2011/2. szám A Gombai Református Egyházközség időszaki kiadványa Pünkösd PÜNKÖSD ÜZENETE Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? (Apostolok cselekedetei 2,1-12) Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe az az ünnep, melynek történéseit talán a legnehezebben értjük, és tudjuk elképzelni. Fel is tehetjük a kérdést: szükség volt-e még a Szentlélek kitöltésére, vajon nem ment volna minden e nélkül is, hiszen annyi minden történt már eddig is: Krisztus Szabadítóként eljött erre a világra, a kereszten elvégezte a megbocsátás művét, húsvétkor feltámadása által kivívta a halál feletti győzelmet. Ekkor már léteztek olyanok, akik hittek Jézus Krisztusban, és bizonyságot tettek Róla. Mi hiányzott még? Mit tudott ehhez még hozzátenni Pünkösd? Valaminek mégis történnie kellett, mégpedig egy nagyon fontos eseménynek. Jézus tanítványainak hangsúlyozta: Most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy? Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (János evangéliuma 16,5-7) Jézus biztosította tanítványit arról, hogy nem hagyja Őket magukra a földön, hanem elküldi hozzájuk a Szentlelket, Aki az Ő földi képviselője lesz. Ez történt meg pünkösdkor. És ami nagyon fontos: ezen a napon megalakult az EGYHÁZ. Már eddig is volt Istennek ószövetségi népe, de az elutasította és megfeszítette Urát. Volt Istennek ószövetségi népe, de még nem volt egyház. Az egyházat a Szentlélek kitöltetésének köszönhetjük. Ami tehát újként adódik az eddigiekhez az az egyház. Nem emberek alapították, ezt csak Isten tehette meg.
A pünkösd és az egyház összetartozásáról tudtak a mi hitünk atyái, amikor az Apostoli hitvallás harmadik tételét így kezdték: Hiszek Szentlélekben, majd így folytatták: hiszek egy egyetemes keresztyén anyaszentegyházat. Az első pünkösdkor, az egyház születésnapján Jeruzsálemben Jézus tanítványai beszéltek az Isten felséges dolgairól : Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a 2 napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. (Apostolok cselekedetei 2,29-43) Emberek tértek meg, indultak el Jézus Krisztus követésének az útján. Akkor ott, Jeruzsálemben valami elkezdődött, és ma közel 2000 év távlatából elmondhatjuk: egyház ma is él, működik és munkálkodik. Mi az egyház? Napjainkban nagyon sok elképzelés van ezzel kapcsolatosan. Egy református hittankönyv szerkesztője sokak véleményét leírta ezzel kapcsolatosan: Mi az egyház? - Tízéves kisfiú: Egy nagy ház toronnyal. - Felnőtt férfi: Az egyház? Oda fizetem az egyházi járulékot. - Fiatal nő: Nem is tudom, hiszen sokféle van: katolikus, református, evangélikus, meg még néhány kisebb is. - Középkorú nő: Azok vannak benne, akik Jézusban hisznek. - Fiatal férfi: Egyház? Ahol Istenről beszélnek, Jézus Krisztust hirdetik, tanítása szerint igyekeznek élni. - Ősz hajú bácsi: El sem tudom képzelni a nagy ünnepeket az egyház nélkül. Nekem nincs karácsonyom templom nélkül. - Fiatal házaspár: Elhoztuk megkeresztelni a gyermekünket. Olyan szép családi ünnep volt. - Idős férfi: Zavarba hoz a kérdés. Tudom, hogy papíron kétezren tartoznak a mi egyházunkhoz, de jó, ha vasárnaponként kétszázan vagyunk. - Gyászruhás asszony: Ha valaki meghal a családban, onnan kérünk vigasztalást. Az én férjem is (elcsuklik a hangja). - Fiatal anyuka: Ott csak jóra tanítják a gyermekemet. Nekem úgy sincs sok időm vele foglalkozni.
