VI. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny Támogatói



Hasonló dokumentumok
33 1/3 méter női pillangóúszás eredménylista

VIII. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

E G Y E S Ü L E T E K

Külön köszönet Rózsa Norbert olimpiai bajnokunknak, és Dr. Török Enikőnek a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége elnökének segítségéért.

IX. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Köszönjük minden támogatónak, hogy az V. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny sikeres megrendezéséhez hozzájárultak.

IX. CSONGRÁDI ORSZÁGOS SENIOR ÚSZÓVERSENY és ÉLETMÓDVÁLTÓ CSALÁDI NAP

A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal

IV. NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓVERSENY

E G Y E S Ü L E T E K

Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége

J E G Y Z İ K Ö N Y V

XV. Országos Pedagógus Úszóverseny március 08. XV. ORSZÁGOS PEDAGÓGUS ÚSZÓVERSEN SZENTES, MÁRCIUS 8.

XVI. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

50 m férfi gyorsúszás

E G Y E S Ü L E T E K

Köszönjük minden támogatónak, hogy az I. Tótkomlósi Országos Szenior Úszóverseny sikeres megrendezéséhez hozzájárultak.

VI. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

II. NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓVERSENY SZARVAS október

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

2011-ben elért rövidpályás csúcseredmények:

XVII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

XIV. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 8.

VII. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY SZARVAS

II. Kecskeméti Úszónap Szenior korosztály úszóversenye

XVIII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

A verseny helye: Szentes, Üdülőközpont 25 méteres 4 pályás medencéje Vízhőfok: 27,0 C 0 Időmérés: kézi

1 MELKUHN DEZSŐ Szentesi Delfin F :40 1:47,24. 1 ESZENYI LÁSZLÓ Csongrádi Senior F :55 1:57,89

XIV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

2012-ben elért csúcseredmények:

IX. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 08.

1 Bozsó András Bácsvíz KVSC 00:28,33 2 Gyovai Balázs Csongrádi Senior 00:30,36

VIII. Várfürdő Masters Gyula 2015 január Január Jegyzőkönyve 1/23

V. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

VII. V Á R F Ü R D Ő M A S T E R S J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1947 Budapesti Senior Békéscsabai Senior

Munkalap1. Oldal 1. II. Korcsoport Paku Zoltán 1980 HSÚVC 36,09 Latorcai Gergő 1977 Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 44,09

XIX. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

Munkalap1. Makó

ELŐZETES RAJTLISTA. III. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda június

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

Jegyzőkönyv július 23. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza

VII. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Jegyzőkönyv július 7. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza

E G Y E S Ü L E T E K

XII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

1. Kateg. -10 éves korig 1000 m éves kor éves kor éves kor éves kor

1 Bozsó András Bácsvíz KVSC 00:28,33 2 Gyovai Balázs Csongrádi Senior 00:30,36

50 m. női pillangóúszás 1. versenyszám

VII. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 11.

XI. Ketskés K. Endre nemzetközi úszóverseny. 100ffivegyes

50 m. férfi gyorsúszás évesek ( ) 1. Tóth Ramón 1985 FTC Gyula 00:26,4 2. Ambrus Gábor 1986 HSÚVC

2007-ben elért csúcseredmények:

Köszönjük minden támogatónak, hogy a IV. Tótkomlósi Országos Szenior Úszóverseny sikeres megrendezéséhez hozzájárultak.

2008-ban elért csúcseredmények:

JUBILEUMI V. CSONGRÁDI ORSZÁGOS SENIOR ÚSZÓVERSENY JEGYZŐKÖNYV május

ELŐZETES RAJTLISTA. III. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda június

VERSENY JEGYZİKÖNYV. Úszóverseny. Hódmezıvásárhely, november 7. Hódmezıvásárhely, Gyarmati Dezsı Sportuszoda. ideje: november 7..

EREDMÉNYLISTA. Hajdúszoboszló. I. Jeney Tibor emlékverseny

Magyar szenior úszók TOP10-es helyezései a FINA és a LEN 2014-es ranglistája alapján ABC sorrendbe rendezve

A Jövő Bajnokai Program Dél-Alföldi régió szintfelmérő verseny

Szentes Kecskemét 0:38,69 2. Tóth Attila 1966 Budapest 0:38,92 3. Tekulics György

2005. április 10. Egyéni eredmények Név szül.év Város Rajtszám 100m Kovács János 1928 Békéscsaba :56,28

XXII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 29. szombat 10 óra 30 perc

Megyei Hosszútávú Úszóverseny

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda 6640 Csongrád, Dob u Nyitott, 7 pályás medence, kézi időmérés

E G Y E S Ü L E T E K

XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

7. Nemzetközi Aquarius Szenior Úszóverseny Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő február

II. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda november

XXIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 28. Szombat 10 óra 30 perc

XX. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

XIII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

Jegyzőkönyv. Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda február 7.

25 női pillangó 1. futam idő helyezés 1. Molnár Jolán 2 Bp. Delfinek 0:19 15, Csiszár Anikó 3 Kaposvár 0:27 29, Gergelyfy Marietta 3

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

I. kcs 1. Fodor György Debrecen 27,47 2. Rasadean Marcel Temesvár 28,46 3. Paládi Gyula Nyíregyháza 29,04 4. Mucsics F. László Gyöngyös 30,72

E G Y E S Ü L E T E K

VI. korcsoport 1. Gyepesi István :14,71 Újpesti Delfinek SE 2. Kabay Tibor :31,14 Tempo Tours, H.-szob.

XI. Bitskey Aladár emlékverseny Eger,

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

XXII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

II. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY, KOŠICE OKTÓBER SAMUELIS FERENC EMLÉKVERSENY EREDMÉNYEI. 1. Kovács György 15 Tási 2:54:87 29

Gyula Városi Tanács Gyulai Vízmű Vállalat Gyulai Sportegyesület

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

2003. ÉVI RANGLISTA (TOP 10)

Termál kupa, Tiszakécske

2010. évi férfi ranglista

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei január

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32, Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37, Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve

Rövidpályás országos szenior korosztályos csúcsok Budaörsön

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Átírás:

