Hôsök Napi emlékek. 2014. június www.zsambek.hu ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI HAVI LAPJA



Hasonló dokumentumok
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

2014 év. Környezettisztasági hét

Svájci tanulmányút. Basel


SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

8181 Berhida, Kossuth u /88/

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

VÁROSÜNNEP Rudabánya

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Képek a Gondozási Központ életéből

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

Derecskei Zenei Esték

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

Kedves Fesztivállátogató!

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

A Magyarok Keresztje összetart minket

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -


Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

Betlehemezés Létavértesen

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam május

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

Német Nemzetiségi Tábor június.

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

8181 Berhida, Kossuth u /88/

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

Pihenőház november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

A «Tíz év egy csónakban, Nr / » projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN MÁJUS 1. Program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város évi eseménynaptáráról

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Erasmus+ Lengyelország

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

Ötöves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 2.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Monor város évi I. féléves programtervezete

Rendezvénynaptár 2015.

Hírek FÖLD PROJEKT április

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)


ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

Városzöldítő Majális május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról szeptember 6.

A Baross az Erasmus+ programjában

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai ünnepély. Patói Pálma. Rákosfalvi Istvánné.

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

Átírás:

2014. június www.zsambek.hu ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI HAVI LAPJA A Fidesz-KDNP nyert az EU-s választáson Hôsök Napi beszámoló Tízéves a Zsámbéki Tánc Sport Egyesület Partnertelepülési események Traktorkiállítás Zsámbékon A Zsámbéki Sport Klub hírei Trianoni megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján Hôsök Napi emlékek

BEHARANGOZÓ Áldott szép Pünkösdnek gyönyörû ideje, Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókot könnyebbítô szele! (Balassi Bálint: Borivóknak való) Piros pünkösd napján A keresztény egyház tanítása szerint, Jézus pünkösdkor küldte el a Szent Lelket apostolai és általuk minden Krisztushívô ember számára. Pünkösd a lélek kitöltésének, a keresztény egyház megalakulásának, a misszió kezdetének ünnepe. A tavaszt jelképezi a pünkösdi rózsa, amellyel régen a házakat, kapukat díszítették. Gyakran énekelték a következô dalt: Piros Pünkösd napján imádkoztam érted / Piros Pünkösd napján vártam visszatérted / Tele volt a határ, nyíló vad virággal / Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával. Pünkösdkor a székelyföldi Csíksomlyón, zarándokbúcsút tartanak. Már nem csupán a környékbeli katolikus falvak népe keresi fel a somlyói Csodatévô Máriát, Babba Máriát pünkösd szombatján, hanem más tájakon, sôt külföldön élôk is. Összeköti ôket a Krisztus tanításába vetett hit, számos egyházi ének, és Csíksomlyó, a székelység történelmi kegyhelye iránt érzett tisztelet. Nem mindenkinek adatik meg a kegyelem, hogy megjelenik neki a Szûz Anya és hívja: Gyere, gyertek látásomra! Ha lelkünk szavára figyelünk és nemcsak a szétforgácsoló mindennapi teendôkre, mi is megkaphatjuk a hívó szót. Amikor ezt a cikket írom, éppen a pünkösdi csíksomlyói szentmisét közvetíti a Duna Televízió. Fotó: K. M. Minden évben eldöntöm, majd jövôre én is ott leszek, de valahogy soha nem jön össze. Jó látni azt az embertömeget, akik ott a nyeregben együtt imádkoznak, együtt énekelnek, együtt lélegeznek. Élô hitüket gyakorolják. Nem csupán turistaúton vannak, hanem testi megpróbáltatásban, szellemi elmélyülésben, lelki felemelkedésben vesznek részt. A hosszú gyalogút után a Kis-Somlyó völgyébe érve, hazaérkeztek. Ott nincs tömegérzés, ott testvérek, barátok, újra emberek az emberek. Amikor a nyeregben a nagymisén együtt imádkozzák a Miatyánkot, együtt éneklik a Himnuszokat, határtalan erô és szeretet árad (még a televízión keresztül is). Amikor évekkel ezelôtt ott jártunk, a Kegytemplomba betérve a székelyek Babba Máriája fogadott bennünket, a Napba öltözött Asszony, tizenkét csillaggal ékesen. A kegyszobor elôtt az emberi hit még élôbbé válik, ott mer mindenki kérni és elfogadni. Zakatoló szívvel támad fel lelkiismeretünk: hogyan és miért hordozzuk keresztünket? Hatalomért? Nagyravágyásért? Önmegvalósításért? Ott és akkor egyértelmû a válasz. Nem mindezekért. Trianoni megemlékezés Még mindig tart a szentmise. Csak nézem és érzem, igaz, nem vagyok ott, mégis árad rám valami belsô melegség, valami megfoghatatlan lelki nyugalom. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, / Jöjj, Szentlélek Úristen! szól a dal és aki hallja, tudja, összetartozik azokkal az emberekkel, akik ott vannak. És mindenkivel, aki jót akar! Klotz Mária fôszerkesztô Fotók: K. M.

Önkormányzati döntések május Májusban két alkalommal ülésezett a képviselô-testület. A május 22-i rendes ülésen az alábbi határozatok születtek: A nyilvános pályázaton értékesítésre meghirdetett 825/18. hrsz-ú ingatlan értékesítésérôl döntött a képviselô-testület a 90/2014.(V.22.) számon meghozott határozatával, a 3603. hrsz-ú és 3598. hrsz-ú ingatlanok értékesítésére kiírt pályázatot pedig eredménytelennek nyilvánította a képviselôtestület (91/2014.(V.22.) és 92/2014.(V.22.) számú határozatok. Elfogadta a képviselô-testület a Boldog Gertrúd Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának, Családsegítô Szolgálatának és a Központ 2013. évi tevékenységérôl szóló beszámolókat. (93/2014.(V.22.), (94/2014.(V.22.), (95/2014.(V.22.) számú határozatok. A 96/2014. (V.22.) számon meghozott határozattal pedig az Önkormányzat átfogó gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységérôl szóló beszámolót fogadta el a képviselô-testület. Az óvodavezetôi állásra kiírt pályázatok értékeléséhez szakértôi csoport tagjainak megválasztásáról és közoktatási szakértô megbízásáról született döntés a 97/2014.(V.22.), 98/2014. (V.22.) számú határozatokkal, a Közmûvelôdési Intézmény intézményvezetô állására kiírt pályázat elbírálásához értékelô szakértôi bizottság tagjairól és az elbírálás elôkészítéséhez szükséges költségekrôl pedig a 99/2014.(V.22.) és 100/2014. (V.22.) számú határozatokkal döntött a testület. A 101/2014.(V.22.) számú határozattal az 1000 m 2 alapterületet meghaladó építmények és közintézmények esetében a településképi véleményezési eljárásban közremûködô tervtanács létrehozásáról határozott a testület, és felkérte Csenger-Zalán Zsolt polgármestert, hogy a fôépítész közremûködésével a tervtanács eljárási szabályait és a tervtanács tagjainak személyére vonatkozó javaslatot, a soron következô ülésen terjessze a képviselô-testület elé. A június 19. és 27. között megrendezésre kerülô Búcsúfesztivál programtervezetérôl és költségeirôl született döntés a 102/2014.(V.22.) számú határozattal. A polgármester május 6-i hatállyal lemondott a részére megállapított illetmény és költségtérítés teljes összegérôl, amelyet a képviselô-testület a 103/2014.(V.22.) számú határozatával tudomásul vett. Elfogadta a testület a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. (104/2014. (V.22.) számú határozat). Sürgôsségi indítványként tûzte napirendjére a képviselô-testület a Munkaügyi Kirendeltség elhelyezésének kérdését. A 105/2014.(V.22.) számú határozattal a Gagarin u. 4. szám alatti ingatlan e célra történô átalakításáról született döntés. A 106/2014.(V.22.) számú határozott a képviselô-testület arról, hogy az Észak-dunántúli Vízmû Zrt. részére ügyfélszolgálat céljára a Magyar u. 1. szám alatti ingatlanon, majd késôbb a Szent I. tér 3. szám alatt létesülô integrált ügyfélszolgálat helyiségében biztosít elhelyezést. A 107/2014.(V.22.) számú határozattal a városközpont rekonstrukciója során megvalósításra kerülô közcélú hálózat ELMÜ részére történô térítésmentes átadására vonatkozó megállapodást, a 108/2014.(V.22.) számú határozattal pedig a városközpont rekonstrukció tervezési munkálataira megkötött megállapodás módosítását hagyta jóvá a testület. A május 27-én tartott rendkívüli ülésen a Zsámbékvíz Kft. 2013. évi beszámolóját és egyszerûsített mérlegjelentését fogadta el a képviselôtestület. (109/2014.(V.27.)) A 110/2014.(V.27.) számú határozattal a városközpont rekonstrukció kivitelezési munkálataihoz szükséges, az Akadémia utca Zichy-tér Szent I. tér Piac köz területét érintô forgalmi rend változtatásról született döntés. A Rózsa utcai forgalmi rend változtatással kapcsolatban hozott döntést a képviselô-testület a 111/2014.(V.27.) számú határozattal, amelynek lényege, hogy a forgalmi rend változtatást abban az esetben tûzi napirendjére a testület, amennyiben a kezdeményezôk benyújtják az érintett lakosok nyilatkozatát az útszélesítéshez szükséges terület átadásáról. A 112/2014.(V.27.) számú határozattal a Megújuló Belváros I/A ütem kivitelezô kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás lezárásaként, az eljárás nyerteseként a legalacsonyabb ajánlattevôt, a BAJ-NA Építôipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ajánlattevôt hirdette ki a képviselô-testület. (A határozatok és a rendeletek teljes szövege tájékoztatás céljából a www.zsambek.hu weboldalon és a Polgármesteri Hivatalban tekinthetôk meg. Az önkormányzati döntésekrôl hivatalos felhasználásra az erre rendszeresített nyomtatványon költségtérítés mellett a Polgármesteri Hivatalban kérhetô másolat vagy kivonat.) Tájékoztatás dr. Malik Dean jegyzô Értesítjük a kedves lakosságot, hogy Zsámbékon a következô idôpontokban áramszünet lesz: Június 18. 8-16 óráig: Magyar utca, Somogyi Béla utca, Piac köz Június 25. 8-15 óráig: Magyar utca, Somogyi Béla utca, Piac köz Június 23. 11-15 óráig: Nyárfás utca ÖNKORMÁNYZAT TARTALOM Piros Pünkösd napján 2 Önkormányzati döntések 3 EP-választási eredmények 3 Szépül a város 4 Emlékfa ültetés 4 Testvértelepülési kapcsolatok 4 Közbiztonsági hírek 5 Eboltás 5 Hôsök Napi beszámolók 6 Trianoni megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján 7 Bölcsôdei, óvodai hírek 8 Iskolai beszámolók 9 Hagyományápolás: Lochberg-hírek 10 Három ágnak hat levele 11 A Költészet Napján tanárok szavaltak a Zichy-ben 11 Zsámbéktól Kenyáig 11 Fotókiállítás: Szabó Attila képeirôl 12 Aranykor hírek 12 Tízéves a Zsámbéki Tánc Sport Egyesület 13 Interjú a sporttáncosokkal, egyesületi és tánctanári vezetôvel 13-14 Zsámbéki Sport Klub hírei 15 Programok 16 Traktoros találkozó Zsámbékon 17 Interjú Csatári Csabával 17 Hirdetés 18 Mozaik 19 Eseménytükör 20 Az EP-választáson is a Fidesz-KDNP gyôzött Május 25-én a 721 fôs Európai Parlament (EP) 21 magyar képviselôjérôl döntöttek Magyarország választópolgárai. Az EP legnagyobb frakcióját adó Európai Néppártban a 28 uniós tagország közül a Fidesz-KDNP kapta a legnagyobb (51,49%) támogatást. Magyarországon 28,92 százalékos volt a részvételi arány. Szavazati eredmények Zsámbék településen A névjegyzékben lévô választópolgárok száma: 4085 Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 1348 (33,00%) Sorsolt sorszám Kapott A listát állító párt(ok) neve érvényes szavazat % 1 MSZP 111 8.28% 2 SMS 6 0.45% 3 FIDESZ-KDNP 800 59.7% 4 A HAZA NEM ELADÓ 5 0.37% 5 JOBBIK 187 13.96% 6 LMP 75 5.6% 7 EGYÜTT-PM 71 5.3% 11 DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ 85 6.34% Képviselôk az Európai Parlamentben: Fidesz-KDNP: Pelczné Gáll Ildikó, Szájer József, Tôkés László, Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György, Erdôs Norbert, Bocskor Andrea, Deli Andor, Kósa Ádám, Hölvényi György Jobbik: Morvai Krisztina, Balczó Zoltán, Kovács Béla MSZP: Szanyi Tibor, Újhelyi István DK: Molnár Csaba, Niedermüller Péter Együtt-PM: Jávor Benedek LMP: Meszerics Tamás (Forrás: valasztas.hu) Fotó: Gortva Márta 2014. JÚNIUS 3

