KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u
2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet vetítenek június 21. és 25. között a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek idei díszvendége Ausztrália lesz. A KAFF és a vele párhuzamosan futó 10. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál magyar és európai versenyprogramjában az elmúlt két év termésének legjavát mutatja be, de információs és retrospektív programmal is várja a közönséget - mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján a KAFF igazgatója. Mikulás Ferenc kiemelte: a fesztiválon idén már európai televíziós sorozatok is versenyeznek. A versenyprogramok zsűrijeiben Dennis Tupicoff ausztrál, Alekszej Alekszejev orosz, Hanan Kaminski izraeli, Abi Feijo portugál, Szejed Alireza Golpajegani iráni animációs rendezők és Kreet Paljas, az Anilogue Animációs Filmfesztivál programigazgatója is részt vesz a magyar zsűritagok mellett. A KAFF idei díszvendége Ausztrália, amelynek animációs művészetét egy öt blokkból álló válogatás mutatja be - közölte a fesztiváligazgató. Mint hozzátette: a panoráma szekciók keretében vetítik a Cartoon d'or díjnyertes filmjeit, az Annecy Filmfesztivál 2015-ös és 2016-os legjobbjait, a Visegrádi Animációs Fórum fiatal tehetségeinek filmjeit, továbbá válogatást a Stuttgarti Animációs filmes mustráról, valamint iráni, spanyol, kínai animációs rövidfilmes összeállításokat. A magyar panoráma program keretében a MOME Anim válogatása is látható lesz. A KAFF retrospektív vetítésekkel tiszteleg a műfaj nagy alakjai: Fjodor Hitruk, Jirí Brdecka, Dargay Attila, Szabó Szabolcs, Foky Ottó, Csermák Tibor, Gyulai Líviusz és Szoboszlay Péter előtt. A reformáció 500. évfordulójára emlékezve bemutatják Richly Zsolt Luther Márton életéről szóló rajzfilmsorozatának öt epizódját, amelyből a Ráday Múzeumban kiállítás is nyílik, de Gyulai Líviusz, Homolya Gábor és Ulrich Gábor tárlatait is megtekinthetik az érdeklődők a fesztivál ideje alatt. Mikulás Ferenc elmondása szerint a nagyközönség számára a főtéren idén is lesznek esti vetítések. Dargay Attila tiszteletére vetíti a fesztivál a Vukot, a Kodály-évfordulóra tekintettel pedig egy igazi klasszikus, a Háry János is szerepel a programban, ezt követi a külföldi koprodukcióban készült, Oscar-díjra jelölt A vörös teknős. A KAFF programjához kapcsolódva idén ötödik alkalommal rendezik meg a nem professzionális animációsfilm-készítők versenyét, a SZAFTot, melyre három kategóriában lehet jelentkezni. A nevezett alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, a fesztivál szakmai támogatója a Daazo.com rövidfilmes portál. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere emlékeztetett arra, hogy a város története negyven éve összefonódik az ott működő animációs stúdióéval. A fesztiválra érkező vendégek megismerhetik Magyarország gasztronómiai kínálatát is, hiszen a KAFF-fal egy időben tartják a Kecskeméti Barackpálinka- és Borfesztivált a város főterén - hívta fel a figyelmet. Jankovics Marcell animációsfilm-rendező, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke elmondta: az MMA kiemelt figyelmet fordít az animációs műfajra, a KAFF megrendezését például több mint 7 millió forinttal támogatják idén. Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója bejelentette, hogy a közmédia különdíjat is felajánlott: a legjobb animációs sorozatot az M2 csatorna műsorra tűzi és pénzdíjjal jutalmazza. Kollarik Tamás, az NMHH Médiatanácsának tagja emlékeztetett arra, hogy 2011 óta több mint 1,5 milliárd forintot fordítottak animációs filmek támogatására. A médiatanács a KAFF idei versenyprogramjából 51 alkotásnak nyújtott támogatást; a legjobb animációs rövidfilm, illetve a legjobb animációs tv-sorozat díjára pedig idén 1,5-1,5 millió forintot ajánlottak fel. MTI
www.keszin.hu 3
