4 4. É V F O L Y A M * 2 0 0 8. Á P R I L I S * 4. S Z Á M

NÖVÉNYVÉDELEM 4 4. É V F O L Y A M * 2 0 0 8. Á P R I L I S * 4. S Z Á M A KUKORICA GYOMIRTÁSA I.

N Ö V É N Y V É D E L E M PL A N T P R O T E C T I ON Az FVM Élelmiszerlánc-biztonsági Állatés Növényegészségügyi Fôosztály Növény-, Talajés Agrárkörnyezetvédelmi Osztály szakfolyóirata Megjelenik havonként Elôfizetési díj a 2008. évre ÁFÁ-val: 4900 Ft Egyes szám ÁFÁ-val: 490 Ft + postaköltség Diákoknak 50% kedvezmény Szerkesztôbizottság: Elnök: Eke István Rovatvezetôk: Csóka György (erdôvédelem) Fischl Géza (növénykórtan, arcképcsarnok) Hartmann Ferenc (gyomszabályozási technológia) Kuroli Géza (technológia, rovartan) Mészáros Zoltán (rovartan) Mogyorósyné Szemessy Ágnes (információk, krónika) Solymosi Péter (gyombiológia, gyomszabályozás) Kovács Cecília (alkalmazástechnika) Szeôke Kálmán (rovartan, most idôszerû) Vajna László (növénykórtan) Vörös Géza (technológia, rovartan) A Szerkesztôbizottság munkáját segítik: Dancsházy Zsuzsanna (angol nyelv) Böszörményi Ede (angol nyelv) Palojtay Béla (nyelvi lektorálás) Felelôs szerkesztô: Balázs Klára Szerkesztôség: Budapest II., Herman Ottó út 15. Postacím: 1525 Budapest, Pf. 102. Telefon: (1) 39-18-645 Fax: (1) 39-18-655 E-mail: h10427bal@ella.hu Felelôs kiadó: Bolyki István Kiadja és terjeszti: AGROINFORM Kiadó 1149 Budapest, Angol u. 34. Telefon/fax: 220-8331 E-mail: kiado@agroinform.com Megrendelhetô a Szerkesztôség címén, illetve elôfizethetô a Kiadó K&H 10200885-32614451 számú csekkszámláján. ISSN 0133 0829 AGROINFORM Kiadó és Nyomda Kft. Felelôs vezetô: Stekler Mária 08/71 ÚTMUTATÓ A SZERZÔK SZÁMÁRA A közlemények terjedelmét a mondanivaló jellege szabja meg, de ne legyen a kettes sortávolságra nyomtatott szöveg a mellékletekkel együtt 15 oldalnál hosszabb. A kéziratot bevezetô, anyag és módszer, eredmények (következtetések, köszönetnyilvánítás), irodalom fô fejezetekre kérjük tagolni és a Szerkesztôség címére 2 pld.-ban + lemezen beküldeni. A közlemény címét a Szerzô(k) neve, munkahelye és a rövid összefoglaló kövesse, a dolgozat az irodalommal fejezôdjön be. A táblázatok és ábrák (címjegyzékkel együtt) a dolgozat végére kerüljenek. Csak jó minôségû, pauszpapírra rajzolt vagy lasernyomtatóval készült ábrát, illetve fekete-fehér fotót fogadunk el. Színes diát és színes fotót csak a borítóra kérünk. Belsô színes ábrák elhelyezésére közlési díj befizetése vagy szponzor anyagi támogatása esetén van lehetôség. Az angol nyelvû összefoglaló, illetve az e célra készült magyar szöveg új oldalon kezdôdjön. A kéziratban csak a latin neveket kérjük kurzívval (egyszeri aláhúzás vagy italic nyomtatás) jelölni, egyéb tipizálás mellôzendô. A technológia részbe szánt kézirathoz összefoglalót nem kérünk. A Szerkesztôség csak az elôírásoknak megfelelô eredeti kéziratot fogad el. A Szerkesztô bizottság az internet honlapokról származó adatokra való hivatkozásokat nem tartja elfogadhatónak, ezért felhívja a Szerzôk figyelmét, mellôzzék ezeket. Kivételt képeznek az interneten on-line elérhetô tudományos folyóiratok, amelyek lektorált, szakmailag ellenôrzött dolgozatokat közölnek. Az ezekre történô hivatkozás esetén a szokásos bibliográfiai adatokat kell megadni. A kézirat beadásával egyidejûleg kérjük a Szerzô(k) személyi adatait (név, lakcím, munkahely, munkahely címe, telefon, fax, e-mail) megadni. CÍMKÉP: Gyommentes kukorica állomány Fotó: Szabó László Kapcsolódó cikk: 181. oldalon COVER PHOTO: A weed-free maize field Photo by: László Szabó

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 153 A MANDULAPALKA (CYPERUS ESCULENTUS L.) KOMPETÍCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA KAPÁS KULTÚRÁKBAN, A TENYÉSZIDÔSZAK ELEJÉN Buzsáki Kamilla és Béres Imre Pannon Egyetem Georgikon Mezôgazdaságtudományi Kar, Növényvédelmi Intézet, 8360 Keszthely, Deák F. u. 57. A Cyperus esculentus talajban telelô gumós évelô. Nagy gumó- és magprodukciója révén gyorsan terjed, nagy konkurenciát jelent a kultúrnövények számára, felszaporodva termés- és minôségcsökkenést okoz. A tavaszi vetésû, ritka növényállományú kapás kultúrákban, kukoricában, napraforgóban, burgonyában és cukorrépában károsít. Üvegházi tenyészedényes helyettesítési kompetíciós kísérletben azt vizsgáltuk, hogy a napraforgó és a mandulapalka, valamint a kukorica és a mandulapalka különbözô arányokban elvetve hogyan hat egymás fejlôdésére a tenyészidôszak elsô 4 hetében. Vizsgáltuk a növények hajtásának valamint gyökerének friss- és száraztömegét. A Cyperus esculentus életformája G 2 -es. Valamennyi kontinensen megtalálható. Európában elsô jelentôs megjelenése 1980 és 1995 között volt. Magyarországi elôfordulását Dancza István figyelte meg 1993-ban. Napjainkban az Inváziós Növények Munkabizottsága a jelentôs gazdasági kárt okozó, nemzetközi szinten kiemelt inváziós gyomnövények között tartja számon. Fejlôdésmenetére a következô jellemzô: az áttelelt gumók tavaszszal, április elejétôl kezdenek kihajtani. A felszínre törô hajtások 3 4 leveles állapotban jellemzô sárgászöldes színûek. Az intenzív hajtásnövekedés 5 leveles állapottól indul meg. A tarackok ekkor már gyorsan fejlôdnek. Nyár elején gyakran már gumókat is megfigyelhetünk. A gumók 0,5 1 cm átmérôjûek, kezdetben fehérek, majd az érés során barnává válnak. Az anyatövek augusztus elejétôl virágoznak. A termése 1 1,5 mm átmérôjû, egymagvú termés. A gumók szeptemberre fásodva érnek be. Áttelelnek, és tavasszal hajtanak ki. Az áttelelést a termés és a talajfelszín alatt elhelyezkedô gumók biztosítják. A csapadékos, hûvösebb idô a gumóképzôdésnek, a meleg, száraz idôjárás a virágzásnak kedvez (1. ábra). Hunyadi és Almádi (1981) szerint a legfontosabb kapcsolat a gyomnövény és a kultúrnövény között a kompetíció. A növények közötti kompetíció természetének és mûködési módjának összefoglalását Clements és mtsai (1929) fogalmazták meg: A kompetíció tisztán fizikai 1. ábra. A mandulapalka fejlôdésmenete (Gieske és mtsai 1993 nyomán)

154 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 A diagramokon a következô jelöléseket alkalmaztuk 1. táblázat Kezelés (növényarányok) Jelölése Kezelés (növényarányok) Jelölése 5 db napraforgó 5N 5 db kukorica 5K 5 db mandulapalka 5M 5 db mandulapalka 5M 4 db napraforgó 1 db mandulapalka 4N-1M 4 db kukorica 1 db mandulapalka 4K-1M 3 db napraforgó 2 db mandulapalka 3N-2M 3 db kukorica 2 db mandulapalka 3K-2M 2 db napraforgó 3 db mandulapalka 2N-3M 2 db kukorica 3 db mandulapalka 2K-3M 1 db napraforgó 4 db mandulapalka 1N-4M 1 db kukorica 4 db mandulapalka 1K-4M folyamat. Két növény, bármilyen közel legyen is egymáshoz, mindaddig nem verseng egymással, amíg a víz, a tápanyagkészlet és a fény mindkettô szükségletét meghaladja. Amikor a közvetlen ellátás egyetlen szükséges tényezôbôl a növények együttes szükséglete alá csökken, megkezdôdik a versengés. Az oxfordi angol szótárban 1933-ban jelent meg a kompetíció fogalma, mely szerint a kompetíció két vagy több egyed ugyanazon idôben ugyanazon tényezô megszerzésére irányuló törekvése (Hunyadi 2000). Donald 1963-ban kibôvítette a fogalmat: kompetíció akkor lép fel, ha két vagy több szervezet mindegyike keresi a maga sajátos szükségletinek kielégítését valamilyen adott tényezôbôl, amikor a közvetlen ellátás ebbôl a tényezôbôl alatta marad a szervezetek együttes igényének. Harper (1961) a szomszédos magasabb rendû növények közötti kölcsönhatást interferenciának nevezte el, a fogalmon belül megkülönböztette az allelopátia és a kompetíció fogalmát. A kompetíció lehet fajok közötti (interspecifikus), fajon belüli (intraspecifikus), genotípusok közötti (intergenotypic) és genotípuson belüli (intragenotypic) versengés. Anyag és módszer A vizsgálatok során helyettesítési módszert alkalmaztunk, kidolgozása De Wit (1960) nevéhez fûzôdik. Ezekben a kísérletekben együtt vetik a két vizsgálandó növényt, különbözô arányokban keverve, az állomány sûrûségét állandó értéken tartva. Ezáltal az adott faj tiszta állományban tanúsított viselkedése összehasonlítható a változó arányban kevert állományéval, és mérhetô a kölcsönös agresszivitás. Továbbá figyelhetô az interspecifikus, ill. intraspecifikus kompetíció (Hunyadi és mtsai 2000). Azt vizsgáltuk, hogy a napraforgó és a mandulapalka, valamint a kukorica és a mandulapalka különbözô arányokban elvetve hogyan hat egymás fejlôdésére a tenyészidôszak elsô 4 hetében (1. táblázat). Mivel a növényeket öntöztük, a fényért és a tápanyagért folytatott versengés hatásait tudtuk vizsgálni. Néztük a hajtások és a gyökerek közötti kompetíciót. Üvegházi tenyészedényes kísérletet állítottunk be 2006 júniusában. Tenyészedényenként 1 kg homokos vályogtalajt használtunk. A talajt Sávoly község határában gyûjtöttük. Minden tenyészedényben 5 darab növényt neveltünk különbözô kombinációkban. A napraforgó és a kukorica 95%-os csírázási aránya miatt mindenhol a szükségesnél eggyel több magot vetettünk, majd a kelés utáni napokban tôszámbeállítást végeztünk. A mandulapalka gumókat elôhajtattuk, bizonytalan hajtási százaléka miatt. Naponta igény szerint és hetente egyszer súlyra öntöztünk. A növényeket 4 hétig neveltük. Vizsgáltuk a növények hajtásának és gyökerének friss- és száraztömegét. A kísérletben használt napraforgó: Tellia RM. Korai érésû, középmagas-magas, erôs, stabil szárú, igen nagy tányérú hibrid. Állami elismerés éve: EU-fajtalista. A kísérletben használt kukoricahibrid: KWS 328. Zöld száron érô lófogú szemes kukorica, jellemzô rá a kiváló stressztûrés, az átlag feletti szárszilárdság. Állami elismerés éve: 2003. A kísérletben használt mandulapalka-gumókat Somogytúr határában gyûjtöttük be, majd tisztítás után Petri-csészében, nedves szûrôpapíron hajtattuk.

