Rachel Van Dyken EGYETLEN

Rachel Van Dyken EGYETLEN

ATHENAEUM

ATHENAEUM Budapest Copyright Rachel Van Dyken, 2013 Hungarian translation Szilágyiné Márton Andrea, 2014 ISBN 978-963-293-374-0

PROLÓGUS Hallasz engem? Kiersten? Olyan közelről szólt a hangja! Talán ha becsukom a szemem, még valóságosabbnak tűnik. Felé nyúltam, hogy megérintsem, de csak a levegőt értem. Nem volt ott. Elment. Tehát tényleg megtörtént. Párszor pislogtam, és megpróbáltam arra fókuszálni, ami ott volt előttem. Hasonlított rá, de túlságosan messze állt tőlem. Vajon miért fekszem a földön? Gyere vissza hozzám! Szája mozgott, ahogy lassan beszélt. Ne így, Kiersten. Ne így, kicsim. Világoskék szemében fellobbant a vágy. Minden rendbe fog jönni. Megígérem. De nem jön rendbe. Tudtam. Ő is tudta. Elment én pedig hallucináltam. Elveszítettem életem szerelmét a legjobb barátomat. Hányszor tapasztalja meg az ember a veszteség érzését, mielőtt maga is meghal? Mielőtt felemészti belülről a szíve fájdalma? Emlékek öntötték el az agyamat emlékek a szüleimről, arról, ahogyan ő focizott, a cetlikről, amiket nekem adott. Az első csókunk. Az utolsó együttlétünk. És aztán a kórház. Nem kaptunk elég időt és gyűlöltem Istent azért, mert mindenkit elvett tőlem. Nem bírtam elviselni azt, hogy végül mindig én maradok ott, én vagyok az, akinek siratnia kell szerettei elvesztését. Utoljára nyúltam az arca után. Most az ujjaim meleg bőrt érintettek. Az egész egy álom volt. Mármint ha álom, akkor még érzékelhetem azt, hogy a mosolyától hogyan ragyog fel az egész szoba. Ajkai megérintették a homlokomat.

Lehunytam a szemem, és imádkoztam Istenhez, hogy engem is emeljen magához. Mert tudtam,hogy abban a pillanatban, hogy felébredek, újra el kell búcsúznom, és most nem voltam biztos abban, hogy valaha is meggyógyulok-e az után az élmény után, hogy az a bizonyos két szó elhagyta az ajkaimat. Isten veled bárki is találta ki ezt, égjen a pokol örök tüzében!

1. FEJEZET A gyengeség csupán fájdalom, mely elhagyja a testet. Három hónappal korábban KIERSTEN Újra és újra ugyanazt mantráztam, míg végül már azt hittem, elveszítem az eszem. Nem valóság. Ismét a rémálmom. Nem valóság. Az soha nem jó jel, amikor az ember a saját sikolyaira ébred. Lépések közeledtek, majd az ajtó kivágódott és az ajtókeretben ott állt a lakótársam, akit alig pár órája ismertem. Mondd, jól vagy? Habozva lépett be, és összefonta a karját. Sikoltozást hallottam. Igen. Elmebeteg vagyok. Tiszta lappal akartam újrakezdeni, és mi jut nekem? Csillagos ötös, azért, hogy traumatizálom a lakótársamat, az egyetlen barátságos embert, akivel a megérkezésem óta a washingtoni egyetemen találkoztam. Ööö, igen. Sikerült elérnem, hogy ne remegjen a hangom. Tudom, hogy fura, de még mindig vannak rémálmaim. Hitetlenkedő arcát látva gyorsan hozzátettem: De csak akkor, amikor nagyon ideges vagyok. És amikor brutális gyógyszereket szedek, tettem volna hozzá legszívesebben, de persze ezt a részt kihagytam. Ó! Megnyalta az ajkát, és kipillantott a folyosóra. Akarod, hogy itt aludjak melletted, a földön? Szívesen megteszem, ha félsz. Isten áldja azt a déli nagylelkűséggel teli szívét! Nem. Elmosolyodtam. Jól vagyok. Remélem, nem ijesztettelek meg.

Hát, nos Lisa legyintett. Amúgy sem szerettem azt a lámpát a szobámban. A sikoltozásom miatt eltört egy lámpa? rezzentem össze. Nem. Lisa a fejét rázta. Az esésem miatt tört el. Hajnali egy órakor kiugrani az emeletes ágyból, úgy tűnik, küzdősportnak is beillik. A fő célpont a lámpa volt. Semmi gond. Felsóhajtott. Nem szenvedett sokáig. Amint földet ért, összetört. Aztán még jobban, amikor elcsúsztam a játék mackómon, ami szintén leesett. De ez szuper, mert tompította az esésemet, így megúsztam két kisebb lila folttal. Eltakartam az arcomat. Szent ég! Nagyon sajnálom! Ugyan, semmi gond. Két lábon járó katasztrófahalmaz vagyok. Felnevetett. De ha azt tervezted, hogy egész éjjel sikoltozol, akkor inkább alszom melletted, a földön. A lámpagyilkos napjaimat magam mögött akarom tudni. Mosolyogva bólintottam. Persze. Csak nem szeretném, hogy Ne kérj már folyton bocsánatot! Lisa mosolya meleg és hívogató volt. Ó, én meg alvajárni szoktam, szóval, ha arra ébredsz, hogy ott állok fölötted, kérlek, próbálj meg nem felpofozni. Hűűű, érdekes egy pár vagyunk. Elvett egy takarót az ágyamról, és ledobta a padlóra. Tudod, hogy van a regisztrációkor a szobabeosztásnál az a kis megjegyzések rovat? Igen? Tuti, hogy minket, diliseket mindig összeraknak. Ásítottam. Kéne egy párna jelentette be Lisa. Mindjárt jövök. Ne sikoltozz többet.

Csukd be a szemed, és reggel megyünk pasivadászatra. Álmodj arról. Pasik? Ööö Lisa barna haját a füle mögé tűrte. Mármint ha nem a lányok érdekelnek. Vagyis nem gáz, ha a másik kapura játszol, csak mondom, hogy Nem, nem, nem. Halk nevetés hagyta el ajkaimat. Lehet, hogy olyan vagyok, mint aki a másik kapura játszik? Nem, ilyesmiről szó sincs. Csak még soha nem volt pasim. Te szegény pára! Vajon komolyan mondta? És hogy élted túl? Netflix, Johnny Depp, könyvek. Valahogy kibekkeltem. Vállat vontam. Hidd el, ha abban a városban nőttél volna fel, ahol én, te se jártál volna soha senkivel. Ó, tényleg? Miért? Villámgyorsan felemelte a kezét, és kiszaladt a szobából. Amikor visszajött, nála volt a párnája. A földre hajította, és leült törökülésbe, majd ásított. Rendi, folytathatod. A pasik Bal oldalamra fordultam, hogy szembekerülhessek vele. Azért nem jártam velük, mert a városunk olyan kicsi, hogy ha akár csak rossz irányba tüsszentettem, anyám még azelőtt mondta, hogy egészségedre, mielőtt a levegő kijött volna belőlem. Egyszer kaptam egy rossz jegyet az ellenőrzőmbe, és rögtön bekerült az újságba. Mi? Miféle városban létezik ilyesmi? Olyanban, ahol szó szerint dokumentálják, hogy főidényben hány személy látogat el hozzánk. Főidényben? kérdezte Lisa. Turistaszezonban. Amikor az emberek borkóstolókra mennek. Tavaly ötszázan jártak nálunk, ami több mint ahányan az egész városban laknak. Az ilyen információ mindig lehangol jelentette be Lisa. Tehát nem voltak helyes fiúk?