4 2017. június 12. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Június 13., kedd 17.00 óra ÜNNEPI KÖNYVHÉT Pataki Éva: Még egy nő könyvbemutató Közreműködik: Csapó Virág színművész (Információ: 76/500-572) Június 15. csütörtök 14.00 IDŐSEK AKADÉMIÁJA Elsősegélynyújtás a minden-napokban Előadó: Kis Dolli Június 15. csütörtök 17.00 ÜNNEPI KÖNYVHÉT Kada Erika-Bella Rózsa "Tündér határon túl" Áprily Lajos vallásos költészete Könyvbemutató és kiállítás A kötetet bemutatja: Dr.Tokics Imre főiskolai tanár Közreműködik: Sirkó Anna, Sirkó László színművészek és a Katona József Könyvtár Nőikara (Információ: 76/500-572) GYERMEKVILÁG (Információ: 76/500-567) Június 15., csütörtök, 10:15 és 11:00 BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: 76-500-550 vagy www.bacstudastar.hu Június 17. szombat 10:30 és 15:00 NYÁRKÖSZÖNTŐ Szünidei könyvajánló TINIVILÁG (Információ: 76/500-560) Június 14. 16:30 ROSWELL TITKAI Egy rejtély története 70 év távlatából. Június 17. szombat 16.00 OTAKU KLUB Téma: Sport ZENEI SZOLGÁLTATÁS 450 éve született Claudio Monteverdi zeneszerző Június 14. szerda 17.00 óra Kodály Zoltán és a népzene Előadó: Dr. Szalay Olga népzenekutató Km.: Szokolay Dongó Balázs zenész Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/500-567 56 www.bacstudastar.hu sta rh GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Kecskeméten a gyógyszertári ügyeletet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint: ÜGYELET: hétfőtől vasárnapig: 20:00-24:00 óráig ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig KÉSZENLÉT: hétfőtől vasárnapig illetve ünnepnapokon: 00:00-7:00 óráig A készenlét elérhetőségének telefonszáma: 76/507-992 ORVOSI ÜGYELET FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/516-984 HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/516-904 FOGORVOSI ÜGYELET: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/514-039 RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.00-14.00 óráig 5. TRIZOLI JÓTIFUTI JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS ÉS BRINGÁZÁS 2017. június 18. vasárnap 2017-ben immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a jótékonysági esemény, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokra, s tegyen valamit a családok segítéséért. Te is tehetsz értük! Legyél az egyesület jótékony futója, bringása 2017. június 18-án! Az aktív részvételednek három módja van: 1. Támogatod az eseményt, s részt veszel egyéni vagy csoportos indulóként. 2. Segítőként leszel ott valamelyik frissítőponton, vagy guide leszel. 3. Nem veszel részt fizikálisan az eseményen, de anyagi segítséget nyújtasz egyénileg, vagy csoportosan. Akikekt várnak: futók, bringások, amatőr és profi sportolók, családok, kerekesszékesek, fogyatékkal élők. Egyéni vagy csoportos indulóként az 57 km-es teljes távot / vagy résztávokat teljesítheted futva, bringával, vagy futva/bringával. Az indulások pontos idejét, helyét az esemény kiírásában lehet majd megtalálni a facebook oldalon, vagy a Trizoli Jótifuti Egyesület facebook oldalán. Útvonal: Kecskemét-Decathlon (5); Ballószög (11,5); Ágasegyháza (24); Izsák (32); Páhi (42); Kiskőrös (55) Gyülekező: Kecskemét Főtér (0 km kőnél) 7:30-tól Rajt: 9:00 Belvárosi rövid távú futás gyerekekkel, kerekesszékesekkel (kb. 2 km) Rajt a teljes távhoz: 9:30 TUDNIVALÓK: Minden településen egy rövid futás/bringázás lesz a gyerkekkel és a megjelent fogyatékkal élőkkel. Adományokat a frissítőállomásokon található adománygyűjtőkben lehet elhelyezni. Itt lehet leadni használt sportszereket és játékokat is! Az útvonal végig biztosított, a szervezett kereteket elhagyókért nem vállalnak felelősséget a szervezők! Csatlakozhatsz az egyesület bringás csoportjához, ha kiskőrösi vagy! (Facebook: Kis- kőrösi Bringalánc) MINDEN RÉSZTVEVŐNEK REGISZTRÁLNIA KELL! Regisztrációs ciósd díj: 2016. június nius1 16-ig: 6ig: 3.500 Ft (egyéni ir résztvevő) / 15.000 Ft-tól tól (csoportos résztvevő); 2.000 Ft-tól l( (támogató tó - egyéni, vagy csoportos) Minden esemény követhető tő a facebook csoportban: ortban :T Trizoli Jótifuti Egyesület Az esemény végig g rendőri biztosítás mellett lettt zajlik majd. Mindenkit szeretettel etteltel várnak! Trizoli i Jótifuti i Egyesület et www.trizolijotifuti.hu 20/9585-225
www.keszin.hu 5 HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON június 16., péntek 20 óra Élj úgy, ahogyan jó! KOCSIS TIBOR klubkoncertje Belépődíj: 3.000 Ft elővételben, a koncert napján: 3.700 Ft Támogató: NKA Helyszín: Ifjúsági Otthon udvara Jegyek kaphatók a Hírös Agóra Jegypénztáraiban: Hírös Agóra Kulturális Központ, Deák F. tér 1. munkanapokon 14-19 óra között és Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4. Munkanapokon 10-13óra és 14-17 óra között. Online jegyrendelés: hirosagora.hu FIESTA UDVAR ZENE - TÁNC VIDÁMSÁG Amatőr művészeti csoportok bemutatkozása a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon mediterrán hangulatú udvarán július 5. szerda 20.30 óra PEZSDÍTŐ NYÁRI RITMUSOK július 12. szerda 20.30 óra AZ ÉLET MAGA A TÁNC...! július 19. szerda 20.30 óra LATIN TÁNCEST RETRO PARTYVAL július 26. szerda 20.30 óra TŰZI JÁTÉK - TÁNCHÁZ augusztus 2. szerda 20.30 óra HÖLGYVÁLASZ Belépődíj mindegyik alkalomra: 1.000.