SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA



Hasonló dokumentumok
Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2

Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye. A Közgyűlés IV-38/ /2016. sz. határozatának melléklete

I. fejezet. Általános rész

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

A határozat tárgya: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata szociális és gyermekvédelmi intézményrendszerének átalakítása.

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének november 15. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó O K I R A T

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Egyesített Népjóléti Intézmény

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

Határidő: december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

Módosító Okirat. Megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

Módosító okirat. Okirat száma:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető

Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

Címe: Miskolc, Leszih A. u. 6. Szilvás úti Tagóvoda Címe: Miskolc, Szilvás u. 37.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.

Alapító Okirat. /2006. (...) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete

A L A P Í T Ó O K I R A T (Egységes szerkezetben) Napraforgó Óvoda

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

JÓZSEFVÁROSI CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATÁT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján alábbi határozatot hozza:

18/2015. (XII.23.) TT.

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

3. számú előterjesztés

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. Gyermekek napközbeni ellátása Bölcsődei ellátás

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye

a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Átírás:

1 1. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Miskolc Környéki Önkormányzati Társulása Tanácsa.sz. határozatával jóváhagyta Miskolc, elnök

I. fejezet Általános rész 1) A szervezeti és működési szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) célja, hogy rögzítse a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ adatait és szervezeti felépítését, a vezetők és alkalmazottak feladatait és jogkörét, valamint az intézmény működési szabályait. 2) Az intézmény alapítása Miskolc Megyei Város Tanácsa V.B. I-8/30.123/1990. sz. V.B. határozata (Miskolc, 1990. január 18.) Családsegítő Központ létrehozásáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991. április 19-én kelt IV. 30. (30.426) 1991.sz. határozata az intézmény nevének és jogállásának módosításáról (név: Családsegítő Szolgálat, jogállás: önálló gazdálkodást folytató költségvetési szerv) Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése X-189/24.012/1997.sz. határozata (1997. október 30.) Gyermekjóléti Szolgálat ellátásáról, alapító okirat módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése XII-235/24.217/1997.sz. határozata (1997. december 18.) az integrált ellátást nyújtó decentrumok kialakításáról, a területi ellátás módosításáról, az alapító okirat módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése V-87/3.288/2001. sz. határozata a Családsegítő Szolgálat alapító okiratának módosításáról (névváltozásról, új tevékenységi kör módszertani feladatok ellátásáról) Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése VI-198/71.153/2005. sz. határozata a Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ alapító okiratának módosításáról (új tevékenységi körök Miskolci Kistérség Többcélú Társulásától átvállalt családsegítő feladatok ellátása, egészségügyi és szociális információs szolgáltatás Diszpécser Központ létrehozása, Gyermekjóléti Központ feladatainak ellátásáról). Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése VI-197/71.189/2005. sz. határozata a Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ Alapító Okiratának módosításáról (új tevékenységi kör Miskolc Kistérség Többcélú társulásától átvállalt gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátása.) Miskolc Megyei Jogú Város 2008. június 26-ai Közgyűlése VI-110/13571/2008. sz. határozata a Területi Gondozószolgálat feladatainak az Iránytű Szociális Szolgálat, valamint a Miskolci Családsegítő Központ részére történő átadásra, és az intézmény megszüntetésére Miskolc Megyei Jogú Város 2011. június 16-i Közgyűlése V-188/22.819/2011. sz. határozata a közösségi szolgáltatások Alapító Okiratba vétele 2

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének IX-262/3443/2012.sz. határozata értelmében az önkormányzat fenntartásában működő Iránytű Szociális Szolgálat, a Miskolci Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat, valamint a Miskolci Gyermekvédelmi Központ, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 2012. december 31. napjával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. rendelkezései alapján beolvadással, egyetemleges jogutódlással megszűnt. Az intézmények jogutódja a Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ. A jogutód intézmény elnevezése 2013. január 1-től Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ. Miskolc Megyei Jogú város Közgyűlésének VI-144/4981/2013.sz. határozatának 4. pontja alapján a Közgyűlés hozzájárult a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ fenntartói feladatainak a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás részére történő átadásához. 2013. július 1-től a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ fenntartója a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás. Irányadó rendelkezések 1. Szociális szolgáltatások és ellátások tekintetében 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 1/2000. (I. 7.) Sz.Cs.M. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 9/1999. (XI. 24.) Sz.Cs.M. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól 340/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet a személyes gondoskodás igénybevételével kapcsolatos eljárásokban közreműködő szakértők, szakértői szervezetekre vonatkozó részletes szabályokról 36/2007. (XII. 22.) SzMM rendelet a gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól 191/2008. (VII.30.) Korm. rendelet a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről 321/2009. (XII.29.) Korm. rendelet a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről 2. Gyermekjóléti-, gyermekvédelmi szolgáltatás tekintetében 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.30.) NM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 3

259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról 1/2004. (I.5.) ESZCSM. rendelet a betegjogi, az ellátottjogi és a gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről 2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról 235/1997. (XII.17.) Korm. rendelet a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről 3. Egészségügyi szolgáltatások tekintetében 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet, 26/1997. (IX.3.) NM. rendelet az iskola-egészségügyi ellátásról 33/1998. (VI.24.) NM. rendelet a munkaköri, szakmai, ill. személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről, 43/1999. (III.3.) Kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól, 2003. LXXXIV. Az egészségügyi tevékenység végzésének kérdéseiről 25/2004. (II.26.) Kormányrendelet Az egészségügyi szolgáltatás általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII.15.) Kormányrendelet módosításáról, 49/2004. (V.21.) ESzCsM. rendelet a területi védőnői ellátásról 1997. évi CLVII. tv. Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről, védelméről. 4. Az intézmény működését meghatározó egyéb jogszabályok 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 226/2006. (XI.20.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról 2014/2012. (VII.30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról 9/2000. (VIII.2.) SZCSM. rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról 4

