XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ MÁRCIUS 31-ÁPRILIS 2.

Hasonló dokumentumok
A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának díjazottjai (legjobb opponens, különdíj) április 2.

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

félév elfogadva szövetnedv, 3 ZH Bak Nándor Imre Balla Barbara Balogh Ádám Balyi Viktor Benedek Éva Biró Borbála

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

OM azonosító: Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV

- eredmények - 5. osztály

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei január

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Felkészítő pedagógus

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

2017. JÚNIUS 20. KEDD

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

24km: abszolút férfi

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián )

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Név Tárgy Tanár Kezd

Baranya kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE kerékpáro s túra

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

SADE KUPA Zalaegerszeg, január 16.

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, április 24.

Versenyszám 2 Női/Women 50 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MÁJUS évfolyam. megoldás próbálkozás

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

DÖKE. Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

02 Közgazdasági szak

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

Sportorvosi érvényesvége

Jegyzőköny NAP Diákolimpia II.Korcsoport - Fiú Egyéni

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv

Jegyzőkönyv. Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda február 7.

J E G Y Z İ K Ö N Y V

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Utánpótlás Országos Bajnokság - Egyesület. Bp-Székesfehérvár / HUN Magyar Öttusa Szövetség

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

Bálint Sándor Tagiskola

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG /2014. tanév II. félév

Megyei Hosszútávú Úszóverseny

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

Átírás:

XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ 2015. MÁRCIUS 31-ÁPRILIS 2. A PPKE JÁK által nevezett szerzők és opponensek tagozatonként: Agrár- és szövetkezeti jog Cseh Tibor Külföldi személyek földtulajdon-szerzése Magyarországon Mikó Zoltán Opponens: Taglia-Lázár Devid Alkotmányjog I. Török Réka OPCAT, avagy küzdelem a kínzás ellen Csink Lóránt és Hajas Barnabás Opponens: Both Hajnal I. Alkotmányjog II. Lőrincz András és Ruff Péter Élet az actio popularis után - Az alapvető jogok biztosa, mint a legerőteljesebb hang a kórusban Hajas Barnabás Békési Nikolett A nemzetbiztonsági szolgálatok kontrollmechanizmusai Sabjanics István és különdíj Opponens: Farkas Enikő Kardos Adrienn Büntető eljárásjog I. Idzig Izabella A büntetőeljárás garanciális szabályai - különös tekintettel a védelemhez való jogra Opponens: Vidákovich Mária Molnár Gábor Különdíj

Büntető eljárásjog II. Beck Nándor István Opponens: Gubicz Flóra Közvélemény hatása a büntető igazságszolgáltatásra - különös tekintettel a Cozma-ügyre Belovics Ervin Büntetőjog I. Balázs Beáta A veszély fogalma és megjelenése a büntetőjogban Tóth Mihály Különdíj Opponens: Gubicz Flóra Büntetőjog Gyulay Dániel Segítségnyújtás elmulasztása vízből mentés esetén Molnár Gábor Opponens: Nagy Dániel Európajog Miszkuly Evelin Svájc és az Európai Unió kapcsolata a személyek szabad Láncos Petra Lea mozgása tükrében Tárnok Balázs Kisebbségvédelem az Európai Unióban Gyeney Laura Zilahi Péter Föderalizmus Európában? A lisszaboni szerződést követő uniós jogfejlődés értelmezése a föderalizmus eszköztárával Fekete Balázs Opponens: Okruczky Lívia Legjobb opponensi díj Nagy Balázs Infokommunikáció és médiajog Papp János Tamás Fénykép által homályosan A feladatát ellátó rendőr képmásának megítélése a magyar jogrendszerben Opponens: Taglia-Lázár Devid Hajas Barnabás és Koltay András I.

Jogbölcselet Tussay Ákos Locke ferde tükre - Sir Robert Filmer politikai filozófiájának újraértékelése Bor Bettina Rész és egész - A szemiotikai-stilisztikai elemzés lehetőségei jogi szövegeknél Opponens: Fábián Anita Alexandra Kósa Szabolcs Könczöl Miklós és Tattay Szilárd Könczöl Miklós I. Környezetjog Antal Eszter A környezetjogi rasszizmus jelensége Európában Láncos Petra Lea II. Opponens: Kupai Lilla Közigazgatási jog I. Pavelcsák Anna Opponens: Kardos Adrienn Közigazgatási jog II. A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörének változása a járások kialakítása tükrében, tekintettel egyes finanszírozási kérdésekre is Varga Zs. András Fenyő Orsolya Szakértő a kisajátítási eljárásokban Gerencsér Balázs I. Karsai Adrienn A kormányzati üveggömb - fejlesztés, tervezés, stratégiaalkotás, kormányzati menedzsment Gerencsér Balázs Opponens: Nagy Balázs Kollár Kristóf

