Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Tel.: 510-323 C-14177-6/2008. Témafelelős: Gál Antal Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z é k h e l y é n Tárgy: Családsegítő Központ pályázatához támogatás kérése Tisztelt Képviselő-testület! Megjelent a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP 3.4.2-08/1. Bentlakásos intézmények korszerűsítése pályázati felhívása, mely lehetőséget biztosít Szentes városának, arra, hogy a Szentesi Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona (Koszta József u. 7/a. szám) épületén csupán 6%-os önerő biztosítása mellett, jelentős felújítási, korszerűsítési munkálatokat végezzen. E projekt tartalmazza a külső homlokzat hőszigetelését, nyílászárók cseréjét, új kerítés építését, közösségi helyiség kialakítását, raktározási helységek bővítését, valamint az épület akadálymentesítését. 1. Helyzetelemzés - az épület állagának bemutatása Az épület 2000-2001-ben Önkormányzati és Népjóléti Minisztériumi támogatással a jelenlegi funkcióra vonatkozó jogszabályi előírásainak megfelelően került átalakításra, és részben felújításra. a) Felújításra szorul: Az előzetes szakértői vélemény szerint az épület műszaki állapota megfelelő, azonban homlokzati szerkezetei a korszerű hőtechnikai igényeket messzemenően nem tudják kielégíteni. A homlokzati nyílászárók nem hőszigeteltek, elhasználódtak, rosszul zárnak. A meglévő fűtési rendszer a mai kor műszaki elvárásainak nem tesz eleget, elavult, a külső hőmérséklet alapján történő és a helyiségenkénti szabályozása nem megoldott. Az intézmény elektromos hálózata teljes körű felülvizsgálatot és felújítást igényel. Az épület akadálymentesítése nem megoldott. Az épület drótkerítése korrodált az oszlopok jelentős része törött, már nem javítható így a kerítés teljes felújításra szorul. Az intézmény játszótéri eszközei a z Európai Uniós követelményeknek nem felel meg. b) Belső átalakítást igényel: Az épületben az engedélyezett férőhelyek számához (33 fő)) viszonyítottan közösségi együttléthez szükséges helyiség alapterülete nem megfelelő (14m2), ami nagymértékben nehezíti a szakmai munkát, hiszen nem teszi lehetővé csoportfoglalkozások, gyermekprogramok, lakógyűlések zavartalan lebonyolítását, valamint a családok külső kapcsolatainak ápolását, látogatók fogadását. További az épület jelenlegi helységbeosztásából adódó probléma, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő alapterületű raktárhelyiség, ahol az adományokat, tisztítószereket, ágyneműket tárolhatnánk, illetve jelen körülmények között a babakocsik fedett és védett helyben történő tárolására sincs mód. 2. A felújítási/átalakítási munkálatok tervezett tartalma A.) Felújítási, korszerűsítési munkák: 1
1. Épületenergetikai számítások alapján a teljes külső homlokzat hőszigetelése, vakolása. Lábazat vakolása. 2. Épületenergetikai számításoknak megfelelően a padlásfödém utólagos hőszigetelése. 3. A régi hőszigeteletlen homlokzati nyílászárók cseréje, műanyag szerkezetű, hőszigetelt üvegezésű nyílászárókra. 4. Az épület fűtési rendszerének teljes rekonstrukciója Új kombi-kazán, mely a melegvízellátásról is gondoskodik Új vezetékrendszer kiépítése Új egyedileg szabályozható hőleadók felszerelése 5. Elektromos rendszer korszerűsítése (vezetékek, energiatakarékos izzók, és kapcsolók) A korszerűsítési munkák várható eredményei: Az épület hőszigetelése, nyílászáró cseréi, fűtéskorszerűsítése után várhatóan évi 25-35% fűtési költségmegtakarítás prognosztizálható, ami a tavalyi költségeket alapul véve és az elkövetkezendő években is adottnak tekintve évi 300. 000 Ft megtakarítást jelent, így a pályázati önrész várható megtérülési ideje 6 év, azonban a dinamikusan emelkedő energiaáraknak köszönhetően a megtérülési idő valószínűleg ennél is rövidebb lesz. A megtakarításon túl a beruházás az ellátottak komfortérzetét is jelentősen növeli a pályázati célnak megfelelően. B.) Átalakítási munkák 1. Akadálymentesítés Akadálymentesített W.C. és fürdő kialakítása, Földszinti közlekedő folyosó akadálymentesítése, Kliensfogadó iroda akadálymentesítése, konyha étkező és közösségi helyiség akadálymentesítése, Rámpa építése az épület bejárathoz, Mozgáskorlátozott pakoló kialakítása. 