ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola



Hasonló dokumentumok

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Magyarországi Evangélikus Egyház -

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata

7. Az intézmény alapítója: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36.

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul:

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

A L A P Í T Ó O K I R AT

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Javaslat a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítására Melléklet: 1 db

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 249/2003. (X. 1.) számú. h a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

EDIT ROMAI KA TOLIKUS SZAKKOZEPISKOLA ES KOLLEGIUM KESZTHELY ALAPITO OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 85/2002. (IV.29.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 17/2004. (I.28.) számú. h a t á r o z a t a

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁNDI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM:

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Derkovits Gyula Általános Iskola

Alapító okirat. 7. Az intézmény fenntartója és székhelye: Debreceni Baptista Gyülekezet

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK /2005.(VI.29.) számú. h a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

ZALAMEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓ HATÁROZAT. A Zala Megyei Kormányhivatal által Z0/9/2011. számon nyilvántartásba vett Szociális Missziótársulat

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

Alapító Okirat évi módosítása egységes szerkezetben

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S

Módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T A

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPITÓ OKIRAT (módosításokkal egybeszerkesztett)

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/ Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/ Alapító okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egybeszerkesztett Jándi Szakképző Iskola 1

A Bereg Többcélú Egyesület (székhelye: 4841 Jánd, Rákóczi Ferenc út 46. szám, nyilvántartásba vételi : 3249.), mint fenntartó a Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. és a Szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvények, valamint ezek végrehajtási rendeletei alapján az alábbi iskola fenntartásáról rendelkezik: 1. Intézmény neve: Jándi Szakképző Iskola Intézmény rövidített neve: Jándi Szakképző Iskola 2. Székhelye: 4841 Jánd, Rákóczi út 38. 3. Alapítás éve: 2011. 4. OM azonosító : 201579 5. Az intézmény jogállása: társadalmi szervezet (Egyesület) 6. Az intézmény alapítója és fenntartója, székhelye, nyilvántartási : Bereg Többcélú Egyesület 4841 Jánd, Rákóczi út 46. 3249 7. Az iskola székhelye, és telephelyei: 1. Székhely: 4841 Jánd, Rákóczi út 38. szám 2. telephely: 4841 Jánd, Rákóczi út 49. szám 3. telephely: 4933 Beregsurány, Rákóczi út 1. szám 4. telephely: 4833 Tiszaadony, Jókai utca 2. szám 5. telephely: 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. szám 6. telephely: 4800 Vásárosnamény, Rákóczi Ferenc út 9. szám 7. telephely: 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 1-3. szám 8. Típusa: Többcélú intézmény, összetett nevelési-oktatási intézmény a.) Szakiskola általános műveltséget megalapozó, előkészítő (1, 2 vagy 3 szakképző évfolyam) b.) Szakiskola szakképző kal (1, 2 vagy 3 szakképző évfolyam) c.) Érettségire épülő szakképző (13, 14 évfolyam) d.) Felnőttképzés 9. Az intézmény munkarendje: Nappali és esti iskolarendszerű oktatás, szombati oktatással is. Általános műveltséget megalapozó, előkészítő, valamint szakképzési évfolyammal működő szakiskola, szakközépiskola a tanév rendje szerinti ütemezésben, valamint keresztféléves képzési rendben 10. Az intézmény felügyeleti szervei: A fenntartói tevékenység törvényességi felügyeletét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. sz.) látja el. 2

11..Az intézmény tevékenysége: iskolarendszerű oktatás nappali, és esti tagozaton a.) Alaptevékenység Szakágazat megnevezése: 8531 Általános középfokú oktatás 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 821 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Szakfeladat: 8531 Általános középfokú oktatás 85312 Szakközépiskolai oktatás 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelésű igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 85313 Szakiskolai oktatás 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853132 Sajátos nevelésű igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési on 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési on 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési on 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési on 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési on 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 85223 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési 854213 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés 8559 M.n.s. egyéb oktatás 85593 Egyéb felnőttoktatás 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 3

