Balaton és környéke. eseménynaptár. és aktív programajánló



Hasonló dokumentumok
Fesztiválok, kulturális rendezvények

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek

A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás

Településfejlesztési pályázat keretében támogatott projektek

2013. évi idegenforgalmi idény rendezvényei témája, helye: Tavaszi Játékok, Veszprém, Belváros

SPIRIT OF BALATON. 24 órás kerékpáros élmény- és teljesítménytúra július 2. szombat, 8:00. Nyomtatványok

Szám: Előkészítő: Cserép László / Pethő Krisztina

Bográcsos főzőverseny a Szépkilátónál. Utcazenészek, mutatványosok. Zenés római lakoma és borkóstoló Becehegyen. 24 órás kerékpártúra a Balaton körül

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről

Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben,

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal által évben támogatott projektek

Balatonfüred-nyaraló

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei

SAJTÓANYAG BALATONI VÍZ-PARTY A VÍZPARTON! NEM ÚSZOD MEG SZÁRAZON!

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA

Bogácsi programok 2014

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Balatonfüred-állandó

Verseny Típus Szervező Helyszín Verseny Kezdete Verseny vége

Kedvezményes téli ajánlatok

régió fesztiváljain Prezentáció cím egy vagy két sor, balrazárva

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

Balaton-felvidék. Balatonakali Balatonszepezd. Révfülöp Badacsonyörs. Badacsony. SCD Balaton-fejlesztési Program

INGYENES RÉSZVÉNY ÁTRUHÁZÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA

Pecsételd körbe a Balatont két keréken! Pecsételő pontok listája

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE

Március 22. A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Szakkörének kiállítása Helyszín: Községháza

TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK

II. Kárpát-medencei Tehetségtábor. Révfülöp, július 2-8.

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

Programok Felsoörsön

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

Komlói Kistérség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Előterjesztés a Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogram-sorozat évi megvalósításáról

2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között

1. A Balaton kiemelt üdülőkörzet néhány fontosabb adata országos összehasonlításban, 2009

Siófok, június 9-10.

Forrás:

Október 4. péntek. Október 5. szombat

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b.

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Előterjesztés a BFT és évi fejlesztési forrásának felhasználásának módosításáról

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Komlói Térség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4.

2015 január. Rinya-Dráva Szövetség

Kommunikációs tevékenység a projektek megvalósítása során

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Természetes fürdővizek évi értékelése

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november.-i rendkívüli ülésére

Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek. Aggteleki-karszt (HUAN10001)

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizei 2019

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

superior márc , nov. 22. dec. 20.

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

Rendezvénynaptár 2015.

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2018. (VI.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a / os telefonszámon lehet.

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város évi eseménynaptáráról

Tisztelt Képviselő-testület!

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a évre tervezett kulturális programokról

Bogácsi programok 2013

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

Beszámoló. Kerékpártúra a Balaton körül

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek


PROGRAMOK Designed By: Pmen

2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Campus Hotel Debrecen

Balatoni fürdőhelyek listája a évben

Éltető Balaton-felvidékért Egyesület ÚMVP IV. azaz LEADER tengelyére vonatkozó projektlista. Támogatottak listája

(2015. évi előzetes tervezet)

RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/2018. (II.20.) önkormányzati rendelete

RENDEZVÉNYTERV

MRFK (BRFK kerület) Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése

Átírás:

Balaton és környéke eseménynaptár és aktív programajánló 2007 www.itthon.hu

Gyógyfürdő Vitorláskikötő Hajóállomás Repülőtér Sétarepülés Kilátó Barlang Autópálya Vasútvonal iroda Kastély Vár Múzeum Rom ton térképe Bala

Programajánló A Balaton régió felejthetetlen élményeket kínál mindazoknak, akik a pihenés, üdülés hagyományos módjait hátuk mögött hagyva, testüket és lelküket felvidítandó bekapcsolódnak a gazdag és lüktető balatoni életbe. Üljön fel egy vitorlásra, tanulja meg a széllovaglás alapjait, hódítsa meg a Balatont, ússza át velünk a szeme előtt nyújtózkodó kékséget, üljön lóhátra, hogy átélhesse a vágtázás semmivel nem pótolható szabadságának érzését, vagy vegye elő régi kerékpárját, és hagyja, hogy a Balaton régió megmutassa rejtett, felfedezésre váró kincseit! Az ünnepnapok az egész évet végigkísérik keretet adva a dolgos hétköznapoknak. A legnagyobb magyar mesemondó, Jókai Mór által lefestett titokzatos, rianásoktól hangos balatoni telet követően életre kelnek a települések. A Pünkösdi vigasságok örömteli, vidám hangulatát visszhangozza a vitorlásoktól benépesült tó, népviseletbe öltözött pirospozsgás arcú fiúk és lányok ropják a talpalávalót, s ősszel a szüreti mulatságok zamatos bor kóstolgatására invitálják a szomjas vendégeket. Tartson velünk, szívesen látjuk a Balaton régió rendezvényein! Jelmagyarázat Összművészeti fesztiválok Falvak, városok, a természet ünnepei, vigadalmak Zene, hangversenyek Opera, tánc, színház Folklór Történelmi és várjátékok, lovasprogramok Karneválok, bálok Gasztronómia, borkultúra Vásárok, kiállítások, múzeumi programok Sportrendezvények Egyéb rendezvények Kiadja: Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda 8230 Balatonfüred, Blaha L. u. 2. Telefon: 87/342-801 Fax: 87/342-871 E-mail: balaton@itthon.hu www.balaton-tourism.hu; www.itthon.hu Fotó: Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság fotó és diaarchívuma Nyomdai előkészítés: Lézerpont Stúdió Kft., Miskolc Nyomás: Pauker Nyomdaipari Kft., Budapest A szerkesztés lezárult: 2007. január 31. A szervezők a változás jogát fenntartják.

Kiemelt rendezvények március Balatoni szél 2007 Tavaszi fesztivál 03. 03 31. Balatonlelle Művelődési ház Telefon: 85/554-128 Víz Világnapja 03. 22. Zalaszántó 10 óra Kotsy Vízimalom Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Magyari Gabriella Telefon: 30/664-0404 Természetfotó Kiállítás 03. 03 04. 01. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Programiroda Telefon: 87/568-535 Népdalkörök Találkozója 03. 25. Balatonkeresztúr Sportcsarnok Gyöngyvirág Népdalkör szervezésében XLI. Kodály Emlékhangverseny 03. 10. Balatonfüred 18 óra Anna Grand Hotel Telefon: 87/580-480 Budapest Ragtime Band 03. 26. Keszthely 19 óra Balaton Kongresszusi Központ és Színház BKKSZ Telefon: 83/515-230 IX. Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivál 03. 17. Balatonboglár Varga Béla Városi Kulturális Központ Telefon: 85/550-168 Birkás Gyula Emlékest 03. 30. Balatonfüred Blaha Étterem Telefon: 87/580-480 III. Balatonfüredi Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivál 03. 17. Balatonfüred Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Telefon: 87/580-480 Húsvéti kézműves foglalkozás 03. 30. Csopak Kultúrház Szerdahelyi Jánosné Telefon: 30/243-0582

Kiemelt rendezvények április Lovas és folklór programok Áprilistól novemberig Zamárdi Kocsi csárda Kocsi Csárda Telefon: 84/349-010 A Költészet napja III Versünnep 04. 14 16. Balatonfüred Anna Grand Hotel Telefon: 87/580-480 Húsvéti játszóház 04. 04. Siófok Dél-Balatoni Kulturális Központ Telefon: 84/311-855 Hamvas Béla Napok 04. 20 22. Balatonfüred Tagore sétány Telefon: 87/580-480 Első hajó fogadása 04. 07. Balatonfüred Hajókikötő Telefon: 87/580-480 Tavaszi Horgászrandevú 04. 20 22. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Telefon: 87/568-520 Tojástánc 04. 09. Tihany 15 óra Parasztgazda ház Művelődési Ház Telefon: 87/538-022 Országúti kerékpártúra 04. 21. Zalakaros Kis-Balaton Telefon: 93/340-421 Jégtörő Kupa Vitorlás évadnyitó 04. 14. Balatonalmádi Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Kovácstalálkozó 04. 21 22. Balatonalmádi Vörösberény, Mandulás + Magtár Molnárné Perus Zsuzsa Telefon: 70/455-41-00 Gyalogtúra vezetéssel Városi kék túra kör 04. 14. Zalakaros Telefon: 93/340-421 10 éves a Nemzeti Park 04. 22. Tihany 10 óra Belső-tó Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Vers Réka Telefon: 30/382-7243

