A gondolatok értéke 2013. nyár pályázat eredmény



Hasonló dokumentumok
Felkészítő pedagógus

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A ZSŰRI JEGYZŐKÖNYVE A 17. ORSZÁGOS DIÁKFILMSZEMLE DÍJAIRÓL Augusztus Aranytíz Kultúrház

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

A Képviselő-testület november 22-i rendkívüli ülésén hozott határozatai:

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

7Km összetett eredmény:

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XIX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április 7-8.

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

II. S.Pártai Félmarathon

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Megyei matematika verseny 2009.

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG /2014. tanév II. félév

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

Bárányné Bucsi Ilona szülő neve 18:00 18:10 Árvai Katalin 18:10 18:20 Bercziné Keszthelyi Emőke 18:20 18:30 Nemeslaki Edina (Torda Panna 7.

A sportnap eredményei

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

II. MAPEI Szigligeti félmaraton

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

4 km abs. Dunaparti Futópartik fordulójának eredményei. Hely Idı Rajtszám Név

III. S.Pártai Félmaraton

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

8. Győr-Lipót futóverseny

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

EGYÉNI HELYEZÉSEK. Helyezés Rajtsz. Név Idő Diff. Kategória MEDVE Dániel 01:32:15 23:40 28 Férfi

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

kyokushin Danvizsgák időpontjai

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Matematika verseny 2.osztály

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Középtáv Férfi Abszolút

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

Katolikus Iskolák Vívó Bajnoksága I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni Pécs, 2018' március 3. szombat

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Creaton csúcstámadás Sprinttáv 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

VI.Szigetköz Minimaraton

F-111/ éves bejelentési nyilvántartási időszak lejárt:

3. Mercedes-Benz Csillagtúra - Végeredmény

Dunaparti Futópartik futam Október 30. Az 500 méteres óvodásfutam résztvevői. 4 km Abszolút eredménylista

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Zsákoló Zsiráfok

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

Átírás:

Beérkezett alkotások: 302 db Érvényes pályamunkák: 261 db Sikeresen szerepelt alkotások: 186 db A gondolatok értéke 2013. nyár pályázat eredmény Jutalmazás: A sikeresen szerepelt alkotások megjelenési lehetőséget kapnak a jövőben megjelenő kiadványainkban. Az 1. helyezett alkotások szerzőivel egyórás művészportré beszélgetést készítünk. A 2. helyezett alkotások szerzői számára egy netkötetet elkészítünk térítésmentesen. A 3. helyezett alkotások térítésmentes MP tagságot nyernek, mely 2014. év végéig szól. Zsűri: Jeney András az Irodalmi Rádió legjobb szerzője címmel kitüntetett alkotó Telegdy Virág az Irodalmi Rádió legjobb előadó címmel kitüntetett tag Zsoldos-Demjén Anetta az Irodalmi Rádió kritikusa Zsoldos Árpád az Irodalmi Rádió főszerkesztője A közönségszavazat eredménye: 1. Pongrácz Ágnes: A tundra virágai 2. Utasi Hajnalka: Angyalarcba fordult nyári karc 3. Tamás Zsanett: Egy gondolat megfogalmazása 4. Mészáros Ildikó: Ha én madár volnék A zsűri által felállított végeredmény: 1. Gy. Szita Zsuzsa: Vasárnapi anyám 2. Zentai Eta: A könyvtáros 3. Mentovics Éva: Szárnyaszegetten További sikeresen szerepelt alkotások (azok, akik a maximálisan megszerezhető pontok minimum kétharmadát elérték): Anita Libertini: Volt B. Huszta Irén: Égi fény B. Huszta Irén: Hierarchia B. Huszta Irén: Hívás B. Huszta Irén: Míg emlékezem B. Huszta Irén: Ökölbe szorult B. Huszta Irén: Őszi dal B. Huszta Irén: Szent-György-napi ima B. Huszta Irén: Talán B. Huszta Irén: Ütött az óra B. Huszta Irén: Vihar Bajzikné Panni: A Balaton dicsérete

Bakaja Zoltán: Kínai kép Bognár Stefánia: Rőzsedalok Bognár Stefánia: Bármerre nézek Bognár Stefánia: Egyre Bognár Stefánia: Kész átverés Bognár Stefánia: Mértani testek Boross Teréz: Emlék Magyarországnak Boross Teréz: Gyógyító olaj Boross Teréz: Kaleidoszkóp Boross Teréz: Lélek Boross Teréz: Méltóság Boross Teréz: Szent Kristóf csillaga Boross Teréz: Szintézis Boross Teréz: Tekintet Boross Teréz: Tiltott ünnep Boross Teréz: Villa Lobos: Prelude No. 5. Bősze Éva: a végső búcsúzás. Bősze Éva: Hangulat Bősze Éva: Hova sietsz kicsi patak? Bősze Éva: Kőarcokká Bősze Éva: Telített felhőket Budai István: Ahogy megyek hazafelé Budai István: Hatvan felé Budai István: Vers Cseh Ildikó Peonia: Hangok, dallamok Csík Csaba: Küldetés Csík Csaba: Megasztár Csík Csaba: Valamikor együtt Csík Csaba: Vár Csikós György Lajos: A macska Czégény Nagy Erzsébet: Idő Dobrosi Andrea: Beleragyogni Dobrosi Andrea: Csodálom Dobrosi Andrea: Éjfolt Dobrosi Andrea: Nagyi, felnőttem Dobrosi Andrea: Napok Dobrosi Andrea: Ólomból homokszemek Dobrosi Andrea: Szeretni kell Dobrosi Andrea: Tíz lépés Faragó Eszter: Csak legyen Faragó Eszter: Rodin: Örök tavasz c. szobrához Faragó Eszter: Smá Jiszróel! Fazekas Imre Pál: Egyenlők között Fazekas Imre Pál: Egyetlen Ő Fazekas Imre Pál: Lesz még ember az ember Fazekas Imre Pál: Megérett és célbaér Fazekas Imre Pál: Nyárvilág Fazekas Imre Pál: Nyárvilág Fazekas Imre Pál: Őszidő szimfónia Fazekas Imre Pál: Te voltál vagy