3/2008. (IV.15.) SZMM. rendelet a szociális módszertani intézmények kijelöléséről és feladatairól, valamint a szociális szolgáltatók, intézmények engedélyezési eljárásainak szakértői díjáról 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 2000. évi C. törvény a számvitelről 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet az államháztartás szervezeti, beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről 62/2011. (VI.30.) VM. rendelet a vendéglátó ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről 1995. évi LXVI. törvény a közokiratokról, közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről, valamint e tv. a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének szabályozására vonatkozó 335/2005. (XII.29.) Korm. rendelet végrehajtási rendelete mindenkor hatályos költségvetési törvény Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 21/2010. (VI.30.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és azok igénybevételéről Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 22/2010. (VI.30.) számú rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól 9/1985. (X.23.) EüM-BkM. együttes rendelet az étkeztetéssel kapcsolatos közegészségügyi szabályokról 68/2007. (VII.26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről 80/1999. (XII.28.) GM-EÜM-FVM együttes rendelet a vendéglátás és közétkeztetés keretében történő élelmiszer és előállítása és forgalmazása feltételeiről 233/2000. (XII.23.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. egészségügyi ágazatában történő végrehajtásáról 78/2003. (XI.27.) GKM rendelet a játszótéri eszközök biztonságáról 35/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú élelmiszerekről és bébiételekről 5. Az intézmény működését meghatározó dokumentumok A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ törvényes működését az irányadó hatályos jogszabályok alapján az alábbi szervezeti-,működési-,szakmai-,gazdasági és műszaki alapdokumentumok, szabályzatok határozzák meg: 5.1. Szervezeti és működési alapdokumentumok: az intézmény Alapító Okirata az intézmény székhelyének, telephelyeinek működési engedélye, tanúsítványai Szakmai Program(ok) szolgáltatásonként/ellátási formánként az intézmény (jelen) Szervezeti és Működési Szabályzata az intézmény egyes ellátásaira vonatkozó Házirend, ahol a jogszabály előírja) 5

az intézményben foglalkoztatottak munkaköri leírása az intézmény iratkezelési szabályzata Közalkalmazotti Tanács- működésének szabályzata Esélyegyenlőségi terv 5.2. Szakmai dokumentumok 1. Az intézmény működésével összefüggő szabályzatok Iratkezelési szabályzat Érdekképviseleti fórum működésének szabályzata (már nem kötelező) Közalkalmazotti Tanács működési szabályzata Esélyegyenlőségi terv Eljárásrend az intézmény kulcsainak nyilvántartására, használatára Eljárásrend az intézmény pecsétjei és bélyegzői, azok használatára jogosultak körére, a használat rendjére 2. Gazdasági szabályzatok Ügyrend Pénzkezelési szabályzat Kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés rendjének szabályzata Bizonylati szabályzat Számviteli politika Számlarend Eszközök és források értékelési szabályzat Leltározási szabályzat Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Önköltségszámítási szabályzat Közbeszerzési szabályzat Folyamatba épített előzetes és utólagos vezető ellenőrzés rendszere Eljárásrend személyi térítési díj hátralék és túlfizetés kezelésére (Pénzkezelési szabályzat melléklete) Az intézmény Gyermekjóléti Központja Készenléti szolgálatában résztvevő munkatársak díjazásának szabályai Az intézmény jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatást készenlétben ellátó munkatársak díjazásának szabályai Eljárásrend nagyértékű tárgyi eszközök beszerzése során Eljárásrend irodaszer és tisztítószer, valamint kisértékű tárgyi eszközök beszerzése során Rendkívüli munkavégzés elrendelésének szabályai 3. Műszaki, ellátási szabályzatok Munkavédelmi szabályzat Veszélyazonosító egyéni védőeszköz juttatáshoz egyéni védőeszközök meghatározása Tűzvédelmi szabályzat Gépjárművek üzemeltetésének és költségelszámolásának szabályzata 6

4. Az intézmény szakmai jogszabályok által előírt szabályzatai Gyógyszerellátási szabályzat Ápolási protokollt veszélyeztető állapot kezelésére korlátozó intézkedések alkalmazásának szabályzata Halott ellátási szabályzat Élelmezési szabályzat 5. Az intézmény egyes szakmai tevékenységeinek belső szabályozása (jogszabály által nem előírt) Általános szakmai protokoll Gyermekjóléti Központ gyermekjóléti szolgálat esetvezetéséhez és dokumentációs rendszerének használatához Családsegítés szociális adminisztrációja és az esetvezetés folyamata Észlelő-, jelzőrendszer működtetésének protokollja Kapcsolattartási ügyelet protokollja Iskolai-, óvodai-, bölcsődei szociális munka protokollja Gyermekjóléti Központ készenléti szolgálat protokollja Kórházi szociális munka protokollja A területi védőnői szakmai folyamatok szabályozása Az iskola-egészségügyi védőnői szakmai folyamatok szabályozása II. Az intézmény adatai Intézmény alapításának éve 1990. Hatályos Alapító Okiratának kelte: 2013. június 20-án elfogadva/hatályos 2013. július 1-től Hatályos Alapító Okiratának száma: VI-144/4981/2013.,. határozattal elfogadott Az intézmény neve: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Intézmény alapítója: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Fenntartó neve: Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás 3525 Miskolc, Városház tér 8. Intézmény székhelye: Miskolc, Arany János u. 37. Intézmény telephelyei: Miskolc, Fazola H. u. 4. Miskolc, Kassai utca 19. Miskolc, Aba u. 49. Miskolc, Jedlik Á. u. 3/a. Miskolc, Szondi u.50. Miskolc, Meggyesalja u. 10. Miskolc, Bajcsy Zs. u. 1-3 7

Miskolc, Balassa u. 40. Miskolc, Klapka Gy. u. 6-8. Miskolc, Testvérvárosok u.6. Miskolc, Középszer u. 17. Miskolc, Kabar u. 4 Miskolc, Andrássy u.10. Miskolc, Mátyás király u.15. Miskolc, Hámor,. Palota u. 26. Miskolc, Sütő J.u.6. Miskolc, Bartók B. u. 7. Miskolc, Kacsoh P. u. 8. Miskolc, Bollóalja u. 115. Miskolc, Fazola H. u. 4. Miskolc, Egyetem u. 1 Miskolc, Kiss tábornok u. 80. Miskolc, Malomszög u.4. Miskolc, Szentpéteri k.66. Miskolc, Éder Gy.u.4. Miskolc, Fábián u.4. Miskolc, Corvin u.11. Miskolc, Latorca u.24. Miskolc, Testvérvárosok u.14. Miskolc, Koboz u.2. Miskolc, Bacsinszky u.1. Miskolc, Miskolci u.77. Miskolc, Miskolctapolcai u.13. Miskolc, Szentgyörgy u.42-44. Miskolc, Szentgyörgy u. 25. Miskolc, Klapka Gy.u.20. Miskolc, Batsányi u.9. Miskolc, Kandó K.u.1. Miskolc, Andrássy u.94. Miskolc, Técsey u.3. Miskolc, Győri kapu 47. Miskolc, Első u.8-10. Miskolc, Csehov u. 6. Miskolc, Tizeshonvéd u.21. Miskolc, Nagyváthy u.5. Miskolc, Bartók tér 1. Miskolc, Hősök tere 7. Miskolc, Hősök tere 1. Miskolc, Palóczy u.3. Miskolc, Klapka Gy.u.2. Miskolc, Jászi O.u.1. Miskolc, Herman O.u.2. Miskolc, Soltész N.K.u.10. Miskolc, Soltész N.K.u.7. Miskolc, Latabár E.u.1. Miskolc, Szigethy M.u.8. Miskolc, Áfonyás u.18. Miskolc, Ijfúság u.16-20. 8

