4.2. Az eljövetel Beteljesedtek az ígéretek?

51 4.2. Az eljövetel Beteljesedtek az ígéretek? Évszázadokon át minden betlehemi zsidó nő, aki Dávid leszármazottja volt, azt remélhette, hogy ő szüli meg a Messiást. Ez időszámításunk kezdete körül végre meg is történt, de a Messiás szolgálata vegyes fogadtatásra talált, és végül elutasította a "sajátja", azaz a saját népe (Jn 1:10-11) és annak vallási vezetősége (Mt 26:65-66) elutasították a "világ fejedelmei" (1Kor 2:6-9), azaz a Római Birodalom képviseletében Pilátus. Kérdés, hogy hogyan történhetett meg ez, és Isten akarata szerint történt-e, ami történt? A válasz dönti el, hogy Jézus valóban a Messiás volt, vagy csak egy a sok korabeli álmessiás közül? 1. Az ószövetségi messiási ígéretek, ek és váradalmak Isten a prófétáin keresztül mindig előre megmondta, mit fog tenni (Ám 3:7 vö. Ézs 46:9-10), így a Messiás eljövetelét próféciák sora előzte meg: a próféciák két csoportra oszthatók: az egyik egy szenvedő, áldozatként megjelenő messiási alakról szól, a másik egy hatalmas és győzedelmes, királyi messiási alakról (lásd később) a próféták számára sem volt világos, hogy ezek a váradalmak milyen sorrendben és összefüggésben fognak beteljesedni (1Pt 1:10-11) az 1. századi zsidóság a gyűlölt római elnyomás alatt érthető módon a győzedelmes, királyi Messiást várta (vö. Jn 6:15), ezért figyelmen kívül hagyta a szenvedő Messiásról szóló eket, és amikor mégis így jelent meg, így egyszerűen nem akarta elfogadni (vö. Mt 16:21-23). Isten nem az emberek elvárásait, hanem a szükségeit akarta betölteni; a szenvedő Messiásról szóló részleteket ma a rabbik többsége úgy érti, hogy kollektíve Izraelről szólnak (pl. Ézs 53, de vö. Csel 8:34-35). 2. Az ószövetségi próféciák "beteljesedése" A próféciák az Újszövetség szóhasználatában négyféle értelemben "teljesedtek be". A Mt 2-ben mindegyikre találunk példát, a többit is ezek alapján lehet értelmezni: amikor az író szerint egy ószövetségi szó szerint beteljesedett egy újszövetségi eseményben Mt 2:5-6 vö. Mik 5:2 (bár Betlehem kicsiny falu, maga a Messiás fog itt megszületni) előkép amikor az író egy ószövetségi eseményt, személyt vagy dolgot képletesen azonosít egy újszövetségi eseménnyel, személlyel vagy dologgal Mt 2:15 vö. Hós 11:1, 2Móz 4:22-23 (Hóseás nem a Messiásról jövendölt, hanem Izraelről beszélt, de Máté Izraelnek Egyiptomból való szabadulásában a megszületett Messiás kényszerű menekülésének előképét látja, hiszen a Messiás Izraellel azonosult) amikor az író egy ószövetségi eseményt egy vagy néhány hasonló pont alapján ba állít egy újszövetségi eseménnyel Mt 2:17-18 vö. Jer 31:15 (Máté a gyermekgyilkosságot az asszír és a babiloni fogságba vitel szörnyűségeivel állítja ba, ui. Rámából kiindulva hurcolták el Júda gyermekeit i. e. 586-ban, és i. e. 722-ben Ráhel gyermekeit, azaz József és Benjámin leszármazottaiként Izrael gyermekeit; további os részletek: Ráhel sírja Betlehem közelében volt, az asszír-babiloni mészárlások és a Heródes idején történt gyermekmészárlás is idegen uralkodó műve) összefoglalás amikor az író egy bizonyos témával kapcsolatban az egész Ószövetség tanítását tömören összefoglalja, anélkül, hogy konkrétan idézne valahonnan Mt 2:23 (a próféták a szenvedő Messiásról lényegében azt tanították, hogy meg fogják vetni, és ezt a "názáreti" gúnynév jól összefoglalja, vö. Jn 1:45-46); más példa: Lk 18:31-33, Mt 26:54-56. 