VI. TÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY TÓTKOMLÓS 2011. JÚLIUS 16. TÓTKOMLÓS, RÓZSA FÜRDŐ

A verseny fővédnöke Czene Attila sportért felelős államtitkár VI. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny Támogatói Köszönjük minden támogatónknak, hogy a VI. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny sikeres megrendezéséhez hozzájárultak. Dr. Kancsó János Békés Megye Önkormányzata Rózsa Fürdő Szent Vitus Alapítvány Wesselényi Miklós Közalapítvány Nemzeti Civil Alapprogram Tiszta Formák Alapítvány ActiveTour-Mix Nonprofit Bt. Szarvas TRITON SPORT Egyesület Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER Kereskedelmi és Hitelbank Tótkomlósi fiók Vertigo-net Internet Fenyves Hotel-Békéscsaba Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége OTP Tótkomlósi fiók Yes-Press 2001.BT. Nyomda Kancsó és Társa Bt.- K2 Söröző és Pizzéria ZÉ PÉ Café Takács Ferenc alpolgármester Malya György önkormányzati képviselő Hovorka István önkormányzati Dr. Magosi Zoltán Dr. Totth Balázs Zsótér Mihály Dr. Druga Magdolna Dr. Csontos Pál önkorm. biz. tag Deák-Fogarasi Ede önkorm. biz. tag Boros Imre önkorm. biz. tag Dr. Beck Zoltán Tóth András Király Sándor Mit-Gyúr pékség Hetényi János Dr. Sümeghy László Kertész Tibor Óvári István Dr. Patakfalvi János Dr. Ódri István Dr. Fűzi Imre Szarvas COOP Zrt. Jámbor Rudolf Komlós Kenyér Kft. Vógel Tüzép Farkas Műszaki és Kultúrcikk Üzlet Poljakné Szuszekár Erzsébet Malya Zoltánné Dudás Tibor Miklósik Istvánné Malya András Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. Valamint testnevelő tanárok, sportot, úszást szerető barátaink és az Egyesületünk tagjai Külön köszönet Szabó József ( Joe ) olimpiai és világbajnok úszónak, és Pappné Dr. Marik Saroltának, a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetség felügyelő bizottság elnökének aki vállalta a versenybíróság elnöki tisztét. 2

EGYESÜLETEK Balaton Mastes - Budapest Muréna Szegedi Úszó-és Búvárklub-Szeged Zabolátlan Senior Győr Tatabányai Vízmű Sport Egyesület Aquatic Team Arad Debreceni Szenior Úszóklub Újbuda Szenior Úszóklub Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület Szentesi Delfin ESC Sprint Fortuna Sportegyesület-Budapest Algyői Úszó Közhasznú Egyesület Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-Vízilabda Club Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület TRITON SPORT Egyesület-Gyula Mezőtúri Szenior SPARTAK Szabadka Magic Boys Kézilabda-, Úszó- és Búvárklub - Mezőkövesd Masters Timisoara Orosháza Makó Békéssámson Tótkomlós Szarvasi Úszó- Vízilabda Sport Egyesület Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub Egri Szenior Úszó-Klub Bácsvíz-KVSCB 3

Versenybíróság Elnök Pappné Dr. Marik Sarolta Célbíró Mucsiné Bartucz Magdolna Csjernyik Éva Kiss Tiborné Fordulóbíró Bohács Béla Titkár, tájékoztatás Hodálik Pál, Kusztos Linda Indító Krátky János Vezető időmérő: Mucsi Balázs Időmérők Krátky Viktor, Motyovszki Róbert, Lele Dorina, Mucsi Bence, Gyurik Edit,, Karkus Katalin, Lopusnyiné Angéla, Lele Karina Eredményhordó Karkus Jánosné Számítógépes feldolgozás Boldoczki Pál, Boldoczki Roland, Pataki Alíz Versenyorvos Dr. Ódri István 4

33 1/3 méter férfi pillangóúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Kocsis Szabolcs 1982 I. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:22,03 1. Nagy Csaba 1979 II. Aquatic Team Arad 00:19,00 2. Moldován Attila 1979 III. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:21,60 1. Iovin Catalin 1973 III. Masters Timisoara 00:18,28 2. Falvi Zsolt 1972 III. Zabolátlan Senior Győr 00:19,15 3. Csipes Andor 1973 III. Mezőtúri Szenior 00:19,34 4. Ifj. Hrivnák Béla 1973 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:20,63 5. Ábrahám Pál 1975 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:22,04 6. Mező Gábor 1974 III. Magic Boys Kézilabda-, Úszó-és Búvárklub 00:22,67 I 1. Szilágyi Lajos 1971 IV. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:22,16 2. Bodnár Péter 1971 IV. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:27,06 3. Crnogorac Nebojša 1969 IV. SPARTAK Szabadka 00:30,19 1. Nagy Zsolt 1964 V. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:19,57 2. Kovács Attila 1965 V. Szentesi Delfin ESC 00:20,06 3. Kárpáti Béla 1963 V. Aquatic Team Arad 00:20,97 4. Szilágyi P. Imre 1963 V. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:23,47 5. Keller Zoltán 1966 V. Szentesi Delfin ESC 00:25,97 VI. korcsoport 1. Dr. Legeza László 1958 VI. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:19,60 2. Molnár Ernő 1958 VI. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:22,47 3. Dr. Varga József 1961 VI. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:23,12 4. Kaló László 1958 VI. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:23,59 5. Józsa László 1957 VI. SPARTAK Szabadka 00:26,69 V 1. Sebők János 1956 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:20,79 2. Heverdle István 1952 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:21,41 3. Tóth László 1954 VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:22,94 4. Kovács Gábor 1956 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:24,87 5. Bartók Márton 1954 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:25,75 6. Dr. Darida András 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:29,31 V 1. Dr. Gulyás Péter 1951 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:20,21 2. Zenke József 1950 VIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:22,85 3. Dr. Sásdi András 1948 VIII. Balaton Masters 00:25,77 5

4. Herbály Kálmán 1949 VIII. Mezőtúri Szenior 00:29,97 5. Engel Dennis 1951 VIII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:32,84 6. Lucz Imre 1951 VIII. Szentesi Delfin ESC 00:34,28 IX. korcsoport 1. Dr. Sümeghy László 1945 IX. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:25,99 2. Cseuz László 1944 IX. Szentesi Delfin ESC 00:26,03 3. Faragó Attila 1946 IX. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:28,56 X. korcsoport 1. Fábián Béla 1937 X. Egri Szenior Úszó Klub 00:24,31 2. Kancsó János 1941 X. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:27,83 XI. korcsoport 1. Deák Gyula 1934 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:40,62 6