ÖNKORMÁNYZAT Szépül a város Május 10-én, szombaton szorgos kezek nyomán, Jakosáné Palkó Petra képviselô asszony vezetésével ismét friss virágok kerültek a Nagy Magyarországot formáló virágágyásba a Trianon Emlékparkban felállított kettôs keresztnél, hogy június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján megtartott megemlékezés alkalmából nemzeti színeinkkel is emlékeztessen az 1920-as versailles-i szerzôdés következményeire. Horváth László alpolgármester, Horgos Zsolt és Bittó Róbert képviselôk, Barsi Árpád városôr a Takarékszövetkezet elé ültettek díszfákat. Majd Csenger-Zalán Zsolt polgármesterrel együtt, a virágültetô hölgyek csapatát segítették. Ezen a napon, csatlakozva a TeSzedd mozgalomhoz városunk önkéntesei is szedték az elhagyott szemetet Zsámbék több pontján. Délelôtt az Zichy-tér, Zárdakert, Török-kút és Török-kút tér tisztult meg a szeméttôl, délután pedig a Csillagerdô Közhasznú Egyesület koordinálásában a Kálvária-domb közterületein gyûjtötte a hulladékot a lakóközösség, amelynek elszállításáról a TeSzedd Mozgalom gondoskodott. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, akik részt vettek a szervezett programokon és köszönjük azoknak is, akik névtelenül, önkéntesen takarították és takarítják, szépítik városunk közterületeit. dr. Malik Dean Testvértelepülési kapcsolatok Fotók: Sz. T. Emlékfa ültetés 2014 Zsámbék Város Önkormányzata az idei évben negyedik alkalommal rendezte meg az emlékfa ültetést a Magyar utcában. A fát idén a 2013. május 1. 2014. április 30. között született gyermekek örömére ültette el az önkormányzat. Idén a Zsámbéki Tündérkert Óvoda Bóbita csoportjának óvodásai Jánossy Csilla, és Keglovich Anita óvodapedagógusok kíséretében adtak mûsort kicsiknek és nagyoknak. Csenger-Zalán Zsolt polgármester köszöntôjében elmondta: a faültetés immár hagyománynak tekinthetô. A jelenlévô gyerekek között van olyan, aki az elsô fa ültetésekor született, mára pedig szívesen nézegeti a fát, mely vele együtt növekszik. Szûcs Terézia Fotók: Sz. T. Zsámbék városának testvértelepülési kapcsolatai hosszú idôre nyúlnak vissza. A németországi Wettenberg városával 1988. október 7-én írtak alá partnerkapcsolati megállapodást a településvezetôk. Városaink civil szervezetei és kulturális csoportjai évrôl-évre ellátogatnak egymás városába színesítve egymás programjait. Wettenbergben a hagyományos vásár, a Krämermarkt ad alkalmat a partnerkapcsolati találkozóra, amelyen delegációnk tagjai a magyar lángost és borokat népszerûsítik évrôl-évre növekvô sikerrel. Így volt ez idén is. A vásári forgatag egyik kedvelt standja a magyar delegáció lángos sütödéje, ahol jól fogyott a magyar bor is. A kulturális esten a delegációkkal utazó csoportok adtak ízelítôt mûsoraikból. A Csicsergô csoport kis néptáncosai, a Tánc Sport Egyesület bajnok táncospárjai az idén is lenyûgözték közönségüket. Hasonló népszerûségnek örvend a Német Dalkör is, amely idehaza ôrzi a sváb dallamokat és kultúrát. Az erdélyi Homoródszentpál, Városfalva és Recsenyéd településekkel 2009. augusztus 21-én jött létre a hivatalos partnerkapcsolat. A partnerkapcsolati megállapodás aláírását megelôzôen hosszú éveken át ápoltak egymással baráti kapcsolatot településeink lakosai. A magával ragadó, festôi erdélyi táj feledhetetlen élményeket nyújt minden látogató számára. A baráti fogadtatás, a tradicionális erdélyi ételek és italok pedig visszavonozzák azt, aki egyszer ellátogat a településekre. Az olaszországi Miglianicoval 2012. június 9-én alakított hivatalos testvértelepülési kapcsolatot Zsámbék. A kapcsolat az olasz és magyar zeneiskolák testvérkapcsolatából fejlôdött testvérvárosi kapcsolattá. A vendégszeretô, jó kedélyû olasz városka évrôl-évre meghívja delegációnkat zenei fesztiváljára, amelyen a profi zenekarok mellett lelkes amatôr zenészek, zenei formációk nem kevésbé profi produkcióit élvezheti a közönség. Idén, a búcsúhoz kapcsolódva tíznapos programsorozat keretében igyekszünk viszonozni testvértelepüléseink vendéglátását. Június 19. és június 29. között rendezzük meg a Búcsúfesztivált, melyre testvértelepüléseink delegációit és kulturális csoportjait is meghívtuk. A színes programokkal, eseményekkel tarkított rendezvénysorozat reményeink szerint sokakat vonz majd az egyes helyszínekre, ahol lehetôség nyílik új ismeretségek, baráti kapcsolatok kialakítására. Az idén Wettenbergbôl fúvós zenekar, Erdélybôl ifjúsági tánccsoport is ellátogat városunkba és jelezte részvételét Miglianico delegációja is. Városunk kulturális csoportjainak fellépése is gazdagítja a programokat. Meghívtuk fesztiválunkra a horvátországi Hvar városának képviselôit. Zsámbék és Hvar testvértelepülési kapcsolat kialakítására vonatkozó szándékát 2012-ben nyilvánította ki, s bár még a hivatalos partnerkapcsolati megállapodás aláírására nem került sor, városaink delegációi vettek részt egymás kulturális eseményein. Reméljük, fesztiválunk programjai között mindenki talál számára megfelelô eseményt és mind többen vesznek részt az egyes eseményeken. dr. Malik Dean ANYAKÖNYVI HÍREK Gólyahír Szeretettel köszöntjük Zsámbék új polgárait! Hordósi Máté 2014. 04. 25. Varga Dániel 2014. 05. 02. Szucsik Domonkos 2014. 05. 04. Hegedûs Dóra 2014. 05. 05. Badár Emili 2014. 05. 07. Racsmány Rebeka 2014. 05. 17. Gyász Ôszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családoknak! Lôczi Jánosné 2014. 04. 26. Kerekes Jánosné 2014. 05. 06. 4 2014. JÚNIUS

Városunk tûzoltó-hôsei a Hôsök Napján 2014.május 25-én került elôször megrendezésre Zsámbékon a Hôsök Napja. Mint eddig sok éven át a Csillagerdei Majálison, itt is szerves részei voltunk a napi programnak. Korán reggel kimentünk a helyszínre, a zsámbéki focipályára, hogy elfoglaljuk a nekünk kijelölt helyet, és megkezdjük a fôzést. Az ifjúsági tûzoltóink felállították az általuk tervezett akadálypálya állomásait, melyet nagy érdeklôdéssel vártak a gyerekek, hogy mielôbb kipróbálhassák a célbalövést, felvehessék a tûzoltók védôruháját, vagy éppen egy pohár vizet egyensúlyozzanak a sisakjukon. A programokkal egy idôben részt vettünk a kispályás foci bajnokságon is, ahol nagy küzdelem árán a második helyen végeztünk. Sajnos az esô nem kímélt bennünket se, de miután kitisztult az ég, a fiatal lánglovagok most elôször élesben tûzoltó bemutatót tartottak a közönségnek. Ami az elmaradhatatlan programok közé tartozik és minden gyerek izgatottan várja, természetesen a cukoresô ismét nagy sikert aratott. Újdonságnak számított a sörösrekesz-mászás, ahol a bátrabb jelentkezôk tehették próbára egyensúlyérzéküket. Ezúton szeretnénk ebben megköszönni a bicskei tûzoltók segítségét! A fôzôversenyen a tûzoltók csapata a zsûri által megítélt negyedik legfinomabb ebédjét készítette el. Reméljük a jövôben ismét lesz alkalmunk hasonló rendezvényeken részt venni, és tûzoltóságunk hírnevét öregbíteni. Bors Tamás Zsámbék ÖTE Közbiztonsági hírek Zsámbékról Május 2. Bejelentést kapott a Zsámbéki Városôrség, hogy illegális vasgyûjtôk jelentek meg Tökön. A bejelentô háza elôtt megálltak egy fehér autóval és kérdezték: van-e vas? A városôrség megérkezett a helyszínre, ekkor elmentek a gyûjtôk. KÖZBIZTONSÁG Május 3. A Zsámbékot Páttyal összekötô utat a készenléti rendôrség, sárlavina miatt lezárta. Az elakadt autók mentésében a Zsámbéki Városôrség is segédkezett. Az útzárat hamarosan feloldották, de fokozott figyelmet kértek az áthaladóktól a vízátfolyás, illetve sárhordalék miatt. Május 21. 19 órakor avartûzhöz kaptak jelzést Zsámbékra. Kiérkezésükkor a parázsló és füstölô avart kézi szerszámokkal és egy D sugárral eloltották, és meggátolták a tûz továbbterjedését. Beavatkozó egység: Zsámbék ÖTE, Bicske ÖTE. Civil hôsök a Hôsök Napja hajnalán Május 25-én a Hôsök Napja hajnalán fél 1-kor, Zsámbék Város Önkéntes Tûzoltósága riasztást kapott egy égô házhoz a Magyar utcában. Kiérkezésünkkor az egységek azonnal megkezdték a helyszín felderítését, majd a tûz eloltását. Miután a veszélyt elhárítottuk, tudomásunkra jutott, hogy egy idôs asszonyt két civil fiatalember az utcafronti ablakon keresztül mentett ki. Ezzel a hôstettükkel valószínûleg egy életet mentettek meg, így ezúton szeretnénk megköszönni Balázs Péternek és Balázs Attilának az önzetlen segítségét! Bors Zsámbék Város Önkéntes Tûzoltó Egyesület Tisztelt Ebtulajdonosok! EBOLTÁS A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelet alapján az eb tartója évente köteles minden 3 hónapnál idôsebb ebet veszettség ellen beoltatni. Ennek elmulasztása szabálysértési eljárást von maga után, mely pénzbírsággal járhat. A kedvtelésbôl tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010.(II.26.) Korm. rendelet alapján veszettség elleni oltás csak mikrochippel megjelölt ebnek adható. Az ebeket Zsámbékon az alább megadott állatorvosok rendelôjében, lakásánál, illetve az eb tartási helyen lehet beoltatni veszettség ellen április 1-tôl folyamatosan. dr. Fekete Csongor, VUK Állatorvosi Rendelô Zsámbék, Piac köz 3.; Telefon: 23/342-360, +36-30/921-6670 dr. Günther Miklós Zsámbék, Somogyi B. u. 13.; Telefon: 23/342-119, +36-30/904-7441 dr. Ozvald István Zsámbék, Dózsa Gy. u. 28.; Telefon: 23/342-036, +36-30/960-9825 Az oltás díja 4.200 Ft/eb, a kötelezô féregtelenítô tabletta darabja 200 Ft/10 kg. A hivatkozott rendelet alapján 2010-tôl minden ebnek új KISÁLLAT- EGÉSZSÉGÜGYI KÖNYVET kell kiállítani. Amelyik még nem rendelkezik ilyennel, annak 500 Ft-ért kiállításra kerül. A tartási helyen az oltás díja 5.000 Ft/eb. FIGYELEM! 2014. június 17-án (kedd) 15.00 17.00 óra között 2014. június 19-án (csütörtök) 9.00 11.00 óra között KEDVEZMÉNYES EBOLTÁS MINDHÁROM ÁLLATORVOSNÁL! A FÉREGTELENÍTÉS INGYENES! Horváth László Zsámbéki Városôrség elnöke A Zsámbéki Városôrség telefonszáma: +36-70/606-2072 E-mail: varosorseg@zsambek.hu (Az informácókat természetesen bizalmasan kezelik.) A Városôrség Zsámbék Facebook csoporthoz csatlakozva is megtehetik bejelentéseiket. Dudás István r. fôtörzszászlós, zsámbéki körzeti megbízott telefonszáma: +36-30/444-6211 Gyepmester telefonszáma: +36-20/972-8231 Vandálok a Romtemplomnál Az utóbbi idôszakban sajnálatos módon több alkalommal fordult elô éjszakánként illetéktelen behatolás és rongálás a Romtemplom és Kôtár területén. Az elkövetôk valószínûleg csak heccbôl másszák meg a falakat, azt gondolják jó vicc és valójában senkinek sem ártanak vele. Fontosnak tartunk tájékoztatásul közölni ezzel kapcsolatban néhány adatot a károkozás mértékérôl. Az elmúlt két hétben két alkalommal jártak éjszaka nem várt vendégek a kerítés mögött. Az elsô alkalommal az eredeti, amúgy is málló 800 éves kôfal tetején jártak, aminek következtében félvödörnyi faragott kô hullott le (ugyanekkor tönkretették az utcai hirdetôtáblát). Rá egy héttel a klinkertéglás kiegészítô falazásból törtek el és rugdostak le néhányat. Ez alkalommal már rendôrségi helyszínelés is történt. A károkozókat nyilvánvalóan nem tartja vissza a vandalizmustól Zsámbék ékkövének, kiemelt mûemlékének tisztelete, de talán elgondolkodnak azon, ha megtudják, hogy országosan védett, kiemelt mûemlékrôl lévén szó. A kár mértéke a szakértô becslése alapján az elsô esetben 2 millió Ft, a második esetben 800.000 Ft. Ezúton kérjük a lakosságot, hogy a rendôrség mellett vigyázó szemüket ôk is tartsák a romterületen, és bízunk benne, hogy a tetteseknek hamarosan lehetôségük lesz a károk megtérítésére. Czene András 2014. JÚNIUS 5

