Armel Operaverseny és Fesztivál Szeged Vérfagyasztó líra Zandonai "Francesca da Rimini" című operája az Armel Operaverseny és Fesztivál keretében, a Szegedi Nemzeti Színházban. Kritika. Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című négyfelvonásos operáját 1914-ben mutatták be Torinóban. A librettó Tito Ricordi munkája, aki Gabriele D'Annunzio drámája alapján írta meg a szövegkönyvet. Az opera azóta is fel-felbukkan az operaházak műsorán, rendre megosztva a közönséget és a kritikusokat. (A zeneszerző rövid életrajzát lásd a lap alján!) A mű története egyszerű: Francescát - politikai megfontolásokból - hozzá akarják adni a púpos Gianciottóhoz. Francescának azonban bemutatják a férfi jóképű fivérét, Paolót, akivel első látásra egymásba szeretnek. Francesca azonban Gianciotto felesége lesz. A lányt megkívánja a férj legfiatalabb testvére, a visszataszító Malatestino is, akit persze Francesca elutasít. Malatestino bosszúból elárulja Gianciottónak Francesca és Paolo titkos kapcsolatát, mire a férj ledöfi a szerelmeseket. Játszódik mindez a tizenharmadik században Ravennában és Riminiben, a pápát támogató itáliai politikai párt, a guelf és a császárpárti ghibellinek csatározásának közepette. Enrique Pína Serra (Malatesta) és Miksch Adrienn (Francesca)
Zandonai operájának zenéje hatásos, de gyakran hatásvadász és igencsak eklektikus. A művet hallgatva Puccinitól Richard Strauss-szon és Mascagnin át Wagnerig és Verdiig sok mindenki eszünkbe jut. A gazdag hangszerelés mellett a nagyívű olasz dallamok jellemzik a Francesca zenéjét. Ami a színpadi történéseket illeti: vad, harsány csatajelenetek és nyers, agresszív jellemek felvonultatása váltakozik meghitt, bensőséges pillanatokkal, erotikával és szerelmi lírával. "...brutalitás és szerelmi líra..." Mintha Zandonai túlságosan sok mindent akart volna egyetlen operban megmutatni: a naturalista, sőt, egyenes brutális ábrázolásmód (harci jelenetek, gyilkosság) mellett szinte ellenpontként vannak beillesztve Francesca és Paolo szerelmi jelenetei. Sokfélesége és szélsőségességei ellenére a mű azonban mégiscsak egységes egésszé áll össze, ami mindenképpen Zandonai kivételes mesterségbeli tudását dicséri. A bombasztikus, harsány jelenetek olykor az ízlésesség határát súrolják, a "sötét középkor" brutalitásának ábrázolása pedig gyakran felületes, már-már primitíven egyoldalú (néha egyenesen parodisztikus). Számomra éppen ezért a lírai részek voltak meggyőzőbbek. Itt a szerző olyat valósít meg, amit kevesen tudnak igazán: plasztikusan és hitelesen ábrázolja a szereplők "belső történéseit", érzelmi változásait. Az első felvonás vége, Francesca és Paolo első találkozása például különös jelenet: a színpadon tulajdonképpen semmi nem történik, a nő és a férfi percekig csak nézi egymást szótlanul, a megkapó dallamok és harmóniák azonban szinte láthatóvá teszik előttünk, ahogyan Francesca és Paolo a néhány perc alatt egymásba szeret. Vagy a harmadik felvonás duettje: az egymásra vágyódó pár kettősének fokozódó erotikája már-már a Pillangókisasszony nagy szerelmi duettjét idézi. Ezektől a jelenetektől eltekintve azonban többnyire elnagyolt a karakterek jellemének kibontása. Miksch Adrienn (Francesca) és Vadász Dániel (Paolo)