33 1/3 méter női pillangóúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Szabóné Panyor Zsuzsanna 1984 I. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:21,03 2. Gondi Noémi 1986 I. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:21,91 1. Wéber Vanda 1981 II. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:22,51 2. Lipták Éva 1978 II. BÁCSVÍZ-KVSC 00:23,07 3. Panyor Krisztina 1979 II. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:24,22 4. Hajduk Lászlóné 1978 II. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:28,60 1. Tóth Alexandra 1972 III. Zabolátlan Senior Győr 00:24,45 2. Vidalkovic Mirna 1976 III. Spartak Szabatka 00:28,00 I 1. Annus Szilvia 1971 IV. TRITON SPORT Egyesület 00:23,25 2. Rigó Andrea 1970 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:23,61 3. Feketéné Molnár Ildikó 1971 IV. BÁCSVÍZ-KVSC 00:24,41 4. Fehér Edit 1968 IV. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:24,63 5. Tóh Lilla 1970 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:27,75 6. Lantos Erika 1968 IV. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:28,92 1. Pengő Erzsébet 1965 V. Szentesi Delfin ESC 00:24,77 2. Havasi Henriette 1963 V. Újbuda Szenior Úszóklub 00:27,28 3. Somogyi Zsuzsa 1964 V. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:31,63 4. Földesi Ilona 1962 V. Hódmezővásárhely 00:35,10 VI. korcsoport 1. Virágos Éva 1957 VI. Szentesi Delfin ESC 00:27,78 2. Szabó Lászlóné 1960 VI. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:34,00 V 1. Gondiné Lakatos Ildikó 1955 VII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:38,13 2. Nagy Ida 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 01:07,40 V 1. Csanádi Jánosné 1949 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:25,47 2. Gombkötő Sándor Lajosné 1950 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:28,22 3. Bocskay Zsófia 1947 VIII. Szentesi Delfin ESC 00:37,31 IX. korcsoport 1. Klenk Józsefné 1942 IX. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:55,22 X. korcsoport 1. Hős Irén 1941 X. SPARTAK Szabadka 00:37,46 2. Ferke Gáborné 1941 X. Szentesi Delfin ESC 01:16,13 7

33 1/3 méter férfi mellúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Héjja Richard 1983 I. Egyéni 00:29,06 1. Lancia Cosmin 1980 II. Aquatic Team Arad 00:20,23 2. Gyalog László 1977 II. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:21,75 3. Moldován Attila 1979 II. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:21,97 1. Iovin Catalin 1973 III. Masters Timisoara 00:21,81 2. Ifj. Hrivnák Béla 1973 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:23,13 3. Csipes Andor 1973 III. Mezőtúri Szenior 00:23,56 4. Sterl Cristian 1972 III. Aquatic Team Arad 00:24,13 5. Ábrahám Pál 1975 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:24,28 6. Kovács Tamás 1972 III. Zabolátlan Senior Győr 00:29,00 I 1. Lipták Márton 1970 IV. Aquatic Team Arad 00:23,60 2. Kancsó Károly 1970 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:25,72 3. Szilágyi Lajos 1971 IV. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:26,66 4. Szöllősi István 1971 IV. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:28,07 5. Crnogorac Nebojša 1969 IV. SPARTAK Szabadka 00:29,65 1. Szabó Gábriel 1965 V. Masters Timisoara 00:23,73 2. Keller Zoltán 1966 V. Szentesi Delfin ESC 00:23,84 3. Nagy Zsolt 1964 V. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:25,85 4.-5. Hetényi János 1965 V. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:30,50 Szilágyi P. Imre 1963 V. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:30,50 6. Ruszkai Gábor 1965 V. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:38,09 VI. korcsoport 1. Dr. Legeza László 1958 VI. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:24,22 2. Zsura Zoltán 1961 VI. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:25,03 3. Molnár Ernő 1958 VI. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:25,44 V 1. Sebők János 1956 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:23,90 2. Bartók Márton 1954 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:24,47 3. Heverdle István 1952 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:25,25 4. Dr. Darida András 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:26,72 5. Kovács Gábor 1956 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:26,82 6. Papp Károly 1952 VII. Tatabányai Vízmű Sport Egyesület 00:27,03 7. Szűcs Imre 1956 VII. Mezőtúri Szenior 00:30,06 V 8

1. Dr. Sásdi András 1948 VIII. Balaton Masters 00:26,79 2. Fodor László 1951 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:27,78 3. Lucz Imre 1951 VIII. Szentesi Delfin ESC 00:30,41 4. Zabu Aureliu 1950 VIII. Aquatic Team Arad 00:32,14 IX. korcsoport 1. Dr. Sümeghy László 1945 IX. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:24,88 2. Somlai Gábor 1944 IX. Újbuda Szenior Úszóklub 00:24,97 3. Császár István 1944 IX. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:25,81 4. Barna Mátyás 1942 IX. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:34,44 5. Palásti Zoltán 1943 IX. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:36,31 X. korcsoport 1. Fábián Béla 1937 X. Egri Szenior Úszó Klub 00:24,90 2. Szalai Mihály 1938 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:28,16 3. Kancsó János 1941 X. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,25 XI. korcsoport 1. Szalai Mihály 1938 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:28,16 2. Deák Gyula 1934 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:42,19 X 1. Dr. Bakacsi Gyula 1927 XII. Szentesi Delfin ESC 00:46,16 9