Kiemelt rendezvények április május Rügyfakadás Tavaszünnep 04. 28 29. Gyenesdiás Nagymező Forrásvíz Természetbarát Egyesület Telefon: 83/316-943 Bográcsfőző verseny 04. 30. Balatonvilágos Kultúrház melletti parkoló Telefon: 88/446-034 Szent György Napok 04. 28 29. Hegymagas Telefon: 87/510-777 XIV. Országos Kiskukta Főzőverseny 04. 30. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Telefon: 87/568-595 XV. Balaton Fesztivál Május Keszthely Több helyszínen Goldmark Károly Művelődési Központ és Színház Telefon: 83/515-254 XV. Jókai Napok Bablevesfőző verseny 05. 04. 06. Balatonfüred Jókai Múzeum, Blaha Étterem, Koloska-völgy Telefon: 87/580-480 Gulyásfőző verseny 05. 01. Balatonmáriafürdő Sportpálya és környéke Önkormányzat Telefon: 85/575-810 Liszt Ferenc Kamarazenekar műsora 05. 09. Keszthely Balaton Kongresszusi Központ és Színház BKKSZ Telefon: 83/515-230 Balatoni Évadnyitó 05. 01. Keszthely Balaton-part, Zenepavilon Telefon: 83/511-660 Vitorlabontó Ünnepség 05. 12. Balatonfüred Rózsakert Telefon: 87/580-480 Szigligeti majális 05. 01. Szigliget Sportpályák Telefon: 87/561-007 Bivalyfesztivál 05. 12. Balatonmagyaród 10 óra Bivalyrezervátum Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Magyari Gabriella Telefon: 30/664-0404

Kiemelt rendezvények május Májusi Gyalogtúra vezetéssel Városi zöld túra kör 05. 12. Zalakaros Telefon: 93/340-421 Évadnyitó Vitorlás verseny 05. 19. Gyenesdiás Vitorláskikötő Telefon: 83/511-790 Térzene 05. 12. Zalakaros Dísz tér Telefon: 93/340-421 Orbán-napi borünnep 05. 19 Szigliget Faluközpont Szigligeti Turisztikai Egyesület Telefon: 06-30/267-3093 II. Zánkai Tuning Találkozó 05. 12 13. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Értékesítési Iroda Telefon: 568-595 X. Nemzetközi Veterán Atlétikai Balaton Bajnokság és Emlékverseny 05. 19 20. Zamárdi Sportcentrum Telefon: 84/345-290 Balaton Boat VIII. Nemzetközi Vízisportés Szabadidő Kiállítás és Vásár 18. 20. Balatonlelle Vitorláskikötő Balatoni Hajózási Zrt. Tel./fax: 84/319-548 Szezonnyitó 05. 20. Balatonmáriafürdő Major Önkormányzat Telefon: 85/575-810

Kiemelt rendezvények május Európai Nemzeti Parkok Napja 05. 24. Salföld 9 óra Major Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Kopek Annamária Telefon: 30/491-0085 II. Piroskereszt-túra 05. 26. Vonyarcvashegy Fő út, piros színű fakereszt Telefon: 83/348-253 Pünkösdi szezonnyitó 05. 25 28. Gyenesdiás Horgásztanya, Községháza Klubkönyvtár Telefon: 83/314-507 XI. Méta Fesztivál 05. 26 28. Balatonboglár Platán tér és strand, teniszcsarnok Telefon: 85/550-168 Pünkösdi Csónakos Horgászverseny 05. 26. Balatonalmádi Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Pünkösdi Szezonnyitó Napok 05. 26 28. Balatongyörök Móló melletti sétány, Művelődési Ház Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Triatlon Országos Bajnokság 05. 26. Balatonfüred Vitorlás tér, Tagore sétány, Balaton Telefon: 87/580-480 Balatoni Szezonnyitó 05. 26 28. Siófok Hajóállomás Telefon: 84/315-355 Gyermeknap 05. 26. Siófok Fő tér Dél-Balatoni Kulturális Központ Telefon: 84/311-855 Pünkösdi Vigasság 05. 27. Tihany Szabadtéri Színpad Művelődési Ház Telefon: 87/538-022 Pünkösdölés, borverseny 05. 26. Szigliget Önkormányzat Telefon: 87/461-355 Pünkösdi szezonnyitó 05. 27. Zamárdi Szabad strand Telefon: 84/345-291

Kiemelt rendezvények június Ünnepi könyvhét 06. 01 05. Balatonfüred Vitorlás tér, Lipták-ház, Blaha étterem Telefon: 87/580-480 Pünkösdi Szezonnyitó 06. 02 04. Gyenesdiás Községháza, Horgásztanya Telefon: 83/511-660 Képzőművészeti kiállítások 06. 01 08. 31. Szigliget Várgaléria Hegyi Búcsú 06. 03. Szigliget Hajókikötő melletti park Telefon: 87/561-007 Telefon: 87/561-007 Strand- és szezonnyitó ünnepség 06. 02. Vonyarcvashegy Fürdő utca, Strand Telefon: 83/348-253 Lovaskavalkád 06. 09 10. Balatonalmádi Vörösberény Mandulás Szentesi István Telefon: 30/270-78-64 Térzene 06. 02. Zalakaros Dísz tér Telefon: 93/340-421 Magyar országos terelőkutya-bajnokság minősítő fordulója, magyar őshonos kutyafajták bemutatója 06. 09 10. Salföld 10 óra Major Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Barcza Gábor Telefon: 30/491-0057 Terepkerékpár túra 06. 02. Zalakaros Kisbakónak Telefon: 93/340-421 8. Harley Davidson Fesztivál 06. 14 17. Alsóörs Európa Kemping HOG Center Telefon: 1/248-1516 Kéknyelű virágzásának ünnepe 06. 02 03. Badacsony Telefon: 87/531-013 Hal- és Borfesztivál 06. 14 17. Balatonfüred Kisfaludy Színpad, Tagore sétány Telefon: 87/580-480

Kiemelt rendezvények június NIVEA Strandröplabda Utánpótlás Bajnokság Országos Döntő 06. 15 17. Zánka Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Telefon: 87/568-520 IV. Nemzetközi Sirály Táncfesztivál 06. 21 23. Balatonfüred Kisfaludy Színpad, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Telefon: 87/580-480 Szőlővirágzás nyitott pincék napja 06. 16. Balatongyörök Szépkilátó, hegyi pincék Bertha Bulcsú Művelődési Ház Telefon: 83/546-919 Térzene 06.22. Zalakaros Dísz tér Telefon: 93/340-421 Évadnyitó Balaton koszorúzás és műsor 06. 16. Balatonszepezd 19 óra Bertha Bulcsú Művelődési Ház Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Péter-Pál-napi vigadalom és Szent Iván-éji mulatság 06. 22 24. Balatonalmádi Szent István sétány Molnárné Perus Zsuzsa Telefon: 70/455-41-00 OPTIMIST Csapatverseny 06. 16 17. Zánka Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Telefon: 87/568-520 Dudaünnep 06. 23. Alsóörs Strand Faluközpont, Református Templom Telefon: 87/575-001 Túrák a levendulavirágzás idején 06. 18 20. Tihany 9 óra Sajkod, Apáti Kávézó Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Vers Réka Telefon: 30/382-7243 Szent Iván-napi tűzugrás 06. 23. Balatonboglár Telefon: 85/550-168 Villa Filip Napok 06. 20 08. 04. Révfülöp Telefon: 87/463-194 Szent Iván-éji mulatság 06. 23. Balatongyörök Móló melletti sétány Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919

Kiemelt rendezvények június Lovastúra a Keszthelyi-hegységen át 06. 23. Gyenesdiás Gyenesdiás Vállus Telefon: 83/511-790 Tihanyi Levendula Fesztivál 06. 23 24. Tihany Belső-tó Telefon: 87/538-104 Aranyhíd Barátság Fesztivál Balatoni Bringatúra 06. 23. Révfülöp Telefon: 87/463-194 06. 23 24. Balaton körül Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Szent Iván-éji tűzgyújtás 06. 23. Vonyarcvashegy Fürdő utca, Strand Telefon: 83/348-253 Gitárfesztivál 06. 23 30. Balatonfüred Anna Grand Hotel, Kisfaludy Színpad Telefon: 87/580-480 Szent Iván-éji időutazás Szent Iván-éji tűzugrás 06. 23. Zamárdi 06. 24. Szigliget Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 Önkormányzat Telefon: 87/461-355 Zánkavics Nap 06. 23. Zánka Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Telefon: 87/568-595 III. Balatonfüredi Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium 06. 24. 07. 08. Balatonfüred Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola Telefon: 87/580-480 IX. Kishegyi Lovastalálkozó Nyári Gyermek Vitorlástáborok 06. 23 24. Balatonlelle Kishegyi Lovasklub Telefon: 20/9843-876 06. 24. 08. 17. Balatonalmádi Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu

Kiemelt rendezvények június július Túrák a levendulavirágzás idején 06. 25 07. 01. Tihany 9 óra Sajkod, Apáti Kávézó Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Vers Réka Telefon: 30/382-7243 Kannavirág-fesztivál 06. 29. 07. 01. Zalakaros Telefon: 93/340-421 Strandkézilabda kvalifikációs verseny 07. 01. Balatonboglár Platán strand Telefon: 85/550-168 Folklór estek 07. 01. 08. 31. Tihany Parasztgazda ház Németh László Művelődési Ház Telefon: 87/538-022 Strandfoci országos bajnokság selejtező, Boglár Kupa 07. 01. Balatonboglár Platán strand Telefon: 85/550-168 Aranykagyló Fesztivál 07. 05 09. Siófok Fő tér Telefon: 84/315-355 Balatonfüredi Művészeti Fesztivál Magyar Játékszíni Napok 07. 01 14. Balatonfüred Kisfaludy Színpad, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpad Telefon: 87/580-480 VII. Fúvószenekari és Mazsorett Találkozó 07. 06. 08. Balatonalmádi Szent István sétány Pannónia KKK Telefon: 88/438-011 Mozdulj Balaton programsorozat 07. 01 08. 20. Vonyarcvashegy Fürdő utca, Strand Telefon: 83/348-253 Nemzetközi Gyermekművészeti Fesztivál 07. 06 08. Balatonfüred Kisfaludy Színpad, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri színpad Telefon: 87/580-480 Tapolcai Nyár 07. 01 08. 30. Tapolca Tapolcai Nyár Telefon: 87/510-777 Balaton Vízi karnevál Almádi Evezés és Átevező Túra 07.07. Balatonalmádi Alsóörs Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu 10

Kiemelt rendezvények július Kettesfogathajtó verseny 07. 07. Balatonendréd Platán strand Telefon: 84/348-261 Karos Kupa Díjugrató verseny 07. 08. Zalakaros Zalakaros-Behiák lovasiskola Telefon: 93/340-421 VIII. Balaton -kupa (nyílt triplett petanque bajnokság) 07. 07. Vonyarcvashegy Petőfi u.- Erkel u. parkoló Telefon: 83/348-253 Vasárnap esti koncertek 07. 08. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 IX. Balatonlellei Juliális 2007 07. 07. 09. Balatonlelle Móló sétány Művelődési ház Telefon: 85/554-128 IV. Révfülöpi Sörös Napok 07. 08. 10. Révfülöp Telefon: 87/463-194 Balaton Masters Games 07. 07. 15. Balatonalmádi Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Tihanyi Nyári Színház 07. 08. 08. 19. Tihany Szabadtéri Színpad Telefon: 87/538-104 XXI. Balatonlellei Orgonafesztivál 07. 07. 08. 25. Balatonlelle Római katolikus templom Zeneváros Közhasznú Alapítvány Telefon: 85/554-128 VII. Régiós Fesztivál 07. 11. Siófok Fő tér Dél-Balatoni Kulturális Központ Telefon: 84/311-855 Balaton-Átevező Túraverseny Zamárdi Séták túravezetés 07. 08. Alsóörs Siófok Alsóörs Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu 07. 12. Zamárdi Telefon: 84/345-291 11

Kiemelt rendezvények július Gyenesdiási Bornapok 07. 12. 15. Gyenesdiás Gyenesdiási vasúti megálló és a Tulipán étterem közötti terület Klubkönyvtár Telefon: 83/314-507 Sörfesztivál 07. 13. 15. Zalakaros Üdülő sor Telefon: 93/340-421 Roncsderbi Országos Bajnokság 07. 12. 15. Gyenesdiás Felsőgyenesi legelő Telefon: 83/511-790 Endrődi Jókai Bableves party 07. 14. Alsóörs Művelődési Ház Sashegyi Ildikó Telefon: 87/447-195 Balatonfüredi Jazz Fesztivál 07. 13. 15. Balatonfüred Kisfaludy Színpad, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpad Telefon: 87/580-480 Halászléfőző Verseny 07. 14. Balatonalmádi Sportpálya Számfira Rendezvényszervező Iroda Gróf Tibor Telefon: 20/49-10-685 III. Szepezd Kupa vitorlásverseny 07. 13. 15. Balatonszepezd Csónakház Önkormányzat Telefon: 87/468-591 Almádi Strandátúszás 07. 14. Balatonalmádi 10 óra Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu 12

Kiemelt rendezvények július Balaton Masters Games Swim Cup I. nap 07. 14. Balatonfűzfő Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu FüredFest 07. 15. 08. 19. Balatonfüred Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Szabadtéri Színpad Telefon: 87/580-480 Szabadtéri koncert, térzene 07. 14. Balatonmáriafürdő Alsó parkoló Önkormányzat Telefon: 85/575-810 Természetjáró-túranapok 07. 16. 22. Gyenesdiás Keszthelyi-hegység, Nagymező, Diási strand Telefon: 83/511-790 Fekvenyomó EB 07. 14. 15. Balatonalmádi Pannonia Kulturális Központ és Könyvtár Herkules SE Morócz István Telefon: 30/214-02-37 Zamárdi Séták túravezetés 07. 17. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Games Swim Cup II. nap 07. 15. Balatonfűzfő 9 óra Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu VIII. Jazz és a Bor Fesztiválja 07. 18. 22. Balatonboglár Varga Béla Városi Kulturális Központ udvara Telefon: 85/550-168 Fűzfői átúszás 07. 15. Balatonfűzfő 13 óra Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Balatone Fesztivál 07. 18. 22. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Programiroda Telefon: 87/568-570 Vasárnap esti koncertek 07. 15. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 Nyári játszóház 07. 19. Siófok Dél-Balatoni Kulturális Központ Telefon: 84/311-855 13

Kiemelt rendezvények július Zamárdi Séták túravezetés 07. 19. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Balatoni Halak Napja 07. 21. Balatonvilágos, Balatonaliga Futballpálya, Balatonaliga Telefon: 88/446-034 Balatongyöröki Borfesztivál 07. 19. 22. Balatongyörök Móló melletti sétány Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Phoinix együttes gitárkoncertje 07. 21. Balatonszepezd 20 óra Bertha Bulcsú Művelődési Ház Csizmazia Bulcsú Telefon: 20/823-1233 New Orleans Jazz Fesztivál 07. 20. 21. Siófok Fő tér Telefon: 384/315-355 Halászléfőző verseny, Borkóstolás és borbemutató 07. 21. Balatonszepezd Csónakház Önkormányzat Telefon: 87/468-591 Város Napjai Badacsonyi Borhetek 07. 20. 22. Zalakaros 07. 21. 08. 05. Badacsony Telefon: 93/340-421 Telefon: 87/531-013 Esti Félmarathon 07. 21. Balatonalmádi 19 óra Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu 10 km-es Hosszútávúszó Európa- Kupa és Nyílt OB-válogató 07. 22. Balatonalmádi - Káptalanfüred Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Hattyú bál 07. 21. Balatonalmádi Szent István sétány Telefon: 88/594-081 Káptalani Átúszás Mellúszó OB 07. 22. Balatonalmádi - Káptalanfüred Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu 14

Kiemelt rendezvények július Vasárnap esti koncertek 07. 22. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 Utcabál 07. 27. Balatongyörök Minigolf pálya Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Zamárdi Séták túravezetés 07. 24. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Színházi est 07. 27. Zalakaros Szabadtéri színpad Telefon: 93/340-421 Kristóf-napi hagyományőrző nap 07. 25. Gyenesdiás J&A Kerámiaház Telefon: 83/511-790 181. Anna-bál és kísérőrendezvényei Szívhalászat 07. 27. 29. Balatonfüred Anna Grand Hotel Telefon: 87/580-480 XII. Vonyarci Boros Forgatag 07. 25. 29. Vonyarcvashegy Kossuth utca Telefon: 83/348-253 Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó 07. 27. 29. Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő Hajas Béla Telefon: 30/957-6298 Zamárdi Séták túravezetés 07. 26. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Gyenes Parádé 07. 27. 29. Gyenesdiás Telefon: 83/511-790 Almádi Napok UtcaFesztivál 07. 26. 29. Balatonalmádi Szent István sétány Telefon: 88/594-081 15

