A Vidékfejlesztési Minisztérium. 2013. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében



Hasonló dokumentumok
Tanyafejlesztési Program

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

TANYAFEJLESZTÉS kivonat- Támogatás vehető igénybe

társulásai; 5) tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése esetén:

A támogatás jellege és célterületei

b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2.

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás települések megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák és a tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás települések megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás települések megőrzése és fejlesztése érdekében

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák és a tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

TÚR-AGRO Minőségbiztosítási és Mezőgazdasági Szaktanácsadó, Kereskedelmi Betéti Társaság H-5400 Mezőtúr, Túrkevei út 23/1. mobil:

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó. települési és térségi fejlesztések támogatására. -kivonat-

A évi tanyafejlesztési pályázatok aktualitásai

Legfontosabb tudnivalók a tanyapályázatok adminisztratív lépéseiről, a projekt megvalósításáról, a fenntartási kötelezettségekről

PÁLYÁZATI ADATLAP - KITÖLTÉSI SEGÉDLET

A Vidékfejlesztési Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program 2016

V. A Kormány tagjainak rendeletei

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A pályázati rendszer generálja! A pályázati rendszer generálja! PÁLYÁZATI ADATLAP. A Földművelésügyi Minisztérium évi pályázati felhívásához

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

Tanyafejlesztési Program

117/2007. (X. 10.) FVM

Pályázati tájékoztató Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP /M elnevezésű pályázati kiírás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a évben Ft.

A Tanyafejlesztési Program

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

FELHÍVÁS. az Energiahatékony iskolák fejlesztése című, HU jelű pályázati konstrukció keretében MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE

1. Értelmező rendelkezések

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról

1. Értelmező rendelkezések

A Tanyafejlesztési Program pályázatainak tapasztalatai

A Tanyafejlesztési Program gyakorlati kérdései

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

Balatonederics község Önkormányzata Képviselő-testületének. 23/2014. (XII.8.) önkormányzati rendelete

1. A rendelet hatálya

Vidéki örökség megőrzése 103/2012. (X. 1.) VM rendelet. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: A vidéki területekbe beruházó Európa

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák és a tanyás térség megőrzése, fejlesztése érdekében

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:...

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Javaslat. támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

1. Értelmező rendelkezések

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

FELHÍVÁS MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG VÁLLALÁSÁRA

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

Budapest, szeptember

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül

Értelmezõ rendelkezések

A vidékfejlesztési miniszter 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelete az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegû (de minimis) támogatásáról

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

1. A rendelet hatálya

Az Agrárminisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák és a tanyás térség megőrzése, fejlesztése érdekében

Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák és a tanyás térség megőrzése, fejlesztése érdekében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: december. 15.

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2013.(XI.4.) önkormányzati rendelete Az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Az Agrárminisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó

I. Általános rendelkezések

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

Átírás:

A Vidékfejlesztési Minisztérium 0. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében tanyagazdaságok indításának csekély összegű (de minimis) támogatására Pályázat kódja: TP--0 0. 0. évi

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS tanyagazdaságok indításának csekély összegű (de minimis) támogatására A Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM) a Magyarország 0. évi közi költségvetéséről szóló 0. évi CCIV. törvényben, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló, 68/0. Korm. Rendelet (a továbbiakban: Ávr.), valamint a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 0. évi igénybevételének feltételeiről szóló 56/0. (VI. 9.) VM. rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltaknak megfelelően a Tanyafejlesztési Program keretében az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében tanyagazdaságok indításának csekély összegű (de minimis) támogatására nyílt pályázatot hirdet.. A pályázat célja A tanyai gazdálkodás megújítása, újjáélesztése, a tanyai életmód - sajátos értékeinek megmentése, megőrzése mellett - hátrányainak csökkentése, valamint az alföldi tanyás térségek fenntartható, a komplex vidékfejlesztéshez illeszkedő fejlődésének elősegítése érdekében a tanyán élő magánszemélyek és őstermelők támogatása tanyagazdaság indítására, kiépítésére, ezáltal a saját részre történő termelés alapjainak biztosítása, illetve az esetleges felesleg értékesítésének elősegítése.. A támogatás forrása A támogatás forrása a VM fejezeti kezelésű 0/0/05/00 Tanyafejlesztési Program előirányzat 75 millió Ft-os indikatív keretösszege. Az esetleges maradvány az egyes támogatási célok, illetve projektek között a Vidékfejlesztési Miniszter (a továbbiakban: Miniszter) döntése alapján átcsoportosítható.. A támogatás igénybevétele A tanyagazdaságok indítása, illetve épület- és eszközállományuk megújítása,beszerzése keretében: a) tanyai lakóépület felújítására; b) gazdálkodási célú épületek felújítására, építésére; c) gazdálkodási gépek, kisgépek, eszközök fejlesztésére, beszerzésére; d) karám, kerítés létesítésére, felújítására; e) szaporító anyag vásárlására, beszerzésére; f) állatállomány kialakítására, bővítésére; g) tanyai termékek feldolgozását biztosító feldolgozó kapacitások létesítésére, fejlesztésére; h) tanyagazdaság energetikai megújítására i) egészséges ivóvíz beszerzéséhez szükséges létesítmények beruházására; j) környezetkímélő, egyedi szennyvíz-kezelésre és elhelyezésre; k) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére; valamint l) tanya-tó kialakítására. A komplex, több célt megvalósító pályázatok az értékelés során előnyt élveznek!

A pályázat keretén belül tanyának minősül az a külterületi lakott ingatlan, amely az ingatlannyilvántartásban tanya jogi jellegként, művelés alól kivett területként, külön alrészleten kivett területként van nyilvántartva, vagy megfelel a termőföldről szóló 994. évi LV. törvény. b) jában meghatározott fogalomnak. A pályázat keretén belül tanyagazdaságnak minősül az állandóan lakott külterületi fekvésű mezőgazdasági birtok, amelynek részei a lakó- és gazdasági épületekkel beépített tanyatelek és az ahhoz közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó (más helyrajzi számú földrészleten található), a település közigazgatási területén lévő, vagy a a közigazgatási egységtől függetlenül a tanya 0 km-es körzetén belül található művelt termőföldterületek, valamint gazdálkodási funkcióit kiegészíthetik a termékfeldolgozás és a vendégfogadás létesítményei. A pályázat keretén belül tanya-tónak minősül a tanyagazdaság területéhez kapcsolódó, a helyi adottságokhoz alkalmazkodó minimum 00 m, maximum 5 000 m alapterületű, multifunkcionális jellegű, elsődlegesen önellátó haltermelő létesítmény. Agrárvégzettségnek minősülnek a /007. (IV. 7.) FVM rendelet 5/a. számú mellékletében felsorolt szakképesítések, illetve az 5/b. számú mellékletében felsorolt felsőfokú végzettségek. A pályázat keretén belül védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtának minősülnek a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/007. (I. 8.) FVM-KvVM együttes rendelet. és. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági állatfajták. A pályázat keretén belül tájfajtának minősülnek a regionális, környezeti, helyi ökológiai feltételekhez természetes módon alkalmazkodott, és génerózió által veszélyeztetett növényfajok honos fajtái. A szántóföldi növényfajok esetében a tájfajták állami elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalmazási feltételeiről szóló miniszteri rendelet, a zöldségnövény fajok esetében a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről szóló miniszteri rendelet és a gyümölcsnövény fajok esetében a gyümölcs tájfajták állami elismeréséről, valamint szaporítóanyagaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján. A pályázat keretében kísérleti növénynek minősül az az alternatív, a klímaváltozással összefüggésben változó termőhelyi körülményekhez alkalmazkodni képes növényfaj, illetve fajta, amelynek termesztése korábban a térségben nem volt jellemző. (pl. szárazságtűrő növények, mint a szudáni fű, az amaránt, a mohar, a köles, a cukorcirok, a tönkölybúza, az évelő rozs, a szegletes lednek, vagy az olajretek). 4. A pályázat benyújtására jogosultak köre Az a tanyán élő magánszemély, őstermelő (a továbbiakban: pályázó) jogosult, (aki az ezeket bizonyító dokumentumok valamelyikének másolatával ezt igazolja, és azt a pályázathoz mellékeli) és aki a jelen pályázati kiírásban meghatározott tanyás települések valamelyikén a) lakóhelye szerint a Rendelet hatálybalépését megelőző időtól kezdve életvitelszerűen, tanyán él, (a lakcímkártya és a személyazonosító igazolvány másolatával kell bizonyítani, amelyet a pályázathoz mellékelni kell), és

