Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott a Kormány javaslatára. 2007-ben, amikor Budaörs után Biatorbágy és Törökbálint várossá válását ünnepeltük, magamban arra gondoltam, hogy Zsámbék lehet a következő település a városok sorában. Az elmúlt hét végén Csanádpalotán vettem részt az újonnan várossá lett település ünnepén. A polgármester büszkén említette, hogy Csongrád megye 10. városának avatására került sor. Itt pedig most csak a választókörzetem 4. városát avatjuk. Sokan kérdőjelekkel, fanyalogva fogadják a városi cím adományozását. Ha a lakosságszámból indulunk ki, akkor valóban egyre kisebb lélekszámú települések válnak várossá. Ugyanakkor nem lehet csak egyetlen mutatóból kiindulni. Úgy, ahogyan az élet más területén verseny van, a települések között is van
rivalizálás. A várossá nyilvánítás egy megmérettetés eredménye. A Zsámbékon élők és az itt dolgozók legyenek büszkék arra, hogy ebben a versenyben sikeresen szerepeltek. Természetesen ebben az ünnepi pillanatban reálisan kell visszatekinteni a múltba, Zsámbék múltjába. Ha realisták vagyunk akkor be kell valljuk, hogy a település fejlődése nem volt folyamatos, az időben nem volt arányos - mondhatjuk egyértelműbben: ellentmondásos volt. Délben a sírjánál emlékeztünk Zink Imrére, az egykori tanácselnökre, a háromszor megválasztott polgármesterre. 16 évig irányította a települést és nyugodtan mondhatjuk: 1999-ben bekövetkezett haláláig Zsámbék elérte a városi szintet. Kiépült a teljes infrastruktúra, jól működtek az önkormányzati intézmények, felfelé ívelt a településen nyüzsgő életet biztosító főiskola, létrejött a Gungl József zeneiskola. A német nemzetiség közösségének új otthona lett, a romtemplom állagromlását - ha szakmailag ellentmondásosan is - de jelentős ráfordítással megakadályoztuk. A művelődési ház már akkor városi szintű programokat szervezett, a civil közösségek aktív életet éltek. A Zsámbéki Szombatok programja országos ismertséget biztosított a településnek. A helyi művészek megkülönböztetés
nélkül megtalálták számításukat a faluban. Zink Imre vágya akkor még nem teljesülhetett, halála jelentős űrt keletkeztetett a városiasodó településen. Nem kívánom ebben az ünnepi pillanatban azt az időszakot visszaidézni, a zsámbéki emberek bölcsessége - ha kicsit lassan is - rendezte az egy helyben topogást. Két fájó momentumot mégiscsak szóba kell hoznom: A település önkormányzata semmilyen ellenállást nem tanúsított a főiskola megszüntetésénél. És lehet, hogy kevesen tudják, hogy Pusztazámor önkormányzatának évek óta tartó segítsége nélkül ma már nem működne a Zsámbéki Szombatok - most már igaz más néven futó - kulturális programja. 2006-ban meglehetősen nehéz helyzetet kellett kezelnie a most funkcióban lévő önkormányzatnak. Nyilván polgármester úr is tisztában van azzal, hogy a most megszerzett városi cím nem jelenti a kánaánt. Zsámbék térségi szerepe ezzel a ranggal megerősödik, s nekünk, akik a fejlődést alakítani tudjuk, sok a teendőnk. Meg kell építeni az új óvodát, amelyhez a kormány jóvoltából a forrás az önkormányzat számláján rendelkezésre áll.
2010 végéig reményeim szerint el fog készülni a Zsámbéki-medencét elkerülő út első nyolc kilométeres szakasza, amelyről a kormánydöntés már megszületett. Erősítenünk kell a közbiztonság feltételeit, ezért fontos célkitűzés, hogy a budakeszi rendőrőrs Zsámbékon működjön tovább. Segíteni kell a közel egy milliárd forintért felújított kastély vagyonkezelőjét, hogy újra felsőfokú oktatás legyen a volt főiskola helyén. Meg kell adnunk minden támogatást Mátyás Irénkének, a kultúra zsámbéki letéteményesének, hogy csodálatra méltó tervét a volt hadibázison megvalósítsa. Természetesen Zink Imre emlékéhez hűen mindent meg kell tennünk, hogy a német nemzetiségi hagyományok magas szintű megőrzése biztosított legyen. Gondunk kell legyen arra, hogy a zsámbék sportjáért áldozatot vállalók ne maradjanak támasz nélkül. Talán mindezek előtt legfontosabb feladatunk, hogy a zsámbéki gyermekeknek, diákoknak még méltóbb körülményeket biztosítsunk a tanuláshoz.
A városi rang egy elismerés és egy kötelezettség is egyben. Ma örüljünk az elismerésnek, és közös összefogással tegyünk meg mindent annak érdekében hogy a természetesen nem teljes körűen felsorolt feladatainkat a zsámbékiak legnagyobb megelégedésére, a lehető leghamarabb teljesítsük. A várossá avatási ünnepet használjuk fel arra, hogy ezen jeles eseménytől kezdődően nem a gyanakvás, a szembenállás, hanem a jóindulat, az együttműködés lesz meghatározó a város életében.