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 155 Eredmények és megvitatásuk A hajtásfrisstömeg alakulása A napraforgóhajtások frisstömege egy esetben, a 4 napraforgót tartalmazó kombinációban maradt el a tiszta állomány értékétôl, ez a különbség szignifikáns volt. A többi kevert állományban nagyobb frisstömegeket mértünk, mint a kontrollban, a növekedés szignifikáns volt az 1 napraforgót tartalmazó kombinációban. A napraforgóval együtt vetett mandulapalkahajtások frisstömegei kevert állományokban kismértékben elmaradtak a tiszta állományétól. A kukoricahajtások frisstömegén hasonló tendenciát figyelhetünk meg. A kevert állományok meghaladták a tiszta állomány értékét, a növekedés szignifikáns volt az 1 db kukoricát tartalmazó kombinációban. A kukoricával együtt vetett mandulapalkahajtások frisstömegei kevert állományokban elmaradtak a tiszta állomány értékeitôl (2. ábra). Ezzel ellentétes megfigyeléseket tett Lehoczky és Boros (2002). Üvegházi tenyészedényes additív kompetíciós kísérletben vizsgálták az Echinochloa crus-galli és a kukorica közötti korai kompetíciót. Megállapították, hogy a gyommentesen nevelt kukoricanövények föld feletti részének friss tömege már a kompetíció 4. hetében szignifikánsan nagyobb volt, mint a 20, illetve a 40 Echinochloa crus-gallival együtt nevelteké. Az Echinochloa crus-galli hasonlóan viselkedett kukoricával kevert állományban, mint a mandulapalka. A gyomnövények frisstömege jelentôsen kisebb volt a kukoricával kompetícióban növekedve, mint az önállóan nevelt növények esetében. Hajtásszáraztömeg A hajtásszáraztömeg-eredmények követik a frisstömegek alakulását. A napraforgóhajtások száraztömege szintén elmaradt a kontrollétól a 4 napraforgót tartalmazó kombinációban, míg a többi kevert állomány meghaladta azt, szignifikáns különbséget egy esetben, az 1 napraforgót tartalmazó kombinációban mértünk. A napraforgóval együtt vetett mandulapalka-hajtások száraztömegei kevert állományokban kismértékben elmaradtak a tiszta állományétól. A kukoricahajtások száraztömegei ugyanolyan tendenciát követnek, mint a frisstömegek, a kevert állományok meghaladták a tiszta állomány értékeit. A különbségek szignifikánsak voltak az 1 kukoricát és a 4 mandulapalkát tartalmazó kezelésben. A kukoricával együtt vetett mandulapalkaértékek itt is elmaradtak kevert állományban a tiszta állomány értékétôl (3. ábra). Lehoczky és Boros (2002) additív kompetíciós vizsgálatai során a száraztömegértékek esetén is ellentétes megállapításokra jutott, mint a helyettesítési kompetíciós kísérletünk. A kukorica száraztömege már a 4 hetes kompetíció után is szignifikánsan kevesebb volt, mint a gyommentes kontrollban. A kukorica és az Echinochloa crus-galli egymásra gyakorolt hatása már ebben a korai szakaszban is jelentkezett, a kukoricával együtt növekedô gyomnövények szárazhajtástömege kevesebb volt, mint az önállóan nevelteké. Hasonlóan a mandulapalka száraztömegértékeihez. 16 14 12 10 8 6 4 2 0 6,68 Hajtásfrisstömeg (g/egyed) napraforgó 1,17 2,51 1,16 mandulapalka 9,23 10,36 SzD 5%N=3,8 SzD 5%M=0,5 15,53 0,97 0,95 0,93 5N 5M 4N-1M 3N-2M 2N-3M 1N-4M 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0 7,91 Hajtásfrisstömeg (g/egyed) 1,17 kukorica 10,33 mandulapalka 10,22 10,07 SzD 5%K=2,9 SzD 5%M=0,4 16,25 0,85 0,94 1,23 0,89 5K 5M 4K-1M 3K-2M 2K-3M 1K-4M 2. ábra. A hajtások frisstömegének alakulása

156 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 2,5 2 1,5 1 0,99 Hajtásszáraztömeg (g/egyed) napraforgó 0,86 mandulapalka 1,12 1,13 SzD 5%N=0,3 SzD 5%M=0,1 2,03 3 2,5 2 1,5 1 1,06 Hajtásszáraztömeg (g/egyed) kukorica 1,48 mandulapalka 1,61 1,63 SzD 5%K=1,0 SzD 5%M=0,1 2,55 0,5 0 0,18 0,17 0,15 0,14 5N 5M 4N-1M 3N-2M 2N-3M 1N-4M 0,13 0,5 0 0,18 0,16 0,12 0,17 0,12 5K 5M 4K-1M 3K-2M 2K-3M 1K-4M 3. ábra. A hajtások száraztömegének alakulása Gyökérfrisstömeg A napraforgógyökerek frisstömegeiben már minden kevert állomány meghaladta a tiszta állomány értékét. Ezek a különbségek szignifikanciát az 1 napraforgót és 4 mandulapalkát tartalmazó kezelésben mutattak. A napraforgóval együtt vetett mandulapalkagyökerek frisstömegei viszont minden kevert állományban kismértékben meghaladták a tiszta állomány értékét. A kukoricagyökerek frisstömegeiben egy esetben mértünk a kontrollnál kisebb értéket, a 3 kukoricát tartalmazó kombinációban, a többi kevert állomány meghaladta azt. Szignifikáns volt a különbség az 1 kukoricát tartalmazó kombinációban. A kukoricával együtt vetett mandulapalkagyökerek frisstömegében a kevert állomány értékei a tiszta állományban mért értékektôl kismértékben különböztek. Szignifikáns csökkenést mértünk a tiszta állományhoz képest a 2 mandulapalkát és 3 kukoricát tartalmazó kezelésben (4. ábra). Gyökérszáraztömeg A napraforgógyökerek száraztömegei követték a gyökérfrisstömeg-értékek alakulását, a kevert állományok nagyobbak voltak, mint a tiszta állomány. Ezek a különbségek szignifikanciát az 1 napraforgót és 4 mandulapalkát tartalmazó kezelésben mutatottak. A napraforgóval együtt vetett mandulapalkagyökerek száraztömegei itt is kismértékben meghaladták a kevert állományokban a tiszta állomány értékeit. A kukoricagyökerek száraztömegeiben két esetben, a 4 kukoricát és a 3 kukoricát tartalmazó kombinációban kisebb volt a száraztömeg a kontrollénál. A kukoricával együtt vetett mandulapalkagyökerek száraztömegében a kevert állomány értékei a tiszta állományban mért értékektôl kismértékben különböztek (5. ábra). 6 5 4 3 2 1 0 1,37 Gyökérfrisstömeg (g/egyed) napraforgó 0,55 1,82 0,99 mandulapalka 3,19 3,07 0,62 SzD 5%N=2,0 SzD 5%M=0,5 0,67 5,27 0,89 5N 5M 4N-1M 3N-2M 2N-3M 1N-4M 6 5 4 3 2 1 0 3,43 Gyökérfrisstömeg (g/egyed) kukorica 3,97 0,55 0,52 mandulapalka 2,87 0,17 4,46 SzD 5%K=1,8 SzD 5%M=0,4 5,28 0,65 0,47 5K 5M 4K-1M 3K-2M 2K-3M 1K-4M 4. ábra. A gyökerek frisstömegének alakulása

