Urunk megjelene se ví zkereszt 2014.01.06. Epifánia az Úr megjelenése. Már a név is idegen nekünk, nyugatiaknak. Nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nekünk, nyugatiaknak karácsony az ünnepünk. Mi tehát az epifániának sajátos, külön tartalma a karácsonnyal szemben? Karácsonkor történeti eseményt ültünk, Krisztus születését. Ma elsősorban nem valami történeti eseményt ünneplünk, hanem egy eszményt, amely csak az Üdvözítő életének egyes eseményeiben ölt határozott formát. Azt a gondolatot ünnepeljük most, hogy a világ megismerte mint Istent, hogy mint Isten jelent meg a világ előtt. A két ünnepet tehát röviden így jellemezhetjük: Karácsonykor az Isten mint ember jelent meg, epifániakor pedig ez az ember ismét mint Isten mutatkozott be a világ előtt. Karácsony az emberré levés ünnepe, epifánia Krisztus istenségének bemutatkozása. Hogy Krisztus emberré lett, ehhez nem kell bizo-
nyíték; elég volt ehhez az, hogy megszületett, és hogy emberként élt közöttünk. Ezért karácsonykor pusztán születésének történeti tényét ünnepeljük. De hogy ez az ember, ez a gyámoltalan kisgyermek Isten, azt bizonyítani kellett. És az ő születésem sem használt volna nekünk semmit, ha nem lettünk volna meggyőződve arról, hogy ez az ember Isten. És ezért az emberi megjelenés ünnepét ki kell hogy egészítse az Isten megjelenésének ünnepe. Az epifánia eszerint bizonyságot tesz arról, hogy az ember Jézus Istennek a Fia. Az a kérdés most, hogyan tudta igazolni az Üdvözítő a maga istenségét? Csak jelek és csodák által. tulajdonképpen Krisztus földi életének minden csodája arra szolgált, hogy bebizonyítsa az emberek előtt Istenfiúságát. Így az Úrnak egész élete epifánia. De az Egyház csak három ilyen csodás tényt emel ki, amelyekkel megmutatja, hogy az Isten jelent meg közöttünk, emberek között. Röviden és szépen fejezi ki ezt az ünnep liturgiája: Három csoda ékesíti a szent napot, melyet ma ülünk: Ma csillag hozta a bölcseket a jászolhoz, Ma a menyegzős lakomán borrá változott a víz, Ma keresztelkedett meg a Jordánban János által az Úr, hogy így üdvözítsen minket, alleluja. (Az ünnepi II. vesperás Magnificatantifónája.) Míg a keleti egyház inkább Jézus megkeresztelkedését emeli ki, Nyugat tekintete szívesen nevezi ezt az ünnepet háromkirályok ünnepének. Az ünnep mélyebb megértése szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagyni a keletiek két szokását. Keleten, ha az uralkodó meglátogatott egy várost, fényes kivilágítással fogadták, ő maga teljes királyi díszben vonult be, a polgárokat gazdagon megvendégelte, kitüntetéseket és kiváltságokat osztogatott. Az ilyen ünnepélyes látogatást Theofaniának, Epifániának, azaz az Isten megjelenésének nevezték,
mintha csak egy isten szállt volna a földre. Az Úr Krisztusban szó szerint ilyen király-látogatás vált valóra, az Isten-Király megjelent az Ő városában, az Egyházban. Teljes pompájában mutatkozik be, a polgárok ujjongással fogadják, Ő pedig lakomát szerez nekik az Eucharisztiában. A másik kép a keleti menyegzőké. Náluk a menyegző igen ünnepélye keretek között ment végbe, és több napig elhúzódott, úgy, hogy az örök élet boldogságát is csak a menyegző mintájára tudták elképzelni. A menyegző hasonlata valódi szentírási és liturgikus kép: Krisztus mint vőlegény jön a világra, a megváltás pedig Krisztus menyegzője az Egyházzal. Az Eucharisztia a menyegzős lakoma. Ez a két kép kapcsolódik össze az epifánia ünnepén: az isteni Király, Krisztus ünnepélyes bevonulását tartja városába, s egyben menyegzőjét is ünnepli menyasszonyával, az