SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1"

Átírás

1 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1

2 A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független alternatív színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon túl, a társulat oktatási és szociális projekteket hoz létre fiatalok és felnőttek számára annak érdekében, hogy felelős emberként keressék meg helyüket a társadalomban. Előadásainkat mind a világ nagyvárosaiban, Bangkoktól Hamburgig, mind Erdély számos településén bemutattuk már, különös tekintettel a szórványtelepülésekre. Társulatunk 18 hazai és nemzetközi díjat tudhat magáénak, legutóbbi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály közösségi díja, amely a legmagasabb elismerés a független színházi szférában, magyar nyelvterületen, és amelyet az elmúlt évek kimagasló kulturális tevékenységéért kapott meg az Osonó csapata. Társulatvezető: Fazakas Misi, színész- rendező, drámatanár Jogi háttér: Asociatia Bolyongó Színházi Egyesület Adószám: Cím: Str. Oltului nr. 41 bl. 28. sc. H. ap. 2, cod , Sf. Gheorghe (Sepsiszentgyörgy), Romania Telefon: +4(0) SZAKMAI TEVÉKENYSÉG: ban: 2 bemutató, 133 előadás, 2 kontinens, 14 ország, 79 település, néző, 57 műhelyfoglalkozás, 4 tábor, 3 díj ben: 125 előadás, 2 kontinens, 13 ország, 45 település, néző, 48 műhelyfoglalkozás, 5 tábor, 1 állami kitűntetés ben: 3 bemutató, 109 előadás, 30 város, néző, 4 díj : 9 bemutató 727 előadás 19 ország 110 helyszín 2

3 néző 16 országos és nemzetközi díj 42 országos és nemzetközi drámatábor szervezése BEMUTATOTT ELŐADÁSOK: 2013: A bolondok törvénye (az Osonó Színházműhely és az olaszországi Etoile Európai Színházi Központ közös előadása, r: Fazakas Misi) 2013: Fehér halál (az Osonó Színházműhely és az olaszországi Etoile Európai Színházi Központ közös előadása, r: Daniele Franci) 2012: Ahogyan a víz tükrözi az arcot (r: Fazakas Misi)- thaiföldi adaptáció 2011: A papnő (az Osonó Színházműhely és a budapesti Krétakör közös előadása, r: Schilling Árpád) 2011: Carnival (az Osonó Színházműhely és a thaiföldi Pathumthani Moradokmai Színházi Központ közös előadása, r: Fazakas Misi) 2011: Ahogyan a víz tükrözi az arcot (r: Fazakas Misi) november 3-án volt az előadás 231. bemutatása 2007: Részletek a bolyongás meséiből (r: Fazakas Misi) május 7-én volt az előadás 359. bemutatása 2004: Farsang (r: Fazakas Misi) 2002: Jolika! (r: Fazakas Misi) 2000: Ásó, kapa (r: Fazakas Misi) 2000: Kalandra fel! (r: Fazakas Misi) SZAKMAI PARTNEREK: Etoile Európai Színházi Központ- Olaszország Moradokmai Színházi Központ- Thaiföld Malom Filmszínház- Jászberény Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat- Budapest Krétakör Alapítvány- Budapest 3