- Ft/fő Jegyek válthatók: elővételben az Ifjúsági Otthon pénztárában, online jegyvásárlás a www.hirosagora.hu oldalon, jegyek a helyszínen csak korlátozott számban kaphatók. Együttműködő partnerek és támogatók: Otthon Kávézó és Teaház, Fáklyás pince Információ: Csizmadia Ilona 76/481-523, ilona.csizmadia@hirosagora.hu Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/481-686 OTTHON MOZI Június 12-13. hétfő-kedd 18:00 1945 (12) fekete-fehér magyar filmdráma, 91' Június 15-18. csütörtök-vasárnap 16:00 EGY ROPI NAPLÓJA - A NAGY KIRUC- CANÁS (6) magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 90' Június 15-19. csütörtök-hétfő 18:00 JUPITER HOLDJA (16) magyar dráma, 123' Június 16-17. péntek-szombat 20:00 KINCSEM (12) színes magyar romantikus kalandfilm, 121' Kecskemét, Kossuth tér 4. www.otthon-mozi.hu KECSKEMÉTI FÜRDŐ ÉS STRAND NYÁRI PROGRAMOK június 12. hétfő 10.00-18.00 Sulipóló - vízilabdamérkőzések június 12-16. hétfő-péntek U20 férfi vízilabda válogatott edzőtábora június 17. szombat SZEZONNYITÓ STRAND PARTY (Esőnap: június 24. szombat ) VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút június 12. hétfő 08:00 18:00 június 13. kedd 08:00 16:00 június 14. szerda10:00 13:00 június 15. csütörtök 08:00 18:00 június 16. péntek 08:00 13:00 június 19. hétfő 08:00 18:00 KÉSZ Építő Zrt. Kecskemét, Izsáki út 6 június 12. hétfő 10:00 13:00 LÁNCHÍD UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kecskemét, Lánchíd u. 18. június 14. szerda 10:00 13:00 CAB-TEC Kecskemét, Szent István krt. 24. június 16. péntek 11:00 14:30 BAJOR ÉTTEREM VENDÉGHÁZA Kecskemét, Szent László krt. 19. június 17. szombat 10:00 13:00 THOMAS&BETTS Kecskemét, Boróka utca 16 június 19. hétfő 12:30 15:00 BÉKEFFY I. - KELLÉR D. KÁLMÁN I. - GÁBOR A. CSÁRDÁS- KIRÁLYNŐ operett MICHAEL FRAYN FÜGGÖNY FEL! komédia FÜGGÖNY FEL! BERTOLT BRECHT A SZECSUÁNI JÓEMBER dráma SARKADI I. - IVÁNKA CS. - SZÖRÉNYI L. - BRÓDY J. KŐMŰVES KELEMEN rockballada ANDERSEN A HÓKIRÁLYNŐ táncos mesejáték RAY COONEY CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG komédia NAGYSZÍNHÁZ GYERMEKELŐADÁSOK TOVÁBBRA IS MŰSORON BALETT+ Kőszegi Ákos BOLERO vers-táncszínház MOLNÁR FERENC A TESTŐR vígjáték GIMESI DÓRA HESSMESE mese FRIEDRICH SCHILLER ÁRMÁNY ÉS SZERELEM színmű BÉRLETEZÉS: 2017. MÁJUS 16. ÉS JÚNIUS 30. KÖZÖTT. A RÉGI BÉRLŐK HELYEIT 2017. JÚNIUS 30-IG TARTJUK! BÉRLETEZÉS A SZABAD HELYEKRE: 2017. AUGUSZTUS 21-TŐL A bérletek megvásárolhatók a színház Szervezési-és jegyirodájában (Kecskemét, Katona József tér 5.) Tel.: 76/501-174, 76/501-177, valamint a Kelemen László Kamaraszínházban (Hírös Város Turisztikai Központ, Rákóczi út 15.) www.kecskemetikatona.hu facebook.com/kecskemetikatona CSEHOV APÁTLANUL (Platonov) színmű Fényességet küldeni az emberi szív KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ MOLIÈRE KÉPZELT BETEG vígjáték ALFRED JARRY ÜBÜ KIRÁLY bohózat BALETT Rómeó és Júlia OPERA Négyhangú opera RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ FEDERICO GARCIA LORCA VÉRNÁSZ színmű CSEHOV VÁNYA BÁCSI színmű SIMON GRAY A JÁTÉK VÉGE színmű OSZTÁLYTEREM-SZÍNHÁZ KAI HENSEL KLAMM HÁBORÚJA monodráma június 18. vasárnap MAGYAR ÚSZÁS NAPJA június 24. szombat 9.30-12.00 OlimpArt - művészek sporttalálkozója július 3-4. hétfő-kedd Magyar és a szerb férfi vízilabda válogatott közös edzései július 5. szerda 10.00-12.00 Magyar szerb ffi. vízlabda edzőmérkőzés július 5-8. szerda-szombat 08.00-13.00, 15.30-19.30 Gyermek Úszó Országos Bajnokság július 5-9. szerda-vasárnap Szerb férfi vízilabda válogatott edzései július 11-13. kedd-csütörtök Orosz férfi vízilabda válogatott edzései július 14. péntek JÚLIUSI ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS július 15. szombat Kecskeméti Sportiskola házi úszóversenye július 16. vasárnap CSALÁDI NAP (Esőnap: július 23.) július 28. péntek STRANDOK ÉJSZAKÁJA augusztus 11. péntek AUGUSZTUSI ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS augusztus 13. vasárnap JÁTÉKOS ÜGYESSÉGI NAP (Esőnap: augusztus 20. vasárnap) augusztus 27. vasárnap NYÁRBÚCSÚZTATÓ RETRO PARTY Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Tel.: 76/500-320 www.kecskemetifurdo.hu CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KISTIGRIS ÉS KISMACKÓ június 12. hétfő 10 óra június 13. kedd 10 óra NYITOTT MŰHELY BÁBOS TÁBOR június 19-23. hétfőtől-péntekig 8-16 óra között MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 24. szombat 18.30-00.45-ig 18.30 óra ESTI MESE +4 Ciróka Bábszínház előadása a Nagyteremben 19.15 óra ZENE az Udvaron 20.15 óra +SZEREL +14 Katona-Kamra előadása a Nagyteremben 21.15 óra SEX IN THE BLACK HOLE koncertje az Udvaron 22.15 óra ÍGY VOLT +16 Ciróka Bábszínház előadása a Nagyteremben 23.45 óra ZENE az Udvaron Kapunyitás: 18.15 órakor Zárás: 01.00 órakor A férőhelyek száma korlátozott, helyfoglalás érkezési sorrendben! Kecskemét, Budai u. 15. 06-76/482-217 Fax:76/486-635 ciroka@ciroka.hu www.ciroka.hu
