Bevezető ima! I. konták! Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese!# I. ikosz!

Hasonló dokumentumok
Akatiszt a legszentebb Istenszülő Szűz Máriához

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Arcodat keresem, Uram!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

A Krisztus-dicséret felépítése

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

ADVENT ESTI DICSÉRET

Akathiszt az édes-énekű Román atyához

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

2018. jún.3. Úrnapja 22.

Erről az Imakönyvről

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

A MISE RENDJE MAGYARUL

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

A tanévzáró istentisztelet felépítése

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Csak az Isten kegyelme segíthet

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Paraklisz. könyörgő ájtatosság az Istenszülő Szűz Máriához. Áldott a mi Istenünk, öröktől fogva, most és mindenkor és örökkön-örökké!

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

December 9. A szeplőtelen Istenszülő édesanyjának, Szent Annának csodálatos foganása

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Hanukka és Karácsony

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

ISTENI CÍM A BIBLIÁBAN

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

Bérmálási vizsgakérdések

Jézus 5 mély sebéhez ima:

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

Új Szent Efrém Akathisztosza

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Létezik-e Antikrisztus?

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Amikor az Úr megnyitja szemünket

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

A keresztelés szertartása

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Átírás:

AKATHISZTOSZ HIMNUSZ Tropár, 4 hang Siessünk buzgón az Istenszülőhöz / mi bűnösök és lealázottak. / és boruljunk le bűneinket töredelmesen megbánván, / lelkünk mélyéből kiáltsuk: / Könyörülj rajtunk és segíts ó Királynőnk, / íme, bűneink tengerében mindjárt elveszünk, / ne hagyd védtelenül szolgáidat / mert te vagy a mi egyedüli védelmezőnk. Bevezető ima Ó, legszentebb Nagyasszonyunk, tisztaságos Istenszülő Szűz, Urunk Istenünknek, Jézus Krisztusnak anyja Mielőtt megkezdeném e hozzád intézett méltatlan imádságomat, leborulok előtted, mint királyunk anyja előtt, és hozzád esedezem, ég és föld királyának anyja Fogadd el, vidd azt az uralkodó király, a mindenek Ura, a te Fiad, az Isten elé, és kérj bocsánatot minden vétkünkért Adj életünknek megigazulást, és végezetül a túlvilágon lakozó ellenségek zaklatásától mentes elköltözést Közbenjárásod által add meg, hogy a mennyország Istenhez vezető ajtaja megnyíljék előttünk, hogy ott a paradicsomi táplálék élvezetében, a hegyen épült városnak, a magasságbeli, mindenekfelett ékes Jeruzsálemnek vigasságában és kimondhatatlan szépségében, a hármasfényű Szentháromság tündöklésében s az angyalok énekének édes hangjában gyönyörködhessünk Tégy minket e dicsőség és öröm örököseivé és minden szentek sorsosaivá, mert, mint a mindenható Király anyja, mindent megtehetsz Azért most, kiváltképp pedig ez órában, ó mindenekfelett irgalmas Nagyasszonyunk, hallgass meg minket Úrnőnk, királynénk, előtted vagyunk, figyelmezz reánk, kik a következő imádságos éneket mutatjuk be neked. I. konták Mint bátor hadvezérnek győzelmi éneket/ s mint megszabadítónknak minden rossztól,/ hálaadó imát zengünk néked Istenszülő,/ s ki legyőzhetetlenül hatalmas vagy,/ kérünk téged, mentsd meg a te szolgáidat minden bajtól,/ hogy teljes szívből énekeljük néked:/ Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese I. ikosz A trónálló angyal elküldetett a mennyből, hogy így köszöntse az Istenszülőt: Üdvözlégy, és látván téged, Urunk, már előre megtestesülten, elcsodálkozott, $1