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 157 Gyökérszáraztömeg (g/egyed) napraforgó mandulapalka SzD 5%N=0,1 SzD 5%M=0,05 Gyökérszáraztömeg (g/egyed) kukorica mandulapalka SzD 5%K=0,1 SzD 5%M=0,02 0,4 0,35 0,3 0,36 0,4 0,35 0,3 0,33 0,28 0,29 0,38 0,38 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0 0,21 0,19 0,13 0,11 0,04 0,07 0,05 0,05 0,06 5N 5M 4N-1M 3N-2M 2N-3M 1N-4M 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0 0,04 0,04 0,03 0,05 0,04 5K 5M 4K-1M 3K-2M 2K-3M 1K-4M 5. ábra. A gyökerek száraztömegének alakulása Megállapítható, hogy a napraforgó és a kukorica sikeresen felvette a versenyt a mandulapalkával helyettesítési kompetíciós kísérletünkben. Fejlôdésük kezdeti szakaszában nem okozott jelentôs frisstömeg- és száraztömegcsökkenést a gyomnövény jelenléte. Szántóföldi additív kompetíciós kísérleteik során különbözô gyomok kukorica- és napraforgótermés mennyiségére gyakorolt hatását vizsgálva kísérletünkkel ellentétes hatást figyeltek meg Varga és mtsai (2000) valamint Kazinczi és mtsai (2007). Varga és mtsai (2000) megállapították, hogy a kukorica termését a legnagyobb mértékben az Ambrosia artemisiifolia 26 db/m 2 -es kezelése csökkentette. 53,7%-kal kevesebb termést mértek, mint a herbiciddel kezelt kontroll. Az Echinochloa crus-galli 26 db/m 2 -es egyedsûrûségének terméscsökkentô hatása 44,7%, az Abutilon theophrasti 4 db/m 2 -es egyedszáma 35,6%-kal csökkentette a termést a herbiciddel kezelt kontrolléhoz képest. Kazinczi és mtsai (2007) megállapították, hogy az Abutilon theophrasti négyzetméterenkénti 10 darabos fertôzöttséggel is csupán néhány százalékkal csökkentette a napraforgó termésátlagát a rendszeresen gyomirtott parcellákéhoz képest. Az Ambrosia artemisiifolia napraforgó kompetíciós kísérletben azt tapasztalták, hogy a termésveszteség a gyomsûrûség növekedésével arányosan csökken, 1 db Ambrosia artemisiifolia 5%-kal, 10 db Ambrosia artemisiifolia 35%-kal csökkentette a termést a gyommentes kontrolléhoz képest. Összefoglalás A napraforgóban és a kukoricában az intraspecifikus (fajon belüli) kompetíció erôteljesebben jelentkezett, a növények tiszta állományban kisebb értékeket mutattak, mint kevert állományban. Ezek a növények erôsebb kompetítoroknak bizonyultak a mandulapalkánál, fejlôdésük kezdeti szakaszában nem okozott jelentôs frisstömegés száraztömeg-csökkenést a gyomnövény jelenléte. A mandulapalka esetén az interspecifikus kompetíció bizonyult erôteljesebb hatásúnak. A napraforgóhajtások friss- és száraztömege a 4 napraforgót tartalmazó kezelésben elmaradt a tiszta állomány értékétôl, a többi kevert állományban meghaladta azt. A gyökerek friss- és száraztömegében minden kevert állományban nagyobb értéket mértünk, mint a tiszta állományban. Szignifikáns növekedést mértünk a tiszta állományhoz képest a hajtás és gyökér friss- és száraztömeg-paramétereket tekintve az 1 napraforgót és 4 mandulapalkát tartalmazó kezelésekben. A napraforgóval együtt vetett mandulapalkák hajtásainak friss- és száraztömegei kevert állományokban elmaradtak a tiszta állományokétól. A gyökerek friss- és száraztömegei viszont kismértékben meghaladták a tiszta állományok értékeit kevert állományokban. Szignifikáns eltérést nem tapasztaltunk. A kukoricanövények a hajtásfrisstömeg-, hajtásszáraztömeg-paramétereket tekintve a különbözô kezelésekben egyöntetûen meghaladták a kontroll növények értékeit. A gyökérfrisstömeg esetén a 3 kukoricát, a gyökérszáraz-

158 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 tömeget tekintve a 3 és a 4 kukoricát tartalmazó kezelés maradt el a tiszta állományétól. Szignifikáns növekedés volt a hajtásfrisstömeg-, hajtásszáraztömeg-, és gyökérfrisstömeg-paramétereknél az 1 kukoricát és 4 mandulapalkát tartalmazó kezelésben a tiszta állományhoz képest. A kukoricával együtt vetett mandulapalka esetében a tiszta állomány körüli értékeket tapasztaltunk a hajtás és a gyökér friss- és száraztömegeit tekintve. Szignifikáns csökkenést mértünk a gyökérfrisstömeg 2 mandulapalkát és 3 kukoricát tartalmazó kezelésében a tiszta állományéhoz képest. IRODALOM Clements, F.E., Weaver, J. E. and Hanson, H. C. (1929): Plant competition an analysis of community function. Publ. No. 389. Carnegie Institute, Washington D.C. Dancza I., Béres I. és Bíró K. (1995). A mandulapalka. Agrofórum, 2: 35 36. Dancza I., Hoffmanné P. Zs. és Doma Cs. (2005): Mandulapalka (Cyperus esculentus), in: Benécs, Bárdi és mtsai (szerk.): Veszélyes 48. Mezôföldi Agrofórum Kft., Szekszárd, 260 264. De Wit, C. T. (1960): On competition. Verslag Lanbouwkundige Onderzoek, 66, 1 82. Donald, C. M. (1963): Competition among crop and pasture plants. Advances in agron, 15: 1 118. Gieske A., Gerowitt B. und Miesner H. (1993): Erdmandelgras ein neues Problemunkraut, Der Pfanzenarzt, 46. (1 2) 14. Harper, J. L. (1961): Approaches to the study of plant competition. Symp. Soc. For Exp. Biol. 15, 1 39. Hunyadi K. és Almádi L. (1981): Szántóföldi gyomfajok csíranövényei és herbicidérzékenységük. Mezôgazdasági Kiadó. Budapest, 154 171. Hunyadi K., Béres I. és Kazinczi G. (2000): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia, Mezôgazda Kiadó, Budapest. Kazinczi G., Béres I., Kovács I. és Varga P. (2007): Versengô gyom- és kultúrnövények. Magyar Mezôgazdaság, 62, 3: 12-13. Lehoczki É. és Borosné Nagy A. (2002): Az Echinochloa crus-galli (L.) P.B. és a kukorica korai kompetíciójának hatása I. A növények növekedése. Magyar Gyomkutatás és Technológia, III, 2: 21. Varga P., Béres I. és Reisinger P. (2000): A kukorica és fôbb gyomnövényei közötti kompetíció szántóföldi kísérletben. Acta Agronomica Óváriensis, 42, 1: 101 113. INVESTIGATION ON THE EARLY COMPETITION BETWEEN YELLOW NUTSEDGE (CYPERUS ESCULENTUS L.) AND ROOT CROPS Kamilla Buzsáki and I. Béres Pannon University, Georgikon Faculty of Agricultural Sciences, Institute for Plant Protection Keszthely, Deák F. u. 57. The yellow nutsedge is a tuber bearing perennial weed plant. It spreads quickly by its huge amount of seeds and tuberlets, and may present a big concurrence to the cultivated plants, causing yield and quality damages. It occurs mainly in root crops. We investigated that sunflower and yellow nutsedge, and maize and yellow nutsedge sown in different rate, what like mutual effect have on the growing patterns in the first 4 weeks. A pot trial in four replications was conducted in a glasshouse. Four weeks later we counted the fresh weight and dry weight of the plant shoot, and the plant roots. Summarized it can be stated, that the cultivated plant could succesfully compete with the weed. Érkezett: 2007. április 3.

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 159 A FEKETE BODZA (SAMBUCUS NIGRA L.) VEGYSZERES GYOMSZABÁLYOZÁSA Zalai Mihály és Pataki Judit Szent István Egyetem, Mezôgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növényvédelmi Intézet, 2103 Gödöllô, Páter Károly út 1. A fekete bodza (Sambucus nigra L.) a bogyósgyümölcsûek, újabb nevükön a kisebb gyümölcsûek csoportjába tartozik. Ezzel ellentétben termesztéstechnológiája inkább a szôlôéhöz áll közelebb. A fekete bodza gyomszabályozására Magyarországon még nincs egységesen kialakult gyakorlat. Kevés kísérlet folyt eddig ebben a témában. Célunk a bodza vegyszeres gyomszabályozására egy technikailag és gazdaságilag is megvalósítható és a környezetet legkevésbé terhelô módszer kidolgozása. Vizsgálatainkat egy idôs Haschberg fajtájú feketebodza-ültetvényben végeztük. Felméréseink kitérnek a terület gyomnövényzetének összetételére. A 2005-ös és 2006-os években több herbiciddel végeztünk kezeléseket. Vizsgáltuk a felhasznált készítmények gyomirtó hatását, valamint a készítmények fekete bodzára kifejtett toxicitását. A festôbodzát mint növénycsoportot az USA-ban, Ohióban kezdték termeszteni az 1890-es években. Itt a Sambucus nigra L. mellett a S. canadensis Hesse és a S. coerulea Raf. fajokat, illetve ezek hibridjeit is termesztésbe vonták. A festôbodza hazánkban is nagy alakgazdagságban fordul elô a lomberdôk cserjeszintjében. Ezek egyes kiemelkedô típusai alapanyagként szolgálhatnak klónozott ültetvények létesítéséhez (Porpáczy és Porpáczy 1990). A fekete bodzában rejtôzô lehetôségek felismerése után 1977-ben megkezdôdtek hazánkban az elsô termesztési kísérletek a Fertôdi Gyümölcstermesztési Kutató Állomáson. Ma már több ezer hektáron termesztjük, a betakarított bodza mennyisége évente kb. 20 25 000 tonna. Élelmiszernövényként fôleg virágából és bogyójából készítenek üdítôitalt, szörpöt, befôttet, levest, lekvárt, gyümölcsbort, de még pálinkát is (pl. Sambuca). Bordóvörös színû bogyója az élelmiszeripar legfontosabb színezôanyaga, melyet más gyümölcskészítmények, élelmiszerek és vörösborok színjavítására használnak. A bodzagyümölcs kiváló beltartalmi mutatói miatt a diabetikus és reformkonyhai élelmiszerek alkotóeleme. Virágait a gyógyszeripar izzasztó- és köptetôként teakeverékekben alkalmazza meghûléses betegségek gyógyítására. (Papp és Porpáczy 1999). A termésébôl fôzött tea szintén jó hashajtó, vízhajtó és izzasztószer (Sipos, 1998), a bodzakéregtea szív- és vesebetegségek, valamint reumatikus bántalmak gyógyhatású szere (Varró 2002). A fekete bodza szára és hajtása belül üreges, melyet fehér bél tölt ki. A fiatal hajtások kérge zöld, késôbb szürkésbarna, papírszerû, alatta zöld, rostos réteg található. Levelei keresztben átellenesek, páratlanul szárnyasan összetettek, 5 levélkébôl állnak. A levelek akár 40 cm hosszúak is lehetnek. A levélkék alakja elliptikus, csúcsuk hegyes, szélük fûrészes. Tányérra emlékeztetô, 10 25 cm átmérôjû bogernyôvirágzata van. Május végétôl júliusig virágzik. Termése csonthéjas bogyó (bengetermés), fényes fekete vagy feketeibolya színû, vörös levû vékony héjú, ragadós (Soó 1966).