33 1/3 méter női mellúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Szabóné Panyor Zsuzsanna 1984 I. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:25,67 2. Balog Diána 1982 I. Mezőtúri Szenior 00:31,30 1. Panyor Krisztina 1979 II. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:25,78 2. Wéber Vanda 1981 II. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:26,12 3. Lipták Éva 1978 II. BÁCSVÍZ-KVSC 00:27,44 4. Csatlós Emese 1979 II. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:33,72 1. Debreczeni Beáta 1973 III. Szentesi Delfin ESC 00:26,81 2. Sterl Mónika 1973 III. Aquatic Team Arad 00:29,56 3. Lipcsei Beáta 1975 III. TRITON SPORT Egyesület 00:33,35 4. Hudák Csilla 1976 III. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:37,50 I 1. Motyovszki Zsuzsa 1969 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,03 2. Felsmann Adrien 1971 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:29,99 3. Fehér Edit 1968 IV. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:30,34 4. Benyó Istvánné 1970 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:32,28 5. Lantos Erika 1968 IV. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:32,66 1. Havasi Henriette 1963 V. Újbuda Szenior Úszóklub 00:30,31 2. Gáll Jánosné 1966 V. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:30,60 3. Somogyi Zsuzsa 1964 V. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:33,15 4. Vargáné Dezső Mária 1962 V. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:37,81 VI. korcsoport 1. Virágos Éva 1957 VI. Szentesi Delfin ESC 00:31,87 2. Pechácsekné Seres Edit 1960 VI. Mezőtúri Szenior 00:34,80 V 1. Horváth Józsefné 1952 VII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:36,43 2. Gondiné Lakatos Ildikó 1955 VII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:36,72 3. Tóth Katalin 1954 VII. Mezőtúri Szenior 00:40,27 4. Meleg Jánosné 1955 VII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:41,16 5. Nagy Ida 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:43,38 6. Kovács Katalin 1955 VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:47,28 V 1. Csanádi Jánosné 1949 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:27,82 2. Gombkötő Sándor Lajosné 1950 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:28,91 3. Szilágyi Ernőné 1950 VIII. Mezőtúri Szenior 00:40,63 10

IX. korcsoport 1. Miklós Éva 1946 IX. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:35,59 2. Kőhalmi Zsuzsanna 1942 IX. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:42,44 3. Dr. Kocsor Ferencné 1946 IX. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:45,67 4. Práthné Liker Izabella 1942 IX. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:45,97 5. Klenk Józsefné 1942 IX. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:55,59 X. korcsoport 1. Bodnár Istvánné 1939 X. Szentesi Delfin ESC 00:47,00 2. Ferke Gáborné 1941 X. Szentesi Delfin ESC 00:56,19 XI. korcsoport 1. Becsák Jánosné 1934 XI. Szentesi Delfin ESC 00:41,41 2. Kovács Lukácsné 1935 XI. Debreceni Szenior Úszóklub 00:44,69 X 1. Levák Gyuláné 1931 XII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:43,15 11

33 1/3 méter férfi gyorsúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Kocsis Szabolcs 1982 I. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:20,06 1. Gyalog László 1977 II. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:17,94 2. Moldován Attila 1979 II. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:18,63 1. Falvi Zsolt 1972 III. Zabolátlan Senior Győr 00:16,80 2. Iovin Catalin 1973 III. Masters Timisoara 00:16,94 3. Sterl Cristian 1972 III. Aquatic Team Arad 00:17,92 4. Csipes Andor 1973 III. Mezőtúri Szenior 00:18,09 5. Ifj. Hrivnák Béla 1973 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:19,62 6. Ábrahám Pál 1975 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:20,06 7. Mező Gábor 1974 III. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:20,68 8. Kovács Tamás 1972 III. Zabolátlan Senior Győr 00:22,12 9. Erdei István 1975 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:23,10 I 1. Lipták Márton 1970 IV. Aquatic Team Arad 00:19,22 2. Szilágyi Lajos 1971 IV. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:19,77 3. Bodnár Péter 1971 IV. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:20,19 4. Kancsó Károly 1970 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:20,91 5. Crnogorac Nebojša 1969 IV. SPARTAK Szabadka 00:27,85 1. Kovács Attila 1965 V. Szentesi Delfin ESC 00:17,73 2. Nagy Zsolt 1964 V. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:18,22 3. Keller Zoltán 1966 V. Szentesi Delfin ESC 00:20,47 4. Szilágyi P. Imre 1963 V. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:20,73 5. Hetényi János 1965 V. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:25,44 VI. korcsoport 1. Dr. Legeza László 1958 VI. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:18,58 2. Zsura Zoltán 1961 VI. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:19,10 3. Dr. Varga József 1961 VI. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:19,84 4. Molnár Ernő 1958 VI. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:20,50 5. Kaló László 1958 VI. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:22,25 6. Józsa László 1957 VI. SPARTAK Szabadka 00:22,59 7. Sántha András 1961 VI. Egyéni 00:24,47 V 1. Sebők János 1956 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:18,84 2. Tari László 1954 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:19,09 3. Heverdle István 1952 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:20,13 4. Demeter Péter 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:21,19 12

5. Tóth László 1954 VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:21,57 6. Bartók Márton 1954 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:21,75 7. Papp Károly 1952 VII. Tatabányai Vízmű Sport Egyesület 00:22,83 V 1. Zenke József 1950 VIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:19,81 2. Fodor László 1951 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:21,41 3. Engel Dennis 1951 VIII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:22,79 4. Krámli István 1947 VIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:23,94 5. Lucz Imre 1951 VIII. Szentesi Delfin ESC 00:24,12 6. Zabu Aureliu 1950 VIII. Aquatic Team Arad 00:27,56 7. Herbály Kálmán 1949 VIII. Mezőtúri Szenior 00:29,72 8. Gyulyás Árpád 1948 VIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:31,29 IX. korcsoport 1. Császár István 1944 IX. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:21,66 2. Cseuz László 1944 IX. Szentesi Delfin ESC 00:22,18 3. Dr. Sümeghy László 1945 IX. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:22,25 4. Faragó Attila 1946 IX. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:26,00 5. Barna Mátyás 1942 IX. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:29,28 6. Palásti Zoltán 1943 IX. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:32,71 X. korcsoport 1. Fábián Béla 1937 X. Egri Szenior Úszó Klub 00:21,13 2. Tóth Sándor 1941 X. Mezőtúri Szenior 00:21,57 3. Kancsó János 1941 X. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:22,53 4. Szalai Mihály 1938 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:22,78 5. Kanyó Ádám 1941 X. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:31,47 6. Fehérvári Zsigmond 1940 X. Mezőtúri Szenior 00:33,00 7. Klenk József 1938 X. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:34,90 XI. korcsoport 1. Aczél Ferenc 1935 XI. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:26,43 2.. Deák Gyula 1934 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:31,03 X 1. Dr. Bakacsi Gyula 1927 XII. Szentesi Delfin ESC 00:44,81 X 1. Dr. Bánki Horváth Béla 1920 XIII. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:38,81 13