AKTUÁLIS Koszorúzás és ünnepi beszéd a Hôsök Napján Május 25-én egész napos ingyenes program várta az érdeklôdôket abból az alkalomból, hogy Zsámbék Város Önkormányzata a Hôsök Napján gyermek- és sportprogramokat szervezett. A rendezvény a Hôsök emlékmûvének koszorúzásával kezdôdött, majd Holnapy Dénes Márton plébános megáldotta a helyreállított emléktáblákat. Csenger-Zalán Zsolt polgármester a Sportpályán tartotta meg ünnepi beszédét. Hôsök emlékmûvének koszorúzása, megáldása A kora reggeli órákban a Hôsök Napi megemlékezés a Hôsök emlékmûvénél, a barokk templom elôtt kezdôdött. Szûcs Terézia moderátor ismertette, hogy az emlékmû táblái megrongálódtak, leestek, összetörtek, ezért az önkormányzat pótolta, helyreállítatta, sôt a korábban lemaradt hôsök nevei is felkerültek rá. Ezt követôen az önkormányzat nevében, Csenger-Zalán Zsolt polgármester és Sulyok Attila képviselô helyezte el a kegyelet koszorúját. A Zsámbéki Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselôi Uhrinyiné Hajdú Etelka, Bathó Lajos, Zátonyi Lôrincné hajtottak fejet a hôsök emléke elôtt. A Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola képviseletében Kovács Mária igazgató, Helmeczi Sándorné igazgatóhelyettes, valamint Fuchs Tiborné tanár koszorúztak. A Zsámbéki Önkéntes Tûzoltó Egyesület koszorúját Csepilek István elnök és az ifjúsági tûzoltók helyezték el a kegyeleti helyre; ôket a helyi Fidesz-csoport követte, nevezetesen Horváth László elnök, alpolgármester, valamint Horgos Zsolt és Bittó Róbert képviselôk tisztelegtek koszorúval a hôsi halottak emlékére. A koszorúzás után Holnapy Dénes Márton plébános rövid beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta: nemcsak a táblán levô hôsökre emlékeznek, hanem azokra is, akik névtelenül haltak meg a hazáért. Mindazokra is felhívta a figyelmet, akik emlékeznek ôseik hôsi tetteire. A hôsi halottakért a megjelentekkel együtt egy Miatyánk imát imádkozott az atya, majd megáldotta az emléktáblákat. A harang megszólalása után a plébános, a Him-nusz közös eléneklésére invitálta a megemlékezôket. Az ünnepség után a templom elôtt felállt a Mányi Mazsorett csoport és az ôket kísérô zenekar, majd a Zsámbéki Városôrség gépkocsijának felvezetésével, az érdeklôdôkkel együtt felvonultak a Sportpályára. Az egész napos rendezvény tényleges helyszínén a mazsorettek impozáns bemutatót tartottak. Ünnepi beszéd a Sportpályán Csenger-Zalán Zsolt köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitóbeszédében kiemelte: magyar hôsök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethetô vissza. Ez a jogszabály kimondta, hogy megfelelô módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hôsi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. 1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter hôsök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések. A kommunista hatalomátvétel után betiltották, s csak a rendszerváltással került be újra a köztudatba. A magyar hôsök emlékének megörökítésérôl és a magyar hôsök emlékünnepérôl szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hôsök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendô májusának utolsó vasárnapját. Nincs olyan magyar család, amely ne gyászolná a harcokban elesett, vagy áldozatul esett és ártatlanul kivégeztetett mártírhozzátartozóját tette hozzá a polgármester, majd kiemelte: azt a hôsi példát, amit az elesettek elszenvedtek, ismerje meg, és tekintse példának a mai fiatalság is. A Hôsök Napi rendezvény a Sportpályán, gyermek- és sportprogramokkal folytatódott. Klotz Hôsök Napja, gyermek- és sportnap Zsámbék Város megújult rendezvénye Minden változás érzékenyen érinti az embereket. Így volt ez Zsámbékon a 2014. május 25-én vasárnap elsô alkalommal megtartott Hôsök Napjával kapcsolatban is. Változott a helyszín, változott az esemény neve, sôt az idôpontja is, hisz ezúttal nem szombaton, hanem vasárnap került sor az egykori Csillagerdei Gyermeknapi Majális megújult utódrendezvényére, amely tartalmában az egykor évente megünnepelt, majd egy idôre elfeledett Hôsök Napját emelte újra méltóképpen a köztudatba. A változás bár sokszor nehéz van, mikor szükséges, hasznos és megújulást hoz. Tapasztalhatták ezt mindazok, kicsik és nagyok, akik részt vettek a mozgalmas, jó hangulatú rendezvényen. A programok sora reggel fél 9-kor kezdôdött a Hôsök emlékmûvének koszorúzásával a barokk templom elôtt, miután a Holnapy Dénes Márton megáldotta a város önkormányzata által felújított, kicserélt öt kôtáblát. Az ünnepélyes aktus után a menet fúvószenekar kíséretével, a Mányi Mazsoretteket követve vonult fel a Sportpályára. A helyszínre érkezve a Mányi Mazsorettek nagy sikerû, látványos bemutatója következett, majd Csenger-Zalán Zsolt ünnepélyes megnyitóbeszéde után több helyszínen is elindultak a programok. A Zsámbéki SK szervezésében kispályás focibajnokság kezdôdött, miközben a gyerekek örömmel fedezték fel az ingyenesen használható felfújható légvárat és csúszdát, majd kipróbálták a népi játszótér különféle fa eszközeit, ügyességi játékait. Jilg Ede bácsi különleges, faragott sakk készlete az idén is nagy sikert aratott, profi és amatôr játékosok egyaránt szívesen ültek le asztalához egy-egy partira. A Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola, valamint a Családsegítô és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai vidám sport- és ügyességi játékokra hívogatták a gyermekeket. Zsámbék önkéntes tûzoltói is nagy létszámban vonultak ki a pályára, az idén is népszerûek voltak játékaik, valamint a késôbbiekben lezajlott tûzoltási bemutató. Mire a kicsik birtokba vették a területet, már meg is kezdôdtek a délelôtti programok. Elsôként a mûvelôdési házban már négy éve mûködô Bujutsu Kai japán harcmûvészeti csoportot láthattuk, a gyerekek nagy örömére bemutattak nunchakus, kardos, tôrös formagyakorlatot, és nem kímélték a téglákat, cserepeket sem. Ôket követte Kalmár Pál és Péter Béla Radetzky huszárok lovas bemutatója, melynek során sokat megtudhattunk a jellegzetes viseletrôl és fegyverzetrôl, sôt ló és lovasa különleges kapcsolatáról is. A legbátrabb gyerekek fel is ülhettek a futószáron vezetett lovak hátára. A kutyás rendôrbemutatót követôen megérkeztek Mátyás Íjászai és Toma Kriszta kézmûves játszóháza is. Közben a bográcsokban rotyogtak a fenségesen illatozó ételek és mivel a csöppségek folyamatosan sorban álltak a sátra elôtt, már biztosan tudtuk: az arcfestônek nehéz napja lesz! Gyorsan eltelt a délelôtt, aztán az esô egy kicsit ránk ijesztett. Végül a délutáni mûsor a színpadon már zavartalan napsütésben kezdôdhetett. A CBA gyermekrajz versenyének eredményhirdetését már izgatottan várták a kicsik, minden nevezô értékes ajándékcsomagot kapott. A bográcsfôzô verseny legjobbjai az idén az Zsámbéki SK, a Zsámbéki Betyárok fiatal csapata, valamint Cseh István és Bódi Róbert lettek, de kitettek magukért a városôrök, az Aranykor Nyugdíjas Egyesület, a Német-család, a Tûzoltó Egyesület, a Veres-család, Bódiné Oláh Magdi és a Fitt forma csoport is. A nevezôk a kreatív ötletekkel, tálalási furfangokkal, remek fûszerezéssel és tréfás elnevezésekkel méltán nyerték el a zsûri tagjainak Horváth László alpolgármester, Benedek Péter vendéglátó, Balázs Mónika Csilla intézményvezetô tetszését, akik kóstolhattak palóc leves helyett police levest, nyúlgulyást, pusztapörköltet, bakonyi sertésbordát, körömpörköltet, marhapörköltet, babgulyást Aranykor és tûzoltó módra, no meg diétás lecsót kétféle ízesítéssel. A délutáni mûsor elôször a legkisebbeket szórakoztatta, így a Barbi Parti zenekar, majd az Ákom- Bákom Bábcsoport Csizmás kandúr elôadása. A Deszka Diákszínjátszó csoport 2013 novemberében alakult a mûvelôdési ház mûvészeti csoportjaként Gajdó Delinke színésznô vezetésével. Elsô bemutatójukkal álltak most színpadra, jól szórakoztunk Devecsery László Hárman egy szoknyában címû mesejátékának elôadásán. Az idei évben is mutattunk ízelítôt a mûvelôdési házban mûködô csoportok munkájából. Színpadra lépett Patona Borbála akrobatikus rock and roll gyermekcsoportja, a Csicsergôk Néptáncegyüttes, a Senior Tánccsoport, a Szivárvány Tánccsoport, majd a bravúros ifjú versenytáncosok: Kökényes Melinda, Kemény Imre, Zink Zsófia és Kelemen András. A siker nem maradt el! Kapós Böske pajzán históriája Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád ízes elôadásában már a felnôtt közönségnek szólt, jókat derültünk, néhol pirultunk Az Esztergomból érkezett Sic Transit Gloria Mundi Zenekar magyar népdalfeldolgozásokat játszott rock zenébe ágyazva. Koncertjük minôségi, értékes kulturális csemege volt. A fináléban hatalmas tömeg gyûlt össze: Demjén Ferenc, Rózsi mûsora következett, melyben felcsendültek a legnagyobb slágerek. A nap végén 100 db világító léggömböt engedtünk fel az Ezer Lámpás Éjszakáján, utat mutatva az elveszett gyermekeknek. Akik bizalmat szavaztak az új rendezvénynek, biztosan nem bánták meg, hogy eljöttek! Bevált az új helyszín és sikeres volt a Zsámbék Város Önkormányzata, a Zsámbéki Sport Klub és a Zsámbéki Közmûvelôdési Intézet és Könyvtár együttmûködése. Akik távol maradtak, esetleg az uniós szavazás miatt nem tudtak részt venni az eseményen, jövôre csatlakozzanak a szép együttléthez! Balázs Mónika Csilla (Fotók a cím- és hátlapon) 6 2014. JÚNIUS

Trianoni megemlékezés Zsámbékon, a Nemzeti Összetartozás Napján Június 4-én 16:30 kor a Zsámbéki Hagyományôrzô Baráti Kör és Zsámbék Város Önkormányzata szervezésében a 2010-ben felavatott Trianoni kettôs keresztnél (Kecskepark), Trianoni megemlékezést tartottak. Mint ismeretes, az Országgyûlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját, a Nemzeti Összetartozás Napjává. Már negyedik alkalommal emlékeztek a tragikus eseményre ezen a napon. A Himnusz és a Székely Himnusz eléneklése után, Elbertné Szekeres Éva köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Csenger-Zalán Zsolt polgármesternek, aki beszédében a következô gondolatokat osztotta meg a közönséggel: 1920. június 4-én 16.30 perckor egy békediktátumot volt kénytelen aláírni a magyar kormány két súlytalan tagja, akiknek nem lehetett könnyû ennek a hálátlan szerepnek az elvállalása. Ezen a napon Magyarország területének kétharmadát, lakosságának majdnem a felét elvesztette. Óriási vérveszteség volt ez, egy gazdasági krízis, ami bármelyik nemzetnek végleg megpecsételte volna a sorsát. Egy vesztes háború után, egy hihetetlen méretû világválság elôtt, alatt megcsonkoltatott ez az ország, bányáit, iparát, nyersanyagait, körvasútvonalát elvesztette. A csonka Magyarországon élôk döbbenten néztek ezekre a tényekre, de még nagyobb félelmet és vegyes rettegést éreztek azok, akik elkerültek az anyaországtól, akik idegen uralom alá kerültek. Nem lett semmi azokból az ígéretekbôl, hogy a határokat úgy kell meghúzni, ahogy a nemzeti, nemzetiségi vonalak futnak, sôt azok a fogadkozások, szerzôdések sem valósultak meg, amelyek a Nagy Trianon palotában aláírásra kerültek az antant és kisantant hatalmak részérôl, nevezetesen, hogy biztosítják az idegenbe szakadt magyaroknak az önrendelkezést, a nemzetrészeknek az autonómiát, a teljes jogú állampolgárságot. A csonka Magyarország mindezen viszontagságok mellett néhány év alatt olyan szinten talpra állt, hogy gazdaságát újjá építette, a pengô konvertibilis valutává vált, egyre fejlôdô, magabiztosabb nemzet lett. Azért tudta mindezt megtenni, mert hitt saját magában, hitt abban, hogy mindazok, akiket elszakított a történelem, azok hozzájuk tartoznak, azokkal összetartoznak, egy nemzetet képviselnek. Ez a hit volt az ereje és alapja mindannak a hihetetlen teljesítménynek, amit a két világháború között, a magyar nemzet, a magyar gazdaság letett Európa asztalára. Aztán jött egy újabb háború, amely átmenetileg adott csak gyógyírt a sérelmekre, majd ezt követte egy hosszú sötét, negyvenéves idôszak, amikor még csak beszélni sem lehetett a trianoni békediktátumról. Szóba sem lehetett hozni, hogy a környezô proletár internacionalista baráti nemzeteknél magyarok is élnek. Ez az oka annak, hogy amikor a rendszerváltáshoz értünk, azt vettük észre, hogy nemzedékek nôttek fel úgy Magyarországon, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy Erdélyben magyar emberek élnek. Szomorú volt a 90-es évek elején, amikor megnyíltak a határok és az idegenbe szakadt honfitársaink eljöttek hozzánk, azzal találkozhattak, hogy azt mondták nekik: román, szlovák, szerb létedre milyen jól beszélsz magyarul. Mi, akik itt nôttünk fel a csonka Magyarországon, nem érezzük annyira súlyosnak ezeket a szavakat mint azok, akik hosszú idejû elnyomatásban is megôrizték magyar identitásukat, kultúrájukat, gyermekeiket magyarul nevelték, magyar iskolába íratták, magyarul írtak, olvastak, gondolkodtak, magyarul haltak meg. Végül is 90 után újra lehetett beszélni arról, hogy volt egyszer egy Nagy-Magyarország, újra lehetett Nem, nem soha!, vagy Nagy- Magyarország feliratú jelvényeket, kitûzôket kapni, amiket én gyermekkoromban még csak édesapám fiókjában találtam, aki arra intett, hogy az iskolában ne beszéljek ezekrôl. 90 után viszont olyan hangok is szárnyra kaptak, amelyek kimondottan gyalázták a magyar nemeztet, olyan okfejtések jöttek, hogy mi mindezeket megérdemeltük, mert mi így bántunk az itt élô kisebbségekkel. Ezek halk hangok voltak, de azért léteztek. Azt hittem, ma már ilyeneket nem fogok hallani, de tévedtem. Tegnap két esemény volt Budaörsön, egy délelôtti és egy délutáni. Többedik próbálkozásra Budaörs Város Önkormányzata úgy döntött, hogy egy Trianon-emlékmûvet állíttat, amely a délelôtti eseményen leleplezésére is került, és amelyre nem hívták meg azokat a képviselôket, akik szavazatukkal ezt életre hívták, létrejöttét támogatták. Ezzel szemben Wittinghof Tamás polgármester aki élesen ellenezte az emlékmû felállítását ott volt, sôt egy meghívott történész is, aki megismételte a már említett, teljesen hazug vádakat, nevezetesen, hogy Trianon miatt a magyar nemzet megérdemli a sorsát. Ezt kellett a kirendelt embereknek, hivatali dolgozóknak hallgatniuk. Örömmel jelentem, hogy a délutáni eseményen a Fidesz és KDNP frakció, valamint a Jobbik képviselô asszonya közösen emlékezett meg az eseményrôl, amelyen a plébános megáldotta az emlékmûvet. Igaz, gyásznapról beszélünk, de azért négy éve azt is elmondhatjuk, hogy ez a nap a Nemzeti Összetartozás Napja is egyben, ugyanis az Országgyûlés 2010-ben június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját, a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Az EPválasztások után el kell mondani, hogy a Fidesz- KDNP határokat átívelô módon, még határokon túl élô, három képviselôt is küld az Európa Parlamentbe. Remélem, a baloldal néhány képviselôje felfogja azt a jelzést, hogy nélkülük is megy, de azért a magyar érdekek mellett, a magyar képviselôkkel közösen lobbizva kellene végezni a munkájukat. Nagy illúzióim nincsenek, de mi magyarok megtanultuk, hogy a reményt nem adhatjuk fel soha. Nem, nem, soha! A szívhez szóló polgármesteri beszéd után Koncz Balázs és ifj. Simó József, a Lajtai felkelôk búcsúénekét adta elô, énekhangon és hangszeres kísérettel. Ôket Koncz Julianna szavalata követte, aki Somogyvári Gyula Magyar címû versét tolmácsolta a hallgatóságnak. Elbertné Szekeres Éva elmondta: 2010-ben a Trianoni kettôs kereszt felállításakor esett ugyan az esô, de amikor az függôleges irányba került, kiderült az ég, megszólalt a harang. Ezt követôen felkonferálta Rácz Lászlót, aki a kereszt ékesítésében aktívan részt vett. A mûvész megismételte a moderátor által elmondottakat a harang csendülésrôl, majd úgy vélte, az egy felsôbb hatalom mûve volt. A beszéd után ismét Koncz Balázs és ifj. Simó József katonanótái következtek, majd Elbertné AKTUÁLIS Szekeres Éva felolvasta Tábori Piroska székely tanítónô költeményét, akit a megrázó, és felkavaró verséért 1920-ban a románok kivégeztek, felakasztották Aradon. Üzenet Erdélybôl Üzent az Olt, Maros, Szamos, Minden hullámuk vértôl zavaros, Halljátok, ott túl a Tiszán, Mit zúg a szél a Hargitán? Mit visszhangoznak a Csíki hegyek, Erdély hegyein sûrû fellegek? Ez itt magyar föld és az is marad, Tiporják bár most idegen hadak, Csaba mondája új erôre kél, Segít a vihar és segít a szél, Segít a tûz, a víz, a csillagok, S mi nem leszünk mások, csak magyarok! Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk! Halott vitézek lelke jár velünk. Elôttünk száll az ôs Turul-madár, Nem is lesz gát, és nem lesz akadály! Ember lakol, ki ellenünk szegül, A székely állja, rendületlenül! Üzenik a gyergyói havasok: Megvannak még a régi fokosok! Elô velük, jertek, segítsetek! Székely anya küld egy üzenetet: Hollók, keselyûk tépik a szívünket, Rablóhordák szívják a vérünket! Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk! E végsô harcban: egyedül leszünk! És a honszerzô hôsök hantja vár, Ha odavész az ôsmagyar határ! És ha rablóknak kedvez a világ, Mutassunk akkor egy új, nagy csodát! Megmozdulnak mind a Csíki hegyek, Székelyföld nem terem több kenyeret, Elhervad minden illatos virág, Mérget terem minden gyümölcsfaág. Vizek háta nem ringat csónakot, Székely anya nem szül több magzatot! Vadon, puszta lesz az egész vidék, S végezetül, ha ez sem lesz elég, A föld megindul, a mennybolt leszakad, De Erdély földje csak magyar marad! Koncz Balázs szavalatával folytatódott a megemlékezés, aki Somogyváry Gyula Lesz úgy megint címû mûvét mondta el. A vers után táncot láthatott a közönség, mégpedig a Keresztelô Szent János Általános Iskola néptáncosai impozáns Koszorúzás táncot mutattak be, Vizeli Judit tánctanár vezetésével. A néptáncosokat ismét a daloshegedôs duett követte, amely Ó bujdosó magyar éneket énekelt. Az ünnepi mûsor végén az önkormányzat nevében, Csenger-Zalán Zsolt polgármester koszorúzott. A Fidesz alapszervezet virágait, Horváth László elnök és Bittó Róbert képviselô rakta le a kegyeleti helyen. Zsámbéki Hagyományôrzô Baráti Kör koszorúját, Elbert Zoltán, Zombori László és három kislány helyezte el, az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradi Szervezete virágait pedig, Weinecker Katalin hozta az emlékkôhöz. A megemlékezés végén, a Szózat eléneklése után még sokáig, baráti beszélgetés zajlott. Azzal búcsúztak egymástól a megemlékezôk, hogy jövôre ugyanitt, azaz június 4-én fél ötkor a Trianoni kettôs keresztnél találkoznak. Klotz Mária (Képek a 2. oldalon) 2014. JÚNIUS 7