6 2017. június 12. INGATLAN KECSKEMÉT, Gyenes téren, 110 nm, egyedi fűtésű, nappali+3 szobás, étkező-konyhás téglalakás eladó. Iá: 21 MFt 30/616-0663 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 55 nm, 2 szobás felújított, klímás, liftes házban lévő 3. em-i lakás eladó. Iá:14,8 MFt 30/616-0663 LAJOSMIZSE belvárosában eladó 80 nm, 3 szobás, igényesen felújított családi ház, 1036 nm telekkel. Iá: 17,2 MFt 30/616-0663 KECSKEMÉT Nyíri úton, tégla építésű, szigetelt társasházban, 55 nm, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. I.ár:12,8 MFt 30/197-6543 KECSKEMÉT Akadémia krton panel társasházban, átlagos állapotú 48 nm 1,5 szobás lakás eladó. I.ár: 12 MFt 30/197-6543 KECSKEMÉT, Belsőnyírben 967 nm parkosított telken, 100 nm igényesen felújított családi ház eladó. I.ár: 24,8 MFt 30/616-2143 LADÁNYBENÉN, erdős környezetben, 400 m-re aszfaltos úttól, 2434 nm területen 60 nm felújított, tetőcserélt tanya eladó. I.ár: 5,3 MFt 30/576-4203 HETÉNYEGYHÁZA belterületén, 2200 nm telken, 75 nm, 2 szobás felújított, szigetelt családi ház, garázzsal eladó. I.ár:17,75 MFt 30/576-4203 KECSKEMÉT belvárosában felújítandó, polgári jellegű, 94 nm családi ház telek áron eladó. I.ár: 15,5 MFt 30/616-2143 KECSKEMÉT, Máriahegyben 1403 nm hobbikert, pincével ellátott, tégla nyári házikóval eladó. I.ár:3,9 MFt 30/616-2143 KECSKEMÉT, Füzes utcában 74 nm, nappali+2 szobás első emeleti lakás eladó, garázsvásárlási lehetőséggel. I.ár: 22,8 MFt 30/576-9476 KECSKEMÉT, Március 15.u-ban 63 nm, jó állapotú, két szobás, nyílászárócserélt, erkélyes lakás eladó. I.ár: 12,6 MFt 30/576-9476 INGATLAN MŰKERTVÁROSBAN 3 szobás, 85 négyzetméteres, nagy telkes, családi ház eladó. 19,9 M +36-70/336-3812 KRISTÁLY téren 64nm-es első emeleti panellakás plusz 22nm-es garázzsal eladó. Iá:17,9Mft, 0670/453-98-97 KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, 29 négyzetméteres, újszerű téglalakás eladó. 13 M +36-70/336-3812 TŐSERDŐN 120 nm-es, 3 szintes, szintenként külön használható nyaraló eladó! Alkalmas nagyobb család, barátitársaság vagy üdültetés céljára is. 06-30/255-5220 FELSŐSZÉKTÓN 3 szobás, 72 négyzetméteres, jó állapotú családi ház eladó. 18,4 M +36-70/60-86030 ELADÓ KECSKEMÉT Máriahegyben a várostól fél kmre 772nm zártkert, 30nm-es tégla, fűthető hobbi házzal. Iá:5,2Mft, 0630/222-0456 HUNYADIVÁROSBAN 1 szobás, teljesen felújított, 63 négyzetméteres, családi ház eladó. 17,2 M +36-70/415-0679 KECSKEMÉTEN külön bejáratú házrész eladó. Iá: 12.290.000,- Tel: 06-20/579-8482 SZÉCHENYIVÁROSBAN 3 szobás, egyedi mérős, 63 négyzetméteres panellakás eladó. 17,5 M +36-70/608-0288 KECSKEMÉT műkertvárosban csendes nyugodt helyen két szobás amerikai konyhás, erkélyes egyedi gázfűtéses lakás garázzsal együtt eladó. Ára: 13,990 Mft, 0620/539-97-95 SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 szobás, 35 négyzetméteres, jó állapotú panellakás eladó. 11,65 M +36-30/352-6465 GARÁZS a Dobó körúton felső szinten eladó. 3,5 MFt 06-30/905-5608 KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, 54 négyzetméteres, jó állapotú, téglalakás eladó. 16,5 M +36-30/724-8530 ELADÓ Kiskunfélegyháza központjában, csendes, parkosított részen, tégla építésű társasházban 30 m2-es, IV.emeleti, amerikai típusú, felújított, klímás, konyhabútoros lakás. Ár: 8,8 MFt. Tel.: 06-20/219-0205 (16 óra után) VILLANEGYEDBEN 1-sö emeleti 105 nm-es 3 szobás lakás garázzsal eladó! 22,9 Mft 06205933579 RÁKÓCZIVÁROSBAN 40%- ban beépíthető 155 nm összközműves építési telek eladó! 3,9 Mft 06204912889 MÁRIAVÁROSBAN 1-ső emeleti, 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakás eladó! 15,5 MFt. 06205933579 ÚRIHEGYBEN nappali + hálószobás felújított ház 800 nm telken eladó! 9,9 MFt. 06204912889 TÖRTELEN 3 szobás összkomfortos családi ház nagy udvarral eladó. 