és megállva, szellemi hangon ily módon köszönté őt: -`vvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvccccccccccccccccc58vv6vvvvv%&(vvvvvvvvv864vvvvvvvv75vvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvvvvccccccccccccccccc] Üdvözlégy, ki által öröm derül föl reánk -`vvvwryvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv257vvvvvvvv@^*vvvvvvvv257vvvvvvv246vvvvvv%&vvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv] Üdvözlégy, ki által megsemmisül az átok -`vvvetvvvvvvvvvvcccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccc36vv4vvvvvvvvv&%vvvvv@246vvvvvvv35vvvvvé$@vvvvvvvv] Üdvözlégy, ki által az elesett Ádám új életre szólíttatik -`@vvbnwrvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv<35ccccvvm$^vvvvvvvvvvvvv<35vvvvvv<24vvvvvvv%vvvvvvvwrycccc] Üdvözlégy, ki által Éva megszabadul könnye- i-től Üdvözlégy, magasság, melyet emberi gondolat föl nem ér Üdvözlégy, mélység, melyet angyali szemek sem láthatnak be Üdvözlégy, ki a mennyei Király trónja vagy Üdvözlégy, mert hordozod azt, ki fönntart mindeneket Üdvözlégy, csillag, ki előre jelezted a napot Üdvözlégy, isteni megtestesülés edénye Üdvözlégy, mert általad megújul a teremtmény Üdvözlégy, mert általad imádjuk leborulva a Teremtőt -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese I. konták Tudván öntisztaságát a Szent Szűz, bátran mondja Gábrielnek: dicső szavaid érthetetlenek lelkem előtt, miképpen beszélhetsz ugyanis természetfeletti foganást követõ szülésről, énekelve: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja $2

II. ikosz A megfoghatatlan értelmet megérteni akarván a Szűz, így szólt a szolgálattevő angyalhoz: Miképp lehetséges, mondd meg nekem, hogy én a tiszta Szűz fiat szüljek? Amaz félve felelt neki így énekelve: Üdvözlégy, beavatottja a titokzatos tervnek Üdvözlégy, hittel kérők meghallgatása Üdvözlégy, Krisztus csodáinak kezdete Üdvözlégy, az ő hittitkainak kezdőpontja Üdvözlégy, mennyei lépcső, melyen alászállott az Isten Üdvözlégy, híd, ki a földieket az égbe átvezeted Üdvözlégy, csoda, melyről az angyalok sokat beszéltek Üdvözlégy, gonosz szellemek vérző sebe, mely miatt azok sokat sírnak Üdvözlégy, ki a világosságot kifejezhetetlen módon szülted Üdvözlégy, mert senkinek el nem mondtad miként Üdvözlégy, ki a bölcsek értelmét meghaladod Üdvözlégy, ki a hívők értelmét fénysugarakkal árasztod el -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese II. konták A Magasságbelinek ereje árnyékozá meg akkor a Szüzet, hogy anyává legyen, és őt mindazok számára termő földdé téve, kik üdvösséget akarnak aratni, midőn így énekelnek: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja III. ikosz Istent méhébe fogadván a Szűz fölsietett Erzsébethez, ennek magzata pedig rögtön megismervén az ő köszöntését, örvendett és megmozdulván mintha $3

énekelne, így kiáltott az Istenszülőhöz: Üdvözlégy, a hervadhatatlan szőlővessző tőkéje Üdvözlégy, a halhatatlan gyümölcs birtokosa Üdvözlégy, ki az emberszerető földművest gondozod Üdvözlégy, ki a mi életünk gondozóját szülted Üdvözlégy, szántóföld, melyen az irgalom bősége termett meg Üdvözlégy, asztal, ki lelki megtisztulásunk bőségét hordozod Üdvözlégy, mert általad az édeni eledel rétje virágzik fel Üdvözlégy, mert révpartot készítesz a lelkeknek Üdvözlégy, imádság kedvesen fogadott illatáldozata Üdvözlégy, ki által az egész világ megtisztul a bűntől Üdvözlégy, mert általad az Istennek a halandók iránti jóakarata nyilvánult Üdvözlégy, mert általad a halandók bizalommal közeledhetnek az Istenhez -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese III. konták A kétkedő gondolatok vihara dúlván lelkében, megzavarodott a tisztaéletű József, tisztának ismert téged, de azt vélte, hogy erőszakot szenvedtél ó Szeplőtelen. Midőn azonban megtudta, hogy te a Szentlélektől fogantál, felkiáltott: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja IV. ikosz Megtudták a pásztorok az angyalok énekéből, hogy Krisztus testet öltve hozzánk érkezett, siettek hozzá, mint pásztorhoz, és látták, hogy ő, mint szeplőtelen Bárány, Mária kebelén táplálkozik, kihez énekelve így szólottak: $4

