Élet-halál harc folyik a színházban

Hasonló dokumentumok
A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is

Megállapítom, hogy a szavazás érvényes és eredményes volt, az EMT a Színházi Szakmai Kollégium javaslatát 12 igen szavazattal elfogadta.

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

H-1051 BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 2-4. POSTACÍM: 1369 BUDAPEST, POSTAFIÓK 481. K/11675/l. 2Q al I`E o 5,

Sereghajtó a szegedi színház

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának


árdonyi Géza Színház

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Férfi soft I. osztály eredmény

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni


Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

2. oldal Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése próbaidő alatt Tóth László, dr. Kereskényi Dávid, Szirbik Miklós, Csuták Máté; közös megegyezéss

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről

V /2010. EMT.

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

A politikus, aki agyonnyomta az írót

Tour de Velence-tó 2019

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók)

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

31. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba 2018

nappal min: 5 C max: 8 C

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Sajtóközlemény: Világsiker a szentendrei temető magyar terve

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Helyi Választási Iroda 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/ K Ö Z L E M É N Y

Ifjúsági-, és felnőtt Tereptriatlon egyéni Országos Bajnokság

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

ECDL VIZSGAEREDMÉNYEK 2017/2018-as tanév

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Torna Diákolimpia "A" kategória Egyéni Döntő tanév

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

JEGYZŐKÖNYV. Készült: július 29-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 8-ai ülésére

Hármascsapat országos bajnokság

ÉVADNYITÓ DUATLON FESZTIVÁL 2014 Abony Eredmények

1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési Sándor.

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Varga Kinga: Az előadások eddig rendben lezajlottak

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg)

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

BÉKÉS megye Mezıberény település

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Őszi Mezei Bajnoksága november 7. szombat Debrecen. Nagyerdő, köztemetőnél

Érintsd meg a Holdat!


Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Középtáv Év kategória szerinti eredménylista

2010. évi önkormányzati választások Készült: :44:44 Lekérdező: Muzslai Mária, KXBAA, Dorog OI Lapszám: 1 TEVK VÁLASZTÁS JELÖLTJEI (LS-31)

ffi 35 + Nagy Péter Bálint(1) 3 2 Tolmácsi Zoltán Nagy Péter Bálint(1) 3 Tolmácsi Zoltán

Derby Liga verseny értékelés

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

HÉTFŐ 1 / :22. Csaba Koh. Tetszik. Megosztás. 7,4 ezer

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007

A Magyar Sajtófotó Pályázat 2007 díjazottjai

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények

Iszkiri futónap - Fuss át az őszből a télbe! II. Középtáv 11 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1

Csehov Cseresznyéskertje a Vígszínházban - Művész-világ

Átírás:

Élet-halál harc folyik a színházban Kovács Bálint 2015.12.28. 14:1329 Idén is tovább nőtt a színházi szakma megosztottsága: a politikának már nem is kell belenyúlnia a színházigazgatók kinevezésébe, a szakma talán enélkül is felfalja önmagát. Társulatok, színházak szűntek meg, de közben legalább születtek bátor előadások. Szubjektív listánkon az év legfontosabb színházi eseményeit soroljuk fel. Február: feloszlott Bodó Viktor társulata, a Szputnyik A Szputnyik az elmúlt két évben nem kapott produkciós támogatást az NKA-tól, így költségeik kétharmadát külföldi együttműködésekből tudták csak előteremteni, a maradékot, a működési pályázati támogatást a legjobb esetben is csak az adott év júliusában kapták meg. Jelenet a Szputnyik Hajózási Társaság akezdetvége című előadásából Forrás: deephoto.hu/daniel Dömölky/szputnyik.com Az állandó forráshiány és az, hogy a társulat szinte állandóan kettészakadva, részben Németországban, részben itthon kényszerült dolgozni, felőrölte a Szputnyikot, így Bodó Viktor február elején bejelentette: a társulat életében az a legemberségesebb megoldás, ha feloszlatják a szakma által a leginnovatívabbnak tartott független csapatot.

