A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes



Hasonló dokumentumok
közig határ neve Hajdú-Bihar Tápiószőlős Hevesvezekény

NMH 1 T A nyilvántartott álláskeresők száma a tartózkodási helyük szerint, településenként ( i állapot szerint)

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Berettyó Körös Helyi Közösség Észak Hajdúsági Dél Nyírségi Ligetaljai Helyi Közösség Hajdúk Helyi Közösség

343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl. Az építésügyi hatóság

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. /2006. ( ) ÖTM rendelete

Somogy Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

Postahely Irányítószám Település Posta címe Aba posta 8127 Aba Aba Rákóczi utca 67 Abádszalók posta 5241 Abádszalók Abádszalók Deák Ferenc út 5.

Működő IKSZT címbirtokos szervezetek

utalandó No. Település neve Megye Önkormányzat hivatalos neve Könyvtár neve támogatás (e Ft)

Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági

MAGYAR KÖZLÖNY. 21. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA február 12., kedd. Tartalomjegyzék

KÖNYVTÁRI ÉRDEKELTSÉGNÖVELŐ TÁMOGATÁS 2008.

ACS név Település Megye

Bevezetett helyi adók Somogy megye január 1-jei állapot

147/2009. (XI. 6.) FVM rendelet

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA december 31., péntek. Tartalomjegyzék

Ivóvizek fluorid, jodid tartalma Baranya megyében

2008. évi I. törvény az Országos Területrendezési Tervrl szóló évi XXVI. törvény módosításáról (Magyar Közlöny 2008/99 szám)

Értékelési szempontok

Nincs IRSZ 0 Ismeretlen irszám Ismeretlen irszám Budapest Budapest I-ker Budapest Budapest I-ker Budapest Budapest I-ker

1. oldal. B_Lakossági tájékoztatás. Általános információk a vízellátási területről

19/2006. ( XII. 8.) Kgy. rendelet

Takarékszövetkezet Irányítószám Helység Utca, házszám Bak és Vidéke Takarékszövetkezet 8945 Bak Széchenyi tér 2. Bak és Vidéke Takarékszövetkezet

No. KSH kód Település neve Megye Önkormányzat hivatalos neve Könyvtár neve

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet

Irományszám : 1-[,,Q/(1 / ápr 2 1. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Módosító iavaslat

1. melléklet a 149/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez

Baja-Bácsbokod-Kelebia-Szeged Baja-Kecskemét-Szolnok Baja-Jánoshalma-Szeged Baja-Mélykút-Szeged-Békéscsaba

145/2009. (XI. 6.) FVM rendelet

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7.

GINOP TELEPÜLÉS LISTA SZABAD VÁLLALKOZÁSI ZÓNÁK. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. 5.

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: május 7-től

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Baja-Bácsbokod-Kelebia-Szeged Baja-Kecskemét-Szolnok Baja-Jánoshalma-Szeged Baja-Mélykút-Szeged-Békéscsaba

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: október 03-tól

Ivóvíz-szolgáltatás önkormányzati tulajdonú közművön keresztül től hatályos ivóvízdíj mértéke ( nettó ) Település neve Változó Alapdíj

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: február 2-től

Takarékbank Zrt. - Takarékszövetkezetek ATM hálózata

Város ATM ID Helyszín I.sz. Cím Megjegyzés Aba S6T57806 Kápolnásnyék és V Petőfi u. 95. Abádszalók S6T70102 Tiszafüred és V.


Online posták listája május

97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet. a borok eredetvédelmi szabályairól. Tájbor. A tájbor elnevezése. Meghatározott termőhelyről származó minőségi bor

1.sz. Kézikönyv. Szolgáltatási és kiszolgáló helyek listája

HÍRDETMÉNY. A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR (Baranya Megyei Területi Igazgatósága Állampénztári Iroda) kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Lónyay-főcsatorna (2-3 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.

Nógrád megye. szolgáló hely. 4 Bánk 200 Ft/m2 egyéb ,7 400 Ft/m2 üzlet,mühely,

Nógrád megye. szolgáló hely. 4 Bánk 200 Ft/m2 egyéb ,7 400 Ft/m2 üzlet,mühely,

MEGÍTÉLT védőeszköz támogatás. tűzoltó bevetési védőruha. Önkéntes tűzoltó egyesület (pályázó) pontos megnevezése. tűzoltó védőkesztyű

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: június 30-tól

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: április 7-től

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: február 10-től

MIKROFILMES MÁSODPÉLDÁNYOK JEGYZÉKE

148/2009. (XI. 6.) FVM rendelet

k, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselık, k, valamint Országgyőlési

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: január 20-tól

Kéthelyi iszapkezelési térség

KOSÁR ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000

2009. július 22. MELLÉKLETEK

Víziközmű Társulások

ÁTNÉZETI TÉRKÉP Jelmagyarázat

Takarékszövetkezet Ir.sz. Megye Város Utca Telefon A Telefon B AGRIA Bélapátfalva 3300 Heves Eger Katona tér / /

E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. - Elosztói Üzletszabályzat

IIIIIIIIIII

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Hevesi-sík (2-9 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Szálláshelyek fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP

Készítmény típusa. Település Hrsz. Időpont. (fungicid/herbicid/inszekticid)

Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Közlekedéstudományi Konferencia Győr Veszprémi László Területi Igazgató MÁV Zrt., PÜF Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest

Ellátási terület Idıbeli típusa* hatály*** ágazat** 1. vagyonkezelés Ivóvíz Eger határozatlan

EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató

Pest Megye Közgyőlésének 5/2012. (V.10.) önkormányzati rendelete melléklete melléklet

Takarékbank Zrt. - Takarékszövetkezetek ATM hálózata

PRÍMAGÁZ PRÍMA KUPON PROMÓCIÓ ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE szeptember hó 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: május 4-től

Magyarország összesített fogathajtó versenynaptára FRISSÍTVE: május 04. Időpont Országos versenyek MEGYE

2003. évi LXXVII. törvény. egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról

I számú melléklet. Városi könyvtárak listája. Művelődési Ház és Könyvtár Közösségi-Kulturális Központ és Könyvtár Városi Könyvtár és Múzeum

Takarékbank Zrt. - Takarékszövetkezetek ATM hálózat lista Üzemeltetık szerinti sorrendben

BARANYA MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE

Győr-Moson-Sopron megye

61/2006. (VIII. 22.) FVM rendelet. a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékességi területéről 1.

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Sebes-Körös (2-14 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.

BUDAPEST ÉS PEST MEGYE SÜRGŐSSÉGI ÉS AKUT ÜGYELETI BEUTALÁSI RENDJE JANUÁR 1-TŐL

Település Pályázó Megye A Kistérség Gazdasági Kulturális Felemelkedéséért augusztus 2. szombat Elek 1

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal június 1. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATAINAK CÍMLISTÁJA

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations

Álmosd Község Önkormányzata Álmosd Álmosd Bocskai István Általános Iskola OM Bocskai István Általános Iskola

Sormunka ütemterv évre

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: május 11-től

KAPOSVÁR. Az intézmény faxszáma: 82/ Az intézmény tulajdonosa: Az intézmény vezetõjének címe:

Település Pontos helyszín Mely napokon Időpont Abony Fidesz-KDNP kampányiroda előtt - Abony, Kossuth tér :30-17:30 Ács Ács, Fő utca

TERMÉKLEÍRÁS. Bejegyezni kívánt név Duna. Földrajzi jelzés Oltalom alatt álló földrajzi jelzés. II. Szılıbıl készült termékek kategóriái Bor,

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás

Átírás:

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter./2007. (.) ÖTM rendelete a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. -a (2) bekezdésének 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. -ának c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az RST kötet tartalmi követelményeit az R. 2. melléklete rögzíti. Az egységes adatbázis létrehozása, kezelése érdekében az RST kötet részét képező RST adatlapok formáját az R. 3. melléklete határozza meg, melyektől Budapesten a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (a továbbiakban: FTP) parancsnoka az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) főigazgatójának egyetértésével eltérhet. Az egységes RST adatbázis létrehozására és működésére az OKF főigazgatója tájékoztatót ad ki. 2. (1) Az R. 7. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az RST adatlapon rögzítettek szerinti erők, eszközök riasztását a tűzoltóság elsődleges működési körzete szerinti híradóügyeletes hajtja végre a saját erők, eszközök részére. A riasztással egyidejűleg értesíteni kell az alapszabályában mentő-tűzvédelmi feladatok ellátását vállaló és a működési terület szerinti tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületet. A megállapodást a működési terület szerinti tűzoltóság köteles a szakmai felügyeletet ellátó igazgatóságra, az FTP esetén az OKF-re jóváhagyásra felterjeszteni. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek megtérítésének és a tűzoltó egyesület értesítésének rendjét. A segítségnyújtásra tervezett tűzoltóság erőinek, eszközeinek riasztását, az igazgatóság ügyeletese az FTP esetében az FTP Hírközpontja hajtja végre. (2) Az R. 7. -ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A tűzoltóságok a működési területükön kívülre is kötelesek vonulni, ha azt számukra a Központi Ügyelet elrendeli, egyéb esetben működési területüket csak az OKF főigazgatójának engedélyével hagyhatják el. A bázis különleges technikai eszközeinek riasztását - működési területén és azon túl is - a Központi Ügyelet közvetlenül is elrendelheti. 1