Kiemelt rendezvények július Művészetek Völgye 07. 27 08. 05. Kapolcs, Monostorapáti, Pula, Öcs, Taliándörögd, Vigántpetend Telefon: 87/510-777 Balaton-átúszás 07. 28. Révfülöp - Balatonboglár Telefon: 85/550-168 Balatonboglári Halászléfőző verseny 07. 28. Balatonboglár Platán tér Telefon: 85/550-168 Szigligeti nyári napok 07. 28. 08. 05. Szigliget Telefon: 87/561-007 Öbölátúszás Szenior OB 07. 28. Balatonfüred Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Salsa Tábor 07. 28. 08. 05. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Értékesítési Iroda Telefon: 87/568-581 VII. Györöki Tűzoltónap 07. 28. Balatongyörök Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Vasárnap esti koncertek 07. 29. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 16

Kiemelt rendezvények augusztus XV. Zalai Borcégér Augusztus eleje Keszthely Goldmark Károly Művelődési Központ és Színház Telefon: 83/515-254 Gyulaffy Napok Csobáncért 08. 03. 05. Gyulakeszi Csobánc-hegy Telefon: 87/510-777 Borsodi Strandfoci országos döntő 08. 01. Balatonboglár Platán strand Telefon: 85/550-168 Nagyhajós OB I. 08. 03. 08. Balatonfüred Magyar Vitorlás Szövetség Telefon: 1/460-6925 Pannónia Sakkverseny 08. 01. 05. Balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár Fáncsy Imre Telefon: 70/29-14-098 Balatoni Lakodalmas 08. 04. Balatonalmádi Sportpálya Számfira Rendezvényszervező Iroda Gróf Tibor Telefon: 20/49-10-685 Zamárdi Séták túravezetés 08. 02. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Török Ádám és a Mini koncert 08. 04. Balatongyörök Strand Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Utcabál 08. 03. Balatongyörök Minigolf pálya Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Térzene 08. 04. Zalakaros Dísz tér Telefon: 93/340-421 Miss Balaton választás 08. 03. Siófok Szabadtéri Színpad Telefon: 84/315-355 X. Balaton minigolf-kupa 08. 04. 05. Balatongyörök Böngyér, Minigolf pálya Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 17

Kiemelt rendezvények augusztus XV. Lellei Borhét fesztivál 08. 04. 12. Balatonlelle Móló sétány B.-lellei Hegyközség Telefon: 85/353-307 X. Bornapok 08. 08. 12. Zalakaros Telefon: 93/340-421 Balatonfüredi Borhetek 08. 04. 20. Balatonfüred Tagore sétány, Kisfaludy Színpad Telefon: 87/580-480 Zamárdi Séták túravezetés 08. 09. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Vasárnap esti koncertek 08. 05. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 III. Balatoni Bordalfesztivál 08. 10. 12. Balatongyörök Móló melletti sétány Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Nyári színházi fesztivál 08. 07. Siófok Dél-Balatoni Kulturális Központ Dél-Balatoni Kulturális Központ Telefon: 84/311-855 XIV. 40 halász emléknap a balatoni halászok napja 08. 10. 12. Vonyarcvashegy Szabadtéri színpad mellett Telefon: 83/348-253 Zamárdi Séták túravezetés Nagyhajós OB II. 08. 07. Zamárdi 08. 10. 15. Balatonfüred Telefon: 84/345-291 Magyar Vitorlás Szövetség Telefon: 1/460-6925 Almádi Borfesztivál 08. 10. 20. Balatonalmádi Szent István sétány Telefon: 88/594-081 18

Kiemelt rendezvények augusztus Márkus színház bábszínház 08. 11. Balatonszepezd 20 óra Bertha Bulcsú Művelődési Ház Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Zamárdi Séták túravezetés 08. 16. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Vasárnap esti koncertek 08. 12. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 Balatonboglári Szüreti Fesztivál 08. 16. 20. Balatonalmádi Platán strand, Platán tér Telefon: 85/550-168 Buzsáki Búcsú 08. 12. 13. Buzsák Fő tér, Faluház Telefon: 85/530-070 Utcabál 08. 17. Balatongyörök Gesztenye csárda előtt Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Gyermek és Ifjúsági Táncfesztivál 08. 13. 18. Zánka Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Telefon: 87/568-595 Szörényi Bródy: István, a király rockopera 08. 17. Balatonszepezd 20 óra Szent István sétány Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 zamárdi Séták túravezetés 08. 14. Zamárdi Telefon: 84/345-291 Nyárbúcsúztató Fesztivál 08. 17. 20. Alsóörs Sirály-park Sashegyi Ildikó Telefon: 87/447-195 Tolcsvay Trió koncertje 08. 15. Balatonszepezd 20 óra Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Bor és Kenyér Ünnepe 08. 17. 20. Siófok Hajóállomás Telefon: 84/315-355 19

Kiemelt rendezvények augusztus Ünnepi koncert 08. 18. Balatongyörök Móló melletti sétány Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Zsíros Kenyér party 08. 19. Balatonszepezd 19 óra Csónakház Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Táncok bűvöletében 08. 18. Tihany 20 óra Szabadtéri színpad Telefon: 87/448-804 VI. Délhús Nagydíj 08. 19. Gyenesdiás Vitorláskikötő Yacht Egylet Gyenesdiás Telefon: 30/496-8955 Strandkézilabda országos döntő 08. 18. 20. Balatonboglár Platán strand Telefon: 85/550-168 Strandröplabda kupa 08. 19. Zamárdi Telefon: 84/345-290 Nyugat-Balatoni vitorlás napok 08. 18. 20. Gyenesdiás Vitorláskikötő Telefon: 83/511-790 Vasárnap esti koncertek 08. 19. Zamárdi Plébániatemplom, Fő utca Közösségi Ház Telefon: 84/349-409 Tapolcai Ünnepi Játékok IV. Burgonya fesztivál 08. 18. 20. Tapolca 08. 20. Keszthely Telefon: 87/510-777 Telefon: 83/511-660 Szent István napi boros esték és ünnep 08. 18. 20. Zalakaros Gyógyfürdő tér Telefon: 93/340-421 Terep Rally 08. 23. 25. Balatonfüred Vitorlás tér Telefon: 87/580-480 20

Kiemelt rendezvények augusztus Balatoni Bringatúra 08. 24. 26. Balaton körül Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Dél-Balatoni amatőr kettesfogathajtó verseny és bál 08. 25. Zamárdi Bácskai utcai szabadstrand Telefon: 84/345-290 Nemzetközi serdülő, kadett és ifjúsági kosárlabda torna 08. 24. 26. Zalakaros Általános iskola tornaterme Telefon: 93/340-421 Szüreti vigasságok 08. 25. 27. Révfülöp Telefon: 87/463-194 Vadétkek sütő- és főzőversenye 08. 25. Balatonendréd Dudahegy Telefon: 84/348-261 Balaton Sakkverseny 08. 31. 09. 02. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Értékesítési Iroda Telefon: 568-591 VI. Siófoki bográcsfesztivál 08. 25. Siófok Ezüstpart Telefon: 84/315-355 VW Audi Találkozó 08. 31. 09. 02. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Értékesítési Iroda Telefon: 568-591 21

Kiemelt rendezvények szeptember Györöki szüret és V. Halászléfőző verseny 09. 01. Balatongyörök Móló melletti sétány Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 Badacsonyi Szüret 09. 08. 09. Badacsony Telefon: 87/531-013 Nemzetközi női kosárlabda torna 09. 01. 02. Zalakaros Általános iskola tornaterme Telefon: 93/340-421 Kishegyi Lovasnapok 09. 08. 09. Balatonlelle Kishegyi lovaspálya Kishegyi Lovasklub Telefon: 20/9843-876 Zánka Open 2007. Széchenyi Pál Emlékverseny 09. 01. 02. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Sportigazgatóság Telefon: 87/568-500 IV. Author-Dynamo-Maraton kerékpárverseny 09. 08. 09. Gyenesdiás Telefon: 83/546-919 Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny és Díjkiosztó Gála 09. 07. 08. Balatonfüred Anna Grand Hotel, Tagore sétány Telefon: 87/580-480 Szüreti Napok 09. 08. 09. Tihany 11 óra Belső-tó Művelődési Ház Telefon: 87/538-022 Szüreti Hétvége 09. 07. 09. Balatonalmádi Vörösberény Mandulás Telefon: 88/594-081 Szüreti vigasságok 09. 15. Gyenesdiás Telefon: 83/511-790 Szüreti felvonulás 09. 08. Balatonszepezd 14.30 Móló melletti sétány Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Szüreti felvonulás 09. 15. Nemesgulács Önkormányzat Telefon: 87/433-124 22