Az év fontos eseményeihez tartozik ugyanakkor az is, hogy bár a megszűnő színházak, társulatok színészei jellemzően munka nélkül maradnak, az évad végén Eszenyi Enikő bejelentette: a Vígszínház szerződteti a Szputnyik több fiatal színészét és rendezőjét. Március: menesztették a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját Kriza Ákos miskolci polgármester március 18-án délelőtt behívatta Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, és közölte: a képviselő-testület aznap délutáni ülése dönt a felmentéséről. Kiss Csabát fél nap alatt menesztették Forrás: MTI/Vajda János Kiss Csaba nem reagálhatott, az ülésre nem kapott meghívást, így néhány órával később nélküle döntöttek arról, nem töltheti ki 2017-ig szóló igazgatói megbízatását. A polgármester mindössze annyit mondott: bizonytalanság van a társulatban korábban feloszlott a színházat informálisan vezető igazgatói tanács, több színész és rendező elszerződött a társulatból, ezért a menesztésre a következő évad biztonsága miatt van szükség.

A Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója Béres Attila lett Forrás: MTI/Vajda János A döntés megítélése kettős: sokak szerint riasztó precedens, hogy egy politikus objektíven vizsgálható okok nélkül mint amilyenek például a gazdasági visszaélések lehettek volna, felülről drasztikusan belenyúl egy színház belső ügyeibe. Mások szerint például a Magyar Színházi Társaság új elnöke szerint jó, ha egy felelős városvezető törődik a színházból kihallatszó panaszokkal. Áprilistól júniusig: botrányoktól hangos a POSZT Idén minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált: tarthatatlan a színházi szakma mindent átitató, politikai alapú megosztottsága. A Színházi Kritikusok Céhe a Magyar Színházi Társaság (MSZT) tagszervezeteként Csáki Juditot jelölte a POSZT zsűrijébe, de a fesztivál tulajdonosai indoklás nélkül visszautasították a jelöltet. Később kiderült: az MSZT és Vidnyánszky Attila szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közösen kerestek mindkét fél számára elfogadható neveket a listára, és az MTT nem fogadta el Csákit a zsűritagok közé. A döntést az MSZT elfogadta, de nem tájékoztatta róla a Kritikusok Céhét.

Csáki Judit idén nem lehetett zsűritag a POSZT-on Forrás: MTI/Filep István Az eset révén reflektorfénybe kerültek a POSZT működését övező, eddig átláthatatlan háttéralkuk. A Kritikusok Céhének több tagja a színházi találkozó bojkottjára buzdított, amihez rengetegen csatlakoztak. A Színházi Kritikusok Céhe és az Örkény Színház kilépett az MSZT-ből, négy, a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadás alkotói pedig közölték: részt vesznek a fesztiválon, de nem kívánnak részt venni a versenyben. Jordán Tamás, az országos színházi találkozó szellemi atyja az Origónak azt mondta: Ilyen POSZT-ra nincs szükség. Június: Vidnyánszky Attila totális győzelmet arat a POSZT-on A POSZT zsűrije a botrány után végül úgy állt össze, hogy mind az MSZT, mind az MTT egymástól függetlenül 4-4 tagot delegált. A fesztivál versenyprogramját végignézve a zsűri Vidnyánszky Attila rendezésének, az Isten ostorá-nak ítélte a POSZT négy díját, köztük a két legfontosabbat, a legjobb előadásnak és a legjobb rendezésnek járót is.

Mátray László Vidnyánszky Attila négyszeresen POSZT-díjas Isten ostora című előadásában Forrás: Eöri Szabó Zsolt Hogy mi ezzel a probléma? Vidnyánszky Attila 2008-ban, kimondottan politikai okból megalapította a Magyar Teátrumi Társaságot. Az MTT később tulajdonrészt szerzett a POSZT-ot működtető kft.-ben. Azóta a két társaság együtt egyezik meg a versenyprogramot kiválogató és azt zsűriző személyekről is. 2015-ben az MTT olyan személyt jelölt a POSZT versenyprogramját kiválogatók közé, aki 2008 és 2011 között a Vidnyánszky Attila vezette Csokonai Színház irodalmi titkára volt. Balogh Tibor nem tudta meggyőzni válogatótársát, hogy Vidnyánszky Attila rendezése, az Isten ostora méltó a POSZT versenyprogramjába, így az előadás a korábbi években nem tapasztalható módon a Balogh Tibor javaslata címkével kerül a versenyelőadások közé. Végül ez lesz az előadás, amelyet a felerészben Vidnyánszky szervezete által kinevezett zsűri az abszolút győztesnek nevez ki.