160 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 A feketebodza-ültetvények gyomviszonyai A kiegyensúlyozott mennyiségû és megfelelô minôségû termések biztosításának egyik elôfeltétele a gyommentes állomány. Az ültetvényben legnagyobb számban elôforduló gyomfajok fôleg a kultúra korával vannak szoros összefüggésben. A bogyósgyümölcsûek környezeti tényezôi elsôsorban az évelô gyomfajok elszaporodásának kedveznek. Ennek megfelelôen a fiatal, 1 3 éves telepítésben még a magról kelô egyéves gyomnövények tömeges megjelenésével kell számolni. A T4-esek közül elsôsorban a szôrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), a fehér libatop (Chenopodium album) és a pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis) megjelenése tapasztalható (Újvárosi 1973). Ezeken kívül a T1-es pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) és tyúkhúr (Stellaria media), valamint a T3-as életformához tartozó repcsényretek (Raphanus raphanistrum) is elôfordulhat (Hunyadi 1988). Az újonnan telepített ültetvényekben, az elsô évi herbicides gyomirtás után kezdenek a gyomok szelektálódni, és ennek hatására az évelô fajok nagymértékben elszaporodnak. Ezért a 4 6 éves kultúrákban ennek megfelelôen a magról kelô fajok mellett már az évelô gyomnövények, mint pl. az apró szulák (Convolvulus arvensis), a mezei acat (Cirsium arvense) vagy a hamvas szeder (Rubus caesius) területi borításának növekedése várható, ha a terület a telepítés elôtt is fertôzött volt ezekkel a gyomfajokkal, és a telepítés elôtt nem sikerült kiirtani ôket (Racskó 2004). Az idôsebb, 7 12 éves ültetvényekben az egyéves fajok erôteljes csökkenése figyelhetô meg. Az említett, évelô gyomfajok mellett a T4-es betyárkóró (Conyza canadensis) tömeges elszaporodása, valamint a G1-es életformájú tarackbúza (Elymus repens) vagy a mezei zsurló (Equisetum arvense) arányának növekedése jellemzô. Mezey és mtsai (2000) beszámolnak két felmérésrôl, melyekben két egymás utáni évben mutatják be egy 4 és egy 8 éves feketebodza-ültetvényben az ôszi és a tavaszi gyomviszonyokat. Ennek alapján elmondható, hogy a bodzaültetvények gyomállományukat tekintve szokványos gyümölcsös képét mutatják. A feketebodza-ültetvények gyomszabályozási lehetôségei Mechanikai gyomszabályozás A telepítésre olyan területet célszerû kijelölni, amely évelô gyomokkal nem fertôzött, a bogyós kultúrákban használható herbicidek ugyanis ezeket nem pusztítják el. Ellenkezô esetben már csak igen nehéz és költséges módon lehet velük felvenni a versenyt. Az ültetvények talaja mechanikai úton is gyommentesíthetô, ennek alapelve, hogy a gyomokat fiatal korban, virágzás elôtt elpusztítsuk. A mechanikai gyomirtás lehet kézi kapálás, tárcsázás vagy kombinátorozás is. A vegetációs idôben a csapadékviszonyoktól függôen 4 5 kapálás szükséges. A hidraulikusan szabályozható sorközmûvelô gépekkel a növények károsítása nélkül is megfelelô állapotba hozhatjuk a talajt. Az ültetvény kora és a mûvelési mód alapvetôen meghatározzák a herbicidek alkalmazhatóságát, valamint a kijuttatás idejét és dózisát. A bodzában a mûvelési rendszertôl függôen csaknem az egész vegetációs idôben lehet gyomirtani, ha a bodzában ezzel nem teszünk semmilyen kárt. A legjobb választás az agrotechnikai és a mechanikai védekezési módok, valamint a herbicides kezelések hatékony kombinálása. Vegyszeres gyomszabályozás A fekete bodza gyomszabályozása ültetvényekben való termesztése óta vált nagy jelentôségû növényvédelmi problémává. Vizsgálataink elôtt kevés fellelhetô munka állt rendelkezésre, melyek segíthettek a felhasznált készítmények kiválasztásában. Madarász (2006) négy, a fekete bodzában elvégzett herbicides kezelés hatásosságáról számol be. Itt a Dual Gold + Goal preemergensen kijuttatott kombináció megfelelô hatást adott a magról kelô gyomnövények ellen. A kezelés csak az elôforduló évelôkre és az áttelelô Tripleurospermum inodora egyedekre nem fejtett ki hatást. A Casoron G-vel 60 kg/ha, valamint 80 kg/ha dózisban végzett kezelések az

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 161 egyéves gyomfajokat nagyon jól irtották, és az Elymus repens ellen is 90 95%-os hatékonyságúak voltak. Az alapkezelésben kijuttatott Stomp 400 és a felülkezelésben kijuttatott Medallon premium kombináció az egyéves gyomok ellen nagyon jó gyomirtó hatást adott, a Cirsium arvense és az Elmyus repens ellen is jó volt. A használt készítmények és kombinációk egyike sem okozott a bodzán fitotoxicitást. Pitt és mtsai (1992, 1993), valamint Thompson és mtsai (2000) kanadai, fekete bodzát is tartalmazó vegyes faösszetételû erdôben végzett gyomirtási kísérletekben a glifozát és a triklopir hatóanyagokkal különbözô dózis alkalmazásával végeztek kezeléseket. McDonald és Fiddler (1999) 2,4-D és triklopir hatóanyagokkal végzett kezeléseket, melyekben egy bodzafajra a Sambucus mexicanára kifejtett hatást is vizsgálták. Anyag és módszer Kisparcellás vizsgálatainkat Komárom-Esztergom megyében Környe Patárpusztán végeztük 2005-ben és 2006-ban, egy 5 hektáros 5 éves Haschberg fajtájú 5 3 méter sor- és tôtávolsággal telepített feketebodza-ültetvényben. A terület a bodza telepítése elôtt szántóterület volt, nagymértékû peszticid- és mûtrágyafelhasználással. A terület a bodza telepítésekor a nehezen irtható évelôktôl mentes volt. A telepítés után már csak mechanikai (évenkénti egy kaszálás) gyomszabályozást alkalmaztak. A vizsgálati területet barna erdôtalaj jellemzi 1,67% szervesanyag-tartalommal. Arany féle kötöttsége 32, kémhatása ph 7,0. 2005. évi kísérletek A kezeléseket 2005. április 29-én végeztük a fekete bodza hajtásfejlôdésének az idôszakában. A felhasznált herbicidek Panida 330 EC + Lucenit 80 WP (4,0 l/ha + 2,0 kg/ha), Panida 330 EC + Afalon Dispersion (4,0 l/ha + 2,0 kg/ha), Goal 2E (1,0 l/ha), Pledge 50 WP (0,2 kg/ha) és Folar 525 SC (6,0 l/ha) voltak. A kezelt parcellák mérete 10 m 2 (3 bodzacserje) volt 4 ismétlésben. A kísérlet beállításakor a következô meteorológiai paramétereket mértük: léghômérséklet 17 C, relatív páratartalom 57%, 1- es szélerôsség. A vizsgálat helyét többségben a fedél rozsnok (Bromus tectorum) borította, de egyaránt jelen voltak magról kelô kétszikû, valamint évelô egy- és kétszikû gyomnövények is (1. táblázat). A kezelés idôpontjában az egyéves gyomnövények 2 4 leveles fejlettségûek, a mezeiacat-egyedek tôlevélrózsásak voltak. A kezelések beállítása után április 29-tôl május 13-ig (15 nap) 15 mm csapadék, május 13-ától május 28-áig (15 nap) 43 mm csapadék hullott. A vizsgált területen nem végeztünk semmilyen egyéb gyomszabályozási munkát a kezelések beállítása elôtt, és utána sem. Az értékeléseket május 20-án, június 14-én és július 26-án végeztük a kezelés után 20, 45 illetve 90 nappal. A 2005. évi gyomfelvételezés adatai 2006. évi kísérletek 1. táblázat Gyomfaj Borítás (%) Bromus tectorum 52 Conyza canadensis 17 Cirsium arvense 9 Ambrosia artemisiifolia 10 Convolvulus arvensis 5 Stellaria media 3 Sisymbrium officinale 1 Viola arvensis 1 Calamagrostis epigeios 1 Capsella bursa- pastoris 1 A 2006. évi kezeléseket április 21-én végeztük a fekete bodza hajtásfejlôdésének idôszakában a következô idôjárási körülmények között: léghômérséklet 20 o C, relatív páratartalom 45%, 1-es szélerô. A felhasznált herbicidek Dual Gold 960 EC + Pledge 50 WP (1,6 l/ha + 0,2 kg/ha), Folar 525 SC (6,0 l/ha), Dual Gold 960 EC + Goal 2E (1,6 l/ha + 1,0 l/ha) voltak. A kezelt parcellák mérete 10 m 2 volt, 4 ismétlésben. A vizsgálat helyét többségben a betyárkóró (Conyza canadensis) borította, de jelen voltak egyéb magról kelô és évelô kétszikû, valamint magról kelô egyszikû gyomnövények is (2. táblázat). A kezelés idôpontjában az egyéves