Láttuk a különböző véleményeket, de vajon mit mond a Biblia: Mert ő (Isten) szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. (2 Timóteus 1,9) Ő (Jézus Krisztus) előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. (Kolossé 1,17-18) teljetek meg Szentlélekkel, mondjatok Kátéink is felteszik a kérdést: Mit hiszel az anyaszentegyházról? A válasz pedig így hangzik: Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig Szentlelke és Igéje által, az igaz hit egységében az egész emberi nemzetségből magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe. Azt oltalmazza és megtartja. Hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok. A keresztyén ember, egyháztag feladatát pedig így határozza meg a Káté: A keresztyén ember feladata az, hogy az egyház igehallgató, imádkozó, úrvacsorázó egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki közösségében, továbbá az egyház énekeket; énekeljetek és mondjatok szolgálatában és anyagi terheinek dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. hordozásában részt vegyen. Ebbe a szolgálatba, egyházi közösségbe hívott el és vár bennünket Isten. Ács Mihály lelkipásztor KONFIRMÁLÁS 2011. június 5-én konfirmáltak: Állnak (balról jobbra): Kőrösi-Fehér Péter, Gönczöl Bence, Surman Bálint, Ács Mihály lelkész, Lehota Marcell, Somogyi Miklós, Molnár Ferenc Ülnek (balról jobbra): Ledniczki Lili, Tóth Krisztina, Galambos Gréta, Ácsné Harkai Zsuzsanna lelkész, Kajos Nikolett, Pellei Vanda, Brecsok Blanka 3
225 ÉVE SZÜLETETT A NEMZET MINDENESE Fáy András emlékünnepség Gombán A festői szépségű Pest megyei település, Gomba közössége hosszú ideje és nagy szeretettel készült arra, hogy 2011. május 28-án helyet adjon az 1786. május 30-án Kohányban született egykori földbirtokosuk és lakosuk, Fáy András születésének 225. évfordulójára emlékező ünnepi ülésnek, valamint a Fáy és Patay családok leszármazottai találkozójának. Az egész napos ünnepségsorozatra az önkormányzat és a református egyházközség hagyományosan szoros és példaértékű együttműködése nyomán kerülhetett sor. A hat kastéllyal és kúriával büszkélkedő kastélyos falu a messziről érkező meghívottakat a Polgármesteri Hivatalként működő kúriában várta, majd a résztvevők közösen vonultak át az 1776-ban épült, 2005-ben teljesen felújított református templomba. A 90. zsoltár 1. és 9. versének éneklése, valamint a gyülekezeti énekkar szolgálata után Ács Mihály lelkipásztor az Ézs 46,9 alapján tartott igei felvezetést, amelyben felhívta az egybegyűltek figyelmét az emlékezés fontosságára, egyúttal felelevenítette saját sárospataki tanulmányi idejéből azt, hogy az iskolakertben többször időzött Fáy András szobra mellett, majd néhány év múlva a Fáy család emlékét híven őrző település, Gomba lelkipásztora lett. Ezek után a kórus Szokolay Sándor Fohászkodás a nemzet felemelkedéséért című művét énekelte, majd felcsendült a Himnusz. Az áldásvétel után Lehota Vilmos polgármester-presbiter köszöntötte a megjelenteket, és röviden ismertette az ünnepi rendezvény szervezésének történetét. Beszédében hangsúlyozta, hogy múltunk nélkül nem lehet jövőnk. Az ünnepi emlékülés a templom tövében elhelyezkedő Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nagytermében zajlott. Tasi Kálmán igazgató köszöntő szavai után Erdélyi Lajos helytörténész a település múltját vázolta a gombai kötődésű földbirtokos, nemesi családi szálak és barátságok történetének összefüggésében. Ezek a pezsgő kapcsolatok