33 1/3 méter női gyorsúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Szabóné Panyor Zsuzsanna 1984 I. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:20,19 2. Gondi Noémi 1986 I. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:20,48 3. Balog Diána 1982 I. Mezőtúri Szenior 00:24,00 1. Wéber Vanda 1981 II. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:20,09 2. Lipták Éva 1978 II. BÁCSVÍZ-KVSC 00:21,25 3. Panyor Krisztina 1979 II. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:22,32 4. Csatlós Emese 1979 II. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:25,14 1. Sterl Mónika 1973 III. Aquatic Team Arad 00:21,29 2. Tóth Alexandra 1972 III. Zabolátlan Senior Győr 00:22,63 3. Vidalkovic Mirna 1976 III. Spartak Szabatka 00:27,09 4. Lipcsei Beáta 1975 III. TRITON SPORT Egyesület 00:29,50 5. Hudák Csilla 1976 III. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:34,22 I 1. Feketéné Molnár Ildikó 1971 IV. BÁCSVÍZ-KVSC 00:20,79 2. Annus Szilvia 1971 IV. TRITON SPORT Egyesület 00:21,48 3. Farkasné Gácsi Ági 1970 IV. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:22,09 4. Fehér Edit 1968 IV. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:22,22 5. Falviné Lukács Tímea 1971 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:23,66 6.-7. Erdősiné Varjú Katalin 1969 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:24,00 Motyovszki Zsuzsa 1969 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:24,00 8. Tóh Lilla 1970 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:24,40 9. Lantos Erika 1968 IV. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:24,56 10. Benyó Istvánné 1970 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:26,28 1. Pászti Edit 1966 V. Szentesi Delfin ESC 00:20,22 2. Pengő Erzsébet 1965 V. Szentesi Delfin ESC 00:20,94 3. Havasi Henriette 1963 V. Újbuda Szenior Úszóklub 00:23,84 4. Somogyi Zsuzsa 1964 V. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:25,97 5. Gáll Jánosné 1966 V. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:27,03 VI. korcsoport 1. Virágos Éva 1957 VI. Szentesi Delfin ESC 00:23,65 2. Szabó Lászlóné 1960 VI. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:28,88 3. Pechácsekné Seres Edit 1960 VI. Mezőtúri Szenior 00:30,04 V 1. Gondiné Lakatos Ildikó 1955 VII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:32,23 2. Nagy Ida 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:40,79 14

V 1. Csanádi Jánosné 1949 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:22,31 2. Gombkötő Sándor Lajosné 1950 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:22,47 3. Bocskay Zsófia 1947 VIII. Szentesi Delfin ESC 00:32,69 4. Németh Éva 1949 VIII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:35,00 IX. korcsoport 1. Miklós Éva 1946 IX. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:33,04 2. Dr. Kocsor Ferencné 1946 IX. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:40,72 X. korcsoport 1. Hős Irén 1941 X. SPARTAK Szabadka 00:29,50 2. Bodnár Istvánné 1939 X. Szentesi Delfin ESC 00:43,68 XI. korcsoport 1. Becsák Jánosné 1934 XI. Szentesi Delfin ESC 00:34,53 2. Karczag Szilárdné 1934 XI. Egri Szenior Úszó Klub 00:36,25 3. Kovács Lukácsné 1935 XI. Debreceni Szenior Úszóklub 00:37,69 X 1. Levák Gyuláné 1931 XII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:36,06 15

33 1/3 méter férfi hátúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Kocsis Szabolcs 1982 I. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:23,87 1. Gyalog László 1977 II. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:23,47 2. Moldován Attila 1979 III. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:25,66 1. Csipes Andor 1973 III. Mezőtúri Szenior 00:22,87 2. Ábrahám Pál 1975 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:28,07 3. Fügedi Csaba 1972 III. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:28,65 I 1. Bodnár Péter 1971 IV. Magic Boys Kézilabda-,Úszó-és Búvárklub 00:27,47 2. Szilágyi Lajos 1971 IV. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:27,82 1. Kovács Attila 1965 V. Szentesi Delfin ESC 00:23,63 2. Nagy Zsolt 1964 V. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:27,65 3. Keller Zoltán 1966 V. Szentesi Delfin ESC 00:29,87 VI. korcsoport 1. Dr. Legeza László 1958 VI. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:24,08 2. Dr. Varga József 1961 VI. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:24,46 3. Zsura Zoltán 1961 VI. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 00:24,62 4. Sántha András 1961 VI. Egyéni 00:27,94 5. Józsa László 1957 VI. SPARTAK Szabadka 00:28,44 6. Nagy Tibor 1961 VI. Mezőtúri Szenior 00:41,88 V 1. Tari László 1954 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:24,29 2. Sebők János 1956 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:24,90 3. Heverdle István 1952 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:25,03 4. Demeter Péter 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:25,88 5. Tóth László 1954 VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:27,12 6. Kovács Gábor 1956 VII. Egri Szenior Úszó Klub 00:27,47 7. Szűcs Imre 1956 VII. Mezőtúri Szenior 00:32,79 8. Papp Károly 1952 VII. Tatabányai Vízmű Sport Egyesület 00:33,76 V 1. Krámli István 1947 VIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:24,72 2. Zenke József 1950 VIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:25,02 3. Fodor László 1951 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,41 4. Lucz Imre 1951 VIII. Szentesi Delfin ESC 00:34,68 IX. korcsoport 16

1. Dr. Sümeghy László 1945 IX. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:25,05 2. Palásti Zoltán 1943 IX. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 00:38,19 3. Barna Mátyás 1942 IX. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:41,50 4. Faragó Attila 1946 IX. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:41,90 X. korcsoport 1. Fábián Béla 1937 X. Egri Szenior Úszó Klub 00:26,53 2. Kancsó János 1941 X. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,10 3. Kanyó Ádám 1941 X. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:31,44 4. Klenk József 1938 X. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:37,64 5. Fehérvári Zsigmond 1940 X. Mezőtúri Szenior 00:42,50 XI. korcsoport 1. Deák Gyula 1934 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 00:35,00 X 1. Dr. Bakacsi Gyula 1927 XII. Szentesi Delfin ESC 00:46,06 X 1. Dr. Bánki Horváth Béla 1920 XIII. Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub 00:35,25 17