b) a tanya a körzeti földhivatali nyilvántartás szerint saját vagy házastársa, vagy testvére, vagy valamely egyenes ági leszármazottja, vagy egyenes ági felmenője, vagy a családi gazdaság tagjának tulajdonában van (0 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap szemle vagy teljes másolatával vagy azok eredeti példányával kell bizonyítani, amelyet a pályázathoz mellékelni kell), c) a 00., 0. és 0. évi mezőgazdasági tevékenységből származó bevételének átlaga nem haladta meg a bruttó 600 ezer forintot (a pályázó által aláírt személyi jövedelemadó bevallások benyújtásával nyilatkozni kell róla, amelyet a pályázathoz mellékelni kell), és d) a tanyagazdaság fenntartását legalább évig vállalja (nyilatkozni kell róla, amelyet a pályázathoz mellékelni kell). Az a pályázó is nyújthat be pályázatot, aki a pályázat benyújtásakor mezőgazdasági tevékenységet hivatásszerűen nem folytatott, vagyis 4. c) bekezdés szerinti mezőgazdasági bevétele nem volt. A pályázat során tanyás településnek tekinthetők Bács-Kiskun megye, Békés megye Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár- Bereg megye összes települése, továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, illetve Vecsési járásának települései. Mezőgazdasági tevékenységből származó bevételnek számít a mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó gazdaságából kikerült termékek értékesítéséből, a gazdálkodó által nyújtott szolgáltatásból származó bevételeknek, valamint az egységes területalapú támogatás, a költségek fedezetére és a fejlesztési célra folyósított támogatás bevételként figyelembe vett része és az egyéb mezőgazdasági jogcímen folyósított támogatások együttes összege. 5. A támogatás általános feltételei, igénybevételének szabályai a) Pályázatot csak a pályázati kiírásban meghatározott tanyás települések valamelyikén élő pályázó nyújthat be. b) Egy pályázó legfeljebb egy pályázatot nyújthat be. c) Egy tanyára csak egy pályázat nyújtható be. d) A pályázónak pályázati díjat nem kell fizetnie. e) A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. f) A támogatás utófinanszírozás formájában valósul meg. A támogatás igénybevételének előfeltétele, hogy a pályázó legkésőbb a pályázat benyújtásáig a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tegyen, vagy igazolja, hogy kérelmezte nyilvántartásba vételét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe. További feltétel, hogy a pályázó írásbeli nyilatkozatával hozzájáruljon személyes adatainak kezeléséhez, és ahhoz, hogy azokat a pályázat elbírálása során az abban résztvevők megismerhessék. 4

Támogatás igénybevételére kizárólag az a pályázó jogosult, aki nyilatkozik, hogy a támogatás igénylésekor: ) nem rendelkezik lejárt esedékességű adótartozással kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett és azt a vonatkozó határozat hitelesített másolatával igazolja vagy adók módjára behajtható köztartozással, ) nincs költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása, ) nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt, 4) hozzájárul a támogatás tárgyának és a fejlesztés megvalósítási helyének, időjának nyilvánosságra hozatalához 5) hozzájárul az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján pályázatában feltüntetett adatainak kezeléséhez, valamint adatainak monitoring tevékenységhez történő felhasználásához. A tanyagazdaságok indításának csekély összegű (de minimis) támogatása esetén további feltétel, hogy az előzőek alapján támogatásra jogosult I. a pályázat benyújtását megelőző kettő és a folyamatban lévő pénzügyi évben nem használta fel a mezőgazdasági de minimis rendeletben meghatározott 7 500 euró összegű támogatási keretét; valamint nyilatkozik arról, hogy II. az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 7/0. (III..) Korm. rendelet 6. () bekezdése szerint nem minősül nehéz helyzetben levő vállalkozásnak. 6. A támogatás tekintetében elszámolható, (támogatásra jogosult) költségek A támogatás tekintetében azon költségek számolhatók el, amelyek: I. a támogatott fejlesztés megvalósításához nélkülözhetetlenek, ahhoz közvetlenül kapcsolódnak és a pályázat összeállításakor a pályázó azokat, mint költségelemeket szerepeltette a pályázati adatlapján, valamint azok összhangban vannak a számviteli törvénnyel; II. a nyertes pályázónál ténylegesen felmerült költségként keletkeznek, és amelyek teljesülése számviteli bizonylattal igazolható és ellenőrizhető; III. a fejlesztés előkészítésében és megvalósításában résztvevők, kizárólag a fejlesztés előkészítési és megvalósítási feladatait ellátók munkájához kapcsolódó személyi jellegű költségek (munkabér és annak járulékai, utazási költségek), valamint az ezen munka során igénybevett anyagi jellegű ráfordítások és anyagköltségek, amelyek a munkaidejükben munka- vagy megbízási szerződéssel, munkaköri leírással, munkaidő-nyilvántartással, bérkartonnal és számviteli bizonylattal alátámasztva és igazolt módon keletkeztek; IV. a támogatási döntés kormányzati portálon, illetve a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (a továbbiakban: NAKVI) honlapján történő közzétételének napjától a fejlesztés befejezésének a hatósági szerződésben foglalt időjáig keletkeztek. Ez utóbbi alól kivételt képez a megítélt támogatási összeg legfeljebb 0%-a erejéig: 5