Fazekas Imre Pál: Természetvoltod ember! Fodor Balázs: A csend árnyéka Fredrick St. Claire: A mi ösvényünk Fredrick St. Claire: Elveszített szép Johannám Gáthy Emőke: Három virág Gellért Ferenc: Hideg Úr Gellért Ferenc: Szerelem Gy. Szita Zsuzsa: Húsvéti vers Gy. Szita Zsuzsa: Nehéz nehéz Gy. Szita Zsuzsa: Nyár Gy. Szita Zsuzsa: Szakítás Gy. Szita Zsuzsa: Úgy hittelek mint Hajdu Mária: A holnapért Herbák István András: Az élet játéka! Herbák István András: Nagymamám mesélte Imreh Béni: Erőss Zsolt emlékére Imreh Béni: Fenyvesek között Imreh Béni: Három perces hálaadás Imreh Béni: Hiányod Imreh Béni: Kiss Péter emlékére Imreh Béni: Szabadság után J. Simon Aranka: Egyedül Kamarás Klára: Az író és a lány Kamarás Klára: Egy rövid dal a régi iskolámhoz Kamarás Klára: Rémálmok Kincses Zsófia: Gondolatok értéke Kocsán László: Barázda lakoma Kocsán László: Pócragadás Kocsán László: Rét Kovács Orsolya Panni: Egy furcsa délután Kováts Péter: Elmúlt egy szerelem Kováts Péter: Flört Kováts Péter: Mindig volt egy Kühne Katalin: Határtalan kegyelmed Kun J. Judit: Győztél Kun J. Judit: Mi lenne ha? Kun J. Judit: Nélküled kell élnem Kun J. Judit: Nem vágyom Lakatos Zsolt: Apró szíve madár Lakatos Zsolt: Elválás Lakatos Zsolt: Esteledik Lakatos Zsolt: Rózsa Lakatos Zsolt: Vihar Lukács Jolán: A szerelem Lukács Jolán: Békabánat Lukács Jolán: Kérdések Márffyné Horváth Henrietta: Fájó csend Marius Crowen: Ki mint vet, úgy arat Maya Hall: Akkor is Maya Hall: Felhő lennék

Maya Hall: Gyötörnek Maya Hall: Mi is volna más Mentovics Éva: Napragyogásban Mercz Ágnes: Amália álláskereső balladája Mercz Ágnes: Amália döntése volt? Mercz Ágnes: Amália születésnapja avagy a bókok napja Mercz Ágnes: Szívdobbanás Papp András: Dübörgő lelkiismeret Perneczki Sándor: A II. megváltás Perneczki Sándor: Éles Perneczki Sándor: Fényágon Perneczki Sándor: Mégis mindig ugyanaz Perneczki Sándor: Mégis! Perneczki Sándor: Mondj Perneczki Sándor: Nem tudtunk semmit Perneczki Sándor: Reggel Perneczki Sándor: Szemrehányás Perneczki Sándor: Temetőben Pongrácz Ágnes: Hangyaháton Pongrácz Ágnes: táncoló Pruzsinszky Sándor: A rém Pruzsinszky Sándor: Haj Rácz Katalin: Frida Rácz Katalin: Idegen a faluban Révész István: Egyiptom Révész István: Kék madár Ronkov Alex: Amabile Ronkov Alex: Furcsa ajándék Ronkov Alex: Tavaly még Sós Viktória: A holttest Szabó Jolán: Darazsak Szabó Jolán: Tűzpiros tanga Szakáli Anna: Ádám és Éva a Paradicsomból Szakáli Anna: Anyák napja Tündérországban Szakáli Anna: Csandi Szakáli Anna: Diófánkon kicsi csíz Szakáli Anna: Három kislány Szél Erzsébet: Tavasz Szűcs Brigitta Z.: Harc a fájdalomért Szűcs Ilona: A levegő Szűcs Ilona: Anyámmal álmodtam Szűcs Ilona: Éjjel Szűcs Ilona: Gesztenye Szűcs Ilona: Nincs kegyelem Tamás Zsanett: Pozitív szemléletben az emlékezet Tóth János: agg-telek Tóth János: Hegyre néző Tóth János: Jelek Tulok Teréz: Álarcos bál Tulok Teréz: Álomkép

Tuza S. Tibor: Harangvirág Virág Barna: Anyám Virág Barna: Hűség Virág Barna: Szemedben Irisz játszik Zelei Béla: Üzenet a panelból Zentai Eta: Akkor történt Zentai Eta: Cseppek Zentai Eta: Emlékekbe menekülve Zentai Eta: Fedél nélkül Zentai Eta: Ha menni akarsz Zentai Eta: Más szívével Zentai Eta: Pap nélkül Gratulálunk minden sikeresen szerepelt alkotónak!