Vidnyánszky Attila totális győzelmet aratott Forrás: Origo Mindez azért az év egyik legfontosabb színházi eseménye, mert minden botrány ellenére Vidnyánszky elsöprő győzelmét a szakma szó nélkül lenyelte, és a döntés már nem kavart semmiféle vihart. Szeptember: elmaradtak az igazgatócserék Korábban felzúdulást keltett, hogy a Fővárosi Közgyűlés nagyon komolyan elgondolkodott Balázs Péter kinevezésén a Vígszínház élére. Még korábban az Újszínház botrányos igazgatóváltása során a városvezetés a szakmaiságnak már a látszatára sem ügyelt, és vidéken is minden eddiginél egyértelműbb, nem is titkolt gyakorlattá vált, hogy legelsősorban politikai hovatartozás alapján neveznek ki színházigazgatókat.

Kováts Adél, a Radnóti Színház új igazgatója Schneider Zoltánnal A csillagos ég című előadásban Forrás: MTI/Mohai Balázs Ez a folyamat idén szeptemberben megtorpant: a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán a Katona József Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig a 22 éve a társulatban dolgozó Kováts Adél, Bálint András informálisan megnevezett utódja nyerte el. Október: menesztették a Szentendrei Kulturális Központ igazgatóját Csató Kata, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatója szakmai okokból, az önkormányzattal történt egyeztetés után kiléptette az intézményt Vidnyánszky Attila Magyar Teátrumi Társaságából, ezért a városvezetésnek megrendült benne a bizalma. Előbb kötelezni akarták, hogy állítsa helyre a tagsági viszonyt, majd a szentendrei önkormányzat megszavazta az igazgató felmentését.

Csató Kata a szentendrei önkormányzat ülése után Fotó: M. Schmidt János - Origo Az ülésen semmilyen más indoklás nem hangzott el, a jobboldali többségű városvezetés csak az MTT-ből való kilépésre hivatkozott, mondván: a Magyar Teátrumi Társaság tagsága garantálja azt a biztonságot, ami egy hasonló intézmény működéséhez kell. Csató Kata utódja ideiglenesen a Polgármesteri Kabinet kommunikációs vezetője lett, a közeljövőben kiírandó, új igazgatói pályázatban nem fog feltételként szerepelni az előadóművészeti végzettség. Október: végleg megszűnt a Bárka Színház A józsefvárosi önkormányzat már korábban kihátrált a Bárka Színház finanszírozásából, az állam pedig az erről szóló ígéretek ellenére sem vette át az intézményt. Így a színház már korábban, egy próbafolyamat kellős közepén megszüntette működését, mivel teljesen források nélkül maradtak.

Seress Zoltán, a Bárka Színház igazgatója nem tudta megmenteni az intézményt Forrás: Origo Az év elején még arról szóltak a hírek, hogy megmenekülhet a Bárka, hiszen a józsefvárosi önkormányzat képviselő-testülete egy februári ülésén egyhangúlag döntött a színház tőkerendezéséről. De aztán nem történt semmi. Végül a kormány átnyúlt a józsefvárosi testület feje felett, és határozatban rendelkezett: az ingatlan, amelyben a színház működött, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez kerül, és ezzel véget ér a Bárka Színház története. Mivel mindez egy évnél is tovább húzódott, folyamatos bizonytalansággal a politika érte el, hogy a szakma csendben beletörődjön egy újabb műhely elvesztésébe. Októbertől decemberig: vannak még bátor előadások A Katona József Színház bemutatta az olaszliszkai lincselés nyomán született Borbély Szilárd-drámát, Az olaszliszkait, és még a meggyilkolt Szögi Lajos családja is elállt attól, hogy beperelje miatta a színházat.

Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámáját Máté Gábor rendezte meg a Katona József Színházban Fotó: M. Schmidt János Origo Az Orlai Produkciós Iroda és a Jurányi Inkubátorház bemutatta a magyar kórházakban uralkodó állapotokról, a szülészeti osztályon szerzett kismamatraumákról, a családon belüli erőszakról, az orvosi felelősségről szóló Egyasszony című előadást. A Stúdió K Színházban Kiállok érted címmel mutattak be valós dokumentumok és történetek alapján írt darabot arról, milyen kilátástalan helyzet vezet ahhoz, hogy a nevelőintézetben felnövő lányokat végül külföldön adják el prostituáltaknak.

A Krétakör A harag napja című előadását Schilling Árpád rendezte meg a Trafóban Forrás: Molnár Ágnes Éva - Krétakör Schilling Árpád a Trafóban mutatta be a Krétakör új előadását, A harag napjá-t, amelyet a kórházi állapotok ellen fekete ruhában tiltakozó ápoló, Sándor Mária története ihletett. A magyar színház néha még hajlandó a bennünket itt és most körülvevő, égető problémákkal foglalkozni akkor is, ha az rizikós vállalkozás. November: Törőcsik Mari 80 éves Minden megosztottság, politika és értékvesztés ellenére is van még olyan esemény a magyar színházban, ami vitán felül áll, és minden oldalt ugyanúgy megérint. A nyolcvanéves Törőcsik Marit együtt köszöntötte az egész szakma: Vidnyánszky Attila és Alföldi Róbert, Stohl András és Román Sándor, és semmilyen, az ünnepen magán túlmutató kommentárnak nem volt helye sehol sem. Talán Törőcsik Mari az utolsó a magyar színházban, aki szent és sérthetetlen.

Hirtling István puszival köszöntette a 80 éves Törőcsik Marit a Nemzeti Színházban rendezett gálán Fotó: Marton Szilvia - Origo November: Blaskó Balázs tovább vezetheti az egri színházat Blaskó Balázst 2011. február 1-jével nevezte ki az egri színház élére az a fideszes többségű városvezetés, amelynek alpolgármestere Saárossy Kinga színésznő, Blaskó felesége volt. Blaskó a kinevezése után elküldte a tánctagozat addigi vezetőjét, és az önkormányzat az évad közepén menesztette az elméletileg júniusig tartó mandátuma ellenére a korábbi igazgatót, Csizmadia Tibort. Blaskó Balázs igazgatói pályázatában és nyilatkozataiban szerepeltek az azóta híressé vált mondatok a remény színházának szükségességéről és arról, hogy az egri színházban 180 fokos fordulatra van szükség.

Blaskó Balázs elhozta Egerbe a remény színházát Forrás: MTI Blaskó egyik első intézkedése volt a színházat beléptetni Vidnyánszky Attila Teátrumi Társaságába. A társulat színészei közül sokan felmondtak, a szakma jó része hangosan tiltakozott. A sokszor Kaposvár fénykorához hasonlított szakmai műhely elvérzett. Blaskó volt az egyike azoknak, akik megmutatták, a szakmaiság már végérvényesen és határok nélkül alulmarad a politikai szimpátiával szemben a színházigazgatói kinevezésekkor.

Öt év után újra Blaskó lett az igazgató Forrás: MTI Eltelt öt év, és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ellenszavazat nélkül választotta meg újabb öt évre Blaskó Balázst a Gárdonyi Géza Színház igazgatójaként. Öt éve országos botrány kerekedett a kinevezésből. Idén a hír már fel sem tűnt senkinek. +1: Véget ért egy korszak a színikritikában Július 18-án, életének 73. évében elhunyt Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró. A kiváló, talán felülmúlhatatlan színikritikus elvesztése mintha pontot tenne egy korszak végére.

Koltai Tamással egy korszak is sírba szállt Forrás: ATV Egy olyan korszakéra, amikor még igazi öröm, hivatás lehetett kritikusnak lenni. Amikor a színháznak, a színházban zajló életnek volt jelentősége, volt méltósága, amikor a lapokat és az olvasókat még foglalkoztatták az értékek, és amikor a színház még értéknek számított a köztudatban. Amikor a színházak műsora, a szakma tagjainak beletörődése, politikai dörgölőzése, szolidaritáshiánya, némasága vagy éhhalála nem volt napi szintű élmény. Amikor a színikritikusi pálya még nem vezetett feltétlenül csalódáshoz vagy kiábránduláshoz. http://www.origo.hu/kultura/egyfelvonas/20151222-2015-legfontosabb-esemenyei-aszinhazban-vidnyanszky-attila-torocsik-mari-schilling-arpad.html