A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Hasonló dokumentumok
A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

NAGYKANIZSAI PIARISTA ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

VÁCZI PÁL Sport-támogató és tehetségkutató Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

VIGYÉL HAZA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

PRO ENERGIA ALAPÍTV ÁNY. módosított, egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ O KI RA TA

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

EGYÜTT BEREMENDÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

E L Ő T E R J E S Z T É S

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÉKESFEHÉRVÁRI REPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

ESZTERGOM ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Bankszámlaszám:

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

,<,.- "A MAGY AR MÉRNÖKKÉPZÉS KORSZERŰSÍT~~E1~' f.! ALAPÍTVÁNY módosított, egységes szerkezetbe foglalt

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A KÉZMŰIPARI MŰVÉSZETI DIÁK ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 103/2011. (XI. 30.) közgyűlési határozata a Cultura Oeonomica Alapítvány alapító okiratának módosításáról:

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT 2 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA 1 AZ ALAPÍTÓ ADATAI 2.1 AZ ALAPÍTVÁNY NEVE: 2.2 AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE: 2.3 AZ ALAPÍTVÁNY JOGÁLLÁSA:

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítvány székhelye: 1012 Budapest, Kuny Domokos utca 4/D.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

Preambulum ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az alapító. 2. Az Alapítvány adatai. 3. Az Alapítvány célja

Alapító Okirat Módosítása

Stephen W. Kuffler Kutatási Alapítvány

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY AZ ALLERGIA MENTES ÉLETÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

57/2011. (VI. 16.) Kgy. határozat. A Cultura Oeconomica Alapítvány alapító okiratának módosítása

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

A MAGYAR CSALADOKÉRT, A MEGMARADÁSÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Smith-Lemli-Opitz Szindrómás Gyermekekért Alapítvány. Alapító Okirata

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. alapítványt

ALAPÍTÓ OKIRAT AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 1. Az Alapítvány neve: Jelky András Ruhaipari és Művészeti. Jelky Szakközépiskola Alapítvány

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapító neve, címe: Dr. Dobrik István Miskolc, Topiczer János u Az Alapítvány neve: Múzsák Kertje Alapítvány

Harmonikus Életért Közalapítvány Alapító Okirata

TEHETSÉGEKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

1. Az Alapítók neve és székhelye, rendelkezés az alapítói jogokról

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

(A jelen Alapító Okirat február 8.-án elfogadott változásait vastag dőlt szedés jelzi)

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Átírás:

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány Alapító okirat 5. módosított (2010. szeptember 27.) Praeambulum Alulírott Alapító attól a felismeréstől vezérelve, hogy a magyar társadalomban a demokratikus politikai kultúra fejlesztését megvalósítsam, a Ptk. 74. A-G -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján az alábbi Alapítvány létrehozását határoztam el. 1.) Az Alapító: Dénes Iván Zoltán cím: 1112. Budapest, Beregszász út 62. fszt. 2. Levelezési címe: 1410. Budapest, Pf. 184. 2.) Az Alapítvány neve: A Szellemi Köztársaságért Alapítvány 3.) Az Alapítvány székhelye: 1116. Budapest, Fehérvári út 195. VI. 66. Postacíme: 1410 Budapest, Pf. 184. Elérhetősége: nerzs@t-online.hu 4.) Az Alapítvány célja: - a demokratikus viselkedési, magatartási és közéleti kultúra, a pozitív egyéni és közösségi magatartásminták, az egyenrangú emberi kapcsolatok feltételei, az együttműködési készségek fejlesztése - A Bibó István Szellemi Műhely kiemelt támogatása - Bibó István életművének, szellemi örökségének feldolgozása, illetve az ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység, kutatás végzése, támogatása - Az európai és észak-amerikai szellemi örökség, a zsidó-keresztény alapozottságú demokratikus politikai kultúra, az euroatlanti gondolat tudományos igényű népszerűsítése, az Európai Unióval kapcsolatos kutatások ösztönzése