4 KÜLFÖLDI WORKSHOPOK, MŰHELYFOGLALKOZÁSOK VEZETÉSE: 2014: színészmesterség, improvizáció, önismeret - Színészmesterség Workshop, Bakelit Multi Art Center- Budapest 2014: színészmesterség tréning a budapesti Mimage Pantomim Stúdió színészei számára (Magyarország) 2014: önismereti tréning - Műhelyfoglalkozás a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjai számára (Szentendre) 2014: színészmesterség tréning Színészmesterség tréning a trieszti Liceo Guglielmo Oberdan diákjai számára (Olaszország) 2013: önismereti és színészmesterség tréning - Műhelyfoglalkozás a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola diákjai számára (Törökbálint) 2013: önismereti tréning - Műhelyfoglalkozás az Egyetemi Katolikus Gimnázium tanárai számára (Budapest) 2013: önismereti és színészmesterség tréning - Műhelyfoglalkozás az Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai számára (Budapest) 2013: önismereti tréningek, műhelyfoglalkozások a Liska József Katolikus Gimnázium diákjai számára (Jászberény) 2013: önismereti tréningek, műhelyfoglalkozások a Lehel Vezér Gimnázium diákjai számára (Jászberény) 2013: önismereti tréningek, műhelyfoglalkozások a Svetits Katolikus Gimnázium diákjai számára (Debrecen) 2013: önismereti tréningek, műhelyfoglalkozások középiskolás fiatalok számára, Zenta (Szerbia) 2013: színészmesterség műhelyfoglalkozások az ITAF2 színészei számára, Novellara (Olaszország) 2013: színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozások a Spin Színház színészei számára, Phnom Phen (Kambodzsa) 2013: színészmesterség műhelyfoglalkozások a Moradokmai Színházi Központ Színészei számára, Pathum Thani (Thaiföld) 4

5 2013: önismereti tréning oloaszországi középiskolás fiatalok számára, Castelnovo ne Monti 2013: színészmesterség műhelyfoglalkozások a Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál résztvevői számára, Castelnovo ne Monti (Olaszország) 2013: színészmesterség tréningek a budapesti Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat színészei számára 2012: színészmesterség tréningek a budapesti Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat színészei számára 2012: önismereti tréningek egyetemi hallgatók számára Selye János Egyetem, Komárom 2012: önismereti tréningek középiskolás fiatalok számára Egyetemi Katolikus Gimnázium, Budapest 2012: színészmesterség, improvizáció - Színészmesterség Workshop, Moradokmai Színházi Központ- Thaiföld 2012: Börtönterápia drámapedagógiai műhelyfoglalkozások fiatalkorúak börtönében, Thaiföld 2011: színészmesterség, improvizáció - Nemzetközi Színészmesterség Workshop, Thaiföld 2011: színészmesterség, improvizáció, önismeret - Színészmesterség Workshop, Bakelit Multi Art Center- Budapest 2011: színészmesterség- önismeret - Színészmesterség Workshop, Malom Színház- Jászberény 2010: színészmesterség, improvizáció, önismeret - Színészmesterség Workshop, Bakelit Multi Art Center- Budapest 2010: színészmesterség, önismeret - Színészmesterség Workshop, Malom Színház- Jászberény 2009: színészmesterség, improvizáció - Nemzetközi Színészmesterség Workshop, Thaiföld 2008: színészmesterség, improvizáció - FISZT 04 Nemzetközi Színészmesterség Workshop, Belgrád 5

6 ORSZÁGOS DÍJAK ÉS KITŰNTETÉSEK: 2013: Legnagyobb létszámú rendezvény díja 2013-ban (Bolyongó Színházi Egyesület) 2011: Sepsiszentgyörgy város kulturális díja, az Osonó Színházműhelynek a művészet terén elért kimagasló eredményekért 2011: Erdély második legjobb civil szervezetének járó díj (Bolyongó Színházi Egyesület) 2011: Háromszék legjobb civil szervezetének járó díj (Bolyongó Színházi Egyesület) 2009: A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház különdíja (Részletek a bolyongás meséiből) Színházi Előadások Országos Versenye, Temesvár 2009: legjobb előadás díja (Részletek a bolyongás meséiből)- Színházi Előadások Országos Versenye, Temesvár 2008: legjobb előadásnak és csapatnak járó nagydíj- 63 előadás közül válogatva (Részletek a bolyongás meséiből)- Licart2007 Színházi Fesztivál, Bukarest 2008: legjobb előadás díja (Részletek a bolyongás meséiből) - EuroArt Országos Interetnikai Színházi Találkozó, Brassó 2005: legjobb előadás díja (Farsang) - Licart2005 Színházi Fesztivál, Bukarest 2000: legjobb előadás díja (Ásó, kapa ) Fiatalok Országos Színházi Fesztiválja, Csíkszereda NEMZETKÖZI DÍJAK, ELISMERÉSEK: 2013: Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás képviseli Kelet Európát a monacoi Mondial du Theater Nemzetközi Színházi Fesztiválon 2013: Carnival című előadás meghívottként vesz részt Románia Thaiföldi Nagykövetségének 40 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen (Bangkok) 2013: Ezüstcsengő- legjobb előadás díja (Ahogyan a víz tükrözi az arcot)- Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál, Castelnovo ne Monti (Olaszország) 2013: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a berlini "Augenblick Mal!" Drama Festival programjában 6

