/min -1 ) 350/1500 4400 380/1750 3000 Légszennyezésre vonatkozó előírás/üzemanyag EU5/Min. 95 o.sz. ólmozatlan benzin EU5/dízel Menetteljesítmény Végsebesség (km/h) 244 (242) 230 (228) Gyorsulás 0 100 km/h-ig (s) 6,9 (7,1) 8,2 (8,3) Üzemanyag-fogyasztás (l/100 km) városi 7,7 (8,1) 5,7 (6,0) országúti 5,3 (5,4) 3,9 (4,4) átlag 6,2 (6,4) 4,6 (5,1) CO 2 -kibocsátás (g/km) 142 (149) 119 (132) Fordulókör-átmérő (m) 11,13 11,13 Sebességváltómű Hajtás típusa Elsőkerék-meghajtás Elsőkerék-meghajtás Tengelykapcsoló Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (elektro-hidraulikus működésű, kettős koaxiális, nedves többtárcsás tengelykapcsoló) Hidraulikus működtetésű, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló (elektro-hidraulikus működésű, kettős koaxiális, nedves többtárcsás tengelykapcsoló) Sebességváltó Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hatfokozatú, automata DSG váltó) Kézi kapcsolású, hatfokozatú (hatfokozatú, automata DSG váltó) Tömeg Saját tömeg alapváltozat 75 kg súlyú járművezetővel (kg) 1442 (1462) 1487 (1507) Hasznos terhelés vezetővel és extra felszereltséggel (kg) 566 566 Össztömeg (kg) 1933 (1953) 1978 (1998) Megengedett vontatmánytömeg fék nélkül (max. kg) 720 (730) 740 (750) Megengedett vontatmánytömeg fékkel 12 % (max. kg) 1600 1600 Karosszéria Ötüléses, Ötajtós, Kétterű Külső méretek Légellenállási együttható (C w ) 2.0 TSI: 0,316; 2.0 TDI: 0,315 Hossz (mm) 4685 Szélesség (mm) 1814 Futómű Magasság (mm) 1452 Első futómű McPherson felfüggesztés alsó háromszög-lengőkarokkal és torziós stabilizátorral Tengelytávolság (mm) 2680 Hátsó futómű Lengőkaros felfüggesztés egy hosszanti és három átlós lengőkarral és torziós stabilizátorral Első/hátsó nyomtáv (mm) 1535/1506 Fékrendszer Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, diagonális felosztással, Dual Rate vákuumos rásegítéssel Hasmagasság (mm) 127 első fékek Belső hűtéses tárcsafékek egydugattyús úszómércével hátsó fékek Tárcsafékek Belső méretek Kormánymű Közvetlen fogasléces kormánymű elektro-mechanikus szervokormánnyal Könyökszélesség elöl/hátul (mm) 1454/1449 Keréktárcsák 7.5J x 17" Effektív fejtér elöl/hátul (mm) 983/995 Gumiabroncsok 225/45 R17 Csomagtartó-térfogat (max l) pótkerék nélkül, hátsó üléstámla felhajtott/lehajtott állapotában 610/1740 Üzemanyagtartály befogadóképessége (l) 50 pótkerékkel az értékek 22 literrel kisebbek ( ) Automata sebességváltó esetén. 1452 1031 995 610 l 1050 1454 1449 1010 12,8 12,3 1535 1814 1506 2017 899 2680 1106 4685
Általános információk ŠKODA szerviz Helyezze autóját jó kezekbe! Számos kiváló okot kínálunk Önnek arra nézve, hogy miért érdemes autóját ŠKODA Márkaszervizünkre bíznia. A legkiválóbb minőséget kínáljuk Az Ön ŠKODA járműve világszínvonalú technológia alkalmazását igényli, ezért kizárólag a csúcsminőségű felszereléssel és diagnosztikai berendezésekkel ellátott és a gyártó által előírt folyamatokat alkalmazó ŠKODA márkaszervizek műhelyei képesek biztosítani az Ön autójának tökéletes működését és megbízhatóságát. A gyártó által professzionálisan képzett munkatársak Az Ön által megvásárolt jármű gyártásakor felhasznált technológiát továbbra is egyre magasabb szintre fejlesztjük, ezért szervizszemélyzetünknek ennek megfelelően kell fejlesztenie szaktudását. A munkájukhoz szükséges legkorszerűbb tudás elsajátítása érdekében hivatalos márkaszervizközpontjainkban dolgozó munkatársaink folyamatos, a gyártó által szervezett képzésben részesülnek. Mottónk: Légy tisztességes és nyitott ügyfeleinkkel! A rendelés felvételekor ugyanolyan fontos számunkra az ügyfelekkel folytatott minden részletre kiterjedő, szakszerű és barátságos hangnemű tárgyalás, mint a javítások és karbantartási munkálatok során a szorgalom és a teljesség igénye. Mindezt folyamatosan ellenőrizzük az általunk kínált szolgáltatások minőségfigyelésére kiépített rendszer segítségével. A szolgáltatások teljes választéka: Szervizvizsgálatok Annak érdekében, hogy ŠKODA járműve kifogástalan állapotban maradjon és hosszú ideig működhessen, valamint