33 1/3 méter női hátúszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Gondi Noémi 1986 I. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:23,46 2. Balog Diána 1982 I. Mezőtúri Szenior 00:32,28 1. Wéber Vanda 1981 II. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:24,72 2. Hajduk Lászlóné 1978 II. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,75 1. Debreczeni Beáta 1973 III. Szentesi Delfin ESC 00:25,36 2. Hudák Csilla 1976 III. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:37,18 I 1. Fehér Edit 1968 IV. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:26,15 2. Erdősiné Varjú Katalin 1969 IV. Zabolátlan Senior Győr 00:26,16 3. Farkasné Gácsi Ági 1970 IV. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:29,40 4. Motyovszki Zsuzsa 1969 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,56 5. Benyó Istvánné 1970 IV. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:29,92 6. Lantos Erika 1968 IV. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:31,97 1. Pászti Edit 1966 V. Szentesi Delfin ESC 00:23,33 2. Havasi Henriette 1963 V. Újbuda Szenior Úszóklub 00:27,66 3. Gáll Jánosné 1966 V. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:30,62 4. Somogyi Zsuzsa 1964 V. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:31,79 VI. korcsoport 1. Virágos Éva 1957 VI. Szentesi Delfin ESC 00:26,69 2. Szabó Lászlóné 1960 VI. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:41,03 V 1. Meleg Jánosné 1955 VII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:43,69 2. Horváth Józsefné 1952 VII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:43,88 3. Nagy Ida 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:46,39 4. Kovács Katalin 1955 VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 00:50,75 V 1. Csanádi Jánosné 1949 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:27,50 2. Gombkötő Sándor Lajosné 1950 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 00:28,72 3. Németh Éva 1949 VIII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:47,09 IX. korcsoport 1. Miklós Éva 1946 IX. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:42,71 2. Práthné Liker Izabella 1942 IX. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 00:48,59 3. Dr. Kocsor Ferencné 1946 IX. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 00:49,66 4. Klenk Józsefné 1942 IX. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:54,16 18

5. Kőhalmi Zsuzsanna 1942 IX. Sprint Fortuna Sportegyesület 01:00,71 X. korcsoport 1. Hős Irén 1941 X. SPARTAK Szabadka 00:34,22 2. Bodnár Istvánné 1939 X. Szentesi Delfin ESC 00:55,09 3. Ferke Gáborné 1941 X. Szentesi Delfin ESC 01:00,47 XI. korcsoport 1. Karczag Szilárdné 1934 XI. Egri Szenior Úszó Klub 00:43,63 2. Kovács Lukácsné 1935 XI. Debreceni Szenior Úszóklub 00:43,78 3. Becsák Jánosné 1934 XI. Szentesi Delfin ESC 00:50,00 X 1. Levák Gyuláné 1931 XII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 00:42,31 19

133 1/3 méter férfi vegyes úszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Kocsis Szabolcs 1982 I. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 01:54,07 1. Moldován Attila 1979 III. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 01:49,03 1. Csipes Andor 1973 III. Mezőtúri Szenior 01:44,94 2. Ifj. Hrivnák Béla 1973 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 01:51,95 3. Ábrahám Pál 1975 III. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 01:58,84 I 1. Szilágyi Lajos 1971 IV. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 02:03,75 1. Kovács Attila 1965 V. Szentesi Delfin ESC 01:48,25 2. Kárpáti Béla 1963 V. Aquatic Team Arad 02:05,99 3. Szilágyi P. Imre 1963 V. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 02:17,07 4. Dr. Thomas Schinkel 1965 V. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 02:51,50 VI. korcsoport 1. Molnár Ernő 1958 VI. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 02:01,44 2. Sántha András 1961 VI. Egyéni 02:28,19 V 1. Heverdle István 1964 VII. Egri Szenior Úszó Klub 01:52,06 2. Sebők János 1956 VII. Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület 01:52,27 3. Tóth László 1954 VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-vízilabda Club 01:58,90 4. Kovács Gábor 1956 VII. Egri Szenior Úszó Klub 02:09,91 V 1. Dr. Gulyás Péter 1951 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 01:46,12 2. Engel Dennis 1951 VIII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 02:39,62 IX. korcsoport 1. Somlai Gábor 1944 IX. Újbuda Szenior Úszóklub 02:09,43 2. Cseuz László 1944 IX. Szentesi Delfin ESC 02:14,47 X. korcsoport 1. Fábián Béla 1937 X. Egri Szenior Úszó Klub 01:59,28 XI. korcsoport 1. Deák Gyula 1934 XI. Sprint Fortuna Sportegyesület 03:08,00 20

133 1/3 méter női vegyes úszás eredménylista hely. név született kcs. egyesület eredmény I. korcsoport 1. Szabóné Panyor Zsuzsanna 1984 I. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 01:48,88 2. Balog Diána 1982 I. Mezőtúri Szenior 01:52,43 3. Gondi Noémi 1986 I. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 02:22,25 1. Panyor Krisztina 1979 II. Algyői Úszó Közhasznú Egyesület 01:59,91 2. Lipták Éva 1978 II. BÁCSVÍZ-KVSC 02:00,72 1. Debreczeni Beáta 1973 III. Szentesi Delfin ESC 02:04,88 I 1. Annus Szilvia 1971 IV. Triton Sport Egyesület 01:57,62 2. Feketéné Molnár Ildikó 1971 IV. BÁCSVÍZ-KVSC 02:02,56 3. Rigó Andrea 1970 IV. Zabolátlan Senior Győr 02:02,94 1. Pengő Erzsébet 1965 V. Szentesi Delfin ESC 01:56,22 2. Pászti Edit 1966 V. Szentesi Delfin ESC 01:57,78 3. Havasi Henriette 1963 V. Újbuda Szenior Úszóklub 02:19,85 4. Somogyi Zsuzsa 1964 V. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 02:34,13 VI. korcsoport 1. Virágos Éva 1957 VI. Szentesi Delfin ESC 02:09,34 2. Szabó Lászlóné 1960 VI. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 02:55,51 V 1. Gondiné Lakatos Ildikó 1955 VII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 02:58,09 2. Nagy Ida 1954 VII. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 04:07,35 V 1. Csanádi Jánosné 1949 VIII. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub 02:11,75 2. Bocskay Zsófia 1947 VIII. Szentesi Delfin ESC 03:03,03 3. Németh Éva 1949 VIII. Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 03:17,37 IX. korcsoport 1. Klenk Józsefné 1942 IX. Szarvasi Úszó-Vízilabda Sport Egyesület 04:04,25 2. Práthné Liker Izabella 1942 IX. Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub 04:11,86 X. korcsoport 1. Hős Irén 1941 X. SPARTAK Szabadka 02:51,69 XI. korcsoport 1. Becsák Jánosné 1934 XI. Szentesi Delfin ESC 03:24,31 21