NEVELÉS Miért volt szép a május az Apróka Bölcsôdében? Többek közt az anyák napjára való készülôdés miatt, hiszen jól sikerült a meglepetés az édesanyáknak. Gyönyörû virágokat, a gondozónôk által készített ajándékokat kaptak, ölelést, puszit a kislányuktól, kisfiúktól. Májusban igazán gyönyörködhettünk a természet szépségeiben: kergettünk pillangót a kicsikkel, figyeltük a méhecskéket, kukacokat, hangyákat, a szélben szalagokat eregettünk, ablakhoz tapadva néztük és hallgattuk az esôt. A gyermekek számára minden kis apróság fenemód érdekes, ha felhívjuk rá a figyelmüket és rácsodálkozunk a körülöttünk lévô világra. Elérkezett a várva-várt gyermeknap is. Bittó Róbert képviselôtôl ismételten megkaptuk az ugráló várat, amin önfeledten hancúroztak a gyermekek. Ezúton köszönjük önzetlen segítségét! Volt lufi hajtogató bohóc is. Ezen a péntek délután fenekestôl felfordult bölcsôdénk megszokott élete: rengeteg szülô és kisgyerek, testvérek, nagyik élvezték ezt a napot. Lilahagymás Fotók: Kaszibáné Pásztor Veronika zsíros kenyérrel, édességgel kínáltuk a vendégeket. Még arcfestéshez is sokan sorban álltak, készült itt pillangó, kiskutya, kisvirág. Napközben tortaszelettel koronáztuk meg az idei gyermeknapot, természetesen ez is pillanatok alatt elfogyott. Szeretnénk, ha emlékezetes maradna bölcsôdéseink számára a többi ünnepnap mellett ez a gyermeknap is. Aranyosi Ervin: Szeresd a gyermeked! Szeresd a gyermeked, öleld a szívedre! Ez az, mire vágyhat, fényre, szeretetre. Legyél vele többet, várja közös játék! Az együtt töltött perc, neki mind ajándék. Ne a pénzedet költsd, többet ér egy álom! Segíts álmodozni, hogy alkotóvá váljon. Ne rút szabályokkal mérgezd meg életét! Inkább tedd szabaddá két alkotó kezét! A tudást úgy add át neki, ahogy kéri! A bölcs a tudását kérdésekre méri. Ne erôltess olyat, amit mások várnak, nem kell megfelelni a gyarló világnak. Szeresd a gyermeket szívvel, szeretettel, lelke hadd szárnyaljon, legyen boldog ember! Adj neki örömöt, békét, boldogságot, hagyd neki örökül a csodaszép világot. Simon Magdolna kisgyermeknevelô Ünnepek tavasszal a Tündérkert Óvodában Itt a tavasz. Tudod-e? Leheletét érzed-e? Virágszájjal rád nevet virágszagú kikelet. (Gazdag Erzsi) A tavasz beköszöntével egyre többet tartózkodunk a szabadban. Majális alkalmával hatalmas májusfát állítottunk az udvaron, körbetáncoltuk, énekeltünk, így köszöntve a jó idôt, a természet ébredését. Emlékül mindenki májusbotot vitt haza. Május elején még egy jelentôs ünnepre készültünk, az anyák napjára. Az ünnepet megelôzô hetekben sokat beszélgettünk az édesanyák, nagymamák nélkülözhetetlen szeretetérôl, gondoskodásáról, majd hamarosan elkészültek anyunak és nagyinak az ajándékok. Meghitt hangulatú mûsorral kedveskedtek az édesanyáknak, nagymamáknak a nagycsoportosok, míg a kisebbek az évzáró mûsorba építve köszöntötték ôket. Az évzáró és ballagási ünnepségeinken óvodásaink a tanult mesékbôl, versekbôl vagy énekekbôl, táncokból adnak elô csoportonként egy-két vidám, jelmezes jelenetet. A csoportok ízelítôt adnak abból is, hogy mit tanultak az év folyamán németül. Elbúcsúztatjuk a ballagó nagycsoportosokat is, akik hamarosan az iskolában mutatják meg, milyen okos, ügyes nagyfiúkká és nagylányokká fejlôdtek. Hosszú volt az út, amíg a kis megszeppent három évesekbôl, komoly, iskolaérett nagycsoportossá nevelôdtek a most útnak induló gyerekek. Óvodás éveik alatt rengeteg élménnyel gazdagodtak, jókat játszottatok, játszva tanultak, okosodtak, fejlôdtek ki-ki a maga ütemében, képességei szerint! Óvodánkban, mint minden gyermekekkel foglalkozó intézményben, fontos ünnep a gyermeknap megünneplése. Igaz, minden napunk róluk szól, s az ô jókedvük, biztonságuk, egészségük körül forog, mégis igyekszünk ilyenkor meglepni ôket valamilyen különleges meglepetéssel. Minden csoport másfajta kreatív elfoglaltsággal készült erre a napra, melyeket az óvodások a csoportok teraszain, mintegy állomásról állomásra járva próbálhattak ki. Készültek itt mindenféle csodás repkedô pillangók, napellenzôk, ékszerek, lufi figurák, lehetett játékokat kipróbálni, buborékot fújni, kinek mihez volt kedve. Sütemény és ajándékok tették még emlékezetesebbé ezt a napot. Az óvodai nyári élet" június-július és augusztus hónapokban is, érdekes és változatos tevékenységeket tartogat a gyerekek számára. Kifejezetten izgalmas az élet az oviban így nyáron is, hiszen reggel mindjárt az udvaron lehet kezdeni a játékot, a pihenésen kívül szinte az egész napot a szabadban töltik a gyerekek. Fontosnak tartjuk, hogy nyáron is különféle tevékenységeket ajánljunk az óvodások számára, hogy ôk mindig érdeklôdésüknek, és kedvüknek megfelelôen választhassanak. Kedvelik az udvari mozgásfejlesztô játékokat: kerékpározást, motorozást, rollerezést, óvodánk udvarán. Az árnyékos teraszokon felállított asztalaink ilyenkor is lehetôséget kínálnak a rajzolásra, színezésre, gyurmázásra, kirakózásra, kézmûves foglalkozásokra. Figyelmet fordítunk arra is, hogy a gyerekek bôrét a nagy nyári melegben folyamatosan napvédô krémekkel ápoljuk. Nagyon fontos a hôségben a folyadék folyamatos pótlása, ezért a csoportok teraszán a víz mindig rendelkezésükre áll, és minden délelôtt többször is fogyasztanak gyümölcsöt, és hûsítô folyadékot. 11 óra után már csak az árnyékos helyeken tartózkodunk, hôségriadó esetén 11.00-15.00 óra között pedig kizárólag az épületben. A közeledô nyári vakációra mindenkinek kellemes feltöltôdést, pihenést, sok kalandot és jó szórakozást kívánunk! Fotók: Keglovich Anita Horváthné Szaniszló Krisztina óvodapedagógus 8 2014. JÚNIUS

Wettenbergben jártunk Május 5-én este érkeztünk meg Wettenbergbe. Miután megismertük a partnerünket, hazamentünk velük. Nagyon kedvesen fogadtak minket. Másnap az iskolában újra találkoztunk a többiekkel. A legtöbben iskolabusszal jártak be, így mi is így érkeztünk. Voltak, akik egy településen laktak, így már a buszon találkoztak. Az iskola óriási és gyönyörû. Az elsô órában az igazgató fogadott minket, majd idôsebb diákok vezettek bennünket körbe. A délelôtt folyamán betekinthettünk a tanórákba is. Délután Gießenbe mentünk, ahol megtekinthettünk egy csodás virágkiállítást. Rengeteg csodaszép virágot és növényt láttunk. Herkulespark, Követjük a vizet Kedden egész napos kiránduláson vettünk részt Kasselben. Többek között megnéztünk egy kiállítást az erdôrôl, majd egy matematika és fizikai kiállítást is. Sok érdekes dolgot tudtunk meg. Délután a Herkules parkot látogattuk meg, ahol az elejétôl a végéig a vizet követve kellett haladnunk. Szerintünk varázslatos volt. A víz hol kiépített mederben, hol csak patakként folyt, de volt, hogy teljesen eltûnt a szemünk elôl. Marburgi botanikuskert Városnézés Marburgban Másnap Marburgban voltunk, ahol az óváros mellett egy botanikus kertet is megszemléltük, ami azt az érzést keltette bennünk, mintha a trópusokon lennénk. Az óvárost idegenvezetéssel néztük meg. Gyönyörû favázas házakat, híres épületeket láttunk, miközben az idegenvezetô érdekes dolgokat mesélt róluk. Pénteken Wettenberget ismertük meg egy kicsit jobban. Miután megtekintettük a település két várát, a polgármester helyettese fogadott minket és mesélt Wettenbergrôl. A hétvégét mindenki a családoknál töltötte. Abból, amit hétfôn elmeséltünk, az derült ki, hogy nagyon jó programokat szerveztek nekünk. Hétfôn egész nap Frankfurtban voltunk. Délelôtt a pálmakertben jártunk, ahol trópusi növényeket ismerhettünk meg. Nekünk az tetszett a legjobban, amikor megkóstolhattuk a kakaóbabot. Délután élményfürdôbe mentünk, itt is nagyon jól éreztük magunkat. Kedden a wissmari Famúzeumot néztünk meg, ahol a környék erdôgazdaságáról és a fát feldolgozó eszközökrôl tudhattunk meg sok mindent. Késô délután került sor a búcsúpartira. Szerdán szomorúan búcsúztunk el Wettenbergtôl. Ez alatt a tíz nap alatt nemcsak a nyelvtudásunk fejlôdött, hanem csodás embereket ismerhettünk meg, és még egy csodás kultúrának a mindennapjaiba is betekinthettünk. Olyan élményekkel tértünk haza, amelyeket soha nem fogunk elfelejteni. Csótai Zsófia 8.a, Csótai Enikô 6.c Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola tanulói Kulturális Est a Zichy-ben A Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola Kulturális Projekt Hetének kiemelkedô eseménye volt a május 22-i Kulturális Est. A mûsorban megcsillanthatták tanulóink tehetségüket énekben, versben, mesében és táncban egyaránt. A tanév során számos olyan rendezvény, verseny volt iskolánkban és iskolán kívül, amelyen tanulóink nagy sikerrel szerepeltek, de a közönség csak most láthatta ezeket a mûsorszámokat. Az estet az énekkar színvonalas bemutatója nyitotta meg, majd a prózai bemutatók következtek, melyek sorát színesítették az 5. és 6. évfolyamosok néptánc bemutatói. NEVELÉS OKTATÁS Egyedi képeslapok a világ minden tájáról Hét kontinens több mint 200 képeslapját mutatja be az a kiállítás, amely A világ képeslapokon címmel nyílt meg a Zsámbéki Keresztelô Szent János iskolaközpontban. A februári projekt mintájára ezúttal a képeslapoké volt a fôszerep május 23-án, a kiállítás megnyitóján. A gyûjtemény létrehozásában mintegy hatvan diák vett részt, akik a Postcrossing nemzetközi programhoz kapcsolódva képeslapokat küldtek és kaptak a világ legkülönbözôbb pontjairól. Senki sem tudhatta, hogy mely országokból kapja majd a képeslapjait, hiszen a program véletlenszerûen adja meg, hogy ki honnan kap levelet magyarázta el a Postcrossing egyik lényeges elemét Korponay-Szabó Péter, az iskolaközpont angoltanára, és egyben a projekt vezetôje. A projekt segítségével nemcsak a helyes címzést tanulhatták meg a diákok, hanem gyakorlati tapasztalatot szerezhettek az angol nyelven írt informális levél létrehozásában is. A Magyar Posta is támogatta a kezdeményezést A diákok a kapott képeslapokat plakátokra dolgozták fel, és az országokra jellemzô rajzokkal, díszítésekkel tették egyedivé projektmunkájukat. Az igényes mûvek elnyerték méltó jutalmukat, hiszen a Magyar Posta Zrt. támogatásával, valamint a Bélyegmúzeum és magánszemélyek felajánlásából több ezer bélyeget, albumokat és egyéb bélyeggyûjtéshez használatos eszközöket osztottak ki az alkotó diákok között. A nagy gyûjtô is méltatta a gyûjteményt A kiállítás díszvendége volt a Képeslevelezôlapgyûjtôk Egyesületének elnöke, aki megnyitóbeszédében méltatta az elkészült projektmunkákat és felhívta a figyelmet a képeslapra mint pedagógiai eszközre, amely szinte minden iskolai tantárgy oktatásában felhasználható. Kôszegfalviné Pajor Klára maga is tekintélyes, mintegy 30 ezer darabból álló képeslapgyûjteménnyel rendelkezik, és 2003- ban elnyerte a Magyar Kultúra Lovagja címet hazánk kulturális életében játszott kiemelkedô tevékenységéért. Bélyeget is terveztek A megnyitó keretében sor került a bélyegrajzpályázat eredményhirdetésére is, mely szintén része volt a Korponay-Szabó által összeállított projektsorozatnak. A három legjobb bélyegtervnek járó díjat Herczeg Vivien, Krausz Lilla és Damásdi Tímea gimnáziumi tanulók vehették át. (Forrás: mno.hu) Korponay-Szabó Péter Fotók: Csótai Zsófia Fotók: Bárándi Zoltán Köszönjük a színvonalas mûsort a felkészítô pedagógusoknak és a szereplô gyerekeknek egyaránt! Kovács Mária igazgató Fotó: K.-Sz. P Balról jobbra: László Lívia, Farkasdi Luca, Herczeg Vivien, Gulyás Boglárka, Krausz Lilla, Szalacsi-Rencsik Emília, Bálint Boglárka és Damásdi Tímea 2014. JÚNIUS 9

HAGYOMÁNYÁPOLÁS Az 59. Tartományi Sváb Bál története A zsámbéki Lochberg Regionális Tánccsoport immár másodízben kapott meghívást Németország egyik legnagyobb társasági eseményére, a Gerlingeni Tartományi Sváb Bálra, amely 1952 óta kerül megrendezésre és évente majdnem 1.000 érdeklôdôt, vendéget vonz. A zsámbéki delegáció, a pilisvörösvári Die Adlersteiner zenekarral, és dr. Görög János nyugállományú nagykövettel indult a kitelepítettek fellegvárába, ahogy Gerlingent Németországban sokan emlegetik. Most egy képriportban szeretnénk bemutatni a Németországban eltöltött három napunk történetét a Zsámbéki Polgár olvasóinak! Lochberg Regionális Tánccsoport Programajánló Július 2-5 között Zsámbékon vendégeskedik a SAINT LOUIS-ból (USA/Missouri) érkezô Dunamenti Sváb Ifjúsági Tánccsoport. Európai turnéjuk elsô állomása Zsámbék lesz, vendéglátóik a Lochberg Tánccsoport. Amerikából érkezô vendégeink egyik különlegessége, hogy a tagjaik közül többen PERBÁLI családok leszármazottai. Július 4-én 19 órakor kerül sor a Romtemplomnál egy közös gálamûsorra, melyre minden érdeklôdôt szeretettel várunk! Információ: lochberg@citromail.hu Lochberg Regionális Tánccsoport Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn elnöke Klaus J. Loderer, Fuchs Sandra Titanilla, a Lochberg Tánccsoport vezetôje, Hartmut Koschyk MdB, a Bundesregierung megbízottja nemzeti kisebbségek és kitelepültek ügyében, Georg Brenner, Gerlingen polgármestere, Magyarország konzulja ifj. Szûrös Mátyás, dr. Görög János, nyugállományú nagykövet Alfred Freistädter, a bál mûsorvezetôje és a Lochberg Tánccsoport (Fotó: Georg Köber) Stuttgartban a Schloßplatzon (Fotó: Szûcs Árpádné) A Lochberg Tánccsoport ezzel a mûsorral tisztelgett a 300 éve Zsámbékra települt sváb ôsök elôtt (Fotó: Klaus J. Loderer) Ulmban a csoport egy Ulmer Schachtel (ulmi dereglye) elôtt, amellyel ôseink a Dunán a 18. században lehajóztak Ulmból Óbudára (Fotó: Fuchs Sandra) Csoportkép egy Fachwerkhaus elôtt Gerlingenben Csoportkép a húsvéti kútnál Gerlingenben (Fotók: Zámbó Bertalan) 10 2014. JÚNIUS