a) a fejlesztés előkészítésében résztvevők, kizárólag a fejlesztés előkészítési feladatait ellátók munkájához kapcsolódó személyi jellegű költségek (munkabér és annak járulékai, utazási költségek), b) az ezen munka során igénybevett anyagi jellegű ráfordítások és anyagköltségek, amelyek a munkaidejükben munka- vagy megbízási szerződéssel, munkaköri leírással, munkaidő-nyilvántartással, bérkartonnal és számviteli bizonylattal alátámasztva és igazolt módon a pályázat postára adásának időjáig keletkeztek. A támogatás csak abban az esetben igényelhető az általános forgalmi adó összegét is tartalmazó fejlesztési összköltség alapján, ha a pályázónak a támogatásból megvalósított cél kapcsán ÁFA-visszaigénylési joga nincs. 7. Nem nyújtható támogatás Azon pályázó részére, aki: a) a pályázat évében, valamint az azt megelőző két évben már felhasználta a három éves mezőgazdasági de minimis támogatási keretet (7 500 euró); b) a pályázat benyújtását megelőző három éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesítette; c) a benyújtott pályázatban szándékosan valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott; d) nem járul hozzá ahhoz, hogy nevét, a támogatás tárgyát, a támogatás összegét, a fejlesztés összköltségét, a támogatási program megvalósítási helyét, valamint időját nyilvánosságra hozzák; e) nem nyilatkozik arról, hogy a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának - Rendeletben meghatározott szervek által történő - ellenőrzéséhez hozzájárul; f) nyilatkozatával nem járul hozzá, hogy a Magyar Államkincstár által működtetett Monitoring Rendszerben szereplő adataihoz az Ávr. 7. () bekezdés c) jában meghatározott jogosultak hozzáférhessenek; g) nem nyilatkozik arról, hogy a most benyújtott fejlesztési célra más támogatásban még nem részesült. 8. A megítélhető támogatás és a saját forrás mértéke a) A megítélhető támogatás maximális összege figyelembe véve a pályázó részére korábban folyósított mezőgazdasági de minimis támogatásokat pályázónként legfeljebb 7 500 eurónak megfelelő forintösszeg, amelyet a pályázati felhívás megjelenése hónapjának első napján érvényes, az Európai Közi Bank által közzétett forint/euró árfolyam alapján kell meghatározni. Az árfolyam a pályázati felhívás megjelenésével egyidejűleg a www.nakvi.hu honlapon közzétételre kerül. A pályázónak az igényelt támogatást a pályázati adatlapon forintban kell meghatározni. b) A tanyafejlesztési program keretén belül nyújtott támogatás a mezőgazdasági de minimis rendelet hatálya alá eső támogatásnak minősül. Ez azt jelenti, hogy a pályázónak folyósított összes mezőgazdasági de minimis támogatás a folyó és azt megelőző kettő pénzügyi évben nem haladhatja meg a 7 500 eurónak megfelelő forintösszeget. c) A támogatás mértéke az összes jogosult (elszámolható) költség a támogatási keret lekötésének mértékétől, vagy a pályázó által az előírtnál nagyobb arányú saját forrás vállalásától, vagy pedig a pályázatban el nem számolható költségelemek szerepeltetésétől 6

függően legfeljebb 75%-a, fiatal gazdálkodók esetében (a pályázat benyújtásakor a 40. életévét még nem töltötte be) az összes jogosult költség legfeljebb 90%-a. d) A fejlesztés megvalósításához a pályázónak a pályázat tárgyát képező beruházás, fejlesztés teljes költségének minimum 5%-át, fiatal gazdálkodó esetében (a pályázat benyújtásakor a 40. életévét még nem töltötte be) minimum 0%-át saját forrásként biztosítania kell. A saját forrás önerő vagy hitel lehet. A saját forrás meglétét a pályázat mellékleteként igazolni kell. Az igazolás módja lehet banki számlakivonat, banki igazolás, nyilatkozat hitelintézettől, vagy hitelszerződés. e) A pályázatok elbírálása során az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás is megítélhető. Az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás megítélése esetén pályázati céltól függően a pályázónak lehetősége van a pályázati tartalmat az igényelt és az odaítélt támogatás különbségének megfelelően csökkenteni. 9. A pályázattal szemben támasztott tartalmi és formai követelmények A pályázati adatlap kitöltése kizárólag elektronikus úton történhet. Az elektronikus kitöltő felület elérhető, illetve letölthető a www.nakvi.hu honlapról. A kitöltött adatlapot, az elektronikus felületen történő véglegesítés után ki kell nyomtatni és a jelen pályázati felhívás 0. jának ) bekezdésében foglaltak szerinti módon, postai úton is meg kell küldeni a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, Budapest, Park u.. címre. 0. A pályázat benyújtása, befogadása ) A pályázatokat 0. július 8-tól legkésőbb 0. augusztus 7-ig lehet benyújtani. ) Az elektronikus benyújtás során a pályázónak név és jelszó alapján be kell jelentkeznie az elektronikus kitöltő felületre, majd ki kell töltenie az elektronikus adatlapot. (Ez utóbbit több lépésben is megteheti folyamatos mentés mellett.) Amennyiben a pályázó a pályázati adatlap kitöltését befejezte, azt véglegesítenie kell. (Ezt követően a bevitt adatok változtatására már nincs lehetőség!) A véglegesítést követően a pályázónak az adatlapot példányban ki kell nyomtatnia, cégszerű aláírással minden példányt el kell látnia, majd az eredeti és másolati példányban kiállított kötelező mellékletekkel, vagy a bizonyító iratokkal együtt a végső határidőt követő 5 naptári napon belül, vagyis legkésőbb 0. augusztus -ig a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, Budapest, Park u.. címre zárt borítékban, igazolható módon, tértivevényes ajánlott küldeményként kell elküldenie. A pályázónak a másolati példány közül az egyiknek a lapjait külön kell hagynia, nem kell azokat sem összetűznie, sem összefűznie. A pályázónak az elektronikus pályázati adatlapot legkésőbb 0. augusztus 7. óra 59 percig véglegesítenie kell az elektronikus kitöltő felületen. A pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok formanyomtatványon elérhetők az elektronikus kitöltési felületen. Ezen nyilatkozatok az adatlap kitöltését, majd véglegesítését követően lesznek kinyomtathatók. 7