Üdvözlégy, ki anyja vagy a Báránynak és Pásztornak Üdvözlégy, lelki bárányoknak akla Üdvözlégy, láthatatlan ellenségeink elhárítója Üdvözlégy, mert általad megnyíltak a Paradicsom ajtajai Üdvözlégy, mert általad a mennyeiek együtt örvendeznek a földiekkel Üdvözlégy, mert általad a földiek együtt vigadnak az égiekkel Üdvözlégy, mert általad lettek az apostolok az Ige bátor hirdetői Üdvözlégy, vértanúk legyőzhetetlen bátorsága Üdvözlégy, hitünk erős védfala Üdvözlégy, ki által a kegyelmet világosan megismertük Üdvözlégy, mert általad megszégyenült a pokol Üdvözlégy, mert általad dicsőségbe öltöztünk -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese IV. konták Meglátván a bölcsek az Istentől küldött csillagot, követték annak sugarait és szövétnekül használván azt, keresték vele az erős Királyt, midőn pedig elérkeztek az Elérhetetlenhez, megörvendezve énekelték neki: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja V. ikosz Midőn ama káldeabeliek a Szűz karján látták azt, aki kezével alkotta az embereket, és bár szolgai alakot vett fel, mégis megismerték benne az Uralkodót, ajándékokkal igyekeztek neki szolgálni és a boldogságost így énekelték: Üdvözlégy, soha le nem nyugvó csillagnak anyja Üdvözlégy, titokzatos Napnak hajnala Üdvözlégy, ki a tévelygés tüzét kioltottad $5

Üdvözlégy, ki által a Szentháromság titka megvilágosodott Üdvözlégy, ki lelkünk embertelen zsarnokát a hatalomból kivetetted Üdvözlégy, ki emberszerető Urunkká tetted Krisztust Üdvözlégy, ki megmentettél a pogány vallástól Üdvözlégy, ki a fertelmes tettekből kiemelsz Üdvözlégy, ki a tűz imádását megszüntetted Üdvözlégy, ki a szenvedélyek lángját megenyhíted Üdvözlégy, ki a hivőket tiszta életre tanítod Üdvözlégy, minden nemzedék öröme -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese V. konták Isteni ihletettségű apostolokká lettek a keleti bölcsek, visszatértek Babilonba, foganatosították ott jövendölésedet, hirdettek téged mindenkinek, mint valódi Messiást. Elhagyták a hiú beszédű Heródest, ki nem tudta énekelni: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja VI. ikosz Földerítvén Egyiptomban az igazság világosságát, elűzted a tévedés sötétségét, az ő bálványaik ugyanis nem bírták el erődet Üdvözítő, összedőltek, és akik azoktól megszabadultak így kiáltottak az Istenszülőhöz: Üdvözlégy, embereknek fölemelője Üdvözlégy, gonosz szellemek bukása Üdvözlégy, ki letiportad a csalárdság hatalmát Üdvözlégy, ki leleplezted a bálványok hiúságát Üdvözlégy, tenger, melyben elmerült a szellemi fáraó Üdvözlégy, kőszikla, melyből a szomjúhozók az élet italát nyerték $6

Üdvözlégy, tűzoszlop, ki a sötétségben levőket vezérled Üdvözlégy, a világnak az égboltnál is terjedelmesebb védősátora Üdvözlégy, mannánál kedvesebb étel Üdvözlégy, szent örömök szolgálója Üdvözlégy, ígéret földje Üdvözlégy, tejjel és mézzel folyó ország -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese VI. konták Midőn Simeon ebből a hiúságos életből ki akart költözni, mint csecsemőt kezeibe adtak téged, de ő megismerte benned a tökéletes Istent, azért csodálkozva kimondhatatlan bölcsességeden így kiáltott: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja VII. ikosz Új teremtményt mutatott föl a Teremtő nekünk, kik általa vagyunk, midőn természetfeletti módon megjelent, és megőrizte Szülőjének tisztaságát, amint volt, szeplőtelenül, hogy látva e csodát énekeljük: Üdvözlégy, hervadhatatlanság virága Üdvözlégy, önmérséklet koronája Üdvözlégy, ki felragyogtattad a feltámadás jelét Üdvözlégy, angyali élet példája Üdvözlégy, fényes termékenységű fa, melyről a hívek táplálkoznak Üdvözlégy, áldott árnyékot adó lombos fa, mely sokakat betakar Üdvözlégy, mert méhedben hordoztad azt, ki a fogságban levőket kiszabadítja Üdvözlégy, mert a tévelygők tanítóját szülted $7