3. Az R. 8. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A létesítményi tűzoltóság, fenntartója engedélyével működési területén kívüli vonulásaira megállapodást köthet a működési terület szerinti tűzoltósággal, ha a megállapodásban foglaltak nem veszélyeztetik a létesítményi tűzoltóság alapfeladatának ellátását. A megállapodás megkötéséről a működési terület szerinti tűzoltóság fenntartóját tájékoztatja. A megállapodás megkötését a létesítményi tűzoltóság is kezdeményezheti. A megállapodást a működési terület szerinti tűzoltóság, jóváhagyásra felterjeszti a szakmai felügyeletet ellátó igazgatóságra, az FTP esetén az OKF-re. A megállapodásnak tartalmaznia kell a létesítményi tűzoltóság riasztásának és a költségek megtérítésének rendjét. 4. Az R. 1. számú mellékletének helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép. (1) Az R. 2. számú mellékletének 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 5. 5. A riasztási fokozatok tervezésénél az alábbiak szerint kell eljárni: a) Az RST adatlapon a tűzoltóságok erő és eszközállományát a Tűzoltási és Műszaki Mentési Szabályzat (a továbbiakban: TMMSZ) alapján V-ös kiemelt riasztási fokozatig kell tervezni. b) Meg kell állapítani a tervezhető rajok számát. Az elsődleges működési körzetbe a tűzoltóság minden raját, csökkentett raját, félraját és csökkentett félraját tervezni kell. c) Meg kell állapítani az RST adatlapon a segítségnyújtásra tervezhető rajok létszámát. A rajokat a TMMSZ-ben meghatározottak szerint, a minimális létszámmal kell tervezni úgy, hogy mindig a soron következő tűzoltóság teljes vagy csökkentett rajait, majd a fél-, illetve a csökkentett félrajait kell beütemezni. A csökkentett rajt tűzoltástaktikai szempontból teljes rajként kell értelmezni. Az adatlapon a rajokat a külön jogszabály szerinti V. riasztási fokozat alsó határáig kell feltüntetni. d) A különleges szereket a TMMSZ-ben meghatározott létszámmal kell tervezni. A bázis különleges technikai eszközeit 2-2 fővel kell tervezni, létszáma nem csökkenthető. e) Az önkéntes tűzoltóságok I-es szere 4 fővel is tervezhető. f) Az önkéntes és hivatásos tűzoltóságok erőit és eszközeit I. riasztási fokozatnál önállóan kell tervezni, ettől eltérni csak az RST mellékletét képező külön megállapodás alapján az OKF főigazgatójának engedélyével lehet. (2) Az R. 2. számú mellékletének 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 7. Az RST adatlapon szereplő tűzoltóságok különleges szereit, valamint a bázis különleges technikai eszközeit a 3. melléklet 2. pontjában, a K -val jelölt rovatban (kiemelt riasztási fokozat) kell feltüntetni. A tűzoltóság RST kötetében külön lapon, a 2. pontban foglalt formában, a működési területen készenlétben álló különleges szerekből kategóriánként külön jogszabályban foglaltak alapján legfeljebb 3 darabot tervez, a helyszínre érkezési idők sorrendjében. 2

6. Az R. 3. számú mellékletének helyébe e rendelet 4. számú melléklete lép. 7. Az R. 4. számú mellékletének helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. 8. Az R. 5. számú mellékletének helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép. 9. (1) Ez a rendelet 2007. december 1-jén lép hatályba. (2) A Riasztási és Segítségnyújtási Tervet e rendelet hatálybalépésétől számított 8 napon belül e rendeletnek megfelelően át kell dolgozni és jóvá kell hagyni. Ezt követően az új RST kötetet kell alkalmazni. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról szóló 23/2006. (IV. 28.) BM rendelet, továbbá a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról szóló 7/2006. (XI. 23.) ÖTM rendelet hatályát veszti. (4) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 8. -ának (3) bekezdésében a belügyminiszter szövegrész helyébe a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter szöveg lép. (5) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 3. -a (2) bekezdésének b) pontjában, 3. -ának (3) bekezdésében, 4. -ának (3) bekezdésében, 11. -ában, 12. -ának (1)-(2) bekezdéseiben a BM OKF szövegrész helyébe az OKF szöveg lép. (6) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 2. -ának (3) bekezdésében a BM OKF Főügyeletén (a továbbiakban: Főügyelet) szövegrész helyébe az OKF Központi Ügyeletén (a továbbiakban: Központi Ügyelet) szöveg lép, ennek megfelelően a 6. (3) bekezdésében a Főügyelet szövegrész helyébe a Központi Ügyelet szöveg lép. (7) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 3. -a (2) bekezdésének b) pontjában a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (a továbbiakban: FTP) szövegrész helyébe az FTP szövegrész lép. (8) E rendelet 2008. január 1-jén hatályát veszti. Bajnai Gordon 3

1. melléklet a /2007. ( ) ÖTM rendelethez 1. számú melléklet A készenléti szolgálattal rendelkező hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, az önkéntes tűzoltóságok, valamint légi jármű balesete esetén az RKI működési területe KOMLÓ Bakóca Bodolyabér Felsőegerszeg Hosszúhetény Husztót Kárász Kisbeszterce Kishajmás Komló Kovácsszénája Köblény Liget Magyaregregy Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Máza Mecsekpölöske Mindszentgodisa Okorvölgy Oroszló Szalatnak Szászvár Szentkatalin Tófű Varga Vékény Györe (Tolna megye) Izmény (Tolna megye) Váralja (Tolna megye) MOHÁCS Babarc Bár Bezedek Borjád Bóly Dunaszekcső Erdősmárok Fazekasboda Geresdlak BARANYA MEGYE 4

5 Görcsönydoboka Himesháza Ivándárda Kátoly Kisbudmér Kisnyárád Kölked Lánycsók Lippó Liptód Majs Maráza Máriakéménd Mohács Monyoród Nagybudmér Nagynyárád Sárok Sátorhely Somberek Szajk Szederkény Szellő Székelyszabar Töttös Udvar Versend PÉCS Abaliget Apátvarasd Aranyosgadány Áta Bakonya Baksa Belvárdgyula Berkesd Bicsérd Birján Boda Bogád Cserkút Egerág Ellend Erzsébet Görcsöny Gyód Hásságy Keszü Kékesd Kisasszonyfa Kisherend Kozármisleny Kökény Kővágószőlős Kővágótőttős Lothárd

6 Magyarsarlós Martonfa Nagykozár Nagypall Olasz Orfű Pellérd Pereked Pécs Pécsbagota Pécsudvard Pécsvárad Pogány Regenye Romonya Szemely Szilágy Szilvás Szőke Szőkéd Tengeri Téseny Velény Zengővárkony Zók SIKLÓS Adorjás Alsószentmárton Babarcszőlős Baranyahidvég Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egyházasharaszti Garé Gordisa Harkány Hegyszentmárton Hirics Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kemse Kémes Kisdér

7 Kisharsány Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Kórós Lapáncsa Lúzsok Magyarbóly Matty Márfa Márok Nagyharsány Nagytótfalu Old Ócsárd Ózdfalu Palkonya Páprád Peterd Pécsdevecser Piskó Pócsa Rádfalva Sámod Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Tésenfa Túrony Újpetre Vajszló Vejti Villány Villánykövesd Vokány Zaláta SZIGETVÁR Almamellék Almáskeresztúr Basal Bánfa Besence Bogdása Boldogasszonyfa Botykapeterd Bükkösd Bürüs Csányoszró Csebény

