ŐSI TUDÁS - Tizedik rovásírásverseny a Felvidéken Népünk származásának eredetmondái valójában a csillagok járása szerinti mesék. Ezek a mesék, a betegeket gyógyító füvek mind rovásbotokon voltak ősi rovásírásunkkal fölróva. Ezt a rovást az apa tanította a fiának és az anya a lányának olvashatjuk Badiny Jós Ferenc A táltos Isten c. könyvében. Majd így folytatja: Tudáskincsünknek a fundamentuma volt a rovás. A nagy titok pedig, amit aranyasszonyaink meséltek, az népünk égi származása, égi eredete volt. A rovásírásverseny egyik legfontosabb célja éppen az, hogy a magyar vagy székelymagyarnak is nevezett rovásírás visszatanulása mellett, azzal párhuzamosan visszapillantsunk a régen volt múltba, az igaz magyar történelemmel ismerkedjünk meg, ha lehet, minél fiatalabb korban, hogy e tudáson nevelkedve ne hulljon szét oldott kéveként nemzetünk. Fiataljaink előtt föl kell tárni az igazságot múltunkról. Fischer Károly Antal neves íráskutatónk állapította meg: Tekintélyes történetírók egész sora tanúskodik amellett, hogy a hunoknak, úgy mint testvéreiknek, a magyaroknak, tehát a hun-magyar nemzetnek a legrégibb időtől fogva volt saját írása Szándékos mellőzésre vall, ha valaki az írás létezését kétségbe vonja vagy tagadja léteztek könyv alakú emlékek is, melyek a nemzet vallásáról, vallási szertartásairól és törvényeiről szóltak. De az emlékeket a XI. században az idegen hittérítők vakbuzgósága, mint a pogánykor gyűlölt emlékeit megsemmisítette, s később a keresztény magyar papság mindent elkövetett, hogy a Nemzetből az őskori szokásokat kiirtsa, sőt azoknak emlékeit is eltörölje. A rovásírásversenyt tíz évvel ezelőtt a Palóc Társaság hirdette meg. Történt ez Szakács Gábornak, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetőjének biztatására. A kezdeti ötven alatti létszám az évek folyamán szépen növekedett, mostanra megháromszorozódott. Az idei tizedik versenyre is 144-en jelentkeztek, alap- és középiskolás diákok, akik Felvidék Pozsonytól Kassáig futó területén élnek s akik három körzeti döntőn adtak számot tudásukról, mielőtt az országos döntőben megmérettették magukat. Felsőszeli, Zselíz és Almágy volt a három körzeti válogatónak helyet biztosító helyszín, a döntő pedig Dunaszerdahelyen zajlott. A döntőbe 56 versenyző jutott, akik közül négyen betegség miatt nem vehettek részt a versenyen. A nélkülük is népes mezőny résztvevőit: versenyzőket, felkészítő tanárokat, kísérőket, vendégeket Ibolya Olivér, a Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója üdvözölte, majd Bauer Edit leköszönő EP-képviselő asszony kívánt sok sikert a versenyzőknek. Haver Márta, az iskola tanulója Árvai Hajnalka Rovás vonásos felrovások c. versét szavalta el, miután PaedDr. Patassy Sándor, a helyi főszervező felkötötte a vándoroszlopra az emlékszalagot. Maga a verseny három fordulóból állt: rovásírásos szöveg hangos olvasása, rovásírásos szöveg átírása latin betűsre és fordítva, valamint rovásírásos Bauer Edit idegen szavak magyar megfelelőinek társítása. A versenyzők korosztályok szerint versenyeztek, a legkisebbek a 3-4. évfolyamba járók, az 5-6. évfolyamosok, a 7 9. osztályba járók és a középiskolások. A korosztályoknak megfelelő emelkedő mennyiségű és fajsúlyú feladattal kellett megbirkózniuk. A feladatok a már idézett könyv (Badiny Jós Ferenc: A táltos Isten) szövegrészleteit tartalmazta. A tanulók a feladatok megoldására adott 50 perces határidő előtt sikeresen fejezték be dolgozatukat, amelyeket aztán az értékelő bizottság tagjai délután ellenőriztek, értékeltek. A délelőtt emlékfaültetéssel zárult, melyen az iskola gyermekkara dallamos, alkalomhoz illő dalokkal tette emlékezetessé a kis fenyőfácska elültetését ennek a versenynek az emlékállítását.