06-20/488-61-00 KISKUNFÉLEGYHÁZÁN építési telek sürgősen eladó vagy lakásra cserélhető. Telefon: 06-20/336-7428 KIADÓ VILÁGOS helyiségek kiadók Nagykőrösön a 441-es főút Kecskeméti oldalán. Ipari áram, városi víz van. 30/945-5510 KECSKEMÉTEN az Izsáki úton 2x220 m2-es helyiség jó parkolási lehetőséggel,üzletnek vagy irodának, egyben vagy külön is kiadó. Igény szerinti kialakítás megoldható. Tel.: 06-30/429-7959 NAGYKŐRÖSÖN 500 m2-es, nagy belmagasságú, fűthető, targoncával járható, téglafalú ipari csarnok a 441-es főút Kecskeméti oldalán, iparterületen kiadó. 06/30/945-5510 KECSKEMÉT Méntelek tanya 95 nm jó állapotú lakóházzal beton úttól 800m eladó. I.ár: 8,8 MFt Érd.: 06-70/866-3727 KECSKEMÉT Hunyadiváros 64 nm, 2+fél szobás, hőszigetelt lakás ELADÓ! I.ár: 16,8 MFt. Érd.: 06-70/600-3243 KECSKEMÉTEN panoráma kilátással 4. emeleti 2 szobás lakás sürgősen ELADÓ! I.ár: 14,5 MFt Érd.: 06-70/600-3243 KECSKEMÉT-Petőfivárosban, igényes, 130 nm-es sorház, garázzsal eladó. I.ár: 29,9 MFt Érd.: 06-70/393-4193 KECSKEMÉT, Hunyadi városban eladó 3+1 szobás 130 nm-es családi ház. I.ár.: 26,9 MFt Érd.: 06-30/850-5451 KECSKEMÉT belvároshoz közeli 1+2 szobás 71 nm-es társasházi lakás garázzsal eladó. I.ár.: 20,5 MFt Érd.: 06-30/850-5451
www.keszin.hu 7 KECSKEMÉTEN, parkra néző, átlagos állapotú 2 szobás lakás ELADÓ! I.ár: 11 MFt Érd.: 06-70/600-3243 KECSKEMÉTEN eladó, egy igényesen felújított 2 szobás 55nm-es tégla lakás. I.ár:15.5 MFt Érd.: 06-30/985-1302 ELADÓ, kiadó lakásokat, családi házakat keresünk, azonnal fizető ügyfeleinknek! Érd.: 06-30/307-5007 KIEMELT hitelajánlatok az OTP bank kínálatából, extra kamat kedvezménnyel! CSOK és LTP tanácsadás, díjmentes ügyintézés! Érd.: 06-20/774-9389 ELADÓ LAKÁS KÓRHÁZNÁL 50 nm-es, Építő Simonos, 2 szobás, lakás, parkolóval, orvosi rendelőnek is jó. Ár: 20 MFt Tel.: 70/683-7015 STÁDIUM utcában 55 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, lakás. Ár: 15,6 MFt Tel.: 70/683-7015 HALASI úton 45 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, felújított lakás Ár: 9,9 MFt Tel.: 70/683-7015 FŐTÉRHEZ közel, 85 nmes 3,5 szobás 3. emeleti lakás eladó. Ár: 21,99 MFt Tel.:70/686-5150 HUNYADIVÁROSBAN 1 emeleti 4 szobás lakás garázzsal eladó 18,9 MFt Tel.:70/686-5151 SZÉCHENYIVÁROSBAN 60 nm nappali + 2 félszobás felújított lakás eladó! Ár: 15,1 MFt Tel.: 70/686-5149 KECSKEMÉT belvárosában 1 em. 54 nm erkélyes 2 szobás lakás garázzsal eladó! Ár: 19,9 MFt Tel.: 70/686-5149 BELVÁROSI 68 nm, 2+1 szobás, erkélyes 2. emeleti lakás eladó Ár: 26 MFt Tel.: 70/686-5149 MŰKERTVÁROSBAN, 2 szobás erkélyes lakás garázszsal 15.5 MFt, csere is lehet 2 szobás 1. emeletig. Tel:70/686-5151 ELADÓ Széchenyivárosi 2 szobás lakásomat erkélyes garzonra cserélném. Tel.:70/686-5150 NAGYKŐRÖSÖN, felújított, 88 nm, 3 szobás, erkélyes, lakás eladó. Ár:14,9 MFt. Tel.70-686-5148 ELADÓ CSALÁDI HÁZ PETŐFIVÁROSBAN kétgenerációs 6 szobás 174 nm-es családi ház eladó. Ár: 39,999 MFt Tel.:70/686-5150 HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt Tel.:70/686-5150 VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappali+3 szobás igényes családi ház eladó. Ár: 55 MFt 70/683-7015 ZÖLDFA utcában újszerű, 3 szobás, 100 nm-es, amerikai konyhás ház. Ár: 24,5 MFt Tel.06-70-686-5148 MŰKERTI sétányon, 2 szobás, 93 nm-es családi ház eladó. Ár: 5,5 MFt Tel.70/686-5148 RÁKÓCZI utca közelében, 220 nm-es, kétgenerációs, igényes ház. Ár: 67 MFt Tel: 70-686-5148 HEGEDŰSKÖZBEN 2 szoba+nappali felújított családi ház eladó 17,5 MFt 70/686-5151 VACSIKÖZBEN, az ABC mellett, nappali, 4 szobás igényes ház üzlettel. Ár: 43,9 MFt 70/686-5151 PETŐFIVÁROSHOZ közel 135 nm-es 1+3 félszobás családi ház. Ár. 20,5 MFt. Tel:70/686-5151 BELVÁROSBAN 85 nm 2,5 szobás családi ház, 356 nm telken garázzsal együtt eladó! Ár: 27 MFt Tel.: 70/686-5149 KISFÁIBAN 13.320 nm-es, 2 szobás tanya, gyümölcsös és akácos erdővel Ár: 5,0 MFt Tel:70/686-5148 BALLÓSZÖGBEN, 90 nm-es 2 szintes családi ház, garázzsal eladó. Ár: 19,5 MFt. Tel:70/686-5148 ELADÓ TELEK TÁRSASHÁZ építésére 5.161 nm-es telek, tanulmánytervvel eladó. Ár: 60 MFt. Tel.70/686-5148 BALLÓSZÖGBEN 4.318 nmes, telek, közmüves, aszfaltos utcában eladó! Ár:8,3 MFt Tel. 70/686-5148 BETHLENVÁROSBAN 368 nm-es telek, 80 nm családi házzal eladó. Ár: 16,9 MFt Tel.:70/686-5150 KERKÁPOLY utcán 543 nm-es telek 100 nm-es felújítandó/ bontandó házzal eladó. Ár: 18,9 MFt Tel.:70/686-5150 BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/686-5148 HELVÉCIAI út mellett 3000 nm építési telek tervdokumentációval eladó!: 11 MFt Tel.: 70/686-5149 KECSKEMÉT belvárosában 410 nm-es telek, társasház építésére. Ár: 24,9 MFt. Tel: 70/686-5148 BELVÁROSBAN 260 nm-es telek, lebontandó házzal/felújítható. Ár:7,5 MFt Tel: 70/686-5148 BELVÁROSBAN 