Kiemelt rendezvények szeptember Hagyományőrzés és természetvédelem 09. 15. Salföld 10 óra Major Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Kopek Annamária Telefon: 83/546-919 Kulturális Örökség Napjai nyílt túrák 09. 16. Vörs 10 óra Talpasház Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Magyari Gabriella Telefon: 83/546-919 Térzene 09. 15. Zalakaros Dísz tér Telefon: 93/340-421 10 éves a Nemzeti Park 09. 17. Csopak 10 óra 83/511-790 Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Kopek Annamária Telefon: 83/546-919 Szüreti mulatságok: felvonulás és utcabál; Füredi Süllő Horgászverseny 09. 15. 16. Balatonfüred Vásárcsarnok mögötti parkoló Telefon: 87/580-480 Széchenyi Emlékünnepség 09. 21. Balatonfüred Tagore sétány Telefon: 87/580-480 Murci-ünnep; nyitott pincék napja 09. 16. Balatongyörök Szépkilátó, hegyi pincék Bertha Bulcsú Művelődési Ház Telefon: 83/546-919 Romantikus Reformkor 09. 21. 22. Balatonfüred Anna Grand Hotel Telefon: 87/580-480 Kulturális Örökség Napjai nyílt túrák 09. 16. Salföld 10 óra Major Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Vokó László Telefon: 30/491-0074 Egry József Horgász Emlékhangverseny 09. 21. 23. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Sportigazgatóság Telefon: 87/568-520 Szezonzáró vonyarci búcsú 09. 16. Vonyarcvashegy Fürdő utca, Strand Telefon: 83/348-253 Szüreti felvonulás és bál 09. 22. Balatonvilágos Kultúrház melletti parkoló Telefon: 88/446-034 23

Kiemelt rendezvények szeptember Szüreti felvonulás Szüreti felvonulás 09. 22. Kővágóörs Kékkút 09. 29. Szigliget Handó Melinda Telefon: 87/464-383 Önkormányzat Telefon: 87/461-355 Természetismereti akadályverseny 09. 22. Siófok - Töreki 10 óra Töreki-tavak tanösvény Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Knauer Anna Telefon: 87/555-291 Szent Mihály-napi búcsú 09. 29. Vonyarcvashegy Szent Mihály-domb Telefon: 83/348-253 Térzene 09. 22. Zalakaros Dísz tér Telefon: 93/340-421 Kettesfogathajtó bemutató 09. 29. Zalakaros Zalakaros-Behiák lovasiskola Telefon: 93/340-421 Kis-Balaton körfutó verseny és gyalogtúra 09. 22. Zalakaros Zalakaros Kis-Balaton Telefon: 93/340-421 Gyalogtúra vezetéssel Városi piros túra kör 09. 29. Zalakaros Telefon: 93/340-421 Szüreti felvonulás és bál Buzsáki szüreti napok 09. 29. Szőlősgyörök 09. 29. 30. Buzsák Ifjúsági klub Telefon: 88/446-034 Telefon: 85/530-070 Cserszömörce nyílt túra 09. 29. Tihany 14 óra Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Vers Réka Telefon: 88/446-034 Szent Mihály-napi búcsú 09. 30. Balatongyörök Dísz tér Bertha Bulcsú Művelődési Ház és Könyvtár Telefon: 83/546-919 24

Kiemelt rendezvények október november Töklámpás Fesztivál Berkenye nyílt túra 10. 05. 07. Balatonboglár Szőlőskislak 10. 20. Barnag 10 óra Telefon: 85/550-168 Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság Mészáros András Telefon: 85/550-168 Szepezdi Téli esték programsorozat 10. 12. Balatonszepezd 18 óra Gyalogtúra vezetéssel Városi sárga túra kör 10. 20. Zalakaros Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Telefon: 93/340-421 Tojás Fesztivál 10. 12. 14. Siófok Fő tér Telefon: 84/315-355 Köd Kupa Vitorlásverseny 10. 27. Balatonalmádi Magyar Marathon Klub Telefon: 1/367-3234 E-mail: iroda@marathon.hu www.marathon.hu Tökfesztivál 10. 28. Balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár Horváthné Szokola Julianna Telefon: 30/854-74-76 Garda Fesztivál 11. 10. 11. Tihany 11 óra Visszhang-domb Művelődési Ház Telefon: 87/538-022 Szepezdi Téli esték programsorozat 11. 09. Balatonszepezd 18 óra Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Zánka 100 teljesítménytúra 11. 24. 25. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Programiroda Telefon: 87/568-535 25

Kiemelt rendezvények december Adventi Napok 12. 01. 06. Tihany Németh László Művelődési Ház Művelődési Ház Telefon: 87/538-022 Mindenki karácsonya 12. 21. Szigliget Önkormányzat Telefon: 87/461-355 Adventi Vásár 12. 01. 24. Siófok Fő tér Telefon: 84/315-355 Karácsonyi ünnepség 12. 22. Balatonvilágos Kultúrház Telefon: 88/446-034 Advent fényei 12. 02. Balatonfüred Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Telefon: 87/580-480 Szilveszter 2007 12. 31. Balatonkeresztúr Sportcsarnok Önkormányzat Karácsonyi hangversenyek 12. 10. 20. Balatonfüred Katolikus Plébániatemplom, Evangélikus templom Telefon: 87/580-480 Újévi sokadalom 12. 31. Siófok Fő tér Telefon: 84/315-355 Idősek Karácsonya 12. 12. Balatonszepezd 16 óra Csizmazia Kenéz Telefon: 20/823-1233 Tájfutó szilveszter 12. 31. 01. 01. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Programiroda Telefon: 87/568-535 Karácsonyi koncert 12. 18. Zalakaros Általános iskola Telefon: 93/340-421 26

Fel akarod fedezni a Balatont? Pezsgésre vágysz? Ugorj bele a bakancsodba, járd be a régiót hátizsákkal, két keréken vagy lóháton! A vizek szerelmese vagy? Bonts vitorlát és szeld a habokat! Strandolj, vagy élvezd a medencék hűs vizét! És ha bírod még szusszal, remek sportolási és szórakozási lehetőségek közül válogathatsz az extrém sportoktól a könynyed kikapcsolódásig, este pedig várnak a bulik. Itt sosem fogsz unatkozni! Ha kisgyermekeiddel vagy családos barátaiddal jársz a tónál, ne feledd, sekély vizű, biztonságos strandok, finom ételek és zamatos borok várnak rátok, családbarát szállásokkal és vendégbarát szolgáltatókkal találkozhatsz a magyar tengernél. Téged is vár a Balaton! www.balaton-tourism.hu 29

vitorláson Vitorlások hódítják meg napról napra a Balaton vizét, dacolva a jártas balatoni embereket is megtévesztő széljárással. A vitorlázás talán a legnépszerűbb vízi sport a Balatonnál természetesen az úszás után. A balatoni vitorlásversenyeket elsősorban a technikás sporthajósok kedvelik. A tó bonyolult széljárása még az ő tudásukat is próbára teszi. A sporthajó- és vitorláskikötők száma évről évre nő a Balatonnál. A modern kikötőkben nemcsak nyáron lehet a hajót tárolni, a telepek téli pihenőként is szolgálnak, mindemellett pedig egészségügyi, szerviz- és sportszolgáltatásokat is kínálnak. Tipp: Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői Központi telefonszám: Siófok: +36-84/312-144, Fax: +36-84/312-907 www.balatonihajozas.hu E-mail: vitorlas@balatonihajozas.hu Badacsony +36-20/952-6748 Balatonboglár +36-20/972-2504 Balatonföldvár +36-20/972-2501 Balatonlelle +36-20/972-2503 Balatonszemes +36-20/923-5632 Fonyód +36-20/916-0710 Keszthely +36-20/996-9403 Siófok +36-20/972-2502 Szigliget +36-20/973-3076 30