) A NAKVI a beérkezett pályázatokat formai, jogosultsági és tartalmi szemból megvizsgálja, az esetlegesen felmerült hiányosság esetén a pályázót a pályázat beérkezését követő 5 naptári napon belül, a pályázó által a pályázati adatlapon megjelölt módon (elektronikus vagy postai úton) hiánypótlásra szólítja fel. A pályázó a hiánypótlásról szintén eredeti és másolati példányban a felszólítás kézhezvételétől számított 0 naptári napon belül köteles gondoskodni. Hiánypótlásra csak egyszeri alkalommal van lehetőség. A pályázónak a hiánypótlás másolati példánya közül az egyiknek a lapjait külön kell hagynia, nem kell azokat sem összetűznie, sem összefűznie. 4) Érvénytelen az a benyújtott pályázat, a) amelyet nem támogatásra jogosult szervezet, személy nyújtott be, b) amelynek célja nem felel meg a pályázati felhívásban foglaltaknak, c) amely pályázat benyújtása a pályázati határidőn túl történt meg, illetve amelynek hiánypótlása az erre rendelkezésre álló határidőn túl érkezett meg, vagy d) a hiánypótlásnak a pályázó nem, vagy nem megfelelően tett eleget. 5) A NAKVI a pályázati felhívásnak formai és jogosultsági szemból megfelelő pályázatok egy másolati példányát megküldi a Bíráló Bizottság (a továbbiakban: BB) részére. Ha a pályázó a hiánypótlási felszólításnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, a NAKVI a pályázatot nem továbbítja a BB-nak, és erről a befogadás elutasításának indoklásával együtt igazolható módon, 0 naptári napon belül írásban értesíti a pályázót. A NAKVI a pályázónak megküldött értesítés mellékleteként csatolja a pályázat másolati példányát. A NAKVI a benyújtott, de be nem fogadható pályázatok eredeti példányát megőrzi. 6) A pályázat befogadásáról, illetve minden, a pályázót érintő döntésről a pályázót a NAKVI írásban, igazolható módon tájékoztatja a döntést követő 5 naptári napon belül. Emellett a befogadott pályázatok listáját a NAKVI és a VM a saját honlapján a pályázati határidő lejárta után 5 naptári nappal megjeleníti. A pályázat befogadása nem kötelezi a pályázat kiíróját a pályázat támogatására.. A pályázatok értékelése, döntéshozatal A befogadott pályázatok tartalmi értékelését a NAKVI pályázatkezelő munkatársai végzik, majd ez alapján a Miniszter által felkért és kinevezett szakértőkből álló BB pályázati rangsort állít fel és támogatási javaslatot tesz a Miniszternek. A BB által tett támogatási javaslat alapján a támogatásra vonatkozó döntést a Miniszter hozza meg. A NAKVI pályázatkezelő munkatársai, illetve a BB szakértői a jelen pályázati kiírás I. mellékletében található, ozáson alapuló szemrendszer szerinti külön értékelő lapok segítségével értékelik a beérkezett pályázatokat. A NAKVI pályázatkezelő munkatársai értékelését a BB jóváhagyja, vagy részletes indoklás alapján amelyet írásban rögzít az eredeti kritériumok és rendszer szerint a pályázatot felülvizsgálhatja. A Bíráló Bizottság javaslata alapján a Miniszter döntése: a) elutasító, amennyiben 8

aa) a pályázat nem felelt meg a jogszabályban vagy a jogszabály alapján a pályázati dokumentációban előírt feltételeknek, vagy ab) az értékelés során magasabb számot elért pályázatok támogatásban való részesítéséből adódóan a rendelkezésre álló keret lekötésre került, vagy ac) a BB a támogatási döntést előkészítő javaslatában a pályázatot indoklás mellett elutasításra javasolta. ad) a pályázónak nincs felhasználható mezőgazdasági de minimis kerete. b) támogató, amennyiben ba) a pályázat megfelelt a jogszabályban és pályázati dokumentációban előírt feltételeknek és bb) az értékelés során magasabb számot elért pályázatok támogatásban részesítéséből adódóan a rendelkezésre álló keret még nem került lekötésre, és bc) a BB azt támogatásra javasolta. c) szólhat a pályázatban megjelölt támogatási összeghez képest csökkentett mértékű támogatás megítéléséről, amennyiben ca) a pályázatban ismertetett költségvetés olyan tételeket is tartalmaz, amelyek a jogszabályban, pályázati felhívásban foglaltak alapján a projekt megvalósításához kapcsolódóan nem elszámolhatóak, vagy cb) a BB a bírálata alapján a támogatási döntést előkészítő javaslatában indoklás mellett valamely elszámolható költségtétel(ek) csökkentését vagy elhagyását javasolja, vagy cc) pályázó által jogosan igényelt támogatás összege meghaladja a pályázó szabad mezőgazdasági de minimis keretét. A Miniszter a határidőig benyújtott pályázatokról legkésőbb 0. szeptember 0-ig dönt. A BB a pályázatok elbírálásáról bírálati jegyzőkönyvet készít. A bírálati jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a pályázatok elbírálása szemjából lényeges körülményeket. A pályázó - a rá vonatkozó adatok tekintetében - jogosult betekinteni a pályázat elbírálásával összefüggésben készített bírálati jegyzőkönyvbe. A támogatási döntésről annak meghozatalát követő 0 naptári napon belül a NAKVI írásban értesíti a pályázót. A nyertes pályázók névsorát, az elnyert támogatás összegét és jogcímének megnevezését a VM a kormányzati portálon, a NAKVI a saját honlapján a döntést követő 0 naptári napon belül közzéteszi. A Közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló 004. évi CXL. törvény 00. () d) ja értelmében a Miniszter támogatási döntése ellen fellebbezést nem lehet benyújtani. Amennyiben a támogató döntés meghozatalát követően, de a szerződés hatályba lépését megelőzően a pályázatban foglaltakhoz képest, az abban foglaltak megvalósítását érintő, a pályázat benyújtásakor előre nem látható változás áll be, a pályázó köteles a változásról 5 naptári napon belül a NAKVI-t tájékoztatni. A változás ismeretében a NAKVI előkészíti a 9

támogatási döntés megfelelő módosításával kapcsolatos miniszteri előterjesztést. Ezen módosítás a pályázati dokumentáció szerinti támogatási célt nem érintheti, csak a juttatott támogatás összegének csökkentésére, adminisztratív adatváltoztatásra, a projekt kezdési vagy befejezési határidejének, illetve az odaítélt támogatás változatlan összege mellett a fenti cél magasabb színvonalú, minőségű megvalósítását szolgáló műszaki tartalomnak a módosítására terjedhet ki.. A hatósági szerződés megkötése, módosítása A nyertes pályázóval a Miniszter a támogatási döntésről szóló értesítés megküldését követő 0 naptári napon belül hatósági szerződést köt, amelyben meghatározza a támogatás igénybevételének és felhasználásának részletes feltételeit. A hatósági szerződés és annak módosításai előkészítését a NAKVI végzi. A hatósági szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza: ) a fejlesztési célt, a fejlesztés helyét; ) a fejlesztési cél megvalósításának összköltségét (nettó összeg, ÁFA összeg, bruttó összeg bontásban), forrásának összetételét; ) a fejlesztés tervezett megkezdésének és befejezésének időját; 4) a támogatás összegét és költségvetési forrását (előirányzat megjelölésével), felhasználásának pénzügyi feltételeit, a pályázó részéről a támogatás felhasználásának elszámolására vonatkozó kötelezettségeit; 5) a fenntartási, üzemeltetési, szolgáltatási és egyéb kötelezettségeket; 6) a fejlesztés műszaki tartalmát; 7) a szerződésszegés vagy a nem szerződésszerű teljesítés jogkövetkezményeit; 8) az ellenőrzési jogosultság elfogadását; 9) az elállás jogát, feltételeit; 0) támogatási előleg igénylése esetén a támogatási előleg nyújtásának feltételeit, az előleggel való elszámolás módját, határidejét; ) a pályázó elszámolási kötelezettségét, valamint az ehhez kapcsolódó határidőket; ) felhatalmazó levelet az azonnali beszedési megbízás benyújtására; ) a vonatkozó jogszabályok szerinti kötelező tartalmú nyilatkozatokat, csökkentett összegű támogatás esetén a program módosított költségvetését, valamint a döntéssel előírt, meghatározott egyéb mellékleteket, feltételek teljesítésének igazolását. A hatósági szerződésnek tartalmaznia kell a Rendelet. (5) bekezdésében szereplő adatokat és tájékoztatást. A szerződéskötés folyamatát a NAKVI közvetíti a Miniszter és a pályázó, mint szerződő felek között. A hatósági szerződés akkor köthető, ha a pályázó teljesítette a pályázati felhívásban előírt szerződéskötési feltételeket. A hatósági szerződés elállási jogot tartalmaz az alábbi esetekre nézve, amelyek bekövetkeztekor a NAKVI jogosult elállási jogát gyakorolni, amennyiben az Ávr. 8..-ában meghatározott feltételek közül legalább egy bekövetkezik: a) a szerződésben rögzített megvalósítási időszak kezdő időjától számított három hónapon belül a szerződés teljesítése a pályázónak felróható okból nem kezdődik meg, 0

