TÁJÉKOZTATÁSI SZAKASZ VÉLEMÉNYEI P a r t n e r i e g y e z t e t é s 10/2015.(I.26.) Kt. sz. határozat szerinti partnerek: településfejlesztési koncepció: helyi (választókerületi) országgyőlési képviselı önkormányzati képviselı közmőszolgáltatók tömegközlekedési közszolgáltató községben mőködı civil szervezetek lakosság településrendezési eszközök: közmőszolgáltatók Partneri állásfoglalások Szerv Hivatkozás Állásfoglalás ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt F7149-42133-2/2015. Jogszabályok betartását kéri. Bazsarózsa Néptánc Egyesület Nem kíván egyeztetni Á l l a m i g a z g a t á s i s z e r v i e g y e z t e t é s Megkeresett szervek: 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Építésügyi Osztály (Állami Fıépítész) 2. Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvéd. és Természetvédelmi Fıosztály 3. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 4. Duna -Dráva nemzeti Park Igazgatóság 5. Bács-Kiskun Megyei Katasztófavéd. Igazg. Vízvédelmi és Vízügyi Hatóság 6. ADUVIZIG által Országos Vízügyi Fıigazgatóság 7. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 8. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Fıosztály 9. Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala 10. Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala 11. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Útügyi Osztály 12. Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ 13. Kecskeméti Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály 14. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Fıosztály 15. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdıfelügyeleti és Hatósági Osztály 16. Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetıje 17. Bács-Kiskun Megyei Rendır-fıkapitányság 18. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Bányászati Osztály 19. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tájékoztatási szakasz véleményei 1
Államigazgatási szervi állásfoglalások Államigazgatási szerv Hivatkozás Állásfoglalás Válasz Állami Fıépítész BKD/001/216-1/2014. 1 Étv 6/a (3)szerinti Nincs lehetıség települési fıépítész kell Étv 7. (3) bek. e) szerint a beépítés csak olyan célra, amire kijelöltbıl már nincs szabad terület Biológiai aktivitásérték változatlansága (Étv7. (3)b) és 9/2007.(IV.3.) ÖTM rend.) Az önkormányzat munkahelyteremtési kötelezettségét teljesítve jelöl ki új gazdasági területeket. szerint Koncepciónál figyelembe veendı a 2003. évi XXVI. törvény 19/2011.(XI.29.) megyei önkorm. rendelet Településrendezésnél: Területrendezési tervi megfelelés igazolandó 2 Eljr. 3. melléklet 12. sor. Étv, 3 OTÉK, Eljr. elıírásainak való maradéktalan megfelelés kell. Étv7., 9-13, OTÉK 2. Eljr. 9-17., 1-6. mell. Településtervezési jogosultság: Étv 16. 104/2006.(IV.28.) Korm. rendelet Kormányhivatal Környezetved. és Term. véd. Fıosztály Egyeztetés és a jóváhagyás eljárási szabályainak ismertetése. Elj.37. (1)-(6) Étv 8. (5) Eljr. 38-40. 43. 53715-4-1/2015. Településfejlesztési koncepcióhoz 2/2005.(I.14.) Korm. rend. szerinti környezeti vizsgálat Megbízott tervezı jogosultsággal rendelkezik. munkarész környezetvédelmi alátámasztó munkarésze lesz, nem külön eljárásban készül. 1 Épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2 A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökrıl, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekrıl szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3 Építési és településrendezési követelményekrıl szóló 253/1997.(XII.20.)Kormányrendelet Tájékoztatási szakasz véleményei 2