Vitorláskikötők: Vitorláskikötő Badacsony Rádai Attila Tel.: +36-20/952-6748 E-mail: vitorlas@balatonihajozas.hu Sportfolio Kht. Edzőtábor és Vitorlástelep 8230 Balatonfüred, Zákonyi u. 8. Tel.: +36-87/580-890 Fax: +36-87/580-891 E-mail: vitorlastelep@t-online.hu www.vitorlaskikoto.hu BYC Yacht Club 8230 Balatonfüred, Zákonyi u. 2. Tel./fax: +36-87/482-593 E-mail: byc1@t-online.hu www.byc.hu Koloska Marina Vitorláskikötő 8230 Balatonfüred, Germering u. 23. Tel.: +36-87/340-709, +36-20/355-3418 Fax: +36-87/342-010 Balatonfüredi Hajógyár Kft. Vitorláskikötője 8230 Balatonfüred, Tihanyi műút Tel.: +36-20/954-6250 Yacht Egylet Gyenesdiás kikötője 8315 Gyenesdiás, Madách I. u. Tel.: +36-30/9465-162 Phőnix Vitorláskikötő Keszthely Keszthely, Libás strand Tel./fax: +36-84/319-548, +36-20/937-2503 E-mail: vitorlas@balatonihajozas.hu www.balatonihajozas.hu Túravitorlás Sport Klub 8226 Alsóörs, Vasút u. 15. Heyduk György Tel.: +36-87/447-603 8256 Ábrahámhegy, Sziget u. Pajor Zsolt Tel.: +36-20/911-7795 8640 Fonyód, Sás u. 13. Richter Gusztáv Tel.: +36-85/362-835 Budapesti Elektromos SE 8226 Alsóörs, Vasút u. 14. E-mail: janos.kovacs@elmu.hu Tel.: +36-87/447-981 Club Aliga Kikötője 8171 Balatonvilágos, Aligai út 1. (egész évben nyitva) Tel.: +36-88/543-643 31

Vitorlásbérlés: KOVI Yacht Service 8172 Balatonakarattya, Hosszúmező u. 18. Tel.: +36-88/481-561, +36-20/924-5075 Fax: +36-88/482-882 E-mail: info@kovys.hu www.kovys.hu Marathon Yacht Club (Wellness Hotel területén) 8220 Balatonalmádi, Véghelyi D. u. 1. Tel.: +36-70/383-6770 www.marathon.hu E-mail: iroda@marathon.hu Vitorlás Kikötő Rt. Túravitorlás Sportklub TVSK telep 8220 Balatonalmádi, Véghelyi D. u. 20. Tel./fax: +36-88/432-438, +36-30/9087-766 www.vitorlasrt.hu E-mail: vitkikotort@vnet.hu Yachtparty Phoenix 8630 Balatonboglár, Dália u. 3. Tel./fax: +36-85/352-659 +36-30/954-2968 www.yachtparty.com E-mail: yachtparty@mail.datanet.hu Karsai Vitorlás Iskola 8630 Balatonboglár, Vitorlástelep Tel.: +36-82/512-823, +36-30/994-2827 Fax: +36-82/512-824 karsai.sport@t-online.hu www.karsaisport.hu Marina Fűzfő 8175 Balatonfűzfő, Sirály utca 2-6. Tel.: +36-88/574-500, +36-20/469-8177 Fax: +36-88/574-501 www.marina-fuzfo.hu E-mail: info@marina-fuzfo.hu Kenese Marina-Port Rt. 8174 Balatonkenese, Kikötő u. 2-4. Tel./fax: +36-88/481-453 www.yacht.hu E-mail: hotelmarinaport@yacht.hu Balatonfői Yacht Club 8174 Balatonkenese, Főnix tér 3. Tel.: +36-70/380-1676 Kalandra Fel! Yacht Charter 8638 Balatonlelle, Vitorláskikötő Tel.: +36-70/277-2832 +36-70/284-8044 (Nagy Károly) Fax: +36-85/353-269 www.kalandrafel.com E-mail: kalandrafel@enternet.hu Pomucz Vitorlásiskola, Vitorlásbolt 8600 Siófok, Vitorlás u. 6. Tel.: +36-84/315-0301 Fax: +36-84/510-789 http://pomucz.sailing.hu E-mail: pomuczkft@t-online.hu Tihanyi Vitorlás Iskola/ Tihanyi Hajós Egylet 8237 Tihany, Kenderföld u. 19. Tel.: +36-87/448-707, +36-30/961-6838 Nautika Hajózási Kft. Horváth Ernő 8230 Balatonfüred, Hajóállomás Tel.: +36-20/923-9322, +36-87/343-755 (otthon) www.nautika.hu E-mail: nautika@nautika.hu Vanyolai Sándor hajózási vállalkozó 8230 Balatonfüred, Hajóállomás Tel.: +36-30/9460-083 www.vanyolai.hu E-mail: info@vanyolai.hu 32

ragyogó napsütésben várnak a strandok Számos strand látogatható mind az északi, mind a déli parton. Több helyen medence, animációs programok várják a vendégeket, mely egy komplex családi élményt nyújthat. A víz minősége kiváló, több strand megkapta a Kékhullám Zászló minősítést is. Alsóörs: községi strand animáció és vízi csúszda Strand sétány Balatonfüred: Eszterházy strand fitness és aquafitness foglalkozások Tagore sétány Tel.: +36-87/343-817 Balatonlelle: Napfény-strand és Élményfürdő Tel.: +36-85/351-520, +36-85/550-105 www.balatonlelle.hu Balatonszemes: strand és élményfürdő Berzsenyi D. u. 2. Keszthely: városi strand Balaton alakú medence Siófok: Coca-Cola Beach House Siófok, Petőfi sétány www.beachhouse.hu Koncertek, bungee jumping, bárok, homokfoci, vízifoci, strandröplabda, napozósziget a Balatonban és kiváló sport- és bulilehetőségek Vonyarcvashegy: Lido strand gyermek animáció és vízisípálya Fürdő u. 1. Kékhullám Zászlóval minősített strandok közül néhány: Badacsonytomaj: Badacsony strand Balatonakali: Községi strand, Balaton utca Balatonalmádi: Budatava strand, Lóczy tér Balatonalmádi: Hotel Nereus strand, Lóczy tér Balatonboglár: Platán strand, Platán sor 18. Balatonfenyves: Fenyves-alsói strand Balatonfenyves: Községi strand Balatonfüred: Balatontourist Campingstrand Balatonfüred: Kisfaludy strand, Aranyhíd sétány Balatonfűzfő: Fövenyfürdő strand Balatonfűzfő: Tobruk strand Balatongyörök: Községi strand Balatonkenese: Bezerédi strand Balatonmáriafürdő: Központi strand Balatonszárszó: Központi strand Csopak: Községi strand, Örkény sétány 1. Gyenesdiás: Nagyközségi strand, Strand utca Keszthely: Helikon strand Szigliget: Községi strand Zamárdi: Bácskai utcai strand Zánka: Községi strand, Rákóczi út 71. Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum strand 33

termál- és élményfürdõkben Esős és napos idő esetén is érdemes felkeresni az egyaránt fedett és nyitott résszel rendelkező gyógy- és élményfürdőket, ahol a család minden tagja megtalálja a kedvére való szórakozási lehetőséget. Balatonfüredi Aquapark: Csúszdákkal, szabadtéri és fedett medencék egész sorával várja látogatóit. www.annagora.com Hévíz: A tó gyógyhatása a víz kémiai összetételének, hőfokának, a víztömeg lassú mozgásának, a felkavarodó tőzegnek, iszapnak köszönhető. Az itteni víz elsősorban reumás és mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas. Kehidakustány: 6 különböző hőfokú medence üzemel. A legkisebbeket gyermekpancsoló várja, a felnőttek feszített víztükrű hideg vizes, vagy 27 Celsius fokos termálvizű úszómedencében úszhatnak. A termálvizes gyógymedence 35 Celsius fokos vize a mozgásszervi, nőgyógyászati, idegrendszeri betegségek ideális gyógyhelye. A strandfürdő területén a nyári szezonban a szolgáltató sor pavilonjaiban jóízű ételek, hideg italok, magyaros specialitások fogyaszthatók. 34

