A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 201. március 21-i vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (továbbiakban: Gfbt.) rendelkezései alapján érvénytelen, kivéve ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik. A jelen díjtarifa az egyedi szerződésekre vonatkozik. A gépjárműflottába tartozó gépjárművekre is az egyedi szerződésekre vonatkozó díjtarifát kell alkalmazni. A Gfbt. értelmében az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek esetében a biztosítási szerződés határozatlan tartamú, az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel rendelkező gépjárművek, továbbá az igazolólappal rendelkező lassú járművek és a négykerekű segédmotoros kerékpárok (quadok), továbbá a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjárművek esetében csak határozott tartamú szerződés köthető. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezőgazdasági erőgép (lassú jármű) esetében határozatlan tartamú szerződés köthető. Havi díjfizetési gyakorisággal a K&H Biztosító nem köt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A jelen díjtarifában szereplő gépjármű-kategóriák alatt a vonatkozó miniszteri rendelet szerinti gépjármű-kategóriák értendők. A 201. március 21-i vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre érvényes díjtarifánkat, valamint a mindenkor hatályos biztosítási feltételeinket megtekintheti a kh.hu weboldalon, valamint a K&H Biztosító ügyfélszolgálati irodájában, továbbá tájékozódhat biztosításközvetítőjénél is. Jelen díjtarifa a Gfbt. szerint módosuló szerződéssel rendelkező javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés új szerződésnek vagy pedig módosuló szerződésnek minősül. A Gfbt. alapján módosuló szerződés a K&H Biztosító Zrt-nél a jelen díjtarifa hatályba lépése előtti kockázatviselési kezdetű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés, amely szerződés a következő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. motorteljesítmény meghatározása Személygépkocsi és motorkerékpár esetén a díjszámítás egyik alapja a biztosítandó gépjármű motorteljesítménye. A motorteljesítményt a forgalmi engedély adata alapján kell meghatározni és díjszámítás során alkalmazni. Abban az esetben, ha a Szerződő üzemben tartó vitatja a forgalmi engedélybe bejegyzett motorteljesítmény adat helyességét, a biztosító nem jogosult a forgalmi engedélyben található adattól eltérő értéket figyelembe venni mindaddig, amíg azt a forgalmi engedélyben nem módosítják. kedvezmények és azok érvényesítésének feltételei A kedvezmények érvényesítése az ajánlat megtételekor, illetve a szerződés évfordulójakor a K&H Biztosító rendelkezésére álló információk alapján történik. kedvezmény megnevezése idős gépjármű kedvezmény kedvezmény leírása, mértéke és érvényesítésének feltételei Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépkocsi gyártási éve 10 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év, abban az esetben, ha a szerződés bármelyik év január első napján kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete január 1-je és a biztosítandó gépkocsi gyártási éve 10 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év. Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépkocsi gyártási éve vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év, abban az esetben, ha a szerződés bármelyik évben január 1-jétől eltérő időpontban kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete bármelyik évben január 1-jétől eltérő időpont és a biztosítandó gépkocsi gyártási éve vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év. Motorkerékpár kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10%, tehergépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 20% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépjármű gyártási éve 10 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év. Egyéb, a fentiekben nem megnevezett gépjármű-kategóriába sorolt gépjármű esetén ez a kedvezmény nem érvényesíthető. A gyártási év a forgalmi engedély adata alapján kerül megállapításra. hengerűrtartalom kedvezmény gyermek kedvezmény extra kedvezmény díjfizetés gyakorisági kedvezmény Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépjármű hengerűrtartalma az alábbi tartományok valamelyikébe esik: 1 250-1 299 cm 3 ; 1 350-1 399 cm 3 ; 1 550-1 599 cm 3. A hengerűrtartalom a forgalmi engedély adata alapján kerül megállapításra. Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén (a gyermekek számától függetlenül) 5% kedvezmény érvényesíthető, ha a Szerződő gyermekének születési éve 15 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év és a Szerződő a szerződés évfordulójáig, vagy új szerződés esetén az ajánlat megtételekor a gyermek születési dátumának megadásával a kedvezményre való jogosultságáról nyilatkozatot tesz/tett. Személygépkocsi vagy motorkerékpár vagy tehergépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a szerződés bármelyik év január első napján kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete január 1-je. Határozatlan tartamú szerződés esetén a biztosítási díjból 21% kedvezmény érvényesíthető ha a díjfizetés gyakorisága éves, 3% kedvezmény érvényesíthető ha a díjfizetés gyakorisága féléves. Ha a szerződés megkötésére díjnemfizetéssel megszűnt szerződés újrakötése miatt kerül sor, ez a kedvezmény a szerződés első biztosítási időszakában nem alkalmazható. kedvezmények és azok kedvezmény szorzói kedvezmények megnevezése jogosult a kedvezményre kedvezmény szorzó mértéke, ha a Szerződő nem jogosult a kedvezményre idős gépjármű kedvezmény gépkocsi vagy motorkerékpár 0,9000 tehergépkocsi 0,8000 hengerűrtartalom kedvezmény 0,9000 gyermek kedvezmény 0,9500 extra kedvezmény 0,9000 díjfizetés gyakorisági kedvezmény éves díjfizetési gyakoriság 0,900 féléves díjfizetési gyakoriság 0,900 kedvezmények számítása A kedvezményeket az alábbi módon kell alkalmazni a díjszámítás során. 2. lépés 4. lépés A kedvezmények érvényesítési feltételei alapján meg kell állapítani, hogy a díjszámítás során mely kedvezmény(ek) vehető(k) figyelembe. A "maximált kedvezmény" elnevezésű táblázatból a biztosítási időszak első napja alapján meg kell állapítani a legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzót. A "kedvezmények és azok kedvezmény szorzói" elnevezésű táblázatból kedvezményenként meg kell állapítani az alkalmazandó kedvezmény szorzókat. A legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó figyelembe vétele mellett az alkalmazandó kedvezmény szorzók alapján meg kell állapítani az összesített kedvezmény szorzót. Ennek menete: A kedvezmény szorzókat össze kell szorozni egymással, majd a kapott szorzatot négy tizedesjegyre kell kerekíteni. Ha a kapott érték nagyobb, mint a biztosítási időszak első napja alapján megállapított legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó, akkor a biztosítási díj számítása során alkalmazandó "összesített kedvezmény szorzó" a kiszámított érték, míg abban az esetben, ha a kiszámított érték kisebb, mint a biztosítási időszak első napja alapján megállapított legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó, a biztosítási díj számítása során alkalmazandó "összesített kedvezmény szorzó" értéke a megállapított legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó. maximált kedvezmény ha a szerződés biztosítási időszakának első napja maximált kedvezmény legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó bármelyik évben január 1-je 39,00% 0,6100 az év bármely napjára esik, kivéve ha az január 1-je 39,21% 0,609
minimálisan fizetendő díj Ft-ban gépjármű-kategória gépkocsi motorkerékpár tehergépkocsi éves díj teljesítmény-kategória éves díj megengedett legnagyobb össztömeg éves díj 9 000 0-12 kw 3 000 13-35 kw 3 000 36-0 kw 4 500 0 kw felett 9 000 A fentebb nem említett (gép)jármű-kategóriákban minimális díj nem kerül meghatározásra. 