vagy a pályázó a támogatás igénybevételét nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki, b) ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázó az igénylés, illetve a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot közölt, c) amennyiben a támogatott program, projekt meghiúsulását vagy tartós akadályoztatását előidéző körülmény a pályázónak felróható okból következett be, d) a pályázó a támogatást vagy annak egy részét nem a szerződésben rögzített célra használja fel, e) a pályázó késlelteti vagy akadályozza a támogatás felhasználásának ellenőrzését, illetve nem teljesíti az ellenőrzéssel kapcsolatos jogszabályban, szerződésben meghatározott, különösen együttműködési és tájékoztatási kötelezettségeit, f) a pályázó a pályázat érvényességének, illetve a szerződés megkötésének feltételét képező nyilatkozatok bármelyikét visszavonja, g) a pályázó a pénzügyi elszámolási kötelezettségének a szerződésben meghatározott határidőn belül nem tesz eleget, és azt a NAKVI felszólításának kézhezvételét követő 0 naptári napon belül nem pótolja. A hatósági szerződéseket a támogatási döntésről szóló értesítés pályázó általi átvételét követő 0 napon belül meg kell kötni. A támogatásról szóló döntés alapján a NAKVI öt, egymással mindenben megegyező példányban készíti elő aláírásra a hatósági szerződést. A hatósági szerződés egy aláírt példánya a pályázóé, a NAKVI hármat megőriz, míg egy példányt a VM részére küld meg. Amennyiben a pályázó által el nem hárítható külső okból (például hatósági engedélyezési eljárás elhúzódásából) adódóan nem kerül sor a megjelölt határidőn belül a szerződés megkötésére, a pályázó ezen határidő lejártát megelőzően benyújtott írásbeli kérelmére a NAKVI a szerződéskötésre vonatkozó határidőt legfeljebb egy alkalommal legfeljebb 0 nappal meghosszabbíthatja. Amennyiben a NAKVI által kitűzött póthatáridőn belül nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogatási döntés érvényét veszti. A pályázó a pályázatban foglalt megvalósításra vonatkozó (nem adminisztratív adatokra vonatkozó) tartalmat a hatósági szerződés megkötését követően a NAKVI felé történő bejelentési kötelezettsége mellett legfeljebb egy alkalommal, a miniszter előzetes jóváhagyásával módosíthatja. A módosításra vonatkozó bejelentést az azt kiváltó ok felmerülését követő 5 naptári napon belül, de legfeljebb a fejlesztés teljes megvalósulását megelőző 0 napig lehet bejelenteni, a NAKVI részére postai úton benyújtott kérelemben. A hatósági szerződés pályázatban foglalt megvalósításra vonatkozó (nem adminisztratív adatokra vonatkozó) tartalmi módosítása támogatási előleg igénylése esetén csak a támogatási előlegnek a nyertes pályázó számlaszámára történő megérkezését megelőző időban kezdeményezhető. Amennyiben a projekt összköltsége a tervezetthez képest csökken, úgy a támogatási összeget a projekt összköltsége csökkentésének mértékével a NAKVI is csökkenti.. A támogatás folyósítása A támogatásra jogosultnak a pénzügyi és szakmai elszámolást a fejlesztésnek a hatósági szerződésben foglalt befejezési időját követő 5 naptári napon belül kell benyújtania a NAKVI-hoz. Az elszámoláshoz mellékelni kell a nyertes pályázó saját nevére szóló

számviteli bizonylatainak és az azokhoz kapcsolódó mellékleteknek egy, az eredetivel mindenben megegyező másolati példányát, az azokhoz kapcsolódó, a pályázati felhívásokban közzétett számlaösszesítő nyomtatványt és a pályázati felhívásokban közzétett szakmai beszámoló nyomtatványt. Az elszámoláshoz szükséges eredeti számviteli bizonylatokat a nyertes pályázónak a támogatási intenzitás figyelembevételével záradékolnia kell, amelynek tartalmaznia kell a szerződés számát, valamint külön a támogatási előleg terhére és külön a támogatási előlegen túl fennmaradó támogatás terhére elszámolt összeget. A kifizetés alapjául szolgáló számviteli bizonylatoknak meg kell felelniük a 000. évi C. törvényben (számviteli törvény), valamint a 007. évi CXXVII. törvényben (ÁFA törvény) foglalt előírásoknak. A pályázónak az elszámolást, valamint az azt alátámasztó számviteli bizonylatok és az azokhoz kapcsolódó mellékleteknek egy másolati példányát, illetve az azokhoz kapcsolódó számlaösszesítőt az alábbi címre kell benyújtania: Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, Budapest, Park u.. A NAKVI a pályázó által benyújtott elszámolást szabályszerűségi és jogosultsági szemból ellenőrzi. A NAKVI a Rendeletben meghatározott adatokat tartalmazó kifizetési utasítást küld az MVH részére. A kifizetést az MVH a forrás rendelkezésére állásától számított 5 napon belül a nyertes pályázó törvény szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett fizetési számlaszámára teljesíti. A támogatás lehívására csak a támogatási döntéshozatalt követően, valamint a fejlesztés befejezésének időjáig kiállított és az elszámolás határidejéig a NAKVI-hoz benyújtott számvitelei bizonylatok esetében van lehetőség. A pályázónak a szerződésben rögzített befejezési határidőt követő 5 naptári napon belül kezdeményeznie kell a támogatás lehívását, a támogatás felhasználását igazoló számlák benyújtásával. Amennyiben a pályázó a szerződésben rögzített befejezési határidőt követő 5 naptári napon belül az elszámolás benyújtásával nem kezdeményezi a támogatás lehívását, akkor a megítélt támogatásra, illetve a le nem hívott támogatásrészre vonatkozó döntés érvényét veszti, a pályázó ezen támogatási összegre a továbbiakban nem lesz jogosult. Támogatási előleg nyújtható a pályázó pályázati adatlapon megjelölt kérelme alapján a megítélt támogatás legfeljebb 5%-ának mértékéig, amelynek felhasználására vonatkozóan a Rendelet és a hatósági szerződés az irányadó. Az igénybe vett előleg felhasználását számviteli bizonylattal kell igazolni. A nyertes pályázónak az előleggel való elszámolást, annak teljes felhasználását követő 0 naptári napon belül kell benyújtania a NAKVI-hoz. Az elszámoláshoz mellékelni kell a támogatásra jogosult saját nevére szóló számviteli bizonylatainak és az azokhoz kapcsolódó mellékleteknek egy, az eredetivel mindenben megegyező másolati példányát, valamint az azokhoz kapcsolódó, a pályázati felhívásokban közzétett számlaösszesítő nyomtatványt. Az elszámoláshoz szükséges eredeti számviteli bizonylatokat a támogatási intenzitás figyelembevételével a nyertes pályázónak záradékolnia kell, amelynek tartalmaznia kell a szerződés számát, valamint