igény szerint, hogy garanciáját megtartsa, létfontosságú, hogy autóján hivatalos ŠKODA márkaszervizpartnerünk időről időre szakértői ellenőrzést végezzen. A szerviznaptár tájékoztatja Önt az ellenőrzések pontos időpontjáról. Karosszériaszerviz és fényezés A balesetet követően a sérüléseket a karosszérián, illetve a fényezésen ŠKODA márkaszervizpartnereink Eredeti ŠKODA Alkatrészek felhasználásával, a gyártó által rendelkezésükre bocsátott információk alapján szakszerűen kijavítják. Mindez nemcsak az Ön biztonságát illetően fontos, hanem a funkcionalitás, illetve az autó értékének megőrzése miatt is. Csereautó ŠKODA márkaszervizünk az autó javításának vagy szervizátvizsgálásának idejére csereautót tud Önnek biztosítani. ŠKODA Eredeti Tartozékok Az Eredeti Tartozékok egyedülálló karaktert és sajátos stílust kölcsönöznek valamennyi autó számára. A ŠKODA Fabia és Roomster rendkívül kiterjedt alapfelszereltséggel rendelkezik, mindazonáltal bizonyos kiegészítő elemek, mint például a hátsó biztonsági gyerekülések, a tetősín, a mobiltelefon adapter és a könnyűfém keréktárcsák kizárólag az ŠKODA Eredeti Tartozékok részeként szerezhetők be. Speciális felszereltségi kínálatunk mechanikus biztonsági elemeket, illetve a jármű használati értékét és egyéniségét egyaránt növelő elemek egész sorát tartalmazza. A Fabiához és Roomsterhez kapható ŠKODA Eredeti Tartozékok választékával kapcsolatos részletesebb tájékoztatásért kérjük, tekintse meg katalógusunkat. Eredeti ŠKODA Alkatrészek Az Eredeti ŠKODA Alkatrészek megegyeznek a ŠKODA autók összeszerelésekor felhasznált alkatrészekkel. Az autó gyártója az, aki a legjobban tudja, hogy melyik alkatrészt pontosan milyen célra tervezték, és milyen előírt paramétereknek kell feltétlenül megfelelnie az autó üzemzavarmentes működése érdekében. Elérhetőség A ŠKODA sűrű márkaszerviz-hálózatának köszönhetően valamennyi ŠKODA vezető biztos lehet afelől, hogy az autójához szükséges valamennyi alkatrészt be tudja szerezni. A ŠKODA Auto az autó gyártása során használt alkatrészek és felszerelések átfogó választékát nyújtja, nem pusztán a nagy forgalmú alkatrészekre összpontosít. Az Eredeti ŠKODA Alkatrészek utánpótlását még akkor is folytatjuk, ha az adott modellsorozatot már nem gyártjuk többé. Mindez nemcsak a gyártás befejezését követő jogilag előírt időtartamra érvényes, hanem a jármű működéséhez elengedhetetlenül szükséges alkotóelemek piaci utánpótlására a modellsorozat gyártásának befejezésétől számított legkevesebb 15 évig, az autó felszereltségi elemeinek piaci utánpótlására a modellsorozat gyártásának befejezésétől számított legkevesebb 10 évig, valamint az ajtószigetelési elemek és autószőnyegek piaci utánpótlására a modellsorozat gyártásának befejezésétől számított legkevesebb 8 évig. Csúcsminőség Annak érdekében, hogy a minőségi paramétereknek megfeleljünk, fejlesztési részlegünk kiterjedt tesztelő létesítményt tart fenn, mely tartalmaz egy, a szélsőséges sarkvidéki és sivatagi körülményeket szimuláló tesztpályát, minőségellenőrző részlegünk pedig anyagtesztelő laboratóriumot működtet. Az első osztályú anyagok és technológia alkalmazásának köszönhetően az Eredeti ŠKODA Alkatrészek biztonságos és gondtalan vezetést biztosítanak. A precíz illesztés révén az elhasznált alkatrészek komplikációmentesen cserélhetőek. Hosszú élettartam Az Eredeti ŠKODA Alkatrészek gyártása során alkalmazott elsőosztályú anyagok és gyártási technológiák biztosítják azok maximális megbízhatóságát, valamint hosszú élettartamát. Eredeti műszaki megoldások A gyártás és üzemeltetés során szerzett tudásunk folyamatosan tükröződik új műszaki megoldások keresésében, melynek célja az ügyfél elvárásainak megfelelő, valóban elsőosztályú termék megalkotása. Környezetvédelem Az Eredeti ŠKODA Alkatrészek választéka olyan cserealkatrészeket tartalmaz, melyeknek gyártása nem terheli meg természetes környezetünket nagymértékű hulladékanyagkibocsátással, túlzott hőleadással vagy vízszennyezéssel. A visszahozott alkatrészeket és gépcsoportokat nem selejtezzük