Településrendezési eszközök Ü1. Ü2,Ü3,Ü5 jelő területek építési szabályai - amennyiben jogszerően meglévı beépítést érintenek - a 2/2005.(I.11.)Korm. rendelet szerinti NATURA 2000. hatásbecslést is tartalmazó munkarészek alapján elvileg változhatnak, de új beépítés a 2003. évi XXVI. törvény 17. (1) és a 1996. évi LIII. törvény 18. (3), 31. és 35. (1) alapján nem jelölhetı ki. Duna-Dráva Nemzeti Park Ig. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Biológiai aktivitásérték változatlansága (Étv7. (3)b) és 9/2007.(IV.3.) ÖTM rend.) 1390-1/2015 Természetvédelmi adatszolgáltatást és jogszabályi ismertetést ad. A megegyeznek a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztály 53715-4-1/2015. számú nyilatkozatában foglaltakkal. 3225-2/2014. Természetvédelmi adatszolgáltatást közvetlenül tervezınek elektronikusan megküldte. ADUVIZIG 0896-003/2015. Adatszolgáltatást és jogszabályi tájékoztatást ad. Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kormányhivatal Népegészségügyi Szakig. szerve 35300/3734-1/2015.ált. BKR-001/01474-2/2015. Ált. feltételek teljesítése Belvízveszélyes területek lehatárolását kéri. Általános feltételek teljesítését és egyeztetést kér NKH Útügyi Osztály UVH/UH/817/5/2015. Jogszabályokat ismerteti, egyeztetést kér NKH Légügy FD/RR/NS/A/1602/1/2015. Érsekcsanád IV. oszt. repülıtér korlátozásainak tervi bevezetését és egyeztetést kér. Kormányhivatal Útügyi Osztály BK/UO/518/1/2015. Tervezés fıbb elemei: -gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének hatásai -község országos közúthálózata és annak távlati fejlesztése - belterületi győjtıúthálózat -közösségi közlekedés -kerékpárúthálózat -parkolás -ipari és gazdasági területek közúti kapcsolatai e e Tájékoztatási szakasz véleményei 3
Járási Hiv. Építésügyi és Örökségvéd. Hivatal Kormányhiv. Földhivatala 10111/2/2015. Közlekedési szaktervezı jogosultsága 266/2013.(VII.1.) Korm. rend. G3 módosításhoz Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel való egyeztetés kell. I módosításhoz parkoló biztosítandó. BK-05D/008/1244-2/2015. Örökségvédelmi hatástanulmány kell, ha az 10 évnél korábban készült. Adatfrissítést kér. Vonatkozó jogszabályok betartandók Megbízott tervezı jogosultsággal rendelkezik. Egyeztetı lesz Magyar a Közút Nonprofit Zrt Kormányhiv. Erdészeti Igazg. BKG/001/5620-2/2015. Elektronikusan a község megkapja a kiváló termıhelyi adottságú erdıterületeket. HM Hatósági Hivatal HHI/3476-1/2015. 0294/1,0295,02296/1,0299/1, 0300/1 hrsz-ú területek honvédelmi területbe sorolandók. Rendır -fıkapitányság 03000/4276/2015.ált. Jelezte, hogy nem érintett További egyeztetésbıl kimarad. Bányakapitányság SZBK/1410-2/2015. Bányatelek nincs, egyeztetést nem kér, jóváhagyott tervet Cd-n kéri. Nemzeti Média-, és Hírközlési Hatóság Hivatala CE/15413-/2015. Egyeztetést kér A további államigazgatási szervi egyeztetés résztvevıi: 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Építésügyi Osztály (Állami Fıépítész) 2. Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvéd. és Természetvédelmi Fıosztály 3. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 4. Duna -Dráva nemzeti Park Igazgatóság 5. ADUVIZIG által Országos Vízügyi Fıigazgatóság 6. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 7. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Fıosztály 8. Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala 9. Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala 10. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Útügyi Osztály 11. Magyar Közút Nonprofit Zrt 12. Kecskeméti Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály 13. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Fıosztály 14. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdıfelügyeleti és Hatósági Osztály 15. Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetıje 16. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tájékoztatási szakasz véleményei 4
Ö n k o r m á n y z a t o k á l l á s f o g l a l á s a i Az Eljr. 37. szerint megkeresett önkormányzatok a következık: 1. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2. Sükösd Nagyközség Önkormányzata 3. Baja Város Önkormányzata 4. Csávoly Község Önkormányzata Önkormányzat Hivatkozás Állásfoglalás Válasz Sükösd Nagyközség 54/2015.(VI.24.) Kt. sz. Nem kíván egyeztetni. További határozata egyeztetésbıl Bja Város Polgármestere II.11634-2/2015. 51. fıút települési elkerülı nyomvonalának gyorsforgalmi útként való figyelembevételét javasolja. kimarad. Hatályos területrendezési tervnek megfelelı elkerülı út kerül a tervbe. A további egyeztetésnek önkormányzati résztvevıje az Eljr. 37. (7) bekezdés értelmében Baja Város Önkormányzata. Tájékoztatási szakasz véleményei 5