3 500 kg-ig 12 000 3 501 kg-tól 45 000 az alábbiak szerint kell meghatározni a gépkocsik (M1 gépjármű-kategória) díját határozza meg a teljesítmény és a hengerűrtartalom szerint alkalmazandó havi alapdíjat határozza meg a cm 3 oszlop száma, a lakóhely illetve telephely szerinti, a Szerződő típusa (természetes vagy ) és természetes esetén az életkor szerint alkalmazandó összevont díjszorzót 5. lépés határozza meg az alkalmazandó kárelőzményi díjszorzót 6. lépés határozza meg az alkalmazandó összesített kedvezmény szorzót. lépés a fentiek szerint meghatározott értékekkel végezze el az alábbi képlet szerint a biztosítási díj kiszámítását gépkocsik éves díja = {[(havi alapdíj x ) x (összevont díjszorzó) x (korrekciós szorzó) x (kárelőzményi díjszorzó) x (összesített kedvezmény szorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12 8. lépés ha a fenti képlet szerint kiszámított érték mint 9 000, akkor a szerződés éves biztosítási díja 9 000 Ft, egyéb esetben a szerződés éves biztosítási díja a számított érték korrekciós szorzó értéke, ha a gépkocsi(t) gépkocsik havi alapdíjai Ft-ban teljesítmény-kategóriánként a hengerűrtartalomtól függően cm 3 oszlop száma teljesítmény-kategória 0-3 kw 38-50 kw I. II. III. IV. V. VI. 850 851 cm 3 -től 1150 cm 3 - ig hengerűrtartalom 1151 cm 3 - től 1500 1501 cm 3 - től 2000 2001 cm 3 - től 3000 3001 cm 3 - től 0-10 kw 14 01 14 01 14 01 14 01 14 01 12 669 11-3 kw 3 581 5 032 3 909 113 113 113 3 932 3 932 4 51 6 699 6 699 6 699 saját tömegének és teljesítményének hányadosa 12 kg/kw vagy vonatkozásában taxi engedély került kiadásra vonatkozásában gépkocsis szállítási engedély került kiadásra a Szerződő bármilyen nem engedélyköteles tevékenység keretében ellenszolgáltatás fejében szállításra használja * bérelhető (egy biztosítási időszakban egynél számára kerül bérbeadásra) járművezetés oktatására használják kormánya a jobb oldalon helyezkedik el a biztosítási időszakban összesen 60 napot meghaladóan (tartósan) külföldön használják üzembentartója rendelkezik gépjármű-, könnyűgépjármű kereskedelemre, vagy egyéb gépjármű vagy motorkerékpár kereskedelemre, avagy gépjármű, vagy gépjármű kölcsönzésre vonatkozó tevékenységi engedéllyel 1,2000 1,2000 5,0000 4,0000 51-0 kw 4 938 4 938 4 938 5 986 5 986 5 986 vonatkozásában DT vagy CK vagy CD betűjelű különleges rendszámtábla került kiadásra 1-100 kw 6 342 6 342 6 342 5 96 40 40 korrekciós szorzó értéke minden egyéb esetben 101-180 kw 180 kw felett 088 088 088 088 8 336 8 336 14 01 14 01 14 01 14 01 14 01 12 669 * a korrekciós szorzó meghatározása szempontjából nem engedélyköteles tevékenység keretében, ellenszolgáltatás fejében történő szállításnak minősül az az eset, amikor a Szerződő a gépkocsival közösségi szállítást végez - függetlenül ezen alkalmak számától - abban az esetben, ha ennek céljából a Szerződő regisztrált olyan web alapú alkalmazásban, amely közösségi szállítás bonyolítását szolgálja. gépkocsik i ha a szerződés bármelyik év január első napján kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete január 1-je M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B08 B09 B10 5,0050 3,2420 2,4310 2,1020 0,900 0,9300 0,8900 0,8500 0,8000 0,500 0,6900 0,6200 0,5500 0,490 ha a szerződés bármelyik évben január 1-jétől eltérő időpontban kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete bármelyik évben január 1-jétől eltérő időpont M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B08 B09 B10 5,0050 3,2420 2,4310 2,1020 0,900 0,9300 0,8900 0,8500 0,8000 0,500 0,6900 0,6200 0,5500 0,490 összevont díjszorzók az I; IV; V; VI. cm 3 oszlopba tartozó gépkocsik esetében a Szerződő lakóhelyétől, telephelyétől és attól függően, hogy a Szerződő természetes (ekkor életkori szorzót alkalmazunk) vagy a KGFB szerződés megkötésére jogosult összevont díjszorzók a II; III. cm 3 oszlopba tartozó gépkocsik esetében a Szerződő lakóhelyétől, telephelyétől és attól függően, hogy a Szerződő természetes (ekkor életkori szorzót alkalmazunk) vagy a KGFB szerződés megkötésére jogosult 22 év vagy természetes életkora 23-28 év 29-35 év 36-42 év 43-52 év 53-0 év 1 év vagy 22 év vagy természetes életkora 23-28 év 29-35 év 36-42 év 43-52 év 53-0 év 1 év vagy 1 2,843 1,3252 0,983 0,9331 0,9495 0,9126 1,2569 1,0848 1 3,1988 1,5225 1,1301 1,020 1,0909 1,0485 1,4440 1,2463 2 2,244 1,296 0,9625 0,9130 0,9291 0,893 