8 Cserdi Csertő Csonkamindszent Dencsháza Dinnyeberki Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávasztára Endrőc Felsőszentmárton Gerde Gilvánfa Gyöngyfa Gyöngyösmellék Helesfa Hetvehely Hobol Horváthertelend Ibafa Kacsóta Katádfa Kákics Kétújfalu Királyegyháza Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Magyarmecske Magyartelek Markóc Marócsa Merenye Molvány Mozsgó Nagycsány Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Okorág Patapoklosi Pettend Rózsafa Sellye Somogyapáti Somogyhatvan Somogyhárságy Somogyviszló Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szentdénes Szentegát Szentlászló Szentlőrinc Szigetvár Szörény Szulimán

Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Zádor Lad (Somogy megye) Patosfa (Somogy megye) Önkéntes tűzoltóság: VÉMÉND Erdősmecske Feked Lovászhetény Palotabozsok Szebény Szűr Véménd Baranya megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Baranya megye Bács Kiskun megye Somogy megye Tolna megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. BAJA Baja Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bátmonostor Csátalja Csávoly Dávod Dunafalva Érsekcsanád Felsőszentiván Gara Hercegszántó Nagybaracska Nemesnádudvar Rém Sükösd Szeremle Vaskút Homorúd (Baranya megye) Újmohács (Baranya megye, Mohács település) BÁCS-KISKUN MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BÁCSALMÁS 9

Bácsalmás Bácsszőlős Csikéria Katymár Kunbaja Madaras Mátételke Tataháza Önkéntes tűzoltóság: JÁNOSHALMA Borota Jánoshalma Kéleshalom Mélykút KALOCSA Apostag Bátya Drágszél Dunaegyháza Dunapataj Dunaszentbenedek Dusnok Érsekhalma Fajsz Foktő Géderlak Hajós Harta Homokmégy Kalocsa Miske Ordas Öregcsertő Solt Szakmár Uszód Újtelek Önkéntes tűzoltóság: KECEL Császártöltés Imrehegy Kecel KECSKEMÉT 10

Ballószög Helvécia Jakabszállás Kecskemét Nyárlőrinc Orgovány Városföld Önkéntes tűzoltóság: KEREKEGYHÁZA Ágasegyháza Fülöpháza Kerekegyháza Kunbaracs KISKŐRÖS Akasztó Csengőd Dunatetétlen Kaskantyú Kiskőrös Páhi Tabdi KISKUNFÉLEGYHÁZA Bugac Bugacpusztaháza Fülöpjakab Gátér Jászszentlászló Kiskunfélegyháza Kunszállás Móricgát Pálmonostora Petőfiszállás Tiszaalpár Csengele (Csongrád megye) Pusztaszer (Csongrád megye) KISKUNHALAS Balotaszállás Csólyospálos Harkakötöny Kelebia Kiskunhalas Kiskunmajsa Kisszállás Kömpöc 11

Kunfehértó Pirtó Szank Tompa Zsana Önkéntes tűzoltóság: KUNSZENTMIKLÓS Dunavecse Kunpeszér Kunszentmiklós Szalkszentmárton Tass Apaj (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: LAJOSMIZSE Felsőlajos Ladánybene Lajosmizse Táborfalva (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: SOLTVADKERT Bócsa Soltvadkert Tázlár Önkéntes tűzoltóság: SZABADSZÁLLÁS Fülöpszállás Izsák Kunadacs Soltszentimre Szabadszállás Újsolt Önkéntes tűzoltóság: TISZAKÉCSKE Lakitelek Tiszakécske Szentkirály Tiszajenő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Tiszaug Bács - Kiskun megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács Kiskun megye Baranya megye Csongrád megye 12

Fejér megye Jász Nagykun Szolnok megye Pest megye Tolna megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. BÉKÉSCSABA Békés Békéscsaba Bélmegyer Csabaszabadi Csárdaszállás Doboz Kamut Kétsoprony Köröstarcsa Mezőberény Murony Szabadkígyós Tarhos Telekgerendás Újkígyós GYULA Elek Geszt Gyula Kétegyháza Kötegyán Lőkösháza Méhkerék Sarkad Sarkadkeresztúr Újszalonta MEZŐKOVÁCSHÁZA Almáskamarás Battonya Dombegyház Dombiratos Kaszaper Kevermes Kisdombegyház Kunágota Magyarbánhegyes Magyardombegyház BÉKÉS MEGYE 13

Medgyesbodzás Medgyesegyháza Mezőhegyes Mezőkovácsháza Nagybánhegyes Nagykamarás Pusztaottlaka Végegyháza OROSHÁZA Csanádapáca Csorvás Gádoros Gerendás Kardoskút Nagyszénás Orosháza Pusztaföldvár Székkutas (Csongrád megye) Árpádhalom (Csongrád megye) Eperjes (Csongrád megye) Nagymágocs (Csongrád megye) SZARVAS Békésszentandrás Csabacsűd Hunya Gyomaendrőd Kardos Kondoros Örménykút Szarvas SZEGHALOM Dévaványa Füzesgyarmat Kertészsziget Körösladány Okány Szeghalom Vésztő Csökmő (Hajdú-Bihar megye) Darvas (Hajdú-Bihar megye) Önkéntes tűzoltóság: TÓTKOMLÓS Békéssámson Tótkomlós 14

Ambrózfalva (Csongrád megye) Csanádalberti (Csongrád megye) Nagyér (Csongrád megye) Pitvaros (Csongrád megye) Békés megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Békés megye Csongrád megye Hajdú - Bihar megye Jász Nagykun Szolnok megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. ENCS Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszolnok Abaújvár Alsógagy Alsóvadász Arka Aszaló Baktakék Beret Boldogkőújfalu Boldogkőváralja Büttös Csenyéte Csobád Detek Encs Fáj Fancsal Felsődobsza Felsőgagy Felsővadász Fony Forró Fulókércs Gadna Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Garadna Gönc Göncruszka Gibárt Halmaj Hejce Hernádbüd Hernádcéce Hernádkércs Hernádpetri Hernádszentandrás BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE 15

16 Hernádszurdok Hernádvécse Hidasnémeti Homrogd Ináncs Kány Kázsmárk Kéked Keresztéte Kiskinizs Korlát Krasznokvajda Kupa Léh Litka Méra Mogyoróska Monaj Nagykinizs Novajidrány Nyésta Pamlény Pányok Pere Perecse Pusztaradvány Rásonysápberencs Regéc Selyeb Szalaszend Szászfa Szemere Szentistvánbaksa Telkibánya Tornyosnémeti Vilmány Vizsoly Zsujta KAZINCBARCIKA Aggtelek Alacska Alsószuha Balajt Bánhorváti Berente Boldva Borsodszirák Damak Dédestapolcsány Dövény Dubicsány Edelény Felsőkelecsény Felsőnyárád Hangács Hegymeg

Imola Irota Izsófalva Jákfalva Kazincbarcika Kurityán Lak Ládbesenyő Mályinka Múcsony Nagybarca Nyomár Ormosbánya Ragály Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Sajószentpéter Szakácsi Szuhafő Szuhakálló Tardona Tomor Trizs Vadna Zádorfalva Ziliz Zubogy MEZŐKÖVESD Bogács Borsodgeszt Borsodivánka Bükkábrány Bükkzsérc Cserépfalu Cserépváralja Csincse Egerlövő Gelej Kács Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőnagymihály Mezőnyárád Négyes Sály Szentistván Szomolya Tard Tibolddaróc Tiszabábolna Tiszadorogma Tiszavalk Vatta Egerfarmos (Heves megye) 17

Füzesabony (Heves megye) Mezőszemere (Heves megye) Mezőtárkány (Heves megye) Szihalom (Heves megye) MISKOLC Alsózsolca Arnót Berzék Bőcs Bükkaranyos Bükkszentkereszt Emőd Felsőzsolca Gesztely Harsány Hernádkak Hernádnémeti Kisgyőr Kistokaj Kondó Mályi Miskolc Nyékládháza Onga Parasznya Radostyán Répáshuta Sajóbábony Sajóecseg Sajókápolna Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajópálfala Sajópetri Sajósenye Sajóvámos Szikszó Szirmabesenyő Varbó ÓZD Arló Bánréve Borsodbóta Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Bükkmogyorósd Csermely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Gömörszőlős 18

Hangony Hét Járdánháza Kelemér Királd Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Ózd Putnok Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sajóvelezd Sáta Serényfalva Uppony Szentdomonkos (Heves megye) SÁTORALJAÚJHELY Alsóberecki Alsóregmec Bodroghalom Bodrogolaszi Bózsva Erdőhorváti Felsőberecki Felsőregmec Filkeháza Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Györgytarló Háromhuta Hercegkút Hollóháza Karcsa Karos Kenézlő Kishuta Kisrozvágy Komlóska Kovácsvágás Makkoshotyka Mikóháza Nagyhuta Nagyrozvágy Nyíri Olaszliszka Pácin Pálháza Pusztafalu Sárazsadány Sárospatak Sátoraljaújhely Tiszacsermely 19