520 nm társasház építésre alkalmas építési telek! Ár: 47,9 MFt Tel.: 70/686-5149 PETŐFIVÁROS közelében 2.588 nm telek eladó Ár: 5,0 MFt. Tel: 70-686-5148 KIADÓ BALATON utcán irodák, 15-80 nm, raktárak parkolóval kiadók. Az ár a teljes rezsit tartalmazza: 1.600 Ft/nm. 70/683-7015 BELVÁROSI 42 nm-es üzlethelyiség kiadó. Ár: 100.000,- Ft/hó+rezsi. Tel.:70/686-5150 KERESEK ELADÓ/KIADÓ ingatlanokat folyamatosan keresek: lakásokat, házakat, telkeket, nyaralókat. Tel.:70/198-2729 KECSKEMÉTEN, Batthyány utcai, 1+ 2 fél szobás, lakást keresek. Tel: 70/686-5152 ELADÓ LAKÁST, HÁ- ZAT keresek 10-50 MFtig Kecskemét Belvárosban, Hunyadivárosban, Széchenyivárosban, Máriavárosban! Tel.:70/686-5151 ELADÓ/KIADÓ GARÁZST keresek Kecskeméten a Széchenyivárosban és a Belvárosban! Tel: 70/198-2729 ALBÉRLETBE KIADÓ házat, lakást keresek Kecskeméten! Tel: 70/198-2729 KECSKEMÉT belterületén építési telket keresek! Tel.: 70/198-2729 ELADÓ lakást keresek. 2000 utáni építésű, első -második emeletig, 23 millió Ft -ig. Tel: 70/686-5151 PETŐFIVÁROSBAN 120 nm-es felújított házat keresek. Ár: 30-50 MFt Tel.:70/686-5150 kecskeméthez közel keresek 200 nm-es újszerű családi házat kb.3000 nm-es telekkel.tel.06-70-686-5148 SZÉCHENYI- vagy belvárosban eladó I-II. emeleti 2 szobás lakást keresek. Tel.:70/686-5150 ELADÓ/KIADÓ ingatlanokat folyamatosan keresek Lakás, Ház, Telek Tel: 0670-686- 5148 SZÉCHENYIVÁROSBAN 1,5 szobás lakást keresek 2 em.- ig Tel:70-686-5148 SÜRGŐSEN keresek 2,5 szobás, 80 nm körüli kertes házat Kecskeméten, garázzsal. Tel.:70/686-5150 IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997
8 2017. június 12. KARRIERBETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/417-2504 VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ÁLLÁST KÍNÁL CSATLAKOZZ Te is a Pizza Forte Kft.- hez Magyarország legdinamikusabban fejlődő pizzériahálózatához! Ha nem sikerült a felvételid és aktívan töltenéd a felkészülésre szánt idődet, vagy, ha csak egy piacvezető cég tagjaként dolgoznál, akkor mindenképp ITT A Helyed! 6-8 órás munkarend, bejelentett állás, fiatalos jókedvű csapat vár rád budapesti valamint vidéki üzleteinkben. Jelenleg betöltetlen munkakör: - pizzaszakács/konyhai dolgozó Helyszín: Kecskemét Munkafolyamatok betanítása, szakmai fejlődés, valamint akár továbblépési lehetőséget is biztosítunk. Várjuk online fényképes önéletrajzodat a rogoz. timea@pizzaforte.hu e-mail címre. Tárgymezőbe kérlek jelöld meg a megpályázott munkakört, valamint a helyszínt! DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/607-0067, szeged@andreasagro. com; www.andreasagro.com DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. Érd: 0620/244-13-50 HÚSÜZLETBE eladói munkakörbe keresünk férfi dolgozót. Tel.: 06-30/9431-757 ill. alkalmi munkavállalókat is. 06-30/504-9595, 06-70/361-8415 TAKARÍTÓNŐT keresek varrodába délutáni, 4 órás munkaidőben. (Szabó-Cseh Kft., Kecskemét, Írisz utca 3., Auchan mellett. Érdeklődni: Seres Anett 30/417-2504 AZ ARANYHOMOK Szálloda felszolgálót keres! Önéletrajzát a director@ hotelaranyhomok.hu-n vagy a szálloda recepcióján várjuk! VAGYONŐR kollégákat keresek Kecskeméten. 0630/870-68-85 BOZÓKI Testvérek Kft. kőmegmunkálásban jártas munkatársat keres vágógép kezelő és csiszoló munkakörbe.tel.: 06-30/9437-380 munkaidőben MOSONMAGYARÓVÁRI partnereinkhez keresünk betanított munkára munkavállalókat. Szállás biztosítva 3 hónap próbaidő lejárta után albérlet támogatás. Így a későbbiekben családok átköltözésére is van lehetősség. Jelentkezni: szolnok@ pannonwork.hu, 0656/511-277. SZAKMUNKÁS végzettséggel rendelkező ezer mestert keresünk kecskeméti intézménybe, gondnok (karbantartó-kertész) munkakör betöltésére. Munkaidő hétfőtől péntekig: 7.00-15.30-ig (esetenként hétvégi munkavégzés) Információ: 06 20/2565-994 vagy kecskemet@ alkotomuveszet.hu VIDÁMPARKBA keresek hétvégékre alkalmi munkavállalókat. Tel.: 70/944-7937 Vasváriné Tímea NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk kiemelt bérezéssel, fiatal gépkocsiparkkal, minden hétvége itthon. Önéletrajzot a szlama@ pannonlog.hu, telefonon érdeklődni: 06-70/383-1686- os számon lehet. AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: 00-43-664-599- 96-95, 06-30-313-35-16 LAJOSMIZSEI vendéglátó egysébe pultost keresünk. Jelentkezni: 70/405-0034 GYÁLI kontaktlencsegyárba betanított dolgozókat keresünk 12 órás munkarendbe! Bruttó 810-900 Ft órabér + 40% műszakpótlék + 15.000 Ft cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen: 06-30-338-2005.