Kriminalisztika és büntetés-végrehajtási jog Katalán Gergely A lelkiismereti- és vallásszabadság rendeltetése és korlátozhatósága büntetés-végrehajtásban Kundrák Villő Sára A kábítószer-kereskedelem bűnüldözésének hatékonyabbá tétele nemzeti szinten Opponens: Fábián Anita Alexandra Tenyér Barbara Schanda Balázs és Vókó György Békés Ádám és Sivádó Máté Kriminológia Pöstyéni Réka Létezhet tolerancia a harmadik után? - az erőszakos többszörös Belovics Ervin visszaesők helyzete büntetéskiszabási és végrehajtási szempontból Kustár Zsanett Az emberkereskedelem kriminológiájának alapvonalai Molnár Gábor Opponens: Tenyér Mária Vidákovich Mária Legjobb opponensi díj II. Magyar állam- és jogtörténet Liktor Zoltán Attila Opponens: Kerekes Anikó Munkajog I. Krajecz Laura Opponens: Kósa Szabolcs Munkajog II. A nemesi vármegye a magyar rendi alkotmányosság tükrében - Tekintettel Werbőczy jogforrástanára, és az általa írásba foglalt Szent Korona-eszmére A munkáltató nem vagyoni kártérítési felelőssége, különös tekintettel a hozzátartozói igényekre Andrási Dorottya Kártyás Gábor Rédl Petra Az új Mt. foglalkoztatás-politikai koncepciója Kártyás Gábor Opponens: Kiss Lúcia

Nemzetközi jog II. Árpási Luca Opponens: Both Hajnal A regionális halászati gazdálkodási szervezetek mint az államok közötti együttműködés fórumai a megosztott halállományok kezelésére, az EU és a Feröer-szigetek hering vitája Legjobb opponensi díj Kovács Péter Nemzetközi magánjog Vadász Vanda A jogellenesen külföldre vitt kulturális javak visszaszolgáltatása Nagy-Britanniában a Seuso ügy apropóján Bohati Bianka Eszter EU vs. WTO - Az EU felelősségre vonásának kérdései a WTO jog megsértése kapcsán Opponens: Bányai Botond Varjú Roxána Pénzügyi jog Szabó Sarolta Szabó Sarolta Élő Dániel Az állampapírok forgalmazásának szerepe Magyarország finanszírozásának szempontjából Ráth Olivér, Vértesy László és Veres Zoltán Csépány Bálint Amádé Az adófizetési morál és hajlandóság hatása az adóbevételekre - Ráth Olivér és Veres különös tekintettel az SZJA és ÁFA helyzetére Zoltán Opponens: Bányai Botond Kollár Kristóf Különdíj Polgári eljárásjog Póth Antal A fizetési meghagyásos eljárás közgazdaságtani elemzése Harsági Viktória és Szalai Ákos Gelencsér Dániel Tények és tévhitek avagy a jogi tények megjelenése, valamint azok megállapításának individuális- és jog által megszabott korlátai a polgári peres eljárásban Harsági Viktória Gulyás Eszter Igényérvényesítés társasházi közös költség követelés esetében Navratyil Zoltán Opponens: Varjú Roxána Farkas Enikő Kiss Lúcia

Polgári jog I. Bikki Vivien Kárként a családban - Egy gyermek, mint kár Navratyil Zoltán Opponens: Tűzkő László Polgári jog II. Török Soma Internet, szólásszabadság és a tárhelyszolgáltatók felelőssége Pogácsás Anett Különdíj Kazarján Annie A szerzői jogi eredetiség jogösszehasonlító elemzése Ujhelyi Dávid Különdíj Opponens: Kupai Lilla Tűzkő László Polgári jog IV. Andrasovszky Zsófia László Nóra Simon Stella Opponens: Mészáros Balázs Nagy Dániel Római jog és egyetemes állam- és jogtörténet Amikor a helyzet kilátástalan A szabad kilátáshoz való jog a jogági jogellenesség tükrében A pszichiátriai betegek védelme a polgári jog eszközeivel, különös tekintettel az ellátásuk során előforduló jogsértésekre Az engedékenységi eljárás alatt keletkezett dokumentumok hozzáférhetősége a magánjogi kártérítési keresetekben Pogácsás Anett Landi Balázs Tóth Tihamér és különdíj II. és különdíj Czibulya Balázs Opponens: Kerekes Anikó Zu Befehl Parancsra tettem - Avagy természetjogi bontómunkálatok a berlini fal napos oldalán El Beheiri Nadja