Miskolc, Gagarin u.54. Miskolc, Kiss tábornok u.42. Miskolc, Bolyai F.u.10. Miskolc, Téglagyár u.2. Miskolc, Rácz Á.u.54-56. Miskolc, Debreczeni M. tér 1. Miskolc, Selyemrét u. 36. Miskolc, Hadirokkantak u. 26 Miskolc, Petneházy u. 10-12. Miskolc, Könyves K.u. 31. Miskolc, Kassai u. 19. Miskolc, Bokréta u. 1. Miskolc, Kuruc u. 65/a. Miskolc, Szilvás u. 39. Miskolc, Dózsa Gy.u.36. Miskolc, Bársony J.u.27/a. Miskolc, Mátyás király u.21. Miskolc, Középszer u.3. Miskolc,Fazekas u. 6. Miskolc, Éder Gy.u. 1. Miskolc, Vörösmarty u.76. Miskolc, Katowice u. 17. Miskolc, Kassai u. 15. Miskolc, Csele u. 14. Miskolc, Tóth Á. u. 12. Miskolc, Zoltán u. 5. Miskolc, Könyves K. u. 2. Miskolc, Hunfalvy P. u. 1. Miskolc, Szilágyi D. u. 53. Miskolc, Kovács u. 1. Miskolc,Gesztenyés u. 25. Miskolc, Szilvás u. 38. Miskolc, Fazola H. u. 2. Miskolc, Faller J. u. 9. Miskolc, Pattantyús u. 2. Miskolc, Hajós A. u. 5. Miskolc, Olvasztár u. 1. Miskolc Kistérség Többcélú Társulásától átvállalt családsegítő és gyermekjóléti szolgálat intézményfenntartó társulás telephelyeire az adott ellátási körzet önkormányzata által kijelölt szolgáltatási hely Intézmény felügyeleti szerve: Fenntartói felügyeleti szerve: Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3525 Miskolc, Városház tér 8. Szakmai/törvényességi felügyeleti szerv Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 9

Intézmény jogállása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény vezetőjét a magasabb vezetői feladatok ellátásával, előzetes pályázati eljárást követően Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Tanácsa bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23.. alapján, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. Az intézmény foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: Az intézménynél foglalkoztatottak jogviszonyára a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Az intézmény engedélyezett létszámkerete: (2013. december 31-re) szakalkalmazott 662 fő nem szakalkalmazott 211 fő létszámkeret összesen: 873 fő Az intézmény adószáma: 15473574-2-05 III. Az intézmény szakfeladatrend szerinti besorolása, tevékenysége, működési területe 1. Közfeladata: szociális és gyermekjóléti ellátást nyújtó költségvetési szerv 2. Alaptevékenysége: Az egyének és a családok részére, otthonukban vagy máshol nyújtott szociális szolgáltatások 889900 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 2. Államháztartási szakágazati besorolása: 889900 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 3. Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: Szakfeladat száma: Szakfeladat megnevezése: 889924 Családsegítés 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás 889921 Szociális étkeztetés 889922 Házi segítségnyújtás 889923 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 889925 Támogató szolgáltatás 881013 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 881011 Idősek nappali ellátása 10

889926 Közösségi szolgáltatások 882201 adósságkezelési szolgáltatás 873012 Időskorúak átmeneti ellátása 873025 Fogyatékossággal élők átmeneti otthoni ellátása 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás 869041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás 889101 Bölcsődei Ellátás 879012 Gyermekotthoni ellátás 879015 Utógondozó otthoni ellátás 879018 Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása 879019 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása 879016 Nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása 841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szervvel 562917 Munkahelyi étkeztetés 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 4. Ténylegesen végzett egyéb tevékenység: 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 562920 Egyéb vendéglátás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 932918 Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás 871000 Bentlakásos, nem kórházi ellátás, ápolás 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 960100 Textil, szőrme mosása, tisztítása 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 960900 M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás 5. Vállalkozási tevékenység végzésének felső határa a módosított kiadási előirányzatok arányában: 15% 11

6. Illetékessége, működési köre: Családsegítés; gyermekjóléti szolgáltatás; értelmi fogyatékosok napközi otthona; támogató szolgáltatás; bentlakásos átmeneti elhelyezést nyújtó idősek gondozóházai; étkeztetés; házi segítségnyújtás; jelzőrendszeres házi segítségnyújtás; idősek nappali ellátása; Bölcsődei Ellátás; Ifjúság-egészségügyi gondozás; Családés nővédelmi egészségügyi gondozás; Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; Nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása tekintetében: Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területe Gyermekotthoni ellátás; Utógondozó otthoni ellátás; fogyatékos személyek gondozóháza; fogyatékosok napközi otthona tekintetében: Miskolc Környéki Önkormányzati Társulástól átvállalt családsegítés vonatkozásában: Miskolc Környéki Önkormányzati Társulástól átvállalt gyermekjóléti szolgáltatás és gyermekjóléti központ részfeladatainak ellátása tekintetében: A Miskolc Környéki Önkormányzati Társulástól átvállalt támogató szolgáltatás vonatkozásában A Miskolc Környéki Önkomrányzati Társulástól átvállalt házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás vonatkozásában Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Az intézményfenntartói társulási szerződésben meghatározottak szerint Az intézményfenntartó társulási szerződésben meghatározottak szerint Az intézményfenntartó társulási szerződésben foglalt kistérséghez tartozó települések közigazgatási területe Az intézményfenntartó társulási szerződésben foglalt kistérséghez tartozó települések közigazgatási területe 12