855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás ek 856091 és felnőttképzési támogatások 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység (iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás) 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan (helyiségek) bérbeadása, üzemeltetése 821 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem (gyakorlati oktatáson előállított termék, vagy szolgáltatás értékesítése b. ) Alaptevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységek - Tanulói tankönyv ellátás, és kiegészítő tankönyv ellátás biztosítása - Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok biztosítása - Az iskola szakmai fejlesztési feladatainak biztosítása - Saját tulajdonú, bérlelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése ( az iskolai helyiségek, eszközök igény szerinti bérbeadása, oktatási célú terem bérbeadása) - Egyéb oktatás - Máshová nem sorolható egyéb oktatás - Oktatást kiegészítő tevékenység Szakiskola: szakképző évfolyamai 11. évfolyamtól OKJ szerint, esti munkarendben OKJ azonosító Szakképesítés megnevezése Évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 2 1/11; 2/12 33 621 02 1000 00 00 Gazda 2 1/11; 2/12 Szakközépiskola: érettségire épülő oktatás szakképzési évfolyammal a 13. évfolyamtól OKJ szerint, esti munkarendben OKJ azonosító Szakképesítés megnevezése Évfolyam 52 726 01 0010 52 01 Gyógymasszőr 2 1/13, 2/14 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, - 2 1/13, 2/14 nevelő 4

Szakiskolai képzés 11. évfolyamtól nappali munkarendben, valamint szakiskolai képzés szakképző kal 11. évfolyamtól OKJ szerint, nappali, és esti munkarendben. Évfolyam OKJ azonosító Szakképesítés megnevezetése 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 3 1/11. 1/12. 34 621 01 Gazda 3 1/11. 1/12. 35 622 02 Zöldség- gyümölcstermesztő 1 1/12. 34 582 08 Kőműves, hidegburkoló 3 1/11. 1/12. 34 582 04 Festő, mázoló tapétázó 3 1/11. 1/12. Szakközépiskola: érettségire épülő oktatás szakképzési évfolyammal a 13. évfolyamtól OKJ szerint, nappali, és esti munkarendben OKJ azonosító Szakképesítés megnevezetése 54 720 01 Egészségügyi asszisztens 2 1/13; 2/14 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2 1/13; 2/14 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 2/14 54 761 02 Kisgyermek-gondozó, nevelő 2 1/13; 2/14 54 762 03 Szociális szakgondozó 2 1/13; 2/14 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő 2 1/13; 2/14 54 481 02 Gazdasági informatikus 2 1/13; 2/14 54 346 02 Ügyviteli titkár 2 1/11; 2/12 5

Ssz. Székhely és telephely szerinti bontásban: Székhely Jánd (4841 Jánd, Rákóczi út 38. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció 8531 Általános középfokú oktatás 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 821 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Munkarendenként: Nappali és esti tanulói létszám összesen: 260 fő felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ Szakma megnevezése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 1. 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 1/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 1. 54 761 02 Kisgyermek-gondozó, nevelő Oktatási szakmacsoport (szakmacsoport kód: 3) 1. 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő 2 1/13; 1/14 2 1/13; 1/14 Informatikai szakmacsoport (szakmacsoport kód: 7) 1. 54 481 02 Gazdasági informatikus 2 1/13; 1/14 Építészeti szakmacsoport (szakmacsoport kód: 9) 1. 34 582 08 Kőműves, hidegburkoló 3 1/11. 1/12. 2. 34 582 04 Festő, mázoló tapétázó 3 1/11. 1/12. Ügyviteli szakmacsoport (szakmacsoport kód: 16) 1. 54 346 02 Ügyviteli titkár 2 1/13; 1/14 Mezőgazdasági szakmacsoport (szakmacsoport kód: 20) 1. 34 621 01 Gazda 3 1/11. 1/12. 2. 35 622 02 Zöldséggyümölcstermesztő 1 1/12. 6

