.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi

Hasonló dokumentumok
Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának módosítása

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei:

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/ ,

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése OKr "\ l <- Budapest,

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 17-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Felelős: Határidő: december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

Tisztelt Képviselő-testület!

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

fr fuszámú előterjesztés

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

A l a p í t ó o k i r a t

Határidő: december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án tartandó rendkívüli ülésére

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

E l ő t e r j e s z t é s

J e g y z ő k ö n y v

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

134/2011. (VI. 23.) MÖK

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény elnevezéssel

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

Alapító Okirat 1. A költségvetési szerv

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

E L Ő T E R J E S Z T É S

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

E L Ő T E R J E S Z T É S

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/


Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Alapító okiratot módosító okirat

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Átírás:

Ruzsa Község Polgármesterétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Tel.: 62/585-511, Fax.: 585-519 37-7/2009. Tárgy: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirat módosítása, egységes szerkezetbe foglalása Melléklet: 4 db Alapító Okirat Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének H e l y b e n Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvényben foglaltak alapján az alapító okiratokat felül kell vizsgálni. A mellékletben foglaltak szerint előterjesztem a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alapító okiratának módosítását, illetve egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. Fentiek alapján a képviselő-testület elé terjesztem a következő H a t á r o z a t i j a v a s l a t /-ot/ 1./ Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 1-jei hatállyal a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a jelenleg hatályos alapító okiratát. 2./ Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az 1./ pont szerinti alapító okiratot a Társulási Tanács ülésén elfogadja és azt aláírja. 3./ Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. január 1-jei hatállyal a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi jelen határozat 1./ pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 4./ Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 3./ pont szerinti alapító okiratot a Társulási Tanács ülésén elfogadja és azt aláírja. Felelős: Sánta Gizella polgármester Lábecz László címzetes főjegyző Határidő: azonnal, a képviselő-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Sánta Gizella polgármester 2./ Lábecz László címzetes főjegyző 3./ Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Ruzsa, 2009. május 27. Sánta Gizella polgármester

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv., valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény felhatalmazása alapján a Társulási Tanács a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 2. A költségvetési szerv székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 3. A költségvetési szerv telephelye: 6728 Szeged, Városgazda sor 1. 4. Működési köre: 5. Alapító és fenntartó neve, székhelye: a társult települések közigazgatási területe A társulási megállapodást aláíró települési önkormányzatok és azok székhelye 6. Irányító szerve, székhelye: Társulási Tanács (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) 7. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: a Társulási Tanács döntése alapján a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. alapján. 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről) 9. A költségvetési szerv tevékenységi Közszolgáltató költségvetési szerv, közüzem jellege, típusa: 10. Jogszabályban meghatározott Településtisztaság biztosítása. közfeladat: TEÁOR 3811Nem veszélyes hulladék gyűjtése 11. Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: 381100 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 382100 Nem veszélyes hulladék kezelése 390000 Szennyeződésmentesítés, Egyéb hulladék kezelés Szakfeladat rend szerint: 90211-3 Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység 75175-7 Önkormányzati, valamint többcélú

12. Kiegészítő tevékenység: nincs 13. Kisegítő tevékenység: nincs 14. Vállalkozási tevékenység: nincs kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 15. A költségvetési szerv számlaszáma: 10402805-50505149-54511009 K&H Bank Zrt. 16. Általános forgalmi adó alanyisága: Általános szabályok szerint Adószáma: 15764357 17. A feladatellátást szolgáló vagyon: A társulásban résztvevők által vállalt feladatok megvalósításához évenként meghatározott külön hozzájárulás, központi támogatások, az egyes tagok által külön nyilvántartott dologi hozzájárulások, tárgyi eszközök, immateriális javak, egyéb befizetések, felajánlások. 18. Vagyon feletti rendelkezési joga: Társulási Tanács döntése alapján 19. Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

Alapító okirat (egységes szerkezetben).../2009. (V.15.) Kgy. határozat 2. sz. melléklete A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv., valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény felhatalmazása alapján a Társulási Tanács a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: 1. Intézmény neve: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás 2. A költségvetési szerv székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 3. 4. A költségvetési szerv telephelye: Működési köre: 6728 Szeged, Városgazda sor 1. a társult települések közigazgatási területe 5. Alapító és fenntartó neve, székhelye: A társulási megállapodást aláíró települési önkormányzatok és azok székhelye 6. Irányító szerve, székhelye: Társulási Tanács (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) 7. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: a Társulási Tanács döntése alapján a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. alapján. 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről) 9. A költségvetési szerv tevékenységi Közszolgáltató költségvetési szerv, közüzem jellege, típusa: 10. Jogszabályban meghatározott Településtisztaság biztosítása. közfeladata: TEÁOR 3811 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 11. Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: 381100 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 382100 Nem veszélyes hulladék kezelése 390000 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladék kezelés Szakfeladat rend szerint: 90211-3 Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység 75175-7 Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó kisegítő szolgálatai