A polgármester fia helyes volt. Ó, az szuper! olvadozott Lisa. Igen, a focicsapat irányítója is pont ezen a véleményen volt. És az is bekerült az újságba? Összeborzongott. Fintorogtam és bólintottam. Igen. A rossz jegyemmel egyetemben. Inkább a rossz jegyet választottam volna. Én is. Felnevettem. Jó érzés volt, hogy valaki végre együtt érez velem abban, hogy milyen baromira rossz, ha te vagy a figyelem középpontjában. A feszültség lassan kiszállt a testemből. Nos, azonnal orvosolnunk kell ezt a helyzetet. Megnyalta az ajkát. Én elég sok srácot ismerek. Legalább tízzel találkoztam ma, az eligazításon. Az egyiknek voltak tetkói. Vágyakozóan felsóhajtott. A tetkó a gyengém. De a tetkó elfedi a bőrödet jegyeztem meg. És a tetkó örökre szól. Nem gondolod, hogy ez tök gagyi? Ki vagy te? pislogott Lisa. A kisvárosod láthatóan egy szikla alatt helyezkedik el. Ööö felnevettem. Hát éppen ez az. Hidd el, az egyetlen oka annak, hogy nem kedveled a tetkókat, az, hogy még soha nem láttál olyan dögös pasitestet, ami tele van velük. Rögtön meggondolod magad, ha meglátsz egy ilyen kis édest elterülni egy szuper pasi hasizmán. Mikor legutóbb megláttam egy meztelen felsőtestű, tetkós srácot, megkérdeztem tőle, végignyalhatom-e a tetkóit. És mit mondott? Lisa felsóhajtott. Igen Majd vállat vont. Egy hétig jártunk, majd otthagytam, zöldellőbb mezők után kutatva.

Nagyobb tetkót találtál? Honnan tudod? Hátravetette a fejét és felnevetett. Arról voltam híres, hogy én vagyok a suli ribije, de ez jobb, mint ha egyáltalán nem lettem volna híres semmiről. Nem voltam biztos benne, hogy mit gondoljak erről, de inkább hallgattam, tekintve, hogy még életemben nem csókolóztam. Túlságosan is zavarban voltam, hogy beismerjem tapasztalatlanságomat, így csak vállat vontam. Nos, erre való az egyetem. Ez maga a tiszta lap, ugye? Igen. Lisa egy pillanatra félrekapta a tekintetét. A mosoly eltűnt az arcáról. Mindegy, aludnunk kell, ha holnap pasivadászatra akarunk menni. Igen. Ismét ásítottam. És kösz, Lisa, hogy benéztél. Miféle lakótárs lennék, ha nem jönnék lóhalálában a segítségedre? Olyan, aki nem gyilkol lámpákat és nem ébred fel kék foltokkal? Az a nyamvadt lámpa motyogta. Jó éjt, Kiersten. Jó éjt.

2. FEJEZET Ha patkánynak látszik, patkányszaga van, és úgy beszél, mint egy patkány, akkor valószínűleg egy rohadék patkány. KIERSTEN Neved? A srác a regisztrációnál fel se nézett, ujja megállt egy pillanatra az ipad felett. Hétkor ébredtem fel, így a korai, nyolc órás regisztrációnál kerültem sorra. A hallgatói iroda előtt úgy sorakoztatták fel a padokat, mint egy börtönben. Legalább húsz felsős állt minden asztal előtt mappákkal és unott arckifejezéssel. Kiersten válaszoltam. Ingerülten felsóhajtott. Több mint harmincötezer diák van ezen az egyetemen. A teljes listát a keresztneved alapján böngésszem át, Kiersten? Bocsánat. Ööö Rowe. Kiersten Rowe. Begépelte. Nos, Kiersten Rowe, úgy tűnik, tizenkilenc kreditre vagy regisztrálva és még nem tudod, mi lesz a főszakod. Ki ez itt? Egy profilozó? Pontosan. Kicsit hátradőltem, és megköszörültem a torkom. Még mindig nem nézett fel. Hm Keze gyorsan mozgott a képernyőn. Jól van, az iskolai e-mail címedre elküldöm az órarendedet. Letette az ipadet, és felkapott egy mappát. Az egyetem térképe, a postafiók-számod, az iskolai e-mail címed, minden, amit

tudnod kell, ebben a mappában van. Ha bármilyen kérdésed van, fordulj az ET-dhez. Reméltem, hogy az egyetemi tanácsadóra gondolt, mert ha valami másra, nem tudom, miről beszélt. Rendben. Fogtam a mappát, amit az arcomba nyomott. És a diákigazolványom? Következő! Felemelte a fejét és újabb ingerült pillantást vetett rám. Elnézést. Maradtam a helyemen. Hol kaphatom meg a diákigazolványomat? Válla kicsit megereszkedett. Nézd, Kiersten, pár száz diák áll itt előttem, azt mondtam, minden, amit tudnod kell, a mappában van, szóval nézz bele a mappádba. Ha kérdésed van, fordulj az ET-dhez. Mi magára mutatott, majd rám itt végeztünk. Mi a franc baja van ennek? Nem tudtam eldönteni, hogy kellemetlenül érzem-e magam, vagy csak dühös vagyok. Átkozódva a mellkasomhoz szorítottam a mappát és sarkon fordultam, de még egy utolsó, megsemmisítő pillantást vetettem rá. Nem csoda, hogy fejjel mentem egy fának. Legalábbis olyan volt, mintha fa lett volna. De egy fa nem meleg. És nincs egy, kettő, három, négy, öt, hat Uramatyám, nyolc? Nyolc kocka a hasán! Most komolyan, tényleg kitapintom az illető nyolcas kockahasát? Igen, istenem, meg is számoltam. Minden egyes izmot megérintettem. Szuper, a kezem még mindig szilárdan rásimult a srác hasára Visszakaptam a kezem és lehunytam a szemem. Csak nem a kockákat számoltad a hasamon? Hangjában jókedv vibrált. Olyan volt, mint egy filmsztáré, olyan, amitől az ember odatapad a

tévéképernyőhöz. Mély volt, erős, és volt valami halvány akcentusa, amit nem tudtam beazonosítani. Brit? Skót? Beharaptam az alsó ajkam, és azon tűnődtem, mit mondjak. Nos, innen nem volt menekvés. Bólintottam. Ne haragudj, én csak Nem kellett volna odanéznem. Ha visszamehetnék az időben Fogalmam sem volt róla, hogy egyetlen pillantás tönkretesz. Mostantól hetekig bánni fogom, hogy ránéztem, egyetlen okból kifolyólag. A szemében ott bújt meg a végzetem. Weston nyújtotta feléma kezét. És te? Nekem annyi. Kiersten. Még jobban magamhoz szorítottam a paksamétát. A kezemre pislantott, majd a sajátjára. Valami fertőzésed van? Tessék? Mi? Nem! Valamilyen betegséged van? A keze még mindig kettőnk között volt a levegőben. A helyzet percről percre egyre kínosabb lett. Fogadd már el! Ööö, nincs. Jól van. Elvette a kezét a biztonságos területről, és hirtelen megérintett, mármint megérintette a mappámat, de megesküdtem volna, hogy forróságának minden hullámát érzem. Lassan kiszabadította a kezemet szinte lehámozta a mappáról. Most pedig mondta, és újra kinyújtotta a kezét, hol is tartottunk? Mi a fene ütött belém? Nem mintha nem akartam volna kezet rázni vele. Csak egyszerűen zavarban voltam, szerettem volna elszaladni, és nem voltam biztos benne, hogy csak azért kedves hozzám, mert egyszerűen kedves, vagy ó, rám férne egy terápia.