Tiszakarád Tolcsva Vágáshuta Vajdácska Vámosújfalu Viss Vilyvitány Zalkod SZENDRŐ Abod Alsótelekes Becskeháza Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Debréte Égerszög Felsőtelekes Galvács Hidvégardó Jósvafő Kánó Komjáti Martonyi Meszes Perkupa Rakaca Rakacaszend Rudabánya Szalonna Szendrő Szendrőlád Szin Szinpetri Szögliget Szőlősardó Szuhogy Teresztenye Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Varbóc Viszló SZERENCS Abaújszántó Alsódobsza Baskó Bekecs Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud 20

Csobaj Erdőbénye Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezőzombor Monok Prügy Rátka Sima Sóstófalva Szegi Szegilong Szerencs Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tarcal Tállya Tiszaladány Tiszalúc Tiszatardos Tokaj Újcsanálos TISZAÚJVÁROS Ároktő Girincs Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi Hejőszalonta Igrici Kesznyéten Kiscsécs Köröm Mezőcsát Muhi Nagycsécs Nemesbikk Oszlár Ónod Sajóhídvég Sajóörös Sajószöged Szakáld Tiszakeszi Tiszapalkonya Tiszatarján Tiszaújváros Folyás (Hajdú-Bihar megye) Polgár (Hajdú-Bihar megye) Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye) 21

Újtikos (Hajdú-Bihar megye) Borsod Abaúj Zemplén megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Hajdú - Bihar megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Nógrád megye Szabolcs Szatmár Bereg megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. CSONGRÁD Csongrád Csanytelek Felgyő Tömörkény HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hódmezővásárhely Mártély Mindszent MAKÓ Apátfalva Csanádpalota Ferencszállás Földeák Királyhegyes Kiszombor Klárafalva Kövegy Magyarcsanád Makó Maroslele Nagylak Óföldeák Önkéntes tűzoltóság: RUZSA Ásotthalom Öttömös Pusztamérges Ruzsa Üllés CSONGRÁD MEGYE 22

SZEGED Algyő Baks Balástya Bordány Deszk Dóc Domaszék Forráskút Kistelek Kübekháza Mórahalom Ópusztaszer Röszke Sándorfalva Szatymaz Szeged Tiszasziget Újszentiván Zákányszék Zsombó SZENTES Derekegyház Fábiánsebestyén Nagytőke Szegvár Szentes Csongrád megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács - Kiskun megye Békés megye Csongrád megye Jász Nagykun Szolnok megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BICSKE Alcsútdoboz Bicske Bodmér FEJÉR MEGYE 23

Csabdi Etyek Felcsút Mány Óbarok Újbarok Vértesboglár Herceghalom (Pest megye) Tök (Pest megye) Zsámbék (Pest megye) DUNAÚJVÁROS Adony Baracs Beloiannisz Besnyő Daruszentmiklós Dunaújváros Előszállás Iváncsa Kisapostag Kulcs Mezőfalva Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Szabadegyháza Önkéntes tűzoltóság: MÓR Bakonycsernye Balinka Bodajk Csókakő Mór Nagyveleg Pusztavám Söréd Önkéntes tűzoltóság: POLGÁRDI Füle Jenő Kisláng Kőszárhegy Lepsény Mezőszentgyörgy Nádasdladány Polgárdi Balatonfőkajár (Veszprém megye) 24

SÁRBOGÁRD Alap Alsószentiván Cece Dég Hantos Igar Káloz Lajoskomárom Mezőszilas Nagykarácsony Nagylók Sárbogárd Sáregres Sárkeresztúr Sárosd Sárszentágota Vajta Belecska (Tolna megye) Bikács (Tolna megye) Keszőhidegkút (Tolna megye) Kisszékely (Tolna megye) Nagyszékely (Tolna megye) Ozora (Tolna megye) Pálfa (Tolna megye) Simontornya (Tolna megye) Tolnanémedi (Tolna megye) SZÉKESFEHÉRVÁR Aba Bakonykúti Csákberény Csákvár Csór Csősz Fehérvárcsurgó Gánt Gárdony Iszkaszentgyörgy Isztimér Kápolnásnyék Kincsesbánya Lovasberény Magyaralmás Moha Nadap Pákozd Pátka Pázmánd Sárkeresztes Sárkeszi Sárszentmihály Seregélyes 25

Soponya Sukoró Szabadbattyán Székesfehérvár Tác Úrhida Velence Vereb Vértesacsa Zámoly Zichyújfalu Önkéntes tűzoltóság: VÁL Baracska Gyúró Kajászó Tabajd Tordas Vál Fejér megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács - Kiskun megye Fejér megye Győr-Moson-Sopron megye Komárom - Esztergom megye Pest megye Somogy megye Tolna megye Veszprém megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. CSORNA Acsalag Árpás Bágyogszovát Barbacs Bezi Bodonhely Bogyoszló Bősárkány Cakóháza Csorna Dör Egyed Enese Farád Fehértó Győrsövényház Jobaháza GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 26

27 Kisbabot Kóny Maglóca Magyarkeresztúr Markotabödöge Mérges Mórichida Páli Pásztori Potyond Rábacsanak Rábacsécsény Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábcakapi Sobor Sopronnémeti Szany Szil Szilsárkány Tárnokréti Vág Zsebeháza GYŐR Abda Bőny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Écs Felpéc Gönyű Gyömöre Győr Győrasszonyfa Győrladamér Győrság Győrszemere Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Ikrény Kajárpéc Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezőörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyalka Nyúl Öttevény

Pannonhalma Pázmándfalu Pér Ravazd Rábapatona Rétalap Románd Sikátor Sokorópátka Tarjánpuszta Táp Tápszentmiklós Tényő Tét Töltéstava Vámosszabadi Veszprémvarsány Vének Bakonypéterd Lázi KAPUVÁR Agyagosszergény Babót Beled Cirák Csapod Ebergőc Edve Fertőd Fertőendréd Fertőszentmiklós Fertőszéplak Gyóró Himod Hövej Iván Kapuvár Kisfalud Mihályi Osli Petőháza Pusztacsalád Rábakecöl Röjtökmuzsaj Sarród Szárföld Vadosfa Vásárosfalu Veszkény Vitnyéd MOSONMAGYARÓVÁR Ásványráró 28

Bezenye Darnózseli Dunakiliti Dunaremete Dunasziget Feketeerdő Halászi Hegyeshalom Hédervár Jánossomorja Károlyháza Kimle Kisbodak Levél Lébény Lipót Máriakálnok Mecsér Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Mosonszolnok Püski Rajka Újrónafő Várbalog SOPRON Ágfalva Fertőboz Fertőhomok Fertőrákos Harka Hegykő Hidegség Kópháza Lövő Nagycenk Nagylózs Nemeskér Pereszteg Pinnye Sopron Sopronhorpács Sopronkövesd Újkér Völcsej Győr Moson - Sopron megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Győr Moson Sopron megye Komárom..Esztergom megye Vas megye Veszprém megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. 29

HAJDÚ-BIHAR MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BALMAZÚJVÁROS Balmazújváros Hortobágy BERETTYÓÚJFALU Ártánd Bakonszeg Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Bihartorda Bojt Derecske Furta Gáborján Hencida Konyár Mezőpeterd Mezősas Nagykereki Szentpéterszeg Tépe Told Váncsod Vekerd Zsáka DEBRECEN Bocskaikert Debrecen Fülöp Hajdúbagos Hajdúsámson Mikepércs Nyíracsád Nyíradony Nyírábrány Nyírmártonfalva Sáránd Vámospércs Önkéntes tűzoltóság: EGYEK Egyek 30

Tiszacsege Újszentmargita Segítségnyújtási működési körzet: Nagyiván Hortobágy települések területe. Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Hajdúböszörmény Hajdúhadház Téglás HAJDÚNÁNÁS Görbeháza Hájdúdorog Hajdúnánás Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚSZOBOSZLÓ Ebes Hajdúszoboszló Hajdúszovát Nagyhegyes Segítségnyújtási működési körzet: Kaba Nádudvar települések területe. Önkéntes tűzoltóság: KOMÁDI Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Újiráz Biharugra (Békés megye) Körösnagyharsány (Békés megye) Körösújfalu (Békés megye) Mezőgyán (Békés megye) Zsadány (Békés megye) Önkéntes tűzoltóság: LÉTAVÉRTES 31

