Márton-napi rendezvények



Hasonló dokumentumok
A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Nemzetiségi nap az első osztályban


Beszámoló a 24 órás sportnapról:

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

2014 év. Környezettisztasági hét

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Maroslele Község Polgármesterétől

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

I. Szitás Róbert gr,


Versenyek 2012 I. negyedév

2017/2018 tanév. Beszámoló

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

TÉMAHÉT: OKTÓBER 23.

Képek a Gondozási Központ életéből

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről


J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-i ülésére

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam május

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

Monor város évi I. féléves programtervezete

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Iskolagyűlés

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Ennek kapcsán november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Betlehemezés Létavértesen

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére


Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

Derecskei Zenei Esték

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

Rétság Városi Sport Egyesület

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók)

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

Ikt.szám: /2014.

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének október 21. napján tartott alakuló üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

Széchenyi-napok 2016

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Felkészülve a belvízre

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

V. évfolyam 2.szám február

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Átírás:

Ára: 200 Ft 2014. november XV. Évfolyam, 11. szám Márton-napi rendezvények Szent Mártonra emlékeztünk novemberben. A Márton nap jegyében kiállítások, sportesemények, ünnepségek és megannyi program várta városszerte a látogatókat. Nagy érdeklődés övezte a Plébánia által szervezett Szent Márton élőkép és fáklyás felvonulást november 14-én. A felvonulás előtt a Szent Anna Katolikus Óvoda gyermekei adtak műsort. November 15-én pedig Dr. Bábel Balázs (képünkön jobbra) kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta a Szent Márton búcsúi ünnepi szentmisét. Kitüntetést kaptak fotó: Vass Zoltán Novemberben Szent Márton-napi programok A tartalomból n A városházáról jelentjük 3-4. old. n Fekete gólya fiókát mentett a család 6. old. n Egészséges mint a makk 7. old. Ünnepi képviselő-testületi ülés keretében Cseh Lászlót Pro Urbe díjjal és emlékéremmel tüntették ki, Petróczki Károly pedig Kunszentmárton Város Díszpolgára kitüntetést kapott. Az ünnepségen jelen volt Dr. Bábel Balázs érsek is. A kitüntetések átadása után Borbás Ferenc jászkapitány ajándékot nyújtott át Wenner-Várkonyi Attila polgármester úrnak, Dr. Bábel Balázsnak, Smuta Zsoltnak, valamint Kövesdy Zsolt plébánosnak. Közreműködött a VIVACE kórus. n Volt egyszer egy Pannónia 9. old. n Kunszentmárton - Arad emlék futás 11. old. n Labdarúgás: gólzápor és győzelmek 13. old.

Hírek képekben A tarot világa Tarotkártya kiállítás nyílt a Városi Könyvtárban november 4-én. A kiállítást Herczeg László nyitotta meg, aki a tarot történetéről mondott érdekességeket, majd Bakos Judit természetgyógyász előadása következett A tarot szimbolikája - címmel. A kártyák november 29-ig tekinthetők meg. Márton-napi Vigasságot rendezett a Városi Óvoda a Helytörténeti Múzeumban. A program célja az volt, hogy megismertessék és közelebb hozzák a gyerekekhez a hagyományokat. A kézművesfoglalkozások, tésztakészítés, libatömés után a gyerekek Ludas Matyival is találkozhattak. Estefelé kezdetét vette a táncház és a lampionos felvonulás. Képünkön a gyerekek a Nőklub tagjai segítségével tarhonyát készítenek. Szépkorúak köszöntése Somogyi Istvánné Etelka nénit köszöntötték városunk vezetői 95. születésnapja alkalmából. Sok boldogságot és jó egészséget kívánnak neki: az újság szerkesztői. Képünkön Etelka néni látható családja körében. Goór Imre festőművész munkáit csodálhatják meg a Művelődési Központban. A kiállítást november harmadikán Turai Kamill művészettörténész nyitotta meg.

XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM 3 November 13-án soros ülést tartott a képviselő-testület. Az ülés első napirendi pontjaként Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr tartott tájékoztatót az előző ülés között történt fontosabb eseményekről és tárgyalásokról. Több rendezvényen is részt vett polgármester úr, így az október 22-i alakuló ülés napján a Dani Margit Sportcsarnokban tartott egészséges életmóddal kapcsolatos rendezvényen, amelyre az Önkormányzati Óvoda hívta meg. (Az eseményről bővebben a 6. oldalon olvashatnak.) Majd 23-án az 1956-os Forradalom-és Szabadságharc városi megemlekézésén tisztelgett a forradalom hősei előtt. 27-én vezetői megbeszélést tartott és ellátogatott a Szent Anna Katolikus Óvodában megrendezett jászkun hagyományápolással kapcsolatos szakmai napra. Tárgyalt Smuta Zsoltné óvodavezetővel az óvodával kapcsolatos további elképzeléseiről. Több alkalommal vezetői értekezletet hívott össze az intézményvezetők bevonásával. Védelmi megbeszélésre is sor került az elmúlt időszakban a Katasztrófavédelem, a Városi Rendőrkapitányság, a Városi Polgárőrség és a Városgondnokság részvételével, valamint több vezető politikussal is egyeztetett polgármester úr városunk fejlődésének lehetőségeiről. Adóügyi feladatok, adóbevételek alakulása 2014-ben Az Önkormányzat feladatellátását biztosító bevételek jelentős része a helyi adókból származik. Ezeknek az adóknak a mértéke az iparűzési adó kivételével törvény által meghatározottan, az infláció függvényében évente növekszik. Dr. Hoffmann Zsolt jegyző többek között arról tájékoztatta a testületet, hogy a törvényi maximumokhoz képest általában alacsonyak a helyi adók. Elmondta, hogy az Önkormányzat építményadót, telekadót, magánszemélyek kommunális adóját, idegenforgalmi adót és iparűzési adót vet ki, illetve további bevételek származnak gépjárműadóból, pótlékból, bírságból, talajterhelési díjból. Az iparűzési adó az Önkormányzat legjelentősebb bevételi forrása (közel 80%), amely ebben az évben körülbelül 200 millió Ft-ot jelent. Jelenleg a törvény által biztosított maximális iparűzési adó van kivetve, ami 25 millió forinttal több bevételt eredményezett az előző évhez képest. Szeptemberben a nyilvántartott iparűzési adóalanyok száma 745. A téjékoztatóból kiderült, hogy a költségvetési előirányzatok teljesítése bíztató képet mutat, közel 20 millió Ft befizetésére van még szükség a maradéktalan telje- A városházáról jelentjük süléshez,- erre egyébként reális esély van az év végig. Összeségében eddig 15,5 millió Ft-tal több bevétel folyt be idén az Önkormányzathoz, mint előző év ugyanezen időszakában, viszont egyes adónemek teljesítése elmarad 2013-hoz képest. Közvilágítás - drágább lesz Beszerzési pályázatot írtak ki 2015-re közvilágítási célú villamos energiakereskedő kiválasztására. Két árajánlat érkezett az Önkormányzathoz: az E.ON Energiakereskedelmi Kft. ajánlata 17,27 Ft/kWh és az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. 15,50,-Ft/kWh-os ára. Tárgyalásokat követően utóbbi ajánlati ára 14,60,-Ft/kWh-ra módosult. Ez az ár egyébként egy forinttal magasabb a jelenlegi egységárhoz képest, de így is a legalacsonyabb. A testület megszavazta az előterjesztést, így jövőre is az MVM Zrt-től vásárolják a villamos energiát. Ki végzi jövőre a szippantást? Jelenleg a Bácsvíz Zrt. végzi a folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást. Az idei évben körülbelül 70 m3 szennyvizet helyeztek el a szennyvíztisztító telepen. A csatorna beruházás befejezésével, a rákötésekkel várhatóan csökkeni fog ez a mennyiség, de szükség lesz továbbra is az elszállításra. A beérkezett elszállítási és ártalmatlanítási díjakat a képviselő-testület és a bizottságok drágának találták, így további tárgyalások várhatóak ez ügyben. Az eddigi díjak érvényben maradnak. Mi lesz a csatornával? - a garanciális munkák helyzete A Csatornahálózat építése Kunszentmártonban uniós projekt átadása-átvétele még 2013. december 18-án lezárult. A lakossági rákötések megkezdődésével már jelentkeztek a csatorna kivitelezésével kapcsolatos hibák. A panaszok leggyakoribb oka, hogy a bekötővezeték szöge nem megfelelő, magasabban van, mint a lakásból érkező vezeték. Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr elmondta, hogy már kevesebb ilyen panasz érkezik, viszont a közterületet érintő meghibásodások (megsülylyedt nyomvonal, rongálódott járdák, árkok) még midig napirenden vannak. Tájékoztatott polgármester úr, hogy a Műszaki Osztály részéről rendszeresen körbejárják a hálózatot, a hibákat rögzítik és továbbítják a kivitelező