Üdvözlégy, mert az igazságos Bírót megengeszteled Üdvözlégy, mert sok bűnösnek megbocsátást szerzel Üdvözlégy, reményfogyottak öltözete Üdvözlégy, szeretet, mely minden vágyat legyőz -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese VII. konták Különös születést látván emeljük a mennyeiekhez elménket és különítsük el magunkat a világtól, mert a Magasságbeli azért jelent meg a földön, mint alázatos ember, hogy a magasságba vonzzon minket, kik neki énekeljük: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja VIII. ikosz Egészen alant volt a leírhatatlan Ige, de azért a magasságot semmiképpen sem hagyta el, mert alászállása isteni nem-távozása pedig helyben történő volt és Istentől foganó Szűztől született, ki ilyeneket hall: Üdvözlégy, a Befogadhatatlan befogadója Üdvözlégy, a tisztaságos titkok megnyitója Üdvözlégy, kiről a hitetlenek kétkedés között hallanak Üdvözlégy, hívők biztos dicsekvése Üdvözlégy, szent trónusa annak, kit a kerubok hordoznak Üdvözlégy, szent hajléka annak, kit a szeráfok környeznek Üdvözlégy, ki az ellentéteket kiegyenlítetted Üdvözlégy, ki a szüzességet a szüléssel egybekötötted Üdvözlégy, mert általad lerontatott az eredeti bűn Üdvözlégy, mert általad megnyílt a Paradicsom Üdvözlégy, Krisztus országának kulcsa Üdvözlégy, örökkévaló javak reménysége $8

-`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese VIII. konták Az egész angyali világ elcsodálkozott megtestesülésed nagy művén, mert látták, mint megközelíthető embert azt, ki mint Isten megközelíthetetlen, ki köztünk lakozott és hallotta mindenkitől: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja IX. ikosz Az ékesbeszédű szónokok oly némák, mint a halak a te színed előtt Istenszülő, mert nem foghatják fel, miképp történt az, hogy szüzességed sértetlen maradt, és mégis szültél. Mi azonban csodálva e titkot, hittel énekeljük: Üdvözlégy, Isten bölcsességének tárháza Üdvözlégy az Isten gondviselés kincstára Üdvözlégy, ki által a bölcsek balgataggá lesznek Üdvözlégy, ki a szó művészeit szótlanná teszed Üdvözlégy, mert általad megzavarodtak a mindentudók Üdvözlégy, mert általad a hamis mesemondók kimerültek Üdvözlégy, ki szétrontád az Athéniek alaptalan hiedelmeit Üdvözlégy, ki megtöltötted a halászok hálóját Üdvözlégy, ki minket a tudatlanság mélységéből kiemelsz Üdvözlégy, ki sokak elméjét fölvilágosítod Üdvözlégy, üdvösségre törekvők hajója Üdvözlégy, az élet hajójának révpartja -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese $9

IX. konták Ki a mindenséget fölékesítette, ígérete szerint üdvözíteni akarván a világot, eljött hozzá, és ki mint Isten, a mi pásztorunk, mégis azon módon mint mi báránnyá lett, hogy hasonlókhoz hasonlóvá legyen, miért is mint Isten hallja tőlünk: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja X. ikosz A szüzeknek és minden hozzád menekülőnek védőfala vagy Istenszülő Szűz, mert az ég és a föld Teremtője fölmagasztalt téged Tisztaságos, midőn anyjává fogadott, és mindenkit megtanított, hogy így szólítsanak téged: Üdvözlégy, szüzesség oszlopa Üdvözlégy, üdvösség ajtaja Üdvözlégy lelki megújulás kezdete Üdvözlégy, isteni jóság ajándékozója Üdvözlégy, mert te újítottál meg minket, kik bűnben fogantattunk Üdvözlégy, mert te oktattál minket, kik elménkben megfogyatkoztunk Üdvözlégy, mert legyőzted az értelem megrontóját Üdvözlégy, ki a tisztaság magvetőjét szülted Üdvözlégy, szűzi mennyegző titkos csarnoka Üdvözlégy, ki a híveket az Úrral összekötötted Üdvözlégy, szüzek jóságos gondozója Üdvözlégy, ki a szentek lelkének lakodalmi díszt készítesz -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese $10