4 x 33 1/3 m férfi vegyes váltó eredménylista hely. név életkor kcs. nevek eredmény 1. AQUATIC Team Arad 146 II. Lancea Cosmin, Lipták Márton, Nagy Csaba, Stertl Cristian 01:23,34 1. Algyői Úszó Egyesület 174 III. 2. Zabolátlan Senior Klub Győr 171 III. Szilágyi Lajos, Zsura Zoltán, Ábrahám Pál, Szilágyi P. Imre Dr. Czeiner Antal, Rigó Andrea, Kovács Tamás, Falvi Zsolt 01:33,94 01:34,86 I 1. Csongrádi senior ARANYGÉP 219 IV. 2. Vizilovak Szentes 218 IV. 3. Mezőtúri szenior 226 IV. 4. SzUSE 233 IV. Tari László, Bartók Márton, Sebők János, Varga József Keller Zoltán, Kovács Attila, Lucz Imre, Cseuz László Csipes Andor, Fehérvári Zsigmond, Szűcs Imre, Herbály Kálmán Klenk József, Dr.Darida András, Schinkel Tamás, Demeter Péter 01:31,09 01:37,75 01:58,93 02:08,23 1. Tótkomlósi Rozmár 256 V. 2. HSUVC "A" 245 V. Kancsó János, Dr. Gulyás Péter, Dr. Sümeghy László, Fodor László Zenke József, Krámli István, Császár István, Molnár Ernő 01:36,16 01:36,21 22

4 x 33 1/3 m női vegyes váltó eredménylista hely. név életkor kcs. nevek eredmény I. korcsoport 1. HSUVC "A" 117 I. Kisgerőcz Noémi, Balog Dia, Olaszné Bajúsz Andrea, Wéber Vanda 01:33,68 1. BÁCSVÍZ KVSC 152 II. 2. Tótkomlósi Rozmár Fiatalok 154 II. Lipták Éva, Lipcsei Beáta, Annus Szilvia, Fehér Edit Hajduk Lászlóné, Gáll Jánosné, Benyó Istvánné, Hudák Csilla 01:44,82 02:03,47 1. 4 kicsi lego Szentes 183 III. 2. Zabolátlan Senior Klub Győr 165 III. 3. Mezőtúri Szenior 198 III. 4. Anonim 190 III. Virágos Éva, Debreczeni Beáta, Pászti Edit, Pengő Erzsébet Erdősiné Varjú Katalin, Felsmann Adrienn, Rigó Andrea, Falviné Lukács Tímea Tóth Katalin, Szilágyi Ernőné, Balog Diána, Pechácsekné Seres Edit Kovács Katalin, Vargáné Dezső Mária, Csatlós Emese, Lantos Erika 01:39,82 01:43,77 02:19,54 02:26,44 I 1. Komlósi Lányok 238 IV. 1. SZUSE 253 V. Gombkötő Sándor Lajosné, Csanádi Jánosné, Horváth Józsefné, Meleg Jánosné Klenk Józsefné, Somogyi Zsuzsa, Levák Gyuláné, Nagy Ida 02:08,22 02:28,50 VI. korcsoport 1. Liget Szépei Szentes 283 VI. Ferkéné Manyi, Bodnárné Margó, Bocskai Zsófi, Becsákné Irénke 03:12,58 23

4 x 33 1/3 m férfi gyors váltó eredménylista hely. név életkor kcs. nevek eredmény 1. AQUATIC team Arad 162 III. 2. Zabolátlan Senior Klub Győr 169 III. 3. Algyői Úszó Egyesület 174 III. 4. Magic Boys Mezőkövesd 169 III. Lancea Cosmin, Lipták Márton, Kárpáti Béla, Stertl Cristian Dr. Czeiner Antal, Tóth Alexandra, Kovács Tamás, Falvi Zsolt Szilágyi Lajos, Zsura Zoltán, Ábrahám Pál, Szilágyi P. Imre Bodnár Péter, Fügedi Csaba, Mező Gábor, Kaló László 01:15,41 01:19,03 01:21,25 01:25,09 1. I Csongrádi senior ARANYGÉP 219 IV. 2. Vizilovak Szentes 218 IV. 3. SzUSE 233 IV. 4. Mezőtúri szenior 221 IV. Tari László, Bartók Márton, Sebők János, Varga József Keller Zoltán, Kovács Attila, Lucz Imre, Cseuz László Klenk József, Dr.Darida András, Schinkel Tamás, Demeter Péter Csipes Andor, Fehérvári Zsigmond, Nagy Tibor, Herbály Kálmán 01:19,19 01:26,16 01:51,28 01:54,75 1. Tótkomlósi Rozmár 256 V. 2. HSUVC "C" 245 V. 3. HSUVC "E" 261 V. Kancsó János, Dr. Gulyás Péter, Dr. Sümeghy László, Fodor László Zenke József, Krámli István, Császár István, Molnár Ernő Faragó Attila, Tóth László, Aczél Ferenc, Gulyás Árpád 01:25,41 01:27,47 02:01,76 24