Sárvár: Nemzetközi színvonalú gyógy- és wellness fürdő. Számos gyógyászati és rekreációs szolgáltatással várja a vendégeket. A fürdő egész évben üzemel, gyógymedencék, élménymedencék, szaunák, gőz- és aromakabinok széles körű szolgáltatásokkal várják az idelátogatókat. Siófok: Várhatóan 2006-ban nyitja meg kapuit a Galérius római császár nevét viselő fürdő, a római kor hangulatát idézi majd oszlopos, kőpados megoldásaival. Az összesen 660 m 2 vízfelületen lesznek élménymedencék, jakuzzik, gyógymedence, tanuszoda és gyermekmedence is, a négyszintes épületben pedig helyet kap a wellnesshez elengedhetetlen szauna, szolárium, masszázs és gőzkabin. Tapolcai tavasbarlang: Közép-Európában egyedülálló látványosság. A karsztvíz által kialakított háromszintű barlangrendszer alsó termeit és a felső járatok egy részét 19 ºC-os víz borítja. Ezt a mintegy 300 méteres szakaszt csónakkal lehet körbejárni. Zalakaros: A gyönyörű parki környezetben kiépített termálstrandon a gyógyvizes ülőmedencéktől kezdve egészen a hullámmedencéig, változatos funkciójú medencék biztosítják a család minden tagjának a pihenést, a regenerálódást és az önfeledt vízi szórakozást. 35

kapásra várva A horgászat szerelmesei megtelt szákokkal térhetnek haza egy horgászcsónakban vagy éppen a balatoni nyárfák alatt eltöltött kalandos halfogás után annak reményében, hogy lesz otthon segítség, és a zsákmányból egyhamar az asztalon gőzölgő balatoni halászlé vagy éppen egyben sütött balatoni süllő lesz. Parti horgászatra sajnos már csak kevés helyen van lehetőség: Alsóörsön, Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban, Tihanyban, Balatonfüreden, Balatonakali után, valamint kedvelt horgászhely Tihanyban a Belső-tó, a Balatonszabadi Sóstó és a Kis-Balaton, továbbá a galamboki és a zalamerenyei tavak. Tipp: A Balaton partján bárki hódolhat horgászszenvedélyének, aki engedélylyel rendelkezik és megváltotta a balatoni napi- illetve hetijegyét. Az engedélyek a horgászegyesületeknél, illetve a horgászszövetségeknél szerezhetők be. A horgászathoz szükséges okmányok beszerezhetőek horgászboltokban, utazási irodákban és egyes irodákban. Horgászegyesületek: Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége 7400 Kaposvár, Füredi u. 18. Tel.: +36-82/317-776 Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége 8900 Zalaegerszeg, Kelemen I. u. 17/a. Tel.: +36-92/313-396 Horgász Egyesületek Veszprém Megyei Szövetsége 8200 Veszprém, Muskátli u. 2. Tel.: +36-88/325-804 36

Jegyárusítás: miditourist Utazási Iroda 8261 Badacsony, Park u. 53. Tel.: +36-87/431-028 Fax: +36-87/431-614 E-mail: miditourist@miditourist.hu www.miditourist.hu Arácsi Horgászbolt 8230 Balatonfüred, Petőfi S. u. 49. Tel.: +36-20/398-8452 Iroda Balatonfüred 8230 Balatonfüred, Petőfi u. 68. Tel.: +36-87/580-480 E-mail: balatonfured@tourinform.hu Veréb Mihály 8171 Balatonvilágos, Aligai út 1. ( Iroda előtt) 2006. augusztus 1-ig minden pénteken 13.00 14.00 óráig, csak előzetes telefonos egyeztetés alapján Tel.: +36-30/552-0780 Virágbolt 8754 Galambok, Szabadság u. 16. (illetve a Halászcsárdában, vagy a tóparton a halőröknél) Horgászbolt Keszthely 8360 Keszthely, Kossuth u. 21. Tel.: +36-83/312-557, +36-83/510-273 Kis-Balaton: déli oldal: 8746 Nagyradai Horgász Egyesület, Nagyrada, Petőfi u. 22., vagy Kányavári szigeti Halőrház északi oldal: Korona Borozó, 8392 Zalavár, Dózsa u. 60. Révfülöp Szegi Sport-Horgászüzlet 8253 Révfülöp, Csárda u. 1. Tel.: +36-30/9460-531 www.szegi-sport.hu Horgász-Strandcikk 8621 Zamárdi, Kiss Ernő u. 1. 37

drótszamáron Mindenki lett légyen az kerékpáros vagy két lábon járó ember örül annak, hogy a Balatoni Bringa Körút körbeéri a tavat. Tippjeinkkel kedvet szeretnénk adni ahhoz, hogy két keréken is meghódítsák a Balatont! Kezdőknek ajánljuk Káptalanfüredtől Tihanyig (25 km) Látnivalók: Alsóörs: Török-ház, Csopak: Savanyúvíz-forrás, Balatonfüred: Lóczy-barlang, Kossuth-forrás, Tihany: Belső-tó Keszthely Gyenesdiás Vonyarcvashegy Balatongyörök Szigliget Badacsony (25 km) Látnivalók: Keszthely: Festetics-kastély, Balaton Múzeum, Vonyarcvashegy: Szent Mihály kápolna, Balatongyörök: Szépkilátó, Bél Mátyás kilátó visszafelé hajóutat javasolunk Balaton-felvidéki Nemzeti Park Te csodás! Keszthely Fenékpuszta (18 km) Látnivalók: madártani állomás, Valcum romjai, Kis-Balaton kutatóház Kerékpárral a Kis-Balaton körül (37 km): Zalavár Zalaszabar Nagyrada Garabonc Zalakaros Zalakomár Balatonmagyaród Kányavári sziget Zalavár Látnivalók: Zalavár: Cirill-Metód emlékoszlop, Kis-Balaton Ház, ásatások, Balatonmagyaród Kápolnapuszta: Bivalyrezervátum, Kányavári sziget - búbos vöcsök tanösvény Jártasabb kerékpárosok figyelmébe Kerüljük meg keletről a Balatont! Balatonakarattya Balatonaliga Balatonvilágos Siófok Zamárdi Szántód Kőröshegy Balatonföldvár Balatonszemes (47 km) Látnivalók: Balatonakarattya: Rákóczi emlékpark, Siófok: Kálmán Imre Múzeum, Ásványmúzeum, Zamárdi: Tájház, Kőhegyi kilátó, Balatonendréd: Kájel Csipkeház, Szántódpuszta: Majorsági Műemlékegyüttes, Balatonszemes: Postamúzeum. Tipp: Balatoni Bringakörút A Balatont körülölelő, mintegy 200 km hosszú, végig táblával jelölt útvonal, amely részben kerékpárutakon, részben part menti mellékutakon vezet. Az északi parton kisebb szakaszokon előfordulnak rövid emelkedők, lejtők. A túra több szakaszban tehető meg. 38

Kerékpárkölcsönzés: miditourist 8261 Badacsony, Park u. 53. Tel.: +36-87/431-028 Fax: +36-87/431-614 Yacht Kemping 8220 Balatonalmádi, Véghely u. 18. Tel.: +36-20/941-2176 www.rentabike.hu Frédó Tourist 8630 Balatonboglár, Tinódi u. 16. Tel.: +36-85/350-288 www.fredotourist.hu fredo.tourist@t-online.hu TEMPO 21 Kerékpárüzlet javítás, kölcsönzés 8230 Balatonfüred, Ady E. u. 54. Tel.: +36-87/480-671, +36-20/924-3672 www.kerekparkolcsonzes.hu kerekparkolcsonzes@kerekparkolcsonzes.hu BRINGA TANYA kerékpárkölcsönző és szerviz, információs pont, fagyizó 8315 Gyenesdiás, Madách u. és a Balatoni Bringa körút kereszteződésénél Tel.: +36-20/939-4044 gelato@index.hu Fórum üzletház Biciklis Bolt kerékpárkölcsönzés, szerviz 8360 Keszthely, Rákóczi u. Tel.: +36-83/318-773 +36-30/947-0619 Révfülöp Hullám Hostel 8253 Révfülöp, Füredi út 6. Tel.: +36-87/463-089 E-mail: info@balatonhostel.hu Salföldi Természetvédelmi Major 8265 Salföld Tel.: +36-87/702-857 Fax: +36-87/702-855 Kerékpárkölcsönző 8600 Siófok, Szigliget u. 7. Tel.: +36-84/314-173 Kalandor Kerékpárkölcsönző (csak szezonálisan működik) 8237 Tihany, Kossuth u. 32. Tel.: +36-30/393-8560 FanTom-Gym 8749 Zalakaros, Hajló köz 2. Tel.: +36-30/9949-540 +36-30/2562-585 Szent Orbán Borház 8749 Zalakaros, Bodahegyi u. 3. Tel.: +36-20/418-7484 Treffpunk Gar 2000 Kft. 8621 Zamárdi, Vécsey u. 72. Tel.: +36-84/348-684 www.balatonbike.hu gar@treffpunkt2000.hu Kerékpárszerviz: Bike Center Kerékpár Szaküzlet és Szerviz 8220 Balatonalmádi, Szabolcsi u. 17. Tel.: +36-20/944-2736 Fax: +36-88/430-547 Bringa-Bike Centrum javítás 8230 Balatonfüred, Nádor u. 37. Tel.: +36-87/481-077 Németh György vállalkozó kerékpárjavítás 8754 Galambok, József A. u. 8. Tel.: +36-93/358-684 Böröcfi Kerékpár és Túraszaküzlet 8600 Siófok, Fő u. 99. Tel.: +36-84/311-358 +36-30/331-96-05 Roberto kerékpárüzlet- és szerviz 8300 Tapolca, Ley József u. 18. Tel.: +36-87/321-298 +36-30/9970-305 Kerékpáros túrák és programok szervezése, kerékpárkölcsönzés: Vinociped Érezd magad nyeregben! Tel.: +36-20/340-6599, +36-30/385-1088, +36-30/310-3015 www.vinociped.hu E-mail: vinociped@invitel.hu 39