X. konták Elerőtlenül minden ének, ha nagy irgalmasságodat egészen fel akarná magába ölteni, mert hozzunk bár neked ó szent király a tenger fövenyeivel egyenlő számú dicsőítő éneket is ajánlatul, semmi méltót sem tettünk azokhoz képest, amiket te adtál nekünk, kik neked énekeljük: -`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja XI. ikosz Úgy tiszteljük a szent Szüzet, mint a sötétségben lévők világító szövétnekét, mert szívünkben szellemi tüzet gyújt, az isteni értelemre tanít mindenkit, az elmét fénysugarakkal világosítja meg, azért tiszteljük őt a következő énekkel: Üdvözlégy, az értelem Napjának sugara Üdvözlégy, soha le nem nyugvó világosság tartója Üdvözlégy, lelkünket megvilágító villámfény Üdvözlégy, az ellenséget megrémítő mennydörgés Üdvözlégy, mert bőséges fényű lelki világosságot derítesz reánk Üdvözlégy, mert Isten kegyelmének bővizű forrása vagy Üdvözlégy, a gyógyerejű jeruzsálemi forrás képmása Üdvözlégy, mert leveszed a bűn szennyét Üdvözlégy, fürdő, mely megtisztítja a lelkiismeretet Üdvözlégy, kehely, mely által, örömet merítünk Üdvözlégy, Krisztusnak, kellemes jó illata Üdvözlégy, titkos öröm élete -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese XI. konták Ki az embernek minden adósságát elengedted, hogy a régi adósság helyett kegyelmet adjon, önmaga alászállott azokhoz, kik a kegyelemtől elestek, és széttépvén az adóslevelet ezt az éneket hallja mindenkitől: $11

-`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja XII. ikosz Énekelvén Fiadat, dicsérünk téged mindnyájan Istenszülő, mint lelkes templomot. Az ugyanis, aki kezével a mindenséget fönntartja, nálad vett lakást, miáltal megszentelt, megdicsőített téged és megtanított mindenkit, hogy énekeljék néked: Üdvözlégy, az Isten és az Ige sátora Üdvözlégy, ki a szentek szentjénél több vagy Üdvözlégy, Szentlélekkel megaranyozott frigyszekrény Üdvözlégy, élet kifogyhatatlan kincstára Üdvözlégy, jámbor királyok tisztes koronája Üdvözlégy, buzgó papok tisztes büszkesége Üdvözlégy, az Egyház megingathatatlan oszlopa Üdvözlégy, Krisztus országának leronthatatlan védfala Üdvözlégy, ki által győzelmet aratunk Üdvözlégy, ki által lehullik az ellenség Üdvözlégy, testem gyógyítója Üdvözlégy, lelkem üdvössége -`vvvv7vvvvvvvvvvv8vvvvvvvv(&%vvvvvvvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvvvvvv@$^vvvvvvvvvvvvvv@$^vvvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese XII. konták Szent Anyánk, kit a folytonos ének illet, ki az összes szentek legszentebb Igéjét szülted, fogadd el ezt az imádságunkat, mint lelki ajánlatot. Szabadíts meg minden veszélytől, végy ki a jövendő szenvedésből mindnyájunkat, kik neked énekeljük: $12

-`vvvvutvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv75vvvvvv86vvvvvv(&%vvvvvvv*^$vvvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvvvv@$^vvvvvvv@*^vvvvvv&%vvvvvv@$^vvvvvvvv%vvvvv@vé$@vvvvvv%vvvvvvvv} Alleluja, allelu - ja, allelu - ja Újra az I. ikosz és az I. konták (1-2. old.) Záró ima Szenny nélkül való, sérületlen, enyészetet nem ismerő, tisztaságos Istenszülő, mindenekfelett szeplőtelen Nagyasszonyunk, égi királynő, a magasságbeli erők Királyának, az ég és föld teremtőjének anyja, az egész világ örömének egyedüli szerzője, ki a mi Urunkat, Jézus Krisztust szülted, eléd borulva hozzád kiáltunk: Fogadd el tőlünk, a te méltatlan szolgáidtól és beszennyezett ajkainkról az engesztelő és hálaadó éneket. Ne vess meg minket, mindenki által megvallott Királynőnk, mert senki sem szégyenült meg azok közül, akik hozzád siettek. Vagy ki hívott téged segélyül, és meghallgatás nélkül távozott tőled? Az összes elemek, az ég, föld, levegő, tenger engedelmeskednek neked. Az összes ellenséges szellemek szent nevedtől félve és tudva, hogy te az Isten anyja vagy rémülettől meglepetve remegnek előtted. Ismét: ki veszett el, ha beléd helyezte reménységét? Egyedül azok, kik a te festett szent képed tiszteletét megtagadják, melyet az összes mennyei erők tisztelnek, mely előtt téged, tisztaságos, ájtatosan tisztelve, minden földi térd, a keresztény nemzedék, a hívők minden életkora dicsőítés között meghajlik. Mert nincs más Istenünk, csak a te Fiad, kit az Atyával és Szentlélekkel együtt egy Istenségben minden teremtmény öröktől fogva dicsőít és imád az Úristen után pedig téged úrnőnknek, Istenszülőnek vallunk, ki a mi igaz Istenünknek anyja vagy, kit mindnyájan, mint Nagyasszonyunkat szeretettel tisztelünk. Tedd tehát irgalmassá irántunk a te szent Fiadat, mutasd meg rajtunk szokott irgalmadat. Kérleld meg őt érettünk, mert számtalan tisztátalan törvénytelenségünk miatt eltávoztunk tőle. Sőt, könyörületét annyira megharagítottuk, az ő emberszerető jóságát, bőséges irgalmát és kegyelmét annyira fölingereltük, hogy nem vagyunk méltók könyörületére, hacsak te meg nem engeszteled őt irányunkban, úrnőnk, királynőnk és Istenünknek anyja, mert te mindent megtehetsz őnála. Azért hozzád, buzgó segítőhöz és gyors pártfogóhoz menekülünk, mert nincs kívüled előtte más közbenjárónk. $13

