GÖLLNER MÁRIA WALDORF PEDAGÓGIAI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben

Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

Alapító okirat 2017.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Alapító Okirat 2012.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

E l ő t e r j e s z t é s

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Közhasznúsági tudnivalók

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Bankszámlaszám:

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik:

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat Módosítása

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 17-i ülésére

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10.

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A április hó 7. napjáig történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Jegyzőkönyvi kivonat

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 26-i ülésére

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Egyesületi alapszabály

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

GÖLLNER MÁRIA WALDORF PEDAGÓGIAI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott Alapító az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény alapján megállapítjuk a GÖLLNER MÁRIA WALDORF PEDAGÓGIAI ALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. I. Általános rendelkezések Az alapító: Jármy Zsuzsanna állandó lakóhelye: 2120 Dunakeszi, Mansfeld Péter u. 17. 1/7 anyja neve: Varga Katalin Az alapítvány neve: Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány Az alapítvány jogállása: közhasznú civil szervezet Az alapítvány székhelye: 2400 Dunaújváros, Csokonai tér 4. fsz. 3. II. Az alapítvány célja - A hazai oktatás-nevelésügy fejlődését segíteni azzal, hogy támogatni kívánja a Waldorfpedagógia és az antropozófiai szemlélet terjedését. - Az alapítvány segíti és támogatja az ezen az elven és módszereken alapuló oktatási intézmények (óvoda és iskola) létrejöttét, működését, és az ehhez kapcsolódó helyi közösségek létrejöttét és fejlődését. Az alapítvány tevékenységei céljai megvalósítása érdekében Az alapítvány fő tevékenységei: 1. Az alapítvány közhasznú tevékenységei az ellátott közfeladat és a közfeladat teljesítését előíró jogszabályhely megjelölésével: - oktatás, nevelés, képességfejlesztés, ismeretterjesztés a Köznevelési intézmény alapítása és fenntartása (2011. évi CXC. tv. 2. (3) bekezdése) és az Óvodai ellátás (2011. évi CLXXXIX. tv. 23. (4) 4. és (5) 11. pontjai) közfeladatokhoz kapcsolódóan Waldorf-pedagógia szerint működő

- 2 - óvoda, általános iskola, középfokú iskola alapítása és fenntartása, - kulturális tevékenység a Közösségi kulturális hagyományok, értékek ápolásának támogatása, művészeti értékek létrehozásának segítése (1991. évi XX. tv. 121. a)-b) pontjai) közfeladathoz kapcsolódóan céljai körében közösségi együttlétek, kulturális és ismeretterjesztő előadások szervezése, támogatása Az alapítvány a fenti tevékenysége keretében nyújtott szolgáltatásokat térítési díjmentesen biztosítja. Az alapítvány intézményei Az alapítvány által alapított és fenntartott óvoda, iskola a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerinti köznevelési intézmény, amely az alapítványtól független önálló jogi személy, köznevelési feladatait szervezeti és szakmai tekintetben önállóan végzi. Az alapítvány Kuratóriuma ellátja az óvoda és az iskola tekintetében a köznevelési törvényben meghatározott intézményfenntartói feladatokat, e körben megbízza az óvoda és iskola élén álló intézményvezetőt, jóváhagyja az intézmények költségvetését. 2. Együttműködik az országos és helyi igazgatási szervekkel, hasonló célú alapítványokkal, egyesületekkel. 3. Kapcsolatot tart fenn külföldi, hasonló célú alapítványokkal, intézményekkel. Az alapítvány gazdálkodik vagyonával és a törvény adta lehetőségei közt gyarapítja azt. A gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt a jelen okiratban meghatározott tevékenységekre fordítja. 4. Támogatókat kutat fel, pályázatokon vesz részt feladatai anyagi alapjainak biztosítása érdekében. 5. Az alapítvány vagyonának megőrzése és gyarapítása, célja megvalósítása érdekében nonprofit, kiegészítő jelleggel vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. III. Csatlakozás 1. Az alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak, ha a II. pontban megfogalmazott célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzájárulnak és a jelen alapító okirat rendelkezéseit elfogadják. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a kuratórium dönt. A csatlakozó a csatlakozással az alapítói jogok gyakorlására vagy egyéb jogokra nem válik jogosulttá. 2. Az alapítvány nevében vagy javára történő adománygyűjtés nem járhat az adományozók (csatlakozók), illetve más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogik és emberi méltóság sérelmével. 3. Alapító kizárja, hogy az alapítványhoz való csatlakozás igényjogosultságot teremtsen arra, hogy a csatlakozó közvetve vagy közvetlenül az alapítványtól bármiféle vagyoni előnyben, szolgáltatásban részesüljön.