2. Belső helyiségek összenyitásával (ügyeletes iroda szélfogó és az étkező konyha) a férőhelyeknek megfelelő 42m2-es alapterületű közösségi helyiség kerülne kialakítása. Az átalakítási munkák várható eredményei: Az épület belső átalakításokat követően meg fog felelni az akadálymentesítési elvárásoknak. A közösségi együttlétre alkalmas helyiség kialakítása a jogszabályi előírásoknak megfelelően megvalósul a, melyben a pályázati célkitűzéssel összhangban lehetőség lesz a szülők és gyermekek számára csoportos foglakozások, képzések lebonyolítására. C. Építési munkák: Új szélfogó, raktár és babakocsi-tároló, valamint fedett rámpa építése az épület főhomlokzati, bejárati oldalán. Új téglakerítés építése. Az építési munkák várható eredményei: Az épület bővítése révén az intézmény raktározási gondjai megoldódnának, a babakocsi-tároló révén az épület zsúfoltsága jelentősen csökkenne A pályázat célja: 3. Pályázat nyújtotta lehetőségek 2
A társadalmi befogadás növelése érdekében szükséges azoknak a szolgáltatásoknak a fejlesztése, infrastrukturális feltételeinek megteremtése és javítása, amelyek a munkaerő-piaci és társadalmi integrációt segítik, továbbá hozzájárulnak az ellátottak társadalmi aktivitásának növeléséhez. Az infrastrukturális fejlesztések célja, hogy a munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást segítő rendszerek magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak, rugalmasabban alkalmazkodjanak a gazdasági igényekhez, és megteremtsék a strukturális reformok fizikai feltételeit. A szociális és gyermekvédelmi bentlakásos ellátást nyújtó, jelenleg is működő intézmények felújítása, korszerűsítése az ellátási feltételek javítása, az igénybe vevők életminőségének javítása érdekében. Támogatott tevékenységek gyermekjóléti gyermekvédelmi intézmények esetében 1) Családok és gyermekek átmeneti otthonainak korszerűsítése (pl. fűtéskorszerűsítés, nyílászáró csere, festés, mázolás, jogszabály által előírt hiányzó helyiségek kialakítása) 2) Eszközbeszerzés új eszközök, berendezések, bútorok 3) Kapcsolódó IKT infrastruktúra fejlesztés, internet elérés kialakításához, biztosításához szükséges hardver és szoftver elemek. 4) Egyéb, infrastruktúrához kapcsolódó kül- és beltéri eszközök, berendezés, bútorzat, melyek az ellátottak életkörülményei javítását szolgálják. 5) Korszerűsítés idején indokolt esetben ez ellátottak időszakos elhelyezésének költségei (1000 Ft/fő/nap). 6) Intézményben dolgozók és az ellátottak ismeretbővítése modernizációval járó változásokra szemináriumok keretében. 7) Beruházással érintett területeken az ellátottak igényeihez igazodó akadálymentesség biztosítása. 8) Tájékoztatás és a nyilvánosság biztosítása. 9) Projekt előkészítés költségei (tervek, engedélyek, közbeszerzés) 10) Projektmenedzsment biztosítása Kötelezően beépítendő elemek: a beruházással érintett épületrészek valamennyi fogyatékosságra kiterjedő komplex akadálymentesítése. 1) Intézményben dolgozók és az ellátottak ismeretbővítése modernizációval járó változásokra szemináriumok keretében. 2) Kapcsolódó IKT infrastruktúrafejlesztés, internet elérés kialakításához, biztosításához szükséges hardver és szoftver elemek. 3) Beruházással érintett területeken az ellátottak igényeihez igazodó akadálymentesség biztosítása. 4) Tájékoztatás és a nyilvánosság biztosítása. 5) Projekt előkészítés költségei (tervek, engedélyek, közbeszerzés) 6) Projektmenedzsment biztosítása Választható, bírálatnál előnyt jelentő kapcsolódó tevékenységek, szolgáltatások A kiválasztás során előnyt élveznek azok a projektek, amelyek a törvényi kötelezettséghez képest a célcsoport igényeihez és szükségleteihez igazodó, a társadalmi befogadást és a munkaerő-piaci integrációt támogató többletszolgáltatások nyújtását vállalják; CSÁO esetében az elhelyezett gyermeknek személyiségfejlesztő vagy a szocializációt elősegítő csoportos foglalkozás, vagy szüleiknek családterápia, családkonzultáció, konfliktuskezelés vagy közös családi programok biztosítását jelenti. Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás. Igényelhető előleg a támogatás 25%-a. Az utolsó 10%-ot a projekt zárójelentésének elfogadását követően utalják. 3