www.keszin.hu 9 BALATON-parti éjszakai bárba táncos-, konzumlányokat felveszek. www. clubcasablanca.hu, +36-20/369-5127 BŐVÜLŐ csapatunkba Kecskemétre ingatlanértékesítőt keresünk. info@ simoningatlan.hu TAKARÍTÓT keresünk a kecskeméti OBI barkácsáruházba napközbeni munkára azonnali kezdéssel. 06-30/722-6909 CO2 hegesztőket, fényezőket keresünk Kiskunmajsára hosszú távra, kiemelten magas bérezés, (nettó 240-280 EFt), túlóra lehetőség. Igényes és díjmentes szállás, utazási költségtérítés. 06-70/527-25-54, femmunka.eu@gmail.com NAGYKŐRÖSI műhelybe keresünk tehergépjármű és autóbusz javítására autószerelő és gépjármű villanyszerelő szakmunkásokat. Lehet kezdő is. Kezdő nettó órabérek 1200-1500 Ft-ig + bejelentés. Jelentkezés: 06/20/944-2814, 06/20/915-8955 BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel győri, sopronkövesdi, ajkai és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk. 06-70/354-9321 ÁLLÁST KERES 20 éves gyakorlattal, Solid Edge, TruTops program, lemezipari, CNC, ismerettel, gépészmérnök, munkát, bedolgozást keres. 20/572-1302
10 2017. június 12. KARRIER Interjúra felkészülés 5 percben Öt perc alatt számos dolgot el lehet végezni: letusolni, megsütni egy pop-cornt kávét főzni, vagy akár felkészülni az interjúra. Van néhány dolog, amit nagyon rövid időn belül el tudunk végezni ahhoz, hogy az interjúra már magabiztosan mehessünk. Nézzük meg, melyek ezek! Öltözék Az első benyomás nagyon fontos, és a ruhánkkal jelentősen tudjuk befolyásolni a HR-esekben rólunk kialakult képet. Csupán 5 perc kell ahhoz, hogy felöltözzünk, de amit választunk, az sokat el fog árulni rólunk a munkaadók számára. A CareerBuilder felmérése alapján a munkaadók leginkább a kék és a fekete színeket részesítik előnyben, és a narancssárgát a legkevésbé. Céginformációk átolvasása Interjú előtt mindenképp érdemes időt szánni arra, hogy rákeressünk a cégre. Amennyiben csak 5 perc áll a rendelkezésünkre, akkor a vállalat weboldalán a rólunk menüpontot elolvasása jó választás. Itt általános információkat kapunk a cég tevékenységéről, küldetéséről, értékeiről és alapvető számadatokról. Egy gyors átolvasással le tudjuk nyűgözni az interjúztatókat, hogy mennyire felkészültünk a cégből, ahová jelentkeztünk. CV átolvasása Miután számos időt töltöttünk el azzal, hogy friss információkkal töltsük fel az önéletrajzunkat, úgy gondolhatjuk, hogy már betéve tudjuk. Miután azonban egy új mezővel jelenlegi, legutóbbi munkahely kiegészítjük, vissza nézzük-e mit írtunk a korábbi munkahelyeinkhez? Könynyű elfelejteni a korábbi munkatapasztalataink részleteit, dátumokat, főbb feladatokat. Ne hagyjuk, hogy így találjanak fogást rajtunk, nézzük át mielőtt interjúra megyünk! Gyakoroljuk a bemutatkozást! A meséljen magáról kérés a legtöbbször előkerül az interjú elején. Még ha elsőre azt is gondoljuk ez a legegyszerűbb kérdés, amire válaszolhatunk, gondoljuk át. Hogyan mutassuk be magunkat egy idegennek, akit le akarunk nyűgözni a szakmai tapasztalatunkkal anélkül, hogy órákig beszélnénk? Szánjunk rá ezért 5 percet és gyakoroljuk, mit mondanánk el magunkról. Legjobb útvonal meghatározása Napokat tölthetünk el az interjúra való felkészüléssel, de mind kárba vész, ha elkésünk az interjúról. Ezt egyszerűen kiküszöbölhetjük, ha előtte megnézzük a címet, ahová mennünk kell, hogyan, milyen közlekedési eszközökkel tudunk eljutni és mi mennyi időt vesz igénybe ahhoz, hogy pontosan érkezzünk. Szerző: Szabó Diána www.cvonline.hu
www.keszin.hu 11 ADÁS-VÉTEL KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. 06-20/316-3220 RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron. 06-70/324-3961 MAGAS áron vásárolok készpénzfizetéssel mindennemű régiséget, bútorokat (koloniált is), dísztárgyakat, festményeket, hanglemezeket, alpakkákat, ezüstneműket, bizsukat, csipkéket, órákat, érméket, kitűntetéseket, stb. Gyűjteményeket! Hagyatékokat! Díjtalan kiszállás, értékbecslés! Szegvári Mónika 0620-365-1042, antikceg@ gmail.com TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 30Ft/kg, akác hasítva 35Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában. 06-30/220-7041 ELADÓ nagyon szép állapotú fekvő babakocsi. A felsőrésze levehető, alja öszszecsukható. Felfújható, nagyobb méretű kerekei miatt minden terepen használható. Tartozék esővédő. Irányár 18.000 Ft. (alkuképes) 06-70/519-7557. ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u.74. 06-20/573-2599 www.krozus. gportal.hu ÚJ Köztemető, kettes kapuhoz közeli sírhely, síremlékkel együtt eladó. 0620/31-36-489 VEGYES TŰZIFA vastag akác 3100 Ft/100 kg, vékony akác 2750 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. 