BEMUTATKOZÁS DUBECZ GYÖRGY BIM manager BIM Consulting Services Kft. ügyvezető
A FELADAT MEGHATÁROZÁSA 40/2012 (XII. 21.) KIM utasítása a kormányablakok fizikai kialakításával összefüggő feladatokról 4. Az ügyfélbarát közigazgatás mielőbbi megvalósulása és az ezt szolgáló kormányablakok kialakítása érdekében a fizikai kialakítással összefüggő feladatokat a miniszteri biztos a Hivatal közreműködésével valósítja meg. 5. A miniszteri biztos a Hivatal közreműködésével ellátja a kormányablakok és a munkaügyi kirendeltségek megvalósítását célzó hazai, illetve európai uniós pályázatok és források kezelését, valamint a komplex tervezési munkákat, azok teljes körű felügyeletét és irányítását, ide értve az épületek akadálymentesítési tervezését és a tervezői művezetést is, illetve az építési beruházások bonyolítását, valamint a műszaki ellenőrzést. 6. A kormányablakok arculati elemeinek egységes kialakításával, illetve az ehhez kapcsolódó bútorzat beszerzéséhez szükséges közbeszerzések kiírásával, valamint a (központosított) beszerzések bonyolításával kapcsolatos feladatokat a miniszteri biztos a Hivatal közreműködésével látja el.
A GYAKORLATBAN 296 településen 20 megyében 364 helyszínen munkaállomás
A GYAKORLATBAN A projektiroda keretein belül mintegy 97 fő végez munkát. Ebből: Szakmai megvalósítók: 86 fő építész-tervezők: 51 fő (ebből 31 fő a vidéki kormányhivatalokban) szakági tervezők (költségvetés készítő, gépész tervező, statikus, villamos tervező, műemlékvédelmi szakértő, tűzvédelmi tervező): 27 fő
AZ ÉPÍTÉSZEK
A FOLYAMAT A helyszínek kialakításának menete FELMÉRÉSI TERV ENGEDÉLYEZÉSI TERV KIVITELEZÉSI TERV PÁLYÁZTATÁS, KIVITELEZÉS
A NEHÉZSÉGEK - Folyamatos változások tervezés közben is - Alacsony költségvetés, kompromisszumok keresése - Szoros határidők - 364 különböző épület - Eltérő helyi szabályozások - Közbeszerzési előírások egész sora
A KOORDINÁLÁS NEHÉZSÉGEI - Változások központi követése - Egységes rajzi megjelenés - Egységes arculat betartása - Tervezés összehangolása - Kommunikáció a társtervezőkkel - Kivitelezési költségek kordában tartása
A PROJEKT FELÉPÍTÉSE PARTNER PARTNER PROJEKTIRODA MEGYÉK MEGYÉK MEGYÉK MEGYÉK MEGYÉK
AZ ARCHITEKTÚRA PARTNER ArchiCAD BIM SZERVER TANÁCSADÓ 1 2 3 4 ÉPÍTÉSZ ÉPÍTÉSZ TÁRSTERVEZŐK ÉPÍTÉSZ ÉPÍTÉSZ
AZ ARCHICAD BIM TERVEZÉSI FILOZÓFIA
AZ ARCHICAD BIM ELŐNYEI A tervek a központi szerveren, a tervezők számára elérhető helyen vannak. Egy terven egyszerre több ember is dolgozhat. A tervezési sablon lehetővé teszi az egységes megjelenést. A 3D-s modellből leképzett tervlapok könnyen kezelhetővé teszik a változások követését és lehetőséget adnak az azonnali publikálásra. Egyetlen felépített virtuális modellből publikálható minden terv. (felmérési, engedélyezési, bontási, kiviteli, bútor, elektromos stb.) A központi elemkönyvtár segítségével minden felhasználó által rögtön elérhetővé válnak az új elemek, illetve a változó elemek központilag egy lépésben lecserélhetőek! A projekt végén az üzemeltetés tovább tudja használni a modellt.
AZ ARCHICAD BIM TOVÁBBI ELŐNYEI A hálózati architektúra rendelkezésre állt, nem kellett kiépíteni A BIM rendszer kész megoldást kínál a tervezői hálózat kialakítására Graphisoft gyors megoldást kínál a szoftverek leszállítására A szoftver telepítése gyors és egyszerű A szoftver üzemeltetésének több éves tapasztalatával rendelkező viszonteladó partner, a PirCAD kft. azonnal rendelkezésre áll az első lépésektől A szoftver elég elterjedt ahhoz, hogy a megfelelő számú, hozzáértő tervezőt lehessen alkalmazni
AMI ELKÉSZÜLT EDDIG 398 FELMÉRÉSI TERV HÉVÍZ
AMI ELKÉSZÜLT EDDIG 223 ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS HEGYVIDÉK KÖZPONT
AMI ELKÉSZÜLT EDDIG 145 KIVITELI TERV DEBRECEN
AMI ELKÉSZÜLT EDDIG 55 ÁTADOTT KORMÁNYABLAK SALGÓTARJÁN
A TAPASZTALATOK Már az első vonalak meghúzásától minden nyomon követhető Az ArchiCAD ismeretre is kiterjedő felvételi eljárás és az oktatások segítségével a tervezői csapat rövid idő alatt egy szintre hozható A csapatmunka lehetőséget ad, hogy a központból is bejelentkezve a tervbe, távolról is lehessen konzultálni A jogosultságok korlátozásával és a sablon fájlokkal elérhető, hogy minden terv azonos megjelenést kapjon és az építésztől ne vegyenek el időt a beállítások A sok automatizálási lehetőség a programban nagyon hatékony munkát tesz lehetővé, a tervező a helyszínek kialakítására koncentrálhat
A TAPASZTALATOK Több mint 1.10 TB adat gyűlt össze eddig a BIM szerveren A központi szerver és a hálózati fölépítés lehetővé teszi, hogy helyszíntől függetlenül át lehessen csoportosítani a tervezési kapacitást. A modellből bármikor lehet különböző részletességű terveket publikálni ezért nem kell külön megrajzolni az engedélyezési és a kiviteli tervet. A központi konszignációs modullal lehetővé vált, hogy a konszignációs rajzokat egy helyen módosítva minden tervben automatikusan frissüljenek. A 3D-s modellként készülő tervekhez, igény esetén, rövid idő alatt elkészíthetőek a látványtervek.
A BIM-EN TÚL A szakági tervezők annyi féle és verziójú programmal dolgoznak, hogy a szakági terveket nem sikerült modellben tartani. Mivel az ArchiCAD BIM szerver nem támogatja a szöveges formátumok tárolását, a tervdokumentációt végül felhőben levő tárhelyen kellett.pfd formátumban összerakni. Mivel a BIM szerveren közel 400 terven 70 ember dolgozik, nem lehet lekövetni, hogy ki, melyik terven dolgozik éppen, ezért kénytelenek voltunk a heti jelentések elkészítésével a tervezőket terhelni.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!