3. A már beteljesedett próféciák (válogatás időrendi sorrendben): A prófécia Ószövetség Újszövetség Típus Útkészítő előfutára van Ézs 40:3, Mal 3:1 Mt 3:3, Lk 1:5-17,76-80, Jn 1:6-8,19-36, 3:22-30 Júda törzséből származik 1Móz 49:10 Mt 1:1-3,6, Lk 3:31,33-34 Betlehemben születik Mik 5:2 Mt 2:1-6, Lk 2:1-20 Szűztől születik, Immánuelnek nevezik Ézs 7:14 Mt 1:18-25, Lk 1:26-38 előkép Isten Fia, akit Egyiptomból hoz ki 2Móz 4:22-23, Hós 11:1 Mt 2:15 előkép Mózeshez hasonló próféta 5Móz 18:15-19 Jn 7:14-17.40-46, ApCsel 3:22-26 Melkizédekhez hasonló főpap Zsolt 110:4 Zsid 5:5-6, 6:20, 7:15-17 előkép Izrael jó pásztora Ez 34. fejezet Jn 10:1-30, 1Pt 2:25 Isten Lelkének kenete van rajta Ézs 42:1, Ézs 61:1 Lk 4:18, ApCsel 10:38 A lelki szenvedések enyhítője Ézs 61:1 Lk 4:14-21

52 A prófécia Ószövetség Újszövetség Típus A testi szenvedések gyógyítója Ézs 35:6 Lk 7:18-23 Világosság hozója Ézs 8:23, 9:1 Mt 4:16, Jn 1:4-5,9, 8:12 Alázatos és irgalmas Ézs 42:2-3 Mt 12:16-21 A Sátán legyőzője 1Móz 3:15 Mt 4:10, 16:23, Lk 10:18, Kol 2:15, ApCsel 26:18 Örök bűnbocsánatot és megigazulást hoz Dán 9:24 Róm 3:21-26 Szamárháton vonul be Jeruzsálembe Zak 9:9 Mt 21:1-9, Jn 12:12-16 Elutasítják Ézs 53:3 Mt 26:3-4, Jn 1:10-11, 12:37-43, ApCsel 4:1-12 Meg- és elvetik mint egy használhatatlan építőelemet Zsolt 118:22-23 Mt 21:42-44, ApCsel 4:11, 13:46, Róm 9:33, 1Pt 2:6-8 A barátja árulja el Zsolt 41:10 Mt 26:14-16,21-25, Jn 13:21-30 előkép Elítélik Ézs 53:8 Mt 27:1-2, Lk 23:1-25 Vádlói előt néma marad Ézs 53:7 Mt 27:12-14, Mk 15:3-4, Lk 23:8-10 Megverik, leköpik Ézs 50:6 Mt 26:67, 27:30, Mk 14:65, 15:19, Lk 22:63-64, Jn 19:1-3 Csúfot űznek belőle Zsolt 22:8-9 Mt 27:39-43, Lk 18:31-32, 23:11-35 Keresztre feszítik Zsolt 22:15-17 Mt 27:31, Mk 15:21-25, Jn 19:15-18, ApCsel 2:23 Szenvedései közben is gúnyolják Zsolt 22:8 Mt 27:43 Gonosztevőkkel együtt szenved Ézs 53:12 Mt 27:38, Mk 15:27-28, Lk 23:32-34 Ecetet adnak neki inni Zsolt 69:22 Mt 27:34, Jn 19:28-30 Ruhájára sorsot vetnek Zsolt 22:19 Mt 27:35, Mk 15:24, Jn 19:23-24 Átszúrják vagy átszegzik Zak 12:10 Jn 19:37, Jel 1:7 Megölik Dán 9:26 Lk 18:33, ApCsel 2:23, 3:15, 1Kor 15:3 Csontját nem törik meg 2Móz 12:46, Zsolt 34:21 Jn 19:31-36 előkép Halála helyettes engesztelő áldozat Ézs 53:6,8,10-12 Jn 1:29, 14:49-52, ApCsel 10:43, 13:38-39, 1Kor 15:3, Ef 1:7, 1Pt 2:24-25, 1Jn 1:7-9 Gazdagok közt adnak neki sírt Ézs 53:9 Mt 27:57-60 Feltámad a halálból Zsolt 16:8-11 Mt 17:23, 28:1-10, Jn 20:1-31, ApCsel 2:24-32, 1Kor 15:4-8 Isten jobbjára ül Zsolt 110:1 Mk 16:9, Lk 24:50-51, ApCsel 2:30-36, Zsid 10:12-13 Megöletése után Jeruzsálemet és a Szentélyt lerombolják Dán 9:26 Kr. u. 70-ben megtörtént Általa minden nép áldást nyer 1Móz 18:18, Ézs 55:5 ApCsel 3:25, Ef 2:11-22, Róm 15:8-12 4. A még beteljesedésre váró próféciák (válogatott ek): A prófécia Ószövetség Újszövetség Az ég felhőiben dicsőségben, hatalommal jelenik meg Dán 7:13-14 Mt 24:30, 25:31, 26:64, Mk 14:61, ApCsel 1:9-11, Jel 1:7

53 Júda uralkodó utódaként Dávid trónjára ül A prófécia Ószövetség Újszövetség 1Móz 49:10, Ézs 9:6, 11:1, Jer 23:5-6 Lk 1:32-33 Igazságosan uralkodik a népeken, az egész világon Ézs 9:5-6, 11:3-5 Mt 28:18-20, Fil 2:9-11, Zsid 1:8-9, Jel 19:11-16 5. A próféciák beteljesedésének jelentősége Minden Isten akarata szerint történt (Mt 3:15, 16:21, ApCsel 2:23, Zsid 10:8-10, Ef 1:11-12), méghozzá úgy, hogy Isten felhasználta az emberek gonoszságát és tudatlanságát (Lk 23:34, 1Kor 2:6-9). A Jézusban beteljesedett ek száma az emberi történelem egyszeri, példátlan csodája, ami azt tanúsítja, hogy Jézus