4 XV. ÉVFOLYAM 4.SZÁM 11.SZÁM felé, hiszen az átadást követően immár a kivitelező, vagyis a Duna Aszfalt Kft. kötelessége a hibák kijavítása. Hozzátette, az azonnali beavatkozást igénylő eseteknél már a bejelentést követő második napon elkezdik a munkálatokat, más esetben egynapi munkamennyiségnek megfelelő munkát várnak össze. Polgármester úr hangsúlyozta, hogy nem lehet engedni a munkák hetekig történő halogatását, ezért 15 nap után meg kell ismételni a felszólítást. A képviselő-testület tagjai egyhangúlag elfogadták az előterjesztést. Plusz 3 havi juttatás? Dr. Czuczi Mihály volt polgármester juttatásáról is döntött a képviselő-testület. A törvény szerint, ha a polgármester tisztségét legalább két évig betöltötte és megbízatása úgy szűnik meg, hogy nem választották meg polgármesternek és képviselőnek sem, úgy végkielégítésként háromhavi illetményének megfelelő juttatás illeti meg. A törvény szerint járó végkielégítésen (1.565.400,- Ft) kívül az új képviselő-testület dönthet további háromhavi juttatásról. Az ülésen elhangzott, hogy Dr. Czuczi Mihály polgármesteri munkájáért illetményén és költségtérítésén kívül több éven keresztül kapott anyagi elismerést jutalom, vagy egyéb juttatás címén. 2014-ben a testület 1.940.000,- Ft jutalmat szavazott meg számára. Ezen kívül, mivel nem vette ki szabadságát, ezt meg kellett váltani, melynek összege 735.264,- Ft volt. Végül a képviselő-testület nem szavazta meg az előterjesztést. Kivilágítani a város központját Imrei István képviselő úr javasolta, hogy gondolja át a testület a város ünnepi díszkivilágításának lehetőségét. Véleménye szerint nem csak a Sétáló utcában, hanem a főtér más részén is lehetne fényfüzéreket elhelyezni. A képviselő-testület egyetértett a felvetéssel. Fazekas János alpolgármester úr, aki elkötelezett ebben az ügyben már több vállalkozást megkeresett. Később azt is megtudtuk, hogy mindenhol pozítvan fogadták és örömmel támogatják az ünnepi városkép megvalósulását. Vannak akik áramot biztosítanának üzletükből, mások izzókkal járulnak hozzá. Azt is elmondta alpolgármester úr, hogy idén megváltozik a főtéri karácsonyfa. Tervei szerint a jól ismert ajándékdobozok helyett fényfüzérek lógnának majd a fán, praktikus és esztétikus díszekkel, amelyekben nem tesz kárt az időjárás. MÁRVÁNY EMLÉKTÁBLA SZABÓ GYULÁNAK, A NEMZET SZÍNÉSZÉNEK, VÁROSUNK DÍSZPOLGÁRÁNAK! A napokban nagy megtiszteltetés ért. Wenner-Várkonyi Attila, városunk polgármestere keresett meg egy felkéréssel. A 2014. november 13-ai önkormányzati képviselőtestületi ülésen Polgármester Úr javasolta, hogy városunk Díszpolgára, Szabó Gyula, a Nemzet Színésze tiszteletére helyezzünk el emléktáblát a Városháza homlokzatán. Továbbá felvetette, hogy az emléktábla városi költségvetésből és társadalmi összefogással valósuljon meg. A megvalósítás feladataival engem bíztak meg. A Képviselő-testület mindkét szóbeli előterjesztést elfogadta. A márvány emléktábla avatásának időpontja: 2015.július 15-én, a Művész Úr születésének 85.évfordulóján lesz. Visszatekintés életútjára: Szabó Gyula 1930. július 15-én született Kunszentmártonban, a család kilencedik gyermekeként. Már fiatalon ministrált és igét tanult, ugyanis pap szeretett volna lenni. Végül mégis inkább jelentős kitérők után - Thália papja lett. A második világháborút követően került Budapestre, ahol édesapja kérésére előbb szakmát tanult a Csonka János Gépgyárban. Közben felvették a Zeneakadémiára, de mivel a gyárban három műszakban kellett dolgoznia, felhagyott zenei tanulmányaival. Az inasévek alatt, az iskola önképzőkörében diáktársaival megtanulták Az ember tragédiája két színének dialógusait, ezért jutalmul jegyet kaptak a Nemzeti Színház előadására. Az élmény hatására döntötte el, hogy művész lesz. 1950-54 között járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1953-tól kezdett filmekben szerepelni. Legemlékezetesebb, s egyben legnépszerűbb alakítása az országot járó, az ártatlanokat a labancokkal szemben védelmező Buga Jakab szerepe volt az 1963-ban bemutatott, tizenhárom részes tévésorozatban, a Tenkes Kapitányában. Az 1965-ös mozi-változatban a főhős, a Zenthe Ferenc által megformált Eke Máté hűséges társát játszotta. Az idősebb nézők máig gyakran azonosítják őt Buga Jakab figurájával, ezt a privát életben is többször megtapasztalta. Szinkronművészként is dolgozott, a közönség többek közt a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat narrátoraként, és Peter Falk (Colombo

XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM 5 hadnagy) magyar hangjaként is ismerheti. Szabó Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-, és kétszeres Jászai Mari - díjas Magyar Színművész, Érdemes és Kiváló Művész. 1954 és 1993 között Budapesten a Petőfi Színház, a Jókai Színház, a Thália Színház és az Arizona Színház Művésze.1993-tól 1996-ig a Művész Színházba,1996-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott.1979- től a Színház - és Filmművészeti Főiskola tanára, egyetemi docens.1998-tól Kunszentmárton Város Díszpolgára. 2008. december 12-én kisebb agyvérzést kapott, és tíz napig feküdt kórházban. 2009. október 11-én agyhártyagyulladással került az intenzív osztályra. Akkor felépült, de 2014.április 4-én már a betegség győzött. Temetése április 16-án, a Farkasréti Temető Művészparcellájában volt. Pályatársai nevében Szikora János és Gálvölgyi János, tanítványaiéban Gesztesi Károly búcsúztatta. Szabó Gyula Művész Úr soha nem felejtette el Kunszentmártont, szülővárosát. Szívesen jött haza, sok barátja volt itthon, és mindenütt. Az Epreskerti Közösség meghívására részt vett a nyugdíjas napi rendezvényeinken, és csodálatos szavalataival szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. Egy erdélyi fafaragó Thália papja szobrát a Művész Úrról formálta meg, aki az alkotást az Epreskerti játszótéren személyesen fotó: origo is láthatott. Szabó Gyula méltó arra, hogy szülővárosában márványtáblával tisztelegjünk emléke előtt. NAGY TISZTELETTEL KÉREM VÁROSUNK LAKOSSÁGÁT, AZ INNEN ELSZÁRMAZOTTAKAT, AZ INTÉZMÉNYEKET, HOGY ANYAGI TÁMOGATÁSSAL SEGÍTSÉK AZ EMLÉKTÁB- LA HATÁRIDŐRE TÖRTÉ- NŐ KIVITELEZÉSÉT. A támogatást a Polgármesteri Hivatal által kiadott csekken lehet befizetni, a hivatal számlaszámára. Csekk kapható: Veres István tanácsnoknál (Kunszentmárton, Madách u. 2/a.). Várom megtisztelő támogatásukat. Őszinte tisztelettel: Veres István sk. tanácsnok Országos sikereket értek el rajziskolásaink Tápiószentmártonban, a Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték meg idén az Országos Grafika Versenyt, melyre általános,- és alapfokú művészeti iskolás növendékek nevezhettek. Művészeti iskolánk tehetséges tanulói is részt vettek ezen a versenyen. Minden korcsoportból egy diákot lehetett indítani a döntőbe. Házi versenyt rendeztünk, ahol kiválasztottuk a négy legügyesebb rajziskolást-, Király Dorinát, Habranyi Ágnest, Krivik Adriennt és Laurinyecz Mónikát. A gyerekek Lászlóffy Béla tanár úr kíséretében érkeztek a helyszínre. A tanulók az iskola három termében dolgozhattak 2 órán át. A diákoknak szükségük volt minden tudásukra és kreativitásukra, mert ott helyben tudták meg, mi lesz a feladatuk. közeli Kincsem Parkba, ahol gyönyörű lovakat nézhettünk meg. Három órakor végre elérkezett az eredményhirdetés pillanata, amit izgatottan vártunk, nem hiába. Eredményeink: Király Dorina III. helyezett, Habranyi Ágnes III. helyezett, felkészítő tanáruk Kiss Györgyi Laurinyecz Mónika II. helyezett, felkészítő tanára Molnár Adrienn. Nagyon büszkék vagyunk a tehetséges rajziskolásainkra, hogy ilyen jól teljesítettek. A következő nagy megmérettetésünk a IV. Országos Festészeti Verseny Budapesten, melyre már el is kezdtünk felkészülni. Reméljük, hogy ezen a versenyen is ilyen szép eredményeket fogunk elérni. Szabó Mihályné igazgató

6 XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM Fekete gólya fiókát mentett a család Katona Mihály vagyok, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja. Balla István vejem, valamint Balla Alexia unokám és Editke az élettársam, akik segítettek a fekete gólya fióka mentésében. Kunszentmárton város belterületi szélén a Nádor utca Szentesi út közötti területen, a hereföld szélélén augusztus 7-én egy fiatal (juv.) fekete gólya tartózkodott. A fiatal madarat már 6-án is látták ezen a helyen. Hetedikén a déli órákban a közelben lévő telephelyen tartózkodóknak feltűnt, hogy a madár még mindig ugyan ott gubbaszt. A vejem miután ő is a közeli telephelyen volt elment megnézni, ahogy közeledett a madár futni kezdett, de az egyik szárnyát húzta maga után, repülni nem tudott. Majd nehezen, de sikerült megfogni, ekkor kiderült, hogy a jobb szárnyán nyílt törés van. Telefont kaptam úgy 15 óra környékén Istvántól, aki közölte, hogy mire akadt rá s megkérdezte mi legyen a madár sorsa. Elhozattam a lakásomra, ahová 1515 perckor megérkezett ez a sérült, ijedt, de csodaszép fekete gólya. A nyílt törés miatt vérzett a szárnya, melyet tamponnal letöröltünk és bekötöttük a sebet, majd egy tiszta ruhával felkötöttük a sérült szárnyát hogy ne mozgassa. Ezt követően egy Kunszentmárton Nádor utca, Szentesi út közötti terület (a sérült fekete gólya megtalálási területe) Koordináták: É: 46,82, K: 20,28, UTM: DS 48 C2 méretes ládába helyeztük, hogy megnyugodjon. Nagy-nagy aggodalommal kezdtem meg telefonon a segítségkérést a Hortobágyi Nemzeti Park illetékes természet őrénél, a Körös-Maros Nemzeti Parknál, és természet őrénél. Többszöri hívásra sem tudtam kapcsolatot teremteni, majdnem egy óra alatt. Majd a Hortobágyi Állatkórházban Dr. Déri János állatorvossal sikerült kapcsolatot teremteni 16 óra környékén. Tájékoztatásom után máris a mentőkocsiba ült és elindult Kunszentmártonba. Közben a madarat megetettük egy pár éti csigával és szívószállal a csőrébe csepegtetve megitattuk többször is. A madár nyugodtan viselte a fájdalmát, meg-megsimogattam a fejét és beszéltem hozzá. A doktor úr háromnegyed hétre megérkezett és lekezelte a sebet, rögzítette a szárnyat és injekciót adott a madárnak. Majd szállító dobozba raktuk és betettük a mentőbe. Reméljük, hogy sikerült megmenteni ezt az ifjú szép madarat. Hogy mi történt nem tudni, talán neki repült egy villanyvezetéknek vagy lehet egy faágnak? Köszönet mindenkinek, akik segédkeztek, főleg dr. Déri úrnak! Katona Mihály Kunszentmárton a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja

XV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 7 Zeneszótól hangos a piac Egészséges, mint a makk egészségnevelési projekt Aki a piaci napokon a főtéren sétál, annak fülét különleges muzsika hangja üti meg. A megütni szó talán nem is jó, gyönyörködteti. Nem, most nem a magnóról játszott mulatós zenéről van szó, bár annak is meg van a maga hangulata. Ez citerahang. Lassabb szomorkás, vidám és gyors ütemek, ismerős magyar népdalok és magyar nóták következnek egymás után nagy változatossággal. Balla Tibor népművész szólaltatja meg ilyen csodálatosan ezt a hangszert. A 8-szor egymás után Arany Páva díjat nyert művész szinte megszámlálhatatlan dalt ismer, amiket természetesen fejből játszik. Tibor főleg lakodalmak, koncertek és táncházak alkalmával áll közönség elé. Az utóbbi időben pedig egyre gyakrabban a piacon is muzsikál. Csakhogy nehéz terep az utcazene, számtalan az igény, azonnali a kritika. Tibor mégis örömmel ül ki a padra, mert úgy érzi, a zene összehozza az embereket. Valóban... sokan megállnak, hallgatják virtuóz játékát és kérik a kedvenceiket, közben pedig valami plusszal töltődnek fel, ami a piacozásból igazi élményt formál. A Kunszentmártoni ÁMK Óvoda 2014. október 20-22-én Egészséges, mint a makk címmel Egészséghetet szervezett, melynek színhelye az óvoda intézménye, valamint a Dani Margit Sportcsarnok. A projekt célja figyelemfelkeltés volt egészségünk megóvása érdekében. Hangsúlyt kapott az egészséges életmódra nevelés, a helyes és egészséges táplálkozás, a mozgás, mint a gyermekek testi fejlődését elősegítő mindennapos tevékenység. A többnapos programsorozaton Ovi-mozi keretében oktató filmeket tekintettünk meg: Makk Marci, Bori a fogorvosnál, Bori az orvosi rendelőben címmel. Ezt követték a fogorvosi rendelőbe tett látogatások. A programhét meghívott vendége volt Dávid Dóra pszichológus, aki a gyermekek lelki egészségéről, nevelési problémákról, szülő-gyerek kapcsolatról, testvérek közötti konfliktuskezelésről tartott előadást a szülőknek. Fontosnak tartottuk, hogy a szülők a gyermeknevelés, - a lelki egészség- terén felmerülő problémáikra szakember bevonásával keressenek választ és megoldási lehetőségeket. Az építő fórum-beszélgetésnek reményeink szerint lesz folytatása, hiszen óvodai nevelésünkben a gyermekeknek nem csak a testi egészségének megőrzését kezeljük kiemelt figyelemmel, ugyanolyan fontosnak tartjuk a lelki egészségük megőrzését is. Az Egészséghét záró napján, 2014. október 22-én a Dani Margit Sportcsarnokban színes programmal készültünk, ahol részt vettek az óvodánkba járó kisgyermekeken és szüleiken kívül a Vörös Kereszt helyi szervezete, védőnő, az OMSZ egyik egészségügyi dolgozója, városunk polgármestere, képviselők, polgárőrök. A projekt célja figyelemfelkeltés volt egészségünk megóvása érdekében. Hangsúlyt kapott az egészséges életmódra nevelés, a helyes és egészséges táplálkozás, a mozgás, mint a gyermekek testi fejlődését elősegítő mindennapos tevékenység. Több, azaz 8 állomáson zajlott az egészségnevelési projekt, így minden gyerekcsoport jelen lehetett a tervezett tevékenységen. A tevékenységek együtt és külön-külön is hozzájárultak a gyermekek szemléletének formálásához, az egészséges életvitel iránti igényük kialakításához. A napot közös tornával kezdtük, melyet Pál Niki, aerobic oktató irányított. A mozgás óvodai nevelésünk kiemelt feladata, a felnőttek együtt a gyerekekkel vettek részt ebben, példát mutatva ez által a helyes és egészséges életviteli igényük kialakítására, élményeik, ismereteik gyarapítására a közös mozgásos tapasztalatok által. A program keretében az eseményen résztvevő gyermekek és felnőttek megismerkedhettek a Vöröskereszt munkatársaival és munkájukkal, az alapvető elsősegélynyújtás szabályaival, baleset megelőzéssel, a segélykérés lehetőségeivel. A gyermekeknek lehetőségük volt gyakorolni

8 a sebkötözést, vérzéscsillapítást, sőt az újraélesztést is! A szülők, gyermekeikkel karöltve kapcsolódtak be az elsősegélynyújtás rejtelmeibe. Játékos formában megismerkedhettek az egészséges és egészségtelen élelmiszerekkel, az egészséges táplálkozás szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásával, az egészségtelen (szervezetünkre káros) élelmiszerek vagy más fogyasztási cikkek káros következményeivel. Lehetőségük nyílt tapasztalatokat szerezni a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásának és feldolgozásának módjaival, az aszalt gyümölcsök íz világával. Az egészséges falatkák (teljes kiőrlésű kenyér, sajt, zöldségek) megismerése, valamint a saját maguk által szedett csipkebogyóból készült tea fogyasztása tudatosította bennük a természet-adta kincsek egészségünk megőrzését szolgáló hatását. A táplálék-piramis puzzle-szerű kirakása felhívta a figyelmet arra, hogy miből lehet és kell többet fogyasztani, és miből kevesebbet. A védőnő egészségmegóvásra, a betegségek megelőzésére hívta fel játékos formában a figyelmet. A szájhigiénia, a testápolás és fogápolás eszközeivel és helyes használatukkal is megismerkedhettek a gyerekek. Lehetőség nyílt kézműves foglalkozásra is, ahol a gyerekek Makk Marci - figurákat barkácsolhattak. A felnőttek számára szerveztünk külön programokat, így számukra lehetőség nyílt az Nektár Bio Egészségbolt termékeinek megismerésére, vérnyomás és vércukorszint mérésre, valamint az ambu-babán gyakorolt újraélesztésre is. Kipróbálhatták a fejmasszázst valamint a testedzést elősegítő kondi-gépeket. Leendő kiscsoportosaink számára csúszdázásra, mászókázásra biztosítottunk lehetőséget. Meghirdettük az Autó nélkül a városban akciónkat, mely egy közös sétával zárta volna le a Sportcsarnokban szervezett programunkat. Erre meghívtuk a óvodánk nevelőtestületén, dolgozóin, a gyerekeken és szülőkön kívül mindenkit, akinek kicsit is fontos egészsége védelme. Az egészséges szervezet számára nélkülözhetetlen tiszta levegő fontosságára szándékoztuk felhívni a figyelmet. Kértük, hogy ezen a napon a gyerekeket ne autóval hozzák óvodába, hanem biciklivel, vagy gyalog, nyomatékot adva ily módon is akciónk mindenkire érvényes voltára. Sajnos a tervezett sétát az esős idő nem tette lehetővé, de mindent pótolt Makra András népzenész fergeteges hangulatot előidéző muzsikája, a közös éneklés és tánc öröme. Programunk bizonyítja, hogy a jó célért megtett erőfeszítéseink, a magunk és gyermekeink egészségéért, szemléletük jó irányba történő formálódásáért megtett áldozatos munka nem hiábavaló. Reménységünk van afelől, hogy az elvetett mag a maga idejében meghozza gyümölcsét és mindent megteszünk azért, hogy gyermekeink már kora gyermekkorukban megkaphassák az egészséges életvitelhez szükséges segítséget. A program jól szolgálta a családdal való közvetlen kapcsolat kialakítását. A szülők aktív részesei voltak a projekt-tevékenységek lebonyolításának, lehetőséget biztosítottunk számukra, hogy betekintést nyerjenek óvodai életünkbe, megszokott napirendünkbe, gyermekük második otthonába. Karsai-Balogh Katalin óvodapedagógus XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM Konferencia Kunszentmártonban Első alkalommal rendeztek konferenciát a nemrégiben átadott Tanulmányi raktárban Egy elfeledett közösség nyomában. A kunszentmártoni zsidóság története 1852-től 1948-ig címmel. Az előadásokat követően a múzeum kápolna-kiállítótermében Dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója emlékkiállítást nyitott meg. Hegedűs Krisztián történész a konferencia és a kiállítás létrejöttének körülményeiről mesélt: A 70. Holokauszt emlékév évfordulójára kiírt minisztériumi pályázattal valósultak meg a rendezvények. Eddig szinte egyáltalán nem állt rendelkezésre anyag ebben a témában, de a kunszentmártoni zsidóság történetének tisztázása fontos a város története szempontjából. Ez is egy része történelmünknek, aminek ismerete nélkül nem lehet teljes képünk a város múltjáról. Az összegyűjtött anyagok hiánypótlók, de még koránt sincs vége a kutatásnak. A kiállított tablóanyagról sok információt tudhatunk meg a zsidóság történetéről, szokásairól, kultúrájáról Dr. Szegő Ágnes könyvtárvezető (Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára) előadást tart

XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM 9 Márton-napi szavalóverseny Immáron XX. alkalommal rendeztük meg a nagy érdeklődésnek örvendő Márton-napi szavalóversenyt Kunszentmárton Művelődési Központjában. A gyermekek ezúttal is derekasan felkészültek, és nagyon szép versekkel kápráztatták el a nagyérdemű közönséget. Ezért mindenképpen köszönet, és dicséret illeti az őket felkészítő tanárokat, a segítő szülőket is. Összesen 78 fő mérte össze tudását 6 korosztályban. Változatosságban sem volt hiány, az egészen szívhez szóló versektől a humorosabb hangvételű költeményekig mindenki megtalálhatta a maga kedvencét, az előadásmódok pedig kiváló felkészültségről árulkodtak, sokszor önmagukért beszéltek. Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek, és reméljük sokukkal találkozunk jövőre is. Mihályi Tamás Helyezettek: 1. osztály: I. Garamvölgyi Milán, II. Bihari Borka, III. Balajti Adél 2. osztály: I. Fazekas Máté László, II. Horváth Simon István, III. Nagygyörgy Beatrix, Pálinkás Enikő Anna 3. osztály: I. Czakó Virginia, II. Laczkó Bence, III. Szűcs Borbála 4. osztály: I. Kalóz Izabella, Paulovics Panna, II. Tígyi Róbert, Kiss Nóra, III. Vitkó Katalin Réka Volt egyszer egy Pannónia November 14-én a Helytörténeti Múzeumban a Pannónia Szőrmegyárról nyílt kiállítás. Mintegy 250-en vettek részt a megnyitón, közülük sokan korábban a gyár munkatársai voltak. Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket, majd Pusztai Gabriella intézményvezető a Pannónia történetének fontosabb eseményeit ismertette és az ott dolgozó közösség mindennapjairól is elhangzott néhány,- a jelenlévők körében jól ismert, mára már szép emlékké vált anekdota. A kiállítás anyaga felajánlásokból és Szabó Tamás gyűjtő több mint két éves munkájából állt ösze. Tamás, aki maga is huszonöt évig dolgozott a Pannóniában mint szabász, sokat tudott mesélni a gyár életéről. Ezek a dolgok most még élénken élnek az emberekben, de eljön az az idő, amikor már valóban csak történelem lesz, ezért kell még most megmenteni őket. Az üzem a város helytörténetének egy fontos adaléka, egyrészt mert szinte nincs is olyan kunszentmártoni család, ahol ne dolgozott volna valaki ott, másrészt világhírű cégeknek szállított, ami városunknak is nagy hírnevet szerzett. Nagyon örülök és köszönöm volt kollégáimnak, barátaimnak, hogy eljöttek, és szeretnék külön köszönetet mondani a tulajdonosoknak, akik első kérésre segítettek munkámban! A kiállításon iratanyagok, az előállított termékek, a termelési folyamat eszközei láthatók. Az Óperenciás tengeren túl Ezzel a címmel rendezett térségi népmese mondó versenyt a Tehetségnapok Rendezvénysorozat keretén belül a Szent Anna Katolikus Óvoda november 18-án. A versenyre hat település intézményeiből érkeztek kis-, középső-, és nagycsoportos gyermekek, összesen huszonketten. Smuta Zsoltné óvodavezető köszöntőjében elmondta, hogy az óvodában a hagyományőrzésre kiemelt figyelmet fordítanak, aminek egyik eleme a népmesék továbbadása. A rendezvény színvonalát emelte, hogy az óvodapedagógusok kun viseletet is bemutattak. A verseny két szakaszban zajlott, a szüneti uzsonna és tea után a gyerekek játszóházban pihenték ki az izgalmakat. Szabó Mihályné iskolaigazgató, a zsűri elnöke, ismertette az eredményeket. Figyelembe vették a gyerekek szövegtudását, arcjátékát, előadásmódját, a nyelvi eszközök használatát. A versenyzők arany, ezüst és bronz emléklapokat, illetve könyvajándékokat kaptak. A verseny után táncházba várták a szervezők a gyerekeket és a szülőket. A díjak átadása után Kövesdy Zsolt plébános különdíjakat adott át a martfűi és tiszakürti óvodák képviselőinek. 5-6. osztály: I. Ugrai Dániel, Demeter Hanna, II. Lengyel Laura, III. Tóth Armand Kevin, Balogh Lili 7-8. osztály: I. Szakács Laura, II. Csató Csenge, III. Légrádi Blanka A gyerekek hagyományörző ruhákban, népviseletben versenyeztek.

10 XV. ÉVFOLYAM 11SZÁM Az idősekért futottak 2014.10.19-én vasárnap délután 14:00-kor Együtt az Idősekért! Jótékonysági futást rendeztünk a Körös gáton a híd lábától a Győri szervizig tartó aszfaltozott szakaszon. Szeretném pár sorban röviden ismertetni, hogyan is indult ez az egész ötlet. Egy héttel a futás előtt Herczeg Józsefné Zsuzsika mesélte milyen jó programon vett részt Budapesten- családi futáson. Akik ott voltunk felcsillant a szemünk, hogy milyen jó lehetett. Nem sokáig gondolkoztunk, elhatároztuk, mi is rendezzünk egy futást, azzal a céllal, hogy a befolyó nevezési díjakból kicsit otthonosabbá tudjuk majd tenni megújuló intézményünket. Másnap el is indult a szervezés-gondolkodás mit és hogyan kellene. Nyíri Csaba segítségével kezdődött a program meghirdetése, ugyanis ő készítette el a plakátot. Nagyon nagy izgalommal járt a szervezés, ugyanis nagyon kevés volt az idő. Igazából 10.13-tól 10.17-ig lehetett jelent- kezni. Péntek délutánra kb. 60 fő volt följegyezve, aki valamilyen formában részt vesz a rendezvényen. Úgy gondoltuk elég jó arány, ahhoz, hogy kevés volt az idő a meghirdetéshez. Azonban fantasztikus érzés volt, amikor elfogyott a 120. rajtszámunk és filctollal kellett pótolnunk. Az óvódástól a 94 éves résztvevőig minden korosztály megtalálható volt. Minden befutót üdítő és sütemény várta a célnál, melyet szeretnénk megköszönni a Talmácsi Cukrászdának és Gulyásné Török Annának. Szeretnénk megköszönni a futás lebonyolítását Sári Mária és Vincze Béla testnevelőknek. Köszönet a hangosításért Balogh Gézának, a konferálásért ifj. Cseh Andrásnak valamint köszönjük a jobbnál jobb képeket Cseh-Niczky Nikolettnek és Pintér Attilának. Példaértékű városunkban, hogy a célunk elérését ilyen sokan támogatták és hozzá járultak időseink szebb, otthonosabb környezetének megvalósításához. Minden kedves résztvevőnek és támogatónak köszönjük, hogy velünk töltötték ezt a gyönyörű vasárnap délutánt. Márton-napi egészségnap a Vöröskereszt szervezésében A Dani Margit Sportcsarnokban rendezte a Kunszentmátoni Területi Vöröskereszt a nagyszabású versenyt. A térség általános-, és középiskoláiból 9 csapat érkezett. A csapatok csecsemőgondozásban, elsősegélynyújtásban, valamint vöröskeresztes, helyes táplálkozás és egészséges életmód ismeretekben mérték össze tudásukat. Az egyes állomások mellet játékos feladatok is várták a gyerekeket. Minden csapatnak rajzolnia kellett egy plakátot, ami az egészséges életmódra hívja fel a figyelmet, de gyümölcstálakat is készítettek Hogyan kedveltessük meg a gyümölcsöket kistestvérünkkel? -témában. A rendezvényre ellátogatott Boldog István országgyűlési képviselő, Vass Zoltán a KLIK kunszentmártoni tankerületének igazgatója, Sinkó Káli Róbert, a JNKSZ megyei Vöröskereszt elnöke, Nagy Ágnes Ildikó, a Vöröskereszt megyei igazgatója és Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr. A közép-és álatalános iskolák csapatait külön értékelték, így a megyei versenyre továbbjutott a Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola, a Tiszaföldvári Hajnóczi József Gimnázium, valamint a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola DUNANT Lovagok csapata.

XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM 11 Kunszentmárton Arad emlékfutás Október 4., hajnali 3 óra 45 perc. Már gyülekezik a kis csapat a főtéren a szökőkút mellett. Barantások, szülők, kísérők, mindenki azon töpreng, vajon megázunk-e? Két óra múlva ez már nem volt kérdés. A nap első felében bőven jutott az égi áldásból, de erre mindannyian felkészültünk. A Haranglábnál elmondott fohászunk után kevéssel öt óra előtt indult neki a 134 km-s távnak az első futó a Városháza elől, kezében az erre az alkalomra faragott váltóbottal. A kis kopjafa méltó kísérőnk volt az úton. Ő volt az, aki valóban végig úton volt, hisz mi azért 3 5 10 kilométerenként váltottuk egymást, attól függően, ki mennyit vállalt. A biztonságunk érdekében néhányszor bőrig ázott a nap folyamán Nyíri Csaba tanár úr és Pintér Attila is, akik kerékpáron követték a futókat egészen Aradig. Köszönjük nekik! Külön öröm számunkra, hogy a 24 futóból csupán heten voltunk felnőttek, a fiatalok pedig derekasan kitettek magukért. Büszke vagyok rájuk! Különösen azért, mert a teljesített távjaikon felül többen beálltak a kisebbek, tapasztalatlanabbak mellé segítve, bátorítva őket. Az emelkedett hangulatot és lendületet még az sem törte meg, hogy a fiatalabbaknak magyaráznunk kellett, miért is kell majd egy órát várakoznunk az üres EU-s határátkelőhelyen, míg végre visszakaptuk az igazolványainkat. Utána már simán ment minden, és az indulástól mért kicsivel több, mint 11 óra elteltével az Arad várostáblánál ünnepelhettünk! A nap azonban még nem ért véget. A mártírhalált halt tizenhárom tábornok egykori vesztőhelyének közelében álló obeliszknél a Napsólyom Baranta és az Általános Iskola nevében koszorúkat helyeztünk el. A nap utolsó meglepetése itt ért. Megindító volt látni, ahogy ezek az egész nap kitartóan futó, rosszalkodó, sokszor kiabáló (tehát) gyerekek hogyan változtak meg egy csapásra, amint felvették a fegyverkabátjukat, és felsorakoztak a koszorúzáshoz. Példamutató fegyelmet tanúsítottak, amit azoknak, akik ismerik őket személyesen, bizony elég nehéz elhinni. Senki nem kérte őket rá, mégis egymást türelmesen megvárva vitték fel a lépcsőkön a mécseseiket, és néhány pillanatig saját gondolataikba mélyedve álltak. Sajnálom, hogy az otthoniak nem láthatták az arcukat. Ezekért a pillanatokért futottunk! Köszönjük Papp Lászlónak és minden szülőnek, hogy részünk lehetett ebben az élményben! Idősek napja az Idősek Otthonában Lászlóffy Béla 2014. 10.01-jén hagyományokhoz híven megrendezésre került az Idősek Napja az Idősek Otthonában. Ez a szép nap 9:00-kor ünnepi szentmisével indult. 10:00-kor Balláné Veres Judit intézményvezető köszöntötte időseinket, majd a Szent Anna Katolikus Óvoda Margaréta csoportja Szilágyi Éva és Gyalai Éva óvónéni vezetésével énekes- táncos előadással kedveskedtek az időseknek, melynek témája a Mihály napi vásár volt. Nagyon kedves ajándékot készítettek a kisóvódások e jeles nap alkalmából. A délelőtt folyamán az elmúlt egy év eseményeit idéztük fel képekben majd közösen elfogyasztottuk az ünnepi ebédet. A délután sem telt el program nélkül, ugyanis 14:00-tól Berec Zsolt zenés délutánjával folytattuk. Nagyon jól érezték magukat időseink énekeltek, majd néhányan táncra is perdültek.

12 XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM Rendőrségi hírek KUNSZENTMÁRTON RENDŐRKAPITÁNYSÁG 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 7. 5441 Kunszentmárton Pf.: 6. telefon: 56/560-610, BM 32/43-10 fax: 56/560-614, BM 32/43-26 e-mail: egedi.istvan @jasz.police.hu Látni és látszani A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is útjára indított Látni és látszani nevet viselő országos közlekedésbiztonsági kampányához. Ennek keretében a személy-, illetve tehergépkocsik és motorkerékpárok, továbbá kerékpárok vezetői 2014. október 15-től 2014. december 15-ig ingyenesen élhetnek azzal lehetőséggel, hogy a kampányban részt vevő szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel, valamit hasznos tanácsokkal látják el a járművezetőket. A rendőrség 2014. október 15-től 2014. december 15-ig országos fokozott közúti ellenőrzést tart, melynek során teljes körűen és kiemelten vizsgálják a rendőrök a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét. A Látni és látszani szlogen mögé 2013. évben több, mint kétszáz autós szakszerviz és mintegy száz optikai cég állt, míg a másik oldalon csaknem 15 ezer autós csatlakozott a kampányhoz és közel ezer ingyenes látásvizsgálatot végeztek el, ily módon is kifejezve milyen fontos számukra a biztonságos közlekedés. A kampányban résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak. Biztonságos közlekedést kíván a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság! Kunszentmártonban egy csütörtöki piaci napon több mint százan töltöttek ki közlekedéssel kapcsolatos teszteket és vettek részt az ingyenes látásvizsgálaton! Befolyásolt állapotban közlekedett A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkaptányság járőrei 2014. november 13-án 16 óra körüli időben igazoltatták Kunszentmárton belterületén, a segédmotoros kerékpárral közlekedő helybéli lakost. A férfival szemben alkalmazott légalkohol mérő készülék pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások a 37 éves férfit elfogták, előállították a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas megalapozott gyanúja miatt büntető eljárást indítottak ellene. Előzetes letartóztatásban A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt indított eljárást F. Zoltán 47 éves nyékládházi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. november 11-én a reggeli órákban több családi ház udvarába bejutott. Az ingatlanok ajtajait, ablakait befeszítette és onnan készpénzt, ékszert tulajdonított el. A nyomozók az ügyben végzett adatgyűjtés, tanúkutatás eredményeként megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével F. Zoltán megalapozottan gyanúsítható. A rendőrök a nyékládházi lakost elfogták és előállították, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették. A Szolnoki Járásbíróság a férfi előzetes letartóztatását elrendelte. Fekete Tamásné r.őrnagy kiemelt főreferens