Megköszörültem a torkomat, odanyújtottam a kezem, és kezet ráztam vele. Vigyora láttán azonban pánikba estem. Kezébe fogta az enyémet, lepillantott összefonódó kezünkre, majd mormolt valamit. Szinte a veszteség érzete fogott el, amikor végül elengedte az ujjaimat. Látod? Visszaadta a mappámat. Nem volt olyan nehéz, ugye? Nem. Nagyot nyeltem, és visszanéztem a zsúfolt pázsitra. Komolyan képtelen voltam az arcába nézni, annyira jóképű volt. Még soha életemben nem láttam ilyen jóképű srácot. Persze, magazinokban meg filmekben igen, de ő maga volt az élő, lélegző, két lábon járó szexualitás. És tekintve, hogy ezen a téren semmi tapasztalatom nincs, minden erőmre szükségem volt, hogy ne felejtsek el levegőt venni. Szeme halványkék volt, haja aranyszőke, bár kissé hosszú, de a füle körül göndör fürtökbe rendeződött. És a mosolya! Nos, a mosolya valószínűleg egész hátralevő életemben kísérteni fog. Lágy volt, és a griberlik még inkább rontottak a helyzeten. Aztán ott volt az illata. Fahéj és még valami keveréke, amit nem igazán tudtam megfejteni, mi lehet. Rettentően zavart, hogy mennyire nem esett nehezére mosolyogni, mintha a világon minden rendben lenne, amikor pedig erre rácáfolt minden, amit belül éreztem. Kezet akart rázni velem, és meg akarta tudni a nevem, én viszont szerettem volna kikerülni ebből a helyzetből, újra a szobámban lenni, lehetőleg egy sarokban előre-hátra dülöngélve ülni mindaddig, amíg az antidepresszánsaim végre rendesen hatni kezdenek. Szóval mondta nevetve. Akkor a kockáim megérintésétől eljutunk odáig, hogy szándékosan megsértesz azzal, hogy nem fogsz kezet velem, majd odáig, hogy elkezdesz álmodozni. Nagyjából jól mondom? Ó, istenem! Lehunytam a szemem. Bocsánat. Ez az első napom itt, és ideges vagyok. Ez jól hangzott, egyáltalán nem tűnt úgy, mintha másodpercekre lennék egy kisebb kiborulástól.

Segíthetek? De nem is ismerlek böktem ki. Dehogynem. Valahogy sikerült a karját a vállamra tennie. Visszafelé sétáltunk, a kolim felé. A francba. Így szokták a csajokat kihasználni. Pánikban kutattam át szememmel a pázsitot Lisa után, de sehol nem láttam. Nem mélyesztettem bele a cipősarkamat a földbe. Ööö, meg kell találnom a lakótársamat és a diákigazolványomat! El kell hoznom a diákomat. Először persze meg kell keresnem az ET-met Úgy beszéltem, mint egy eltévedt gyerek a parkban. Érdekes, mert általában így szoktam érezni magam, elveszettnek, mintha egy hiányzó kirakós darabkája lennék, ami elfelejtette, hogy a nagy egész játék része. A számkivetett, a magányos, a Az hiszem mondta vigyorogva, hogy azt mondtam, segítek neked. Nem kell az a fajta segítség suttogtam. Hogy? Megállt, aztán nevetésben tört ki. Szent ég, még a végén beléd szeretek! A szívem a gyomromig süllyedt. Tovább nevetett, és közelebb húzott magához. Legalább a nagybátyámnak nem kell aggódnia amiatt, hogy fizetnie kell az egyetemet. Biztos, hogy tíz percen belül elrabolnak. Mint az Elrabolva című filmben, csak nekem nincs egy tökös apám, aki utánam jönne, hogy megmentsen. A szívem ismét összeszorult. Nem foglak kihasználni mondta Weston. Már ne haragudj, de te túl ártatlannak tűnsz az én ízlésemhez képest, ami ismét bizonyítást nyert, amikor tévesen azt feltételezted, hogy szeretnék beférkőzni a bugyidba. Az arcom lángolni kezdett. Emellett Továbbsétáltunk. Te elsős vagy, én meg nem kezdek elsősökkel, mármint nem járok velük. A fenébe, még csak nem is szoktam segíteni nekik, de te majdnem fellöktél, és függetlenül attól, hogy mennyire tagadod,

megszámoltad a kockákat a hasamon Én nem De igen. Sóvárogva felsóhajtott. Láttam, ahogy mozog a szád: egy, kettő, három. Amúgy nyolc, nyolc kockám van. Sokat edzek. Remek mondtam a fogaim között szűrve a szavakat. Ó, báránykám, ne légy zavarban! Megállt és elengedett. Báránykám? Ártatlan vagy. Elmosolyodott. És eltévedt. Vállat vont és a koli felé mutatott. Mint egy kis bárány. Nos, köszi, hogy elkísértél a koleszomig. Elosontam mellette, de megragadta a csuklómat. Nem akarsz beszélni az egyetemi tanácsadóddal a diákod miatt? De, máris beszélek az illető hölggyel. Kiszabadítottam magam. Nos, kösz mindent. Egészen új értelmet adtam a társadalmilag kínos kifejezésnek. Megnyalta telt ajkait és újra elmosolyodott. Jól van, kérdezd meg a hölgyet. Jól van. Hátraléptem, megbotlottam, majdnem elestem a saját lábamban, miközben próbáltam a hálótermek felé venni az irányt. Amint bent voltam, még mindig éreztem magamon a tekintetét. Megfordultam. Vigyorgott. Integettem. Visszaintegetett. Ez most komoly? Miféle idétlen játék ez? Átkokat mormolva végigolvastam az információs táblát, és megtaláltam az ET irodáját. Hatodik emelet. Hát persze. A lépcsősorhoz mentem, és lassan elindultam felfelé.

Mire elértem a hatodikat, legszívesebben elcseréltem volna a kártyámat egy szundikálásra. A gyógyszerem egyik mellékhatása. Néha elálmosított. Néha olyan élénk álmaim voltak tőle, hogy úgy éreztem, én vagyok Alice, aki Csodaországba csöppent. Nagyot nyögve kényszerítettem magam, hogy elmenjek a folyosó végéig. A 666-os szoba. Ez valami vicc, ugye? Kétszer kopogtattam az ajtón. Az kivágódott és az ajtóban ott állt maga a fa Weston? Báránykám. Szélesebbre tárta az ajtót. Miben lehetek a segítségedre?

3. FEJEZET Annyiban kellett volna hagynom. KIERSTEN Hátraléptem pár lépést, hogy megszemléljem az ajtó melletti számot. Én ööö nincs itt az ET? Betörtél a hölgy szobájába? Egy Felemelte az ujját. Kicsit sértő, hogy azt gondolod, hogy betörnék egy hölgy szobájába azért, hogy bejussak. Hidd el nekem: én kopogni szoktam, ők ajtót nyitnak, én bemegyek. Ez ennyire egyszerű. Hát persze, hogy ennyire egyszerű. Kettő Két ujját emelte fel. Az ET itt áll veled szemben. Úgyhogy gyere be, és elmagyarázom, hogyan is működik ez az diákigazolvány-dolog. Összeszorítottam az ajkam, keményen bólintottam, és bementem a helyiségbe. Tiszta volt. Nem ezt vártam, tekintve, hogy miket olvasni a pasikról meg a higiéniáról. Szóval Weston odalépett az ágyához és leült. Hadd lássam a beosztásodat, utána megválaszolom a kérdéseidet. Még mindig próbáltam megemészteni azt a tényt, hogy ő az ET-m. Nem értem. Megesküdtem volna, hogy az elsősök ET-je nő. Nem-átalakító műtétem volt mondta Weston fapofával. Zavart gyermek voltam. Vicces. A szememet forgattam. Ez most komoly? Lánykolit kértem, erre koedukált épületben helyeztek el, és most kiderül, hogy az ET-m egy majdnem azt mondtam, hogy jóképű srác, de nem hoztam még kínosabb helyzetbe