a megígért, eljött, és egy napon visszatérő Messiás. Annak a matematikai esélye ugyanis, hogy valakinek az életében akárcsak néhány olyan is beteljesedjen, amelyet ő maga nem tud befolyásolni, csak csillagászati számokban kifejezhető (pl. hogy hol születik, hogy melyik családba, hogy mások mit művelnek vele kivégzésekor stb.). Ezért, ahogy Isten a eket betöltötte a múltban, illetve ígéreteit betartja a jelenben, úgy az eljövendőket is a kezében tudhatjuk. Ellenőrző kérdések a leckéhez A messiási ek milyen két csoportra oszthatók? Mit vártak el Jézus korában a Messiástól? Mi miatt? Milyen értelemben "teljesedtek be" Jézus életében a próféciák? Minden prófécia beteljesedett már? Honnan tudhatjuk, hogy a többi is be fog teljesedni?

54 4.3. Jézus, az ember Miket tett, és állított magáról? Jézus az evangéliumokban emberként jelenik meg, aki ugyanakkor nyilvánvalóan emberfeletti tulajdonságokkal és képességekkel is rendelkezik, sőt, olyan példátlan, emberfeletti tekintélyigénnyel lép fel, amely mindenképpen magyarázatra szorul. Kérdés tehát, hogy Jézus hogyan tehetett és mondhatott olyasmit, amit tett és mondott, illetve hogy a saját szavain kívül még ki vagy mi igazolja mindezt? 1. Példátlan dolgokat tett Rendkívüli, csodás jeleivel megmutatta, hogy uralkodik a természet erői (Mt 8:26-27, Lk 5:4-11), az anyag törvényei (Mt 14:19, Jn 2:1-11), a tér korlátai (Jn 4:46-54), a démoni hatalmak (Mt 8:16-17,28-32, Mk 1:27,34, Lk 4:35 vö. Kol 2:15), a betegségek (Mt 9:20-22, 32-33, 12:9-21, Lk 4:39-40, 5:12-15 stb.) és a halál (Mt 9:18.23-26, Lk 7:11-17, Jn 11:1-44) fölött. A prófétákkal ellentétben azonban "kenetét" (felhatalmazását) részben a tanítványaival is megosztotta, hogy azok is jeleket tegyenek "az ő nevében", tehát a tőle kapott küldetésként és az ő igazolásaként (Mt 10:1, Lk 10:17-19, Mk 9:38-40, 16:15-20). Mózes és Illés is tettek nagy csodákat, de ezek végső soron nem őket, hanem az Istent igazolták Izrael és a népek előtt. Jézus csodái azonban olyan "jelek", amelyek Jézusról tanúskodtak, arról, hogy ő az, akinek mondja magát, hogy róla szóltak a messiási ek. 2. Példátlan tekintéllyel lépett fel Nincs ember vagy (ark)angyal, aki joggal követelhetett volna magának olyan tekintélyt, amilyet Jézus követelt magának. Azt állította, hogy az Atya az ő kezébe adta a végső ítéletet (Jn 5:22,27), és hogy az emberek az alapján fognak megítéltetni, hogy elfogadják-e az ő tanítását (Jn 12:48-50). Azt hirdette, hogy aki benne bízik, az nem megy ítéletre, hanem már most átment a halálból az életbe (Jn 5:24). Kijelentette, hogy ő itt és most, még ebben az életben képes megszabadítani embereket a bűn rabságából (Jn 8:34,36). Egyeseknek megbocsátotta a bűneit, pedig ezt egyedül Isten teheti meg (Lk 5:19-26, 7:36-50, Jn 8:1-11). Egy embernek a másik ember elleni bűnét ugyanis csak a sértett fél bocsáthatja meg; mivel azonban minden ember elleni bűn egyúttal Isten elleni bűn is (1Móz 39:9, Lk 15:21), Isten a maga részéről azt a bűnt is megbocsáthatja, amiért a vétkes már nem tudott bocsánatot kérni, vagy a sértett nem akart megbocsátani. (Ezzel összefüggésben tanította azt, hogy aki nem bocsát meg másoknak, annak Isten sem bocsát meg, Mt 6:14-15). Tudni kell, hogy akkoriban még működött a Templomban az állatáldozati rendszer, az isteni bűnbocsánat elnyerésének egyetlen, törvény szerint járható útja (Zsid 10:1-10). Jézus szerint azonban őbenne még "a Templomnál is nagyobb" volt jelen (Mt 12:6), Ábrahám is előre látta "az ő