1,2299 1,0614 2 3,105 1,491 1,099 1,0414 1,059 1,0186 1,4028 1,210 3 2,269 1,083 0,8044 0,630 0,65 0,463 1,028 0,881 3 2,3959 1,1403 0,8464 0,8029 0,810 0,853 1,0816 0,9334 4 2,129 1,0342 0,6 0,282 0,410 0,122 0,9809 0,8466 4 2,2599 1,056 0,984 0,54 0,0 0,40 1,0202 0,8805 5 1,8884 0,8988 0,662 0,6329 0,6440 0,6190 0,8525 0,35 5 1,8821 0,8958 0,6649 0,6308 0,6418 0,6169 0,8496 0,333 6 1,631 0,92 0,584 0,548 0,5583 0,5366 0,390 0,638 6 1,5621 0,435 0,5519 0,5235 0,532 0,5120 0,052 0,6086 1,8852 0,893 0,6660 0,6318 0,6429 0,619 0,8510 0,345 1,5558 0,405 0,5496 0,5214 0,5306 0,5100 0,023 0,6061 kárelőzményi díjszorzó A kárelőzményi díjszorzó értéke 3,0000 ha a gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződés a jelen díjtarifa hatálya alatt kezdődő biztosítási időszakára vonatkozó bonus-malus besorolása négy vagy fokozattal kedvezőtlenebb, mint az ezen biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak ba sorolása. Szintén 3,0000 a kárelőzményi díjszorzó értéke, ha a szerződés bonus-malus besorolása M04. Abban az esetben ha a Szerződő gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött bármely korábbi szerződése alatt a biztosítási időszak kezdetének évét megelőző harmadik év első napja és a szerződés biztosítási időszakának első napja közötti időszakban okozott biztosító első kifizetésével járó kárt, vagy a Szerződő a szerződés biztosítási időszaka kezdetének napján a bonus-malus rendszerbe új belépő, úgy a kárelőzményi díjszorzó értéke 1,1000. A kárelőzményi díjszorzó értéke minden, az előzőekbe nem tartozó esetben. A fenti feltételek halmozott előfordulása esetén csak a legmagasabb értékű kárelőzményi díjszorzó alkalmazandó.
határozza meg a megengedett legnagyobb össztömeg szerint alkalmazandó havi alapdíjat határozza meg a megengedett legnagyobb össztömeg, a lakóhely illetve telephely szerinti, a Szerződő típusa (természetes vagy ) és természetes esetén az életkor szerint alkalmazandó összevont díjszorzót 5. lépés tehergépkocsik éves díja = {[(havi alapdíj x ) x (összevont díjszorzó) x (korrekciós szorzó) x (összesített kedvezmény szorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12. lépés határozza meg a megengedett legnagyobb össztömeg alapján alkalmazandó minimálisan fizetendő éves díjat 8. lépés határozza meg az alkalmazandó összesített kedvezmény szorzót az alábbiak szerint kell meghatározni a tehergépkocsik (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) díját ha a fenti képlet szerint kiszámított érték mint a. lépésben meghatározott minimálisan fizetendő éves díj, akkor a szerződés éves biztosítási díja a. lépésben meghatározott éves díj, egyéb esetben a szerződés éves biztosítási díja a számított érték összevont díjszorzók megengedett legnagyobb össztömeg a Szerződő lakóhelye, telephelye szerinti 23 év vagy a természetes életkora 24-29 év 30-34 év 35 év vagy nem természetes megengedett legnagyobb össztömeg a Szerződő lakóhelye, telephelye szerinti 23 év vagy a természetes életkora 24-29 év 30-34 év 35 év vagy nem természetes 2 300 kg-ig 2 301 kg -3 499 kg-ig 1 3,0088 1,956 1,9453 1,4430 1,8621 1 2,3821 1,5491 1,5401 1,1424 1,442 2 3,201 2,085 2,035 1,5381 1,9848 2 3,0544 1,9863 1,94 1,4648 1,8903 3 2,3581 1,5336 1,5246 1,1309 1,4594 3 2,036 1,3245 1,3168 0,968 1,2605 4 1,8050 1,138 1,160 0,865 1,111 3 500 kg 4 1,191 1,119 1,1114 0,8244 1,0639 5 1,6031 1,0425 1,0364 0,688 0,9921 5 1,633 1,146 1,1400 0,845 1,0913 6 1,4434 0,938 0,9332 0,6922 0,8933 6 1,588 1,0326 1,0266 0,615 0,982 1,3682 0,8898 0,8846 0,6562 0,846 1,348 0,865 0,814 0,6464 0,8341 1 2,681 1,440 1,338 1,2861 1,659 1 2,8123 2,5812 0,8440 0,9654 1,0009 2 3,3598 2,1849 2,122 1,6113 2,093 2 3,995 3,483 1,1402 1,3043 1,3523 3 2,5951 1,68 1,68 1,2446 1,6061 3 3,5544 3,2623 1,066 1,2202 1,2650 4 1,9950 1,294 1,2898 0,9568 1,2346 3 501 kg-tól 4 3,186 2,925 0,9566 1,0943 1,1345 5 1,826 1,1885 1,1816 0,865 1,1311 5 2,6964 2,448 0,8092 0,9256 0,959 6 1,5156 0,9856 0,999 0,269 0,9380 6 2,0235 1,852 0,602 0,6946 0,202 1,2998 0,8453 0,8404 0,6234 0,8044 1,9136 1,564 0,543 0,6569 0,6811 tehergépkocsik