XV. ÉVFOLYAM 11.SZÁM 13 Sport hírek - labdarúgás GYŐZELMEK! GÓLZÁPOR! A megyei II. osztályú U21 bajnokság 2014 őszi idényét négy győzelemmel kezdte a KuTE csapata, így Marta Dorin fiai vezetik a tabellát. KuTE-Mezőtúr 6-1 (1-1) vezette: Földi János (Simon Ádám) KuTE: Kelemen (Filep)-Gödő M., Mihály D., Zsiros (Lengyel R.), Kardos-Lengyel D., Sütő (Polecsák), Géczi, Csernus (Gödő Cs.)-Cseh, Görcsi. Gólszerzők: Görcsi (4), Cseh, Lengyel D. ill. Fehér A második félidőben tarolt a KuTE ifi. Tiszaszentimre-KuTE 3-4 (3-3) vezette: Rajcsányi Sándor (Ifj.S.Nagy Zsolt) KuTE: Filep-Gödő M., Mihály D., Lengyel R., Polecsák-Lengyel D., Sütő, Gödő Cs., Géczi-Cseh, Görcsi. Gólszerzők: Gyulai (2), Tóth S. ill. Cseh (2), Lengyel D., Gödő M. Értékes győzelem öt U17-es játékossal csere nélkül!!! KuTE-Tiszagyenda 10-0 (5-0) vezette: Borók Károly (Tóth Ferenc) KuTE: Kelemen (Filep)-Lengyel R., Gödő M., Zsiros (Lajkó), Kardos (Polecsák)-Lengyel D., Vaszil (Sütő), Mészáros M. (Danyi), Géczi (Csernus)-Cseh (Gödő Cs.), Görcsi. Gólszerzők: Görcsi (5), Géczi (2), Cseh, Mészáros M., Lengyel D. A KuTE ifi egy súlycsoporttal magasabban volt. Jászboldogháza-KuTE 0-9 (0-4) vezette: Csányi Miklós (Visnyei Zoltán) KuTE: Kelemen (Filep)-Lengyel R., Gödő M. (Lajkó), Zsiros, Kardos-Lengyel D., Mészáros M., Géczi, Csernus (Sütő)- Cseh, Görcsi. Gólszerzők: Cseh (3), Görcsi (3), Sütő (2), Mészáros Martin. Mindkét játékrészben a KuTE irányította a mérkőzést, magabiztosan, élen állóhoz méltón játszott, és csak egy gól hiányzott a kétszámjegyű győzelemhez! A megyei II. osztályú bajnokság 2014 őszi idényét két vereséggel kezdte a KuTE felnőtt csapata, a harmadik találkozón viszont az Érparti sporttelepen gólzáporos győzelmet aratott Tiszagyenda felett Marta Dorin legénysége. KuTE-Mezőtúr 0-1 (0-0) 120 néző, vezette: Szekeres Zsolt KuTE: Benkó-Józsa, Somodi Sz. (Mészáros), Burai, Somodi D.-Pálinkás Á., Nagy I. (Horthy), Csipai, Ráfli (Pálinkás D.)- Zsombik (Kiss I.), Majzik. Gólszerző: Papp (80 ) Kemény küzdelemben a múlt évi megyei I. osztályú vendégcsapat a hajrában szerzett góllal szerezte meg a győzelmet. Tiszaszentimre-KuTE 3-0 (0-0) 125 néző, vezette: S.Nagy Zsolt KuTE: Benkó-Józsa, Somodi Sz., Burai, Somodi D.-Pálinkás Á. (Kiss I.), Csipai, Kézsmárki, Ráfli-Zsombik, Farkas (Pálinkás D.) Gólszerzők: Ferenczi (57, 63 11-esből), Bekecs (87 ). A hazaiak a második félidőben kihasználták a KuTE védekezés megingásait, a vendégek viszont a támadásban pontatlanok voltak. KuTE-Tiszagyenda 8-0 (4-0) 100 néző, vezette: Leitmann Attila KuTE: Benkó (Lengyel Cs.)-Somodi D., Somodi Sz., Csipai, Burai-Pálinkás Á, Nagy I. (Horthy), Kézsmárki (Farkas), Zsombik (Ráfli)-Majzik (Pálinkás D.), Viczián. Gólszerzők: Viczián (4), Majzik (3), Somodi Sz. A hazai csapat széleken vezetett támadásokkal felőrölte a fokozatosan elfáradó vendégeket és gólzáporos győzelemmel szerezte meg a három pontot. Jászboldogháza-KuTE 1-1 (1-1) 50 néző, vezette: Peredi Tibor KuTE: Benkó-Somodi D., Somodi Sz., Csipai, Burai-Pálinkás Á., Nagy I. (Ráfli), Kézsmárki, Zsombik-Majzik, Viczián. Gólszerzők: Bodor (30 ) ill Benkó (15 11-esből) A KuTE kapusa biztosan értékesítette a büntetőt, a támadásokat viszont nem tudták a vendégek góllal befejezni, így maradt a döntetlen a sereghajtó otthonában. A bajnokság állása a 4. forduló után: 1.KuTE 12, 2.Jászkisér 12, 3.Nagyiván 12, 4.Tószeg 10, 5.Jászalsószentgyörgy 6.Tiszajenő 6, 7.Zagyvarékas 6, 8.Jászboldogháza 6, 9.Tiszapüspöki 5, 10.Mezőtúr 4, 11.Szászberek 4, 12.Tiszaföldvár 3, 13.Jászladány 3, 14.Tiszagyenda 2, 15.Tiszaszentimre 1. 16.Cibakháza 0 ponttal. A bajnokság állása a 4. forduló után: 1.Nagyiván 12, 2.Tiszajenő 10, 3.Mezőzúr 9, 4.Jászalasószentgyörgy 7, 5.Tiszaszentimre 6, 6.Tószeg 6, 7.Tiszaföldvár 5, 8.Jászkisér 5, 9.KuTE 4, 10.Cibakháza 4, 11.Szászberek 4,12, Tiszapüspöki 3, 13.Zagyvarékas 3, 14.Tiszagyenda 3, 15.Jászladány 3, 16.Jászboldogháza 1. Pálinkás Ferenc