Igen, királynőnk, tisztaságos Nagyasszonyunk, úrnőnk, Istenszülő, nincs nekünk sem az égben, sem a földön más magasabb pártfogónk a mi Urunk és Istenünk Jézus Krisztus után, mint te, tisztaságos Szűz, benned van minden reményem. Azért a te tisztaságos szent képedre tekintve, mintha téged magadat látnálak, Istenszülő, leborulok előtted és a karodon tartott örökkévaló kisded, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt, amint az Isten anyját megilleti, tisztellek téged, engesztelő éneket és imát ajánlok fel neked. Elrémülök, remegek méltatlanságom miatt, és hozzád kiáltok: Könyörülj rajtam, Istennek anyja, mutasd meg rajtam, gyarló emberen ősi kegyelmedet, nyilvánítsd irántam emberszerető pártfogásodat. A sátán láthatatlan seregeit, melyek az én lelkem városát fogságba ejtették, abban uralkodásra teremtett lelkemet a törvénytelenség nyilával megsebesítették, engem a tisztátalanság kardjával egészen összevagdaltak és a bűn lándzsájával átütöttek, győzd le, mert alighogy életben hagytak, érzéketlenül a bűn mélységébe zártak engem, bilincsként a szív megkeményedését helyezték reám, úgyhogy szolgaságukból nem vagyok képes szabadulni, alig érzem magamat. De könnyek között siránkozva kiáltok hozzád, az én Uram anyjához: Állj mellém gyors segítségül, nehogy végképp elvesszek Ragadj ki engem azok kezéből, vonj ki a bűn mélységéből, állítsd fel ismét lelkem városát, és tedd királlyá, uralkodóvá benne a lelkiismeretet, adj neki erőt összes érzékeim felett, az ellenség számára tedd azt megközelíthetetlenné, hadd lássa meg mindenki, hogy te tartasz fönn engem Mentsd meg, uralkodó Szűz, az én lelkemet, amint egykor benned bízó városodat a hívők dicsőségére és pártfogására megmentetted. Azért fennhangon hirdetem nagy segítségedet, s neked, Istenszülő, mint diadalmas hadvezérnek, én, a te szolgád, győzelmi éneket zengek, és hálaadásul ezt az imát mutatom be. Fogadd el, óh Királynénk, vidd a te Fiad, az Isten színe elé, és mutasd be azt a mennyei seregekkel, a szentek társaságával együtt érettem az ítélet napján Ne felejtkezzél el rólam, az én méltatlan imádságomról, benned való hitemről Emlékezzél meg, hogy minden bizalmamat beléd helyeztem, és vigasztalj meg engem, ha megszomoríttatom, könnyítsd meg testem bűnös terhét Mindenekelőtt pedig láthatatlan szószólásod és közbenjárásod által űzd el a lelki fájdalmakat, a testi szenvedéseket, hogy e rövid ideig tartó életnek útját jól, botlás nélkül fussam meg, az örökkévaló javakat elnyerjem, és a te hathatós pártfogásodat dicsőítsem Mert a te szent Fiaddal, a tőled született Istennel együtt áldott vagy, most és a végnélküli örökkévalóságban. Ámen. $14