napjait" (Jn 8:56-58), és a próféták és a királyok is őt szerették volna látni (Lk 10:23-24). Azt állította, hogy csak ő látta az Atyát (Jn 6:46), és aki őt látja, az látta az Atyát (Jn 14:8-10 vö. 1:18), és csak aki őt ismeri, az ismerheti meg az Atyát (Jn 8:19). Kijelentette, hogy őt is úgy kell tisztelni, mint az Atyát (Jn 5:23). Elfogadta emberek imádatát (Mt 4:10 vö. Jn 9:38, Mt 28:9, Lk 24:52), pedig az imádat csak Istennek jár, azt nem fogadhatja el sem ember (ApCsel 10:25-26), sem angyal (Jel 19:10). Sőt, kijelentette, hogy hozzá lehet imádkozni, mert aki majd az ő nevében őtőle kér valamit, azt ő megadja neki (Jn 14:14 vö. ApCsel 7:59). Jézus nem egyszerűen beszélt az Istenhez vezető útról, az igazságról és az életről, a feltámadásról, a helyes erkölcsről és gyümölcsöző szolgálatról ezeket mind saját magával azonosította ("Én vagyok..." mondások). Ő az Atyához vezető út, a való igazság és az élet (Jn 14:6), az egész világ számára ő maga a világosság, azaz a helyes erkölcsi mérce (Jn 8:12, 9:39-41), nélküle nem lehet gyümölcsöző módon szolgálni Istent (Jn 15:1-8), és aki benne bízik, annak örök élete van, mert azt ő fogja feltámasztani, aki maga a feltámadás és az élet (Jn 5:21, 6:40, 11:25-26). 3. A Messiásnak vallotta magát, de nem engedett a kortárs messiási elvárásoknak Jézus többször Messiásnak vallotta magát (Jn 4:25-26, 10:22-26, Mt 26:63-66), és elfogadta, hogy az Atya ihletésére a tanítványai annak nevezzék (Mt 16:16-17). Messiás voltának védelmében azonban megválogatta, hogy mikor ki előtt fedi fel magát, és ki tanúskodhat róla. Az általa meggyógyítottak egy részének hallgatást parancsolt, nehogy "csodarabbinak" véljék (Mk 1:40-45 vö. Lk 23:8), amikor pedig az általa megvendégelt tömeg "királlyá" akarta tenni, elrejtőzött előlük (Jn 6:1-15,26). Amikor virágvasárnap Jeruzsálembe bevonult, nem lóra ült, hanem szamárra, és nem az Antónia erőd felé vonult, hanem a Templomba ment (Mt 21:1-7,12 vö. Zak 9:9). Jézus tehát nem volt hajlandó megfelelni a kortárs zsidók vallási, politikai és gazdasági elvárásainak. A démonokat is elhallgattatta, mert tisztátalan forrásból nem fogadott el tanúságtételt (Mk 1:24-25 vö. ApCsel 16:16-18). Jézus sosem tett csodát a csoda kedvéért, a "jelek" (görög szémeion) mindig túlmutattak önmagukon: igazolták a felhatalmazását (Jn 2:18, 6:30), és hogy Isten ígéretei őbenne teljesedtek be (pl. Lk 4:21). 4. A kortársak reakciói A vér szerinti testvérei nem hittek benne, azt hitték, csak minden áron feltűnősködik (Jn 7:2-8), ugyanakor féltették is (Mt 12:46). Ellenségei úgy vélték, hogy ember létére Istenné akarja magát tenni (vö. Jn 10:33, 19:7),

55 hogy bűnös ember (Jn 9:24), sőt, démonizált samáriai (Jn 8:48, 10:20), egyes írástudók szerint pedig a csodái mögött is démonok állnak (Mt 12:22-24). Jézus jeleiben mégis sokan Isten munkálkodását ismerték fel (Jn 3:1-2), és rámutattak tetteinek jó gyümölcsére (Jn 9:16-17,25,30-33 stb.). Elismerték, hogy úgy tanított, ahogy ember még sohasem: mint akinek az állandóan mások tekintélyére hivatkozó rabbikkal szemben saját felhatalmazása van (Lk 2:46-47, Mt 7:29, Jn 3:1-2, 6:45-47, 7:46). 