A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!



Hasonló dokumentumok
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Bibliaismereti alapok

Megtanulni megbocsátani

Arcodat keresem, Uram!

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

A KIENGESZTELŐDÉS ÉS AZ ENGESZTELÉS SZENTÍRÁSI ALAPJAI

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Bérmálási vizsgakérdések

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Tanítás a gyülekezetről

1. Isten tökéletes személye

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

2. óra Jó másoknak adni

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Üdvözlünk Isten családjában!

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Hamis és igaz békesség

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Legyenek eggyé kezedben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

2015. március 1. Varga László Ottó

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

Pozitív intézményi légkör

JEGYZET MISSZIÓ. Teológiai szempontból ellenőrizte: Endreffy Géza ev. lelkész. Presbiterképzés. Révfülöp. Készítette: Garádi Péter

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

Bibliai tanítás a részegségről

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

Hogyan válhat egy keresztény

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

Új kiadás János első levele

Drága Gyülekezet! június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Gazdagrét Prédikáció

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Hittan tanmenet 4. osztály

Hanukka és Karácsony

Gyászszertartás Búcsúztató

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

m a g v e t é s ötletek

Egy év alatt végig a Biblián 1

Mit keresitek az élőt a holtak között

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

Tételek hittanból (2016. május 20.)

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából február 21.

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Keresztény értékeink

Jézus tizenkét tanítványt választ

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába

A Szent Szellem keresztség

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

A római katolikus tanítás összehasonlítása a Bibliával

Jézus az ég és a föld Teremtője

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A tanítványság és az ima

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

Bibliaismereti alapok

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

kenet But as the same anointing teacheth you of all things -

Átírás:

Kedves Olvasó! Ez az írás nem a katolikus emberek bántására született. Az Isten mentő szeretete hozta létre. Jézusnak fáj, hogy Máriát követő milliók nem ismerik az Isten valódi beszédét, a bibliát. Fáj Istennek, hogy jó szándékú katolikus emberek milliói olyan emberi tanításokra hallgatnak, amik nem egyeznek meg a Bibliában leírtakkal. Az Atyát bántja, hogy Jézust háttérbe szorítva Máriát imádják és szentté avatott (egykor élt bűnös) emberek szobrai előtt borulnak le. Istennek fáj, hogy vallásos emberek milliói nem olvassák a beszédét (igéjét) és nem ismerik a kinyilatkoztatott igazságát a fiáról, Jézusról. Kérünk, hogy olvasd nyitott szívvel ezt az anyagot és ellenőrizd a bibliádban az alábbi állítások helyességét! Az itt található tételek a mai napig részei a katolikus teológiának, amire Jézus mondta, hogy így tettétek érvénytelenné Isten Igéjét a ti hagyományotokért. 1. A biblia azt tanítja, hogy ne boruljunk le a szobrok előtt! 2Móz. 20,4-5 Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. A katolikus egyház azt tanítja, hogy csináljunk szobrokat és boruljunk le azok előtt. Megállapíthatjuk, hogy ez nem Isten tanítása. 2. A biblia azt tanítja, hogy minden ember vétkezett, kivéve Jézust! Róm. 3,10-12 amint meg van írva: Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Zsid. 4,15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária bűntelen volt, tehát nem vétkezett. Az Isten Igéje szerint ez nem igaz, mert egyedül Jézus nem vétkezett sem gondolatban, sem cselekedetben! 3. A biblia azt mondja, hogy csak Jézus közvetíthet Isten és ember között! 1Tim. 2,5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus... 1

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint! 3. A biblia azt tanítja, hogy Jézus Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra érvényes. Zsid. 7,27-28 Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul. Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes. A római katolikus egyház azt tanítja, hogy a papok a mise alatt áldozzák fel Krisztust az oltáron. Ez az ún. áldozás amit oly sokszor hallani katolikus emberektől. Az ostia = ostya jelentése szenvedő, ami úgymond a papok által változik Krisztus szenvedő testévé így az ostya az üdvösség közvetítőjévé válik. Ez teljesen ige ellenes gyakorlat és a fehér mágia kategóriájába tartozó cselekedet, bűn. Amikor azt mondják egyszerű katolikus emberek, hogy mennek áldozni, valójában nem tudják mit jelent az áldozás. Senki nem mondja el nekik az igazságot. A biblia szerint nincsen szükség áldozásra, mert Krisztus már feláldoztatott egyszer s mindenkorra. A katolikus úrvacsora alkalmával újra és újra feláldozzák Krisztust. A valódi (bibliai) úrvacsora alkalmával viszont Jézus halálára és feltámadására emlékeznek a keresztények, hálát adva Krisztus megtöretett testéért és drága kifolyt véréért. Zsid. 10,10... az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. Azt is hallani mai katolikus hívőktől amikor betegek, hogy: Nem baj hogy beteg vagyok mert felajánlom a betegségemet a nálam betegebbek gyógyulásáért. Ez szintén nem helyes, mert ilyen a bibliában sehol nem található. Jézus azért kapott korbácsütéseket és sebeket, hogy ma mindannyian egészségesek lehessünk. Egyedül Jézus sebei által van gyógyulásunk és senkinek nem más által. Nem ajánlhatunk fel semmit azért, hogy bárki meggyógyuljon a mi áldozatunk árán, mert a gyógyulás nem tőlünk jön van, hanem Jézustól. Nekünk csak el kell hinnünk a tényt, amit az alábbi igék mondanak: 1Pt. 2,24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Ézs. 53,5... a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 2