magam. Szexisten. Kimondta helyettem. Tudom, vannak ilyen mázlisták. Nagy sóhajjal kivett egy vastag paksamétát a mappámból, és füttyentett. Úgy tűnik, kemény az órarended. Tizenkilenc kredit? És nincs főszakod? Pedig nem tűnsz határozatlannak. Azt akartam mondani, hogy nem is ismer. Igazából legszívesebben felcsattantam volna. Mit tud az életemről? A múltamról? Arról, hogy miért nem döntöttem el? Mintha érezte volna a dühömet, megszólalt a mobilom: rápillantottam a képernyőre. Jobob bácsi hívott. Akit én inkább Jo bácsinak hívok. Az utóbbi két évben ő viselte gondomat. Azóta, hogy azóta, hogy minden megtörtént. Kinyomtam a hívást. Jo bácsi megrémülne, ha férfihangot hallana a háttérben, és Weston nem tűnt amolyan csendes típusnak. Nem, amolyan kérkedő típusnak tűnt. A francba, olyan volt, mintha most is tornáztatná az izmait, bár nem lehettem biztos benne. Hosszú ujjú, fehér ing és szűk farmer volt rajta. Szóval Elővett egy tollat és ráfirkantott valamit a papírra. Az egyetemi térkép lesz számodra az alfa és az ómega. Ne tévedj el, és este ne járkálj egyedül, rendben? Azt hiszem, menni fog. Kivettem a kezéből a papírt. Diákigazolvány? Ja, igen. Felállt, és zsebre dugta a kezét. Bekarikáztam az épületet a térképen. Mosolyogj szélesen majd a fotózásnál, Báránykám. Grimaszoltam. Egész évben ez lesz a becenevem? Szeretnéd, ha más néven szólítanálak? suttogta, és ajka olyan közel volt az enyémhez, hogy majdnem összeértek. Ööö, nem, kösz. Remegett a hangom. Biztos vagy benne? A számat bámulta. Egy lépést hátraléptem, ő egy

lépést előre. Azt hittem, nem jársz elsősökkel. Szó szerint sarokba szorított. Éreztem, hogy valami éles a hátamnak nyomódik. Talán meggondolom magam jelentette ki, és államat megbillentve maga felé fordította az arcomat. Mindig is a vörös csajok voltak a gyengéim. A szemem összeszűkült. Eperszőke vagyok. Vörös. Világosvörös. Felsóhajtott. Nem szívesen ábrándítalak ki, de a hajad vörös. Vörös vagy, nem világosvörös, nem eperszőke. Fogadd el, tedd magadévá, szeresd. Mert iszonyatosan gyönyörű vagy. Na jó, ez őszinte volt. Megnyaltam az ajkam, majd köszönetet mormolva kitértem az útjából, és elindultam az ajtó felé. Nem felejtettél el valamit? szólalt meg mögülem a hangja. Nem. Megálltam. Keze a vállamra nehezedett. Lassan megfordított, hogy szembenézzek vele, és odaadta a térképet és a mappát. Tessék. Ne feledd, amit mondtam: éjjel ne járkálj egyedül, és mosolyogj szélesen. Megpróbálom. Ne csak próbáld. Szorosabban markolta a mappát. Légy okos. Járjatok kettesével. Segítsetek egymásnak a barátaiddal. Ne igyál meg furcsa szagú italokat És ne menj be idegen srácok szobájába, még akkor se, ha az illető az ET. Mosolya eltűnt.

Touché. Kivettem a kezéből a mappámat, és kimentem. Használd a liftet! kiáltott utánam. Szóval így ért fel előttem. A piszok. Felnéztem. Valóban, volt egy felirat, hogy merre kell menni a liftekhez. Odaléptem, megnyomtam a gombot, de nem voltam hajlandó visszanézni, pedig tudtam, hogy az ajtaja nyitva van, és még mindig engem bámul.

4. FEJEZET Kínos helyzetbe hozni magam a bolygó legjobb pasija előtt? Pipa. KIERSTEN Merre jártál? Lisa láthatóan ideges volt eltűnésem miatt, és kezét megadóan az ég felé emelte. Már mindenütt kerestelek! És Gabe sem talált sehol! Gabe? Bementem a szobába. Lisa a pamlagra mutatott. Gabe. Gabe vagyok. A fiú, akinek állig érő sötét haja volt, felém intett. Orr-piercingje volt és a karján annyi tetoválás, hogy azt hittem, elszédülök attól, ahogy a rajzok mozogtak. Szia. Biccentettem. Nagyon örülök. És hogy kereshetett engem Gabe, ha azt sem tudta, ki vagyok? Facebook. Lisa vállat vont. Nyomoztam utánad, leszedtem a fotódat, az arcába nyomtam és Üvöltöttél vágott közbe Gabe. Üvöltött. Szeret túlzásokba esni. A fejébe vette, hogy elraboltak téged. Kábé ez történt mormogtam. Micsoda? visított fel Lisa. Bedrogoztál? Előrehajoltam, és kutatóan a szemébe néztem. Bekávézott jelentette ki Gabe. Annyit ivott, hogy abba más már rég

belehalt volna. Ki rabolt el? ragadta meg Lisa a karomat. Én szólalt meg egy hang az ajtóból. Ó, a francba, ez valami nyomkövetőt tett rám, vagy mi van? Lisa szája elnyílt. Úgy tűnt, hogy mindjárt elájul. Még Gabe is döbbentnek tűnt. Na jó, Weston iszonyú jól néz ki, de nem annyira, hogy mindkét nemnek elálljon tőle a szava. Sarkon fordultam. Mit akarsz? Jaj, de kis érzékeny valaki! Elvigyorodott. Ezt nálam hagytad. Odaadta fekete Dooney & Bourke táskámat. Nem néztem bele, csak hogy tudd. Ez a lehetőség eszembe sem jutott. A táskámban voltak a gyógyszereim. Ha látta volna őket, biztos idegbetegnek gondol. Ki az, akinek gyógyszerre van szüksége, hogy normális életet tudjon élni? Azt kívántam, bárcsak ne kellene szednem őket. Ööö, kösz. Próbáltam búcsúzó hangszínt megütni. Weston azonban alaposan körülnézett a szobában, szeme minden részletet magába szívott, a szőnyeg színétől a falakéig, végül visszalépett a folyosóra. Ó! Felemelte a kezét. Majdnem elfelejtettem. Weston kivett egy filctollat a zsebéből, és megragadta a kezem, mielőtt visszadughattam volna a zsebembe. Gyors mozdulatokkal felírt egy telefonszámot a tenyerembe, és addig fújta, amíg meg nem száradt. Egészen a lábujjaimig bizseregtem a leheletétől. Azt hiszem, kicsit meg is inoghattam, de nem vagyok biztos benne, mert pár pillanatra kihagyott az emlékezetem. Tessék. Felemelte a fejét, és a szemembe nézett. Arra az esetre, ha a bárányka nem találna haza.

Ez helyes. Köszönöm. Rám kacsintott és kisétált az ajtón. A szobára csend ereszkedett. Vállat vontam és Lisához fordultam. Szája nyitva volt, úgy tűnt, él, de egy halk nyögésnél többre nem futotta részéről. Lehet, hogy szélütést kapott? Gabe felugrott a pamlagról, az ajtóhoz rohant, majd becsapta. A francba! Gabe összecsapta a kezét és újra káromkodott. A focimeccseken meg órán kívül még soha nem találkoztam vele. Mármint nem szokott szóba elegyedni senkivel. Soha nem hagyja maga mögött a törtető kis kíséretét. A törtető kíséretét? A törtető szót csak a Törtetők című sorozat miatt ismertem eddig. Ez azt jelenti, hogy Westont mindig rengetegen veszik körül? Fura, mert amikor én voltam vele, egyedül volt. Ő az ET-nk. NE MÁÁÁR! Úgy tűnt, Lisa mindjárt elájul. Ó, le kell ülnöm, le kell ülnöm. Gabe, hozd a repülősót, azt hiszem, elájulok. Gabe a szemét forgatta. Jó tudni, hogy is állok összehasonlításban az istennel szemben. Még csak egy atmoszférában sem vagy Weston Michelsszel. Michels? Miért olyan ismerős ez a név? Kösz, uncsitesó. Szívesen. Gabe az unokatesód? kérdeztem. Ó, igen, Gabe az unokatesóm. Legyintett, és elkezdett légzőgyakorlatokat imitálni. Legalább nem idegen pasikat hoz fel hozzánk. Gabe széles vigyorral leült Lisa mellé. Na jó, miről maradtam le? Leültem a pamlagra és előrehajoltam. Ez a