7 2012: Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás képviseli Közép- és Kelet Európát a belgiumi Estivades CIFTA Nemzetközi Színházi Fesztiválon 2012: Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás képviseli Közép- és Kelet Európát a dániai VII. NEATA Nemzetközi Színházi Fesztiválon 2012: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a bécsi Wiener Festwochen Fesztiválon 2012: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a vilniusi New Drama Action Nemzetközi Színházi Fesztiválon 2012: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a brüsszeli Kunstenfestivalon 2012: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a tokiói Festival/Tokyo Performing Arts Festival from Tokyo programjában 2012: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a rotterdami Rotterdamse Keuzefestival programjában 2012: A papnő című előadás, mint beválogatott produkció, részt vesz a hamburgi Kampnagel Sommerfestival programjában 2012: Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díj az Osonó Színházműhely számára. Magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériumának állami kitűntetése az elmúlt évek kiemelkedő kulturáils tevékenységekért 2010: Részletek a bolyongás meséiből című előadás, mint díszmeghívott képviseli Romániát és Kelet Európát a bangkoki Pathumtani Nemzetközi Színházi Fesztiválon 2009: legjobb előadás díja (Részletek a bolyongás meséiből)- I Mezőkövesdi Színházi Fesztivál 2009: rendezői különdíj (Részletek a bolyongás meséiből)- I Mezőkövesdi Színházi Fesztivál 2009: legjobb előadás díja (Részletek a bolyongás meséiből)- IV. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó, Celldömölk 2009: legjobb előadás díja (Részletek a bolyongás meséiből)- Színjátékforgó 2009 Ifjúsági Színházi Találkozó, Budapest 7

8 2009: Részletek a bolyongás meséiből című előadás, mint meghívott képviseli Romániát a bécsi Wienextra Nemzetközi Ifjúsági Színházi Fesztiválon 2004: legjobb előadás díja (Farsang)- Magyar Művek Fesztiválja, Budapest 2002: legjobb előadás díja (Jolika!)- Magyar Művek Fesztiválja, Budapest 8

CURRICULUM VITAE SZEMÉLYES ADATOK: Név: Fazakas Mihály Születési adatok: 1978. április 3. / Sepsiszentgyörgy Cím: Str. Oltului nr. 41 bl. 28. sc. H. ap. 2, cod. 520027, Sf. Gheorghe (, Romania Telefon:

Részletesebben

Osonó Színházműhely. Beszámoló

Osonó Színházműhely. Beszámoló Osonó Színházműhely Beszámoló A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független önfenntartó színház, amely teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A társulat a Színház, mint

Részletesebben

magyarországi társszervező: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza www.trafo.hu Péter Petra 2011. május 26.

magyarországi társszervező: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza www.trafo.hu Péter Petra 2011. május 26. magyarországi társszervező: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza www.trafo.hu Péter Petra 2011. május 26. DÉPARTS Főszervező: P.A.R.T.S.-Performing Arts Research and Training Studios (Brüsszel) www.parts.be 2006.