14 XV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM Sakk, kézilabda Szent Márton Kupa Sakk Villámtorma, 2014. november 16, városi könyvtár A hagyományokhoz híven november 16-án, vasárnap délelőtt a KUTE sakk szakosztálya és a Városi Könyvtár megrendezte az egyéni sakkversenyt. A SZENT MÁRTON KUPA SAKKVERSENY ezúttal 3 kategóriában lett meghirdetve és megrendezve. A verseny megkezdése előtt Kószó Béla, a V. B elnöke ismertette a versenyre vonatkozó szabályokat és az értékelés rendjét. A kategóriákban az alábbi eredmények születtek: SERDÜLŐK I. 1. Óberna Dominik 5 pont 2. Tóth Martin 4,5 pont 3. Túri Márk 2 pont 4. Sárközi Soma 0,5 pont SERDÜLŐK II. 1. Nacsa Ivett 3,5 pont 2. Határ Márk 1,5 pont 3. Szepesy Sándor 1 pont FELNŐTTEK 1. Samu László 4,5 pont 2. Cseleszki Gábor 4 pont 3. Ambrus Sándor 2,5 pont 4. Lantos László 1 pont SENIOROK 1. Kószó Béla 3 pont 2. id. Samu László 2 pont 3. Gyóllai András 1 pont A szervezők Szabó Imre és Herczeg László voltak, a versenyek lebonyolításában segédkeztek: Kószó Béla, Csetényi Mihály, Herczeg László. A sakk szakosztály szponzorai voltak: KUTE, városi könyvtár, Kunszentmárton város Önkormányzata (Wenner-Várkonyi Attila polgármester) és 4 db sakkórával Kiss Péter főmérnök, okl. bányamérnök, környezetvédelmi szakértő (Miskolc). Segítségüket nagyon köszönjük. A többfordulós városi sakkverseny első fordulója november 29-én, szombaton de. 9 órakor kezdődik a városi könyvtárban. Szabó Imre KuTE Sakk Szakosztály vezető Vereség után győzelmek- KÉZILABDA Szeptember 28-án az NB I-es Balmazújváros U23-as korosztályú csapatához utazott az UniTrade Kunszentmárton Kézilabda Sport Klub. A Magyar Kézilabda Szövetség döntése értelmében, valamennyi élvonalban szereplő klub köteles az utánpótlás csapatát valamely alacsonyabb bajnokság felnőtt mezőnyében versenyeztetni. A balmazújvárosi fiatalok ebben a szezonban az NB II-es bajnokság dél-keleti csoportját erősítik. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, a 3. percben 3-0 volt az eredmény. Gyorsan rendeztük sorainkat és pár perc alatt kiegyenlítettünk (4-4). Sajnos csapatunk rengeteg hibával játszott, amit a balmazújvárosiak ki is használtak, a szünetre már 3 gólos előnyt szereztek. A játék képe a második játékrészben sem változott. Csapatunk folyamatosan próbált felzárkózni, de nem sok sikerrel. A 44. percben már 8 gólos hátrányban voltunk (28-20). A mérkőzés utolsó szakaszában sem sikerült szépítenünk, így a végen megérdemelt hazai győzelem született. Felnőtt mérkőzés: Balmazújváros U23 UniTrade Kunszentmárton KSK: 35-26 (17-14) Góllövők: Cselovszki Cs. 5, Losonc L. 1, Fekete K. 5, Kovács A. 1, Nyikos T. 1, Simon I. 1, Tóth L. 12. Október 4-én az Újkígyós csapata érkezett városunkba. A mérkőzés eleje kiegyenlített küzdelmet hozott. A szünet előtt már 6 góllal is vezettünk, de 2 perc alatt 3 gyors gólt kaptunk. A fordulás után ismét a mi akaratunk érvényesült, a pontszerzés esélyét sem adtuk meg a vendégeknek, akik hősiesen küzdöttek. Felnőtt mérkőzés: UniTrade Kunszentmárton KSK Újkígyósi KC: 29-25 (15-13) Góllövők: Cselovszki Cs. 6, Fekete K. 2, Kovács A. 3, Krasznai G. 5, Losonc L. 1, Oláh D. 1, Perjési V. 2, Simon I. 1, Szabó Á. 1, Tóth L. 7. Junior mérkőzés: UniTrade Kunszentmárton KSK Újkígyósi KC: 36-19 (16-5) Újabb szenzációs győzelemmel folytatta szereplését junior csapatunk. Október 11-én a Hajdúszoboszló csapatát láttuk vendégül a Dani Margit Sportcsarnokban. A vendégek csak az első 15 percig tudtak lépést tartani

Megemlékezések Emlékezés Berta István (1957-2010) halálának 4. évfordulóján. Múlnak a napok, múlnak az évek, de mi soha nem feledünk Téged. Bár elmentél, mégis köztünk vagy, Emléked örökké megmarad. Szerető Családod Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Félegyházi Kiss Ferenc Csongrádi Béla halálának 14. évfordulójára Pihenj te drága szív, megszüntél dobogni. Szerető jóságod nem hadjuk feledni, Mert elfelejteni téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni ezután is élni nélküled. Szerető családod: feleséged, lányod, vejed, fiad, menyed és unokáid. Nádas András és neje Lados Mária születésének 90. halálának 15. évfordulóján, közelgő névnapján. Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, megtölteni szépséggel a családod életét. Elmentél, s vele együtt a remény, de lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy. Szerető feleséged, lányaid, vejed, unokáid, dédunokáid. Kungyalu, Tiszaföldvár halálának 20. évfordulóján Régi sír a temetőbe Rajta virág koszorú Mellette a Légrádi család Szíve nagyon szomorú. Emlékeznek gyermekeik: Ágnes és Károly, unokáik: Károly, Gábor és Ákos Apróhirdetés Kiszámítható, biztos, passzív jövedelem. Törzsvásárlói rendszer bővítésére, kiépítésére munkatársakat keresek. info: 0620/411-20-59 Kegyelet Sírkő Kft. Kunszentmárton, Jókai u. 37. (a régi üzlet helyén) Tel.: 56/ 461-108 Ügyelet a nap 24 órájában. Temetkezési előtakarékosság kötése. Üzletvezető: Révész Imréné Tel.: 06 30/ 303-5224 Kunszentmárton Város Önkormányzatának lapja, Kiadja: Kunszentmárton Város Képviselő-testülete, Cím: 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1. Tel.: 36 56 560 500 e-mail címe: kunszentmartoniujsag@gmail.com Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság:, Felelős kiadó: Wenner-Várkonyi Attila Nyomdai munkák: Lantos Print Kft. Kunszentmárton Kedves Olvasók! Így ünnepek közeledtével mindannyian vegyes érzelmekkel várjuk az ünnepeket és elgondolkodunk. Sajnos már nem ülhetünk mindannyian az ünnepi asztalhoz, mert vannak, akik már nincsenek közöttünk, de a szívünkben ott vannak ők is velünk. Én most szeretném megragadni ezen ünnepi alkalmat, hogy köszönetet mondjak gyermekeimnek, akik lehetőségeikhez mérten a lehető legtöbb támogatást nyújtották nekem és midig mellettem állnak, és testvéreimnek is köszönetet mondok mindazért sok segítségért, amiben engem és férjemet részesítették eddig. Mivel sajnos nem tudom úgy viszonozni, ahogy szeretném, ezúton is kívánok nekik és családjuknak békés boldog ünnepeket és jó egészséget, mivel a legdrágább kincsünk a családunk és az egészségünk. Boldog karácsonyt: Nyilasné Benke Rozikának és családjának, Gödő Jánosné Benke Julikának és családjának, Tomonyiczka Józsefné Benke Icukának és családjának, Benke Györgynek és családjának, Benke Andrásnak, Szerényi Istvánné Benke Magdikának és családjának Ady Endre Karácsonyi rege / részlet/ Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tisztaszívből -Úgy mint régen- Fohászkodni, De jó volna megnyugodni.. De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek Tóth Árpádné Benke Anna

Gordius 95 Zrt. Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 33. Nyitvatartás: Tel.: 56/461-317 hétköznap 7-17 óráig 30/243-6319 szombaton 8-12 óráig ügyelet: 30/ 742-1231 e-mail: bolt.kunszent@gordiusz95zrt.hu A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. bérbe adja Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 32. szám alatti Autóbuszpályaudvar épületében lévő 102 m2-es UTASELLÁTÓ BÜFÉ helyiségét az utazóközönség és a lakosság kiszolgálásáhozkapcsolódó szolgáltatási tevékenységek végzésére. Részletes tájékoztatás: 56/420-111/169 mellék Kezdje el időben a karácsonyi felkészülést! Megérkeztek hagyományos és Exclusive minőségi karácsonyi dekorációs világítások, kültérre, beltérre: LED-es fényfüggönyök, fényfüzérek, ablakdíszek. bővültünk: minőségi konyhai eszközökkel: valódi kerámia késekkel, késszettekkel, kerámia serpenyőkkel, kerámia edénykészletekkel. Folyamatosan kaphatók, egyre szélesebb választékban, háztartási kis- és nagy-gépek, gyártói garanciával.