06-30/576-7261 VÉKONY akác 2750 Ft/100 kg, vastag akác 3100 Ft/100 kg, tölgyfa 2850 Ft/100 kg 06/30/238-2585 AKCIÓ a Kecskemét- Katonatelepi tűzifatelepen: Garantált minőségű Gyertyán, Bükk 2800 Ft/100 kg.tölgy 2900 Ft/100 kg. Egyéves vágású, garantáltan száraz akác 3400 Ft/100kg. 06-70/674-0320 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/624-5475 TŰZIFA eladó csak kamion tételben. Tel.: 06-20/273-9154 IPARI ezüst, amalgám, platina, palládium, röntgenfilm felvásárlása Kp fizetéssel! 06303615947 JÚNIUSI tűzifa akció! Száraz akác hasított: 3000 ft/ 100 kg, tölgy, bükk, egyéb kemény: 2800 ft/100 kg, hasítva. Házhoz szállítás díjtalan. 06-30/873-4451. NYÁRI Akció! kalodás és ömlesztett konyhakész hasított tűzifa! tölgy, bükk, akác fűzfa. Kaloda 1mx1mx1m ár: 11500 Ft Akár ingyenes szállítás 24 órán belül! Hívjon bizalommal: 30/908-6094 AKÁC, vegyes tűzifa 9000 Ft/m3-től ingyenes házhoz szállítással 0630/780-53-98 TÖLTÉSFÖLD eladó nettó 1000,-Ft/m3 Kecskemeti helyszínre szállítva, rendelhető 10 m3-től. Június közepén csak pár napig elérhető. Érd: 20/ 428 4012 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/924-3867 VÁLLALKOZÁS KISKUNFÉLEGYHÁZA központjában jelenleg is működő vállalkozás, üzletrész eladó. Érdeklődni: 0630-593-8175 JÁRMŰ OPEL CORSA 1.4-es, fekete, 20 éves nagyon jó állapotban 165.000 km-rel eladó 350.000 Ft-ért. 0630/486-67-40 SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia. 06-76/411-517, 06-30/9686-150 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje. 06-20/543-6161, 06-30/919-0446 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújitást vállalok referenciákkal, garancivál. 06-30/230-6148 REDŐNYSZERVIZ! Műanyag és fa redőnyök javítása és újak készítése, gurtnik cseréje hétvégén is. 0670/248-29-87, 0630/780-94-90 ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: 06-20/512-9068 SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/9686-066, 76/328-500 VIZES falak szigetelése. 06-30/317-7706 ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, lakások felújjítása, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés. 06-30/6091-916 KITTY és Társa Kft. Redőnyök javítása, újak készítése gyors és precíz munkavégzéssel. Ugyanitt szobafestés, mázolás, tapétázás ingyenes árajánlattal. Hívjon bizalommal. 0630/734-62-55 A KIÁRUSÍTÁS tovább folytatódik Kecskemét Kéttemplom köz 8. szám alatti lakástextil méteráru, rövidáru üzletben. 0676/322-177 KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás. 06-20/961-9874, 06-30/310-9105 PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! 06/20/9491-867 VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése ÁFA mentesen. Hívjon most! 70/214-8921 VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/548-6931 REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. 06-20/624-1272, 06-70/265-6065 VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft. 06-30/3949-857 SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/953-8979, 20/387-7068 REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! 06-20/420-8576! KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok) 06-20/421-8723 (szakember). REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-30/215-2083 VARRÓGÉP javítás. Érd.: 9-16-ig 06-20/238-2071 LAKÁSFELÚJÍTÁS! Szobafestés, kőműves, tető és ereszcsatorna munkákat vállalunk. 06-20/299-2233, 06-70/5783-656, 06-30/4810-585 VILLANYSZERELÉS és háztartási gép szerelés. Tel.: 06/70/670-5600 FESTÉS, kőművesmunka, kémény javítása, tetőjavítása, salétromos fal injektálása, kúpolás, térkövezés., parkettázás 20% kedvezménynyel. Érd.: 06-30/474-2380 REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/676-1989 IDŐSGONDOZÁS IDŐSGONDOZÁST vállalok gyakorlattal Kecskeméten. 0670/463-98-38 MEZŐGAZDASÁG KÖLES vetőmagnak kapható! Tel.: 06-20/941-5540 ÁLLAT ELŐNEVELT csibe kapható: húshibrid és kettőshasznosítású Tetra-H, valamint tojóhibrid jérce. Tel.:06-20/941-5540 TÁRSKERESÉS TALÁLJON társat társközvetítő segítségével! Hölgyeknek és nyugdíjasoknak kedvezményes társközvetítés! +36-30/355-2039 ÜDÜLÉS HORVÁTORSZÁGI tengerparton apartman kiadó 06-30/318-1810 06-20/956-7766 https://www.facebook. com/horvatorszagiapartman http://www.horvatorszagiapartman.com EGY HÉT bükkfürdői nyaralás eladó. 08.05-től 08.12-ig. Érdeklődni 0620/9615-865 SIÓFOKI Aranyparton közvetlen vízparti és vízhez 100mre lévő apartmanok kiadók. 0630/476-20-26 BALATONALMÁDI központjában strandhoz 200 m-re 31nm-es, szép apartman kiadó július 2-9, 9-16, augusztus 6-13. 20/338-8822 AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁSOK KECSKEMÉTRŐL: TIHANYI LEVENDULA FESZTIVÁL június 24. szombat Részvételi díj: 6.800 Ft Nyugdíj kedvezmény 400 Ft. ELSZAKÍTOTT Magyarország július 7-9. félpanzióval, 33.900 Ft/fő. AGGTELEK- MISKOLCTAPOL- CA bar-langfürdő 2017. július 1. és augusztus 5. Részvételi díj: 6.800 Ft EGER-SÁROSPATAK-TOKAJI borkóstolás 2017. szeptember 16. Részvételi díj: 8.500 Ft /fő.
12 2017. június 12.