4. A biblia azt tanítja, hogy minden keresztény szent és pap. Ef. 1,1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek... így vezeti be Pál apostol a levelét az efezusiakhoz. 1Pt. 2,9 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket... A római katolikus egyház azt tanítja, hogy a szentek és a papok kiváltságos réteg (osztály) a keresztényeken belül. A biblia Istene szerint ez nem igaz. 5. A biblia azt tanítja, hogy minden keresztény tudhatja, hogy örök élete van. 1Jn. 5,12-13 Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. A római katolikus egyház azt tanítja, hogy a keresztények nem tudhatják és nem is kell hogy tudják, hogy van-e örök életük vagy sem. A biblia szerint ez nem igaz, mert a Szentlélek tesz bizonyságot minden hívő szívében az örök életről. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is Zsid. 10,14-15 6. A biblia azt tanítja, hogy ne hívjunk egyetlen vallási vezetőt sem atyának. Mt. 23,9 Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. A katolikus egyház azt tanítja, hogy a papokat és a pápát atyának hívjuk és kezet csókoljunk nekik. Pedig egy valakinek jár csók: Jézus Krisztusnak. Csókoljátok a Fiút. Zsolt. 2,12 7. A biblia azt tanítja, hogy ima közben ne szaporítsuk a szót hiábavaló módon. Mt. 6,7 Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. A katolikus egyház azt tanítja, hogy vég nélkül ismételgess imákat: a Miatyánkot, a Hiszek-egyet, Máriát dicsőítő imákat. Ezek hiábavaló mormolgatások, mert nem Istenhez szóló élő imák szellemből szellembe! 3

8. A biblia azt tanítja, hogy a bűneidet Isten előtt valld meg, mert csak Ő tudja megbocsátani minden bűnödet. Ézs. 43,25 Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Lk. 5,24 Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom, - így szólt a bénához, - kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! A katolikus egyház azt tanítja, hogy a papnak kell megvallanod a bűneidet ahhoz, hogy megbocsátást nyerjél Istennél. A biblia ezzel szemben azt tanítja, hogy menj oda közvetlenül Istenhez, mert nála nyersz bűnbocsánatot közvetlenül. Egyedül ő bocsáthatja meg a bűneidet! 9. A biblia azt tanítja, hogy a megkeresztelkedés előtt az embernek hallania kell az evangéliumot, Jézus parancsolatait és ha megbánta bűneit valamint elfogadta Jézust megváltójának, akkor megkeresztelhető. Mt. 28,19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek... ApCsel. 8,37 (Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. ApCsel. 2,38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. A katolikus egyház azt tanítja, hogy a csecsemőket és a kicsi gyermekeket meg kell keresztelni, mert aki keresztség nélkül hal meg, az a pokolra kerül. Ez egyszerűen a biblia Istene szerint nem igaz! Isten szerint ahhoz, hogy meg lehessen keresztelni valakit, először meg kell ismerni Jézust és bűnbánatra kell jutni. Egy csecsemő erre nem képes, nem tanítható, nem tud bűnbánatra jutni, ezért nem keresztelhető. Viszont ha meghal egy csecsemő, akkor nem igazságtalan az Isten, hogy pokolra juttassa őt, olyan valakit aki nem is hallhatta és érthette meg Krisztus üzenetét! 10. A katolikus egyház által tanított purgatórium, a pokol tornáca és a halottakért elmondott imák sehol nem találhatók meg a bibliában, de az igen, hogy emberi tanításokkal és hagyományokkal ne tegyétek érvénytelenné Isten beszédét. Jézus mondta a képmutató farizeusoknak, hogy érvénytelenné tettétek Isten igéjét a zsidó hagyományotok kedvéért! 4

Mt. 15,6 Így tettétek érvénytelenné Isten Igéjét a ti hagyományotokért. A római katolikus egyház azt tanítja, hogy a pápa az egyház feje és püspöke minden püspöknek. Ez az antikrisztus tanítása, amit még az 540 és 604 között élt Nagy Gergely pápa is elismert. Ő volt egyike az utolsó négy eredeti katolikus doktornak, aki Szent Gergelyként vált ismertté. Ezt írta: Bizonyosan állítom azt, hogy bárki, aki egyetemes püspöknek nevezi magát, vagy aki azt szeretné, hogy annak tekintsék és szólítsák, az öntelt és az antikrisztus előfutára. Befejezésül: Az Isten azt szeretné, hogy tiszteljük az ő beszédét a bibliát és ne helyezzünk emberi tanításokat fölé. Miért? Mert tudja, hogy csak az IGE által menekülhetünk meg minden hazugságtól és állhat helyre mindannyiunk élete. Legyél áldott Te is aki most ezt az anyagot elolvastad és épüljön fel az életed a Szentháromság Istenének dicsőségére! 5