ki, hanem újrahasznosításuk érdekében átalakítjuk, így újra felhasználjuk az alkatrészek gyártása során befektetett munka és energia jelentős részét. Információk az Interneten A www.skoda.hu weboldal részletesen bemutatja az összes változatot, és számos fényképpel segíti Önt az új autó megvételével kapcsolatos döntése meghozatalában. Konfigurációs programunk lehetővé teszi, hogy Ön kipróbálja a szériafelszereltség, motor, fényezés, autóbelső és a kiegészítő felszereltség különböző kombinációit, így meggyőződhet afelől, hogy az új autó teljesen megfelel-e az Ön igényeinek és elvárásainak. Ez az alkalmazás segít továbbá kiszámítani az autó vételárát és kiválasztani az Önnek megfelelő kereskedőt. Flotta Akár kicsi, akár nagy az autóparkja a ŠKODA Auto és hivatalos értékesítési hálózata az Ön rendelkezésére áll. Üzleti és finanszírozási igényeire szabott termékeket és szolgáltatásokat kínálunk: többek között csúcsminőségű ügyfélszolgálatot, a vállalati ügyfelek különleges igényeinek megfelelő szolgáltatásportfóliót, valamint az autók, a tartozékok és karbantartási szolgáltatások magas színvonalát, melyek garantálják gépjárműparkjának alacsony működtetési és tulajdonosi költségeit. Biztonság Az autó valamennyi alkatrészének és alkotóelemének megvan a maga szerepe és jelentősége, némelyikük pedig közvetlenül azért felelős, hogy az autóban ülők biztonságosan utazhassanak. A biztonságra fordított kiemelt figyelmünkről többek között a karosszériaszerkezet, a légzsákok, a biztonsági övek, valamint legfőképp a fékrendszer tanúskodik. Az autóban ülő és az azt környező emberek élete a fékek minőségétől, valamint működési hatékonyságuktól függ, különösen szélsőséges helyzetekben.
A ŠKODA AUTO egyik legfontosabb célkitűzése, hogy olyan termékeket fejlesszen ki és állítson elő, amelyek életciklusuk minden szakaszában maximálisan kímélik a környezetet, különös hangsúlyt fektetve az újrahasznosítható anyagok alkalmazására. A ŠKODA autók korszerű technológiával felszerelt, modern üzemekben készülnek, amelyek a legszigorúbb követelményeknek is megfelelnek. A járművek festett elemeinek korrózió elleni védelmére kizárólag az ólommentes kataforézis (KTL) eljárást és vízbázisú festékeket használunk. Vállalatunk stratégiai célkitűzése az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Ennek köszönhetően motorjaink megfelelnek a hatályos emissziós előírásoknak, és kínálatunkban megtalálhatók a részecskeszűrővel ellátott dízelmotorok is. A ŠKODA AUTO termékeinek előállítása minden esetben a talaj és a víz védelmét célzó jogszabályok és előírások betartásával történik. Mindezek eredményeként a ŠKODA autók eleget tesznek a műszaki, biztonsági, minőségi és környezetvédelmi követelményeknek, és használóik mobilitásának és kényelmének biztosítása mellett hozzájárulnak a tiszta környezet megőrzéséhez is. A környezetvédelmi embléma jelképezi a ŠKODA Auto tudatos igyekezete és felelősségteljes elkötelezettségét a társadalom fenntartható fejlődésének elősegítése mellett, valamint tükrözi cégünknek az élet és a természet iránt megnyilvánuló pozitív szemléletét. A prospektus képein és ábráin látható modellek némelyike olyan extra kiegészítőkkel szerepel, melyek nem feltétlenül tartoznak hozzá az alapfelszereltséghez. A megadott információk műszaki adatok, kivitelezés, felszereltség, anyagok, garancia és megjelenés tekintetében megfelelnek a nyomdába adás időpontjában rendelkezésre álló adatoknak. Mindazonáltal a gyártó a változtatás jogát fenntartja (beleértve a műszaki paramétereket és az egyes modellek felszereltségét). Az alap- és extrafelszereltséggel, az aktuális árakkal, valamint az átadás feltételeivel kapcsolatos további kérdéseivel keresse fel bizalommal az Ön hivatalos ŠKODA márkakereskedését! Ez a prospektus klórmentesen fehérített, 100%-osan újrahasznosítható cellulózpapírból készült. Kérjük, vegye figyelembe, hogy nyomdatechnikai okok miatt a prospektusban szereplő színek kis mértékben eltérhetnek a valóságtól. www.skoda.hu Az Ön ŠKODA márkakereskedője: OCT/2013