- 3 - IV. Az alapítvány függetlensége 1. Az alapítvány politikai tevékenységet nem folytat. Politikai pártoktól, szervezetektől független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, nem kér tőlük és nem fogad el. Országgyűlési, megyei fővárosi, önkormányzati képviselőjelöltet nem állít, nem ajánl. Az alapítvány a jövőre nézve is kizárja a politikai tevékenység folytatását. 2. Az alapítvány nem fogad el olyan jellegű támogatást sem, amely céljainak megvalósulását vagy gazdálkodási szabadságát befolyásolná, korlátozná vagy azt más módon irányítaná. V. Az alapítvány vagyona Az alapítvány célra rendelt induló vagyona 100.000.- Ft, azaz egyszázezer forint. Az alapító kötelezettséget vállal, hogy az induló vagyon összegét jelen alapító okirat aláírásától számított nyolc napon belül az alapítvány részére nyitott számlára befizeti. VI. Az alapítványi vagyon működtetése 1. Az alapítvány vagyonával a Kuratórium rendelkezik, amely azt kamatozó banki letétbe helyezheti, részvényekbe fektetheti, kötvényt, kincsár-vagy letéti jegyet vásárolhat, azzal az alapítvány céljait szolgáló jövedelmező vállalkozásokban részt vehet. 2. A Kuratórium az alapítvány vagyonát köteles úgy kezelni, hogy az alapítvány céljait a leghatékonyabban valósítsa meg. VII. Az alapítványi vagyon felhasználása 1. Az alapítvány céljainak megvalósításához az induló vagyon, valamint a későbbi csatlakozók vagyoni hozzájárulásai és azok hozadékai használható fel. Az Alapítvány céljaira rendelt vagyon felhasználható mértéke az alapító döntése alapján 100%. 2. Az alapítvány céljainak elérése érdekében az alapítvány céljaira rendelt vagyonból pályázat útján: ösztöndíjat, támogatást nyújthat, minden olyan megoldás, tevékenység, vagy szervezet részére, amely az alapítvány céljainak az eléréséhez jelentős, széles körben hasznosítható eredményt ígér. 3. Az alapítvány éves pénzügyi terv alapján gazdálkodik, a hatályos számviteli szabályok alapján beszámolót, valamint közhasznúsági mellékletet készít, amelyet a Kuratórium fogad el. A jelen alapító okirat szerinti tevékenység és gazdálkodás, valamint a beszámolók legfontosabb adatait a helyi hírlapban (jelenleg Dunaújvárosi Hírlap), ennek hiányában más hasonló példányszámú és terjesztési körű sajtóorgánumban nyilvánosságra kell hozni. Amennyiben az alapítvány bárki által felkereshető helyiségben végzi működését, (iroda, telephely, bérlemény) úgy a beszámolók adatait hirdetőtáblára is ki kell függeszteni legalább 30 napra. Az elfogadott beszámolót, valamint a közhasznúsági mellékletet az alapítónak minden esetben külön is meg kell küldeni.