- A totalitárius rendszerekkel és a terrorizmussal szembeni demokratikus összefogással, így az Észak-atlanti Szerződés szervezetével (NATO) összefüggő kutatások elősegítése - A kisebbségi léttel, a kollektív jogokkal kapcsolatos európai kérdések feltárása - A XIX-XX. századi észak-amerikai, európai és magyar demokratikus eszmetörténeti örökség ápolása, feldolgozása, összehasonlító vizsgálatok elvégzésének ösztönzése - Az előző pontokban célként meghatározott témákban tudományos konferenciák, tanulmányi napok szervezése, lebonyolítása - Az Alapítvány céljainak megvalósítása során összeállított és megírt könyvek, jegyzetek, tanulmányok megjelentetése, kiadása és az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzése - A kiadott könyvek médiákban, nyilvánosság előtti bemutatása,- könyvbemutatók szervezése, lebonyolítása, és az ehhez kapcsolódó munkák ellátása. Az Alapítvány besorolási kategóriája: közhasznú szervezet Az Alapítvány által végzendő közhasznú tevékenység (az 1997. évi CLVI. törvény 26. -ának c) pontja alapján): 3. tudományos tevékenység, kutatás 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés 5. kulturális tevékenység 6. kulturális örökség megóvása 5.) Az Alapítvány induló vagyona: az Alapító által rendelkezésre bocsátott 100.000.- Forint, azaz Egyszázezer forint, mely összeget a Budapest Bank fiókjánál az Alapítvány nyilvántartásba vételéig letéti bankszámlán helyezett el. 5.1. Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében az Alapítvány teljes vagyona felhasználható. 5.2. Az Alapítványhoz bármely bel- és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha az Alapítvány céljaival egyetért, és azt anyagilag támogatni kívánja. 2

5.3. Az esetleges külföldi támogatásoknak valutában történő kezelésére külön devizaszámlát nyit és az azon lévő, illetve oda befolyó összeget devizában is felhasználhatja. 5.4. Az Alapítvány pénzbeli és dologi támogatásokat is elfogadhat, elfogadásáról a Kuratórium dönt. 5.5. Az Alapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. 5.6. Az Alapítvány támogatást egyéni kérelmek vagy pályázatok alapján nyújthat. A támogatott személyek vagy szervezetek tevékenysége az alapítványi célokhoz kapcsolódik, azok megvalósítását segíti. 5.7. Az Alapítvány bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. 5.8. Az Alapítvány ösztöndíjat és egyszeri támogatást is nyújthat, valamint az alapítványi célok mind hatékonyabb megvalósítása érdekében fő- és mellékállású alkalmazottat is foglalkoztathat. 5.9. Az Alapítvány vállalkozói tevékenységet is folytathat, amely azonban nem lehet az Alapítvány fő tevékenysége. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapítványi célokban megfogalmazott tevékenységekre használja fel. 5.10. Az Alapítvány nyilvántartásaira egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni. 3

6.) Az Alapítvány kezelő szerve: a Kuratórium, amelynek létszáma 5 fő. 6.1. Az Alapítvány Kuratóriumának tagjai: 1. Perecz László cím: 1116. Fehérvári út 168-178. A. III.20. 2. Mester Béla cím: 1142 Budapest, Rákosszeg park 4. III. 606. 3. Csepregi András cím: 1238. Budapest, Török u. 34/B. 4. Nagy Erzsébet cím: 1116 Budapest, Fehérvári út 195. VI. 66. 5. Kovács Gábor cím: 3000. Hatvan, Kastélykert u.3. Az Alapítvány képviselője: Nagy Erzsébet Az Alapítvány kuratóriumának elnöke: Perecz László A kuratóriumi tagokat az Alapító határozatlan időre kéri fel, amely megbízatás csak indokolt esetben (74/C.. (6) bekezdés) vonható vissza. A kuratórium tagjai indokolt esetben költségtérítésben részesülhetnek. Nem jelölhető ki, illetve nem hozható létre olyan kezelő szerv (kuratórium), amelyben az Alapító - közvetlenül vagy közvetve - az Alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat. (Ptk. 74/C.. (3) bekezdés.) 6.2. A Kuratórium dönt a pénz és más alapítványi tulajdonban lévő eszközök alapítványi célnak megfelelő felhasználásáról, támogatások odaítéléséről, pályázatok kiírásáról, elszámolások bekéréséről, csatlakozások elfogadásáról. Jogköre továbbá saját működési rendjének kialakítása. 4