Három ágnak hat levele Május 14-én került megrendezésre a Zsámbéki Mûvelôdési Házban a Keszkenô Népdalkör Három ágnak hat levele... elnevezésû hagyományôrzô baráti mûsora, amelyen közel száz közremûködô kiváló néptáncos, népdalénekes és zenész vett részt. Az est házigazdájaként a Keszkenô Népdalkör vezetôje, Sztankovics Judit vezette és konferálta fel az elôadókat a színpadra, ezáltal a közönség sok érdekes háttér információt tudott meg a fellépôkrôl. Balázs Eszter és a Viola Zenekar kezdte a programot. Remek indítása volt ez az estének, mindenki könnyen ráhangolódhatott a zenére, mivel a rendezvény egyik célja az volt, hogy közelebb hozza az embereket az autentikus népi stílushoz, elôadásmódhoz. Az összejövetel igencsak jó ütemben, pörgôsen folytatódott, színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók követték egymást. Az eseményre nem csak Zsámbékról és környékérôl, hanem Esztergomból, Tokodról, sôt még a Felvidékrôl, Kéméndrôl is érkeztek fellépôk. A táncosoknak a Kóborzengô Zenekar biztosította a talpalávalót az este folyamán, a közönség jó hangulatát is emelve a vérpezsdítô élô muzsikával. A színpadon a 2010-ben alakult Csicsergôk Néptáncegyüttes következett moldvai táncokkal, ezután a Bokréta Táncegyüttes kéméndi táncokat mutatott be. Kéménd Esztergomtól 15 km-re található és a kurtaszoknyás falvak közé tartozik, sôt szinte a központjuknak is tekinthetô. Mindez szemléletesen látszott a lányokon, hiszen a népviseletekben megszokott hosszú szoknyával ellentétben, rajtuk igencsak kurtának bizonyult a szoknya. A felvidéki kitérô után ismét Balázs Eszter és a Viola Zenekar muzsikált nekünk, majd a produkció után mint késôbb minden fellépô ôk is megkapták a Zombori László fazekasmester által készített elismerô ajándéktárgyakat. Az estét a Váralja Néptáncegyüttes folytatta komáromi karikázóval. Az együttes egyike a három esztergomi néptánccsoportnak és közös bennük, hogy valamennyiük koreográfusa, Szénássy Attiláné Katalin és Szénássy Attila. A Szénássy házaspár évekkel ezelôtt a Tímár Sándor vezette Bartók Néptáncegyüttes táncosa volt, és az így szerzett tapasztalatokat már több száz gyermeknek és felnôttnek sikerült átadni. A Váralja Néptáncegyüttest a Borbolya Néptánccsoport követte gyimesi kerekes tánccal, majd a Kerekecske Néptáncegyüttes adott elô széki tempót. A táncok sorát egy rövid idôre a Csizmahija Néptáncegyüttes zárta széki táncokkal. Az este folyamán elôször hallhattunk szólóban népdalt, mégpedig Kovics Mónika elôadásában, aki a Márton Szép Ilona címû balladát énekelte. Bár a népdalokat hallás után tanulta és magáról azt mondta, hogy teljesen amatôr, a hangja mégis lehengerlôen hatott a közönségre. A program fele itt lezajlott és következett a második rész, ami hasonlóan érdekfeszítô és magával ragadó volt. Nagy sikert aratott a tízedik fellépô Gatyamadzag Zenekar, elsôként Nádi Eszter szólójával az egypár tánc palatkánt játszották. A 2010-ben alakult tordasi banda általános iskolás diákokból áll, mégis úgy játszottak együtt a színpadon, minta évtizedek óta ismernék egymást. A zenekar repertoárjában a legnagyobb helyet az erdélyi zene foglalja el. Mint kiderült a zenekar nem csak zenélésben, hanem a néptáncban is jártas, bár ezt sajnos ezúttal nem láthattuk tôlük. Az este minden fellépôje két mûsorszámot hozott. A második menetben ismét a Bokréta Fotók: K. M. Zsámbéktól Kenyáig KULTÚRA Néptáncegyüttes következett válaszúti táncokkal, majd újra Kovics Mónikát hallhattuk énekelni. A lassabb, érzelmesebb ének után a Gatyamadzag Zenekar ezúttal csávási és kalotaszegi muzsikát játszott. A zenekar erôteljes elôadása után ismét Kovics Mónika következett csodás elôadással, az Édes uram címû népdallal. Ezután jöttek a táncok. Az est utolsó részében három táncban gyönyörködhettünk az esztergomi táncosoktól. A Kerekecske Néptáncegyüttes tardonai karikázót táncolt, a Csizmahija Néptáncegyüttes kónyi verbunkot, végül a Váralja Néptáncegyüttes pörgôs, jó ritmusú Méhkeréki táncokat adott elô. Méltó befejezése volt ez az estének és természetesen, mint az elôzô produkciók végén, most is átadásra kerültek az ajándéktárgyak. Ám a rendezvény itt nem fejezôdött be, mivel a vendégeket és az elfáradt, éhes fellépôket egy másik teremben finom zsíros kenyér, friss sütemények és megannyi finomság várta. Úgy érzem, ez az este közelebb hozta az embereket és a népi stílusokat, nagy élményt nyújtott mindazoknak, akik részt vettek a rendezvényen. Az est támogatói voltak: Zsámbék Város Önkormányzata, Zsámbéki Közmûvelôdési Intézet és Könyvtár, Ziegler Kft., Bethlen Gábor Egyesület és a Bellis Virág. Sproch Péter A Költészet Napján tanárok szavaltak a Zichy-ben Minden évben megemlékezünk iskolánkban a Költészet Napjáról. Évrôl-évre igyekszünk új színt vinni az ünneplésbe. Elsôdleges célunk, hogy a gyermekek a versek hallatán megértsék, van helye a mindennapjainkban is a költészetnek, milyen jó érzés ismerôs verssorokat újra felfedezni. Elôzô évben megzenésített költeményeket hallgattunk együtt: gyerekek és felnôttek. Az idén április 11-én reggel az iskolarádió közvetítésével minden osztályban a hangszórókból versek csendültek fel. A mûsor különleges volt, hiszen az elôadók iskolánk lelkes tanárai voltak. Az ötlet, hogy mi mondjuk el kedvelt, gyermekeknek is üzenetet hordozó verseinket, nagyon lázba hozott bennünket. Be kell vallanom még izgultunk is, hiszen nem vállalkoztunk még ilyen feladatra. A felvétel készítése alatt a folyosón fel, s alá sétálgatva, vagy épp a sarokban gyûrött papírokat szorongatva gyakoroltunk. Nagy volt a tét: A tanítványaink lesznek a hallgatóink, át tudjuk-e adni olyan szeretettel a verseket, amilyen szeretettel gondoltunk közben rájuk? A termekben ülve, csendben, csillogó szemmel ült a közönség, s néha sutyorogva találgatta, ki is mondja épp a verset. Néhány perc volt ez így együtt: a tanár, a vers és a tanuló. Mi így is tanítani szerettünk volna. Ombodi Erzsébet tanárnô Május 14-én a Zsámbékiak a nagyvilágban úti beszámolók a könyvtárban címû rendezvénysorozat keretében, dr. Meggyes Bálint vendégeskedett. Ez az elôadás más volt, mint amit megszoktunk, hiszen a Zsámbékon oly népszerû, köztiszteletben álló orvos nem turistaként járt Kenyában, hanem egy helyi kórházban dolgozik önkéntesként immár több évtizede. Az est egy magyarok által készített úti film vetítésével kezdôdött, ami Kenya turista látványosságait foglalta össze, bemutatta a csodálatos tengerparttól a szállodákon át, egyenesen a vad szafarik világáig. A film által az egybegyûlt érdeklôdök ráhangolódhattak a témára és általános információkhoz is juthattak. A film gyönyörû tájakat és mesés világot tárt elénk, ezután az orvos tapasztalatai alapján, a nyers valóságot mutatta be nekünk. Elmesélte, hogy a luxus szállodákon kívül, milyen is az élet úgy, ahogyan ô látja. Kötetlen beszélgetés kezdôdött, számtalan kérdés merült fel, miközben peregtek a néhol humoros, néhol meghökkentô képek a vetítôn. A fotók megelevenítették azt a számunkra oly furcsa közeget, ahol dr. Meggyes Bálint éli mindennapjait. Hallhattunk arról, milyen az orvosi ellátás színvonala, a betegek és általában a kenyaiak viselkedése, mik a legjellemzôbb betegségek, milyen a halálozási ráta. A kérdések szinte kifogyhatatlanul Fotó: Budaházi Anikó érkeztek a doktor úr felé, aki türelmesen, bôen és alaposan válaszolt is a mindenre. Sok személyes, megélt történetet is elmesélt, melyek volt, hogy megrázóan és mélyen érintették a közönséget, máskor vidáman, szívderítôen hatottak mindenkire. Késô estig folyt a beszélgetés és még az elôadás után is sokáig körbeállták, dr. Meggyes Bálintot az érdeklôdôk. Az este meghitt, értékes, tanulságos volt és természetesen mindenkinek jó volt újra látni egy régi, de reméljük még sokszor visszatérô zsámbéki arcot. Sproch 2014. JÚNIUS 11

KULTÚRA CIVIL Egyszerre európai és magyar Szabó Attila fotókiállítása a Zsámbéki Mûvelôdési Házban Május 18-án a kora délutáni órákban Élhetô Székelyföld címmel, Szabó Attila (Csíkszereda) fotókiállítására, az Erdélyi Baráti Kör és a Zsámbéki Mûvelôdési Ház közös rendezvényére érkeztek a vendégek. A tanár fotómûvészet szakon végzett, ezt a tantárgyat tanítja gyermekeknek és felnôtteknek is a szülôföldjén. A színes fotók mellett többnyire fekete-fehér árnyalatokkal dolgozik, mert szerinte így az autentikus jelenségek jobban érvényesülnek. Egyéni kiállítása eddig Erdélyben volt, de közös megjelenéssel már a világ több pontján India, Amerika bemutatkozott. Már több pályázaton nyert különféle díjakat. Nôs, két felnôtt fiúgyermek édesapja. Boross Eszter dallamos furulyajátékával indult a kiállításmegnyitó, majd Balázs Mónika Csilla intézményvezetô köszöntötte a megjelenteket. Ezt követôen a Keszkenô Népdalkör népdalai hangolták rá a hallgatóságot a népi világ befogadására. A zenei élmény után Szentpéteri Márton eszmetörténész, designkritikus, a Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem docense mondott köszöntô beszédet, amelyben a választások elôtt felhívta a polgárok figyelmét: éppen az Európai Unió teremthet olyan világot, ahol nincsenek határok. Az elôadó természetesnek tartja, hogy valaki egyszerre európai és magyar. Kiemelte, Szabó Attila képein ez az álláspont tükrözôdik. A képek egy sajátos világ szimbolikáját képviselik, a székely ember sajátos világát, amely ebben az Európában található. Aki megnézi a kiállító képeit, felfedezheti ezt tette hozzá, majd megnyitotta a kiállítást. A székely világhoz a mesevilág is hozzátartozik; az érdeklôdôk ebbôl hallottak ízelítôt Tamás Margit mesemondó ízes magyar kiejtéssel elôadott meséjébôl. Az érdekes történet után ismét a Keszkenô Népdalkör népdalcsokra örvendeztette meg a közönséget. A képeket készítô csíkszeredai Szabó Attila megköszönte a szervezôknek a lehetôséget, hogy a zsámbéki emberek is megismerhetik a képeit, valamint barátjának Bors Gyulának, aki a kiállítás létrejöttében aktív szerepet vállalt. A pünkösdi búcsúra minden érdeklôdôt szeretettel meghívott. A protokolláris rész után a látogatók pogácsa és bor fogyasztása mellett, még sokáig társalogtak egymással. Klotz Fotók: K. M. A kedves olvasók idén elôször találkozhatnak az Aranykor híreivel. Fogadják érdeklôdéssel, mik történtek velünk, nálunk! Januárban mint illik, köszöntöttük az új esztendôt, kihevertük az ünnepek fáradalmait, amik valljuk be kellemes, jólesô fáradalmak voltak. Februárban közkívánatra mártózni mentünk a székesfehérvári Törökfürdôbe. Csodálatos ez a hely, mindenki számára élmény úgy a látvány, mint maga a fürdôzés. A sokféle szolgáltatás beleértendô a belépô árába. Hazafelé természetesen már magától megáll a busz Zámolyon, ahol érkezésünkkor névrôl szólítják a zsámbékiakat, Puskás a zenész már nótáinkat is tudja. A sörfôzde kínálja sörét, és a jó fajta étkeket PEDRO módra. Ezek után jól esik itthon a jó puha ágyikó! Márciusban torkoskodtunk azon a bizonyos csütörtökön, Sándor Gábor zenéjére hangoskodtunk, jól eltemettük a farsangot. Ezt követôen Matyó Lajos református lelkész jóvoltából, Mészáros János Elek csodálatos elôadását élvezhettük a Református templomban. A mûvész régebbi és új repertoárját hallgathattuk meg, saját verseibôl is ízelítôt kaptunk. A sajnos nem nagy létszámú közönség igazán nagy élménnyel távozhatott, a közel két órás bemutató után. Még ebben a hónapban megünnepeltük nyugdíjas társunk kerek szülinapját: Isten éltessen még egyszer, Bálint Ferencné! Áprilisban nosztalgia délutánnal örvendeztettük meg az arra vágyókat, a Zsámbéki Mûvelôdési Házban, ahol állandó muzsikásunk, Sándor Gábor szórakoztatta a résztvevôket az 50-es, 60-as Aranykor hírek és egyéb esztendôk zenei termésével. Mindenki nagyon jól érezte magát olyannyira, hogy novemberben megismételjük rendezvényünket. Ezután munka következett, hiszen állandó vállalásunk az ünnepi házi sütemény, a Gondozási Központ idôsei számára. Húsvét elôtt nagypénteken ezt el is vittük, és az ott lakók hihetetlen örömmel fogadták a személyre csomagolt finomságokat. Könnyekig meghatódtak a kedves emberek. Ezért az érzésért megéri a fáradozás! Májusban egyszerre ünnepeljük az anyák és apák napját, idén is így tettünk. Kellemes délutánt töltöttünk együtt, magunkat ünnepelve. A hónap következô eseménye egy igen izgalmas kirándulás volt Ászárra, ahol édes kis mini skanzent ismertünk meg, Jászai Mari itt található szülôi házába is betekintést nyerhettünk, ezért már megérte. Innen Kisbérre vitt a buszunk, ahol egy meseszép tó partján mini Magyarország tárult elénk, még a nap is megemberelte magát és ragyogni kezdett. Harmadik állomásunk volt Császár, itt egy ranch vendégei lehettünk. Tiszta vadnyugat! Igazi rodeó, bika, lovak, fegyverek, westernbe illô dolgok. Inni befôttes üvegekbôl kaptunk, de csili-vili volt. Az udvar, a múzeum, minden elvarázsolt minket. A jófajta marhalábszár pörkölt azért magyaros volt és kiadós. Most épp túl vagyunk a majálison, ahol részt vettünk a fôzôversenyen, amit sajnos a természetfelelôs igen csak meglocsolt. Szép díszoklevél lett a jutalmunk. Ebben a hónapban Szentendrére készülünk, várjuk még az érdeklôdôk jelentkezését! Így telnek napjaink, remélem még sokáig. Kívánok jó egészséget a kedves olvasóknak, és kellemes nyarat, hiszen program lesz bôven, tessenek látogatni ôket! Az Aranykor nevében Bordezné Gyalog Éva Impresszum ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI HAVI LAPJA 2014. június Honlap: www.zsambek.hu Alapító: Zsámbék Város Önkormányzata 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Kiadó, fôszerkesztô: Klotz Mária +36-20/571-5761; +36-30/387-4507 zsambeki.polgar@gmail.com Szerkesztôség címe: Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék Rácváros u. 2-4. Tördelés, tipográfia: Kerekes István Nyomdai kivitelezés: Syled Express, 2094 Nagykovácsi, Bajcsy-Zsilinszky. u. 1. Felelôs vezetô: Zgyerka Zsolt ISSN-2060-260X Lapzárta: minden hónap 5-e. Megjelenik havonta 1900 példányban. Az újság példányai beszerezhetôk Zsámbék Város Polgármesteri Hivatalában. A szerkesztôségünkbe beküldött kéziratokat szerkesztve jelentetjük meg, illetve fenntartjuk a jogot kihagyásukra. Kéziratokat, fotókat nem tartunk meg és nem küldünk vissza. Címlapfotók: Budaházi Anikó 12 2014. JÚNIUS