Gombát mintegy a reformkor bölcsőjévé tették. Bencés Marianna, a helytörténészek fiatal nemzedékének képviselője szakdolgozata kutatási eredményeibe kínált bepillantást. Vetített képes előadásában a Fáyak lakóhelyei, építkezései segítségével mutatta be a család szerteágazó történetét a 20. századig. A leszármazottak nevében először Ghyczyné Fáy Tünde saját levéltári kutatásai alapján a Fáy család gombai ágának történetét és családfáját ismertette, majd a helyi református gyülekezet tulajdonában lévő, a család által adományozott úrasztali terítők és kelyhek fotóit mutatta be. Patay Tibor a leszármazott családok kihalt ágairól és még élő tagjairól emlékezett meg. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetség képviseletében Debreczeni-Droppán Béla történész Fáy András reformkori közéleti szerepéről és jelentőségéről tartott áttekintést. Pap Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának oktatója Fáy András reformátusságának és egyházi írói tevékenységének máig aktuális üzeneteire 4
hívta fel a hallgatóság figyelmét. Az előadó külön hangsúlyozta, hogy Fáy András nagyon sokat tett az egyházi élet korabeli hibáinak kiküszöböléséért, megújításáért és a pesti protestáns főiskola alapításáért. Az 1855-ben létrejött és később Budapesti Református Teológiai Akadémiaként működő intézmény a 20. század végén kibővített és útjának indított, európai szinten is egyetlenszerű református egyetem jogelődje. Az új községi rendezvényházban elfogyasztott ebéd után a Fáy András Emlékszobát a történelmi személyiség egykori gombai lakhelyén Földesi Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa nyitotta meg. A levéltári hagyaték segítségével összeállított kiállítás tematikusan mutatja be Fáy András gombai időszakát, irodalmi tevékenységét, színházés takarékpénztár-szervezői, statisztikai munkásságát, a korabeli magyar közélet nagyjaival való kapcsolatát. A Fáy Társaság egyúttal megkoszorúzta Fáy András emléktábláját, amit a Szózat közös eléneklése kísért. A kiállítóhely megnyitását gombai történeti séta követte Tóth Lajos gondnok szakértő kalauzolásával, majd a református iskola művésztanárai rövid hangversenyt adtak a templomban, amely az ünnepi rendezvénysorozat záróakkordja is volt. Az 1864-ben elhunyt Fáy András egyházi tevékenységéről egyik életrajzírója, Badics Ferenc így írt 1890-ben: Javaslatai némelyikével annyira megelőzte korát, hogy azok teljesedése ma is a jámbor óhajok közé tartozik. Munkái mindenesetre legbecsesebb termékei az újkori protestáns egyházirodalomnak. Emléke legyen áldott, öröksége pedig eszméltető! Dr. Pap Ferenc egyetemi adjunktus A találkozó résztvevői a református templomban 5
HÍREK, ESEMÉNYEK Virágvasárnapi gyermekdélután 2011. április 17-én a gyülekezet és a Gombai Rozmaring Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében került megrendezésre a hagyományos virágvasárnapi gyermekdélután. Készülnek a kézműves alkotások a gyülekezeti teremben 6 Tésztagyúrás 2011-ben a tésztagyúrás első alkalma június 14., kedd. A közös munka reggel 8 órakor kezdődik a gyülekezeti teremben. Az elmúlt évekhez hasonlóan várjuk a dolgos asszonykezeket, és szívesen fogadjuk az adományokat is. Kedves Testvérünk! Szeretettel várunk 2011. 06. 19-én, vasárnap a délutáni istentisztelet után (kb. 16 00 -tól) a gyülekezeti terembe, egy kis szeretetvendégséggel egybekötött beszélgetős, éneklős délutánra. Az alkalmon szívesen teljesítünk énekkéréseket, válaszolunk az esetleges kérdésekre, meghallgatjuk a véleményeket, építő kritikákat és természetesen a közös énekléstől sem zárkózunk el! Az énekkar tagjai