havi alapdíjai Ft-ban a megengedett legnagyobb össztömegtől függően megengedett legnagyobb havi alapdíj össztömeg 2 300 kg-ig 4 632 korrekciós szorzó értéke, ha a tehergépkocsi(t) vonatkozásában taxi engedély került kiadásra nemzetközi fuvarozásnál (is) vagy tartósan külföldön használják * ADR áruosztály szerinti veszélyes áru szállítására használják 2,0000 3 500 kg-ig 2 301 kg - 3 499 kg-ig 5 3 megengedett legnagyobb össztömege 8 tonna feletti és motorteljesítménye nagyobb mint 250 kw üzembentartója 20-nál járműnek a Gfbt. szerinti üzembentartója 1,5000 3 500 kg 11 345 üzembentartója rendelkezik gépjármű-, könnyűgépjármű kereskedelemre, vagy egyéb gépjármű vagy motorkerékpár kereskedelemre, avagy gépjármű, vagy gépjármű kölcsönzésre vonatkozó tevékenységi engedéllyel bérelhető (egy biztosítási időszakban egynél számára kerül bérbeadásra) 3 501 kg - 12 000 kg-ig 14 19 vonatkozásában DT vagy CK vagy CD betűjelű különleges rendszámtábla került kiadásra korrekciós szorzó értéke minden egyéb, a fentiekbe nem sorolható esetben 12 001 kg-tól 16 61 * a korrekciós szorzó meghatározása szempontjából tartós külföldi használatnak minősül az az eset, amikor a gépjárművet egy naptári évben összesen 60 napot meghaladóan külföldön használják. tehergépkocsik i ha a megengedett legnagyobb összetömeg kisebb, mint 3 501 kg nagyobb, mint 3 500 kg M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B08 B09 B10 9,590 4,860 4,240 2,200 0,9800 0,9600 0,8400 0,800 0,200 0,6600 0,6000 0,5400 0,5040 0,430 9,590 4,860 4,240 2,200 0,9800 0,9600 0,9400 0,9200 0,9000 0,8300 0,600 0,6850 0,6380 0,6000 az alábbiak szerint kell meghatározni az autóbuszok (M2, M3 gépjármű-kategória), mezőgazdasági vontatók (T1, T2, T3, T4, T5 gépjármű-kategória) és vontatók (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) díját határozza meg a gépjármű-kategória szerint alkalmazandó havi alapdíjat (autóbusz esetén a férőhelyek számának figyelembe vételével) határozza meg az alkalmazandó összevont díjszorzót az adott gépjármű-kategória szerinti táblázat paraméterei szerint 5. lépés határozza meg az alkalmazandó összesített kedvezmény szorzót autóbuszok éves díja = {[(havi alapdíj x ) x (férőhelyek száma) x (összevont díjszorzó) x (korrekciós szorzó) x (összesített kedvezményszorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12 mezőgazdasági vontatók és vontatók éves díja = {[(havi alapdíj x ) x (összevont díjszorzó) x (korrekciós szorzó) x (összesített kedvezményszorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12 autóbuszok (M2, M3 gépjármű-kategória) mezőgazdasági vontatók (T1, T2, T3, T4, T5 gépjármű-kategória) vontatók (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) autóbuszok havi alapdíja Ft-ban férőhelyenként (a vonatkozó jogszabály szerinti összes férőhely kategóriában) 3 690 mezőgazdasági vontatók havi alapdíja Ft-ban 1 349 vontatók havi alapdíja Ft-ban 438 804 vontatók összevont díjszorzói, ha a Szerződő autóbuszok összevont díjszorzói a Szerződő lakóhelye, telephelye szerinti szerint mezőgazdasági vontatók összevont díjszorzói, ha a Szerződő természetes életkora 29 év vagy 30 év vagy 1, 2 2,0000 természetes 1,2000 3, 4, 5, 6, 1,5000 1,4400 korrekciós szorzó értéke, ha a gépjármű bérelhető (egy biztosítási időszakban egynél számára kerül bérbeadásra) a vontató gépjármű-kategóriába tartozó járműre vonatkozó szerződés Szerződője rendelkezik olyan érvényes engedéllyel, amely alapján nemzetközi közúti árutovábbítást (árufuvarozást) végezhet a gépjármű üzembentartója rendelkezik gépjármű-, könnyűgépjármű kereskedelemre, vagy egyéb gépjármű vagy motorkerékpár kereskedelemre, avagy gépjármű, vagy gépjármű kölcsönzésre vonatkozó tevékenységi engedéllyel a gépjármű üzembentartója 20-nál járműnek a Gfbt. szerinti üzembentartója a gépjármű üzembentartójának a jelen díjtarifa szerinti díjszámítással érintett gépjárművére a biztosítási időszak kezdő napját közvetlenül megelőző biztosítási időszakra vonatkozó korábbi szerződése közös megegyezéssel szűnt meg bármelyik biztosítónál a gépjármű vonatkozásában DT vagy CK vagy CD betűjelű különleges rendszámtábla került kiadásra korrekciós szorzó értéke minden egyéb, a fentiekbe nem sorolható esetben életkor = a biztosítási időszak kezdete szerinti naptári év száma - születési év autóbuszok, mezőgazdasági vontatók és vontatók i M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B08 B09 B10 2,3500 1,9000 1,4500 0,9800 0,9600 0,9400 0,9200 0,9000 0,8800 0,8600 0,8000 0,500 0,000