Bauer Editnek köszönhetően a finom ebéd elfogyasztása után a tanárok dolgoztak, a versenyzők pedig szabad foglalkozáson vettek részt. A Dunaszerdahelyi Művelődési Központban Izsák József dunaszerdahelyi táltos, természetgyógyász a magyar nyelvről, rovásról tartott érdekes előadást. Kiállításon ismerkedtek meg Simon Anikó gyönyörűséges üvegfestményeivel, Sidó Balázs bőrműves művészi alkotásaival ( tarsolyok, tegezek, válltáskák, süvegek, lószerszámok...), Mátis Gábor fafaragó munkáival valamint rovás- és magyarság témájú könyveket láthattak Patassy Sándor és a Csallóközi Könyvtár gyűjteményéből. A versenynek ezúttal is számos támogatója volt. A már említett fővédnök Bauer Editen kívül a Balassi Intézet, a Dunaszerdahelyi Művelődési Központ, Farkas Gergely országgyűlési képviselő (Jobbik), az ipolysági Nemzetvédelmi Erő Polgári Társulás, az Ómagyar Kultúra Baráti Társaság, a Rákóczi Szövetség, a Szövetség a Közös a Célokért, Czékmási Csaba, a Regélő újság szerkesztője, Vojnits Pál, a Regebolt tulajdonosa, Sós József tulajdonos Tulipánműhely, Lukács Ágnes és családja, Nyers Csaba Károly díszműves. Önzetlen támogatóknak köszönhető, hogy a verseny első három helyezettjei, és valamennyi résztvevője a szép emléken felül jutalmakkal felpakolva térhettek haza. Ők azok, akik tudják már s másokkal is megosztják a magyarságtudós professzor intelmét: Hirdessük, tanítsuk hát sietve csodálatos eredetünket, múltunkat., hiszen nincs a világnak még egy másik népe, mely ekkora kincseket vallhat sajátjának. Az ŐSI TUDÁS X. Felvidéki Országos Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó végeredménye: A korosztály 1. Hegedűs Emma, Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Érsekújvár, felkészítő PaedDr. Salgó Gabriella 2. Édes Édua, Alistáli Református Egyházi Alapiskola, Alistál, felkészítő Édes Enikő 3. Takács Veronika, József Attila Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda, Vásárút, felkészítő Hordósi renáta B korosztály 1. Dékány Barbara, Kaszap István cserkészcsapat, Udvard, Lengyel Judit 2. Gubo Viktória, Majthényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Udvard, felkészítő Szőgyéni Lívia 3. Seszták Lilla Erzsébet, József Attika Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda, Vásárút, felkészítő Hordósi Renáta C korosztály 1. Csizmadia Virág, Alistáli Református Egyházi Alapiskola, Alistál, felkészítő Édes Enikő 2. Jakubec Orsolya, Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Felsőszeli, felkészítő Mészáros Magdolna 3. Goda Viktória, Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Zselíz, felkészítő Kaszmán Zoltán D korosztály 1. Szűcs István, Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Szepsi, felkészítő Zborai Beáta 2. Pőcz Eszter, nagymagyari középiskolás, felkészítő Bohák Csaba 3. Izsóf Lúcia Barbara, somorjai középiskolás, felkészítő Kósa krisztina
D korosztály munkában Bednár Anita először döntős Izsóf Lúcia Barbara utoljára Vanya Sándor jövőre felnőttként folytatja Varga Bence Füleket képviseli Szűcs István, a győztes
C korosztályosok Pőcz Eszter most II. helyezett Eligazítás a bejáraton Még mindig időszerű... Az emlékfaültetők
Az iskola gyermekkara Munkában az értékelők A bőrdíszműves és a fafaragó