Meghívó Szeretettel meghívjuk a Művészeti Iskola év végi tanár-növendék hangversenyével, festészet tanszaki bemutatójával egybekötött tanévzáró ünnepségére, melynek időpontja és helyszíne 2011. június 15., szerda 17:30 óra, református templom. Iskolai tanévzáró és ballagás 2011. június 18-án, szombaton délelőtt 9:00 órakor kezdődik a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanévzáró ünnepsége a református templomban, majd azt követően kerül sor az iskolai ballagásra. Napközis gyermektábor Június 27-én, 28-án és 29-én, hétfő-kedd-szerda délelőtt 9 órától napközis gyermektábort rendezünk a gyülekezeti terem udvarán. A táborba szeretettel várjuk a gyermekeket! Református gyermek és ifjúsági tábor Borgátán A tábor helyszíne: Borgáta, Vadóctanya Ifjúsági Tábor Az elhelyezés 6 ágyas faházakban történik. Az étkezést saját főzéssel, helyben biztosítjuk. A program időtartama: 2011. július 4. (hétfő) július 11. (hétfő) 7 éj/8 nap Találkozás: 2011. július 4 én, hétfőn reggel 8 órakor a templom előtt, majd indulás a táborba. Az utazás bérelt busszal történik. Visszaérkezés: 2011. július 11-én, az esti órákban. A részletekről 2011. június 19-én (vasárnap) 15:30 órakor, a délutáni istentisztelet után tájékoztatót, szülői értekezletet tartunk a református templomban, ahova szeretettel várjuk az érdeklődőket. Református Énekek X. Művészetek Palotája 2011. június 25., szombat 19:30 Jegyek kaphatók 1900, 2600 2900 és 3900 Ft-os áron a STEREO Kft. üzletében (1114 Budapest, Bartók Béla út 59.) és a MÜPA pénztáraiban.
ANYAKÖNYVI HÍREK MEGKERESZTELT GYERMEKEK Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében (Mt 28,19) 2011. január 2. Erőss-Loy Vince Károly (Bénye) Született: 2010. március 22. Szülei: Loy Veronika Otilia és Erőss Károly 2011. április 17. Duboczky Benedek Született: 2010. december 26. SzüleI: Boris Éva és Duboczky Ákos 2011. április 3. Lajtner Levente Született: 2011. január 13. Szülei: Szalóki Krisztina és Lajtner Ákos 2011. május 8. Horváth Vivien (Úri) Született: 2010. október 13. Szülei: Sipos Annamária és Horváth Tibor 8 2011. június 5. Nagy Ádám Született: 2011. április 18. Szülei: Safranyik Katalin és Nagy József HALOTTAINK Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. (Ézs 40,1) Kriskó Mihályné sz. Pataki Margit elhunyt 2011. január 16-án, élt 81 évet temetése: 2011. január 31. (Felsőfarkasd) özv. Vincze Sándorné sz. Bagó Margit elhunyt 2011. január 29-én, élt 84 évet temetése: 2011. február 1. Szemők Józsefné sz. Rikter Mária elhunyt 2011. február 18-án, élt 89 évet temetése: 2011. február 23. Tasi Györgyné sz. Szemők Irma elhunyt 2011. március 8-án, élt 73 évet temetése: 2011. március 14. Czeglédi József presbiter elhunyt 2011. március 21-én, élt 82 évet temetése: 2011. március 25. Bendik Sándor elhunyt 2011. május 11-én, élt 64 évet temetése: 2011. május 27. Nagy László elhunyt 2011. március 30-án, élt 81 évet temetése: 2011. április 1. Bakos Imréné sz. Szilasi Jolán elhunyt 2011. április 1-jén, élt 69 évet temetése: 2011. április 6. (Úri) Szemők Andrásné sz. Torma Irén elhunyt 2011. április 14-én, élt 73 évet temetése: 2011. április 22. Lukács Árpádné sz. Nagy Erzsébet elhunyt 2011. május 1-jén, élt 86 évet temetése: 2011. május 4. Kiss Ágnes elhunyt 2011. május 4-én, élt 55 évet temetése: 2011. május 9.