162 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 Az 2006. évi gyomfelvételezés adatai gyomnövények 2 4 leveles fejlettségûek, a mezeiacat-egyedek tôlevélrózsásak voltak. A kezelések beállítása után április 22-étôl május 6-éig (15 nap) 53 mm csapadék, május 6-ától május 21-éig (15 nap) 33 mm csapadék hullott. A vizsgált területen nem végeztünk semmilyen egyéb gyomszabályozási munkát a kezelések beállítása elôtt, és utána sem. Az értékeléseket május 15-én, június 15-én és július 28-án végeztük a kezelés után 24, 55 illetve 95 nappal. A 2006-os évben nem ugyanazokat a sorokat választottuk a kísérlet helyéül, ezáltal az elôzô évhez képest eltérô gyomspektrummal vizsgálhattuk a herbicidek hatékonyságát. Eredmények 2005-ben 2. táblázat Gyomfaj Borítás (%) Conyza canadensis 70 Poa spp. 16 Stellaria media 6 Convolvulus arvensis 2 Digitaria sanguinalis 2 Bromus tectorum 1 Viola arvensis 1 Cirsium arvense 1 Capsella bursa-pastoris 1 Panida 330 EC + Lucenit 80 WP kezelés az elsô értékeléskor 94%-os gyomirtó hatású volt. Ez a hatás a 2. értékelésig 80%-ra csökkent, majd a 3. értékelésig megszûnt. Ekkor Conyza canadensis, Ambrosia artemisiifolia és Echinochloa crus-galli volt jelen. A készítmények a bodzát nem károsították. A Panida 330 EC + Afalon dispersion kezelés. Az 1. értékeléskor gyenge, 60%-os gyomirtó hatás jelentkezett. Ez az érték a 2. értékeléskor 50%-ra módosult. A 3. értékelésig a gyomirtó hatás megszûnt. A szerkombináció megfelelô hatást csak a Stellaria media, a Sysimbrium officinale és a Capsella bursa-pastoris esetében adott, az Ambrosia artemisiifolia, Viola arvensis, Conyza canadensis, Cirsium arvense és a Convolvulus arvensis ellen viszont hatástalan volt. A bodzára nem fejtett ki fitotoxikus hatást. A Goal 2 E kezeléssel az elsô értékeléskor 40%-os, a másodiknál 25%-os gyomirtó hatás mutatkozott. A 3. értékelésre ez a készítmény is elvesztette hatását. Egyik gyomnövényen sem jelentkezett 50%-nál nagyobb károsodás egyik értékelés alkalmával sem. A gyenge gyomirtó hatás oka lehet, hogy az engedélyokiratban javasolt technológiával szemben nem gyommentes talajfelszínre, hanem a gyomnövények felületére juttattuk ki. A bodzára nem volt fitotoxikus. Pledge 50 WP kezelés. Az elsô értékeléskor 73%-os, a második értékeléskor 60%-os hatás mutatkozott. A harmadik értékelésig ez a hatás megszûnt. A készítmény megfelelôen gátolta a Stellaria media, a Sysimbrium officinale és a Capsella bursa-pastoris fejlôdését. Emellett az Ambrosia artemisifolia és a Viola arvensis elleni hatása is elfogadható volt. A készítmény a bodzát nem károsította. Folar 525 SC kezelés. Az elsô értékeléskor 98%-os, nagyon jó hatás mutatkozott. Gyomnövények csak szálanként fordultak elô. A második értékelésig ez a hatás 95%-ra csökkent, ami még mindig jó. A harmadik értékeléskor is észlelhetô volt gyomirtó hatás. A magról kelô kétszikûek még ekkor sem keltek. Az évelô kétszikûek 35 40%-kal kisebb arányban voltak jelen a kontroll parcellákhoz képest. A készítmény csak a magról kelô egyszikûek ellen nem fejtett ki tartamhatást, így az Echinocloa crusgalli borítása jelentôs volt. A Folar 525 SC kezelés az elsô értékelésig enyhe fitotoxikus tüneteket váltott ki a bodzanövények sarjhajtásain. A második értékeléskor ezek a tünetek már nem voltak láthatóak. 2006-ban Dual Gold 960 EC + Pledge 50 WP kezelés. Az elsô értékeléskor átlagosan 83%-os hatás mutatkozott. Legkevésbé a Conyza canadensis egyedek károsodtak. E mellett az Ambrosia artemisiifolia kelése már látható volt. A gyomirtó hatás a második értékelésig 68%-ra csök-

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 163 100 80 98 94 83 73 Hatékonyság (%) 60 40 20 62 60 40 0 Folar 525 SC Panida 330 EC + Lucenit 80 WP Dual Gold 960 EC + Pledge 50 Pledge 50 WP Panida 330 EC + Afalon Disperson 1. ábra. A vizsgált herbicidek hatékonysága Dual Gold 960 EC + Goal 2 E Goal 2 E kent, a harmadik értékelésig pedig megszûnt. A Dual Gold 960 EC + Pledge 50 WP az elôzô évi Pledge 50 WP kezeléshez képest 10% hatékonyságbeli javulást mutatott. A készítmények a bodzát nem károsították. Folar 525 SC kezelés. A hatás az elsô értékeléskor 99%. A második értékelésig megjelentek a területen új kelésû Digitaria sanguinalis egyedek. Ezzel együtt is átlagosan 90%-os hatást mértünk. A harmadik értékeléskor a magról kelô kétszikûek kelését még mindig nem lehetett tapasztalni, de egyszikûek tömegesen jelen voltak. A Folar 525 SC az elôzô évhez hasonlóan most is nagyon jó irtó hatással jellemezhetô. Enyhe fitotoxikus hatás 2006-ban is jelentkezett a bodza sarjhajtásain, de ezeket a tünetek az elôzô évhez hasonlóan a második értékeléskor már nem lehetett megfigyelni. Dual Gold 960 EC + Goal 2E kezelés. Az elsô értékelésig 62%-os, a második értékelésig 50%-os gyomszabályozó hatás jelentkezett. A Conyza canadensis és a Digitaria sanguinalis borítását csak 30 és 60%-ban csökkentette a kontrollhoz képest. A harmadik értékelésig a szerek hatása megszûnt. A Dual Gold 960 EC + Goal 2E összességében a kombináció ellenére is gyenge volt. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Goalt az elôzô évhez hasonlóan gyomfelületre permetezték. A bodzára nem fejtett ki fitotoxikus hatást. A herbicidek hatékonyságát az 1. ábra mutatja be. Következtetések, javaslatok A bodzán fitotoxikus tünetek egy készítmény, a Folar 525 SC esetében jelentkeztek. 2005-ben és 2006-ban a kezelések az elsô értékelésig a bodza gyökérsarjain perzseléses tüneteket okoztak. A második értékeléskor fitotoxikus tünetet egyik évben sem észleltünk. Ezeken a növényeken a kontrollhoz képest nem mutatkozott sem növekedésbeli, sem virágzásbeli különbségek. A bodzára kifejtett hatás alapján tehát mindegyik kipróbált készítmény alkalmazhatónak mondható. A gyomirtó hatás szempontjából csak a Folar 525 SC és a Panida 330 EC + Lucenit 80 WP kombináció volt megfelelô. Tartamhatást csak a Folar 525 SC adott. A Panida 330 EC + Afalon dispersion kezelés nagyon gyengén hatott, a két készítmény nem egészítette ki egymást. A Panida 330 EC mellett kombinációs partnernek ezért inkább a Lucenit 80 WP-t javasoljuk. A Goal 2E és a Dual Gold 960 EC + Goal 2E kombináció használata szintén gyenge eredményt adott. A Dual Gold 960 EC növelte a Goal 2E hatását, de így is alatta maradt az elfogadható szintnek. Javasoljuk a Goal 2E mellé megfelelô kombinációs partner keresését. E vizsgálatokban a készítmény gyommentes talajra való kijuttatása indokolt. Ezért a kezeléseket vagy korábban kell elvégezni, vagy a kezelés elôtt kiegészítô mechanikai beavatkozás szükséges.