II. fejezet A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ szervezeti felépítése 13

I. Általános bevezető Az 1993. évi III. tv. (Szociális törvény) és az 1997. évi XXXI. tv. (Gyermekvédelmi törvény) a szociális biztonság megteremtése, megőrzése, valamint a gyermekek érdekeinek védelme érdekében, meghatározza az állam és az önkormányzatok által biztosított egyes szociális és gyermekvédelmi ellátások formáit, szervezetét, a működésük alapvető szabályait, ellátásra való jogosultság feltételeit és érvényesítésük garanciáit. Mindkét törvény kimondja, hogy a szociális-, gyermekjóléti-gyermekvédelmi ellátások feltételeinek biztosítása az egyének önmagukért és családjukért, valamint a kisebb közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata. Miskolc Megyei Jogú Város 2013. január 1-től a szociális-, gyermekjóléti-, gyermekvédelmi feladatokat, valamint az egészségügyi alapellátások körébe tartozó védőnői és iskola-egészségügyi ellátást egy integrált saját fenntartásban működő intézmény keretei között biztosítja. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének IX-262/3443/2012.sz. határozata értelmében az önkormányzat fenntartásában működő intézmények a Miskolci Családsegítő Központba olvadtak be, és a jogutód intézmény neve 2013. január 1-től Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ elnevezésre változott. 2013. július 1-től a fenntartói feladatokat a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Tanácsa látja el. Az integrált intézményben szakmai és finanszírozási szempontok mentén feladatcsoportonként önálló szervezeti egységek (igazgatóságok) kerültek létrehozásra, melyek között egyértelműen elkülönülnek az alap és szakellátási feladatok, illetve a különböző célcsoportokat érintő ezáltal eltérő szakmai kompetenciákat igénylő feladatok. Az integrált intézmény szakmai feladatellátását az igazgató irányításával 6 szakmai igazgatóság(5 szakterületi és 1 stratégiai) biztosítja szakmai igazgatóhelyettes közvetlen vezetése mellett. Valamennyi támogató funkció a gazdasági igazgatóságon kap helyet, mely gazdasági igazgatóhelyettes irányításával működik. Az öt szakterületi igazgatóság alá rendeződnek az Szt. és a Gyvt. által ellátandó alap és szakosított ellátások, valamint az egészségügyi szolgálat. A stratégiai igazgatóság koordinál/ill. irányít minden olyan feladatot, amely valamennyi, ill. több szakterületet érint, összehangolja az egyes szakterületek munkáját (továbbképzés, képzési rendszer, fejlesztések pályázati munka koordinálása, intézményi szintű programok, rendezvények, intézmény arculata, PR tevékenység, kommunikáció, információáramlást, stb.). A gazdasági igazgatóságon kap helyet valamennyi támogató funkció (gazdasági adminisztráció, pénzügy-, számvitel, beszerzés, élelmezés konyhák üzemeltetése, műszak-szállítás, technikai kisegítő feladatok ellátása, stb.). 14

II. Az egyes igazgatóságok szervezeti egységei, a szervezeti egységek által ellátott feladatok 1. Központi irányítás (Miskolc, Arany J. u. 37. székhely) Igazgató Általános igazgató helyettes/stratégiai igazgatóság vezető Igazgatói titkárság Stratégiai igazgatóság Humánpolitikai csoport 2. Családsegítés és Gyermekjóléti Alapellátások Igazgatósága (Miskolc, Szentgyörgy u. 42-44.) 2.1. Családsegítés, adósságkezelési tanácsadást és gyermekjóléti szolgáltatás/központ feladatait ellátó telephelyek, szolgáltatás céljára nyitva álló helyiségek Arany János úti Területi Szolgáltatási Központ (Miskolc, Arany J. u. 37. székhely) Kassai úti Területi Szolgáltatási Központ (Miskolc, Kassai u. 19. szolgáltatás céljára nyitva álló helyiség) Fazola úti Területi Szolgáltatási Központ (Miskolc, Fazola H. u. 4. szolgáltatás céljára nyitva álló helyiség) Avasi Területi Szolgáltatási Központ (Miskolc, Szentgyörgy u. 42-44. szolgáltatás céljára nyitva álló helyiség) Perecesi Szolgáltatási Központ (Miskolc, Bollóalja u. 115. szolgáltatás céljára nyitva álló helyiség) Adósságkezelési Tanácsadó Iroda (Miskolc, Aba u. 49.) 2.2. Gyermekek Átmeneti Otthona (Miskolc, Egyetem u. 1.) 2.3. Családok Átmeneti Otthona (Miskolc, Egyetem u. 1.) 3. Gyermekek Napközbeni Ellátása Bölcsődei Igazgatóság (Miskolc, Selyemrét u. 36.) Napsugár Bölcsőde Miskolc, Selyemrét u. 36. Mesemalom Bölcsőde Miskolc, Dózsa Gy. u. 36. Dobó Katica Bölcsőde Miskolc, Hadirokkantak u. 26. Heim Pál Bölcsőde Miskolc, Kassai u. 19. Katica Bölcsőde Miskolc, Szilvás u. 39. Napraforgó Bölcsőde Miskolc, Hajós u. 1. Petneházy Bölcsőde Miskolc, Petneházy u. 10-12. Margaréta Bölcsőde Miskolc, Bokréta u. 1. Diósgyőri Bölcsőde Miskolc, Kuruc u. 65/a. Kilián Bölcsőde Miskolc, Könyves K. u. 31. 4. Gyermekvédelmi Szakellátások Igazgatósága (Miskolc, Egyetem u. 1.) 4.1. Nevelőszülői Hálózat (Miskolc, Egyetem u. 1.) 4.2. Utógondozói ellátást is biztosító gyermekotthonok Fruska Gyermekotthon (Miskolc, Egyetem u. 1.) 15