Weston valami nagykutya? Gabe felnevetett és a térdét csapkodta. Ugye, most szórakozol velem? Mondd, hol éltél te eddig? Bickeltonban. Hol? Előrehajolt, mintha meg akarna vizslatni. Érthetően mondtam, nem? Egy kisvárosban. Lisa megfricskázta Gabe-et, majd ismét felém fordult. Nem akarom elhinni, hogy nem tudod, kicsoda Weston. Ez komoly? Azt mondtad, nézel tévét. Nézek is mondtam védekezően. Mármint a Netflixet nézem, meg olvasok magazinokat, meg ilyenek, olyanokat, amik a sarki boltban kaphatók. Szent ég, te az ötvenes években élsz horkant fel Gabe. Rámeredtem. Weston Michels. Lisa beírta a nevét a telefonjába, majd átadta nekem. Tudhattam volna. Saját oldala volt az IMDb-n. Nem jó jel. Az a rohadt szórakoztatóipar. Lejjebb mentem az oldalon. És ott volt. A Forbes cikke kábé kétéves volt, akkortájt történt a baleset is. Akkoriban nem éltem túlzottan élénk társasági életet. Mi több, alig emlékszem bármire is, maximum arra, amikor Jo bácsi megfenyegetett, hogy kiteszi a szűrömet, ha nem jövök ki a szobámból. Rányomtam az ujjaimat a képernyőre, hogy kinagyítsam a képet. Weston haja most hosszabb volt. Boldogabbnak, lazábbnak tűnt a Forbes-fotón. Nagyot nyeltem, hogy elnyomjam a torkomban a szárazságot és a következő képre pillantottam: Weston Michels és apja, Randy Michels, a világ egyik leggazdagabb embere. Akkor költöztek az Államokba, amikor Weston nyolcéves volt, ami megmagyarázta az akcentusát. Tudtam, hogy brit!

Olyan, mint egy hibrid mondta Gabe és kivette a kezemből a telefont. Weston Michels kábé két hónap múlva hozzájut egy többmilliárdos örökséghez. Akkor miért ő az ET-nk? tűnődtem hangosan. Ez a büntetése számos bűne miatt mondta sóhajtva Gabe. És ha az ember Randy Michels fia, akkor nem szokott csendben üldögélni. Az egész rohadt világ tudja, ki ő. Ki ő? ismételtem meg. És mit követett el? Megerőszakolt egy lányt mondta Gabe. Legalábbis ez a pletyka járja. A családja lefizette a lányt, hogy hallgasson. Akkoriban együtt jártak. A csaj kidobta, erre Weston megerőszakolta, vagy valami ilyesmi. Kicsit kuszák a részletek. Gabe ásított. Azt beszélik, hogy úgy volt, hogy Weston otthagyja az egyetemet, de az apja biztos rávette, hogy mindenért vállalja a felelősséget. Szóval Összefontam a kezem, próbáltam megérteni. Az ET-nk egy állítólagos erőszaktevő? Az egyetem hogy engedélyezhet ilyesmit? Mégis hogy? szólalt meg végre Lisa. Az a srác egy isten. Biztos vagyok benne, hogy a kis ribi csapdát állított neki. A helyében én tuti nem kockáztatnék ennyit. De a gazdag fiúk gyakran szeretnek irányítani mondtam. Elfogott az idegesség, ahogy eszembe jutott a beszélgetésünk Westonnal a szobájában. Szent isten, majdnem kihasználták a helyzetemet? Szorosabban magam köré tekertem a pulcsimat. Ez ismét azt bizonyítja, hogy pénzzel minden megvásárolható. Gabe elnyújtózott a pamlagon. Weston az ET-nk, nem rúgták ki a focicsapatból és állítólag egész hétvégén Malibun partizott. Szerintem tök jól elvan. Na és a lány? kérdezte Lisa. Á, Lorelei? Ő is jól elvan. Az incidens másnapján egy másik sráccal csókolózott. Szóval igen, mi ez az egész nemi erőszak-dolog? Talán nem igaz, bár

én szívem szerint magamnál hordanék egy sípot. Sípot? ismételtem. Olyat, amit akkor fúj meg az ember, ha meg akarják erőszakolni? Nem rázta meg Gabe a fejét. Olyat, amilyet kosármeccseken használ a bíró. Mondd, ez komoly? Igen? Tűnődve nézett rám. Aggódom a lakótársad testi épsége miatt, Lisa. Áh, nem lesz semmi gond vele. Jól van. Gabe lehunyta a szemét, és örömtelen nevetést hallatott. És amikor a nagy, csúnya farkas, más néven Weston Michels úgy dönt, hogy letámadja, mégis mit fog csinálni? Elbújik? Nézz már rá! Gabe rám mutatott. Én léptem egyet hátra. Lisa félrehajtotta a fejét, szeme végigpásztázta a ruhámat és a hajamat. Zavaromban fészkelődni kezdtem és a hajamat a fülem mögé tűrtem. Elcsúfíthatnánk. Ujját végighúzta a pólómon és pislogott. Elhessegettem a kezét és összefontam a karomat. Akkor le kéne borotválnunk a fejét. Ezt Gabe mondta. Lisa bólintott. És maszkot tehetnénk az arcára. Meg lehetne csinálni helyeselt Gabe. Ööö, nem. Még egyet hátraléptem. Nem lehetne. És ne aggódjatok miattam. Jól vagyok. Igen, ha beveszem a gyógyszereimet és legalább napi nyolc órát alszom, jól vagyok. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy érezzem a pillanatnyi fájdalmat, ahogy a körmöm a tenyerembe mar. Ha érzek fájdalmat, akkor legalább képes vagyok érzésekre, nem igaz? Néha muszáj volt emlékeztetnem magam arra, hogy nem csak egy élőhalott, hanem inkább egy zombi vagyok.

Jól van. Gabe felállt. Láthatóan lerázta magáról a témát. Olyan kilenc körül értetek jövök, rendben? Kilenc körül? kérdeztem. Szia! Lisa hátba vágta Gabe-et, aki kisasszézott a szobánkból. Helyes srác volt, a maga dark rockeres módján, és Lisának igaza volt, azt hiszem. A tetoválás mégsem olyan rossz dolog. Legalábbis Gabe-en nem tűnt annak. Ne bámuld az unokatesómat! mondta Lisa és odalépett mögém. Ő tiltott gyümölcs, a hozzád hasonló csajokra csak ráhozza a rontást. Mielőtt még nemet mondhatnál neki, simán egy egyéjszakás kalandban találnád magad, aztán másnap reggel csókkal búcsúzna tőled. Ez vigasztaló sóhajtottam. Gyere! Lisa megragadta a kezem. Sok dolgunk van, ha az esti buli előtt ráncba akarjuk magunkat szedni. És el kell mennem a diákigazolványomért. Jól van, abban segíthetek mormoltam halkan. Egy pillanatra eszembe jutott Weston aggodalmas tekintete, amikor azt mondta, hogy mindenhová párban menjünk, és legyek óvatos. A nemi erőszakot elkövetőket aggasztja mások testi épsége? Nem ő tette. Nem tehette ő, mert könnyedén kihasználhatta volna a helyzetemet, mégsem tette. Segített nekem. Mégis, a gondolat ott kísértett mi van, ha mégis?