külön a támogatási előleg terhére és külön a támogatási előlegen túl fennmaradó támogatás terhére elszámolt összeget. Az elnyert támogatás előleg feletti része csak az előleggel és az előleg feletti résszel történő teljes, elfogadott elszámolást követően fizethető ki. Amennyiben viszont a nyertes pályázó a támogatási előleg felhasználásával egyidejűleg a teljes támogatási tartalmat megvalósította, akkor lehetősége van a támogatási előleggel történő elszámolás során a teljes támogatási összeggel is egyidejűleg elszámolni. Előlegfizetés esetén NAKVI a hatósági szerződés megkötését követő 8 naptári napon belül Rendeletben meghatározott adatokat tartalmazó előlegfizetési utasítást küld az MVH részére. Az előleg kifizetését az MVH a forrás rendelkezésére állásától számított 5 naptári napon belül a nyertes pályázó törvény szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett fizetési számlaszámára teljesíti. 4. A támogatás visszavonása, visszafizetése Amennyiben az előirányzatokból a) a NAKVI a támogatás jogosulatlan igénybevételét állapította meg, vagy b) a pályázó a szerződésben rögzített kötelezettségeinek nem tesz eleget, akkor az igénybe vett támogatás teljes összege visszafizetésének elrendelésére és az igénybe nem vett támogatás teljes összegének zárolására, vagy törlésére kerül sor. Amennyiben a visszavonásból adódó visszafizetési kötelezettség egy összegben történő teljesítése a pályázó gazdálkodását súlyosan veszélyeztetné, a pályázó NAKVI-hoz benyújtott kezdeményezése esetén lehetőség van a kötelezettség részletekben történő teljesítésére. A visszafizetés futamideje nem lehet hosszabb 6 hónapnál. A visszafizetés ütemezését a szerződés módosításában kell rögzíteni, és arról az MVH-t is tájékoztatni kell. Ha a nyertes pályázó a támogatott feladat megvalósításától eláll, illetve a támogatást csak részben használta fel, vagy a szerződés szerinti határidőig a támogatást nem használta fel, akkor a fel nem használt támogatásról haladéktalanul köteles lemondani és a támogatás fel nem használt részét köteles visszafizetni. A nyertes pályázó döntéséről lemondó nyilatkozatban értesíti a NAKVI-t, aki meghatározza a visszafizetendő összeget. A NAKVI a VM visszafizetésről szóló határozatát megküldi a pályázó részére, a döntés egy másolati példányát pedig megküldi az MVH részére. A visszafizetést a visszafizetésről szóló döntés pályázó általi kézhezvételét követő 0 munkanapon belül, az abban megjelölt MVH számlaszámra kell teljesíteni. 5. A projekt ellenőrzése, befejezése, lezárása A NAKVI a támogatott pályázatok minimum 5%-át, 04. december -ig köteles a pályázat megvalósulásának helyszínén ellenőrizni. A NAKVI ellenőrzést végző munkatársa(i) minden ellenőrzésről ellenőrzési jegyzőkönyvet köteles(ek) készíteni. Egy projekt akkor tekinthető befejezettnek, ha a szerződésben meghatározott feladat, cél a szerződésnek megfelelően teljesült, a támogatással megvalósult beruházás vagy beszerzett eszköz aktiválásra került.

A beszámoló elfogadásáról, a projekt lezárásáról a NAKVI értesíti a támogatott pályázót, egyúttal intézkedik a szükséges felhatalmazó levelek törlésére vonatkozó nyilatkozat kiadásáról. 6. A pályázat legfontosabb határidői A pályázati adatlap elektronikus felületen történő véglegesítésének határideje: 0. augusztus 7. óra 59 perc. A pályázatok postára adásának határideje: 0. augusztus. Az esetleges hiánypótlásra való felszólítás: a pályázat beérkezését követő 5 naptári napon belül. A pályázat hiánypótlása: a hiánypótlásra szóló felszólítás kézhezvételét követő 0 naptári napon belül. A pályázatok elbírálásának határideje: 0. szeptember 0. A nyertes pályázókkal történő hatósági szerződés megkötése: a támogatási döntésről szóló értesítés átvételét követő 0 naptári napon belül. A projekt megkezdése: a támogatási döntés kormányzati portálon, illetve a NAKVI honlapján történő közzétételének napjától. A projekt befejezésének határideje: a fejlesztés befejezésének a hatósági szerződésben foglalt időja, ami legkésőbb 04. április 0-a lehet. Elszámolások benyújtása: a hatósági szerződésben rögzített befejezési határidőt követő 5 naptári napon belül. Fel nem használt támogatási összeg visszafizetése: a VM visszafizetésről szóló határozatának pályázó általi kézhezvételét követő 0 naptári napon belül. 7. A pályázati dokumentáció elérhetősége, pályázati felvilágosítás A pályázati dokumentáció tartalmazza a pályázati felhívást, a pályázati adatlapot, a nyilatkozati lapot, a kitöltési segédletet. A pályázati dokumentáció az alábbi honlapokon érhető el: Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet www.nakvi.hu Kormányportál, Vidékfejlesztési Minisztérium www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesiminiszterium A pályázati dokumentáció postai úton nem igényelhető. A pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítás az alábbi elérhetőségeken kérhető: Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Budapest, Park u.. Tel.: /6-800; Fax.: /6-804 Dr. Hiller Márta E-mail: mtpi@nakvi.hu 8. A pályázati adatlap kitöltési segédlete A pályázati adatlapon az egyes kitöltendő celláknál megjegyzésben jelenik meg az adott cellára vonatkozó kitöltési segédlet. A pályázati egységcsomag tartalmaz egy külön kitöltési segédletet is, amely az adatlap jai szerint ad útmutatást a kitöltés tartalmára. 4