12. Kiegészítő tevékenység: nincs 13. Kisegítő tevékenység: nincs 14. Vállalkozási tevékenység: nincs 15. A költségvetési szerv számlaszáma: 10402805-50505149-54511009 K&H Bank Zrt. 16. Általános forgalmi adó alanyisága: Általános szabályok szerint Adószáma: 15764357 17. A feladatellátást szolgáló vagyon: A társulásban résztvevők által vállalt feladatok megvalósításához évenként meghatározott külön hozzájárulás, központi támogatások, az egyes tagok által külön nyilvántartott dologi hozzájárulások, tárgyi eszközök, immateriális javak, egyéb befizetések, felajánlások. 18. Vagyon feletti rendelkezési joga: Társulási Tanács döntése alapján 19. Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Jóváhagyta a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsa a.../2009. () sz. határozatával. Hatályos 2009. július 01. napjától.

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 3. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv., valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény felhatalmazása alapján a Társulási Tanács a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 11. Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: 381100 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 382100 Nem veszélyes hulladék kezelése 390000 Szennyeződés-mentesítés, egyéb hulladék kezelés Szakfeladatrend szerint: 3811011 Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása 3811021 Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása 3811031 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 3811041 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 3821011 Települési hulladék kezelése, 3821021 Egyéb veszélyes hulladék kezelése, 3821031 Szennyvíziszap kezelése, 3900011 Talaj és talajvíz szennyeződés-mentesítése 3900021 Felszíni víz szennyeződés-mentesítése 3900041 Telephely szennyeződés-mentesítési 3900051 Egyéb szennyeződés-mentesítési 3900061 Egyéb speciális szennyezés-ellenőrzési

Alapító okirat (egységes szerkezetben).../2009. (V.15.) Kgy. határozat 4. sz. melléklete A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv., valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény felhatalmazása alapján a Társulási Tanács a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: 1. Intézmény neve: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás 2. A költségvetési szerv székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 3. 4. A költségvetési szerv telephelye: Működési köre: 6728 Szeged, Városgazda sor 1. a társult települések közigazgatási területe 5. Alapító és fenntartó neve, székhelye: A társulási megállapodást aláíró települési önkormányzatok és azok székhelye 6. Irányító szerve, székhelye: Társulási Tanács (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) 7. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: a Társulási Tanács döntése alapján a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. alapján. 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről) 9. A költségvetési szerv tevékenységi Közszolgáltató költségvetési szerv, közüzem jellege, típusa: 10. Jogszabályban meghatározott Településtisztaság biztosítása. Közfeladata: TEÁOR 3811 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 11. Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: 81100 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 382100 Nem veszélyes hulladék kezelése 390000 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladék kezelés

Szakfeladatrend szerint: 3811011 Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása 3811021 Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása 3811031 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 3811041 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 3821011 Települési hulladék kezelése, 3821021 Egyéb veszélyes hulladék kezelése, 3821031 Szennyvíziszap kezelése, 3900011 Talaj és talajvíz szennyeződés-mentesítése 3900021 Felszíni víz szennyeződés-mentesítése 3900041 Telephely szennyeződés-mentesítési 390005 1Egyéb szennyeződés-mentesítési 3900061 Egyéb speciális szennyezés-ellenőrzési 12. Kiegészítő tevékenység: nincs 13. Kisegítő tevékenység: nincs 14. Vállalkozási tevékenység: nincs 15. A költségvetési szerv számlaszáma: 10402805-50505149-54511009 K&H Bank Zrt. 16. Általános forgalmi adó alanyisága: Általános szabályok szerint Adószáma: 15764357 17. A feladatellátást szolgáló vagyon: A társulásban résztvevők által vállalt feladatok megvalósításához évenként meghatározott külön hozzájárulás, központi támogatások, az egyes tagok által külön nyilvántartott dologi hozzájárulások, tárgyi eszközök, immateriális javak, egyéb befizetések, felajánlások. 18. Vagyon feletti rendelkezési joga: Társulási Tanács döntése alapján 19. Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Jóváhagyta a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsa a.../2009. () sz. határozatával. Hatályos 2010. január 01. napjától.