4 x 33 1/3 m női gyors váltó eredménylista hely. név életkor kcs. nevek eredmény I. korcsoport 1. HSUVC "A" 117 I. Kisgerőcz Noémi, Balog Dia, Olaszné Bajúsz Andrea, Wéber Vanda 01:25,13 1. BÁCSVÍZ KVSC 159 II. 2. Tótkomlósi Rozmár Fiatalok 154 II. Feketéné Molnár Ildikó, Lipcsei Beáta, Annus Szilvia, Fehér Edit Hajduk Lászlóné, Gáll Jánosné, Benyó Istvánné, Hudák Csilla 01:34,38 01:59,10 1. 4 kicsi lego Szentes 183 III. 2. Zabolátlan Senior Klub Győr 161 III. Virágos Éva, Debreczeni Beáta, Pászti Edit, Pengő Erzsébet Tóth Alexandra, Tóth Lilla, Rigó Andrea, Falviné Lukács Tímea 01:29,90 01:31,42 I 1. Komlósi Lányok 238 IV. Gombkötő Sándor Lajosné, Csanádi Jánosné, Horváth Józsefné, Meleg Jánosné 01:50,59 1. SZUSE 253 V. Klenk Józsefné, Somogyi Zsuzsa, Levák Gyuláné, Nagy Ida 02:34,47 VI. korcsoport 1. Liget Szépei Szentes 283 VI. Ferkéné Manyi, Bodnárné Margó, Bocskai Zsófi, Becsákné Irénke 02:58,98 25

4 x 33 1/3 m MIX gyors váltó eredménylista hely. név életkor kcs. nevek eredmény 1. Algyői UKE 147 II. Szabóné Panjor Zsuzsanna, Panyor Krisztina, Zsura zoltán, Hrivnák Béla 01:22,81 1. Zabolátlan Senior klub Győr 170 III. 2. TOCSÓ és a Sellők 174 III. 3. Dr. Regele KSUK Gyula 177 III. 4. Mezőtúri Szenior 192 III. Tóth Alexandra, Rigó Andrea, dr.czeiner Antal, Falvi Zsolt Pászti Edit, Debreczeni Beáta, Kovács Attila, Keller Zoltán Fehér Edit, Moldován Attila, Barna Mátyás, Lipták Éva Balog Diána, Nagy Tibor, Pechácsekné Seres Edit, Herbály Kálmán 01:20,41 01:24,22 01:32,94 01:58,60 I 1. Szentesi Búvár SZIVAT-TYÚK 227 IV. 2. Szpartak 201 IV. Virágos Éva, Pengő Erzsébet, Cseuz László, Lucz Imre Józsa László, Grogorac Nebojsa, Vidakovoc Mirna, Hős Irén 01:34,13 01:46,82 1. Tótkomlósi Rozmár 243 V. Csanádi Jánosné, Gombkötő Sándor Lajosné, Dr. Gulyás Péter, Fodor László 01:24,16 26

4 x 33 1/3 m MIX vegyes váltó eredménylista hely. név életkor kcs. nevek eredmény 1. Algyői UKE 147 II Szabóné Panjor Zsuzsanna, Panyor Krisztina, Zsura zoltán, Ábrahám Pál 01:33,96 1. Dr. Regele KSUK Gyula 161 III. 2. TOCSÓ és a Sellők 174 III. 3. Zabolátlan Senior klub Győr 161 III. 4. Mezőtúri Szenior 173 III. 5. SZUSE 181 III. Fehér Edit, Moldován Attila, Dr. Legeza László, Lipták Éva Pászti Edit, Debreczeni Beáta, Kovács Attila, Keller Zoltán Erdősiné Varjú Katalin, Rigó Andrea, Kovács Tamás, Falvi Zsolt Balog Diána, Csipes Andor, Pechácsekné Seres Edit, Szűcs Imre Farkasné Gácsi Ágnes, Somogyi Zsuzsa, Schinkel Tamás, Demeter Péter 01:30,47 01:32,57 01:36,73 01:53,97 01:56,15 I 1. Névtelen 202 IV. 2. Szentesi Búvár SZIVAT-TYÚK 227 IV. 3. Szpartak 201 IV. Krámli István, Tóth Ágnes, Tóth Icu, Csatlós Emese Virágos Éva, Pengő Erzsébet, Cseuz László, Lucz Imre Józsa László, Grogorac Nebojsa, Vidakovoc Mirna, Hős Irén 01:48,87 01:52,81 01:54,93 1. Tótkomlósi Rozmár 249 V. 2. SZUSE 2 279 V. Csanádi Jánosné, Gombkötő Sándor Lajosné, Dr. Gulyás Péter, Dr. Sümeghy László Levák Gyuláné, Klenk Józsefné, Darida András, Klenk József 01:36,70 02:39,78 27

Családi váltó (unoka szülő - nagyszülő) eredménylista hely. név nevek eredmény 1. Kancsó Család Kancsó Hanna, Kancsó Károly, Kancsó János 01:34,21 2. Hajduk család Horváth Józsefné, Hajduk Lászlóné, Hajduk László 01:35,35 3. HVSUVC Tóth László, Földesi Ilona, Földesi Zsófia 01:52,31 Családi váltó (egy szülő két gyerek) eredménylista VI. Tótkomlósi Országos Szenior Úszóverseny hely. név nevek eredmény 1. Nagy család MURÉNA Szeged Nagy Zsolt, Nagy Milán, Nagy Botond 00:52,18 2. Keller Család Keller Zoltán, Keller Krisztina, Fekete Miklós 01:03,39 3. Erdősi Család Erdősi Virág, Erdősi Dóra, Erdősiné Varjú Katalin 01:09,65 4. Falvi Család Falvi Botond, Falvi Réka, Falvi Zsolt 01:22,75 5. Kovács Család Kovácsné, Kovács Nóra, Kovács Balázs 01:48,10 6. HVSUVC Földesi András, Földesi Ilona, Földesi Zsófia 01:57,51 7. Hajduk család Hajduk Szabolcs, Hajduk Lászlóné, Hajduk László 02:14,34 Családi váltó (két szülő egy gyerek) eredménylista VI. Tótkomlósi Országos Szenior Úszóverseny hely. név nevek eredmény 1. Kovács Család Kovács Andrea, Kovács Tamás, Kovács 01:10,58 2. SZUSE Szarvas Farkasné Gácsi Ágnes, Farkas Imre, Farkas Imre 01:42,38 Tótkomlós. 2011.július 16.