9. A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek listája ) Aláírt nyilatkozatok (formanyomtatványon). ) Igazolás, hogy a pályázat benyújtását megelőző időtól kezdve, életvitelszerűen a tanyán él (lakóhely vagy állandó lakcím igazolása lakcímkártya másolatával, személyi azonosító vagy személyi igazolvány másolata). ) 0 napnál nem régebbi körzeti földhivatali hiteles tulajdoni lap szemle, vagy teljes másolata, vagy azok eredeti példánya a tanyatelekről. 4) Ha a tanya több tulajdonos birtokában van, akkor a tulajdonostársak nyilatkozata, hogy beleegyeznek a pályázat benyújtásába, valamint pozitív döntés esetén a fejlesztés megvalósításába. 5) Őstermelő tevékenység folytatását igazoló érvényes dokumentum valamelyikének másolata. 6) Azon őstermelő esetében, akinek az éves bevétele nem éri el a 600.000 Ft-ot, az értékesítési betétlap másolata. 7) Kézi alaprajz a tanyatelekről, a lakó- és gazdasági épületek megjelölésével, neveinek feltüntetésével. Ha a pályázat új épület építésére irányul, akkor azt is fel kell tüntetni az alaprajzon. 8) Fénykép(ek) papír alapon a tanyatelek épületeiről (a fejlesztés előtti állapot bemutatása). 9) Igazolás a fejlesztés saját forrásának meglétéről (bankszámla kivonata, vagy banki igazolás, vagy nyilatkozat hitelintézettől, vagy hitelszerződés). 0) Pályázó által aláírt 00., 0. és 0. évi személyi jövedelemadó bevallásának másolatai. ) Gazdálkodási eszköz, gép vásárlása esetén legalább db árajánlat másolata, amelyeknél kerüljön feltüntetésre, hogy új vagy használt gép- vagy eszköz. ) Építési munkálatok esetén legalább db árajánlat másolata. ) Építési engedély köteles beruházások esetén az illetékes építésügyi hatóság által kiadott igazolás a műszaki tervdokumentáció benyújtásáról, vagy az illetékes építésügyi hatóság által kiadott igazolás, hogy a tevékenység nem építési engedély köteles. 4) Hatósági engedélyhez kötött fejlesztési tevékenység elvégzéséhez (védett, illetve Natura 000 területeken) az engedély másolati példányát, illetve a hatóság által kiállított igazolás másolatát, hogy az engedélyezési eljárást megkezdték. 5) A pályázó bankszámlaszámával és adószámával ellátott, az MVH ügyfél-azonosító visszaigazolását tartalmazó dokumentum vagy igazolás arról, hogy kérelmezte nyilvántartásba vételét az MVH által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerbe. Amennyiben lehetséges, eredeti és másolati példányt kell csatolni a mellékletekből. Szerződések, vagy egyéb hatósági igazolások esetén nem az eredeti, hanem másolati példányt szükséges csatolni! Az árajánlatokon fel kell tüntetni, hogy az eladó, az azon szereplő árat legalább 90 napig fenntartja! A cégszerűen aláírt, az árajánlat tevő adatait tartalmazó árajánlatoknak kötelezően tartalmazniuk kell tételenként a nettó és a bruttó árat is! 5

I. számú melléklet: a pályázat részletes értékelési szemjai A B C D Értékelési szem Max. Értékelési szemok kategóriák szerint Adható A TANYA ÁLTALÁNOS ÁLLAPOTA, A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 4 Kedvezményezett térségből nyújtották-e be a pályázatot? Igen, leghátrányosabb helyzetű kistérségből Igen, hátrányos helyzetű kistérségből 5 Nem 0 6 Társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szemból Igen elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településről 7 Nem 0 nyújtották-e be a pályázatot? 8 < 000 fő 9 A település 0. évi lakosságszáma, ahonnan a 000 000 fő 0 pályázatot benyújtották. 00 5000 fő > 5000 fő 0 A pályázat postára adásának időjában a pályázó Igen 0 betöltötte-e már a 40. életévét? Nem 4 > 0 év 5 A lakcímkártyán található dátum szerint hány éve él tanyán? - 0 év 6 < év 7 > 5 fő 8 4-5 fő A tanyán élő állandó lakosok száma. 9 - fő 0 fő 0 A tanyán együtt élő családi generációk száma (nagyszülő, szülő, gyermek). A tanyán legalább három családi generáció él együtt. A tanyán egy, vagy kettő családi generáció él együtt. > fő 4 A tanyán élő 8 évnél fiatalabbak száma. - fő 5 0 fő 0 6 Rendelkezik-e mezőgazdasági végzettséggel? Igen, közép/felsőfokú agrárvégzettséggel. 7 Nem. 0 8 < ha 0 9 Mekkora szabad földterület tartozik a tanyához? -5ha 0 > 5 ha 6

Értékelési szem A B C D Max. Értékelési szemok kategóriák szerint A földterület mekkora egybefüggő része fekszik a tanya >= 50% körül? < 50% 0 4 5 6 7 Milyen a tanya lakó-, gazdasági épületeinek állapota? 4 Lakóépület felújítási éve 000, vagy annál korábbi. Lakóépület felújítási éve 000-nél későbbi. Legalább egy gazdasági épület felújítási éve 000, vagy annál korábbi. Legalább egy gazdasági épület felújítási éve 000-nél későbbi. Nincs se vezetékes, se egyedi villany. 8 Nincs vezetékes ivóvíz. 9 Milyen a tanya meglévő infrastrukturális helyzete? 5 Nincs fúrt kút. 40 Nincs szilárd burkolatú út. 4 Nincs gépkocsi. 4 >= km Milyen távolságban fekszik a tanya a településtől? 4 <km 0 44 45 46 47 Hány fajta haszonállat tartásával tervez foglalkozni? 4 > 5 különböző fajta haszonállat 4-5 különböző fajta haszonállat - különböző fajta haszonállat Nem tervez haszonállatot tartani. 48 Tervezi-e valamilyen védett őshonos és veszélyeztetett Igen 49 mezőgazdasági állatfajta beállítását? Nem 0 50 Igen Önellátás mellett értékesítésre is tartana-e állatot? 5 Nem 0 Adható 5 Igen Folytatna-e legeltető állattartást gyepterületen? 5 Nem 0 4 0 7

Értékelési szem 54 55 56 57 Hány fajta mezőgazdasági növény termesztésével foglalkozna? A B C D Max. 4 Értékelési szemok kategóriák szerint > 5 különböző fajta növényt termesztene. 4-5 különböző fajta növényt termesztene. - különböző fajta növényt termesztene. Nem foglalkozna növénytermesztéssel. 58 Igen Termesztene-e tájfajta növényt? 59 Nem 0 60 Igen Termesztene-e gyümölcs tájfajta növényt? 6 Nem 0 6 Igen Vállalná-e ökológiai gazdálkodás folytatását a tanyán? 6 Nem 0 64 65 Hol értékesítené a tanyai termékeket? Milyen felvásárló bázisra számít? Adható Önellátásra termelne. Helyi piacra termelne, közvetlenül értékesítene. 66 Foglalkozna-e a tanyagazdaságban mezőgazdasági Igen alapanyagok feldolgozásával, vagy tanyai turizmussal, 67 vendéglátással? Nem 0 69 A FEJLESZTÉS BEMUTATÁSA 70 7 7 Milyen megpályázott támogatási célok vannak? Komplexitás megjelenése. 5 Legalább három támogatási cél megjelölése. Két támogatási cél megjelölése. Egy támogatási cél megjelölése. 7 Tanya-tó kialakítását vállalja. 4 0 5 8