az alábbiak szerint kell meghatározni a motorkerékpárok (L3e, L4e, L5e, Le gépjármű-kategória) díját határozza meg a teljesítmény szerint alkalmazandó havi alapdíjat határozza meg a lakóhely illetve telephely szerinti, a Szerződő típusa (természetes vagy ) és természetes esetén az életkor szerint alkalmazandó összevont díjszorzót 5. lépés határozza meg az alkalmazandó összesített kedvezmény szorzót motorkerékpárok éves díja = {[(havi alapdíj x ) x (összevont díjszorzó) x (korrekciós szorzó) x (összesített kedvezmény szorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12. lépés határozza meg a teljesítmény alapján alkalmazandó minimálisan fizetendő éves díjat 8. lépés ha a fenti képlet szerint kiszámított érték mint a. lépésben meghatározott minimálisan fizetendő éves díj, akkor a szerződés éves biztosítási díja a. lépésben meghatározott éves díj, egyéb esetben a szerződés éves biztosítási díja a számított érték motorkerékpárok havi alapdíjai Ft-ban teljesítmény-kategóriánként teljesítmény-kategória 0-12 kw 0-4 kw 5-12 kw havi alapdíj 2 306 446 13-35 kw 15 36-0 kw 1 462 0 kw felett 2 306 temészetes életkora 21 év vagy 22-26 év 2-33 év 34 év vagy összevont díjszorzók ha a Szerződő lakóhelye, telephelye szerinti 1, 2, 3,8100 2,5100 1,9228 1,100 4, 5, 6, 6,0600 1,2800 1,0635 0,800 3,9862 1,900 életkor = a biztosítási időszak kezdete szerinti naptári év száma - születési év korrekciós szorzó értéke, ha a motorkerékpár bérelhető (egy biztosítási időszakban egynél számára kerül bérbeadásra) üzembentartója 20-nál járműnek a Gfbt. szerinti üzembentartója üzembentartója rendelkezik gépjármű-, könnyűgépjármű kereskedelemre, vagy egyéb gépjármű vagy motorkerékpár kereskedelemre, avagy gépjármű, vagy gépjármű kölcsönzésre vonatkozó tevékenységi engedéllyel vonatkozásában DT vagy CK vagy CD betűjelű különleges rendszámtábla került kiadásra korrekciós szorzó értéke minden egyéb esetben A fenti feltételek halmozott előfordulása esetén csak a legmagasabb értékű korrekciós szorzó alkalmazandó. motorkerékpárok i M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B08 B09 B10 8,5000 5,160 2,9220 0,9800 0,9600 0,8400 0,800 0,200 0,6600 0,6000 0,5400 0,5040 0,430 az alábbiak szerint kell meghatározni az egyéb gépjárművek díját határozza meg a gépjármű-kategória (és segédmotoros kerékpár esetén a lakóhely illetve telephely szerinti, a Szerződő típusa (természetes vagy ) és természetes esetén az életkor) szerint alkalmazandó éves alapdíjat 2. lépés határozza meg az alkalmazandó összesített kedvezmény szorzót határozza meg az alkalmazandó korrekciós szorzót 4. lépés a fentiek szerint meghatározott értékekkel végezze el az alábbi képlet szerint a biztosítási díj kiszámítását egyéb gépjármű-kategóriák éves díja = {[(éves alapdíj/12) x (összesített kedvezmény szorzó) x (korrekciós szorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12 egyéb gépjármű-kategóriák éves alapdíjai Ft-ban gépjármű-kategória éves alapdíj trolibusz (elektromos felsővezetékhez kötött M3 gépjármű-kategória) 464 580 pótkocsik, félpótkocsik (O1, O2, O3, O4, R1, R2, R3, R4 gépjármű-kategória) 0,5 t megengedett legnagyobb össztömegig 4 320 0,5 t megengedett legnagyobb össztömeg felett 10 t megengedett legnagyobb össztömegig 284 segédmotoros kerékpárok (L1e, L2e gépjármű-kategória) és négykerekű segédmotoros kerékpárok (L6e gépjármű-kategória) éves alapdíjai Ft-ban a KGFB szerződés megkötésére jogosult a Szerződő lakóhelye, telephelye szerinti 1, 2 3, 4, 5, 6, 10 t megengedett legnagyobb össztömeg felett 55 940 természetes 19 év vagy 10 200 6 804 önjáró 11 36 20-34 év 10 200 3 924 lassú járművek lassú jármű pótkocsija (O1, O2, O3, O4, R1, R2, R3, R4 gépjármű-kategória) 4 812 életkora 35 év vagy 5 100 2 616 munkagépek (S1, S2 gépjármű-kategória) 12 636 20 36 5 232 Abban az esetben ha a pótkocsit, félpótkocsit ADR áruosztály szerinti veszélyes áru szállítására használják, az éves alapdíj a fenti összeg tizenötszöröse! korrekciós szorzó értéke, ha az egyéb gépjármű-kategóriákba tartozó (gép)jármű vagy a segédmotoros kerékpár bérelhető (egy biztosítási időszakban egynél számára kerül bérbeadásra) az egyéb gépjármű-kategóriákba tartozó (gép)jármű vagy a segédmotoros kerékpár üzembentartója rendelkezik gépjármű-, könnyűgépjármű kereskedelemre, vagy egyéb gépjármű vagy motorkerékpár kereskedelemre, avagy gépjármű, vagy gépjármű kölcsönzésre vonatkozó tevékenységi engedéllyel a pótkocsi, félpótkocsi gépjármű-kategóriába tartozó járműre vonatkozó szerződés Szerződője rendelkezik olyan érvényes engedéllyel, amely alapján nemzetközi árutovábbítást (árufuvarozást) végezhet az egyéb gépjármű-kategóriákba tartozó (gép)jármű vagy a segédmotoros kerékpár üzembentartója 20-nál járműnek a Gfbt. szerinti üzembentartója az egyéb gépjármű-kategóriákba tartozó (gép)jármű vagy a segédmotoros kerékpár üzembentartójának a jelen díjtarifa szerinti díjszámítással érintett (gép)járművére a biztosítási időszak kezdő napját közvetlenül megelőző biztosítási időszakra vonatkozó korábbi szerződése közös megegyezéssel szűnt meg bármelyik biztosítónál az egyéb gépjármű-kategóriákba tartozó (gép)jármű vagy a segédmotoros kerékpár vonatkozásában DT vagy CK vagy CD betűjelű különleges rendszámtábla került kiadásra korrekciós szorzó értéke minden egyéb, a fentiekbe nem sorolható esetben az alábbiak szerint kell meghatározni az ideiglenes forgalmi engedéllyel, ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel rendelkező gépjárművek díját gépjármű-kategória havi díj gépjármű-kategória havi díj gépjármű-kategória havi díj gépkocsi (M1) 180 000 tehergépkocsi (N1, N2, N3) 240 000 pótkocsi, félpótkocsi (O1, O2, O3, O4, R1, R2, R3, R4) 320 000 motorkerékpár (L3e, L4e, L5e, Le) 48 000 vontató (N1, N2, N3) 1 680 000 mezőgazdasági vontató (T1, T2, T3, T4, T5) 24 000 A "P" betűjelű ideiglenes rendszámú gépkocsira vonatkozó szerződések havi díja - függetlenül a gépjármű-kategóriától - 216 000 Ft. autóbusz (M2, M3) 480 000 munkagép (S1, S2) 26 592 lassú jármű 24 000 A jelen táblázat körébe tartozó szerződéskötés esetén a szerződés díja a táblázatban található havi díj és a biztosítási szerződés tartama által érintett hónapok számának szorzata. Kedvezmények alkalmazására nincs mód. 2012. január 1-től kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a biztosítási díjon felül baleseti adót kell fizetnie. Az adó mértéke az adóalap 30%-a, de az adó nem lehet, mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű. Mivel a fedezetlenségi időszakban a biztosító nem visel kockázatot, a 83 Ft napi maximum nem érvényesíthető, ezért a fedezetlenségi díjat minden esetben 30%-os adó terheli. Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt összegből a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha az esedékes biztosítási díj, az esetleges fedezetlenségi díj és a baleseti adó együttes összegét a Szerződő nem fizeti meg, akkor biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi!
besorolás (Budapest esetén kerület) és Budapest I; II; IV; VI; VII; VIII; IX; XII; XIV; XIX; XXII. kerületei Budapest III; V; X; XI; XIII; XV; XVI; XVII; XVIII; XX; XXI. XXIII. kerületei Az alábbi táblázatból kell meghatározni az alkalmazandó csoport jelét. 