VIII. - 4 - Ügyvezető szerv 1. Az alapítvány ügyvezető szerve az alapító által létrehozott 3 tagú Kuratórium. A Kuratórium elnökét és tagjait határozatlan időre az alapító kéri fel. 2. A Kuratórium elnöke: Neve: Ladi Éva állandó lakóhelye: 2400 Dunaújváros, Csokonai tér 4. fsz.3. anyja születési neve: Szabó Julianna A Kuratórium elnökének feladatai: 1. a Kuratórium üléseinek összehívása 2. az Alapítvány képviselete 3. az alapítvány pénzeszközeinek kezelése, az utalványozási jogkör gyakorlása 4. határozatok tárának vezetése, jegyzőkönyvek őrzése A Kuratórium elnökét annak akadályoztatása esetén a Kuratórium titkárrá kinevezett tagja helyettesíti. A Kuratórium tagjai: Neve: Jónás Zsuzsanna egyben a kuratórium titkára állandó lakóhelye: 2400 Dunaújváros, József Attila u. 2. fsz. 2. anyja születési neve: Srauf Ilona Neve: Tönkő Péter állandó lakóhelye: 2400 Dunaújváros, Bocskai I. u. 28. III. 1. sz anyja születési neve: Szabados Mária 3. Nem lehet a Kuratórium tagja - az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója, - akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alóli mentesülésig, - akit a vezető tisztségviselői foglalkozástól jogerősen eltiltottak, illetve akit a vezető tisztségviselői tevékenységtől eltiltottak, - akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak - az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személynél Az alapító, a csatlakozó és ezek közeli hozzátartozói a Kuratóriumban nem lehetnek többségben. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig - amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

- 5 - - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, - amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A kuratóriumi tagok, illetve a kurátornak jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy vezető tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 4. A Kuratórium tagjainak a tisztsége megszűnhet: lemondással, törvényben meghatározott kizáró ok bekövetkezte esetén (Ptk. 3:22., 3:397. (3)-(4) bek., Ectv. 38-39. ) visszahívással 5. A Kuratórium hatáskörébe tartozik különösen a) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben meghatározott beszámoló és közhasznú melléklet elfogadása b) az éves költségvetés elfogadása c) döntés kiegészítő jellegű, nonprofit gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatásáról d) döntés az alapítványi vagyon felhasználásáról e) az adományok gyűjtésének meghatározása, döntés az alapítványhoz csatlakozás elfogadásáról f) az alapítványi támogatások rendjének kialakítása g) döntés mindazon ügyekben, amelyeket jogszabály vagy a jelen okirat nem utal más szerv, vagy személy hatáskörébe. 6. A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente négy alkalommal ülésezik. Bármely kuratóriumi tag kérheti kuratóriumi ülés összehívását a cél és az ok megjelölésével, amely esetben a Kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, a Kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja. A Kuratórium ülését haladéktalanul össze kell hívni a Felügyelő bizottság indítványára. 7. A Kuratórium üléseit a Kuratórium titkára hívja össze írásban. A meghívó tartalmazza az alapítvány nevét és székhelyét, az ülés idejét, helyszínét, valamint az ülés napirendjének feltüntetését olyan részletességgel, hogy a kuratóriumi tagok a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák. A meghívót a tervezett ülés előtt legalább 3 nappal meg kell küldeni a tagoknak és az alapítvány honlapján vagy nyilvános székhelyén elhelyezett hirdetőtábláján kifüggesztéssel nyilvánosságra kell hozni. 8. Az ülések előkészítéséről a titkár, vezetéséről pedig az elnök gondoskodik. A Kuratórium ülése nyilvános. A Kuratórium ülése határozatképes, ha azon legalább 2 tag jelen van. Határozatképtelenség esetén a kuratórium ülését 15 napon belül változatlan napirenddel ismét össze kell hívni a fenti módon.