Junior Gyermekotthon (Miskolc, Egyetem u. 1.) Aranyhíd Gyermekotthon (Miskolc, Egyetem u. 1.) 4.3. Lakásotton Aranyhíd Lakásotthon (Miskolc, Kiss tábornok u.) 5. Célcsoport Specifikus Szociális Ellátások Igazgatósága (Miskolc, Kabar u. 4.) 5.1. Idősek ellátását biztosító szervezeti egységek Székhelyen (Miskolc, Arany J. u. 37.) nyújtott ellátások (Derűs Alkony Szolgáltatási Központ) étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Segítő Kezek Szolgáltatási Központ Miskolc, Szondy Gy. u. 50. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Szépkor Szolgáltatási Központ Miskolc, Mátyás király u. 15. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Újgyőri Szolgáltatási Központ Miskolc, Andrássy u. 10. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Vársétány Szolgáltatási Központ Miskolc, Bartók B. u. 7. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Hámori Szolgáltatási Központ Miskolc, Palota u. 16. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Hejőcsabai Szolgáltatási Központ Miskolc, Sütő J. u. 6. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása Arany Alkony Szolgáltatási Központ Miskolc, Kabar u. 4. étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek átmeneti elhelyezése Bulgárföldi Szolgáltatási Központ Miskolc, Fazola H. u. 4. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, idősek átmeneti elhelyezése Észak-Kiliáni Szolgáltatási Központ Miskolc, Kacsóh P. u. 8. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, idősek átmeneti elhelyezése Avasi Szolgáltatási Központ 2 telephellyel Miskolc, Testvérvárosok u. 6. Miskolc, Klapka Gy. u. 6-8. étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása 5.2. Fogyatékos Személyek szociális ellátásai Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona és Fogyatékos Személyek Gondozóháza Miskolc, Meggyesalja u. 10. (fogyatékos személyek nappali ellátása, fogyatékos személyek átmeneti elhelyezése) Támogató Szolgálat Miskolc, Meggyesalja u. 10. 5.3. Pszichiátriai betegek ellátása pszichiátriai betegek közösségi ellátása Miskolc, Meggyesalja u. 10. 6. Egészségügyi Szolgáltatások Igazgatósága (Miskolc, Selyemrét u. 36.) területi védőnői szolgálat védőnői körzetek szerint iskola-egészségügyi szolgálat oktatási, nevelési intézmények szerint Egészségügyi Szolgáltatások telephelyei Területi védőnői szolgálatok telephelyei Miskolc, Malomszög u. 4. 16

Miskolc, Szentpéteri kapu 68. Miskolc, Éder György u.4. Miskolc, Fábián u.4. Miskolc, Corvin u.11. Miskolc, Latorca u. 24. Miskolc, Testvérvárosok u. 14. Miskolc, Koboz u. 2. Miskolc, Bacsinszky u. 1. Miskolc, Miskolci u.77. Miskolc, Miskolctapolcai u.13. Miskolc, Szentgyörgy u. 25. Miskolc, Klapka György u. 20. Miskolc, Batsányi u. 9. Miskolc, Kandó K. u. 1. Miskolc, Első u. 8-10. Miskolc, Csehov u. 6. Iskola-, ifjúság-egészségügyi szolgálat telephelyei Középiskolák Andrássy Gyula Szakközépiskola. 3527 Miskolc Soltész Nagy K. u. 10. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc Klapka Gy. u. 2. Baross G. Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola 3532 Miskolc Rácz Á. u. 54-56. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 3530 Miskolc Bartók tér 1. Berzeviczy G. Szakközépiskola és Szakképző Központ 3525 Miskolc Hősök tere 1. Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola 3527 Miskolc Soltész Nagy Kálmán u. 7. Debreczeni Márton Szakképző Iskola 3518 Miskolc Debreczeni Márton tér 1. Diósgyőri Gimnázium 3534 Miskolc Kiss tábornok u. 42. Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium 3533 Miskolc Téglagyár u. 1-2. Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola 3534 Miskolc Gagarin u. 54. Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola 3529 Miskolc Szigethy M. u. 8. Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc Hősök tere 7. Gábor Áron Művészeti Iskola 3533 Miskolc Bolyai Farkas u. 10. Herman Ottó Gimnázium 3525 Miskolc Tizeshonvéd u. 21. Kandó Kálmán Szakközépiskola 3525 Miskolc Palóczy u. 3. Kós Károly Építőipari Szakk. és Szakiskola 3527 Miskolc Latabár u. 1. 17

Martin János Speciális Szakiskola 3529 Miskolc Áfonyás u. 18. Szemere Bertalan Szakk., Szakiskola és Kollégium és Művészeti Középiskola Szentpáli István Keresk. és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 3529 Miskolc Ifjúság u. 16-20. 3532 Miskolc Herman O. u. 2. Zrínyi I. Gimnázium 3530 Miskolc Nagyváthy u. 5. Általános iskolák 21. sz. Általános Iskola 3535 Miskolc Tóth Á. U. 12. Arany János Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Int. Avastető Ált., Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Isk. és Alapfokú Művészoktatási Intézmény 3528 Miskolc Csele u. 14. 3524 Miskolc Pattantyús u. 2. Bársony J. Általános Iskola 3531 Miskolc Bársony J. u. 27/a Bulgárföldi Ált. és Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Iskola Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola 3534 Miskolc Fazola u. 2. 3535 Miskolc Móra F. u.1/a Éltes M. Általános Iskola Autista tagiskola 3526 Miskolc Kassai u. 15. Éltes Mátyás Általános Iskola 3526 Miskolc Szeles u. 65. Fazekas-Istvánffy Ált. és Alapfokú Művészoktatási Intézmény 3525 Miskolc Fazekas u. 6. Gubody Ferenc Szakképző iskola 3532 Miskolc Andrássy u. 36. Hermann Ottó Általános Iskola és Mukácsy M. Alapfokú Művészoktatási Intézmény 3529 Miskolc Gesztenyés u. 25. Hunyadi M. Általános Iskola 3525 Miskolc Mátyás király u. 21. II. Rákóczi Ferenc Ált. és Magyar-Német két Tan. Nyelvű Iskola 3532 Miskolc Zoltán u. 5. Kaffka M. Ált. Isk. 3534 Miskolc Hunfalvy Pál u. 1. Kazinczy Ferenc Ált. és Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Isk. Kazinczy Ferenc Általános Iskola Miskolctapolcai tagiskola. 3529 Miskolc Középszer u. 3. 3519 Miskolc Győri u. 3. Komlóstetői Általános Iskola 3533 Miskolc Olvasztár u. 1. Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészoktatási Intézmény 3534 Miskolc Könyves K. u. 2. Munkácsy M. Ált. és Művészeti Isk. 3529 Miskolc Szilvás u. 38. Nebuló Általános Iskola 3531 Miskolc Győri kapu 27. Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda 3533 Miskolc Téglagyár u. 3. 18