1 2100-2105 4 8-88 4 182 5 2528-2534 6 183-251 6 3000-3082 1 2112 4 8800-8811 4 252 5 2536-2545 6 253-25 6 3123-3125 1 211 4 8831-8832 4 258 5 2636-263 6 22-286 6 3129 2 2119-2132 4 8861 4 21 5 2639 6 331-344 6 3132-3135 2 2143-2145 4 8881-8883 4 300-303 5 200-204 6 346-384 6 313-3138 2 2151-2153 4 8900-8912 4 305-309 5 212-213 6 432-436 6 3143-3146 csoport jele 2009 3 2220-2230 4 8916-891 4 345 5 238-255 6 441-443 6 3151-3155 2014-201 3 2234 4 8921-8925 4 385-396 5 266-268 6 452 6 3163-319 2020-2026 3 2310-2316 4 8943-8944 4 439 5 2822 6 456 6 3183-3296 2030-2039 3 2330-2332 4 8981-8983 4 444 5 2824 6 458 6 3322-3323 2049 3 2360 4 8989-8992 4 453-455 5 2832 6 463-465 6 3331-3393 2053 3 2364 4 9000-9063 4 45 5 2834 6 45 6 3396-3398 206-2082 3 2400-2421 4 9081 4 41 5 2853 6 500-51 6 5051-502 2084 3 2426-2428 4 9086 4 43 5 2855-2889 6 523 6 5082-5084 2086-2090 3 2440-2444 4 9141 4 524 5 2896-2949 6 525 6 5092-546 2093-2099 3 2459 4 9151 4 526 5 3100-3121 6 52-589 6 5500-5561 2111 3 2461 4 911-913 4 664-666 5 3126-3128 6 661-663 6 5609 2113 3 2600-2603 4 9400-9423 4 61 5 3131 6 62 6 5621-5622 2133-2142 3 3500-3550 4 9493-9495 4 65 5 3136 6 68 6 5624-5668 2146 3 355-3558 4 2060-2066 5 681 5 3141-3142 6 682 6 563-511 2161-2163 3 3561 4 2091 5 683 5 314 6 695-12 6 520-5949 2233 3 311 4 2114-2116 5 694 5 3161-3162 6 14-18 6 6031-6033 2333-233 3 391-392 4 2118 5 20-22 5 3181-3182 6 23 6 6035-6043 2339 3 4246 4 2164-214 5 24 5 3300-3321 6 25-3 6 6045-6085 2351 3 4400-4433 4 2181-221 5 44 5 3324-3328 6 45-52 6 6090-609 2363 3 4461 4 2235-2309 5 53 5 3394-3395 6 54-59 6 6100-6528 2800-2809 3 4481 4 231-2322 5 63-66 5 3399-3432 6 68-85 6 6600-6635 2823 3 4531 4 2338 5 800-811 5 3434 6 812-818 6 6640-6648 2831 3 4551 4 2340-234 5 821 5 3441-346 6 822-82 6 655 2833 3 5600-5605 4 2365-234 5 833 5 3551-3556 6 834-836 6 658-669 2836-283 3 5620 4 236-2381 5 83 5 3559 6 838-841 6 63-65 2851-2852 3 5623 4 2422-2425 5 843 5 3562-305 6 846-93 6 681-68 4000-4050 3 561-562 4 2431-2435 5 940 5 312-369 6 951-952 6 692-695 4063 3 512 4 2451-2458 5 953-954 5 33-38 6 956-988 6 6821-6933 40-409 3 6000-6020 4 2462-2512 5 8041 5 380-38 6 8105-8109 6 8313-8316 4225 3 6034 4 2522 5 8043-8046 5 393-3922 6 8161-811 6 8341-8342 5000-5020 3 6044 4 2526-252 5 8052-8093 5 3924-3999 6 814-8182 6 8353-8359 5081 3 6086-6088 4 2535 5 8096-8104 5 4060 6 8191-8195 6 8360-8369 5085-5091 3 6098 4 2612-2615 5 8111-8139 5 4064-405 6 8226 6 830-8395 304 3 100-122 4 2621-2635 5 8142 5 4080-4224 6 8230 6 841-854 600-650 3 143-144 4 2638 5 8144-8146 5 4231-4235 6 8233 6 861-86 668 3 11-12 4 2681-2683 5 8152-815 5 4242-4245 6 823-824 6 881-899 63 3 261 4 211 5 812-813 5 4252-425 6 8251-8312 6 8821-882 6 3 400-431 4 221-23 5 8183-8184 5 4284-433 6 831-8331 6 8834-8835 680 3 451 4 260-265 5 8220-8223 5 4341-436 6 8344-8352 6 8855-885 691-693 3 461 4 269 5 8228-8229 5 4434-4456 6 8400-8409 6 8862-889 13 3 42 4 2821 5 8231-8232 5 4463-445 6 8413-8419 6 8884-889 41-43 3 44 4 2835 5 8236 5 4482-4503 6 8422-8430 6 8913-8915 61-62 3 46-49 4 2840-2842 5 8420 5 4515-4525 6 8432-8433 6 8918-8919 831 3 521-522 4 2854 5 8431 5 4532-4536 6 8435 6 8929-8936 8436-843 3 8000-8020 4 2890-2894 5 8434 5 4541-454 6 8438-8440 6 8945-898 900-923 3 8042 4 3433 5 8534 5 4552-49 6 8442 6 8984-8988 941-944 3 8050-8051 4 3435 5 8544-8545 5 659 6 8444-8533 6 8994-8999 949-951 3 8095 4 30 5 8581 5 6636 6 8541-8543 6 9500-9531 961 3 8141 4 39 5 825 5 600-654 6 8551-852 6 9541-9685 91-92 3 8143 4 3923 5 901-904 5 656-65 6 8582-824 6 924-929 989-991 3 8151 4 4241 5 9082-9085 5 61-62 6 826 6 930-939 99 3 8196-8210 4 4251 5 9088-9136 5 680 6 831-839 6 940 2000-2003 4 8225 4 4281-4283 5 9142-914 5 691 6 8840-8854 6 945-948 2011-2013 4 822 4 4338 5 9152-9169 5 6800-6811 6 8858 6 952-95 2019 4 8248 4 4511-4512 5 914-935 5 020-039 6 9532-9535 6 962-966 2040-204 4 8411-8412 4 453 5 9431-9492 5 042-099 6 215-21 93-984 2051-2052 4 8441 4 000-019 5 202-2028 6 130 6 2610-2611 992-996 2083 4 8443 4 041 5 235 6 132-142 6 2616-2619 998-9985 2085 4 828 4 131 5 251-2521 6 145-164 6 2640-268 2092 4 855-856 4 165 5 2523-2525 6 13-181 6 2685-2699 A csoport kiválasztásának alapjául szolgál természetes esetén a lakóhely, esetében pedig a telephely. A lakóhely meghatározása i okmányok alapján, a telephely meghatározása a forgalmi engedély alapján történik. Amennyiben a Szerződő lakóhelye/telephelye a fent közölt település lista alapján nem azonosítható be, avagy a Szerződő magyarországi lakóhellyel/telephellyel nem rendelkezik, úgy az 1-es jelű csoportot kell alkalmazni a biztosítási díj kiszámítása során.