CIVIL A Zsámbéki Tánc Sport Egyesület alakulásának tízéves jubileumi rendezvényrôl Egyesületünk idén ünnepelte alakulásának tizedik évfordulóját. A jubileum alkalmából május 17-én táncbemutatóval egybekötött ünnepi rendezvényt szerveztünk, a Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola aulájában. Az ünnepek, a jeles napok megmérik az idô szüntelen folyását. Pihenôhelyeket jelölnek ki számunkra, ahol végiggondolhatjuk az út folytatását. Az ünnepségre meghívtuk azokat a régi táncosokat, akik az elmúlt tíz évben hosszabb, rövidebb ideig egyesületünkben táncoltak. A rendezvény meghirdetett kezdô idôpontja 17 óra volt, de a mûsoros rész 18 órakor kezdôdött. Ez alatt az egy óra alatt az érkezô vendégek a kivetítô vásznon az eltelt tíz év eseményeibôl összegyûjtött képsorozatot nézhették meg. Sokaknak eszébe jutott egy-egy pillanat vagy személy, akikkel akkor és ott együtt lehetett. A bemutató mûsor viszont elmondta, hogy tíz év után hol tartunk, merre szeretnénk tovább haladni, megôrizve illetve megtartva az eddigi eredményeiket. A táncok sorát a tánciskolás Gyerek klub nyitotta meg egy Cha-Cha-Cha formációval, majd a mûsorrész záró tánca egy fergeteges Jive volt. Közben láthattunk még Kökényes Melinda és Kemény Imre, Zink Zsófia és Kelemen András részérôl Sambát, Rumbát és Salsát. Fotók: K. M. A következô mûsorrészben a Felnôtt Társastánc Klub Sosztakovics: G-moll keringô zenéjére készült formációt mutatott be, melyet közönség elôtt most elôször adtak elô. Ezt követôen Zsámbék versenytáncosai, az utóbbi idôben kiváló eredményeket elért, Kökényes Melinda és Kemény Imre, Zink Zsófia és Kelemen András Standard versenytánc bemutatói fokozták az esemény színvonalát. A táncosok eredményeirôl Várhegyiné Nagy Rózsa táncpedagógus beszélt. A mûsorrész végén az egyesület kisebb ajándékkal köszönte meg Kökényes Melinda és Kemény Imre, Zink Zsófia és Kelemen András versenytáncosoknak, Pál Márta Pál Gábor tánciskolás versenytáncospárnak, Várhegyi István és Várhegyiné Nagy Rózsa táncoktatóknak a versenytáncban elért eredményeket. Az utolsó mûsorrészben ismét láthatták a Felnôtt Társastánc Klub Latin-mix bemutatóját a Senior csoport Sörös táncát. A bemutatót Pál Márta és Pál Gábor Angol keringô és Tangó táncbemutatója zárta, ami egyúttal az est báli nyitó tánca is volt. A báli zenét a Marathon Duó (Baumgartner Ferenc és Almásiné Garamvölgyi Viktória) szolgáltatta mindenki megelégedésére. A gyerekek kérésére volt Limbo hintó, Sirtaki, Party Samba és még vonatozás is. Ezúton is szeretném megköszönni egyesületünk jelenlegi tagjainak, táncosainak és a táncoktató Várhegyi István és Várhegyiné Nagy A Zsámbéki Tánc Sport Egyesület tízéves jubileumát ünnepli. Mit jelent ez a tíz év a táncosok vezetôjének, Várhegyiné Nagy Rózsának? Csodálatos emlékeket. Amikor Zsámbékra hívtak minket, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel, nagy várakozással érkeztünk és teljesen meglepôdtünk, mennyi fiatal érdeklôdött a tánc iránt. Annyian jöttek, hogy alig fértünk el a teremben. Késôbb öröm volt számunkra, hogy a felnôttek is kopogtattak, ôk is szeretnének táncolni. Beindultak a felnôtt tanfolyamok, és szerencsére most már az egyik felnôtt csoportunk komoly koreográfiákat ad elô. Tavaly szeptemberben indult egy újabb felnôtt tanfolyam, kezdôkkel. Egyre többen érdeklôdnek ez iránt a kulturált szórakozási forma iránt. A tíz év úgy elrepült, mintha tegnap lett volna az elsô óra. Hány emberrel foglalkoznak? Harminc gyermekünk van a tánciskolában; a versenytánc-klubban pillanatnyilag két pár plusz négy kislány táncol, akik eljárnak a technikai képzésekre is. A felnôtt csoportban öt házaspár táncol, akiknek komoly koreográfiákat készítünk a férjemmel. A kezdô tanfolyamon szintén öt házaspár jelent meg, illetve most csatlakozott hozzájuk még egy pár. Senior hölgyeim tizenhárman vannak, nagyon szorgalmasak. Nekik is új koreográfiákat készítünk. Komoly létszámmal dolgozunk, több mint hetvenen vagyunk. Említette, hogy a férjével együtt készítik a koreográfiákat. Igen természetesen, a munka közös. A férjemnek nagyon jó ötletei vannak, pl. készített egy csodálatos palotás koreográfiát, amivel egyszer egy Európa-kupa versenyt nyitottunk meg zsámbéki fiatalokkal, még a korábbi klubunkkal. Ezt egy kicsit átvariáltam a hölgyek részére, így ez is egy közös alkotás. A bemutató számoknál szintén közösek a gondolataink. Egymás ötleteit valósítjuk meg. Rendszeresen halljuk a híreket, hogy van két páros, akik óriási sikereket érnek el a különféle országos versenyeken. Mit kell tudni róluk? A fiatalok közül két páros, Zink Zsófia Kelemen András, valamint Kökényes Melinda Kemény Imre igazolt le a Magyar TáncSport Szakszövetséghez, ôk már versenykönyves sportolók. Komoly figyelemmel kísérjük a tevékenységüket. Természetesen ôk a mi gyermekeink és nagy eredmény számukra ez a lépés. Édesapám mondása szerint nem illik dicsekedni, Tíz sikeres év Interjú Várhegyiné Nagy Rózsával Rózsának az ünnepség megszervezéséhez, a táncok betanításához és annak bemutatásához nyújtott fontos segítséget. A támogatást nyújtó cégeknek, magánszemélyeknek külön levélben köszönjük meg, hogy támogatásukkal segítették az ünnepség megrendezését. Zirkelbach Éva Zsámbéki TSE elnöke Várhegyiné Nagy Rózsa és Várhegyi István 1985 óta a Zsámbék társadalmi és kulturális közélet aktív szereplôi. A Standard és Latin-amerikai táncok magyar bajnok párosa tizenöt év versenyzés után a tánc oktatásával foglalkozik. A hazai és nemzetközi szaktekintéllyel rendelkezô táncpedagógus házaspár a mûvelôdési házban évek óta gyermeket, felnôtteket tanít. A táncosok nevelése, táncversenyre való felkészítése mellett pontozóbírói tisztséget is betöltenek hazai és nemzetközi táncversenyeken. Zsámbékon végzett oktatói munkájuknak sikerét bizonyítják a tanítványok eredményes szereplései a különféle megmérettetéseken. Zsámbék Város Önkormányzata 2012. augusztus 20-án a Köz Szolgálatáért-díjban részesítette a Várhegyi házaspárt. Igaz, tevékenységüket együtt végzik, koreográfiáikat közösen alkotják, most Várhegyiné Nagy Rózsa nyilatkozott lapunknak az elért sikerekrôl, az elmúlt tíz évrôl. de úgy gondolom, ilyen sikerek mellett meg kell említenem, hogy mind a két páros megnyerte a Budapest bajnokságot standard táncokból, ami egyben Pest megyei területi bajnokság is volt. Latin-amerikai táncokból is bejutottak a döntôbe, ami óriási dolog, hiszen sok páros indul a versenyen, de ott is második-harmadik helyezést értek el. A Gemenc Kupa keretében rendezték a hattáncos országos bajnokságot, aminek érdekessége, hogy együtt értékelik a táncokat, és itt is Melinda, Imi megnyerték a versenyt. Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy az önök által tanított táncok, nem akármilyen koreográfiák. Bárki meg tudja tanulni ôket, vagy kell hozzá valamiféle plusz képesség, adottság? Minden ember egy bizonyos ritmusvilággal jön a világra. Az, hogy mikor kerül olyan tanár kezébe, aki belôle ezt a ritmusvilágot ki tudja hozni, meghatározó lehet a jövôjét illetôen. Mindenkit meg lehet tanítani táncolni, türelemmel, kitartással, szeretettel. Olyan magas szinten is, mint a már említett két páros teljesítménye? Ilyen magas szintet sok év munkájával, szorgalommal lehet elérni. Négy év munka van mögöttük, heti három alkalommal, rendszeres próbákkal, sôt vasárnap erônléti edzéssel. Akkor szinte mindig Zsámbékon vannak? Mi már a férjemmel zsámbékiaknak érezzük magunkat. Majdnem minden nap tartunk próbát és nagy örömmel végezzük ezt a hivatást. Milyen terveik vannak a jövôt illetôen? Egy nyári háromnapos edzôtábort szervezünk a gyermekeknek, azoknak, akik a pontjaikat már összegyûjtötték a magasabb osztályba való kerüléshez, de az ôszi bajnokságokhoz még edzeniük kell. Erre készítenénk fel ôket. Klotz Mária 2014. JÚNIUS 13

CIVIL AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be. (Cezare Negri) Kell az összhang Rövid interjú Kökényes Melinda és Kemény Imre versenytáncosokkal Nemes testtartás, emelt fô, végigsuhanás a tánctermen, ide-oda pillantás, hajlongás, mosolygás ezek a jellemzôi Kökényes Melinda és Kemény Imre produkcióinak. A sikeres versenytáncos pár eddigi táncos tapasztalatait és néhány mûhelytitkot osztott meg lapunkkal. Ti is nagy sikereket könyvelhettek már el. Ránézésre megállapíthatom, nagyon jól összeilletek. Hogy lehet elérni, hogy ne csak mutatós legyen a produkciótok, hanem valami pluszt is nyújtson, ami általában sugárzik rólatok és megérinti az embereket? Kökényes Melinda: ha ráhangolódom a táncra és arra gondolok, hogy közös a produkció, akkor az jó hatással van rám. Kemény Imre: az összhang a legfontosabb és jól látja, kettônkben ez megvan. Hogy kerültetek össze? Észrevették a tanárok a kettôtök közötti összhangot? K. I.: Mindkettônknek elôzôleg más-más partnerei voltak és úgy alakult, hogy éppen egyikünknek sem volt párja. így kerültünk össze. K. M.: Örülök, hogy együtt táncolunk, mert jól kijövünk egymással. Hova jártok iskolába? K. I.: A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulójaként, nyolcadikos vagyok. K. M.: Nagy Sándor József Gimnáziumba járok Budakeszire, 0. osztályba, angol nyelvet tanulok. Lehet még az elért táncos sikereket fokozni? K. I.: Természetesen, több osztály van, igyekszünk minél feljebb kerülni. K. M.: Azt szeretném elérni, hogy önmagamhoz képest mindig jobb legyek, ehhez sok kitartás és szorgalom kell. A tanulásban nem okoz gondot, hogy heti négy alkalommal próbáltok? K. I.: Nem, meg lehet oldani. K. M.: Nálam sem. Vannak rajongóitok, akik felnéznek rátok? K. I.: Hál Istennek az osztályomban mindenki versenyszerûen sportol, úgyhogy természetesen szemlélik a tevékenységemet. Örülünk egymás sikereinek. K. M.: Nálunk kevesebben sportolnak, de nem irigykednek rám, hanem örülnek az eredményeimnek. K. M. Az egyesületi munka vezetése, összehangolása Rövid interjú Zirkelbach Évával Zsámbéki Tánc Sport Egyesület vezetôje, Zirkelbach Éva rendszeres szervezôje az egyesületi rendezvényeknek, programoknak. Ezen kívül aktív táncos. Az egyesületben elôforduló feladatokról, az elmúlt tíz év legemlékezetesebb pillanatairól számolt be lapunknak. Mióta vezeti a Zsámbéki Sport Tánc Egyesületet? 2004 májusa óta, az egyesület megalakulása idejétôl. Áprilisban kezdôdtek a szervezô munkálatok, és egy hónapon belül sikerült létrehoznunk. Mi az ön feladata az egyesületben? A három csoport foglalkozásának összehangolása a legfôbb teendôm. Magam is táncos vagyok, hiszen táncolok a felnôttekkel, a seniorokkal. A próbákon részt veszek, péntekenként ott vagyok a gyerekekkel is. Ezen kívül az adminisztrációt végzem, ami az egyesület mûködéséhez szükséges. Mióta táncoltok? Hány évesek vagytok? Hova jártok iskolába? Zink Zsófia: Az idei már a negyedik évem. 13 éves vagyok, és ide járok a Zichy-be. Kelemen András: Öt éve táncolok, én is 13 éves vagyok, és ugyanabba az iskolába járok, sôt osztálytársak vagyunk Zsófival. Mi motivált benneteket arra, hogy elkezdjetek táncolni? Z. Zs.: Lehívtak egy próbára, hogy nézzem meg, milyen. Elôször hobbinak indult, aztán beleszerettem. K. A.: Én is így kezdtem, megnéztem a táncokat, megtetszettek, azóta járok. Szép eredményeket értek el. Mi kell ahhoz, hogy ilyen sikeresek legyetek? Z. Zs.: Jó tánctanárok kellenek hozzá, akik megtanítják, hogy át kell érezni a zenét, és tökéletesítik minden lépésünket. Meg még szorgalomra is szükség van. K. A.: Szerintem is jó tanárok kellenek, nekünk szerencsére megvannak. Szeretek táncolni, kitartó is vagyok és próbálom a legjobb formámat hozni a versenyeken. Családotokban táncol még valaki? Z. Zs.: Igen a testvérem, de ô nem versenyez, hanem hobbi szinten táncol. K. A.: Nekem a húgom táncol. Nem irigykednek rátok az iskolában? A tánc a lélek rejtett nyelve. (Martha Graham) A tánc öröme boldogságot jelent Rövid interjú Zink Zsófia és Kelemen András versenytáncosokkal Gyönyörû tartás, pazar ruhaköltemények, szép frizura, mosolygás. Mindig ilyen benyomást sugároz Zink Zsófia és Kelemen András táncos pártos, akik még általános iskolások ugyan, de már komoly sikereket értek el a versenytáncban. Lapunk ôket kérdezte arról, mi a kiemelkedô eredményük titka. K. A.: Van amikor igen, de többnyire elismerik a jó eredményeinket. Általában gratulálnak a diáktársaink. Büszkék vagytok a sikereitekre? Z. Zs.: Igen. Nekem a siker annyit jelent, hogy táncolhatok, és örülök az eredményeknek. K. A.: Engem egy sikeres szereplés után, boldogság önt el. Mit szeretnétek elérni? Z. Zs.: Minél magasabb szintû táncolást, sôt magyar bajnokságra szeretnék eljutni. K. A.: Magyar bajnokságon szeretnék részt venni. Legfôképp a tánc öröme jelent boldogságot. Hol tanultok majd tovább? Z. Zs.: Minél közelebbi gimnáziumba szeretnék járni. K. A.: Én is egy közeli helyre, hogy tudjunk járni próbákra. Klotz Fotók: K. M. A programokon gyakran látjuk nemcsak táncosként, hanem szervezôként is. Szereti ezeket a kihívásokat? Igen, örömmel végzem az egyesülettel kapcsolatos munkákat. Vannak felkérések, arról közösen beszélünk, döntünk pl., hogy milyen meghívásokat fogadjunk el, milyen programokat szervezzünk, kik lépjenek fel stb. Az elmúlt tíz évben az egyesülettel kapcsolatosan, melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok az életében? Minden bemutató jól sikerült és ezek örömmel töltenek el. Az a legszebb, amikor teljesen ismeretlen településekrôl keresnek fel bennünket és kérnek, hogy lépjünk fel náluk. A táncosok sikerei is emlékezetes pillanatok az életünkben. Mibôl tartják fenn magukat? Vannak támogatóik? Magunk is keresünk szponzorokat, de az önkormányzat is támogat bennünket. Hogyan képzeli el a következô tíz évet? Az a célunk, hogy minél több gyerek vegyen részt a versenytáncban. Szerencsére sok tanítványunk van, akik szeretnek táncolni és nagyon ügyesek. Klotz Mária 14 2014. JÚNIUS