A B C D Értékelési szem Max. Értékelési szemok kategóriák szerint Adható 74 75 76 77 A fejlesztés részletes bemutatása: Megfelelő-e a tervezet tanyagazdaság beindítására? Reálisak-e az elképzelések? A bemutatás mennyire részletes? Ha a fejlesztés technológiai, kitér-e a technológia részletes bemutatására? A megvalósuló fejlesztés milyen mértékben szolgál gazdálkodási célokat? Bevon-e a fejlesztésbe helyi vállalkozókat? A bemutatás részletes, ezek alapján a tervezet teljes mértékben megfelelőnek tűnik tanyagazdaság beindítására, valamint technológiai, műszaki fejlesztés esetén kitér annak részletes bemutatására. A bemutatás nem részletes, ezek alapján tervezet nem tűnik teljes mértékben megfelelőnek tanyagazdaság beindítására, vagy technológiai, műszaki fejlesztés esetén nem tér ki annak részletes bemutatására. A fejlesztés csak gazdálkodási célokat szolgál, nem tartalmaz lakóépület felújítást. A fejlesztés gazdálkodási célok mellett lakóépület felújítást is szolgál. 78 A megvalósításba, kivitelezésbe, beszerzésbe helyi vállalkozókat is bevon. 79 A megvalósításba, kivitelezésbe, beszerzésbe helyi vállalkozókat nem von be. 0 80 A gazdaságenergia ellátásának több mint 75%-át megújuló erőforrásból kívánja fedezni. 5 8 8 A fenntarthatóság megjelenése a gazdaság kiépítésében, működésében. 5 A gazdaságenergia ellátásának 50-74%-át megújuló erőforrásból kívánja fedezni. A gazdaság villamosenergiaellátásának 5-49%-át megújuló erőforrásból kívánja fedezni. 4 8 A gazdaság villamosenergiaellátásának 5%-ánál kisebb részét fedezné megújuló erőforrásból. 9

A B C D Értékelési szem Max. Értékelési szemok kategóriák szerint Adható 84 A FEJLESZTÉS EREDMÉNYEI, HATÁSAI 85 A fejlesztésnek legalább kettő pozitív és releváns pénzügyi, vagy piaci, vagy gazdálkodási, vagy foglalkoztatási, vagy szolgáltatási eredménye van, és ezeket igyekszik számszerűsíteni. 4 86 87 A fejlesztés várható eredményei: Több pozitív eredménye van-e a fejlesztésnek, vagy csak egy dolgot érint? Milyen mértékű a pénzügyi, piaci, gazdálkodási, foglalkoztatási és szolgáltatási eredménye? Ezekre részletesen kitér-e a pályázó, igyekszik-e ezeket számszerűsíteni? Valóban várható-e akkora eredmény, elmozdulás, mint amit megadtak? 4 A fejlesztésnek legalább kettő pozitív és releváns pénzügyi, vagy piaci, vagy gazdálkodási, vagy foglalkoztatási, vagy szolgáltatási eredménye van, de ezeket nem számszerűsíti. A fejlesztésnek csak egy pozitív és releváns pénzügyi, vagy piaci, vagy gazdálkodási, vagy foglalkoztatási, vagy szolgáltatási eredményét jelöli. 88 A fejlesztésnek nincs pozitív pénzügyi, vagy piaci, vagy gazdálkodási, vagy foglalkoztatási, vagy szolgáltatási eredménye, vagy amit megadnak nem releváns. 0 89 90 A fejlesztésnek van releváns, közvetlen pozitív hatása a környezetre, vagy a természetre? Részletezi-e ezt a pályázó? A fejlesztésnek van releváns, közvetlen pozitív hatása a környezetre, vagy a természetre, amelyet a pályázó részletesen bemutat. A fejlesztésnek nincs releváns, közvetlen pozitív hatása a környezetre, vagy a természetre, vagy a felsoroltak nem megalapozottak, egyáltalán nem részletezettek. 0 0

A B C D Értékelési szem Max. Értékelési szemok kategóriák szerint Adható 9 A fejlesztésnek nincs közvetlen negatív környezeti, vagy természeti hatása. 9 A fejlesztésnek van közvetlen negatív hatása a környezetre, vagy a természetre? A pályázó megfelelően fellép-e ez ellen? A fejlesztésnek van közvetlen negatív környezeti, vagy természeti hatása, de van részletes terv, leírás arra, hogy a pályázó ezt hogyan semlegesíti. 9 A fejlesztésnek van negatív környezeti, vagy természeti hatása, és ez ellen nem, vagy nem megfelelően lép fel a pályázó. 0 94 A FEJLESZTÉS FENNTARTHATÓSÁGA, KOCKÁZATA 95 A fejlesztés hosszú távú fenntartása biztosított, erre van piaci fedezet. Sem a kivitelezésnek, sem a gazdálkodás fenntartásának nincs semmilyen előre látható kockázata. 5 96 97 Biztosított-e hosszú távon a fejlesztés fenntartása? Vane erre piaci fedezet? Van-e a fejlesztésnek akár a kivitelezésben, akár a gazdálkodás fenntartásában kockázata? Ennek mekkora a valószínűsége és a mértéke? Ezek kezelésére felkészült-e a pályázó? 5 A fejlesztés hosszú távú fenntartása nem teljesen biztosított. Vannak előre látható kivitelezési, gazdálkodás fenntartási kockázatok, de ezek kezelésére a pályázó felkészült, igyekszik rá alternatívát adni. A fejlesztésnek magas fokú, nagy valószínűségű előre látható kivitelezési, gazdálkodás fenntartási kockázatai vannak, de ezek kezelésére a pályázó felkészült, igyekszik rá alternatívát adni. 98 A fejlesztésnek magas fokú, nagy valószínűségű előre látható kivitelezési, gazdálkodás fenntartási kockázatai vannak, és ezek kezelésére a pályázó nem felkészült, nem tud rá hiteles alternatívát adni. 0

A B C D Értékelési szem Max. Értékelési szemok kategóriák szerint Adható 99 FORRÁSSZERKEZET 00 0 0 Mekkora a saját forrás mértéke? A kötelező minimum, vagy több? A saját forrás a kötelező minimumnál legalább 0%- kal nagyobb. A saját forrás csak a kötelező minimum. A saját forrást teljes egészében hitel nélkül fedezi. 0 Saját forrás összetétele. Hitel nélkül képes-e fedezni? Ha A saját forrás felét nem nem, akkor az önrész mekkora rész hitel? haladja meg a hitel mértéke. 04 A saját forrás felét meghaladja a hitel mértéke. 0 05 MAXIMÁLISAN ELÉRHETŐ PONTSZÁM 00