5. Ami Jézus mellett tanúskodott Jézus szavait a saját kijelentésein kívül igazolta a teljes ószövetségi Szentírás (Jn 5:45-47, 6:39 vö. Lk 24:27,44-47). Mellette tanúskodott Keresztelő János (Jn 1:19-36), akiről a legtöbb kortárs elismerte, hogy a Messiás előhírnöke volt (Mt 21:23-27), és hogy amit Jézusról mondott, az igaz (Jn 10:41). Mellette tanúskodott az Atya (Jn 5:36-38, 6:27), aki mások mellett is kiállt (pl. Mózes vagy Illés mellett), de senkiben sem gyönyörködött úgy, mint a saját Fiában (Mt 3:17). Végül a tettei is az üzenetét és a kivoltát igazolták (Jn 10:37-38). Jézus kortársai tehát sok bizonyító "jelet" láthattak, és sokan hittek benne ideig-óráig (Jn 2:23), de Jézus szerint annak "a gonosz és parázna nemzedéknek" semmi sem volt elég (Mt 12:38-39, 1Kor 1:22); ha más "a maga nevében" (ti. saját magát felhatalmazva) jött volna, azt befogadták volna (Jn 5:30-31,43). 6. Jézus bűntelensége Még az ellenségei sem tudtak bűnt rábizonyítani (Jn 8:46, Mt 26:59-60, Lk 23:1-5). Végső soron csak azért ítélték el, mert nem hitték el, hogy az, akinek mondja magát (Jn 10:33, 19:7). Az emberekkel ellentétben ő mindig engedelmeskedett az Atyának (Lk 2:49, Jn 8:29, 15:10 vö. Zsid 5:8). Bár a Vádló mindent elkövetett, hogy bűnre csábítsa, ő sosem vétkezett (Mt 4:1-11, Lk 2:40, 23:41, Jn 8:46, 18:38, 2Kor 5:21, Zsid 2:10-18, 4:15, 7:26, 1Pt 1:19, 2:22, 3:18, 1Jn 2:1, 3:5). Ha Jézus csak ember lett volna, ugyanúgy vétkezett volna, mint bárki más (Róm 3:23), ha csak Isten lett volna, a kísértés nem hatott volna rá (Jak 1:13); a kísértés azonban mindig valóságos volt, ugyanakkor Jézus mindvégig bűntelen maradt. 7. Jézus feltámadása Jézust keresztre feszítették, valóban meghalt (Mt 27:50), majd eltemették (27:59-60,66). Ígéretének megfelelően (ti. "fel kell támadnia" Mt 16:21, 17:23, 20:19 vö. 28:6) azonban fel is támadt a halálból (1Kor 15:4). Tanítványai többször is találkoztak is vele (Mt 28:1-7, Lk 24:1-49, Jn 20:11-29, 21:1-19, 1Kor 15:4-8), utána a szemük láttára felemelkedett a mennybe (Lk 24:50-51, ApCsel 1:9). Tudni kell, hogy a Biblia szerint egyedül Isten halhatatlan (Róm 1:23, 1Tim 1:17, 6:16 vö. Zsid 7:14-28), és ezt Jézus is tudta, amikor bejelentette, hogy ő maga a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Nem csak másokat támasztott fel (pl. Jn 12:17), hanem megígérte, hogy ő maga is feltámad a halálból (pl. Mk 8:31). Nem csupán arról van szó, hogy az Atya feltámasztotta őt (pl. 1Kor 6:14), hanem arról, hogy ő maga támadt fel, mert ahogy az Atyának, úgy neki is "élete van önmagában" (Jn 5:26), sőt, őbenne maga az élet jelent meg köztünk (1Jn 1:2). Ezért hatalmában állt az életét odaadni és visszavenni (Jn 10:17-18), és összetört testét harmadrapra immár megdicsőült formában "felépíteni" (Jn 2:18-22). 8. Jézus története közismert volt és mindig választás elé állított Jézus története nem a világtól elzárva, valami rejtett zugban történt, hanem nagy nyilvánosságot kapott. A tanítványok Jézus életének, halálának és feltámadásának a közvetlen tanúiként (Jn 19:35, 1Jn 1:1-3, ApCsel 3:13-15) minderről mindig abban a tudatban beszélhettek kortársaiknak, hogy azok ismerték Jézus történetét (Lk 1:1-3, 24:18, ApCsel 2:22-23, 26:25-26, 2Pt 1:16). Jézus nem hagyott lehetőséget arra, hogy csupán "nagy tanítónak" tarthassuk. Ha hatalmi igényei, kijelentései és tettei ellenére csak ember lett volna, akkor gonosz, hazug vagy őrült lett volna! Ez azonban ellentmondana csodálatos jellemének és az emberiségre gyakorolt pozitív hatásának. Ugyanez igaz tanítványai tanúságtételére is: ha csak ők találták volna ki az egészet, az ellentmondana tanításuknak, életüknek, mártírhaláluknak. Ellenőrző kérdések a leckéhez Miket állított Jézus magáról? Melyek voltak Jézus példátlan tettei? Mire mutatnak rá Jézus kijelentései és tettei? Mit láttak Jézusban a kortársak?