ZSÁMBÉKI SPORT KLUB 2072 Zsámbék, Petôfi S.u.97. www.zsambeksk.hu. Ez történt májusban Öregfiúk Zsámbék Perbál 1:1 Góllövô: Mukus Zoltán Páty Zsámbék 0:7 Góllövô: Monos Zoltán, Miklósi Ferenc, Bors Attila (2), Nyíri Béla, Izeli József, Kégli Norbert Zsámbék Herceghalom 3:2 Góllövô: Bors Attila (3) Zsámbék Csabdi 5:2 Góllövô: Izeli József (3), Nyíri Béla (2) FC Brigetio Komárom Zsámbék 6:2 Góllövô: Nyíri Béla (2) Felnôtt Zsámbék Sárisáp 2:2 Góllövô: Nagy Tibor, László Dávid Lábatlan Zsámbék 5:1 Góllövô: Fekete Zsolt Zsámbék Tokod 1:2 Góllövô: Huber Péter Nagyigmánd Zsámbék 2:8 Góllövô: Szabó Achilles, Szász Harold, Huber Péter, Gyenei Tamás (2), Sugár Bálint, Dávid Gyula, László Dávid Zsámbék Komárom 1:2 Góllövô: Szász Harold U19 Lábatlan Zsámbék 1:2 Góllövô: Dávid Gyula, Csiki Csaba Oroszlány Zsámbék 1:2 Góllövô: Pechter Dávid, Sepp Ákos Zsámbék Tokod 0:4 Nagyigmánd Zsámbék 0:11 Góllövô: Németh Dávid, Sepp Ákos (2), Peinlich Márk, Stábel Nándi, Marticsek Gergô (2), Veszelovszki Bence, Greznár Károly, Kelemen Márk Zsámbék Komárom 2:4 Góllövô: Greznár Károly, Veszelovszki Bence U16 Zsámbék Komárom 5:3 Góllövô: Tamásovics Máté, Marticsek Gergô, Böhm Zsombor Bana Zsámbék 5:1 Góllövô: Marticsek Gergô Zsámbék Ete 3:1 Góllövô: Böhm Zsombor, Tamásovics Máté, Marticsek Gergô Ács Zsámbék 2:2 Góllövô: Marticsek Gergô, Billege Bálint U14 Oroszlány Zsámbék 0:10 Góllövô: Sugár Soma (4), Áprily Gergô (2), Kállay Benedek (2), Bálint Szabolcs (2) Bana Zsámbék 1:4 Góllövô: Sugár Soma (2), Szántó Tamás, öngól Zsámbék Ete 1:1 Góllövô: Kállay Benedek Ács Zsámbék 0:16 Góllövô: Sugár Soma (6), Áprily Gergô (5), Kovács Zsombor, Bálint Szabolcs, Kállay Benedek, Dobos Kende Komáromi Napok Május 2-án a Komáromi Napok keretén belül meghívásos, kispályás focitornát szerveztek Komáromban. A színvonalas szervezésû Tóth Mihály Kupa elnevezésû rendezvényen a 2003. január 1-je után született sportolóink nagyszerû játékot produkálva mutatták meg tehetségüket. Gratulálunk a kiváló eredményhez! Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell! Országos Futsal Bajnokság 2013/2014. Ezüstérmes a zsámbéki csapat Országos középdöntô Grandiózus mérkôzéseket vívtunk Üllôn, mely találkozók alatt a népes és lelkes szurkolótáborunk fergeteges hangulatú biztatással hallatta a hangját. Maximális pontszámmal jutottunk a final fourba. Zsámbék Baracs 1:0 Hajdúszoboszló Zsámbék 1:5 Zsámbék Cigánd 3:1 Országos Futsal Döntô: Gyôri ETO Zsámbéki Sport Klub (3:1) A 161 induló együttesbôl az ország legjobb 4 csapatának a Gyôri ETO, Hajdúszoboszló, Békéscsaba, valamit Zsámbék futsalosai bizonyultak. A megmérettetésre 2014. május 24-én Gyöngyösön került sor. Az üllôi szurkolótábor további számos támogatóval kiegészülve közel 100 fô!!! kísérte el a hevesi városba a fiúkat, és mindvégig gigantikus szurkolással buzdítottuk ôket a lelátóról. Az elsô mérkôzés a Gyôri ETO és Hajdúszoboszló összecsapása volt, mely végül a gyôriek számára hozott kedvezô eredményt. Mi elsôként Békéscsaba ifjaival álltunk a kezdô körhöz, ahol a srácaink mindent megtettek azért, hogy a döntô mérkôzést a Rába partiakkal játszhassuk. Óriási játékkal, 2:1-es gyôzelemmel zártuk a mérkôzést. Gyôzelmünk eredményeképpen az I-II. helyért folyó küzdelemben az ETO-val léptünk pályára. Jó iramú kezdést követôen a gyôriek lôtték az elsô gólt, majd Papp Zsombornak köszönhetôen rezgett az ellenfél hálója is. A mérkôzés második félidejében ellenfelünk jobb helyzetkihasználással további két találattal gazdagodott, így ôk érdemelték ki a bajnoki címet. Hatalmas ovációval köszöntük meg a srácoknak eme kiemelkedô teljesítményt. Engedjék meg, hogy a magyarországi Futsal Szövetség honlapjáról idézzünk, mely hûen tükrözi a mérkôzések hangulatát. Délután az idôsebbek következtek, vagyis a 13 éves futsalpalánták. Ebben a korosztályban is képviseltette magát a Békéscsaba UFC, és rajtuk kívül a négyes döntôbe jutott még a Hajdúszoboszlói SE, a Rába ETO és a Zsámbéki SK is. Különleges színfoltja volt a mérkôzéseknek a Zsámbéki SK szurkolótábora. Az U13-as csapatukat nem csak a szülôk kísérték el, hanem az egyesület U15-ös, U17-es és U19-es csapatainak játékosai is, akik sportszerû szurkolásukkal fergeteges hangulatot varázsoltak a gyöngyösi sportcsarnokba, ezzel is felejthetetlenné téve a gyermekeknek az eseményt. Álljon itt Szabó Imre játékvezetô úr facebook oldaláról egy bejegyzés: A mai napon volt Gyöngyösön az U11, és U13- as Futsal országos döntô. Az U13-as korosztálynál olyan élményben volt része minden résztvevônek, ami a mai világban ritkán adatik meg. Érdekelt volt Zsámbék csapata, amely végül a II. helyen végzett, és hihetetlen összefogásról tettek tanúbizonyságot. Zsámbék csapatát elkísérte a felnôtt és ifjúsági csapat mint szurkolók, és igazi fiesztát varázsoltak a gyöngyösi csarnokba. Fantasztikus hangulatot teremtve, szinte euforikus hangulatban játszott a csapat, ilyen miliôben nem lehet rosszul SPORT SZABADIDÔ játszani. Hozzá kell tenni, hogy az ETO szurkolók is kitettek magukért. Ilyen körülmények kellenek ahhoz, hogy minél több fiatal kedvet kapjon a focihoz, és így lehet fejlôdni. A mai napon ez a szurkolói csapat kitûnôre vizsgázott, és örömöt szereztek a csapatuknak, szurkolóknak, játékvezetôknek, és mindenkinek, aki részese volt az eseménynek. (Forrás: www.futsal-hungary.hu) Az MLSZ jelenlévô képviselete és a mérkôzéseket koordináló sportszakemberek elismerésüket és köszönetüket fejezték ki szurkolótáborunknak a sportszerû biztatásért és a nagyszerû hangulatért. Fiúk! Veretlenül meneteltetek végig a selejtezôkön, elszántságotokkal kápráztattatok el minket minden egyes mérkôzésen. Példaképként szolgáltok nagyon sok sporttársatoknak, hiszen megmutattátok, hogy akarattal, alázattal ilyen lenyûgözô eredményt tudtok elérni. Köszönjük fiúk! Büszkék vagyunk rátok! Diploma 2014. május 9-én Esztergomban, ünnepélyes keretek között adták át a közelmúltban eredményes vizsgát tett 17 edzô, köztük Bors Attila részére a Grassroots C okleveleket. Gratulálunk Borsi! Hôsök Napja Gyermek- és sportnap A Hôsök Emlékmûvének koszorúzásával kezdôdött a napi program, majd a tiszteletadást követôen mazsorettekkel és zenekarral vonultunk a további programok helyszínére, a sportpályára. Az ünnepélyes nyitóbeszédében Csenger-Zalán Zsolt polgármester többek között elmondta, hogy a nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában ünneplik, de ne feledjük, hogy ez a nap mást is jelent, mint a gyermeknapot. Emlékezzünk a háborúkban elesett hôsök dicsôségére. Beszédét jó kedvet és vidámságot kívánva zárta. Mazsorett, báb elôadás, huszár, rendôr, íjász, valamint tûzoltó bemutatók színesítették a napi programot. A programokon kívül egész nap körhinta, légvár, ügyességi versenyekkel múlathatták az idôt a gyerkôcök. U9 és U11-es korosztályban labdarúgó tornát szerveztünk Perbál, Budakeszi, valamint a hazai srácok részére. A nagyobbak sem maradtak játék lehetôség nélkül, hiszen a Tûzoltóság, Városôrség, Önkormányzat, és egyesületünk is kiállított egy-egy csapatot annak érdekében, hogy jó hangulatú mérkôzéseket vívjanak meg egymással. Minden korosztályban kupával, éremmel, oklevéllel díjaztuk a helyezéseket, mezônyjátékosokat, kapusokat, gólkirályokat/gólkirálynôt. Este a Sic Transit Gloria Mundi zenekar fûtötte fel a hangulatot Demjén Ferenc koncertjére, mely eseménnyel zárult ez a vidám nap. A Hónap Játékosa U19 korosztályban Dávid Gyula Gyusza régi motorosnak számít Zsámbékon, több éve erôsíti korosztályos csapatainkat. Edzésmunkája, mentalitása és a pályán nyújtott játéka is példaértékû a többiek számára. 2014. JÚNIUS 15