5. FEJEZET Nehéz az élet meghalni könnyű. Csukd be a szemed, és soha többé ne nyisd ki. Mi olyan nehéz ebben? Igazából semmi csak baromi fájdalmas azoknak, akiket hátrahagysz. WESTON Annyiban kellett volna hagynom. Az orvosom elmondta volna, hogy olyan dolgokkal játszadozom, amiket el kellene felejtenem. Végül is, mondaná, mennyi időd van hátra? Rohadtul elegem volt már abból, hogy folyton ezt mondogatta. Nevetséges. Már az apámnak is elege volt az orvosokból. És igen, már nyolcévesen is elegem volt belőlük, amikor elmondták, hogy Anya nem fogja túlélni a műtétet. És tavaly megint, a kórházban, ahol az öcsém nem tért magához többé a a helyzetből. Egyesek szerint a családunk el van átkozva. Végül is nem lehet annyi hatalmad és pénzed, mint amennyi nekünk van, úgy, hogy ne legyenek következményei. Kiskoromban, a vasárnapi iskolában a tanár azt mondta, hogy a tragédia néha azért következik be, hogy az embert valami arra emlékeztesse: számítania kell Istenre. Mennyire legyek még bizalommal Isten iránt, mi? Hiszen mindent elveszítettem, és tavaly majdnem elveszítettem a jó híremet és a focikarrieremet, csak azért, mert nemet mondtam. Érdekes, soha senki nem beszél arról, hogy a pasikat is kihasználják. Ujjaim összeszorultak a telefonon. Megvolt a száma. Mennyire beteges

vagyok, mi? Most komolyan. Betörtem az iskola rendszerébe, és megszereztem a számát. Szegény lány már így is azt hiszi, követem. Talán nem segítene a dolgon, ha felhívnám, és azt mondanám: helló. Lúzer. Abszolúte lúzer vagyok. Soha nem volt problémám azzal, hogy megszerezzem a csajokat, sőt, de tavaly óta kicsit félénkebb vagyok. A törtető kíséretem segített. Csak azért neveztem így őket, mert így sokkal menőbbnek tűnt az egész, mint amilyen valójában volt. Kopogtak az ajtón. Felálltam, de kinyílt, mielőtt kinyithattam volna. David jött be, a maga teljes százharminc kilójával, és az asztalra hajította a receptemet. Na, hogy állsz? Fantasztikusan hazudtam, és gyorsan eldugtam a cetlit, amire Kiersten számát írtam fel. Jól érzed magad? David előrehajolt, és a zseblámpával a szemembe világított, mint egy tudós. Elhessegettem. Jól. Megköszörültem a torkom és felálltam. Egy pillanatra elszédültem. Ez volt a jutalom azért, mert túl gyorsan álltam fel. Hol van James? Elment. David felsóhajtott, mintha belefáradt volna, hogy egymillió kérdést teszek fel. Visszaér majd, mire el kell kísérnie edzésre. Tudsz menni, ugye? A szememet forgattam. Tudok menni. Nem vagyok részeg vagy ilyesmi. Túl gyorsan álltál fel mondta magának, majd elővette a noteszét, és felírt pár dolgot. Szédülsz mostanában? Van légszomjad? Hm, az annak számít, hogy megismerkedtem egy lánnyal? És ha elszédültem a parfümjétől? Davidnek milyen magyarázata lenne erre? Apám azért fizet, hogy segíts abban, hogy épeszű maradjak, nem azért,

hogy dajkálj feddtem meg. David szeme összeszűkült. Sápadt vagy. A francba. Megdörzsöltem az arcomat. Kaphatok egyetlen normális pillanatot? Csak egyet, amikor nem firkálsz a nyavalyás noteszedbe, és nem az apámról vagy a pénzről vagy a jövőmről beszélünk David felemelte a kezét. Értem. Ne haragudj, Wes. Rossz érzésem támadt. De persze megint ingerült is lettem. Hónapok óta ilyen feszült vagyok, és tudom: az, hogy ráförmedtem Davidre, ismét egy dokumentált esemény lesz az apámnak szóló jelentésben. Körülnézett a szobában. Szép a szobád. Nem kertelsz túl sokat nevettem. A szobám pont olyan, amilyennek lennie kell: tiszta és hívogató. ET vagyok, te is tudod. Igen, én pedig a királynő mondta David szárazon. Igen. Felvettem a kulcsomat és a telefonomat. Ma este bulizni megyünk. Többen? Felhúzta a szemöldökét. Igen, mi. Te, James és én. Meg kell ismernem a koli többi diákját, és úgy nem fog menni, ha összekuporodom a szobámban, mint valami beteg A szavak elakadtak a torkomban. Beleharaptam az ajkamba, megvártam, amíg a szédülés újra elmúlik. Megyek edzésre. Nem kellene Ez az egyedüli, aminek örülhetek csattantam fel megint. Nem fogom otthagyni a focit is, David. Írd le a kis noteszedbe és mondd meg az apámnak. A karrierem a foci. Túlságosan jó vagyok benne ahhoz, hogy feladjam. Csak azért

maradtam az egyetemen, hogy mindenki boldog legyen, de most, hogy Megint cserbenhagytak a szavak. Nem akartam befejezni a mondatot, inkább csak megráztam a fejem. Úgy tűnt, David megérti. Rövid biccentéssel utánam jött, ki a szobából, és beszállt a liftbe. Muszáj lesz kiizzadnom magamból a napi stresszt, de még inkább azért edzek, hogy ne gondoljak arra a lányra, a szép szemével és a még szebb hajával. Hosszú volt a haja, majdnem a csípőjéig ért, és én csak arra tudtam gondolni, milyen lenne, ha beletúrnék. Ő volt az első lány, akinek hagytam, hogy megérintsen Lorelei óta. Nem mintha arról lett volna szó, hogy megérintett, inkább belém rohant. Mindegy, meg sem rezzentem. Mi több: többre vágytam. Láthatóan többre vágytam, mivel az utóbbi órákban állandóan követtem. Talán nem így kellene folytatnom a dolgot. A lift halk csilingeléssel megállt. Daviddel kiszálltunk, az emberek bámultak, komolyan bámultak. Az ember azt hinné, mostanra már megszoktam, de nem így van. Gyűlöltem. Mindig akarnak valamit tőlem. Érdekes, mert odaadtam volna a fél karomat azért, hogy bármelyikük lehessek. Szívesen lennék annak a srácnak a helyében, aki az orrát piszkálja a nagykapu mellett, vagy a szemüveges, lapátfogú csaj helyében is. Szívesen helyet cserélnék velük, és menekülnék, amíg lehet. Nem azért, mert gyűlöltem az életemet nem, épp ellenkezőleg. Nagyon is szerettem. A koli ajtaja kinyílt. Pár lány feltartotta a mobilját, valószínűleg azért, hogy fotózzanak. Felsóhajtottam. Elsősök. Röviden intettem nekik, majd továbbsétáltam. Ebben a pillanatban James csatlakozott hozzám és Davidhez. Néhány lány kuncogott, ahogy elhaladt mellettem. Az egyik, úgy tűnt,

mindjárt elájul. Ilyen az életem.

6. FEJEZET Bele a tűzbe vagy talán ki a tűzből és bele a várjunk, nem emlékszem. A pokolba? KIERSTEN Kész vagy? Lisa letörölt egy kis szájfényt az ajkáról, és megnézte magát a tükörben. Mert tudom, hogy én készen állok. Felnevettem. Igen, készen állsz. Miniszoknya volt rajta, magassarkú és egy rövid póló. Én aztán az életben fel nem vennék ilyen szettet. Jo bácsi megölne. Én is megölném magam. Mármint, a csajok így szoktak bajba kerülni. Jól van. Megfordult és összeráncolta a homlokát. Nem jöhetsz így. Miért? Végignéztem az egyenes szárú farmeremen és a csizmámon fehér póló volt rajtam, a hajam pedig lófarokban. Ez egy buli. Tudom. Vállat vontam. Van rajtam ruha. Igen. Lisa hangja nem volt túl bátorító. De apáca sem vagy, és most kábé úgy nézel ki, mint egy magántanuló. Magántanuló? Minden gyerek, akit ismertem, és magántanuló volt, teljesen normális volt. Basszus, a történtek után könyörögtem Jo bácsinak, hogy hadd legyek magántanuló. Végignéztem magamon, és újra vállat vontam. Durván dörömböltek az ajtón, és választ sem várva berontott Gabe. A fenébe, uncsitesókám, ma arra játszol, hogy megfektessenek? Lisa elmosolyodott. Gabe rám pillantott.