56 4.4. Isten emberi testben Mi bizonyítja ezt, és miért fontos? Jézus lényét illetően a legfontosabb kérdés mindig is az volt, hogy ő csak nagyszerű, csodálandó ember, vagy annál sokkal több: Isten lett benne emberré? Jézus lényét ezért kezdettől fogva ebből a két irányból támadták. Vagy az Isten voltát, vagy ember voltát kérdőjelezték meg, illetve tagadták: sok zsidó úgy vélte, hogy csak Jézus akarja magát Istenné tenni, és tagadta, hogy Isten Fia, azaz Isten lett volna (vö. Jn 10:33) sok görög eleve nem tudta elképzelni, hogy a tisztán szellemi Istenség hús-vér emberi testet öltsön, és úgy vélte, Jézus emberi teste csupán "látszattest" volt (vö. Jn 1:14, 1Jn 1:1-2). 1. Egyfelől valóságos, hús-vér ember volt Ezt soha senki sem vitatta, hiszen embernek született (Mt 1:18-25, Lk 1:35, 2:7,40,52, 3:23, Jn 1:14, Gal 4:4-5), és kortársai is embernek látták (Mt 13:54-57, Mk 6:3, Lk 2:52, Jn 7:5, 19:5). Volt saját akarata, döntési képessége (Mt 8:3, 23:37, Lk 22:42, Jn 14:25, 17:24, Zsid 5:7-9). Érzett örömöt, bánatot és haragot (Mt 8:10, 26:38, Mk 3:5, Lk 10:21, 19:41, Jn 2:13-17, 11:33,38, 12:27, 13:21, Zsid 5:7, 12:2), és másokkal is együtt tudott érezni (Mt 9:22-23,36, 14:14, 15:32, Mk 1:41, 5:19, Lk 7:13). El tudott fáradni (Jn 4:6, Lk 23:26), meg tudott éhezni (Mt 4:2) és szomjazni (Jn 4:7, 19:28). Tudta, mi a szenvedés, valóban meghalt (Mt 27:27-44, Mk 8:31, Lk 23:46, Jn 19:30), és el is temették (Mt 27:57-66, Mk 15:42-47, Lk 23:50-56). 2. Isten előre megmondta, hogy emberré lesz Jézusból nem utólag "csináltak Istent", hanem már az Ószövetség is azt jövendölte, hogy a Messiásban Isten lesz emberré. Keresztelő János az ÚR számára készített utat. Ezt Isten először Ézsaiással (40:3) ígérte meg: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" Ki érkezik? Az Úr. Kinek kell egyenes ösvényt készíteni? Istenünknek (vö. Mt 3:3). Végül az utolsó számon tartott prófétával, Malakiással (3:1) is megígérte: "Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! mondja a Seregek Ura." (Mal 3:1 vö. Mt 11:10). Kinek a követe lesz János? Az Úré. Ki előtt egyengeti az utat? Az Úr előtt. Ki jön el templomába? Az Úr. Az Úr azonban Zakariással azt is előre megmondta, hogy mi fog történni vele a földön [pontos fordításban]: "néznek majd rám, akit átszegeztek, és siratják őt, mint egyetlen fiút" (Zak 12:10 vö. Jn 19:37, Jel 1:7). 3. Jézus nem hétköznapi csecsemő volt Jézusnak nem volt emberi apja. Édesanyja, Mária szerint Istentől fogant (Lk 1:32,35 vö. 2:19,51). Keresztelő János anyja, Erzsébet a Szentlélek ihletésére úgy szólította Máriát, hogy "az én Uram anyja" (Lk 1:41-43), és az "Ura" alatt nyilvánvalóan nem az anyósára gondolt, hanem Istenére vagy Messiására, ami a fentiek alapján ugyanaz. Férje, Zakariás azt jövendölte Keresztelő Jánosról, hogy "az Úr előtt" fog járni (Lk 1:76). Az Úr angyala is azt jövendölte Zakariásnak születendő fiáról, Jánosról: "Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével hogy felkészült népet állítson az Úr elé." Egyértelmű volt, hogy ki érkezett meg közénk az első karácsonykor. 4. Jézus már a születése előtt is létezett Jézus maga utalt rá, hogy már születése előtt is létezett (Jn 6:62), hogy "nem evilágból" származik, hanem "fentről" jött (Jn 8:23), az Atyától (Jn 16:28). Kijelentette, hogy már Ábrahám előtt (Jn 8:56-58), sőt a világ kezdete előtt is létezett, dicsőségben az Atyánál (Jn 17:5). 