164 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 IRODALOM Hunyadi K. (1988): Szántóföldi gyomnövények és biológiájuk. Mezôgazd. Kiadó, Budapest, 148. Madarász J. (2006): A fekete bodza gyomirtási lehetôségei. Növényvéd., 42 (5): 281 282. McDonald, P. M. and Fiddler, G. O. (1999): Ecology and development of Douglas fir seedlings and associated plant species in a Coast Range plantation. Research Paper Pacific Southwest Research Station, USDA Forest Service, (PSW- RP-243) 18. Mezey Á., Mezey G., Németh I., Petz A. és Simon A. (2000): A termesztett fekete bodza (Sambucus nigra L.) növényvédelmi problémái Magyarországon. Növényvéd., 36 (8): 413 422. Papp J. és Porpáczy A. (1999): Szeder, ribiszke, köszméte, különleges gyümölcsök, Bogyósgyümölcsûek II. Mezôgazda Kiadó, Budapest. 148. Pitt, D. G., Fleming, R. A., Thompson, D. G. and Kettela, E. G. (1992): Glyphosate efficacy on eastern Canadian forest weeds. Part II: deposit-response relationships and crop tolerance. Canadian J. Forest Research, 22 (8): 1160 1171. Pitt, D. G., Thompson, D. G., Payne, N. J. and Kettela, E. G. (1993): Response of woody eastern Canadian forest weeds to fall foliar treatments of glyphosate and triclopyr herbicides. Canadian J. Forest Research, 23 (12): 2490 2498. Porpáczy A. és Porpáczy A.-né (1990): Az ültetvényben törzses bodzafa. Kertészet és Szôlészet, Budapest, 39 (8):14. Priszter Sz. (1998): Növényneveink. Mezôgazda Kiadó, Budapest Racskó J. (2004): A bogyósgyümölcsûek gyomirtása. Mezôhír 2004-02 Sipos B. Z, (1998): A fekete bodza értékei. Kertgazd. 30 (2): 64 66. Soó R. (1966): A magyar flóra és vegetáció rendszertaninövényföldrajzi kézikönyve II. Akad. Kiadó, Budapest Thompson, D. G., Pitt, D. G., Buscarini, T. M., Staznik, B. and Thomas, D. R. (2000): Comparative fate of glyphosate and triclopyr herbicides in the forest floor and mineral soil of an Acadian forest regeneration site. Canadian J. Forest Research, 30 (11): 1808 1816. Újvárosi M. (1973): Gyomnövények. Mezôgazd. Kiadó, Budapest, 174 175. Varró A. B. (2002): Gyógynövények mint háziszerek. Black and White könyvkereskedés Kft., Nyíregyháza, 62 63, 162. WEED CONTROL OF ELDERBERRY (SAMBUCUS NIGRA L.) M. Zalai and Judit Pataki Szent István University, Faculty of Agricultural and Environmental Sciences, Plant Protection Institute, H-2103, Gödöllô, Páter Károly u. 1. The elderberry (Sambucus nigra L.) falls under bacciferous fruits but its growing system is mostly similar to the cultivation of the grape. There is not adequate weed control system in elderberries plantation in Hungary. Few experiments were made in this theme. Our object was to carry out weed control methods which are suitable for technological and economic considerations and which endanger the environment in the slightest. The research was carried out in a 5 years old plantation with cv. Haschberg. We studied which weeds were found in the field and what was the distribution of weeds. In 2005 and 2006 years were sprayed many herbicides (Panida 330 EC + Lucenit 80 WP, Panida 330 EC + Afalon Dispersion, Goal 2E, Pledge 50 WP, Dual Gold 960 EC + Pledge 50 WP, Dual Gold 960 EC + Goal 2E and Folar 525 SC in both years). Weed killer effects and the phytotoxic effect on elderberry plants of herbicides were scrutinized. Érkezett: 2007. május 25.

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 169 MAGYARORSZÁG NÖVÉNYKÁROSÍTÓ ATKÁI ÉS TERMÉSZETES ELLENSÉGEI A XIX. ÉS A XX. SZÁZADBAN Bognár Sándor Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Rovartani Tanszék A Szent István Tudományos Akadémián 2004. május 21-én Quo vadis növényvédelmi akarológia címen tartott székfoglaló elôadásom 2006 végén nyomtatásban is megjelent. Pályatársaim arra kértek, hogy a témámban helyet kapott nagyon változatos életû fajokról tartott elôadásom a Növényvédelem c. folyóiratukban is jelenjen meg, legalább abban a terjedelemben, ahogyan azt a Szent István Társulat nyomdája elkészítette. Bár az MTA doktori értekezésem ismertetése az Agrártudományi Közlemények 1980. 39. számának 435 44l. oldalain már megjelent, az ezen a székfoglalón elhangzott ismeretek, eredmények mind a kutatás, az oktatás és a növényvédelmi gyakorlatban tevékenykedô kor- és pályatársaknak jó segítséget és ismeretbôvítést adhatna. Ilyen elôzmények után készítettem el ezt a kiadásra váró kéziratot ábrákkal bôvítve és újraszerkesztve. Jókai Anna író véleménye szerint: A jelen sokkal tartozik a múltnak és ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövôtôl sem követelhet! Nagyon szeretném remélni, hogy ezzel magam is hozzájárulhatok hazai növényvédelmi tartozásunk csekély törlesztéséhez! Még 1956 nyárelejét kell említenem, amikor a Növényvédelmi Kutató Intézet címére segítséget és tanácsot kérô levél érkezett Lajosmizsérôl, egy ferences rendi szerzetestôl, aki Lajosmizsén a római katolikus plébánia kertjében a gyümölcsfákat gondozta. Levelének lényege: gyümölcsfáinkat gyorsan ugráló, szökdécselô piros színû kicsi, apró állatok nagyon sanyargatják, és még sajátos szövedéket is készítenek Mik ezek a károsítók, mikor és hogyan lehetne ellenük eredményesen védekezni? Egy helybeli szemlére is szívesen látnánk az Intézet munkatársát. Tisztelettel kérem mielôbbi válaszukat. Az Intézet Állattani Osztályának vezetôje: dr. Szelényi Gusztáv rám bízta ezt a feladatot. A helyszínre érkezve lehangoló látvány fogadott: korai erôteljes lombhullás és minden fán nyüzsögtek a takácsatkák. Ugyanabban az évben Kecskeméten, Lakiteleken, Csepel szigetén és még számos helyen gyûjthettük az atkákat és ezt folytathattam még jó 30 éven át. Mióta élnek atkák a Földön? Hiteles adatok szerint mintegy 505 570 millió évvel ezelôtt, a gerincesek kivételével, minden állattörzs megjelent a Földön, természetesen az ízelt lábú fajok, s azokon belül az atkák is. Most joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mely fajok lehettek azok? Nagyon elgondolkodtatóak Kethley és munkatársai (1989) közlései, akik a New York melletti, úgynevezett Gilboa-fauna kutatásakor megtalálták az oribatidák ôsi példányát, sôt az oribatida taxonok minden nehézség nélkül beilleszthetôk a mai rendszerbe (1a, 1b ábra)! Mindezt tovább bizonyíthatják a krétakori leletekbôl elôkerült taxonok is. Különleges színfoltnak érdekességnek tekinthetjük, hogy a devonkori leletek azt is bizonyítják, hogy a talajatkák valamivel elôbb jelentek meg, mint maga a talaj, de legalábbis együtt a szárazföldi növényzettel; jegyezte meg akadémiai székfoglalójában Mahunka Sándor (1999).

170 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 A vizsgálatok és kutatások anyagai, módszerei Kutatómunkánk során a legfontosabb termesztett növényeinkrôl gyûjtöttük mindazon atkafajokat, amelyek fitofág módon táplálkoztak. Elsôsorban a kertészeti növényfajok (gyümölcs, szôlô, zöldség, dísz-, gyógy- és fûszernövények) atkapopulációit kísértük rendszeresen figyelemmel. Alkalomszerûen szántóföldek, legújabban pedig az arborétumok atkafaunájának feltárására is vizsgálatot végeztünk. A fajok rendszertani helyének azonosításakor a nagyobb kategóriák (classis, ordo) esetében elsôsorban Hammen (1972) munkáját vettük alapul. A családoknál és a családon belül (genus, species) pedig Farkas H. (1965), Hughes (1961), Livshits és Mitrofanov (1971), továbbá Mahunka (1972), de nem utolsósorban a saját elgondolásom alapján haladtam. Laboratóriumi és szabadföldi védekezési kísérleteinkben 18 speciális akaricid hatóanyagot próbáltunk ki, figyelve azok hatását. A peszticideken kívül táplálkozásgátló (inhibitor) hatását is figyeltük az angelikamag-, a köménymag-, a kamillamag- és a sárgarépamagolajnak a Rhizoglyphus callae és R. echinopus egyedeire. A vizsgálatok jelentôs része a természetes környezetben végzett megfigyelésekbôl állott. A gyûjtési, nevelési, egyedfejlôdési, tartósítási stb. módszerek közül mindazokat, amelyek az alkalmazott akarológiában világszerte ismeretesek, hasznosítottuk, vagy azokat módosítva új módszereket is kidolgoztunk. Részletes ismertetésük még rövidítve is oldalakat töltene meg, így azoktól most eltekintek. A hazai szakirodalom áttekintése a pókoktól az atkákig Az ízeltlábú állatok csodálatos világához szorosan kötôdik a pókszabásúak osztálya, és azon belül az atkák (Acariformes) rendje. Ezért is lehetetlen kihagyni feledhetetlen polihisztorunk, Herman Ottó (1835 1914) (2. ábra) egyik jelentôs, a Magyarország pókfaunája címû mûvét. Meggyôzôdésem, hogy Herman Ottó kitûnô mûve adott kezdetet és megfelelô jó alapot az atkák kutatásához is. A hazánkban károsító atkafajokra vonatkozó elsô jelentôs közlemény Szaniszló Albert (1844 1913) nevéhez kötôdik, aki a szôlôgubacsatkáról írta meg tapasztalatait 1880-ban. Néhány évvel késôbb Sajó Károlynak (1851 1939) 1894 és 1895-ben megjelent munkái érdemelnek fokozottabb figyelmet. Sajó Károly (3. ábra) a többi között megjegyzi, hogy a Tetranychus telarius különféle növényeken (szôlô, hárs stb.) él, és idônként károsít, de gyümölcsfákon eddig nem találtuk! Az említett fajt Sajó Károly kizárólag szilvafákon figyelte meg és kísérte figyelemmel. Leírja kártételét, annak jellemzô tüneteit. Fontos határkô Jablonowski József (1863 1943) munkája, aki (4. ábra) 1918-ban a Fauna Regni Hungariae c. sorozatban foglalta össze az atkákkal kapcsolatos összes addigi ismereteket. Megjegyzi, hogy az atkákkal hazánkban még senki sem foglalkozott behatóbban. Jablonowski József 20 családba, 52 nemzetségbe osztotta be a részletesen leírt 164 atkafajt, azokat, amelyeket az ô idejében Magyarországon (a teljes Kárpát-medencében!) ismertek. A Jablonowski szerint is fontos Tetranychus családból csak a T. telarius L. fajt említi. Újabb színfoltnak kell tekintenünk Ibos József (1865 1945) közleményeit, aki elsôként írta le a szôlôt károsító atkákat; írásait 1910-ben és 1921-ben jelentette meg. Kezdetben még szöszösödést okozó erinosisként említette, majd késôbbi közleményében már következetesen atkakór -ról írt Acarinosis címen alapvetôen jelentôs tanulmányt a Phyllocoptes vitis Nalepa fajról. Ibos József két, atkákkal foglalkozó közleményébôl külön érdemes felhívni a figyelmet az 1921-ben megjelent Az atkakór (Acarinosis) Magyarországon címû, több mint 40 oldal terjedelmû tanulmányára. Abban példamutatóan olyan részletességig megy, továbbá a szöveges részhez csatolt saját készítésû rajzai annyira tökéletesek, hogy azoknál jobbat még napjainkban sem lehetne készíteni. Csaknem 20 évnyi szünet következett, amikor 1935-ben adta közre megfigyeléseit