Petőfi S. Általános Iskola Rónai Ferenc Általános és Két Tanítási Nyelvű Iskola Petőfi Sándor Általános és Magyar-Angol Két tanítási Nyelvű Iskola Selyemréti Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tan. Nyelvű Iskola 3526 Miskolc Kassai u. 15. 3526 Miskolc Katowice u. 17. 3527 Miskolc Éder Gy. U. 1. 3530 Miskolc Vörösmarty u. 76. Széchenyi I. Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 3524 Miskolc Hajós A. u. 5. Tüskevár Óvoda és Általános Iskola 3531 Miskolc Károly u. 10. Tüskevár Óvoda és Általános Iskola 3534 Miskolc Gagarin u. 50. Vörösmarty M. Katolikus Általános Iskola és Óvoda 3530 Miskolc Mádai L. u. 2. Erenyői Általános Iskola 3518 Miskolc, Faller J. u.10 Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar-Német Két Tan. Nyelvű Iskola Győri kapui Tagiskola 3529 Miskolc, Szilágyi D.u. 53. 3532 Miskolc Miklós u. 13. 7. Gazdasági Igazgatóság (Miskolc, Selyemrét u. 36.) Gazdasági-, pénzügyi-, számviteli osztály (Miskolc, Selyemrét u. 36.) Élelmezési osztály és főzőkonyhák (Miskolc, Dózsa Gy. u. 36.) Anyag és készletgazdálkodási csoport (Miskolc, Selyemrét u. 36.) Műszak-, szállítási csoport (Miskolc, Bokréta u. 1.) III. A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ vezetés Feladat és hatáskörök meghatározása 1. Az intézmény felső vezetése igazgató általános igazgató helyettes/stratégiai igazgatóság vezető családsegítés és gyermekjóléti alapellátások igazgatósága szakterületi igazgatóhelyettes gyermekek napközbeni ellátása bölcsődei szakterületi igazgatóhelyettes gyermekvédelmi szakellátások igazgatósága szakterületi igazgatóhelyettes célcsoport specifikus szociális ellátások igazgatósága szakterületi igazgatóhelyettes egészségügyi szolgáltatások igazgatósága szakterületi igazgatóhelyettes gazdasági igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettes humánpolitikai csoportvezető 19

1.1. Az intézmény vezetője igazgató feladatai - Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése által nyilvános pályázat útján, jogszabályban meghatározott időtartamra megbízott igazgató - Az igazgató jogállását a magasabb vezető beosztás ellátásával megbízott közalkalmazottra vonatkozó rendelkezések határozzák meg - Az igazgatónak az intézmény vezetésében fennálló felelősségét, képviseleti, döntési és munkáltatói jogkörét a Kjt. (1992. évi XXXIII. Tv. a közalkalmazottak jogállásáról) állapítja meg - Az igazgató az intézmény egyszemélyi felelős vezetője, felel az intézmény működéséért, gazdálkodásáért - A Kjt. előírásai alapján gyakorolja a munkáltatói jogokat a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ dolgozói fölött - Jogszabályi felhatalmazás, ill. fenntartói utasítás alapján gondoskodik az intézmény belső szabályzatainak elkészítéséről, aktualizálásáról - Felelős azért, hogy az intézmény a vonatkozó jogszabályokban, belső szabályzatokban foglaltak szerint működjön, végrehajtja a fenntartó utasításait, döntéseit - Irányítja a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ szakmai munkáját. Felelős a jóváhagyott költségvetési keretek között az intézmény szabályszerű, kiegyensúlyozott gazdálkodásáért - Gyakorolja a cégjegyzést. Az intézmény egészének vonatkozásában utalványoz. - Meghatározza az intézmény működési rendjét - Felelős az intézmény belső ellenőrzésének (szakmai, gazdasági) megszervezéséért - Biztosítja az intézmény eredményes működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket - Képviseli az intézmény a fenntartó felé, valamint állami önkormányzat, társadalmi szervezetek előtt - Kapcsolatot tart a szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, valamint társszakmák, szervezetek képviselőivel - Felelős az intézmény szakmai stratégiájának összehangolt, egyeztetett kidolgozásáért, az abban foglaltak ütemezett megvalósításáért - Összehangolja az intézmény keretei között működő szakterületek munkáját, biztosítja a horizontális együttműködés szakmai keretfeltételeit - Biztosítja az intézmény szakmai és koordinációs fórumainak működését - Felel az intézmény egésze vonatkozásában az adatvédelmi szabályok betartatásáért - Támogatja az intézmény szakmai munkáját segítő fejlesztések, jó gyakorlatok megvalósítását - Negyedévente (ill. szükség szerint) szóban és írásban beszámoltatja az igazgatóságok vezetőit (ig.h.) a szakterületen végzett munkáról - Folyamatosan nyomon követi, ill. értékeli a vezetés, a szakmai szervezeti egységek munkáját - Havonta, ill. (szükség szerint) vezetői értekezletet tart, továbbá részt vesz az egyes igazgatóságok szakmai értekezletein 20

- Felel az intézmény dolgozóinak - az intézmény tevékenységével, szakmai munkájával összefüggő - folyamatos tájékoztatásáért - Évente egy alkalommal összdolgozói értekezlet keretében értékeli az intézmény szakmai munkáját és gazdálkodását. 1.2. Az intézmény általános igazgató helyettes/stratégiai igazgatóság vezető - A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ igazgatójának egyszemélyi felelős helyettese - Jogállását a magasabb vezető beosztással megbízott közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezések határozzák meg (Kjt.) - Az igazgató távollétében az intézmény egészét érintő vezetői, irányítási feladatokat is ellátja. Az igazgató távollétében teljes joggal képviseli az intézményt, a fenntartó, ill. külső szervek felé - Munkáltatói jogai az intézmény igazgatójának távollétében a vezető beosztású munkatársak szabadságának engedélyezésére, valamint az igazgató tartós távolléte esetén a közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére, ill. az áthelyezési engedélyezésére terjed ki - Munkáltatói jogkörben a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók szabadságát engedélyezi - Folyamatos kapcsolatot tart az intézmény valamennyi szervezeti egységével, biztosítja az intézményi szintű információáramlást - Koordinálja és irányítja a Stratégiai Igazgatóság munkáját, összehangolja a feladatok ellátását - Elkészíti az igazgatóval történő egyeztetést követően véglegesíti a stratégiai szervezet éves munkatervét, nyomon követi és ellenőrzi az abban foglaltak ütemezett végrehajtását - Időszakosan ellenőrzi a közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységben a munkafegyelem megtartását - Két hetente, ill. szükség szerint munkamegbeszélést tart a Stratégiai Igazgatóság munkatársai számára. A munkaértekezletről emlékeztetőt/feljegyzést készít. - Együttműködik és kapcsolatot tart az intézmény szakterületi igazgatóságával, valamint a gazdasági igazgatósággal, biztosítja a horizontális együttműködés keretfeltételeit - Felel a folyamatos és időszakos adat és információ szolgáltatások határidőre történő elkészítéséért - A Stratégiai Igazgatóság munkatársai közreműködésével kezdeményezi, koordinálja és segíti új projektek fejlesztését, jó gyakorlatok megvalósulását, valamennyi szakterület vonatkozásában - Előkészíti a közvetlen irányítása alá tartozó munkakörök munkaköri leírását, felel azok aktualizálásáért - Gondoskodik a közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység szabadságolási ütemtervének elkészítéséről. Munkáltatói jogkörben engedélyezi a közvetlen irányítása alá tartozó munkatársak szabadságát - Intézményi szinten felel a továbbképzési terv elkészítéséért és az abban foglaltak teljesülését nyomon követi 21