5. Jézus az Isten és ember közötti közvetítőnek tartotta magát A jeruzsálemi Templom az Isten és ember közötti kapcsolat egyetlen földi helye volt, de Jézus szerint az ő személyében még a Templomnál is nagyobb volt jelen (Mt 12:6). Úgy tekintett magára, mint aki a látható és a láthatatlan világ között közvetít, mint aki Jákób lajtorjája (Jn 1:51 vö. 1Móz 28:12). Kijelentette, hogy az Atyához nem juthat senki, csak általa, mert ő az út (Jn 14:6). Tanítványai is így látták (ApCsel 4:12). 6. Jézus szerint Isten őbenne ismerhető meg és látható Jézus szerint senki sem ismeri az Atyát, csak ő, a Fiú (Mt 11:27, Jn 10:15), az Atyát csak általa lehet megismerni (Lk 10:22), és csak aki őt ismeri, az ismeri az Atyát (Jn 8:19). Nincs ember, aki az Atyát valaha is látta volna vagy láthatná (1Tim 6:16), Jézus mégis azt állította, hogy ő látta az Atyát (Jn 6:46, 1:18). Sőt, boldog az, aki őt láthatja (Lk 10:23), mert aki őt látja, látta az Atyát (Jn 14:9), hiszen ő az Atyában van, és az Atya őbenne (14:10).

57 7. Jézus kijelentette, hogy ő a "Vagyok" Kijelentette, hogy ő nem evilágból származik, és aki nem hiszi, hogy ő a "Vagyok", az a bűneiben hal meg (Jn 8:23-24), ahogy saját elárultatását is azzal az indokkal jövendöli meg, hogy amikor az megtörténik, tanítványai elhiggyék, ő a "Vagyok". Ez a kifejezés nem más, mint Isten ószövetségi önmegnevezése: "Vagyok, aki vagyok", "A Vagyok" (2Móz 3:14, héber ehjeh, LXX görög egó eimi). Isten az Ézs 43:10-ben is így fogalmazza meg Izrael kiválasztásának célját: "hogy tudjátok, és higgyétek, és megértsétek, hogy én vagyok [az] (héber aní hú, LXX görög egó eimi), előttem nem lett Isten, és utánam sem lesz". Jézus a Jn 8:24-ben és a 13:19-ben szó szerint ugyanezt mondja saját magáról ("hogy én vagyok [az]", hoti egó eimi). A Gecsemáné kertben a Jézust kereső katonák megkérdezték, hogy melyikük Jézus, és amikor ő megszólalt: "Én Vagyok [Az]" (egó eimi), azok hanyatt estek (Jn 18:5-6). 8. Jézus mint a Fiú, Isten Fia és Emberfia A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentől származik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33). Jézus két nem héber anyanyelvűek számára furcsa és félreérthető kifejezéssel utalt önmagára, ti. hogy ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A " fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon); de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott. 1 Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának. Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi füllel nem is lehetett másként érteni. Megjegyzendő, hogy az Úsz. szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54). 9. A tanítványai is hitték, hogy benne Isten lett emberré Ő az "egyszülött Isten" (monogenész = egyszülött, azaz egyetlen, Jn 1:18), aki "Istennél" volt és "Isten" volt (Jn 1:1-2), aki "Isten formájában" volt (morphé = az alak, amelyről valaki felismerhető) és "Istennel egyenlő" volt (Fil 2:6, iszosz = egyenlő, mint a mérleg két karja). Előbb létezett mindennél, minden általa lett teremtve, és minden általa áll fenn (Jn 1:3, Zsid 1:3, Kol 1:16-17), tehát ő a Teremtő és Megtartó Isten (vö. Ézs 44:24, 45:12). Mégis "testté lett" (Jn 1:14, 1Tim 3:16), mindenben az "emberekhez hasonlóvá" lett (Fil 2:7, Zsid 2:14). Közben nem adta fel Isten voltát, hanem felvette emberségünket, ezzel önmagát mintegy "megüresítve" (Fil 2:7) ideiglenesen lemondott például dicsőségének állandó sugárzásáról (Mt 17:1-8) és mindentudásáról (Mt 24:36). Tanítványai a feltámadása után "az Istenükre és az Urukra" ismertek benne (Jn 20:28), és később így is írtak róla (Jn 1:1,18, Róm 9:5, Ef 5:5, Tit 2:13, Zsid 1:3, 1Jn 5:20). A Jézusban megjelent Fiú a láthatatlan Isten látható "képe" (eikón = látható kép, Kol 1:15, 2Kor 4:4), az Isten lényének (hüposztaszisz) a "képmása" (kharaktér = bevésés, lenyomat; mint pénzen a kép), és az Isten dicsőségének a "kisugárzása" (apaugaszma, Zsid 1:3), ezért Isten dicsőségének ismerete a hívő számára Krisztus "arcán" ragyog fel (proszópon, 2Kor 4:6). Őbenne valóban "az Isten" volt és van velünk (met'hémón ho theosz, Mt 1:23). 