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Forráshiányos státuszú pályázat. Az Színház színházi nevelési. Ávr. 77. szerint felszabaduló összeg programjának és

Forráshiányos státuszú pályázat. Az Színház színházi nevelési. Ávr. 77. szerint felszabaduló összeg programjának és Döntés a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak 2016. évi támogatására kiírt pályázat 1.a, 1.b, 1.c, 1.d kategóriáiban Összes igény Kategóriák szerinti igény

Részletesebben

6. Kortárs Drámafesztivál Budapest - 2007. november 23. december 3. TELJES PROGRAM

6. Kortárs Drámafesztivál Budapest - 2007. november 23. december 3. TELJES PROGRAM 6. Kortárs Drámafesztivál Budapest - 2007. november 23. december 3. TELJES PROGRAM Mikor? Hol? Mi? Társulat? November 23. 16:00 Lengyel Intézet Budapest, VI. Nagymez! u. 15. 18:00 Merlin Színház magyar

Részletesebben

Rövid krónika a Váróterem Projekt eddigi tevékenységeiről

Rövid krónika a Váróterem Projekt eddigi tevékenységeiről Rövid krónika a Váróterem Projekt eddigi tevékenységeiről 2015 2015. április 27-28 között sor került a Négy keréken turné hatodik körútjára Marosvásárhelyen Bánk bán? Jelen! című előadásunkkal. 2015. április

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

A Manna Kulturális Egyesület közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről - szöveges beszámoló - A Manna Egyesület ebben az esztendőben is folytatta megkezdett segítő munkáját: támogatta az alkotókat,

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:97/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2013. évi kulturális tevékenységek

Részletesebben

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont)

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont) Döntési lista I. számú módosítása a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak 2016. évi támogatására kiírt pályázat 1.a, 1.b, 1.c, 1.d kategóriáiban Módosítás:

Részletesebben

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont)

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont) Döntési lista II. számú módosítása a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak 2016. évi támogatására kiírt pályázat 1.a, 1.b, 1.c, 1.d kategóriáiban Módosítás:

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

I.a Fogadások Együttműködési területek

I.a Fogadások Együttműködési területek I.a Fogadások 1.Kultúra Külügyi programnaptár - 2010. Baranya Békés Heves Veszprém Zala 2-es számú melléklet a 2010/36 számú Határozathoz Testvérmegyék FR Maine-et- Loire S Värmland április 18-25 Szent

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

független műhelyek támogatása 2008.

független műhelyek támogatása 2008. független műhelyek támogatása 2008. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. Pályázó neve Lebonyolító gazdasági társaság 2008-ban megítélt összeg Ládafia Bábszínház Ládafia-Műhely

Részletesebben

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 Váci Dunakanyar Színház Nonprofit KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 Vác, 2014. április Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

3417-01- 1 0007/15 3417-01- 2 0008/15

3417-01- 1 0007/15 3417-01- 2 0008/15 Döntési lista a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeit szervezetek Emtv. szerinti, 2015. évi működési támogatására kiírt pályázat Színház I. kategórájára vonatkozóan db

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Küldöttség létszáma 1 (fő) Elszámolt napok száma. Időpont (tól-ig) 2005. január - augusztus 2005.01.04.- 9 2005.01.09. 2005.01.20.- 2005.01.22.

Küldöttség létszáma 1 (fő) Elszámolt napok száma. Időpont (tól-ig) 2005. január - augusztus 2005.01.04.- 9 2005.01.09. 2005.01.20.- 2005.01.22. . sz. táblázat Állami vezetők és más munkavállalók külföldi kiküldetéseinek elszámolt költsége és témája Tárca, szerv neve: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Ország Izrael, Tel-Aviv Miniszteri delegáció

Részletesebben

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra erősítése érdekében» című projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.2. pályázati típus Testvérvárosok

Részletesebben

I.a Fogadások Együttműködési területek. Események HU

I.a Fogadások Együttműködési területek. Események HU I.a Fogadások 1.Kultúra Külügyi programnaptár - 2011. Baranya Békés Heves Zala 2-es számú melléklet a 2011/54 sz. Határozathoz Testvérmegyék Maine-et- Loire S Värmland március 15. Az Erdélyi Körkép bemutatója

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió Tartalom 1. Az ITD Hungary tevékenységérıl nagyon röviden