Álmosd Bagamér Esztár Hosszúpályi Kismarja Kokad Létavértes Monostorpályi Pocsaj Újléta PÜSPÖKLADÁNY Báránd Biharnagybajom Földes Kaba Nagyrábé Nádudvar Püspökladány Sáp Sárrétudvari Szerep Tetétlen Hajdú - Bihar megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Békés megye Borsod Abaúj - Zemplén megye Hajdú Bihar megye Jász Nagykun Szolnok megye Szabolcs Szatmár - Bereg megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BÉLAPÁTFALVA Balaton Bekölce Bélapátfalva Bükkszentmárton Egercsehi Mikófalva Mónosbél Nagyvisnyó Szilvásvárad Szúcs EGER HEVES MEGYE 32

Aldebrő Andornaktálya Bátor Bodony Bükkszenterzsébet Bükkszék Demjén Eger Egerbakta Egerbocs Egerszalók Egerszólát Erdőkövesd Fedémes Feldebrő Felsőtárkány Hevesaranyos Istenmezeje Kápolna Kerecsend Kisfüzes Maklár Mátraderecske Nagytálya Noszvaj Novaj Ostoros Parád Pétervására Recsk Sirok Szajla Szarvaskő Tarnalelesz Tarnaszentmária Terpes Tófalu Váraszó Verpelét GYÖNGYÖS Abasár Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyös Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Karácsond Kisnána Ludas 33

Markaz Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Parádsasvár Pálosvörösmart Rózsaszentmárton Szücsi Vámosgyörk Vécs Visonta Visznek HATVAN Apc Boldog Csány Ecséd Hatvan Heréd Hort Kerekharaszt Lőrinci Nagykökényes Petőfibánya Zagyvaszántó Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Bér (Nógrád megye) Buják (Nógrád megye) Egyházasdengeleg (Nógrád megye) Erdőkürt (Nógrád megye) Erdőtarcsa (Nógrád megye) Héhalom (Nógrád megye) Kálló (Nógrád megye) Kisbágyon (Nógrád megye) Palotás (Nógrád megye) Szirák (Nógrád megye) Vanyarc (Nógrád megye) Galgahévíz (Pest megye) Kartal (Pest megye) Tura (Pest megye) Verseg (Pest megye) HEVES Átány Besenyőtelek Boconád Dormánd Erdőtelek Erk Heves Hevesvezekény Kál 34

Kompolt Nagyút Pély Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tenk Zaránk Jászivány (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Jászszentandrás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Önkéntes tűzoltóság: TISZANÁNA Kisköre Kömlő Sarud Tiszanána Heves megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: ABÁDSZALÓK Abádszalók Tiszabura Tiszaderzs JÁSZBERÉNY Alattyán Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászágó Jászárokszállás Jászberény Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászjákóhalma Jásztelek JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 35

Pusztamonostor Önkéntes tűzoltóság: JÁSZKISÉR Jászapáti Jászkisér Jászladány Tiszasüly KARCAG Berekfürdő Karcag Kunmadaras Bucsa (Békés megye) Önkéntes tűzoltóság: KISÚJSZÁLLÁS Fegyvernek Kenderes Kisújszállás Örményes Ecsegfalva (Békés megye) Segítségnyújtási működési körzet: Karcag Túrkeve települések területe. Önkéntes tűzoltóság: KUNHEGYES Kunhegyes Tiszabő Tiszagyenda Tiszaroff Tomajmonostora KUNSZENTMÁRTON Cserkeszőlő Csépa Kunszentmárton Mesterszállás Nagyrév Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt 36

Tiszasas MEZŐTÚR Kétpó Kuncsorba Mezőhék Mezőtúr Túrkeve SZOLNOK Besenyszög Csataszög Hunyadfalva Kőtelek Nagykörű Rákóczifalva Szajol Szászberek Szolnok Tiszavárkony Tószeg Új szász Vezseny Zagyvarékas Önkéntes tűzoltóság: TISZAFÖLDVÁR Cibakháza Kengyel Martfű Rákócziújfalu Tiszaföldvár TISZAFÜRED Nagyiván Tiszafüred Tiszaigar Tiszaörs Tiszaszentimre Tiszaszőlős Poroszló (Heves megye) Újlőrincfalva (Heves megye) Önkéntes tűzoltóság: TÖRÖKSZENTMIKLÓS 37

Tiszapüspöki Tiszatenyő Törökszentmiklós Jász Nagykun - Szolnok megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács Kiskun megye Békés megye Borsod Abaúj Zemplén megye Csongrád megye Hajdú - Bihar megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: ÁCS Ács Bana Bábolna KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BAJNA Bajna Epöl Gyermely Szomor Nagysáp Máriahalom Úny ESZTERGOM Annavölgy Csolnok Dág Dorog Dömös Esztergom Kesztölc Leányvár Piliscsév Pilismarót 38

Sárisáp Piliscsaba (Pest megye) Pilisjászfalu (Pest megye) Tinnye (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: KISBÉR Aka Ácsteszér Ászár Bakonybánk Bakonysárkány Bakonyszombathely Bársonyos Csatka Császár Ete Kerékteleki Kisbér Réde Súr Vérteskethely KOMÁROM Almásfüzitő Dunaalmás Komárom Mocsa Naszály Neszmély Önkéntes tűzoltóság: NAGYIGMÁND Csém Csép Kisigmánd Kocs Nagyigmánd Szákszend Tárkány NYERGESÚJFALU Bajót Lábatlan Mogyorósbánya Nyergesújfalu Süttő Tát Tokod Tokodaltáró 39

Önkéntes tűzoltóság: OROSZLÁNY Bokod Dad Kecskéd Oroszlány TATABÁNYA Baj Dunaszentmiklós Héreg Kömlőd Környe Szárliget Szomód Tardos Tarján Tata Tatabánya Várgesztes Vértessomló Vértesszőlős Vértestolna Szár (Fejér megye) Komárom - Esztergom megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Fejér megye Győr Moson Sopron megye Komárom - Esztergom megye Pest megye Veszprém megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak, és az FTP elsődleges működési körzete. BALASSAGYARMAT Balassagyarmat Bánk Becske Bercel Bokor Borsosberény Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Csesztve Csitár Debercsény Dejtár NÓGRÁD MEGYE 40

41 Drégelypalánk Érsekvadkert Felsőtold Galgaguta Garáb Herencsény Hollókő Hont Horpács Hugyag Iliny Ipolyszög Ipolyvece Kétbodony Kisecset Kutasó Ludányhalászi Magyarnándor Mohora Nagylóc Nagyoroszi Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Őrhalom Patak Patvarc Pusztaberki Rétság Rimóc Romhány Szanda Szátok Szécsénke Szente Szécsény Szügy Terény Tereske Tolmács Varsány Önkéntes tűzoltóság: PÁSZTÓ Alsótold Csécse Ecseg Jobbágyi Kozárd Mátraszőlős Mátraverebély Pásztó Sámsonháza Szarvasgede Szurdokpüspöki Tar

SALGÓTARJÁN Bárna Bátonyterenye Cered Dorogháza Egyházasgerge Endrefalva Etes Ipolytarnóc Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kazár Kishartyán Kisbárkány Litke Lucfalva Magyargéc Márkháza Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraterenye Mihálygerge Nagybárkány Nagykeresztúr Nemti Nógrádmegyer Piliny Rákóczibánya Salgótarján Ságújfalu Somoskőújfalu Sóshartyán Szalmatercs Szécsényfelfalu Szilaspogony Szuha Vizslás Zabar Ivád (Heves megye) Mátraballa (Heves megye) Nógrád megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Heves megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. PEST MEGYE 42

CEGLÉD Abony Albertirsa Cegléd Ceglédbercel Csemő Jászkarajenő Kőröstetétlen Mikebuda Tápiószőlős Törtel Újszilvás DABAS Alsónémedi Bugyi Dabas Hernád Inárcs Kakucs Ócsa Örkény Pusztavacs Tatárszentgyörgy Újhartyán Újlengyel ÉRD Biatorbágy Budaörs Diósd Érd Páty Pusztazámor Sóskút Százhalombatta Tárnok Törökbálint Ercsi (Fejér megye) Martonvásár (Fejér megye) Ráckeresztúr (Fejér megye) GÖDÖLLŐ Aszód Bag Dány Domony Erdőkertes 43

Galgamácsa Gödöllő Hévízgyörk Iklad Isaszeg Kerepes Kistarcsa Mogyoród Szada Valkó Vácegres Váckisújfalu Vácszentlászló Veresegyház Zsámbok MONOR Bénye Csévharaszt Dánszentmiklós Gomba Gyömrő Káva Maglód Mende Monor Monorierdő Nyáregyháza Péteri Pilis Sülysáp Úri Üllő Vasad Vecsés NAGYKÁTA Farmos Kóka Nagykáta Pánd Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószecső Tápiószele Tápiószentmárton Tóalmás Önkéntes tűzoltóság: NAGYKŐRÖS 44