Támogatás összege: 20-100 millió forint, de a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények korszerűsítése esetén maximum 1 millió/ korszerűsített férőhely. A Szentesi Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona esetén így maximum 33 millió forint pályázható. A projekt teljes költségvetésének maximum 94%-a támogatható, minimum 6%-nak saját forrásnak kell lennie. Saját forrásnak minősül: Számlapénz, bankbetét Bankhitel Névre szóló értékpapír Pályázat futamideje: A projekt megkezdésétől számított 18 hónap, de befejezésének legkésőbbi időpontja 2011. december 31. Pályázat benyújtásának határideje: 2008.május 15 tól, 2008. szeptember 21-ig. 4. Működtetés, a pályázat előnyei Sikeres pályázatot követő átalakítás után a Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona zökkenőmentesen a jogszabályi feltételeknek, mind az elhelyezés, mind az akadálymentesítés szempontjából maradéktalanul a kor színvonalán energiatakarékosan működtethető. A beruházás az intézmény szolgáltatásait, létszámát, költségvetését stb. nem befolyásolja. Előnyök: A pályázat 6%-os önrészt igényel. Az önrész megtérülési ideje az energia-megtakarítás révén maximum 6 év. Az épület korszerűvé, energiatakarékossá válik. Az épület akadálymentesítése megoldódik. Az épület a jogszabályi előírásoknak teljes mértékben megfelel. Az új kerítéssel a lakók és a dolgozók biztonsága, és biztonságérzete növelhető. Az átalakítással a szakmai munka kiszélesedhet, hatékonysága növekedhet. 5. A projekt tervezett költségei A projekt költségvetése az előzetes Építész Tervdokumentáció alapján, a következőképpen alakul: TERVEZETT KÖLTSÉGVETÉS Családok Átmeneti Otthona felújítására TIOP 3.4.2-08/1. Ssz. Megnevezés Költség (e Ft) 1 Előkészítő tevékenység Tervezés 600 2 Projektmenedzsment Projektvezető (30.000 Ft/hó * 14 hó) 420 Gazdaságvezető (30.000 Ft/hó * 14 hó) 420 Projektasszisztens (30.000 Ft/hó * 14 hó) 420 3 Szolgáltatások igénybevétele Közbeszerzési szolgáltatások (1%) 250 Műszaki ellenőr 250 4
Nyilvánosság 100 4 Építés (anyag + munkadíj) Meglévő épület rekonstrukciója, átalakítása 16 838 Utcai kerítés építése 4 552 Játszótér kialakítása 1 500 5 Ingatlanvásárlás 0 6 Eszközbeszerzés Számítástechnikai eszközök, szoftverek, irodai berendezés 300 bútorok 2 000 7 Immateriális javak beszerzése 0 8 Egyéb költségek ÁFA 5 278 ÖSSZESEN 32 928 Ebből: Támogatás (93,9 %) = 30 928 Önerő (6,1 %) = 2 000 5
Fentiek alapján kérem a következő határozati javaslat elfogadását:../2008. (VI.27.)Kt Tárgy: Családsegítő Központ pályázatához támogatás kérése HATÁROZATI JAVASLAT Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP-3.4.2-08/1. pályázatával kapcsolatos előterjesztést, és az alábbiak szerint határoz: 1. Egyetért a Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona (Szentes, Koszta József u. 7/a.) felújításával, mint bentlakásos gyermekvédelmi intézmény ellátási feltételeit javító minőségi fejlesztéssel. 2. Ennek érdekében hozzájárul ahhoz, hogy a TIOP 3.4.2-08/1. Bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázatán a Szentesi Családsegítő Központ részt vegyen, melynek elkészítésével és határidőre történő benyújtásával megbízza az intézmény igazgatóját. 3. Sikeres pályázat esetén hozzájárul a tulajdonában álló, Szentes, Koszta József u. 7/a sz. alatti ingatlan pályázat szerinti felújításához, melyhez a becsült bruttó 32.928 eft-os projektköltségből pályázati önerőként becsült bruttó 2.000 eft-ot biztosít. Felelős: Gál Antal intézményvezető Határidő: pályázat benyújtásának határideje A határozatról értesítést kapnak: 1. Szentes Város Polgármestere 2. Szentes Város Jegyzője 3. Szentesi Családsegítő Központ Vezetője 4. Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály 5. Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztály 6. Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Iroda Szentes, 2008. június 10. A jegyző megbízásából: Lencséné Szalontai Mária osztályvezető 6