10. Mindezt a teljes Biblia összefüggései igazolják Az Úr Isten, Jahve Elohim mindenütt jelenlevő szellemi lény (Zsolt 139, Jn 4:20-26, ApCsel 17:28). Jézusban mégis maga az Úr, az "Első és Utolsó", azaz Egyetlen Isten halt kínhalált megváltásunkért (Ézs 44:6 vö. Jel 1:8, 22:13 és 1:17-18, 2:8), tehát Isten valóban "a saját vérével" váltotta meg egyházát (ApCsel 20:28). Ezért Jézus a mi "nagy Istenünk és üdvözítőnk" (Tit 2:13 vö. 3:4-6), és ahogy "nincs más üdvözítő", csak Jahve (Ézs 43:11), úgy "nincs üdvösség más névben" (azaz másban), mint Jézusban (ApCsel 4:12), akinek a neve azt jelenti: "Jahve az üdvösség" vagy "Jahve üdvözít". Egyedül az Úr "nevére", azaz előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23), és Jézusnak ez a "minden név fölött való név" (ti. a Legnagyobb Név: JHVH) adatott, hogy előtte hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt, elismerve, hogy Jézus Krisztus Úr (Fil 2:6-11, Róm 14:11 vö. Jn 20:28). Az ószövetségi ígéret (Jóel 3:1-5) is úgy szólt, hogy Isten kiönti a Lelkét; ezt a 1 Az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

58 Messiás tette meg (ApCsel 2:7 vö. Jn 14:16-17, 16:7), akinek a feladata a Szentlélekkel keresztelés (Mk 1:8, ApCsel 1:8, 2:4). 11. Jézus isteni és emberi természete paradoxon A paradoxon látszólag egymást kizáró tények együttese, és Jézus lénye is annak tűnhet. Bár emberként kb. harmincéves volt (Lk 3:23), Istenként mégis örökkévaló (Jn 1:1-2, 17:5, Zsid 13:8). Bár emberként gyenge volt (Mt 4:2, 8:24, Mk 15:21, Jn 4:6), Istenként mégis mindenható volt (Mt 8:26-27, Kol 1:17, Zsid 1:3). Bár emberként nem tudott mindent (Mt 24:36, Mk 13:32, Lk 2:52), Istenként mégis mindentudó volt (Jn 2:25, 16:30, 21:17). Bár emberként mindenben megkísértetett (Zsid 4:15), Istenként mégsem lehetett bűnre csábítani (Jak 1:13). Bár emberként meghalt (Mt 27:50, Lk 23:46, Jn 19:30), Istenként mégis ő maga a feltámadás és az élet (Jn 10:17-18, 11:25-26). Bár emberként már nincs velünk (Jn 16:28, 17:11, ApCsel 1:9-11), Istenként Lelke által mégis mindig velünk van (Mt 18:20, 28:20), sőt bennünk él (2Kor 13:5, 2Jn 9, Kol 1:27 pontosítva: "Krisztus bennetek"). Képtelenek vagyunk Jézusban egyszerre látni az Istent és az embert: hol így, hol úgy jelenik meg előttünk. Amikor ugyanis Isten "leleplezi" önmagát, akkor pontosan az, amin, illetve akin keresztül ezt teszi, az takarja el őt magát. Isten Jézusban, az ő személyében, lényében, életében, szavaiban, tetteiben leplezte le előttünk önmagát (Jn 1:18, Zsid 1:1-3, 1Jn 1:1-3). Emberként jelent meg közöttünk, az emberek szemébe nézett, emberi hangon szólt hozzájuk mégis éppen ember volta miatt értették félre az emberek az emberré lett Istent (Jn 1:10-11). Ellenőrző kérdések a leckéhez Mi Jézus lényében az egyedülálló? Mit szoktak Jézus lényével kapcsolatban megkérdőjelezni? Mi bizonyítja, hogy Jézus valóságos ember volt? Mi utalt arra, hogy Jézus több volt, mint ember? Tudnál példákat hozni Jézus emberfeletti tekintélyigényére? A tanítványai kinek látták és hitték őt?