SPORT SZABADIDÔ PROGRAMOK Káldi Sándor többéves munkája meglátszik a játékán. Teljesítményére a hétvégén tette fel a koronát ugyanis a felnôtt mérkôzésen csereként beállva gólt szerzett a Nagyigmánd ellen. A hátralévô két mérkôzésen is hasonló játékot várunk tôle, hajrá Gyuszi, hajrá Zsámbék! (Szabó Norbert, vezetô edzô) U14 korosztályban Nem szeretnék senkit kiemelni, mert igazi csapatként álltak/állnak helyt mind a bajnokság, mind a futsal bajnokság mérkôzésein ragyogó eredményeket érnek el hétrôl hétre. Fenti címet minden U14-es játékos kiérdemelte. (Bors Attila, edzô) U9 korosztályban Kállay Zsombor Fotó: VPK Fotó: O. M. Az ifjabb Kállay két éve kezdte el a focit Zsámbékon (testvére Benedek az U13-as csapat tagja). Zsombi ha csak teheti ott van minden edzésen, nagyon lelkes, a Bozsik-tornákon is ügyesen szerepel, valamint a nyári focitáboroknak is állandó és aktív résztvevôje. Reméljük, hogy lelkesedése nem csökken, és ha tesójához hasonlóan fog fejlôdni, ügyes focista lesz belôle! (Orosz Milán, edzô) Sport nap/kispályás foci 2014. június 28-án rendezzük meg a már hagyományosnak mondható sportnapunkat. Várjuk a cégek, vállalatok jelentkezését a kispályás labdarúgó tornára. Kovács Renáta technikai vezetô Tel: +36-70/778-2820 Nevezési díj: 15.000 Ft Nevezni csapatonként max. 10 fôt lehet. A csapatok díjazásban részesülnek. Hajrá Zsámbék! Csak a Zsámbék! Veszelovszkiné Palóczi Krisztina Bittó Róbert ZSÁMBÉKI KÖZMÛVELÔDÉSI INTÉZET ÉS KÖNYVTÁR HAVI PROGRAMSOROLÓ 2014. június 13 július 15. Június 13-14-15. Azok a boldog szép napok volt zsámbéki fôiskolások találkozója és rock-blues fesztivál a Zárdakertben Június 13. (péntek) 19 óra Musical gála a Zsámbéki Musical Stúdió tanévzáró hangversenye a mûvelôdési házban Június 14-15. szombat-vasárnap, 10-18 óra Múzeumi Hétvége Zsámbékon Zsámbék 3 múzeuma, a Romtemplom és Kôtár, a Lámpamúzeum és a Tájház ezeken minden hónap második hétvégéjén egyetlen kombinált, kedvezményes árú jeggyel, látogatható. Június 15. (vasárnap), 16 óra Mesélô múlt helytörténeti pályázat eredményhirdetése a mûvelôdési házban Június 16-20. Akrobatikus rocky tábor gyerekeknek a mûvelôdési házban Június 22. (vasárnap), 15 óra Faragások a Homoród mentérôl Az Erdélyi Baráti Kör és a Zsámbéki Mûvelôdési Ház közös kiállítása Június 21. (szombat), 18-23 óra MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 18 óra Tárlatvezetés és filmvetítés a zsámbéki sváb hagyományokról a Tájházban 19 óra Tárlatvezetés, kézmûves bemutató és játszóház a Lámpamúzeumban 20 óra Tárlatvezetés a Romtemplom és Kôtárban 21 óra NYAKAS SMOOTH JAZZ KLUB a Romtemplomnál Sztárvendég: BERKI TAMÁS (ének) és SÁRIK PÉTER (zongora). Házigazda: Pálinkás Gergely Június 28. (szombat) Családi Egészségklub; egész napos kirándulás, ökofarm látogatás Július 5. (szombat), 17 óra Nyakas Néptáncgála a Höcögô Néptáncegyüttes szervezésében a Romtemplomnál Július 12-13. (szombat vasárnap), 10-18 óra Múzeumok Hétvégéje Zsámbékon Július 12. szombat, 15 óra Régi sváb motívumok festése játszóház gyerekeknek és felnôtteknek a Tájházban Balázs Mónika Csilla +36-20/665-9464 Email: muvhaz@zsambek.hu; Web: www.mizsambekunk.hu Múzeumok éjszakája 2014. június 21. Zsámbéki Mûemlék Rakétabázis Légvédelmi Múzeum és Zsámbéki Színházi Bázis 10-21 óra A Földi Telepítésû Magyar Légvédelem Fegyvernemi Múzeumának állandó kiállítása 15-18 óra Családi programok (kincskeresés, felderítô barangolás a Bázis titokzatos helyein, UAZ járat, Kucsera András festômûvész nyitott mûhelye) 16 óra Kutyabemutató Délután gyalogtúrák indulnak: 16 órakor Perbálról (gyülekezô: Kisperbál buszmegálló) 17 órakor Zsámbékról a Romtemplom elôl 18 és 19 órakor múzeumi tárlatvezetés indul Üveges András vezetésével 18 és 19 órakor Bázis bejárás Horváth Mihály egykori bázisparancsnok vezetésével: a Kókusz titkos mindennapjai 21 óra Rakétaindítás és célmegsemmisítés szimulációs program bemutató 22 óra Éjszakai betontúra (fejlámpa vagy elemlámpa szükséges!) A programok ingyenesek! Bôvebb információ: www.zsambekinfo.hu A programokról felvilágosítás kérhetô a Zsámbéki Tourinform Irodában. Tel.: 23/342-318 és a info@zsambekinfo.hu e-mail címeken. A zsámbéki Mûemlék Rakétabázis megközelíthetô: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra A zsámbéki Mûemlék Rakétabázis GPS koordinátái: Latitude (szélesség) N 47 33.421; Longitude (hosszúság) E 18 42.035 A Zsámbéki Római Katolikus Egyházközség hírei ZSÁMBÉKI TEMPLOMTÉRI BÚCSÚ PROGRAMJA 2014. JÚNIUS 29. VASÁRNAP 8.30 ÓRA: ÜNNEPI LAUDES 9 ÓRA: ÜNNEPI NAGYMISE 10.45 ÓRÁTÓL TEMPLOM KÖRBETÁNCOLÁSA, SÜTEMÉNYBÖRZE, MAJD EGÉSZ NAPOS KÉZMÛVES KIRAKODÓVÁSÁR 12.00-16.00 ÓRA: SÁTOR-TÁBOR BÁTOR VÁNDOR GYEREKEKNEK 16:00 ÓRA: TOMBOLA 16.30 ÓRA: ÜNNEPI VESPERÁS AZ ÖREGTEMPLOMNÁL 17.30 ÓRA: FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA: VITÉZ LÁSZLÓ ÉS VAS JULISKA ÔSBEMUTATÓ 18.30 ÓRA: TEMPLOMTORTA 260 GYERTYÁVAL 18.45 ÓRA: KONTÁROS EGYÜTTES KONCERTJE ÉS TÁNCHÁZ 20:00 ÓRA: KÖZÖS ÉNEKLÉS KERESZTES NAGY ÁRPÁD HISTÓRIÁS ÉNEKESSEL 22:00 ÓRA: IL SILENTIO A TORONYBÓL Új múzeumi mûködési engedélyek Elnyertük a régészeti gyûjteményezés jogát A Zsámbéki Közmûvelôdési Intézet és Könyvtár muzeális intézményeinek mûködési engedélyei 2014 februárjában megújításra kerültek az Emberi Erôforrások Minisztériumának Közgyûjteményi Fôosztályán. A jelenlegi besorolás szerint a Zsámbéki Lámpagyûjtemény, mint közérdekû muzeális gyûjtemény és kiállítóhely, Pest megyei gyûjtôkörrel rendelkezik történeti világítóeszközökre vonatkozóan. A Szent Vendel Dombormûves Népi Lakóház, mint közérdekû muzeális gyûjtemény és kiállítóhely, a település helytörténeti gyûjteményét gyarapítja. A legnagyobb változást a Romtemplom mûködési engedélyének kiadása jelentette, miután a romterület eddig nem volt önálló muzeális egység. A közigazgatási határra kiterjedô régészeti gyûjtôkörrel Zsámbéki Romtemplom és Kôtár néven új közérdekû muzeális gyûjtemény és kiállítóhely jött létre, melynek gyûjteményi alapjául a Romtemplom Lapidáriuma szolgált. Az intézmény létrejöttével megkezdôdött a középkori mûemlék faragott köveinek gyûjteményi nyilvántartásba vétele, és elhárult annak veszélye, hogy az itt talált emlékeket a területileg illetékes megyei múzeumba szállítsák. Az országos jelentôségû középkori mûemlék intézményi felértékelôdése egyben komolyabb szakmai szerepvállalásra ösztönözött minket a régészeti-történelmi múltat illetôen. 2014 áprilisában intézményünk A szabír titok? címmel országos tudományos konferenciát szervezett a magyar ôstörténet kérdéseirôl több tudományág jeles képviselôjének részvételével. Az év folyamán pedig régészeti terepbejárásokra és kiállításaink vizuális megújításának elôkészítésére kerül sor. Hivatalosan megalapítottuk régészeti-helytörténeti adattárunkat, mely hamarosan helyben is kutathatóvá teszi a település történetét az ôskorra és római korra vonatkozó adatoktól kezdve a középkori Romtemplom részletes ásatásai eredményein keresztül egészen a 20. századi eseményekig archív fotókon és iratokon keresztül. Czene András 16 2014. JÚNIUS

Mezôgazdasági gépek kiállítása és felvonulása Zsámbékon Interjú Csatári Csaba mezôgazdasági szakemberrel Május 17-én különleges esemény tanúi lehettek a zsámbéki polgárok. A város határában levô földterületre már a kora reggeli órákban folyamatosan érkeztek a mezôgazdasági gépek, ahol szépen sorban állva, kiállítássá rendezôdtek. Az I. Zsámbéki Traktoros és Veterán Találkozó szervezôje, Csatári Csaba nyilatkozott lapunknak az egész napos esemény elôkészületeirôl, lefolyásáról, programjáról. közösséggé váljunk. A traktoros társadalom összetart, még a lovaglásban is. Hogyan zajlott a mai rendezvény? Elôször felálltak a gépek, kiállítottuk ôket, majd Csenger-Zalán Zsolt polgármester megnyitotta a találkozót. Köszönöm neki, hogy jelenlétével és beszédével megtisztelte rendezvényünket. Utána végigvonultunk a városon, megmutattuk mennyi szép és értékes gépünk van. Ezt követôen egész nap folyamatos programokkal vártuk a vendégeket. Volt traktoros szlalom, ügyességi, illetve gyorsulási verseny, sôt a gyermekeknek különféle játékokat kínáltunk. A kocsikázni vágyók tehettek egy kört lovaskocsival. Napközben bográcsban MESTERSÉGEM CÍMERE ebédet fôztünk és megvendégeltük a találkozóra látogatókat. Mi volt a menü? A feleségem által készített vaddisznó gulyás. A Zsámbéki-medence Vadász Társaság felajánlásával kaptuk a húst, köszönjük nekik. A megszomjazott érdeklôdôk számára még sörsátor is rendelkezésre állt. Ki szponzorálta a traktoros összejövetelt? A családom. Ez volt az elsô találkozó és úgy tûnik, sikeresnek bizonyult. Sok embert megmozgatott, a hangulat remek volt. A rendezvény elérte célját, közösségformáló ereje volt. Klotz Mária Fotók: K. M. Milyen rendezvény zajlott ma ezen a területen? Zsámbék település korábbi mezôgazdasági összejöveteleit próbáltam visszahozni a mai összejövetellel, ezáltal lovas, gépes, mezôgazdasági modern és régebbi gépek találkozóját szerveztem ide. Megbeszéltem azokkal az emberekkel, akik földmûveléssel foglalkoznak, hogy vágjunk bele és rendezzünk egy traktor- és gépkiállítást. Partnerek voltak és eljöttek munkaeszközeikkel együtt. Felvonulással, gépek bemutatásával, gyermekeknek és felnôtteknek játékokkal tettük színesebbé a napot. Ön szervezte egyedül a találkozót? Járfás Gábor segített az elôkészítésben, de nagyrészt egyedül jártam utána mindennek. Mivel foglalkozik a civil életben? Mezôgazdasági és élelmiszeripari végzettségem van lótenyésztésre szakosodtam, ezáltal természetesen mezôgazdasággal, lovas élettel foglalkozom. Gyermekkorom óta ûzöm ezt a tevékenységet, természetesen a családom is ezen a területen érvényesült. Nagyapán a 40-es években került ide Zsámbékra, már ô is lovakkal dolgozott, ezért a nyomdokaiba léptem. Napról napra jobban elmerülök ebben a munkában. Van négy lovam, velük járunk mindenféle versenyre, pl. fogatversenyre. Kettô-négy birkát is tartok, ôket állatsimogatásra, gyerekeknek örömszerzésre nevelem. A kiállításra érkezett mezôgazdasági gépek tulajdonosai honnan jöttek? Zsámbék környékérôl, száz kilométeres körzetbôl érkeztek a gazdák. Ma is használatos gépeket hoztak a kiállításra, a régiekkel és az újakkal is dolgoznak, természetesen mindegyik más célt szolgál. A legöregebb munkagép a találkozón egy amerikai teherautó, az 50-es években harci feladatot látott el. A kombájnok a 60-as évekbôl valók, a többi modern gép napjainkig szolgálatkész állapotban van. Ön hozott ki gépet? Természetesen, két traktort és egy 64-es évjáratú többcélú gépet. A mezôgazaságban, sôt hóeltakarításban a mai napig használatos. A gépek tulajdonosaival összejárnak, tartják a kapcsolatot? Hogyne, napi kapcsolatban állunk egymással. A szakmai feladatokon túl célunk, hogy szoros Sikeres volt az I. Zsámbéki Traktoros és Veterán Találkozó Csenger-Zalán Zsolt: Zsámbék szeretete mindenkit vár Csatári Csaba indítványára május 17-én Zsámbék határában, traktoros találkozó megszervezésére került sor. Az egész napos rendezvényen számos érdeklôdô mellett, részt vett Csenger- Zalán Zsolt polgármester, aki megnyitó beszédével örvendeztette meg a kiállító gazdákat, valamint az eseményre látogató közönséget. Május 17-én a kora délelôtti órákban egyre több mezôgazdasági gép sorakozott a traktoros találkozó helyszínén, Zsámbék város határában. A környék mezôgazdasági szakemberei által vezetett régi és új gépek, kiállításra és találkozóra érkeztek. Azon felül, hogy a gazdák megcsodálhatták egymás munkagépeit és örömet szereztek az érdeklôdôknek, kicserélhették tapasztalataikat, gondolataikat is. Csatári Csaba szervezô, házigazda megköszönte a résztvevôknek, hogy a kicsit borongós idô ellenére, eljöttek a találkozóra. Kifejezésre juttatta, szeretné, ha évrôl-évre megrendezésre kerülne a találkozó, ezáltal minél több régi és új mezôgazdasági munkaeszközt megismerhetne Zsámbék lakossága. A gazda szavai után, Csenger-Zalán Zsolt köszöntötte a jelenlévôket, majd megosztotta gondolatait a mezôgazdasági szakemberekkel, valamint az érdeklôdôkkel. A polgármester beszédében hangsúlyozta: az összejövetelen olyan emberek jöttek össze, akik hittek valamiben, akik pénzt, fáradtságot nem kímélve, meg akartak ôrizni egy ipari kultúrát és mezôgazdasági hagyományt. Elmondta, nemrég két lányával egy bevásárlóközpontban, érdekes vasútmodell kiállítást tekintettek meg. Egészen lenyûgözve néztek a tárgyakra, hiszen egy régi ipari kultúrát gôzmozdonyokat stb. láthattak kicsiben, amelyekkel eredetiben ma már nemigen szembesülhetnek. A zsámbéki kiállításon is hasonló dologról van szó emelte ki a polgármester hiszen az érdeklôdôk itt is kombájnokkal, munkagépekkel, valamint olyan eszközökkel találkozhatnak, amiken keresztül a régi paraszti világ, a lóval húzott eke stb. képviselve van. Szerinte hatalmasat változott a mezôgazdaság, szinte minden gépesített, ezért számára még nagyobb öröm nézni a régi korok eszközeit, sôt egy 1963-as régi magyar traktort. A tárgyak gyûjtéséhez elhivatottság, a gépeknek az elképesztô szeretete, karbantartásukhoz számtalan munkaóra és pénz kell tette hozzá Csenger-Zalán Zsolt. A fiatalabbakat tájékoztatta, hogy abban az idôben Európa szerencsétlenebbik felén a traktor a kolhozzal, a téesszel jelentett egy dolgot, azt testesítette meg az akkori ideológiának megfelelôen, ezért még inkább örömteli számára az a látvány, hogy a vörös csillag nevû traktorok magyar zászlókkal feldíszítve egy teljesen másfajta mezôgazdaságot is jelképeznek, pontosan a gazdatársadalmat, a kis- és családi gazdaságokra egyre inkább átálló mezôgazdaságot. Végezetül megköszönte a baráti találkozó résztvevôinek jelenlétüket, sôt bíztatta ôket, hogy a jövôben is jöjjenek el hasonló rendezvényre, gépeikkel együtt. Zsámbék szeretete vár mindenkit szavakkal fejezte be beszédét a polgármester. Csenger-Zalán Zsolt köszöntôje után a gazdák nemzetiszínû zászlókkal fellobogózott gépeikkel a városban tettek egy kört, majd visszatértek a kiállítás helyszínére, a település határában található földterületre. Itt folytatódott a további program, a többi mellett traktoros szlalom, ügyességi, illetve gyorsulási versenyek szórakoztatták a versenyezni vágyókat. A gyermekek sem unatkoztak, ôk állatokat simogathattak, különféle játékokat játszhattak. A kocsikázni vágyók tehettek egy kört lovaskocsival. A bográcsban rotyogott az ebéd, mégpedig Csatári Csaba felesége által készített vaddisznó pörkölt, amivel a szervezô megvendégelte a vendégeket. A finom ebéd után a megszomjazottak számára sör és üdítô ital is rendelkezésre állt. A nap folyamán az ügyességi versenyek eredményhirdetésére került sor. Az I. Zsámbéki Traktoros és Veterán Találkozó sikeres volt, remélhetôleg folytatódik a jövôben is, amikor régi korok emlékét, hagyományát idézve, ismét Zsámbékra pöfögnek majd a gazdák által nagy becsben tartott mezôgazdasági gépek, eszközök. K. M. 2014. JÚNIUS 17

HIRDETÉS HIRDETÉSI INFORMÁCIÓ Díjak: Fekete-fehér: 1/8 oldal 3.750, Ft; 1/4 oldal 7.500, Ft; 1/2 oldal 15.000, Ft; 1/1 oldal 30.000, Ft (+27% Áfa) Színes: 1/8 oldal 5.000, Ft; 1/4 oldal 10.000, Ft; 1/2 oldal 20.000, Ft; 1/1 oldal 40.000, Ft (+ Áfa) Kedvezmény: a fél évre elôre fizetett hirdetési díjból egy hónap ingyenes. Apróhirdetés: 500, Ft (+ Áfa) Átutalás esetén a bankszámlaszám: 11784009-15730167 Zsámbék Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Fizetési Számlája. Készpénzes befizetésre a Polgármesteri Hivatal pénztárában van lehetôség. Ügyfélfogadási idôben: Hétfô: 13.30 15.30 óráig Csütörtök: nincs ügyfélfogadás Kedd: nincs ügyfélfogadás Péntek: 09.00 10.00 óráig Szerda: 09.00 10.00 óráig 13.00 14.00 óráig Telefon: +36-23/565-610, +36-23/565-611; Fax: +36-23/565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Felvilágosítást lehet kérni e-mail-en: zsambeki.polgar@gmail.com Telefonon: +36-20/571-5761; +36-30/387-4507 A hirdetés szövegét kérjük a befizetéshez csatolni, vagy e-mail-en átküldeni. 18 2014. JÚNIUS

MOZAIK Országos Futsal Bajnokság 2013/2014. Ezüstérmes a zsámbéki csapat Fotó: Vesze Fotó: MLSZ Fotó: MLSZ Hôsök Napja Gyermek- és sportnap Fotó: Vesze Fotók: Budaházi Anikó

ESEMÉNYTÜKÖR HÔSÖK NAPI EMLÉKEK Fotók: Budaházi Anikó