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 171 Szelényi Gusztáv (1904 1982) (5. ábra) a szilvafán károsító gubacsatkáról. Világszerte is meghatározó és jelentôs mérföldkônek kell számítanunk a közelmúltban elhunyt Balogh János (1913 2002) akadémikus egyetemi tanár pókászati és akarológiai kutatási eredményeit. Csak nagyrabecsüléssel és döbbenten észlelhetjük, hogy nem mindennapi adottságú jeles kor- és pályatársunk milyen hatalmas mûvet alkotott. Munkásságára csak büszkén és a legnagyobb elismeréssel gondolhatunk! Az egész Földet átkaroló ökológiai szemléletével korát messze megelôzve, földi létének utolsó pillanatáig tevékenykedett. Még a növényvédelmi szemszögbôl nézve is nagyon fontos fonalaslábú atkák (Tarsonemini) és a talajéletben jelentôs feladatot ellátó igen nagy fajszámú családok öszszefoglaló elnevezésû páncélosatkák (Oribatidae) világhírû vezetô kutatója lett. Balás Géza (1914 1987) egyetemi tanár (6. ábra) az 1939 és 1982 közötti években a gubacs- (Eriophyidae) és a levélatkák (Phyllocoptidae) nemzetközileg is jól ismert kutatójaként végzett maradandó munkát. Dudich Endre (1985 1971) akadémikus, egyetemi tanár munkatársaival 1940-ben megjelent közleményükben Bars vármegye pókszabású faunáját ismertetik. A többi között pl. a Tetranychus telarius L., a Tetranychus carpini Oud., és az Oligonchus ulmi Koch fajokat említik. A fitofág atkákról újabb hazai közlemény Hetényi Ernô (1921 2002) kutató (7. ábra), a késôbbi fôiskolai tanár nevéhez kötôdik. Hetényi Ernô 1954 és 1996 közötti években végzett jelentôs akarológiai munkássága nagy lendületet adott a hazai atkafauna feltárásához. Tôle számíthatjuk pl. a takácsatkák alaposabb rendszertani, biológiai és növényvédelmi célú intenzívebb kutatását. Kezdetben a gyapoton károsító fajokat írta le, majd áttért a más termesztett növényeinken élôsködô takácsatkákra is. Kertészeti növényeink, különösen a gyümölcsösök, a szôlô, majd zöldség- és gyógynövényeinket is károsító atkák intenzív kutatásai e sorok írójának (1956-tól 1996-ig terjedôen) nevéhez kötôdnek. Vele azonos idôben Jenser Gábor tudományos tanácsadó, c. egyetemi tanár 1957-tôl napjainkig tartó munkái, eredményei fémjelzik a hazai akarológiai kutatások nemzetközi színvonalát. Ugyanezt kell közölni Bozai József növényvédelmi állomásvezetô, majd egyetemi tanár (1969-tôl napjainkig tartó) akarológiai munkásságáról is. A gubacsatkák (Eriophyoideák) kutatása az 1950-es évek második felétôl Farkas Henrik (muzeológus) nagy érdeme, hogy magyar és német nyelven írott, itthon és külföldön kiadott mûvében a gubacsatkákhoz tartozó fajok ökológiáját és rendszertanát az 1960 és 1966 közötti években megjelent közleményei alapján ismerhetjük meg. Farkas Henrik nagy segítséget nyújtott elôbb Lehoczky János (1925 1993) (8. ábra) és Sárospataki György tudományos munkatársaknak (1963 és 1969), majd önállóan Sárospataki Györgynek 1965 és 1974 közötti években; a szôlôt károsító atkafajok kutatásával maradandót alkottak. Mahunka Sándor akadémikus és faunagenezis-kutató az atkák több csoportjával is foglalkozik az 1960-as évektôl kezdve napjainkig. Mint a talajban élô atkák, az Oribatidák elkötelezett kutatója lett nemzetközileg is jól ismert akarológus. Az Acarológia a XXI. század küszöbén címen tartott MTA-székfoglalója számos olyan részletre is kitért, amelyeket a növényvédelmi kutatásban és oktatásban jól lehet hasznosítani. Növényvédelmi szemszögbôl nézve nagyon értékes lehet még a Magyarország Állatvilága sorozatban 1972-ben megjelent Tetûatkák Tarsonemina c. kiadványa. Kerényiné Nemestóthy Klára egyetemi adjunktus, majd docens, a gyökératkákkal (Acaridae Tyroglyphidae) és más taxonokkal 1974-tôl napjainkig intenzíven végzi kutatásait. Mahunka Sándor társszerzôvel 1981-ben Tarsoneminák a Barcsi borókás tájvédelmi körzetbôl (Acari) címen megjelent közleményükben 34 fajt mutattak ki. Szabóné Komlovszky Ildikó fôiskolai tanár a többi között a Körösvölgy természetvédelmi területein a fitofág és ragadozóatkákat 1974 óta kutatja. Kiemelkedôen értékes munkát végzett a Szarvasi Arborétum, ismert nevén a Pepi-kert atkafaunájának feltárásával (1980).

172 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 Abo-Elghar, M.R. és Jermy T. (1964) az akaricid szerek összehasonlító laboratóriumi vizsgálati módszereit dolgozták ki. Közben számos készítmény akaricid hatását értékelték. Kozár F. és Sántha I-né (1970) a Panonychus ulmi Koch lárváinak rajzását figyelték laboratóriumi és szabadföldi körülmények között. Az embrionális fejlôdést és a rajzást befolyásoló abiotikus tényezôk közül a hômérséklet hatását értékelték. Megállapították, hogy a 20 C léghômérséklet felett a P. ulmi tojásmortalitása erôteljes. A hômérséklet csökkenésével a lárvák rajzása elhúzódott. Horváth (1972) munkájában az acarinofil vírusok fontos helyet kaptak. Könyvének ez a fejezete kitûnô összefoglaló. Magyar szerzôkre is gyakran hivatkozik, továbbá a hazai faunából ismert fajokat ismerteti. Munkájában kitér arra, hogy a gubacsatkák (Aceria és Eriophyes fajok) a mozaiktüneteket okozó vírusok átvitelére képesek. Így pl. a Vasates Fockeui Nal. A barack látens vírus (Prunus latent virus) hírhedett vektora. Szendrey (1975) a P. ulmi Koch fenológiáját vizsgálta Heves megyében, ahol a fajnak 4 nemzedékét figyelte meg. Szepesvári (1976, 1977) a nitrogén-túladagolás hatását ismerteti a kukoricát károsító takácsatka-populációkon. Az eddig említett közleményeken túl még számos hosszabb-rövidebb tanulmány jelent meg mint egyetemi diplomamunka, doktori értekezés, továbbá a gyakorlatban tevékenykedô pályatársak részérôl. A többi között említést érdemel Pénzes Béla diplomamunkája, aki a virághagyma-gyökératkáról 1973-ban maradandó monográfiát készített a Kertészeti Egyetem Növényvédelmi Tanszékén. Gránicz György egyetemi adjunktus doktori értekezését a hagymagyökératkáról készítette és védte meg 1974-ben Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen. Kiemelkedô munkát végez Ripka Géza kertészés növényvédelmi szakmérnök a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat osztályvezetôje, munkatársaival együtt. Megemlítendô Gyôrffyné Molnár Júlia 1984 óta tartó akarológiai munkássága, különös tekintettel Veszprém megyére. Eredmények A magyar fauna gyakori és fontosabb fitofág atkái Az elmúlt több mint 40 esztendô alatt 100- nál több fitofág és néhány ragadozó atkafajt figyelhettünk meg. A fajok 13 családba tartoznak, kezdve a legtöbb gondot okozó takácsatkáktól (Tetranychidae), a készlet- (Acaridae), a fonalaslábú (Tarsonemidae) és a két ragadozó (Phytoseiidae és Stigmatidae) családig bezárólag. Az eddig gyûjtött fitofág atkák közül azt a 15 fajt választottuk ki, amelyek gyakran hol súlyosabb, hol enyhébb károkat okoztak az elmúlt évtizedek alatt. A fajok kiválasztásakor mindig azok gyakoriságát és kártételük mértékét vettük alapul. A legtöbb gondot és gyakori vitára alkalmat/okot adó Tetranychus urticae Koch nevezéktana és biológiája körüli véleményeket kénytelen voltam kritikailag is értelmezni a következôk miatt. A Tetranychus urticae Koch (=telarius Linné) faj jellegzetesen polifág és nagyon variábilis (9. ábra). A Linné által 1758-ban Acarus telarius néven leírt kétfoltos vagy közönséges atka az elmúlt 200 esztendô alatt sok vitára adott alkalmat. Ezt a fajt azóta már számos taxonómus megfigyelte és leírta. A faj mint már említettem nagyon változékony! Ennek természetes következménye az a több mint 50 (!) társnév, amely a fajhoz fûzôdik. Hazai szakmai körökben is gyakran adott vitára alkalmat a faj pontos neve. Feltételezéseim szerint Linné Acarus telarius -a két, esetleg három fajt foglalt magában. Azokat az elmúlt 20 év akarológiai munkái nyomán a következôkben igyekeztem csoportosítani: 1. Európában közönséges, szabadon élô takácsatka. 2. A fajnak azok a populációi, amelyek Európában általában a hársfákhoz kötöttek. 3. A növényházakban élôket magukban foglaló közönséges takácsatka-társulások. Mindezek alapján munkatársaimmal úgy döntöttünk, hogy: a telarius nevet szinonimnak tartjuk és