Kocsér Nagykőrös Nyársapát Önkéntes tűzoltóság: POMÁZ Budakalász Csobánka Pilisszántó Pilisszentkereszt Pomáz Önkéntes tűzoltóság: RÁCKEVE Áporka Dömsöd Kiskunlacháza Lórév Makád Ráckeve Szigetbecse Szigetszentmárton Szigetújfalu SZENTENDRE Dunabogdány Kisoroszi Leányfalu Pilisszentlászló Pócsmegyer Szentendre Szigetmonostor Tahitótfalu Visegrád SZIGETSZENTMIKLÓS Délegyháza Dunaharaszti Dunavarsány Halásztelek Majosháza Szigetcsép Szigethalom Szigetszentmiklós Taksony Tököl 45

VÁC Acsa Csomád Csörög Csővár Galgagyörk Göd Ipolydamásd Kismaros Kisnémedi Kosd Kóspallag Márianosztra Nagymaros Őrbottyán Penc Püspökhatvan Püspökszilágy Rád Szob Szokolya Sződ Sződliget Vác Vácduka Váchartyán Vácrátót Verőce Zebegény Alsópetény (Nógrád megye) Berkenye (Nógrád megye) Diósjenő (Nógrád megye) Felsőpetény (Nógrád megye) Keszeg (Nógrád megye) Legénd (Nógrád megye) Nézsa (Nógrád megye) Nógrád (Nógrád megye) Nőtincs (Nógrád megye) Ősagárd (Nógrád megye) Szendehely (Nógrád megye) Önkéntes tűzoltóság: VÁMOSMIKOLA Bernecebaráti Kemence Perőcsény Tésa Nagybörzsöny Ipolytölgyes Letkés Vámosmikola Pest megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács Kiskun megye Fejér megye Heves megye 46

Jász Nagykun Szolnok megye Komárom Esztergom megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak, valamint az FTP elsődleges működési körzete és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben az RKI működési területe. Önkéntes tűzoltóság: BALATONBOGLÁR Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Balatonőszöd Balatonszemes Fonyód Gyugy Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Szőlősgyörök Visz BARCS Babócsa Barcs Bolhó Csokonyavisonta Darány Drávagárdony Drávatamási Heresznye Homokszentgyörgy Istvándi Kastélyosdombó Kálmáncsa Komlósd Lakócsa Péterhida Potony Rinyaújlak Rinyaújnép Somogyaracs Szentborbás Szulok Tótújfalu Vízvár Önkéntes tűzoltóság: BÖHÖNYE SOMOGY MEGYE 47

Böhönye Inke Nagybajom Nemesdéd Nemeskisfalud Szenyér Tapsony Varászló Vése Önkéntes tűzoltóság: CSURGÓ Bélavár Berzence Csurgó Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Őrtilos Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyudvarhely Szenta Zákány Zákányfalu Önkéntes tűzoltóság: KADARKÚT Csököly Gige Hedrehely Hencse Jákó Kadarkút Kőkút Mike Rinyakovácsi Visnye KAPOSVÁR Alsóbogát Baté Bárdudvarnok Bodrog Bonnya Bőszénfa Büssü 48

49 Cserénfa Csombárd Ecseny Edde Felsőmocsolád Fiad Fonó Gamás Gálosfa Hajmás Hetes Igal Juta Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr Kaposmérő Kaposszerdahely Kaposújlak Kaposvár Kazsok Kára Kisasszond Kisbárapáti Kisgyalán Kiskorpád Magyaratád Magyaregres Mernye Mezőcsokonya Orci Osztopán Patalom Patca Pálmajor Polány Ráksi Sántos Simonfa Somodor Somogyacsa Somogyaszaló Somogydöröcske Somogygeszti Somogyjád Somogysárd Szenna Szentbalázs Szentgáloskér Szilvásszentmárton Szorosad Taszár Törökkoppány Újvárfalva Várda Zimány Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál

Gödre (Baranya megye) MARCALI Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Balatonújlak Buzsák Csákány Csömend Főnyed Gadány Hács Hollád Hosszúvíz Kelevíz Kéthely Kisberény Lengyeltóti Libickozma Marcali Mesztegnyő Nagyszakácsi Nemesvid Nikla Öreglak Pamuk Pusztakovácsi Sávoly Somogyfajsz Somogysámson Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyvámos Somogyvár Somogyzsitfa Szegerdő Szőkedencs Táska Tikos NAGYATÁD Bakháza Beleg Bolhás Görgeteg Háromfa Kaszó Kisbajom Kutas Lábod Nagyatád Nagykorpád Ötvöskónyi Rinyabesenyő 50

Rinyaszentkirály Segesd Somogyszob Szabás Tarany SIÓFOK Ádánd Balatonendréd Balatonföldvár Balatonszabadi Balatonszárszó Bálványos Kereki Kőröshegy Kötcse Nagyberény Nagycsepely Nyim Pusztaszemes Ságvár Siófok Siójut Som (kivéve: Daránypuszta) Szántód Szólád Teleki Zamárdi Enying (Fejér megye) Mátyásdomb (Fejér megye) Mezőkomárom (Fejér megye) Szabadhídvég (Fejér megye) Felsőnyék (Tolna megye) Balatonvilágos (Veszprém megye) Önkéntes tűzoltóság: TAB Andocs Bábonymegyer Bedegkér Kapoly Kánya Lulla Miklósi Nágocs Sérsekszőlős Somogyegres Somogymeggyes Tab Tengőd Torvaj Zala Zics Somogy megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: 51

Baranya megye Fejér megye Somogy megye Tolna megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BAKTALÓRÁNTHÁZA Baktalórántháza Besenyőd Laskod Levelek Magy Nyírjákó Nyírkércs Ramocsaháza Nyíribrony Rohod Petneháza Önkéntes tűzoltóság: CSENGER Császló Csegöld Csenger Csengersima Csengerújfalu Darnó Gacsály Garbolc Hermánszeg Jánkmajtis Kishódos Kisnamény Komlódtótfalu Méhtelek Nagyhódos Pátyod Porcsalma Rozsály Szamosangyalos Szamosbecs Szamossályi Szamostatárfalva Tisztaberek Túrricse Tyukod Ura Zajta Önkéntes tűzoltóság: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE 52

FEHÉRGYARMAT Cégénydányád Fehérgyarmat Fülesd Gyügye Kérsemjén Kisar Kisszekeres Kömörő Mánd Nábrád Nagyar Nagyszekeres Nemesborzova Panyola Penyige Szamosújlak Tarpa Tivadar Tunyogmatolcs Túristvándi Zsarolyán Önkéntes tűzoltóság: IBRÁNY Balsa Beszterec Buj Gávavencsellő Ibrány Nagyhalász Paszab Tiszabercel Tiszarád Tiszatelek Vasmegyer KISVÁRDA Ajak Anarcs Berkesz Dombrád Döge Fényeslitke Gégény Gyulaháza Jéke Kékcse Kisvárda Lövőpetri Mezőladány Nyírkarász Nyírlövő 53

Nyírtass Pap Pátroha Rétközberencs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Tiszakanyár Tornyospálca Újdombrád Újkenéz Cigánd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Dámóc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Lácacséke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ricse (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Semjén (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Révleányvár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Zemplénagárd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) MÁTÉSZALKA Barabás Beregdaróc Beregsurány Botpalád Csaholc Fábiánháza Fülpösdaróc Gelénes Géberjén Győrtelek Hetefejércse Hodász Jármi Kántorjánosi Kispalád Kocsord Kölcse Lónya Magosliget Márokpapi Mátészalka Mátyus Mérk Milota Nagydobos Nagyecsed Nyírcsaholy Nyírkáta Nyírmeggyes Nyírparasznya Olcsvaapáti Ópályi Ököritófülpös Őr Papos Rápolt Sonkád 54

Szamoskér Szamosszeg Szatmárcseke Tiborszállás Tiszaadony Tiszabecs Tiszacsécse Tiszakerecseny Tiszakóród Uszka Vaja Vállaj Vámosoroszi NYÍRBÁTOR Bátorliget Encsencs Kállósemjén Kisléta Máriapócs Nyírbátor Nyírbéltek Nyírbogát Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgyulaj Nyírlugos Nyírpilis Nyírvasvári Ófehértó Ömböly Penészlek Piricse Pócspetri Terem NYÍREGYHÁZA Apagy Demecser Kálmánháza Kemecse Kék Kótaj Nagycserkesz Nagykálló Napkor Nyírbogdány Nyíregyháza Nyírpazony Nyírtelek Nyírtét Nyírtura Rakamaz Sényő 55