- A közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységben felel a munka és tűzvédelmi szabályok betartásáért - Szakterületén felel az adatvédelmi szabályok betartásáért - Részt vesz az igazgatói értekezleten, az ott elhangzottakról tájékoztatja az irányítása alá tartozó szervezeti egység munkatársait - Az igazgató megbízásából képviseli az intézményt szakmai fórumokon, tanácskozásokon, rendezvényeken - Az igazgató által meghatározottak szerint - időszakosan eleget tesz beszámolási kötelezettségének - Munkáját a vonatkozó jogszabályokban és alapdokumentumokban foglaltak szerint, az azokban rögzített jogok és kötelezettségek betartásával, a meghatározott szervezeti és működési keretek között köteles végezni - Konkrét vezetői, irányítási, szakmai és ellenőrzési feladatait a munkaköri leírás tartalmazza - A munkakörébe tartozó feladatok ellátásáért közvetlen felelősség terheli 1.3. Családsegítés és Gyermekjóléti Alapellátások Igazgatósága szakterületi igazgatóhelyettes - A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Családsegítés és Gyermekjóléti Alapellátása Igazgatóságának szakmai vezetője - Jogállását a vezető beosztással megbízott közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezések határozzák meg (Kjt.) - Koordinálja, és szakmailag irányítja az intézmény Családsegítés és Gyermekjóléti Alapellátások Igazgatóságának munkáját. Az igazgatóságot érintő szakmai és gazdálkodási feladatok tekintetében az igazgató helyettese - Összehangolja egyes szervezeti egységek szolgáltatásait. - Intézményi szinten felel a veszélyeztetettséget észlelő és jelzőrendszer munkájáért, a jelzőrendszer tagjainak tájékoztatásáért. - Elkészíti az irányítása alá tartozó igazgatóság éves munkatervét és ellenőrzési tervét, felel az abban foglaltak ütemezett végrehajtásáért. Időszakosan ellenőrzi a munkafegyelem megtartását. - Felel a folyamatos, ill. időszakos adatszolgáltatások határidőre történő elkészítéséért. - Havi rendszerességgel (ill. szükség szerint) igazgatósági vezetői értekezletet tart, az értekezletről feljegyzést készít. - Folyamatos kapcsolatot tart a Stratégiai Igazgatósággal, biztosítja szakterülete felé az információáramlást. - Szükség szerint részt vesz az irányítása alá tartozó szervezeti egységek csoportmegbeszélésein. - Vezeti a családsegítés, valamint a gyermekjóléti alapellátások szakmai stábját. Az igazgatóság munkatársainak javaslata alapján éves stáb munkatervet készít, melyet az igazgató elé terjeszt. - Együttműködik és kapcsolatot tart az intézmény szakterületi igazgatóságaival, biztosítja a horizontális együttműködés keretfeltételeit. 22

- Segíti, ill. kezdeményezi az új projektek, fejlesztések, jó gyakorlatok megvalósulását az irányítása alá tartozó szakterületen, ill. más szakterülettel együttműködve. - Elkészíti az irányítása alá tartozó munkakörök munkaköri leírását, felel azok aktualizálásáért. - Gondoskodik az irányítása alá tartozó igazgatóság szabadságolási ütemtervének elkészítéséről. Munkáltatói jogkörben engedélyezi a közvetlen irányítása alá tartozó középvezetők szabadságát. - Közreműködik az irányítása alá tartozó igazgatóság továbbképzési tervének elkészítésében, nyomon követi annak megvalósulását. - Üres álláshely betöltése esetén előkészíti a pályázati kiírást, irányítja a döntés előkészítést, részt vesz a kiválasztásban és döntésben. - Ellenőrzi a közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek munkáját, munkafegyelmének megtartását. - Szakterületén felel a munkavédelmi és tűzvédelmi szabályok betartásáért. - Nyomon követi a szakterületéhez tartozó szervezeti egységek személyi és tárgyi feltételeinek alakulását, javaslatot tesz azok javítására, a hiányosságok pótlására. - Szakterületén felel az adatvédelmi szabályok betartásáért, betartatásáért. - Szakterületén felel a jogszabályi előírásoknak, a megfelelő dokumentációs rend kialakításáért és vezetéséért. - Kapcsolatot tart a szakterületének tevékenységi köréhez tartozó külső szervekkel, hatóságokkal, civil és egyházi szervezetekkel. - Az igazgató megbízásából képviseli az intézményt szakmai fórumokon, tanácskozásokon, rendezvényeken. - Az igazgató által meghatározottak szerint időszakosan eleget tesz beszámolási kötelezettségének. - Részt vesz az igazgatói értekezleten, az ott elhangzottakról tájékoztatja az irányítása alá tartozó igazgatóság dolgozóit. - Munkáját a vonatkozó jogszabályokban és alapdokumentumokban foglaltak szerint, az azokban rögzített jogok és kötelezettségek betartásával, a meghatározott szervezeti keretek között köteles ellátni. - Munkakörébe tartozó feladatok ellátásáért közvetlen felelősség terheli. 1.4. Gyermekek Napközbeni Ellátása Bölcsőde Igazgatóság szakterületi igazgatóhelyettes - A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Gyermekek Napközbeni Ellátása Bölcsődei Igazgatóság szakmai vezetője, - Jogállását a vezető beosztással megbízott közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezések határozzák meg (Kjt.), - Koordinálja és irányítja az intézmény Gyermekek Napközbeni Ellátása Bölcsődei Igazgatósághoz tartozó szervezeti egységek munkáját. A gyermekek napközbeni ellátásával és a kapcsolódó szolgáltatásokkal összefüggő szakmai és gazdálkodási feladatok tekintetében az igazgató helyettese - A bölcsődei ellátás szervezetének irányítója. Vezeti a bölcsődei ellátás szervezeti egységeit, felelős a bölcsődék működéséért és gazdálkodásáért. 23