Részletesebben

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása. a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása. a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása 7. számú melléklet a 2010. évi törvényhez A helyi önkormányzati színházi támogatások ainak és pénzforgalmi ének alakulása a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása ban Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)

Részletesebben

2010. évi közhasznúsági jelentése

2010. évi közhasznúsági jelentése Az Alternatív Színházi Műhely Alapítvány 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b Tel.: 06 72/501-500/22091 Adószám: 18307948-1-02 2010. évi közhasznúsági jelentése Pécs, 2011. szeptember 14. 1. Számviteli

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Csokonai Színház igazgató

Csokonai Színház igazgató Csokonai Színház igazgató Pályázati felhívás a Csokonai Színház vezetői (igazgatói) munkakörének betöltésére. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (4024 Debrecen, Piac u. 20.) pályázatot

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat 392. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-06-09 ************************************************************************** Nemzetközi kulturális hírek A KultúrPont Iroda ingyenes elektronikus hírlevele hirlevel@kulturpont.hu

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. számú melléklet a 2009. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.16. 9:18 17 feladatellátási hely 14 intézményben 031107 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Intézmény címe: 4024 Debrecen, Szent Anna

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 8-10: SZíNÉSZ- RENDEZŐ

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 8-10: SZíNÉSZ- RENDEZŐ 8 9 9 10 10 11 11 12 HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 8-10: SZíNÉSZ- RENDEZŐ 8-10: ANGOL NYELV / 8-10: TESTNEVELÉS / EGYÜTTMŰKÖDÉSE / gyakorlat / D. LOGHIN / EGYÉNI FELKÉSZÜLÉS gyakorlat / SINKÓ

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 1. Vezetéknév: Lőwy-Korponay. 2. Keresztnév: Bereniké. 3. Születési idő: 1973. 4. Nemzetiség: magyar. 5. Tanulmány ok:

ÖNÉLETRAJZ. 1. Vezetéknév: Lőwy-Korponay. 2. Keresztnév: Bereniké. 3. Születési idő: 1973. 4. Nemzetiség: magyar. 5. Tanulmány ok: ÖNÉLETRAJZ 1. Vezetéknév: Lőwy-Korponay 2. Keresztnév: Bereniké 3. Születési idő: 1973 4. Nemzetiség: magyar 5. Tanulmány ok: Intézmény Dátum Diploma Eötvös Lóránd Tudományegyetem. Eötvös Lóránd Tudományegyetem.

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 431. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-22 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 478. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2013-03-07 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Miskolci Nemzeti Miskolc Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Kortárs Táncért és Jelelő ért 0 ker. A Frenák Pál Társulat Oda munkacímű új

Részletesebben

Angol Nyelvű Színjátszó Találkozó Debrecenben

Angol Nyelvű Színjátszó Találkozó Debrecenben Angol Nyelvű Színjátszó Találkozó Debrecenben A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete 1999-ben indította útjára a Debreceni DrámaFesztivál elnevezésű kezdeményezését, amely 10 éves története során

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román. Hallgatói képviselő a Sapientia EMTE szenátusába

Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román. Hallgatói képviselő a Sapientia EMTE szenátusába SZEMÉLYI ADATOK András Előd Gyöngyvirág utca, 16 szám, 12/A/12, 520085 Sepsiszentgyörgy (Románia) +40 720 039 343 andraselod@yahoo.com Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román BETÖLTENI

Részletesebben

vészeti tevékenység - RENDEZÉSEK Kazincbarcikai Színjátszó fesztivál f díjas el adása vészeti tevékenység - MOZGÁSMUNKÁK

vészeti tevékenység - RENDEZÉSEK Kazincbarcikai Színjátszó fesztivál f díjas el adása vészeti tevékenység - MOZGÁSMUNKÁK Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév (nevek) / Utónév (nevek) Gyevi Bíró Eszter Cím(ek) H 1116 Budapest, Sáfrány u. 52. Telefonszám(ok) Mobil: 0 36 70 3125690 0 E-mail(ek) gyevi.biro@gmail.com Állampolgárság