Szabolcs Székely Tímár Tiszanagyfalu Önkéntes tűzoltóság: SZAKOLY Balkány Biri Bököny Geszteréd Nyírgelse Nyírmihálydi Szakoly Önkéntes tűzoltóság: TISZAVASVÁRI Szorgalmatos Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszalök Tiszavasvári Önkéntes tűzoltóság: ÚJFEHÉRTÓ Érpatak Újfehértó Önkéntes tűzoltóság: VÁSÁROSNAMÉNY Aranyosapáti Pusztadobos Csaroda Nyírmada Gemzse Gyüre Gulács Ilk Jánd Kisvarsány Nagyvarsány Olcsva Tiszaszalka Tákos Tiszavid Vámosatya Vásárosnamény ZÁHONY 56

Benk Eperjeske Győröcske Komoró Mándok Tiszabezdéd Tiszamogyorós Tiszaszentmárton Tuzsér Záhony Zsurk Szabolcs Szatmár - Bereg megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Hajdú Bihar megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BÁTASZÉK Alsónyék Báta Bátaapáti Bátaszék Mórágy Pörböly DOMBÓVÁR Attala Csibrák Csikóstőttős Dalmand Dombóvár Döbrököz Dúzs Gyulaj Jágónak Kapospula Kaposszekcső Kisvejke Kocsola Kurd Lápafő Lengyel Mucsi Nak Szakcs Várong TOLNA MEGYE 57

Alsómocsolád (Baranya megye) Ág (Baranya megye) Baranyajenő (Baranya megye) Baranyaszentgyörgy (Baranya megye) Bikal (Baranya megye) Egyházaskozár (Baranya megye) Gerényes (Baranya megye) Hegyhátmaróc (Baranya megye) Kisvaszar (Baranya megye) Mágocs (Baranya megye) Mekényes (Baranya megye) Meződ (Baranya megye) Nagyhajmás (Baranya megye) Palé (Baranya megye) Sásd (Baranya megye) Szágy (Baranya megye) Szárász (Baranya megye) Tarrós (Baranya megye) Tékes (Baranya megye) Tormás (Baranya megye) Vásárosdombó (Baranya megye) Vázsnok (Baranya megye) Csoma (Somogy megye) Gadács (Somogy megye) Gölle (Somogy megye) Kercseliget (Somogy megye) Mosdós (Somogy megye) Nagyberki (Somogy megye) Somogyszil (Somogy megye) Szabadi (Somogy megye) PAKS Bölcske Dunaföldvár Dunaszentgyörgy Gerjen Györköny Kajdacs Madocsa Nagydorog Németkér Paks Pusztahencse Sárszentlőrinc SZEKSZÁRD Alsónána Aparhant Bonyhád Bonyhádvarasd Cikó Decs Diósberény Felsőnána 58

Grábóc Gyönk Harc Hőgyész Kakasd Kalaznó Kéty Kisdorog Kismányok Kistormás Kölesd Medina Miszla Mőcsény Mucsfa Murga Nagymányok Nagyvejke Őcsény Sárpilis Sióagárd Szakadát Szálka Szárazd Szedres Szekszárd Tengelic Tevel Udvari Varsád Várdomb Závod Zomba Hidas (Baranya megye) Mecseknádasd (Baranya megye) Óbánya (Baranya megye) Ófalu (Baranya megye) Önkéntes tűzoltóság: TAMÁSI Értény Fürged Iregszemcse Koppányszántó Magyarkeszi Nagykónyi Nagyszokoly Pári Pincehely Regöly Szakály Tamási Újireg Önkéntes tűzoltóság: TOLNA 59

Bogyiszló Fadd Fácánkert Tolna Tolna megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Baranya megye Bács Kiskun megye Fejér megye Somogy megye Tolna megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: CSEPREG Bő Bük Csepreg Gór Iklanberény Lócs Sajtoskál Simaság Tormásliget Tömörd Egyházasfalu (Győr-Moson-Sopron megye) Gyalóka (Győr-Moson-Sopron megye) Répcevis (Győr-Moson-Sopron megye) Szakony (Győr-Moson-Sopron megye) Und (Győr-Moson-Sopron megye) Zsira (Győr-Moson-Sopron megye) KÖRMEND Alsószölnök Apátistvánfalva Csákánydoroszló Csörötnek Daraboshegy Döbörhegy Döröske Egyházashollós Egyházasrádóc Felsőjánosfa Felsőmarác Felsőszölnök Gasztony Halastó Halogy Harasztifalu Hegyháthodász VAS MEGYE 60

Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Ispánk Ivánc Katafa Kemestaródfa Kétvölgy Kisrákos Kondorfa Körmend Magyarlak Magyarnádalja Magyarszecsőd Molnaszecsőd Nagykölked Nagymizdó Nagyrákos Nádasd Nemesmedves Nemesrempehollós Orfalu Őrimagyarósd Őriszentpéter Pankasz Pinkamindszent Rábagyarmat Rádóckölked Rátót Rönök Sárfimizdó Szaknyér Szakonyfalu Szalafő Szarvaskend Szentgotthárd Szentpéterfa Szőce Vasalja Vasszentmihály Viszák Csöde (Zala megye) Ozmánbük (Zala megye) Vaspör (Zala megye) Zalaháshágy (Zala megye) Zalalövő (Zala megye) Önkéntes tűzoltóság: KŐSZEG Bozsok Cák Horvátzsidány Kiszsidány Kőszeg Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Lukácsháza 61

Nemescsó Ólmod Peresznye Pusztacsó Velem Önkéntes tűzoltóság: RÉPCELAK Csánig Nick Répcelak Vámoscsalád Vasegerszeg Csáfordjánosfa (Győr-Moson-Sopron megye) Csér (Győr-Moson-Sopron megye) Dénesfa (Győr-Moson-Sopron megye) Répceszemere (Győr-Moson-Sopron megye) SÁRVÁR Bejcgyertyános Boba Borgáta Bögöt Bögöte Celldömölk Chernelházadamonya Csempeszkopács Csénye Csönge Duka Egervölgy Egyházashetye Gérce Hegyfalu Hosszúpereszteg Ikervár Jákfa Jánosháza Karakó Káld Keléd Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kenyeri Kissomlyó Köcsk Megyehíd Meggyeskovácsi Mesterháza Mesteri Nagygeresd 62

Nagysimonyi Nemeskeresztúr Nemeskocs Nemesládony Nyőgér Ostffyasszonyfa Ölbő Pápoc Pecöl Porpác Pósfa Rábapaty Répceszentgyörgy Rum Sárvár Sitke Sótony Szeleste Tokorcs Tompaládony Uraiújfalu Vashosszúfalu Vasszilvágy Vásárosmiske Vát Vönöck Zsennye Zsédeny Kamond (Veszprém megye) SZOMBATHELY Acsád Balogunyom Bozzai Bucsu Dozmat Felsőcsatár Gencsapáti Gyanógeregye Gyöngyösfalu Horvátlövő Ják Kenéz Kisunyom Meszlen Narda Nárai Nemesbőd Nemeskolta Perenye Pornóapáti Rábatöttös Salköveskút Sé Sorkifalud Sorkikápolna Sorokpolány 63

Söpte Szombathely Tanakajd Táplánszentkereszt Torony Vasasszonyfa Vaskeresztes Vassurány Vasszécseny Vép Önkéntes tűzoltóság: VASVÁR Alsóújlak Bérbaltavár Csehi Csehimindszent Csipkerek Gersekarát Győrvár Hegyhátszentpéter Kám Olaszfa Oszkó Pácsony Petőmihályfa Püspökmolnári Rábahídvég Szemenye Telekes Vasvár Vas megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Győr Moson Sopron megye Vas megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. AJKA Ajka Apácatorna Bakonypölöske Borszörcsök Csehbánya Devecser Doba Halimba Iszkáz Kapolcs VESZPRÉM MEGYE 64

Karakószörcsök Kisberzseny Kislőd Kolontár Magyarpolány Noszlop Nyirád Oroszi Öcs Pula Pusztamiske Somlójenő Somlóvásárhely Szőc Taliándörögd Tüskevár Úrkút Városlőd Vigántpetend BADACSONYTOMAJ Ábrahámhegy Badacsonytomaj Badacsonytördemic Balatoncsicsó Balatonederics Balatonhenye Balatonrendes Balatonszepezd Hegymagas Káptalantóti Kékkút Kisapáti Kővágóörs Köveskál Mindszentkálla Monoszló Nemesgulács Nemesvita Óbudavár Révfülöp Salföld Szentantalfa Szentbékkálla Szentjakabfa Szigliget Tagyon Zánka Önkéntes tűzoltóság: BALATONFÜRED Aszófő Balatonakali Balatonfüred Balatonszőlős 65