Egyházzal. Mi pedig, mint Isten fogadott gyermekei, hivatalosak vagyunk a menyegzős lakomára. Ez a nagyszerű menyegzős kép igen szépen állítja elénk az Egyház kegyelmi életét: keresztség, fölajánlás, áldozás. A keresztségben az Úr Krisztus szeplőtelen jegyesévé tesz minden lelket, az eucharisztikus áldozatban pedig menyegzőjét üli az Egyházzal. A lelki ajándékok, melyeket a fölajánláskor nyújtott adományaink jelképeznek, igazi királyi ajándékok, nászajándékok, s ezeket a szentáldozásban kapjuk vissza, és élvezzük az átváltoztatott isteni bort. Ilyenformán a téli ünnepkörnek két főünnepe megváltásunkat két fokozatos képben tárja elénk: születés és menyegző: a karácsony Krisztus születése és a mi újjászületésünk Őbenne; a vízkereszt Jézus menyegzője az Egyházzal és a lélekkel. A szentmise fölajánlási körmenet a napkeleti bölcsek vezetése mellett. A mai nap igazán az advent beteljesedése és csúcspontja: Nézzétek, íme megjött (advenit) az uralkodó! Az oráció (könyörgés) szépen magyarázza meg a háromkirályok miséjének misztériumát: mi vagyunk a három király, akik a hit csillagfényénél, az élet pusztaságán át,
Heródes (a gonosz lélek) cselvetései között sietünk Krisztushoz, de nem a Gyermekhez, hanem a fölségében újra eljövő Királyhoz. Az evangélium a napkeleti bölcsek történetét beszéli el. De nem maradunk meg ennél a képnél. Már akkor is, amidőn az evangéliumban ezekhez a szavakhoz érünk: és leborulván imádták Őt, mi is térdet hajtottunk, s ezzel kifejeztük, hogy nemcsak hallgatjuk a bölcsek történetét, hanem csatlakozunk is hozzájuk. A szentáldozat folyamán ez a kép valósággá válik. Jön a felajánlás, és mi a királyokkal együtt, és a királyok mibennünk az oltárhoz vonulunk; mi vagyunk a napkeleti királyok, és mai ajándékaink királyi ajándékok! De mi a pogány világot is képviseljük, mely az isteni Király előtt hódol. A mai szentmisében tanulhatjuk meg újra értékelni a régiek fölajánlási fölvonulását, mely utóbb sajnos, feledésbe ment. A fölajánlási menettel mi is belekapcsolódunk Krisztus áldozatába, az ajándék, amit hozunk, minket képvisel, s így az ajándékokban önmagunkat adjuk áldozatul. Ma azonban végezzünk nagy önfelajánlást az egész előttünk álló esztendőre, és vigyünk királyi ajándékokat, amelyek olyan értékesek, mint az arany, szentek, mint a tömjén, és alázatosak, mint a mirha. A görögök e napon igen ünnepélyes vízszentelést végeznek, és körmenetben vonulnak a folyóhoz. Nyugaton is szokásos a háromkirályok vízé -nek megszentelése, amit azután a hívek hazavisznek. Ez a szenteltvíz szentelmény, mely megszentel, tisztít és véd minket. A mai vízszentelésnek mélyebb alapja, hogy emlékezetünkbe idézze keresztségünket, hisz Keleten az epifánia keresztelési nap volt. Dicséretes szent szokás vízkeresztkor a házak megáldása, amikor is a lakásokat a háromkirályok vizével meghintik, és az ajtók fölé fölírják az évszámot és a három napkeleti bölcs nevének kezdőbetűit közberajzolt keresztekkel. A szertartást pap végzi, s szép családi ünneppé lehet kialakítani. A család összegyűl a ki házioltár előtt, a templomból hozott szenteltvíz, kréta előkészítve Tartalmas, szép könyörgés hangzik: Áldd meg, mindenható Urunk, Istenünk, ezt a házat, hogy egészség, tisztaság, di-
adalmas erény lakjék benne, alázatosság, jóság, szelídség, parancsaid teljesítése, hála az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek, és az ő áldásuk legyen állandó e házon és minden lakóján. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. (Parsch P. Üdvösség éve I. kötet 290-301.)