túrabakancsban Talán elcsépelt mondás, de igaz: a Balatonnak ezer arca van a természeti értékek végtelenül gazdag kínálata fogadja a kirándulni vágyókat. Húzza fel a túracipőjét és hódítsa meg a hegyek ormait egyet biztosan garantálhatunk: onnan még szebb a kilátás. Az 1997-ben alapított Balaton-felvidéki Nemzeti Park öt nagyobb tájegységet érint, illetve foglal magába: Balaton-felvidék, Dél-Bakony, Keszthelyi-hegység, Kis-Balaton és a Tapolcai-medence. Gyalogtúra-ajánlataink: Almádi tanösvény Vörös homokkő tanösvény: körtúra, amely felfűzi Balatonalmádi látnivalóit. Menetidő kb. 2 óra. A túraútvonal érinti az Öregparkot, amely természetvédelmi terület, növénytani ritkaságaival önálló sétaként is kellemes élményt nyújt. Kék háromszög jelzés 6 km Zamárdi túra A zöld jelzés hossza kb. 10 km, nagyrészt kerékpárral is bejárható. Zamárdi vasútállomás Balaton-part Szántód-rév Szántódpuszta Zamárdi falu vasútállomás. Az út a Kőhegyi kilátó közelében halad el, így érdemes egy kis kitérőt tenni a csodálatos panorámáért. Darnay Dornyai Béla emléktúra 22,5 km Gyenesdiás vasútállomás Darnay pince Vadlánlik Nagymező (erdei kirándulóközpont, Festetics kilátó, erdei tornapálya) Petőhegy (Batsányi kilátó) Hosszú-völgy Vas-hegy Csereze-hegy Szent Mihály domb (kápolna) Keserű-tető Pap-hegy (Batsányi kilátó) Szépkilátó/Római forrás Garga-hegy (Bél Mátyás kilátó) Balatongyörök vasútállomás Kék jelzésen az északi és nyugati parton Pétfürdő vasútállomás Litér Balatonalmádi Alsóörs Csákányhegy Tamás-hegy Zádorvár Szentantalfa Hegyes-tű Salföld Badacsony vasútállomás Szigliget Szent György-hegy Tapolca Lesencetomaj Vállus Gyenesdiás Keszthely Hévíz. 40

Tipp: Ízelítő a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlataiból: Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság (8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tel.: +36-87/555-260, Fax: +36-87/555-261 Turisztikai és Oktatási Osztály: +36-87/555-291, www.bfnpi.hu) Tihany Lóczy Lajos sétaút (többek között az Apáti templomrom, a Gejzírmező, a Kőtár és az Aranyház érintésével) Hajóállomás Ciprián-forrás Barátlakások Óvár Kiserdő Ősközség Pécselyi-medence Pécsely Zádor-kút Zádor-vár Derék-hegy Hideg-hegy Szurdik Pécsely Káli-medence Kővágóörs kőtenger, Kornyi-tó Salföld, Természetvédelmi major Monoszló Hegyestű, Geológiai Bemutatóhely Szentbékkálla kőtenger Kékkút műemlékház Theodóra-forrás Badacsony Kisfaludy-ház Kuruckörút Ranolder kereszt Bujdosók lépcsője Szent György-hegy Tarányi pince Ify-kápolna turistaház bazaltorgonák, jégbarlang hegytető Oroszlánoskút Tarányi pince Balatonfüred Lóczy barlang (8230 Balatonfüred, Öreghegyi u. vége, nyitva tartás: V. 1. IX. 30. 10 18 óráig.) 41

lóháton A Balatonnál nyeregbe pattanni is könnyű, hiszen a lovaglás szerelmesei igen sok lovasiskolát, lovardát, lovasklubot találnak a Balaton Régióban. Próbálja ki, hogy milyen érzés a reggeli harmatban kimenni az istállóhoz, leápolni a lovat, felnyergelni a magyar ember egyik legősibb társát és kilovagolni a természetbe! Lovastúrákat sokfelé szinte az egész régióban szerveznek, íme néhány kedvcsináló és egyben kedvelt útvonal: Karmacs Sümeg Taliándörögd Pécsely Mindszentkála Gyulakeszi Nagyvázsony Szentbékkálla Kőtenger bejárása Tapolca Diszel Csobánc vára Ajka Nyírád Kővágóörs Sümeg Keszthely Balatonfenyves Visz Szántód-puszta Tihany Tipp: Lovaglásra többek között az alábbi szolgáltatóknál nyílik lehetőség: Kentaur Lovas és Folklór Szabadidőfalu 8630 Balatonboglár, Zrínyi út (Pf. 45.) Tel.: +36-85/353-200 www.kentaurpusta.hu kentaurpusta@mail.datanet.hu Hubertus-Hof 8646 Balatonfenyves, Nimród u. 1. Tel.: +36-85/460-961 +36-85/560-905 www.hubertus.hu hubertus@hubertus.hu Rádpusztai Lovascentrum 8638 Balatonlelle, Rádpuszta, Balaton Pince Tel.: +36-30/938-2770 +36-20/339-4383, +36-20/966-0441 www.radpuszta.hu balatonpince@enternet.hu Gyula Vezér Lovasbirodalma 8286 Gyulakeszi, Lovasudvar 050/4 hrsz. Tel.: +36-87/709-701 +36-20/931-7446 www.gyulavezer.hu E-mail: gyulavezer@t-online.hu Szabó Família Lovas Panzió 8380 Hévíz, Lótuszvirág u. Tel.: +36-83/340-851 Fax: +36-83/340-851 www.reiterpansion.fx3.hu reiterpa@t-online.hu Szécsi Lovasiskola 8360 Keszthely, Sömögye dűlő Tel.: +36-83/315-732 +36-20/316-0556 Georgikon Lovasiskola 8360 Keszthely, Újmajor Tel.: +36-30/973-9295 +36-30/440-1871 Fax: +36-83/545-143 www.georgikon.hu/lovasiskola bartos-a@georgikon.hu 42

Borkúti Lovasklub Bt. 8617 Kőröshegy, Borkút (Levelezési cím: 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 104.) Tel.: +36-84/340-291 +36-30/4141-789 www.koroshegy.hu borkutlovasklub@freemail.hu Leányfalui Lovas Klub 8291 Nagyvázsony, Leányfalui u. 10. Tel.: +36-88/264-705 Csikós Lovasudvar 8245 Pécsely Klárapuszta Tel.: +36-87/445-308 www.csikos-lovasudvar.hu E-mail: info@csikos-lovasudvar.hu www.csikos-lovasudvar.hu Vollmer Lovasudvar 8245 Pécsely, Hosszú u. 67. Tel.: +36-87/445-131 Salföld Természetvédelmi Major 8256 Salföld Tel.: +36-87/702-857 +36-30/939-0770 www.kali.hu/salfoldmajor salfoldmajor@kali.hu Kapitány Istálló 8330 Sümeg, Tóth Tivadar u. 19. Tel.: +36-87/352-598, +36-87/550-167 Fax: +36-87/550-166 www.hotelkapitany.hu programmanager@hotelkapitany.hu Káli Lovaspóló Klub 8281 Szentbékkálla Tel.: +36-30/977-1188, +36-87/478-169 lovas-polo.freeweb.hu lovas-polo@fw.hu Pegazus Demjanovich és Leányai Kft., Lovaspanzió 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 8. Tel./fax: +36-87/437-052 www.balaton-tourism.hu Galopp Lovas Üdülőfalu 8621 Zamárdi-felső, Siófoki út. Tel.: +36-84/349-010 +36-84/349-020 E-mail: kocsicsarda@t-online.hu www.kocsicsarda.hu Zánka Lovasudvar Falusi Vendégház Kft 8251 Zánka, Fő utca 51. Tel.: +36-87/706-729 43