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 173 az urticae névvel látjuk el mindazokat a populációkat, amelyek szabadföldi és növényházi viszonyok között egyaránt megtalálják életfeltételeiket. Ez a faj kitûnôen alkalmazkodik még az Észak- Európára jellemzô és gyakran uralkodó jellegû hidegebb klímához is. A vegetáció alatt számos termesztett és gyomnövényen is képes fejlôdni, majd károkat okozni. Fejlôdése alatt gyakran egészen nagy populációkat alkot, és nyugalmi (diapauza) állapotra is képes. Színe általában zöldes. cinnabarinus -nak tekintjük mindazokat a populációkat, amelyek csak növényházi viszonyok között élhetnek. Színük, sôt ketotoxiájuk alapján is könnyen elválaszthatók az urticae egyedektôl. A nyári nôstények színe mindig kárminpiros. A szegfûn különösen nagy károkat okozhat. Diapauzára nem képes. A Tetranychus urticae Koch diapauzáló ivarérett nôstényként telel át. Egészen mostoha hômérsékleti viszonyokat is képes elviselni. A vegetáció idején számos (5 15) nemzedéke fejlôdik. Lerakott petéinek száma nagyban függ a hômérséklettôl és a tápanyag minôségétôl. Úgy tapasztaltuk, hogy a fotoperiódus meghatározó tényezô a diapauza létrejöttében. A hômérséklet, a táplálékforrás minôsége és mennyisége már kisebb mértékben hat a nyugalmi állapot kiváltására. Arra a kérdésre, hogy a faj az év folyamán miért foglal el több élôhelyet, azt a választ adhatjuk, hogy a legtöbb diapauzáló nôstény geotaxisa mindig pozitív, a diapauzát mellôzô nôstény egyedek viszont minden esetben negatív geotaxisúak voltak. Így már érthetô, hogy a faj tavasszal a gyümölcsösökben, kora nyáron a talajt fedô alternatív növényeken él, majd nyáron a fás szárú növényekre vonul át, télen a kéreg alatt, repedésekben, esetleg a talajon is képes áttelelni. A növényfaj, -fajta és azok szervezeti adottságai és az atkák kapcsolata Éveken át volt alkalmunk megfigyelni, hogy a Tetranychus urticae populációi a legsúlyosabb kártételt mindig az olyan babfajtákon okozták, amelyeknek nagy volt a nitrogéntartalmuk. Az atkapopulációk változása a számukra alkalmas tápnövényeken mindig lényeges eltérést mutattak a teljesen rezisztens növényektôl kezdve a nagyon érzékenyekig bezárólag. Nem vitás, hogy a tápnövény levélzetének és gyümölcsének szöveti felépítése és az atkakártétel között is kapcsolatnak kell lennie. Éveken át megfigyelhettük, hogy a vékonyabb kutikulájú gyümölcsfajták, mint pl. a Jonatán, a Golden Delicious, a Mutsu, Ceglédi piros, Éva, Close, Melba és a Gravensteini piros almafajták, továbbá az Ageni, Stanley, Tuleu gras, Althann, Sermina, Abundance szilva- illetve ringlófajták mindig súlyosabban károsodtak a Panonychus ulmi egyedeitôl, mint a vastagabb kutikulájúak. Indokolt annak említése is, hogy egy biotópon belül az alternatív tápnövények (pl. a gyomok) jelenléte vagy hiánya hogyan és miért képes szabályozni termesztett növényeink atkapopulációját. A jellegzetesen polifág fajnak, mint pl. a Tetranychus urticaenek ma már biztosan tudjuk, hogy nagyszámú tápnövénye van, közöttük több gyomfaj is található. A gyomokon a fajok egyedei életben maradnak, majd az esetleges gyomtalanítást követôen ismét a termesztett növényre váltanak át. Jól bizonyítják ezt Kerényiné Nemestóthy és Szabóné-Komlovszky (1976) szabadföldi kísérletei. Megfigyelték, hogy az ún. üzemi (rendszeresen) védett gyümölcsösökben mindig nagyobb volt az atkák népessége, a T. urticae egyedszáma csaknem elérte a Panonychus ulmi egyedeinek számát. Egy házikerti gyümölcsösben viszont jóval csekélyebb atkapopulációt figyeltek meg, és a T. urticae egyedek száma messze elmaradt a P.ulmiétól. Néhány alapvetôen fontos tápanyag (N. K. P.) atkanövelô hatásáról itthon is meggyôzôdhettünk. Éveken át gyakran tapasztaltuk, hogy egyedei a jobb tápanyagellátásban részesített gyümölcsösökben mindig jobban károsítottak, mint a tápanyaggal gyengébben ellátottakban. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a tápnövény össznitrogén-tartalmából az oldhatatlan nitrogénvegyületek, a glutamin és a glutaminsav különösen segítették a takácsatkafajok gyors szaporodását.

174 NÖVÉNYVÉDELEM 44 (4), 2008 Amikor a szükséges relatív páratartalom hiányzott, az atkaegyedek nyugtalanok lettek, majd ún. diszperz fázisra váltottak át, tehát szóródtak a tápnövényrôl. Mindez jól látható szabadföldi viszonyok között is, amikor a Tetranychus urticae elpusztította, további táplálkozásra alkalmatlanná tette a lombozatot, néhány órán belül elvándorolt a népesség. Ráadásul még a jó kondícióban tartott tápnövénybôl az atka számára fontos relatív páratartalmon túl, csak olyankor volt képes a tápanyagot felvenni, ha a megfelelô hullámhosszon át kellô erôvel éri a fény. Külföldi tapasztalatok (Rodriguez 1969) szerint az atkák táplálékfelvételét az 535 nanométer (zöld) fény segíti a legjobban. A táplálkozás módja és a kártétel formái A növénykárosító atkák jellegzetesen kialakult két hosszú, tôrszerû képzôdményük (stylet) segítségével táplálkoznak. Gyakran felvetôdik az a kérdés is, hogy miért változik az atkák színe? Tapasztalatokból ismerjük már, hogy különösen a takácsatkák hajlamosak színváltoztatásra. Közelebbrôl a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae Koch) jellemzôje ez a készség. A színváltozás nagyban függhet a tápnövénytôl. Bizonyságul szolgálhat erre az idônkénti tápnövényváltási kényszer. Az atka táplálkozásának fô mozzanata az a szakasz, amikor a táplálékból felveszi a klorofillt. A klorofillal telített tápanyagrészecskék a végbél felé mozognak, majd ürülékként távoznak az atkából. A felvett tápanyagok az út elején még világosabb zöld színûek, majd közvetlenül az atka testébôl történô távozás elôtt egyre sötétebbre színezôdnek. A Tetranychus urticae testében mûködô 4 pár középbél kitüremkedésében (fôleg az elsô háromban) felhalmozódnak a szabad középbélsejtek is, s azok okozzák, hogy az atka teste foltosnak látszik (10. ábra). Olyankor, ha a foltosság még csekély vagy nem is látható, a középbél üres állapotára lehet következtetni. Ez különösen a diapauzáló nôstényre jellemzô. Az atka foltosodásával kapcsolatban megfigyeltük, hogy a babon és borsón nevelt egyedeket az uborkára telepítve, mindig növekedett a foltok száma, majd átlagosan 4 5 nap után jelennek meg a fekete színû egyedek is. Mindezek alapján azt a következtetést szûrhettük le, hogy a Tetranychus urticae egyedek színét a táplálkozási lehetôségek, viszonyok döntôen szabják meg. Így ma már nem nehéz elhinni és érteni is, hogy a Linné által Acarus telarius néven leírt faj miért kapott annyi társnevet az 1758 és 1952 közötti években. Az atkák genetikai állománya nagyon változékony. Bizonyos körülmények változásakor (pl. gyakran változó abiotikus és biotikus tényezôk) vagy az izolálódó élôhelyek hatására könynyen önálló fajfejlôdés indulhat el. Többi között ez az egyik oka az atkák nagy fajszámának és azon belül a társnevek (szinonimák) sokaságának (Mahunka, 1999). Még a konzervatív taxonok is valósággal szétrobbannak. A növénykárosító atkáktól eredô kárkép formája több faj esetében jellegzetes. A megtámadott növények leveleinek felszínén kezdetben apró, halvány foltok keletkeznek. A károsított levelek keresztmetszetében mind az oszlopos, mind a szivacsos parenchimarétegek roncsolódása, pusztulása szembetûnô. Több tápnövényen a kártétel hatására barnás, bronzos, esetleg bíborvörös foltok képzôdnek (11., 12. ábra). Majd a levél eltorzul, fonáki részét pedig a fajoktól függôen finom szövedék lepheti el. A megtámadott növény transzspirációja fokozódik, majd megszûnik. A levelek idô elôtt (gyakran már június júliusban) lehullanak. A levélhullást gyakran a termôrészek pusztulása, azok lehullása is követheti. A termôrügyek differenciálódása mérséklôdik vagy teljesen el is marad. Következmény: a következô évben jelentôs terméscsökkenéssel kell számolni. Az Eriophyidae-fajok többségére jellemzô, hogy a megtámadott növényeken gubacsokat, szöszösödést (pl. a szôlôn), jellegzetes deformálódást vagy elszínezôdést (rozsdásodást) okoznak. A gubacsok mindig a fajra jellemzôek (13. ábra). A családba tartozó Vasates-fajok a levélzet ezüstös vagy barnás elszínezôdését okozzák. A Tyroglyphidae-fajok kárképe már nem annyira jellegzetes. A családba tartozó Rhizoglyphus-fajok elsôsorban a növényi maradványok között, a gyökérzónában élnek. Jára-