Ami a rendezést illeti: Juronics Tamás már a produkció előtt úgy nyilatkozott, hű kíván maradni - az elsőként Dante általl megírt - XIII. századi szerelmi történethez, a korhoz, a helyszínekhez, így egy hagyományos előadást láthatunk. A realista ábrázolásmód alól csak egy öltönyös, fényképezőgépes figura szerepeltetése jelentett kivételt. (Ennek okát és célját nem tudtam megfejteni. Később felbukkant két másik öltönyös úr is, akiket a katonák felakasztanak. Talán a "modern ember" csodálkozik itt rá öltönyben a "barbárokra"?) A rendezés egyébként pergő, lendületes. Különösebben nem akar értelmezni, viszont hű marad a librettóhoz. Székely László díszleteivel és Bianca Imelda Jeremias többé-kevésbé korhűnek tűnő jelmezeivel szemben sem volt kifogásom. A produkcióban az Armel Operaverseny két versenyzője lépett fel. Francesca szerepét Miksch Adrienn alakította, Malatestinót pedig Enrique Pína Serra, aki a Dominikai Köztársaságból érkezett. Miksch Adrienn remek alakítást nyújtott, mind hangilag, mind színészi produkcióját illetően. "Miksch Adrienn remek alakítást nyújtott..." Az operakedvelők számára persze a magyar szoprán nem ismeretlen (Santuzza-alakítását a Miskolci Nemzeti Színház Parasztbecsület előadásában itt, az Operaportálon is méltattuk.). Miksch Adrienn igazi junge-dramatische szoprán, ennek köszönhetően mind a lírai részeknél, mint pedig a drámaiaknál meggyőző volt. Jól bírta a szerep nehézségeit, pedig Francesca szerepe hangilag rendkívül igényes. A magas lágéban néha kissé forszírozottan énekelt, de ezek a magas, forte hangok már-már Turandot szólamához hasonló hangerőt kívánnak. Miksch Adrienn alakítása intelligens és hiteles volt, megjelenése vonzó és elegáns. Miksch Adrienn (Francesca)
A másik versenyszerepben színpadra lépő Enrique Pína Serra tenorista már kevésbé volt meggyőző. Itt meg kell azért említeni - ezt minden Armel Operaverseny alkalmával megteszem én is -, hogy nem csak a különböző stílusú operák szereplőit nehéz összehasonlítani, de a szereplőket egy operán belül is. Malatesta kis szerep, és hiába lehet azt is nagyon jól énekelni, azért nehéz elképzelni, hogy egy ilyen szereppel meg is lehetne nyerni a versenyt. Enrique Pína azonban egyébként sem tett rám mély benyomást. A figura, amit játszott, kellően taszító volt, a hangi produkció azonban inkább közepes. Pína szerintem karakter tenor, abban a szerepkörben viszont nem rossz. A Paolót éneklő Vadász Dániel számomra nagy meglepetés volt. Többször hallottam már, és eddig sem tartottam rossz énekesnek, most azonban egészen kiváló alakítást nyújtott. Ráadásul ezt egy spinto szerepben tette, pedig az eddig hallottak alapján leginkább lírai tenornak gondolnám. Szép legatókat énekelt, hangja fényesen, és kellő erővel szólt a magas lágéban is, pedig a szerep egyáltalán nem könnyű. Megjelenése, fellépése és játéka is meggyőző volt. Miksch Adrienn (Francesca), Réti Attila (Gianciotto), Vadász Dániel (Paolo) és Enrique Pína Serra (Malatesta) Réti Attila is emlékezeteset nyújtott Gianciotto szerepében. Ijesztő és szánalomra méltó volt az általa alakított figura, amelynek szólamát igen jól is énekelte, jóllehet a szerep elsősorban a színészi képességek megmutatására ad lehetőséget. Kovács Éva jó benyomást tett Samaritana szerepében, csakúgy, mint Laczák Boglárka, aki Smaragdi szerepét alakította, és persze Andrejcsik István is, aki Ostasióként lépett színpadra. Altorjay Tamást szerepeltetni a Komédiás kis szerepében pedig igazi "luxus", természetesen nem is okozott csalódást. Külön dicséretet érdemel az udvarhölgyeket alakító négy fiatal énekesnő: Dobrotka Szilvia, Horák Renáta, Kaján Katalin, Kálnay Zsófia.
A Pál Tamás irányította Szegedi Szimfonikusok ezúttal sem okoztak csalódást. A karmester kiválóan fogta össze a zenekart, amely árnyaltan - ha kellett, harsányan, máskor viszont lágyan - játszott, jól követve és interpretálva a cselekmény megkövetelte hangulati változásokat is. Fegyelmezetten, pontosan énekelt a kórus is (karigazgató: Kovács Kornélia). Azt hiszem, a Francesca da Riminit lehet nagyon szeretni, és nagyon nem szeretni is, ami azonban csak azt igazolja, hogy egy izgalmas, érdekes operáról van szó. Örömteli, hogy a magyar közönség is megismerheti ezt a művet. Csák Balázs (Fotók: Kelemen József)