- Szervezi és irányítja a bölcsődékben folyó gondozási-nevelési munkát. Ezen belül: Elkészíti az intézmény szakmai programját a szakmai tanácsadóval egyeztetve. A bölcsőde vezetőkkel elkészítteti a bölcsődék éves szakmai programját. Továbbképzési ütemtervet készít, illetve készíttet. A bölcsődevezetőkkel közösen elősegíti a vezetői utánpótlás nevelést. Folyamatosan figyelemmel kíséri a bölcsődék kihasználtságát, az előjegyzések számának alakulását és a gondozott gyermekek korösszetételét. Értékeli az előző év szakmai munkáját és megteszi a szükséges intézkedéseket. Gondoskodik a bölcsődék orvosi ellátottságáról. Részt vesz az élelmezési tender előkészítésében. Felügyeli, illetve ellenőrzi a központi élelmezésvezető munkáját, bölcsődei élelmezés területén. Szakterületén felel a jogszabályi előírásoknak megfelelő dokumentációs rend kialakításáért és vezetéséért. Szakterületén felel az adatvédelmi szabályok betartásáért. Kezdeményezi, ill segíti szakterületén új projektek, jó gyakorlatok bevezetését. Részt vesz a szakmai ellenőrzési programban. Felügyel a hygiénés követelmények betartására és betartatására a bölcsődékben. - Elkészíti, ill. elkészítteti az éves szabadságolási ütemtervet. Munkáltatói jogkörben engedélyezi az éves szabadságot, ill fizetett távollétet. - Folyamatosan kapcsolatot tart a Stratégiai Igazgatósággal, biztosítja a szakterület felé az információ áramlást. - Együttműködik és kapcsolatot tart az intézmény más szakterületi igazgatóságaival, biztosítja horizontális együttműködés keretfeltételeit. - Segíti, ill. kezdeményezi új projektek, fejlesztések, jó gyakorlatok megvalósítását az irányítása alá tartozó szakterületen, ill. más szakterületekkel együttműködve. - Bölcsődei szakmai állás megüresedése esetén elkészíti a pályázati kiírást, irányítja a döntés előkészítő munkát és részt vesz a döntésben. - Elkészíti, illetve elkészítteti az irányítása alatt dolgozók munkaköri leírását. - Ellenőrzi a munkafegyelem megtartását. - Részt vesz az igazgatói értekezleteken, az ott elhangzottakról tájékoztatja az irányítása alá tartozó szervezeti egységeket. - Havonta, ill. szükség szerint bölcsődevezetői értekezletet tart, melyről feljegyzést készít. - Időszakosan eleget tesz beszámolási kötelezettségének az igazgató felé. - Szakterületén felelős a dolgozók rendszeres munkavédelmi oktatásáért, munka és tűzvédelmi szabályok betartásáért. - Felelős a különböző adatszolgáltatások, jelentések határidőre való elkészítéséért, elküldéséért. 24

- Az intézményvezető megbízása alapján képviseli az intézményt külső szervek előtt. - Feladat és hatásköre, valamint egyéni felelőssége mindazon területre kiterjed, amelyet részletes munkaköri leírása tartalmaz. 1.5. Gyermekvédelmi Szakellátások Igazgatósága szakterületi igazgatóhelyettes - A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Családsegítés és Gyermekjóléti Alapellátása Igazgatóságának szakmai vezetője - Jogállását a vezető beosztással megbízott közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezések határozzák meg (Kjt.) - Koordinálja, és szakmailag irányítja az intézmény Gyermekvédelmi Szakellátások Igazgatóságának munkáját. Az igazgatóságot érintő szakmai és gazdálkodási feladatok tekintetében az igazgató helyettese - Összehangolja egyes szervezeti egységek szolgáltatásait. - Ellenőrzi az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek munkáját, munkafegyelmének megtartását - Elkészíti az irányítása alá tartozó igazgatóság éves munkatervét és ellenőrzési tervét, felel az abban foglaltak ütemezett végrehajtásáért. Időszakosan ellenőrzi a munkafegyelem megtartását. - Felel a folyamatos, ill. időszakos adatszolgáltatások határidőre történő elkészítéséért. - Havi rendszerességgel (ill. szükség szerint) igazgatósági vezetői értekezletet tart, az értekezletről feljegyzést készít. - Folyamatos kapcsolatot tart a Stratégiai Igazgatósággal, biztosítja szakterülete felé az információáramlást. - Szükség szerint részt vesz az irányítása alá tartozó szervezeti egységek csoportmegbeszélésein. - Vezeti a gyermekvédelmi szakellátások szakmai stábját. Az igazgatóság munkatársainak javaslata alapján éves stáb munkatervet készít, melyet az igazgató elé terjeszt. - Együttműködik és kapcsolatot tart az intézmény szakterületi igazgatóságaival, biztosítja a horizontális együttműködés keretfeltételeit. - Segíti, ill. kezdeményezi az új projektek, fejlesztések, jó gyakorlatok megvalósulását az irányítása alá tartozó szakterületen, ill. más szakterülettel együttműködve. - Elkészíti az irányítása alá tartozó munkakörök munkaköri leírását, felel azok aktualizálásáért. - Gondoskodik az irányítása alá tartozó igazgatóság szabadságolási ütemtervének elkészítéséről. Munkáltatói jogkörben engedélyezi a közvetlen irányítása alá tartozó középvezetők szabadságát. - Közreműködik az irányítása alá tartozó igazgatóság továbbképzési tervének elkészítésében, nyomon követi annak megvalósulását. - Szakterületén felel a munkavédelmi és tűzvédelmi szabályok betartásáért. - Nyomon követi a szakterületéhez tartozó szervezeti egységek személyi és tárgyi feltételeinek alakulását, javaslatot tesz azok javítására, a hiányosságok pótlására. 25