Te meg úgy nézel ki, mint egy elsős tanító néni. Miért? Nagyon humoros. Nem viccelek. Tréfásan fulladást imitált, miközben szemöldöke kérdőn felszaladt. Nagy sóhajjal fordultam Lisa felé. Én ilyen ruhákban járok. Nem hordok rövid szoknyát és haspólót és Látod? Már az a tény is, hogy így nevezted ezt a saját pólójára mutatott, hogy haspóló ez mindent elárul. Mit? Neked segítség kell. Gabe egyetértően bólintott. Gyerekek, nem én vagyok Hamupipőke. Gabe gonoszul vigyorgott, közelebb hajolt és azt mormolta: Hagyd el a cipőd, ha mered! Óóó, fel akarja emelni a cipőd! tréfálkozott Lisa. Csizmám van mondtam, és felemeltem a lábam, hogy megmutassam a fényes, fekete bőrt. Mindegy mondta Gabe flörtölős vállrándítással. Ruhában vagy ruha nélkül, mindenképp dögös vagy, de ha a helyedben lennék és a nyamvadt Weston Michels lihegne a nyomomban, egy kicsit megdolgoztatnám a srácot. Én ööö Szórakozottan babráltam hosszú lófarkamat, és belenéztem a tükörbe. Igazuk volt. Olyan voltam, mint valami amis csaj. Régebben szerettem a divatot, de mostanában a dolgok félig-meddig értelmetlennek tűntek. De legalább ettem és zuhanyoztam nem mintha ez Gabe-re és Lisára tartozott volna. Hatalmas mutatvány volt részemről, hogy képes voltam ellátni magam. Jól van. Forgattam a szemem. Felveszek egy másik pólót, de itt meghúzom a határt.

Lisa elvigyorodott és összecsapta a kezét. Rendben! Tíz perc múlva valóban kételkedni kezdtem abban a képességemben, hogy tudok-e normálisnak látszani. A póló, amit Lisa adott, nem ért a nadrágom derekáig. Mi több, jó hat centi szélességben kilátszott a bőröm. Próbáltam előregörnyedni, de Gabe elkezdett Quasimodónak hívni, így kételkedni kezdtem a púpos külső előnyeiben. A partit a nagy előcsarnokban tartották. A dolgok itt nem fajulhatnak el nagyon, ugye? Mármint az iskola engedélyezte a bulit. Nem tűnt úgy, hogy patakokban fog folyni a pia, vagy lesz, mondjuk, drog is. Jo bácsi figyelmeztetett, hogy ha gyógyszert szedek, ne igyak semmit, amiben alkohol van. Úgy tűnik, az kétszer olyan gyorsan meghozza a részegséget. Mármint ha megiszom egy italt, a fejemen egy lámpaburával fogom körbetáncolni az előcsarnokot. Legalább nem lennék olyan zavarban a pólóm hossza miatt. Abban a pillanatban, hogy beléptünk az előcsarnokba, az emberek ránk bámultak. Nem az a fajta nézés volt, mint amikor valami étel ragad a fogaid közé; sokkal inkább tükrözött kíváncsiságot. Talán Gabe miatt. Közelebb léptem hozzá, és Gabe átölte Lisát és engem. Ez Gabe-bel gyakran előfordul. Lisa felnevetett, és játékosan belebokszolt Gabe bicepszébe. Az emberek nem tudják eldönteni, hogy jóképű-e vagy csak simán őrült. Kösz, Lisa. Ahogy Lisát nézte, Gabe szeme összeszűkült. Azt suttogta a fülembe: Csak hogy tudd: simán jóképű vagyok. Hát persze, hogy az vagy mondtam leereszkedőn. Gabe hátravetette a fejét és felnevetett. Nem gondoltam, hogy valaha is vonzódnék hozzá, de volt benne valami, ami olyan vigasztaló volt. Ha mondjuk, megkérném, hogy vezesse végig a négyórás utat Bickeltonig velem az éjszaka

közepén, megtenné, és útközben meghívna egy kávéra is. Még soha nem volt ilyen barátom. Jó érzés volt. Nos Lisa a tömeget fürkészte. Hol van? A titokzatos férfi? kérdezte Gabe. Odament a puncsos tálhoz, és hozott nekünk egy-egy pohárral. Nem. Lisa továbbra is a tömeget nézte. Weston. Hol van? Ő az ET, itt kell lennie. Tényleg itt kell lennem? szólalt meg mögöttünk egy hang. Azt gondoltam, egyszerűen csak megjelenek. Nem gondoltam, hogy bárki is keres. A hangszórókból tomboló zene hallatszott, de ezenkívül mindenki csendben volt. Láttam az embereken, hogy próbálják kifülelni, mint mond, ahogy próbáltak kis csoportunk felé közeledni. Weston nem is figyelt oda Lisára vagy Gabe-re. Csak engem nézett. Eljöttél. Kénytelen voltam. Kényszerítettük. Lisa a szemét forgatta. Gabe nyílt vidámsággal figyelte a társalgást. Weston még mindig bámult. Gabe-nek láthatóan elege lett a suta helyzetből, így mellém lépett és kinyújtotta Weston felé a kezét. Szerintünk magántanuló volt, ezért nem szokott beszélgetni. Rám mutatott. Éreztem, hogy az arcom lángolni kezd. De pokolian édes, ezért itt tartjuk társaságnak. Ő itt az unokatesóm. Lisára mutatott. És biztos vagyok benne, hogy te meg én közös KI-órára jártunk egyszer. Weston elkapta rólam a tekintetét és Gabe-re nézett. Bólintott, majd erősen kezet rázott vele. Igen, azt hiszem, íjászatra.

A világ legjobb kurzusa volt. Gabe felsóhajtott. Ó, most már emlékszem. Weston felnevetett. Te voltál az, aki rálőtt a tanárnőre egy nyíllal. Mert a tanárnő elutasított. Gabe vállat vont. Szexuális zaklatás. Lisa köhögést imitált. Gabe legyintett és tovább beszélt. Milyen volt az edzés? A fociról beszél suttogta Lisa. Olyan ez, mint amikor végignézed, hogy a teknősbébi hogyan talál el az óceánig. Vagy felfalják, mert semmit nem tud a sportokról, vagy szabadon kiúszik az óceánba, és rájön, micsoda kemény gyerek. Jó. Weston nem is nézett ránk. Tudod, milyen az edzés brutális. De a szezon jónak ígérkezik. Szerinted idén meglesz a kupa? kérdezte Gabe. Láthatóan valóban érdekelte a válasz. Istenem, a teknős kiért a vízbe! suttogta Lisa a fülembe. Igen. Weston tekintete az enyémbe mélyedt, majd bólintott Gabe felé. Az edző reméli, hogy bajnokok leszünk. Miután tavaly veszítettünk Oregonnal szemben, szeretnénk jóvátenni a dolgot. Nekem mondod? sóhajtott fel Gabe. Utálom a Kacsákat. Zöld és sárga, zöld és sárga kántálta Lisa mögötte. Egy percig sem gondolkozom majd azon, hogy orrba vágjalak-e, ha ezt még egyszer meghallom morogta Gabe. Lisa elvigyorodott. Nos, én itt végeztem. Megláttam az egyik srácot, akivel a regisztrációnál találkoztam. Bejött és összenéztünk. Most pedig találkozom vele a táncparkett közepén. Mikor elment, Gabe azt mormolta:

Szereti kommentálni a saját életét. Szuper. Felnevettem. Kellene neki zenei kíséret is mellé. Ezt meg ne mondd neki! Gabe megrázta a fejét. Még a végén a beszéd mellett énekelni is akar. Így is több pontot veszítek az IQ-mból a társaságában. A beszélgetés elhalkult. Weston még mindig nézett. Gabe vigyora egyre szélesebb lett. Végül mormolt valamit arról, hogy alkohollal turbózza fel a puncsot és elment. Ami azt jelentette, hogy Weston a legrosszabb ET az ET-k történetében. Főleg akkor, ha nem gond neki, hogy Gabe bármibe is alkoholt önt. Sétáljunk egy kicsit. Felém nyújtotta a karját. Megálltam és rábámultam a kinyújtott karjára, majd újra a szemébe néztem. Nem tudom, szabad-e. Nem én tettem. Nagyot nyelt, szeme egy pillanatra lecsukódott, majd ismét rám meredt. A nemi erőszak? Biztos, hogy mostanra hallottál már róla. Higgy nekem. Mi több, legyen nálad amolyan nemi erőszak-megelőző síp. Van nálad ilyen? Elkerekedett a szemem. Hé, a pasikat is megerőszakolják. Mosolya eltűnt, majd benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy sípot. Ne felejtsd el, hogy mi a lényege annak, hogy van egy ilyen sípod. Mi? Kézbe fogtam a piros sípot és megszemléltem. Weston lélegzete az arcomat érte. Fújd meg. Mi? Na jó, mindjárt elájulok. Az arca csak pár centire volt az enyémtől. Meg kell fújnod Szélesen elvigyorodott. A sípot. Tudod, hogy segítséget kapj. Ó mondtam akadozva. Igen. Kivezetett az előtérbe. Szerencsém volt, hogy a kis beszélgetés után képes voltam egyenesen járni. Fogalmam sem volt, miért figyelt fel rám, de még mindig

megvolt az a sanda gyanúm, hogy ez nem jó dolog. Soha nem fog menni az, hogy a barátja legyek az az eshetőség azonban, hogy több legyek, halálosan megijesztett.

7. FEJEZET Privát megjegyzés: ha egy lány mosolya elfeledteti veled a saját neved, marha nagy szarban vagy. WESTON Erre. Megragadtam a karját, és végigvezettem az utcán. Mesélj egy kicsit magadról, Kiersten. Ez béna volt. Az első kérdésem annyira nem volt eredeti, hogy legszívesebben orrba vágtam volna magam. Ezt teszi az emberrel az elsősök eligazítása. Tizennyolc éves vagyok. Nem, nem úgy értettem Megfordultam és rájöttem, hogy zöld szemének átható pillantása belém mélyed. Mármint igen, örülök, hogy elmúltál tizennyolc, nem akarok bajba kerülni amiatt, hogy megfogtam a kezed vagy ilyesmi. Nos, nekem nem annak a típusú srácnak tűnsz, aki fogni szokta a lányok kezét. Igazad van. Mély levegőt vettem. De szeretem a kezeket, vagyis a tiédet szeretem, Bárányka. Ez igaz volt. Szerettem a kezét. Minden egyes porcikájából sütött az ártatlanság. Szinte rosszul voltam attól, hogy megrontom, hogy kívánom. A szinte a kulcsszó. És itt van ez a becenév. Itt van helyeseltem, és még erősebben megszorítottam a kezét. Átsétáltunk a pázsiton, és némán végigmentünk a járdán. Ahogy elhaladtunk pár

autó mellett, a csend még inkább ránk telepedett. Aztán végül a második utcai lámpa alatt megállt és visszahúzta a kezét. Nézd idegesen egyik lábáról a másikra állt, ártatlan szemével hol a földet, hol az arcomat nézte. Nem tudom, mit akarsz elérni. Értékelem a segítségedet meg minden, de Szórakozottan felvontam a szemöldököm. De? Én nem vagyok olyan lány suttogta. Milyen? Olyan. Arca rózsás pírban égett. Nem szoktam kavarni srácokkal. Ja, olyan. Elnevettem magam a zavara láttán. Én sem. Tessék? Én sem kavarok srácokkal. Nem vagyok olyan. Szóval most, hogy ezt kitárgyaltuk, lehetünk barátok. Én ööö Nem tudta befejezni a mondatot, mert az egyik csapattársam a világ lehető legrosszabb időzítésével pont akkor haladt el mellettünk kocsival. Michels! kiáltott ki az ablakon. Ma buli van a Kappában! Dudált egyet, majd elhúzott. Barát? kérdezte Kiersten. Rosszabb nevettem el magam. Csapattárs. Megálltam és könnyedén megérintettem a karját. Van kedved elmenni egy másik bulira? Talán vissza kéne mennem a Gyere! Közelebb húztam magamhoz. Csak pár percre. Bemutatlak néhány felsősnek, kapsz egy kis tejet, és éjfélre már az ágyadban leszel, betakargatva. A szeme összeszűkült. Jó, majd egyedül takarózhatsz be. Mármint nélkülem.

Kiersten lepillantott a járdára. Jól van. Harminc perc. És ne hidd, hogy nem használnám a sípomat. Kérlek suttogtam. Amikor visszaadod, pontosan tudod majd, milyen érzés, ha az ajkad az enyémhez ér. Összerezzent. Nem mondhatsz nekem ilyeneket. Miért? Állánál fogva magam felé fordítottam az arcát. Kényelmetlenül érzed magad tőle? Igen suttogta. Jól van sóhajtottam. Akkor majd csak gondolok ilyesmikre és vágyakozóan nézek majd feléd időnként, rendben? Felnevetett. Felőlem! Ha ez tesz boldoggá. A sípok. Bólintottam. És a vörös hajú lányok. Ismét a kezéért nyúltam. A szüzek. Érdekes módon az arcán mélyebb lett a pír, és a keze szorosabban fonódott az enyém köré. Elég jól tudok olvasni az emberekben. Ebben a pillanatban az egész vagyonomat tettem volna rá, hogy még soha nem csókolta meg senki. Ezért érezte magát kényelmetlenül. Szűz bárányka Felsóhajtottam. Lehet, hogy feláldozlak az oltáron. Nem szeretném, ha feláldoznának. Soha nem tudhatod. Pimaszul rámosolyogtam. Lehet, hogy élveznéd. Soha nem tudhatod. Álmodozón felsóhajtott. Lehet, hogy leszúrnálak. Igazad van. Felnevettem. Most pedig menjünk. Sok dolgunk van: találkozni kell pár emberrel, tejet kell inni, meg kell rontani egy elsőst.

8. FEJEZET A dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek tűnnek. Soha. KIERSTEN Még soha nem voltam diákszövetségi koliban. Csak onnan tudom, hogy milyen, mert a filmekben láttam: bulizó srácok, iszogató diákok, a pázsiton szanaszét heverő műanyag poharak. Nem ezt vártam, de tulajdonképpen rend volt. A zene hangos volt, de a tömeg döbbenetes. Mindenütt alkohol, mindenütt kaja, mindenki úgy volt öltözve, mint a filmsztárok, és minden egyes srác úgy festett, mintha most lépett volna ki valamelyik magazinból. Srácok Weston a vállamra tette a kezét és előretolt. Ez itt Kiersten. Helló! mormolták páran üdvözlésképpen, és rám mosolyogtak. Nem tűntek jellegzetes sportolóknak. Mi több, nagy részük iszogatott és a fociról beszélgetett, míg a lányok vidáman az órákat tárgyalták meg. Ó Weston megragadta a kezem. Azok a srácok pedig, akik ott vannak Két elég nagydarab pasi felé mutatott. Az egyiknek fekete keretes szemüvege és kecskeszakálla volt, a másik legalább két méter magas volt és hórihorgas. Mindketten a harmincas éveik közepén járhattak. Nekem dolgoznak. Vagy az apámnak. Mindegy. Valami gondod van? Bárki zavar itt? Fuss feléjük a síppal, rendben? Ööö, persze, de miért lenne itt bárkivel is gondom? Valaki felnevetett mögöttem. Friss hús.