Részletesebben

II. Önbesorolás alapján választott kategória (jelölje "X" -szel)

II. Önbesorolás alapján választott kategória (jelölje X -szel) EMMI - színházak és táncegyüttesek működési támogatása 2014. I. Pályázó szervezet neve: Kerekasztal Társulás II. Önbesorolás alapján választott kategória (jelölje "X" -szel) 1. kategória: Alkotóműhely

Részletesebben

Önéletrajz SZAKMAI TAPASZTALAT

Önéletrajz SZAKMAI TAPASZTALAT Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK: Kupás Anna 21/10, Aleea Corniţa, 540104 Marosvásárhely - Târgu-Mureş (Románia) 0040729851798 k_nacska@yahoo.com Születési dátum: 1986. dec. 3. Állampolgárság: román, magyar

Részletesebben

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014 Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben Kaposi József 2014 A közoktatás keretei között folyó színházi nevelés Általános és középiskola Dráma és tánc 1-6. évfolyam Dráma és tánc 7-12. évfolyam Dráma érettségi

Részletesebben

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Számítógépes Játékok Felnőtteknek avagy a Műszaki Szimulációk a Kutatásfejlesztés

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

Rosner Krisztina szakmai önéletrajza

Rosner Krisztina szakmai önéletrajza Születési idő: 1977. október 8. Végzettség 2002-2005 Pécsi Tudományegyetem, Irodalomtudományi Doktori Iskola színháztudományi alprogram, államilag finanszírozott ösztöndíj, nappali tagozat 1996-2002 Pécsi

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar A kórust 1862-ben alapította iparosokból, zenekedvelő polgárokból Palotásy János. A Jász Múzeumban található dokumentumok, díszes serlegek tanúskodnak

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

01-es altéma: Színház I. - állandó játszóhellyel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek

01-es altéma: Színház I. - állandó játszóhellyel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek DÖNTÉSI LISTA 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ SZÍNHÁZ- ÉS TÁNCMŰVÉSZETI SZERVEZETEK Emtv. SZERINTI, 2016. ÉVI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZAT SZÍNHÁZ I. KATEGÓRIÁRA VONATKOZÓAN MÓDOSÍTÁS:

Részletesebben

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt PORTFÓLIÓ Készítette: Halmi Zsolt ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Halmi Zsolt Cím: 5340 Kunhegyes, Lejtő u. 40. Telefon: 06304708484 E-mail: herrysheldon@gmail.com Weboldal: www.halmi.eoldal.hu TANULMÁNYOK

Részletesebben

TEATRO SURREAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

TEATRO SURREAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE TEATRO SURREAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1 Tartalomjegyzék I. AZ EGYESÜLET KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA II. KIMUTATÁS A 2011. ÉVBEN FELMERÜLT KÖLTSÉGEKRŐL (ADATOK EZER

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KAPCSOLATAINK Magyarország Baranya Békés Heves Veszprém Zala Jász-Nagykun-Szolnok Csongrád Franciaország Svédország Maine-et-Loire Värmland

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ügyvezető igazgató a Színházat egyszemélyi felelős vezetőként irányítja.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ügyvezető igazgató a Színházat egyszemélyi felelős vezetőként irányítja. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education TrEE Teaching recycling and Environmental Education 3 Hírlevél 2015 TrEE Hírlevél 3. A 3. HÍRLEVél mindazon tevékenységekről számolbe, amelyet a projekt 2. évében végeztek a partnerek. TrEE Hírlevelet

Részletesebben

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant

Részletesebben

Curriculum vitae Europass

Curriculum vitae Europass Curriculum vitae Europass Személyi adatok Név Ráduly-Zörgő Éva-Ilona Lakcím Románia, Kolozsvár 400015, Str. Republicii nr. 43/3, Telefon 0264 596505 Mobil: 0744 93 14 64 E-mail radulyzeva@gmail.com Állampolgárság