Telephelyek Jánd (4841 Jánd, Rákóczi út 49. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció Ssz. Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 250 fő felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ Szakma megnevezése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 1. 52 726 01 0010 52 01 Gyógymasszőr 2 1/13, 2/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 1. 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, 2 1/13, 2/14 -nevelő 2. 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és 2 1/11; 2/12 ápoló Mezőgazdasági szakmacsoport (szakmacsoport kód: 20) 1. 33 621 02 1000 00 00 Gazda 2 1/11; 2/12 Ssz. Fehérgyarmat (4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 75 fő felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ Szakma megnevezése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 1. 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 7

2. 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 3. 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 2/14 Ssz. Vásárosnamény (4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 9. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 100 fő felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ Szakma megnevezése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 2. 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 3. 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2 1/13; 2/14 4. 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 2. 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 2 1/11; 1/12 Nyíregyháza (4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 1-3. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció Ssz. Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 170 fő felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ Szakma megnevezése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) Egészségügyi 1. 54 720 01 asszisztens 2 1/13; 2/14 8

2. 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 3. 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2 1/13; 2/14 4. 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 5. 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 2/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 3. 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 2 1/11; 1/12 Az intézménybe felvehető tanulók maximális lét - Nappali képzésen: 60 fő - Esti képzése: 795 fő Összesen 855 fő 12. Az iskola által végzett alapfeladatok és vállalkozások esti munkarendben 6399 Máshova nem sorolt egyéb információs szolgáltatás 7490 Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 8230 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 8299 Máshova nem sorolt egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás 13. Igényelt normatíva jogcímek: Iskolai szakképzés, ezen belül: szakképzés elméleti képzés és szakmai gyakorlati képzés a szakképzési on A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok Hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához, segédanyag ellátásához. 14. A feladat ellátást szolgáló vagyon: Ingatlan: A közoktatási intézménynek saját ingatlan tulajdona nincs. A székhelynek és telephelyeknek helyet adó ingatlanokat a Jándi Szakképző Iskola bérli fenntartói kezességvállalás mellett, a mindenkori hatályos bérleti szerződések szerint. A fenntartó által rendelkezésre bocsátott tárgyi eszközök. Működését elsősorban a közoktatási tevékenység állami költségvetési támogatásából, egyéb előírt és beszedett díjakból, és az iskolarendszeren kívüli oktatás bevételeiből fedezi. A közoktatási intézmény fenntartási és működési költségeit az évente összeállított, fenntartó által jóváhagyott költségvetésben kell előirányozni. 15. Az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga: Az egyesület által az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyontárgyakkal az intézmény az oktatási, nevelési célok megvalósítása érdekében önállóan rendelkezik. 9

16. Az intézmény gazdálkodása: Jándi Szakképző Iskola A közoktatási intézmény a fenntartó által jóváhagyott költségvetés keretein belül, önállóan gazdálkodó intézmény. Az intézmény szervezetén belül, rendelkezik saját gazdasági szervezeti egységgel, melynek élén a jogszabályokban meghatározott végzettségű gazdasági vezető áll. Az iskola gazdálkodást a gazdálkodásra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján a fenntartó által jóváhagyott belső szakmai szabályzatok szerint köteles folytatni. Az intézmény a fenntartó engedélye nélkül bankszámlát nem nyithat, pénzkölcsönt (hitelt) nem vehet fel, kezességet nem vállalhat, értékpapírt nem vásárolhat, váltót nem bocsáthat ki, és nem fogadhat el. 17. Az intézmény vállalkozási tevékenysége Az intézmény szabad kapacitásainak hasznosítása érdekében a fenntartó előzetes engedélyével vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alapító okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A vállalkozásokból származó bevételeket és a vállalkozási tevékenységek kiadásait az alaptevékenységektől elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni. 18. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola igazgatóját a fenntartó nevezi ki határozatlan időtartamra, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 19. Az intézmény képviseletére jogosult: Az intézmény teljes körű képviseletére jogosult az igazgató, aki a képviseleti jogot, az ügyek meghatározott körére, eseti, vagy állandó jelleggel, írásban, intézményi dolgozóra átruházhatja. Jelen okirat nem selejtezhető. Jánd, 2013. július 3.. Szabóné Koncz Zsuzsanna Bereg Többcélú Egyesület Elnöke 10