- 6 - A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással legalább 2 kuratóriumi tag egybehangzó szavazatával hozza meg. Bármely kuratóriumi tag indítványa esetén titkos szavazást kell tartani. 9. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyben az ülésen elhangzottak lényegét rögzíteni kell. A Kuratórium határozatait szó szerint kell a jegyzőkönyvnek tartalmaznia. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető és minden jelenlévő tag aláírása hitelesíti. 10. A Kuratóriumnak joga van javaslatot tenni az alapító okirat módosítására, kiegészítésére, illetve mindarról, amiről az alapító dönt. Szervezetére és működésére vonatkozó rendet maga alakíthatja ki a jogszabályi és a jelen alapító okiratban foglalt keretek között. 11. A Kuratórium évente legalább egyszer köteles az alapítónak tájékoztatást adni az addig végzet munkájáról, így az alapítványi vagyon kezeléséről és felhasználásáról. Alapító ilyen irányú megkeresése esetén a tájékoztatást 15 napon belül kell megtenni. 12. A Kuratórium elnöke gyakorolja a munkáltatói jogokat az alapítvány esetleges alkalmazottai felett. 13. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelezettség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítványi cél szerinti juttatásai keretében, bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. 14. A Kuratórium határozatairól az elnök köteles nyilvántartást vezetni (Határozatok Könyve). A Határozatok Könyvében fel kell tüntetni a Kuratórium valamennyi határozatának szó szerinti szövegét, a határozat sorszámát, meghozatalának idejét, hatályát, a határozatot támogató és ellenző személyek nevét. A Határozatok Könyvébe történt bevezetést az elnök és egy a határozat meghozatalában részt vett tag jegyzi. A döntést ellenzők ellenvéleményüket írásban csatolhatják. 15. A Kuratórium tagjai megbízatásuknak anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmi munkában tesznek eleget, esetlegesen felmerülő költségeik megtérítésére azonban igényt tarthatnak. 16. A kezelő szerv vagy annak tisztségviselője által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az alapítvány felel. IX. Az alapítvány és a nyilvánosság viszonya 1. A működéssel kapcsolatos iratokba, továbbá az éves beszámolóba és közhasznúsági mellékletbe a betekintést a Kuratórium bárki számára lehetővé teszi. Az éves beszámolóból és közhasznúsági mellékletből saját költségére bárki másolatot kérhet. 2. A Kuratórium döntéseiről a döntéshozatalt követő 15 napon belül az érintetteket postai úton, ajánlott levélben értesíti. Amennyiben az érintett címe ismeretlen vagy a határozat az érintettek tág körét érinti, a Kuratórium döntéseit hírlevélben vagy a VII/3. pontban foglalt módon közli. 3. Az alapítvány létesítő okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, szolgáltatásai igénybevételének módját, beszámolóit honlapján vagy a

- 7 - Dunaújvárosi Hírlapban ennek hiányában más hasonló példányszámú helyi sajtóorgánumban hozza nyilvánosságra. 4. Az alapítvány szolgáltatásait bárki megkötés nélkül igénybe veheti, aki az alapítvány elveit elfogadja. X. Képviselet Az alapítványt a Kuratórium elnöke képviseli, képviseleti joga általános és önálló. Az alapítvány nevében történő írásbeli nyilatkozat aláírása oly módon történik, hogy a Kuratórium elnöke az alapítvány előírt, előnyomott vagy előnyomtatott elnevezése alá a nevét önállóan aláírja. Az alapítvány bankszámlája felett a Kuratórium elnöke önállóan rendelkezik. XI. Az alapítvány felügyelő szerve 1. Az alapítvány felügyelő szerve a felügyelő bizottság, mely három tagból áll. Tagjait az alapító kéri fel a feladatok ellátására. Feladata: a) ellenőrzi az alapítvány működését és gazdálkodását b) a kuratórium összehívását kezdeményezi, amennyiben jogszabályt vagy az alapítvány érdekeit sértő szabálytalanság, illetve mulasztás jut a tudomására c) amennyiben a kuratórium a feltárt szabálytalanság, illetve mulasztás megszüntetésére nem teszi meg a megfelelő intézkedéseket, haladéktalanul értesíti a törvényességi felügyeletet gyakorló szervezetet d) véleményének kikérése nélkül az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés lefogadásáról döntést hozni nem lehet. A felügyelő bizottság ügyrendjét maga határozza meg. 2. Nem lehet a felügyelő bizottsága tagja, aki: a) az alapítvány alapítója, illetve kuratóriumának elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig - amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