Részletesebben

Csata István szakmai önéletrajz

Csata István szakmai önéletrajz Csata István szakmai önéletrajz Név: Csata István Életkor: 32 Foglalkozás: zenész Hangszer: viola da gamba Email cím: csata.istvan@gmail.com 1984 június 19- én születtem Csíkszeredában. A csíkszeredai

Részletesebben

A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL

A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL A jelentést az Egyesület közgyűlése, egyhangúlag elfogadta, 2010. június 10-én. 1. Tartalmi beszámoló az Egyesület

Részletesebben

THE Roadshow

THE Roadshow THE Roadshow 2011.11.08. ÁLLOMÁSOK PROGRAM (2011-2012. tanév-i. félév) Dátum Város Iskola Cím Október 24. Budapest Eötvös József Gimnázium 1053 Budapest, Reáltanoda utca 7. November 8. Budapest II. Rákóczi

Részletesebben

A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője

A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője 2017. május 19 20. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A tevékenységének fontos területe a tehetséggondozás. A TIT szervezésében alakult meg a múlt

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Baja Balassagyarmat Balkány Berettyóújfalu Budaörs ÚÁMK Felsővárosi Tagintézménye

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. melléklet a.../2014.(...) önkormányzati rendelethez A.) Óvodák5. melléklet a 23/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. Mesekert Óvoda, Körtefa u. 3.

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 411. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-10-27 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Festival d italiano Sárospatak EREDMÉNYEK 2012. április 13-14.

Festival d italiano Sárospatak EREDMÉNYEK 2012. április 13-14. Festival d italiano Sárospatak EREDMÉNYEK 2012. április 13-14. Az élőbeszéd A kategória díjait Giovanni Cataluccio adta át a Magyarországi Olasz Kultúrintézet képviseletében. Élőbeszéd A 1. csoport (206)

Részletesebben

SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV

SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. A közhasznúsági jelentést a Közgyűlés 2012. május 23-án fogadta el.

Részletesebben

a Képviselő-testület 2019 március 28-án tartandó ülésére

a Képviselő-testület 2019 március 28-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE LŐTERJ S ÉS a Képviselő-testület 2019 március 28-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata által kiírt pályázati pénz felosztására a civil szervezetek,

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 448. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-07-19 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018.

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018. XXVII. Országos Táncművészeti Fesztiválok 2018. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál Országos Junior és Művészeti Szakközépiskolások fesztiválja Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése

2011. évi közhasznúsági jelentése 7 6 3 3 P é c s, S z á n t ó K o v á c s J á n o s u. 1. T e l. : 7 2 / 5 0 1 5 0 0 / 2 8 2 9 2 S z l. s z. : K H B P é c s, 1 0 4 0 0 7 7 9-07701441 Az Alternatív Színházi Műhely Alapítvány 7633 Pécs,

Részletesebben

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELŐADÓMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2010. évi tevékenységéről Új Előadóművészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-319/2012. ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2012. évi kulturális

Részletesebben

ALPROJEKT MEGBESZÉLÉS MÁJUS 27.

ALPROJEKT MEGBESZÉLÉS MÁJUS 27. TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése alprojekt ALPROJEKT MEGBESZÉLÉS 2015. MÁJUS 27. Görög Márta A projekt rövid összefoglalása/célja A projekt általános célja a Szegedi

Részletesebben

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján Intézmény neve: Levendula Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200223 Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján 1. A ok iskolai végzettsége, szakképzettsége

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés november 25-i ülésének határozatai. 69/2016. (XI. 25. számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés november 25-i ülésének határozatai. 69/2016. (XI. 25. számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. november 25-i ülésének határozatai 69/2016. (XI. 25. számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés ülésének tárgysorozatát az alábbiak szerint állapítja meg: Nyílt ülés keretében

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv Időpont Csoportok Tevékenység Helyszín 1. Pedagógusok, művésztanárok, team- megbeszélés, egyeztetések projekt iroda

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 428. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben