2016. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések

Hasonló dokumentumok
2018. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések

2017. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések

MTVA évi közbeszerzési terv 1. sz. módosítás

2015. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések

Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 6. sz. módosítása. nyílt vagy központosított. nyílt vagy központosított

I. Kopint-Datorg Zrt. EU-s projekteken kívüli - saját - közbeszerzései

Budapest Főváros Kormányhivatala

I. Árubeszerzés. Jóváhagyom: Such György Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve

Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 5. sz. módosítása. Irányadó eljárásrend. nyílt vagy központosított. nyílt vagy központosított

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Budapest Főváros Kormányhivatala

A közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint)

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap évi közbeszerzési terve Időbeli ütemezés

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság évi közbeszerzési terve

2014. október 01-től december 31-ig lezárult közbeszerzési eljárások

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap évi módosított közbeszerzési terve Időbeli ütemezés

Budapest Főváros Kormányhivatala

Zala Megyei Kormányhivatal évi közbeszerzési terv. Árubeszerzés

Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

Kimutatás a évi CXII.törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve (5. számú módosítással egységes szerkezetben)

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Segédlet a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek évi támogatására c. pályázat költségvetésének összeállításához

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évi közbeszerzési terve

Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 4. sz. módosítása. Irányadó eljárásrend

Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság

2013. évi közérdekű adatok a évi CXII. törvény és a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján 1/5

Televíziótechnikai kiegészítő eszközök beszerzése egyes részei

ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT évi KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉSI TERV

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

MICROSOFT MAGYARORSZÁG KFT. BANKKÖZI INFORMATIKA SZOLGÁLTATÓ RT.

2014. április - 5 M Ft feletti szerződések

FŐTÁV Zrt évi közbeszerzési terv 1. sz. melléklet

MÁV INFORMATIKA Zrt. - Daten-Kontor Kft HUF HUF MÁV INFORMATIKA Zrt.- MÁV INFORMATIKA Zrt.

Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 4. sz. módosítása

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évi közbeszerzési terve

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A közbeszerzés tárgya. Rendezvényszervezés beszerzése a TÁMOP B. projekt keretében Kbt.

Tévénézési trendek Magyarországon és innovatív megoldások

Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke (nettó, Ft) Szerződés aláírásának dátuma

(5. számú módosítás) MFB Zrt évi Közbeszerzési Terv. Uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzés

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai. Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda

Jóváhagyom: Such György főigazgató november 9. A szerződés teljesítésének várható időpontja / a szerződés időtartama

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évi közbeszerzési terve

Az MFB Zrt. gazdálkodásával összefüggő - a közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű december 4-én hatályos szerződések adatai

IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság

I. Árubeszerzés. Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve (3* számú módosítással egységes szerkezetben)

módosítása Egészségmegőrző Program

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai. Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

012/2013.) Ki-Takarít Kft. (A teljesítés. BOG-ART Kft. (A /2013.) /2013.) igazolás szerint

2016. évi központosított közbeszerzési terv

2015. április - 5 M Ft feletti szerződések

Tárgy Típus Érintett Partnerek Hatályba Lépés Lejárat Fizetési Mód Ellenérték Devizanem. Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet

2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bekezdése szerinti tájékoztatás

az MTVA részére díszletfalra szerelhető LCD monitorok (TV vevőkészülékek) beszerzése (tájékoztató az eljárás eredményéről)

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1. A közbeszerzés évi azonosító. Harmadik 2015.

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Városliget Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

2015. április 01-től június 30-ig lezárult közbeszerzési eljárások

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződő fél Szerződés értéke (nettó, Ft) Szerződés aláírásának dátuma

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet

Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap

Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 1. sz. módosítása

Informatikai eszközök, szoftverlicencek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások, valamint hardver szolgáltatások beszerzése - tájékoztató

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Központosított közbeszerzési terv

NÚSZ_Beszerzési_Terv_2018_I_mód_honlap 1/

Közbeszerzési információk. Pályázatbeadó informatikai rendszer egyedi szoftverének elkészítése

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

2018. Szerződött partner Aláírás dátuma Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződés hatálya Nettó összeg Bruttó összeg Megjegyzés

Műszaki specifikáció. Telefon alközpont és videokonferencia rendszer bővítése 2017

Közzététel dátuma: Iktatószám: 2516/2015 CPV Kód: ; ;

MÁV INFORMATIKA Zrt. - Daten-Kontor Kft HUF HUF

Szerződő fél neve (Partner) ívóvíz szolgáltatás, szennyvízelvezetés Tettye Forrásház Zrt

Az Invitel adatközponti virtualizációja IBM alapokon

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

Eszterházy Károly Egyetem

IBM DS5100 és V7000 típusú háttértár, TS3500 szalagos tároló rendszerek és szerverek supportja (tájékoztató az eljárás eredményéről)

Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve (1. számú módosítással egységes szerkezetben)

Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve (5. számú módosítással egységes szerkezetben) nemzeti. unios. L február.

RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Pest Megyei Kormányhivatal

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Országos Bírósági Hivatal évi közbeszerzési terve

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN

Átírás:

2016. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések No. Közbeszerzés tárgya Nyertes ajánlattevő 1. negyedéves szerződések Szerződés lajstromszám 1 Maradj Talpon című produkció előállításához szükséges díszletfüggesztő mennyezeti rendszer bérlete 2 Díszletgyártási keretszerződés 3 Maradj Talpon című produkció előállításához szükséges vizuáltechnikai díszletelemek (díszletháttér) biztosítása Two Men's Show Kft 178/2016 Praktikart Kft. BK Filmstúdió Kft. Inexfi Kft. 179/2016 Inexfi Design Stúdió Kft. 181/2016 4 Új média CMS rendszer support Hermész-Soft Kft 578/2016 5 Az MTVA meglévő EVS rendszerhez, PC alapú megtekintő szoftver licenc, és meglévő NEMO3D feliratozó rendszeréhez külső video kártya kettő rész - ajánlatttételi lehetőséggel - I. rész Rexfilm Kft. 597/2016 6 7 8 9 10 11 12 Az MTVA meglévő EVS rendszerhez, PC alapú megtekintő szoftver licenc, és meglévő NEMO3D feliratozó rendszeréhez külső video kártya kettő rész - ajánlatttételi lehetőséggel - II. rész Magyarország szeretlek című produkció előállításához szükséges vizuáltechnikai eszközök bérlése kezelőszemélyzettel az MTVA 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 5-7. szám alatti épületében működő tűzjelző rendszer nagyjavítása, teljes körű korszerűsítése NEXON rendszer supportja valamint a rendszerhez kapcsolódó eseti fejlesztési feladatok ellátása 5db Tartalék díszlet monitor beszerzés a 4. st. és 2. st. Számára MTVA szervezeti egységei számára újságok, folyóiratok, időszakos kiadványok és magazinok a 2016. évre Személyszállítási szolgáltatás (autóbusz) eseti igénybevételére, műsorkészítési és egyéb feladatokhoz Media Networks Kft. 598/2016 Visual Creative Kft 605/2016 Signalcont Kft. 606/2016 Nexon Kft 609/2016 Mikropo Vizuáltechnika Kft 673/2016 Magyar Posta Zrt. 676/2016 Levissimo kft 678/2016 13 14 15 gépjárművek tisztántartása, külső-belső és extra takarítása vízmentes, környezetkímélő technológiával MTVA részére speciális világítástechnikai eszközök - LED PAR lámpatestek - MTVA meglévő D-series és Nexio rendszereinek gyártói és first line támogatása 1 évre 16 Könyvvizsgálói tevékenység ellátása 2016-2017 évre 17 Az MTVA meglévő számítógépeihez informatikai alkatrészek, kisértékű eszközök és kellékanyagok keretszerződés alapján Blu-Syst Zrt. 781/2016 Luminis Kft. 883/2016 Silicon Computers Kft. 985/2016 Dornhof Nagy und Partner Hungar Audit Kft. 1068/2016 PC Trade Kft 1287/2016 18 Menetrend szerinti autóbuszjárat (dolgozói járat) Levissimo kft 1301/2016 19 20 képernyős munkatársainak képernyőn történő megjelenéséhez stylist szolgáltatás nyújtása MTVA képernyős munkatársainak képernyőn történő megjelenéséhez napi és eseti fodrász szolgáltatás (napi) Styling Kft 1303/2016 PFP Hungary Kft 1304/2016

21 22 23 MTVA képernyős munkatársainak képernyőn történő megjelenéséhez napi és eseti fodrász szolgáltatás (eseti) az MTVA részére műsorcsere folyamatok optimalizálásra ASPERA fájlcserélő szoftverhez alkalmas szerver hardver az MTVA részére műsorcsere folyamatok optimalizálásra ASPERA fájlcserélő szerver szoftver Globál Szépség Kft 1306/2016 INTER-COMPUTER- INFORMATIKA Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. LicensePort Zrt. - Inter- Computer-Informatika Zrt. - Axis Rendszerház Kft. közös ajánlattevők 1308/2016 1333/2016 24 MTVA részére LED broadcast lámpák Luminis Kft. 1339/2016 25 MTVA részére DMX fényvezérlő pult Luminis Kft. 1340/2016 26 Műszeres televíziós nézettségmérési szolgáltatás és adatkezelő szoftver biztosítása (2016-2017) Nielsen Közönségmérés Kft. 1381/2016 27 Kereskedelmi szerződés szabványos minőségű MSZ EN 50160:2011 és az MSZ 1:2002 szabványok előírásainak megfelelő villamos energia beszerzésére az MTVA csatlakozási pontjai részére, fogyasztói menetrend-adás nélkül 2016.04.01 2017.03.31 közötti időszakra MVM Partner Zrt. 1399/2016 28 MTVA részére Samsung monitorok Informatéka Kft 1457/2016 29 Az MTVA részére üzemanyag üzemanyagkártyával KEF keretmegállapodáshoz történő csatlakozással MOL Nyrt. 1555/2016 30 az MTVA IBM DS5100 és V7000 típusú háttértár, TS3500 szalagos tároló rendszereinek és szervereinek supportjaaz MTVA meglévő IBM DS5100 és V7000 típusú háttértár, TS3500 szalagos tároló rendszereinek és szervereinek supportja 2017. március 31-ig Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. 1584/2016 31 Sajtófigyelési és médiaelemzési feladatok ellátása Médianéző Kft 1752/2016 32 33 2. negyedéves szerződések MTVA komplex médiatartalom-kezelő és disztributáló rendszerének informatikai támogatása és továbbfejlesztése MTVA részére professzionális mikrofonok, fejhallgatók, mikrofonállványok, csoportkábelek I. rész mikrofonok és kiegtészítőinek Antenna Hungária Zrt 2798/2016 Studio General Kft 2665/2016 34 35 36 37 MTVA részére professzionális mikrofonok, fejhallgatók, mikrofonállványok, csoportkábelek II. rész mikrofonállványok és kábelek MTVA részére professzionális mikrofonok, fejhallgatók, mikrofonállványok, csoportkábelek III. rész fejhallgatók MTVA részére műsorkészítéssel összefüggő adathordozók beszerzésére keretszerződés megkötése I. rész CD és DVD lemezek MTVA részére műsorkészítéssel összefüggő adathordozók beszerzésére keretszerződés megkötése III. rész különféle LTO adatkazetták Elimex Kft 2676/2016 Studiótech Kft 2827/2016 Rexfilm Kft 2709/2016 Rexfilm Kft 2707/2016 38 MTVA részére 47 db számítógép Euro One Kft 2675/2016 39 Műszeres televíziós nézettségmérési szolgáltatás biztosítása (2016-2017) Nielsen Közönségmérés Kft 2657/2016

40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 MTVA részéről felmerülő kreatív projektekhez szüksébges koncepciók és BTL megoldások, kreatív kitelepülések biztosítása MTVA részére citylight és jármű médiafelületek biztosítása valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtása MTVA részére Vizrt grafikai rendszerhez gyári rendszertámogatás biztosítása MTVA részére kockázatelemzési szolgáltatás nyújtása az üzemeltetési- és adatbiztonság növelése céljából MTVA Middleware - ESB közös interface és Aris rendszerének fejlesztése és támogatása Televíziótechnikai kiegészítő eszközök I. rész Formátum konverterek Televíziótechnikai kiegészítő eszközök II. rész Kiegészítő kártyák és konverterek Televíziótechnikai kiegészítő eszközök III. rész Sokcsatornás USB rögzítő Televíziótechnikai kiegészítő eszközök IV. rész Streamerek, Scankonverter és Skype eszköz Televíziótechnikai kiegészítő eszközök V. rész Referencia generátor MTVA meglévő központi audio rendszeréhez szükséges router bővítés MTVA részére adáslebonyolító kialakításához szükséges rendszereszközök és bővítése I. rész rendszereszközök MTVA részére adáslebonyolító kialakításához szükséges rendszereszközök és bővítése II. rész meglévő adás automatizáló rendszer bővítése Bistro Reklámügynökség Kft 2187/2016 Mindshare Médiaügynökség 2249/2016 Rexfilm Kft 1933/2016 WSH Számítástechnikai Kft 1847/2016 itelligence Hungary Kft 1703/2016 Média Networks Kft 2178/2016 Rexfilm Kft 2179/2016 Rexfilm Kft 2180/2016 Studiótech Kft 2181/2016 Studiótech Kft 2182/2016 Audio Partner Kft 2404/2016 Rexfilm Kft 2647/2016 Silicon Computers Kft. 2602/2016 53 MTVA részére 6 db MPEG4/MPEG2 IRD műholdvevő Studiótech Kft 2218/2016 54 MTVA részére vezeték nélküli mikrofon / IEM rendszerek Studiótech Kft 2193/2016 55 MTVA utómunka rendszerének bővítése és stúdió bejátszó berezése I. rész utómunka rendszer bővítése és Snitt Stúdió Kft 1990/2016 stúdió bejátszó 56 MTVA utómunka rendszerének bővítése és stúdió bejátszó berezése II. rész meglévő utómunka rendszer Snitt Stúdió Kft 1991/2016 bővítése 57 MTVA meglévő ENG szettjeihez mobil és vezetékes IP hálózati alapú műsorbeadásra használható rendszerek Media Networks Kft. 2195/2016 58 MTVA részére ENG szettek (kamera és tartozékok) ) Studiótech Kft 2212/2016 59 MTVA meglévő EVS rendszerének bővítése Rexfilm Kft 2395/2016 60 MTVA részére Hybrid router és hozzá tartozó vezérlő rendszer I. rész router vezérlő rendszer Rexfilm Kft 2196/2016 61 MTVA részére Hybrid router és hozzá tartozó vezérlő rendszer II. rész router vezérlő rendszer kiegészítő eszközeinek 99999 Informatika Kft 2197/2016 62 MTVA részére Hybrid router és hozzá tartozó vezérlő rendszer III. rész Hybrid router Broadcast Solutions Hungary Kft - Somos Broadcast Media Zrt közös ajánlattevők 2198/2016

63 MTVA részére rögzítők Rexfilm Kft 1704/2016 64 I. rész Multiviewerek Rexfilm Kft 2397/2016 65 II. rész Monitorok és megjelenítők Studiótech Kft 2410/2016 66 III. rész Monitorozó rendszer kiegészítő eszközeinek Rexfilm Kft 2399/2016 67 IV. rész Mérőrendszer Studiótech Kft 2416/2016 68 MTVA részére különféle informatikai eszközök I. rész router, switch, asztali és hordozható Serco Kft 2329/2016 számítógépek 69 MTVA részére különféle informatikai eszközök II rész 12 db laptop Serco Kft 2330/2016 70 MTVA részére 2 db 10 GBE switch Innomatrix Service Kft 1846/2016 71 MTVA részére 200 TB nettó tároló kapacitású központi Silicon Computers Kft - Areus háttértár Zrt közös ajánlattevők 1701/2016 72 4 db HP Proliant szerver konfiguráció Serco Kft 2674/2016 73 MTVA meglévő Quantel hírrendszeréhez és Xendata HSM rendszeréhez gyártói támogatás biztosítása Studiótech Kft 2427/2016 74 MTVA televíziós adáslebonyolító rendszerét kiszolgáló műsorinformatikai rendszer bővítése Media Networks Kft. 2669/2016 75 76 77 78 79 80 81 MTVA részére vészhelyzeti infrastruktúra fejlesztése - szerverek, tároló, licencek és hálózati eszközök MTVA részére szükségstúdió befejező munkálataihoz eszközök MTVA részére asztali számítógép konfigurációk és notebookok I. rész elavult asztali gépek cseréje MTVA részére asztali számítógép konfigurációk és notebookok II. rész mobil munkaállomások Központi kapcsoló terem berendezéseinek cseréje, reembedder parkjának bővítése I. rész KKT berendezések cseréje Központi kapcsoló terem berendezéseinek cseréje, reembedder parkjának bővítése II. rész KKT reembedder park bővítése MTVA részére 4 db multinormás lejátszó képmagnó Inter-Computer Informatika Zrt 2425/2016 Informatéka Kft 2046/2016 Serco Kft 2639/2016 Serco Kft 2640/2016 Media Networks Kft. 2670/2016 Rexfilm Kft 2708/2016 Studiótech Kft 2219/2016 82 MTVA IBM gyártmányú tároló rendszereinek bővítése Inter-Computer Informatika Zrt 2540/2016 83 84 85 86 87 88 MTVA meglévő EMC ISILION NAS tároló rendszerének kapacitás és performancia bővítése MTVA részére okos mobiltelefonok beszerzésére keretszerződés megkötése MTVA részére ccheckpoint Security Gateway and Management - határvédelmi tűzfal szoftver licensz csomag MTVA IT Office adatközpont IBM tároló rendszereinek és kapcsolódó tároló hálózati eszközei gyártói támogatásának folytatólagos meghosszabbítása MTVA részére NOA digitalizáló/beíró berendezés MTVA részére környezet- egészség- és munkavédelmi tevékenység ellátása Silicon Computers Kft - Areus Zrt közös ajánlattevők 2183/2016 ISTYLE Hungary kft 2383/2016 Valkyr Informatikai Kft 2422/2016 Inter-Computer Informatika Zrt 2553/2016 Audmax Broadcast Kft 2426/2016 Tűzkerék Kft 2460/2016

89 90 MTVA részére különféle televíziótechnikai szerelési anyagok szállítása I. rész optikai kábelek MTVA részére különféle televíziótechnikai szerelési anyagok szállítása II. rész egyéb kábelek és csatlakozók ATL Ipari és Kereskedelmi Kft 2332/2016 Rexfilm Kft 2335/2016 91 MTVA meglévő Harmonic videoszervereihez gyártói és first line támogatás nyújtása Media Networks Kft. 2424/2016 92 MTVA részére online médiafelületek biztosítása és kapcsolódó szolgálatatások ellátása Mindshare Médiaügynökség 2188/2016 93 MTVA részére óriásplakát médiafelületek és kapcsolódó szolgáltatások biztosítása Mindshare Médiaügynökség 2189/2016 94 MTVA részére web2 kampányok, hirdetési felületek biztosítása és kapcsolódó szolgáltatások ellátása Poor Consulting Kft 2642/2016 95 MTVA részére stúdió monitorok Informatéka Kft 2671/2016 96 MTVA komplex médiatartalom-kezelő és disztributáló rendszerének informatikai támogatása és Hermész-Soft Kft 2767/2016 továbbfejlesztése 97 MTVA részére CMS portálfejlesztés (Parlamenti admin & Hangtár) Smart Media Kft 2771/2016 98 MTVA komplex médiatartalom-kezelő és disztributáló rendszerének informatikai támogatása és továbbfejlesztése - CMS portálfejlesztés (layoutkezelés) 99 Web- és mobilalkalmazás hosting és szerver frissítés 100 M4 sportcsatornához tartozó mobilalkalmazás fejlesztése 3. negyedéves szerződések Hermész-Soft Kft 2768/2016 Appsters Mobiltartalomfejlesztő Kft Appsters Mobiltartalomfejlesztő Kft 2815/2016 2794/2016 101 MTVA részére CD és DVD előállítására keretszerződés megkötése VTCD Videoton Kft 3045/2016 102 MTVA meglévő CISCO hálózati eszközparkján kapacitás bgővítés és fejlesztés Innomatrix Services Kft 3047/2016 103 MTVA részére műsorkészítéssel összefüggő adathordozók beszerzésére keretszerződés megkötése II. rész XDCam lemezek és SxS memóriakártyák Studiótech Kft 2868/2016 104 MTVA részére projekttanácsadás nyújtása (ERP bevezetés) IDBC Creativ Solutions Kft 3039/2016 105 M5 csatorna programjánka országos digitális földfelszíni műsorterjesztése Antenna Hungária Zrt 2777/2016 106 MTVA meglévő adatközponti szervereinek memóriabővítése 99999 Informatika Kft 3083/2016 107 MTVA részére 7 db laptop Serco kft 2831/2016 108 109 110 MTVA részére meglévő Studer Vista rendszer bővítése és egyéb kiegészítő eszközök berendezések MTVA részére irodaszerek beszerzésére keretszerződés megkötése 1 éves időtartamra MTBVA részére meglévő HP Blade szerver rendszerek kapacitás bővítése, Blade keret és Blade szerverek valamint kapcsolódó VMWare szoftver licencek szállítása Audio Partner Kft 3084/2016 I-Com Kft 3043/2016 Serco kft 2853/2016 111 MTVA részére analóg és digitális, sokcsatornás és dolby kódolású audio jelek mérőrendszreinek felújítása és 2 db Folder Trade Kft 3633/2016 vezérlő laptop 112 MTVA meglévő Xendata HSM rendszerének bővítése Studiótech Kft 3085/2016

113 114 MTVA meglévő AVID rendszerének gyártói rendszeertámogatása és SGL rendszerének gyártói rendszertámogatása és bővítése I. rész MTVA meglévő AVID rendszerének gyártói rendszertámogatása MTVA meglévő AVID rendszerének gyártói rendszeertámogatása és SGL rendszerének gyártói rendszertámogatása és bővítése II. rész MTVA meglévő SGL rendszerének gyártói rendszertámogatása és bővítése Snitt Stúdió kft 3399/2016 Snitt Stúdió kft 3385/2016 115 Légi szállítmányozás és Cargo szolgáltatás nyújtása Kühne + Nagel Kft 3048/2016 116 117 118 119 120 121 MTVA operatív működésének felmérése vezetői szinten, GAP elemzés készítése Kereskedelmi szerződés az MSZ 1648_2000 számú szabvány szerint meghatározott gázminőségi előírásoknak megfelelő, teljes ellátás alapú földgáz engergia beszerzésére MTVA részére Bródy Sándor utcai telephelyen működő épületgépészeti rendszerek üzemeltetése MTVA részére a Bon Bon Matiné című gyerekműsor díszletének kivitelezése, szállítása és beépítése MTVA részére a Kulturális Ajánló című műsor díszletének kivitelezése, szállítása és beépítése Microsoft ITAP 2016 konzultációs / fejlesztői keretszerződés megkötése Eufin Kft 3038/2016 MVM Partner Zrt 3571/2016 Stúdió-Klíma Kft 3144/2016 Fazekas Gyula 3321/2016 Ezüst Kaméleon Kft 3322/2016 Microsoft Magyarország Kft 3906/2016 122 MTVA HR stratégiai koncepció alapjainak kialakítása Teqtos Kft 3628/2016 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 MTVA részére nem képernyős grafikai munkák szolgáltatás nyújtása MTVA részére a Felszállott a Páva című produkció előállításához szükséges világítástechnikai eszközök bérlete MTVA képernyős munkatársainak képernyőn történő megjelenéséhez smink és maszkmesteri szolgálttás nyújtása MTVA részére adáslebonyolító kialakításához szükséges rendszereszközök és bővítése III. rész meglévő MediaPro bővítése 4. negyedéves szerződések Integrált marketing- kreatív és médiaügynökségi szolgáltatás 2016-2017 években Az MTVA munkatársainak külföldi utaztatása és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtása MTVA részére 160 db akkumulátor blokk szállítása és azok cseréje Információs és kommunikációs valamint megbízható nyilvántartások kezelésére épülő dokumentumkezelő, beszrzés-nyilvántartó és támogató rendszer bevezetése és üzemeltetése az MTVA meghatározott területei részére MTVA központi Vizrt gyártmányú grafikai rendzserének bővítése MTVA részére eseti hulladékszállításra keretszerződés megkötése GCOM Kft 3569/2016 Omega Tradig Kft 3630/2016 Make-Up Team Kft 3964/2016 SintecMedia AMS BV 2830/2016 XT Media Kft - Mindshare Médiaügynökség Kft - HAB Advert Kommunikációs Ügynökség Kft közös ajánlattevők 3787/2016 Weco Travel Kft 3959/2016 Extor Elektronikai Kft 3921/2016 FORMAT Informatikai Kft 3922/2016 Rexfilm Kft. 4007/2016 Konti Bt 3953/2016

133 134 135 136 137 138 MTVA szöveges hírarchívum munkafolyamatainak és szolgáltató rendszerének fejlesztése CISCO IP telefonközponti eszközök gyártói támogatásának meghosszabbítása MTVA televíziós adáslebonyolítóját kiszolgáló D-series rendszer éves gyártói támogatása Műkdöési hatékonyság vizsgálat gyártási terület fókusszal MTVA Felszállott a Páva című produkciójához vizuáltechnikai eszközök bérlése kezelőszemélyzettes Visegrádi négy ország és további két EU ország közmédia átfogó összehasonlító elemzése Ovitas Magyarország Kft 4686/2016 99999 Informatika Kft 3982/2016 Silicon Computers Kft. 4146/2016 Teqtos Kft 3952/2016 Visual Creative Kft 4685/2016 Teqtos Kft 4683/2016