Palóc Társaság ŐSI TUDÁS - X. FELVIDÉKI ORSZÁGOS ROVÁSÍRÁSVERSENY ÉS MŰVELTSÉGI TALÁLKOZÓ - DÖNTŐ DUNASZERDAHELY NÉV OLVASÁS ÉRTÉKELŐLAP ÁTÍRÁS MAGYA- RÍTÁS hiba idő hiba hiba hiba idő hiba idő A ÁTÍRÁS, MAGYARÍTÁS EGYÜTT 2014 ÖSSZES HELYEZÉS Balla Fanni 10:46 35 0 35 15:01 36 15:47 9. Bedécs Noémi Czakó Krisztina 30:30 4 0 4 16:12 7 16:42 7. Édes Édua 00:55 1 0 1 23:17 1 24:12:00 2. Hegedűs Emma 00:44 0 0 0 18:37 0 19:21 1. Kostolánsky Kiara 31:08 16 2 18 26:38:00 21 27:46:00 8. Kruták Réka Lángyi Kinga 10:55 5 0 5 27:03:00 6 27:58:00 6. Posztós Vivien 10:40 3 0 3 23:48 4 24:28:00 4. Pőcz Sára 21:05 3 0 3 26:21:00 5 27:26:00 5. Takács Veronika 20:43 2 0 2 17:08 4 17:51 3. Tósegi Martina
Palóc Társaság ŐSI TUDÁS - X. FELVIDÉKI ORSZÁGOS ROVÁSÍRÁSVERSENY ÉS MŰVELTSÉGI TALÁLKOZÓ - DÖNTŐ DUNASZERDAHELY NÉV OLVASÁS ÉRTÉKELŐLAP B 2014 ÁTÍRÁS MAGYA- RÍTÁS ÁTÍRÁS, MAGYARÍTÁS EGYÜTT ÖSSZES hiba idő hiba hiba hiba idő hiba idő HELYEZÉS Balla Balázs 21:04 2 0 2 22:47 4 23:51 9. Dékány Barbara 00:13 0 0 0 22:30 0:00 22:43 1. Földes Viktória 00:59 2 0 2 28:06:00 2 29:05:00 7. Gáll Barbara 10:43 7 0 7 23:02 8 23:45 14. Gubo Viktória 00:29 0 0 0 25:27:00 0 25:56:00 2. Haver Márta 21:13 1 0 1 30:32:00 3 3145 8. Hebixer Noémi 21:38 2 0 2 36:40:00 4 38:18:00 10. Matus Fanni 10:27 0 0 0 21:25 1 21:48 4. Mogrovics Zsuzsanna 11:25 1 0 1 23:08 2 24:33:00 6. Ónodi Ádádm 10:34 5 0 5 24:25:00 6 24:59:00 11. Rečka Réka 10:58 6 0 6 33:43:00 7 34:41:00 13. Seszták Lilla Erzsébet 00:28 0 0 0 26:35:00 0 27:03:00 3. Rigó Terézia 20:51 5 0 5 26:25:00 7 27:16:00 12. Simon Enikő 51:34 11 2 13 36:29:00 18 38:03:00 15. Szalai Karola 10:55 1 0 1 21:35 222.30 5. Tósegi Erika
Palóc Társaság ŐSI TUDÁS - X. FELVIDÉKI ORSZÁGOS ROVÁSÍRÁSVERSENY ÉS MŰVELTSÉGI TALÁLKOZÓ - DÖNTŐ DUNASZERDAHELY NÉV OLVASÁS ÉRTÉKELŐLAP C 2014 ÁTÍRÁS MAGYA- RÍTÁS ÁTÍRÁS, MAGYARÍTÁS EGYÜTT ÖSSZES hiba idő hiba hiba hiba idő hiba idő HELYEZÉS Berky Tünde 4 15 831 2 0 2 35:00:00 6 36:31:00 9. Bokros Virág 61:26 3 0 3 33:12:00 9 34:38:00 11. Csecsődi Judit Csizmadia Virág 00:31 0 0 0 30:42:00 0 31:13:00 1. Csúr Karolina 31:18 0 0 0 40:06:00 3 41:24:00 6. Dobos Gyöngyi 31:32 7 0 7 29:39:00 10 31:14:00 12. Farkas Karina 31:13 0 0 0 34:55:00 3 36:08:00 5. Goda Viktória 10:39 2 0 2 25:21:00 3 26:00:00 3. Halász Andrea 40:56 0 0 0 32:37:00 433.33 7. Jakub Gábor 51:15 2 0 2 39:01:00 7 40:16:00 10 Jakubecz Orsolya 00:32 2 0 2 24:51:00 2 25:23:00 2. Kis Benjámin 4 20:04 7 0 7 33:35:00 11 35:39:00 13. Romana Diana 20:45 1 0 1 29:40:00 3 30:25:00 4. Tanka Vanessa 51:45 0 0 0 32:50:00 5 34:35:00 8. Varga Diana 61:18 8 0 8 35:00:00 14 36:18:00 14
Palóc Társaság ŐSI TUDÁS - X. FELVIDÉKI ORSZÁGOS ROVÁSÍRÁSVERSENY ÉS MŰVELTSÉGI TALÁLKOZÓ - DÖNTŐ DUNASZERDAHELY NÉV OLVASÁS ÉRTÉKELŐLAP D 2014 ÁTÍRÁS MAGYA- RÍTÁS ÁTÍRÁS, MAGYARÍTÁS EGYÜTT ÖSSZES hiba idő hiba hiba hiba idő hiba idő HELYEZÉS Barkó Fanni 20:51 5 0 5 32:20:00 7 33:11:00 8. Bednár Anita 10:50 2 0 2 27:09:00 3 27:59:00 6. Búi Van Patrícia 31:50 3 2 5 42:00:00 8 43:50:00 11. Czinege Alexandra 00:32 10 0 10 21:35 10 22:07 12. Haver Denisa 01:13 2 0 2 29:20:00 2 30:33:00 4. Izsóf Lúcia Barbara 00:43 2 0 2 29:23:00 2 30:06:00 3. Kassai Zsuzsanna 11:42 1 0 1 37:35:00 2 39:17:00 5. Kaško Dávid 31:10 13 0 13 33:30:00 16 34:40:00 13. Pőcz Eszter 00:39 1 0 1 35:45:00 1 36:24:00 2. Seres Viktória 31:35 21 0 21 35:48:00 24 37:23:00 14. Szűcs István 00:38 0 0 0 30:39:00 0 31:17:00 1. Turák Krisztián 20:34 6 0 6 38:00:00 8 38:34:00 10. Vanya Sándor 10:36 6 0 6 35:46:00 7 36:22:00 9. Varga Bence 20:50 3 0 3 28:00:00 5 28:50:00 7.