6.3. A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább három alkalommal ülésezik, valamint évente egy alkalommal tájékoztathatja az Alapítót az Alapítvány munkájáról, különös tekintettel az alapítványi vagyon kezelésére és felhasználására. 6.4. A Kuratóriumot az elnök, vagy bármely két kuratóriumi tag írásban, együttesen hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább nyolc nappal az ülés időpontját megelőzően írásban értesülnek és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. A meghívónak tartalmaznia kell a napirendi pontokat. 6.5. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium akkor határozatképes, ha a szabályszerűen összehívott ülésen a határozat meghozatalakor a tagok 3/5-e jelen van. A Kuratórium döntéseit, nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést egyhangulag fogadja el. 6.6. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója /Ptk. 685.. b./, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján - kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy - bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet az Alapítvány vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Az Alapító a tisztségviselők felkérésekor figyelembe veszi a Khtv. 8. és 9. -ában írott összeférhetetlenségi szabályokat. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 5

6.7. A kuratóriumi ülésekről minden esetben emlékeztető, jegyzőkönyv és nyilvántartás készül, amelyből megállapítható a Kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye). A jegyzőkönyv tartalmazza az ülésen hozott határozatokat sorszámmal ellátva. Az emlékeztetőt és a jegyzőkönyvet mint a határozatok nyilvántartását szolgáló okiratot, lefűzve és sorszámozva kell az Alapítvány iratai között megőrizni. Folyamatos kezelését az Alapítvány képviselője, Nagy Erzsébet látja el. A Kuratórium döntéseit a döntés időpontját követő két héten belül írásban - igazolható módon - közli az érintettekkel, valamint az Alapítvány honlapján www.bibomuhely.hu nyilvánosságra hozza. Az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba az Alapítvány székhelyén - az Alapítvány képviselőjével előzetesen egyeztetett időpontban - bárki betekinthet, arról saját költségére másolatot készíthet. A Kuratórium évente egyszer az Alapítvány honlapján www.bibomuhely.hu vagy egy országos napilapban nyilvánosságra hozza az Alapítvány szolgáltatásainak igénybevételi módját, a működés módját, a támogatási lehetőségeket, illetve azok mértékét és feltételeit, valamint a működésről készült szakmai-pénzügyi beszámolót. Az Alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. 7.) Felügyelő Bizottság Az Alapítvány éves bevétele várhatóan nem haladja meg az ötmillió forintot, ezért az Alapító elkülönült felügyelő szervet nem hoz létre, amennyiben az Alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot az 1997. évi CLVI. törvény 10. (1) bekezdése alapján a vezető szervtől elkülönült felügyeleti szervet köteles létrehozni. 8.) Az Alapítvány köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. 6

A közhasznúsági jelentés tartalmazza: - a számviteli beszámolót, - a költségvetési támogatás felhasználását, - a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, - cél szerinti juttatások kimutatását, - a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától kapott támogatás mértékét, - a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét, - a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. Az Alapítvány éves beszámolójának jóváhagyása a közhasznúsági jelentés elfogadásával egyidejűleg, tárgyévet követő év május 31. napjáig a Kuratórium egyhangú döntése alapján történik. 9.) Az Alapítvány vagyona felett utalványozási joggal a Kuratórium bármely két - az Alapítóval függőségi viszonyban nem álló- tagja együttesen rendelkezik, akik megfelelnek a Ptk 74/C.. (3) bekezdésében foglaltaknak. 10.) Az Alapítvány esetleges megszűnése esetén a Ptk. 74./E -a az irányadó. 11.) Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetve azoktól támogatást nem kap, továbbá országgyűlési képviselői, valamint megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít és nem támogat. 12.) Amennyiben az Alapítvány befektetési tevékenységet végez, a Kuratórium Befektetési Szabályzatot készít és azt egyhangúlag fogadja el. 13.) A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben az 1987. évi 11.sz. törvényerejű rendelettel módosított Ptk. 74/A-74/F. paragrafusai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény szerint kell eljárni. 7

14.) Az Alapítvány kuratóriuma vagy annak tisztségviselője által a feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott káráért az Alapítvány felelős. A tisztségviselő az általa e minőségben az Alapítványnak okozott káráért a polgári jog általános szabályai szerint felel. Jelen Alapítvány a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vételével jön létre. Budapest, 2010. szeptember 27.... Alapító Előttünk, mint tanúk előtt: 1.... 2.... 8