Balatonudvari Csopak Dörgicse Lovas Örvényes Paloznak Pécsely Tihany Vászoly BALATONFŰZFŐ Alsóörs Balatonalmádi Balatonfűzfő Balatonkenese Királyszentistván Litér Papkeszi Vilonya PÁPA Adásztevel Adorjánháza Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonyság Bakonyszentiván Bakonyszücs Bakonytamási Béb Békás Csót Csögle Dabrony Dáka Döbrönte Egeralja Egyházaskesző Farkasgyepű Ganna Gecse Gic Homokbödöge Kemeneshőgyész Kemenesszentpéter Kerta Kiscsősz Kispirit Kisszőlős Kup Külsővat Lovászpatona Magyargencs 66

Malomsok Marcalgergelyi Marcaltő Mezőlak Mihályháza Nagyacsád Nagyalásony Nagydém Nagygyimót Nagypirit Nagytevel Nemesgörzsöny Nemesszalók Németbánya Nóráp Nyárád Pápa Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Somlószőlős Somlóvecse Takácsi Ugod Vanyola Vaszar Várkesző Vid Vinár Mersevát (Vas megye) Szergény (Vas megye) Bakonygyirót (Győr-Moson-Sopron megye) Bakonyszentlászló (Győr-Moson-Sopron megye) Csikvánd (Győr-Moson-Sopron megye) Fenyőfő (Győr-Moson-Sopron megye) Gyarmat (Győr-Moson-Sopron megye) Szerecseny (Győr-Moson-Sopron megye) Önkéntes tűzoltóság: SÜMEG Bazsi Bodorfa Dabronc Csabrendek Gógánfa Gyepükaján Hetyefő Hosztót Káptalanfa Megyer Nemeshany Rigács Sümeg Sümegprága Szentimrefalva Ukk Veszprémgalsa 67

Zalaerdőd Zalagyömörő Zalameggyes Zalaszegvár Kisvásárhely (Zala megye) Sümegcsehi (Zala megye) Önkéntes tűzoltóság: TAPOLCA Gyulakeszi Hegyesd Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Monostorapáti Raposka Sáska Tapolca Uzsa Zalahaláp PÉTFÜRDŐ Berhida Csajág Hajmáskér Jásd Küngös Öskü Ősi Pétfürdő Szápár Tés Várpalota VESZPRÉM Barnag Bánd Eplény Felsőörs Hárskút Herend Hidegkút Lókút Márkó Mencshely Nagyvázsony Nemesvámos Sóly Szentgál 68

Szentkirályszabadja Tótvázsony Veszprém Veszprémfajsz Vöröstó Önkéntes tűzoltóság: ZIRC Bakonybél Bakonynána Bakonyoszlop Bakonyszentkirály Borzavár Csesznek Csetény Dudar Nagyesztergár Olaszfalu Pénzesgyőr Porva Zirc Veszprém megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Fejér megye Győr Moson Sopron megye Komárom Esztergom megye Somogy megye Vas megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. KESZTHELY Alsópáhok Balatongyörök Bókaháza Cserszegtomaj Dióskál Egeraracsa Esztergályhorváti Felsőpáhok Gétye Gyenesdiás Hévíz Karmacs Keszthely Ligetfalva Nemesbük Pacsa ZALA MEGYE 69

Rezi Sármellék Szentgyörgyvár Szentpéterúr Tilaj Vállus Várvölgy Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszőlős Vonyarcvashegy Zalaapáti Zalacsány Zalaigrice Zalaköveskút Zalaszabar Zalaszántó Zalaszentmárton Zalavár Balatonberény (Somogy megye) Balatonszentgyörgy (Somogy megye) Vörs (Somogy megye) LENTI Alsószenterzsébet Baglad Barlahida Bázakerettye Belsősárd Bödeháza Csertalakos Csesztreg Csömödér Csörnyeföld Dobri Felsőszenterzsébet Gáborjánháza Gosztola Gutorfölde Hernyék Iklódbördőce Kálócfa Kányavár Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kiscsehi Kissziget Kozmadombja Külsősárd Lasztonya Lendvadedes Lendvajakabfa Lenti Lispeszentadorján 70

Lovászi Magyarföld Maróc Márokföld Mikekarácsonyfa Muraszemenye Nemesnép Nova Ortaháza Páka Pórszombat Pördefölde Pusztaapáti Ramocsa Resznek Rédics Szentgyörgyvölgy Szentmargitfalva Szentpéterfölde Szécsisziget Szíjártóháza Szilvágy Tormafölde Tornyiszentmiklós Zalabaksa Zalaszombatfa Zebecke Bajánsenye (Vas megye) Kercaszomor (Vas megye) Kerkáskápolna (Vas megye) Magyarszombatfa (Vas megye) Szatta (Vas megye) Velemér (Vas megye) NAGYKANIZSA Alsórajk Balatonmagyaród Bánokszentgyörgy Becsehely Belezna Bocska Borsfa Börzönce Bucsuta Csapi Eszteregnye Felsőrajk Fityeház Fűzvölgy Galambok Garabonc Gelse Gelsesziget Hahót Homokkomárom Hosszúvölgy Kacorlak 71

Kerecseny Kilimán Kisrécse Kistolmács Letenye Liszó Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Miháld Molnári Murakeresztúr Murarátka Nagybakónak Nagykanizsa Nagyrécse Nagyrada Nemespátró Oltárc Orosztony Pat Petrivente Pölöskefő Pötréte Rigyác Sand Semjénháza Sormás Surd Szentliszló Szepetnek Tótszentmárton Tótszerdahely Újudvar Valkonya Várfölde Zajk Zalakaros Zalakomár Zalamerenye Zalasárszeg Zalaszentbalázs Zalaszentjakab Zalaújlak Pogányszentpéter (Somogy megye) ZALAEGERSZEG Alibánfa Almásháza Alsónemesapáti Babosdöbréte Bagod Bak Baktüttös Becsvölgye Bezeréd Bocfölde Boncodfölde 72

73 Böde Bucsuszentlászló Csatár Csonkahegyhát Dobronhegy Egervár Gellénháza Gombosszeg Gősfa Gyűrűs Hagyárosbörönd Hottó Iborfia Kávás Kemendollár Keménfa Kisbucsa Kiskutas Kispáli Kustánszeg Lakhegy Lickóvadamos Milejszeg Misefa Nagykapornak Nagykutas Nagylengyel Nagypáli Nemesapáti Nemeshetés Nemesrádó Nemessándorháza Nemesszentandrás Németfalu Orbányosfa Ormándlak Padár Pálfiszeg Petőhenye Petrikeresztúr Pókaszepetk Pölöske Pusztaederics Pusztamagyaród Pusztaszentlászló Salomvár Sárhida Söjtör Szentkozmadombja Teskánd Tófej Vasboldogasszony Vöckönd Zalaboldogfa Zalacséb Zalaegerszeg Zalaistvánd Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentlőrinc

Zalaszentmihály Zalatárnok Andrásfa (Vas megye) Mikosszéplak (Vas megye) Nagytilaj (Vas megye) Önkéntes tűzoltóság: ZALASZENTGRÓT Batyk Döbröce Dötk Kallósd Kehidakustány Kisgörbő Mihályfa Nagygörbő Óhid Pakod Sénye Szalapa Türje Zalabér Zalaszentgrót Zalaszentlászló Zalavég Zala megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Somogy megye Vas megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. BUDAPEST FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG Budapest Budajenő Budakeszi Csömör Dunakeszi Ecser Felsőpakony Fót Gyál Nagykovácsi Nagytarcsa Pécel Perbál Pilisborosjenő Pilisszentiván Pilisvörösvár Remeteszőlős 74

Solymár Telki Üröm Segítségnyújtási működési körzet: Bács Kiskun megye Fejér megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Komárom Esztergom megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete, valamint az RKI működési területe. REPÜLŐTÉRI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Külön jogszabályban, illetve az illetékes légügyi hatóság határozatában megjelölt területek. Megjegyzés: 1. A tűzoltóságok elsődleges működési körzetéhez tartozik a felsorolt helységek közigazgatási határán belüli valamennyi belterület és külterület. 2. A segítségnyújtási működési körzettel nem rendelkező önkéntes tűzoltóság működési területe azonos az elsődleges működési körzettel. 75