- 8 - - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, - amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A felügyelő bizottság tagja, illetve az e tisztségre jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy vezető tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 2. Üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tartja. Határozatképes, ha az ülésen valamennyi tagja megjelent. Döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. 3. A felügyelő bizottság elnöke: Máté Klára állandó lakóhelye: 2400 Dunaújváros, Duna sor 9. III. 2. anyja születési neve: Csonták Klára A felügyelő bizottság tagjai : Lévay Katalin állandó lakóhelye: 2428 Kisapostag, Kossuth L. u. 33. anyja születési neve: Oláh Ilona Szilágyi-Piros Ottília állandó lakóhelye: 2400 Dunaújváros, Batsányi J. u. 15. VIII. 1. anyja születési neve: Zsuffa Ottília Erika A felügyelő bizottság tagjai egyszerű szótöbbséggel maguk közül elnököt választanak, aki felelős az alapító felé a felügyelő bizottság rendeltetésszerű működéséért. Felügyelő bizottság összehívásának rendjére, a jegyzőkönyvvezetésre, a határozatképességre és határozathozatalra, valamint a határozatok nyilvántartására a kuratórium ülésére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a felügyelő bizottság ülése nem nyilvános. XII. Megszűnés 1. Az alapítvány határozatlan időre jött létre. Az alapítvány a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. 2. Megszűnése esetén a hitelezők kielégítését követően fennmaradt alapítványi vagyont a Kuratórium döntése szerinti célra, amennyiben ilyen nincs vagy döntés nem születik, úgy hasonló célú (waldorf) alapítvány támogatására kell fordítani. XIII. Záró rendelkezések 1. Az alapítvány jogi személy. Az alapítónak tudomása van arról, hogy alapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elnyeréséhez annak székhelye szerinti törvényszék nyilvántartásba vétele szükséges.

- 9-2. Az alapítvány nyilvántartásba vétele után az alapítványt az alapító nem vonhatja vissza. Az alapító az alapító okiratot (név, cél és vagyon sérelme nélkül) indokolt esetben módosíthatja. Az alapítvány célja akkor módosítható, ha az alapítvány a célját megvalósította, vagy a cél elérése lehetetlenné vált, és az új cél megvalósítására az alapítvány elegendő vagyonnal rendelkezik. Az alapító okirat módosítása nem irányulhat az alapítvány vagyonának csökkentésére vagy - ha az alapítványhoz csatlakozás történt - az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetére kijelölt kedvezményezett személyének megváltoztatására. 3. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény, valamint az alapítványra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. Záradék: Az alapító igazolja, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okirat módosítások alapján hatályos tartalmának. Az egységes szerkezetű alapító okirat a 2014. május 14-én kelt - de bírósági nyilvántartásba nem vett - módosításokat, valamint a Székesfehérvári Törvényszék 20.Pk.63.241/2001/34. sz. hiánypótlásra felhívó végzésének megfelelően 2015. április 2-án beiktatott módosításokat dőlt, félkövér írásmóddal tartalmazza. Az alapító okiratból törlésre kerültek a jogszabályváltozások folytán hatályukat vesztett szövegrészek és hivatkozások. Dunaújváros, 2015. április 23. napján... Jármy Zsuzsanna alapító Előttünk, mint tanúk előtt: 1. Név... 2. Név:... Cím:... Cím:... Aláírás:... Aláírás:...