J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2016. június 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d e s nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos, polgármester, Mészáros Gábor, alpolgármester, Bugja János, Bulyáki Zoltán, Dr. Ficsor Mihályné, Paragh Lajos, Tóth Áron, Veres Zoltán, települési képviselők Tanácskozási joggal jelen volt: Dr. Bölcsik István, jegyző, Murguly Lajosné, pénzügyi irodavezető Meghívottak: képviseletében Papp László az Észak-Alföldi Környezetgazd. Kft. Bajnai Miklós, a TRV Zrt. képviseletében Fodorné Nyíregyíházi Edit a Református iskola igazgatója, Szántó Zoltán, testnevelő Hunyadiné Bíró Erika, SE-képviseletében Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője Távol maradt: Szántó Zsolt, települési képviselő Jegyzőkönyv-hitelesítők: Veres Zoltán és Bugja János, települési képviselők A jegyzőkönyvet Gergelyné Nagy Ildikó, adminisztrátor vezette. N Y I L V Á N O S ÜLÉS 1
Kovács Lajos, polgármester: tisztelettel köszöntötte a testület tagjait, a megjelent vendégeket és a napirendek tárgyalásához meghívottakat. Ezután megállapította a jelenléti ív alapján az ülés határozatképességét, mivel a képviselő-testület 9 tagja közül 8 tag jelen volt, majd megnyitotta az ülést. Ezt követően jegyzőkönyv-hitelesítőnek javasolta megválasztani az abc sorrendben soron következő és jelenlévő Veres Zoltán és Bugja János települési képviselőket majd szavazást rendelt el, s kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 79 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a Jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztásáról A Képviselő-testület A 2016. június 28-ai - rendes nyilvános ülés jegyzőkönyv-hitelesítőjéül Veres Zoltán és Bugja János települési képviselőket választja meg. Kovács Lajos, polgármester: elmondta, hogy mindenki megkapta a meghívót és az előterjesztéseket, majd ismertette a napirend tervezetet: 1.- JELENTÉS a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről, közéleti eseményekről, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott önkormányzati hatósági döntésekről Dr. Bölcsik István, jegyző Tóth Áron, a Szociális Bizottság elnöke 2.- TÁJÉKOZTATÓ az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. tevékenységéről Előadó: Éberhardt Gábor, ügyvezető 3.- TÁJÉKOZTATÓ a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. tevékenységéről 2
Előadó: Csernátoni István, üzemigazgató 4.- TÁJÉKOZTATÓ a Református oktatás helyzetéről Előadó: Fodorné Nyíregyházi Edit, a Református iskola igazgatója Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság 5.- TÁJÉKOZTATÓK a sportélet helyzetéről Előadó: általános iskola részéről: Tóth Katalin, iskolaigazgató és Szántó Zoltán testnevelő, a sportegyesület részéről: Fodor András, SE-elnök Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság 6.- BESZÁMOLÓ a Nagyecsedi Óvoda 2015. évi tevékenységéről Előadó: Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság 7.- JAVASLAT az óvodában indítható csoportok meghatározására 8.- JAVASLAT felajánlott ingatlanrész elutasítására 9.- JAVASLAT Nagyecsed Város Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Kiegészítő jelentést ad: Pénzügyi Bizottság 10.- JAVASLAT településrendezési eszközök módosítására E G Y E B E K Megkérdezte, hogy van-e új napirendi javaslat, vagy módosítás. Ezután javasolta, hogy a napirendek sorrendjét módosítsák akként, hogy 4. napirendi pontként szereplő TÁJÉKOZTATÓ a Református oktatás helyzetéről című előterjesztést igazgatónő elfoglaltsága miatt 2. napirendként tárgyalják. 3
Mivel más módosító javaslat nem volt, ezután a polgármester szavazást rendelt el, a napirend sorrendjének módosítására vonatkozóan, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 80 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a Napirend sorrendjének módosításáról A Képviselő-testület A 4. napirendi pontként szereplő TÁJÉKOZTATÓ a Református oktatás helyzetéről című előterjesztést 2. napirendként tárgyalja, a többi napirend sorrendjét változatlanul hagyja. Ezután a polgármester szavazást rendelt el, a napirendre vonatkozóan, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 81 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a Napirend meghatározásáról A Képviselő-testület az alábbi napirendet állapítja meg: 1.- JELENTÉS a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről, közéleti eseményekről, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott önkormányzati hatósági döntésekről 4
Dr. Bölcsik István, jegyző Tóth Áron, a Szociális Bizottság elnöke 2.- TÁJÉKOZTATÓ a Református oktatás helyzetéről Előadó: Fodorné Nyíregyházi Edit, a Református iskola igazgatója Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság 3.- TÁJÉKOZTATÓ az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. tevékenységéről Előadó: Éberhardt Gábor, ügyvezető 4.- TÁJÉKOZTATÓ a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. tevékenységéről Előadó: Csernátoni István, üzemigazgató 5.- TÁJÉKOZTATÓK a sportélet helyzetéről Előadó: általános iskola részéről: Tóth Katalin, iskolaigazgató és Szántó Zoltán testnevelő, a sportegyesület részéről: Fodor András, SE-elnök Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság 6.- BESZÁMOLÓ a Nagyecsedi Óvoda 2015. évi tevékenységéről Előadó: Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság 7.- JAVASLAT az óvodában indítható csoportok meghatározására 8.- JAVASLAT felajánlott ingatlanrész elutasítására 9.- JAVASLAT Nagyecsed Város Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Kiegészítő jelentést ad: Pénzügyi Bizottság 10.- JAVASLAT településrendezési eszközök módosítására E G Y E B E K 5
NAPIREND MEGTÁRGYALÁSA Tárgy: /1.tsp./ JELENTÉS a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről, közéleti eseményekről, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott önkormányzati hatósági döntésekről Dr. Bölcsik István, jegyző Tóth Áron, a Szociális bizottság elnöke Kovács Lajos, polgármester: jelezte, hogy a két ülés közötti eseményekről a következő ülésre szeretne írásos tájékoztatást adni. A lejárt határidejű határozatokról, a megtett intézkedésekről és az átruházott döntésekről írásban készült tájékoztató. Megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban van-e kérdés. Miután hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 82 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a A két ülés között tett jelentésről A Képviselő-testület A két ülés között tett fontosabb intézkedésekről, közéleti eseményekről, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott önkormányzati hatósági döntésekről szóló jelentést elfogadja. 6
Tárgy: /2.tsp./ TÁJÉKOZTATÓ a Református oktatás helyzetéről Előadó: Fodorné Nyíregyházi Edit, a Református iskola igazgatója Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság Kovács Lajos, polgármester: Köszöntötte Fodroné Nyíregyházi Editet az iskola igazgatóját. Nagyon részletes tájékoztatót kaptak a Református iskolától, amit a bizottság is tárgyalt. Mielőtt a véleményüket kérte volna, megkérte igazgatónőt, hogy emeljen ki néhány fontos dolgot az írásos anyagból. Fodorné Nyíregyházi Edit, a Református iskola igazgatója: köszöntött mindenkit. Szeptember 1-től új helyen kezdi meg működését az iskola, a Rákóczi u. 12. sz. alatti telephely egyben a székhelyükké is válik. Megköszönte a Képviselő-testület és a Polgármester úr közreműködését a csere lebonyolításában. Több, mint 250 tanuló lesz az intézményben és 1-12. évfolyamon fog folyni az oktatás az általános iskolai felső tagozat kibővülésével. Az esti gimnáziumi oktatás kivezetésre kerül és megszűnik az intézményben érdeklődés hiányában. Amennyiben valakinek kérdése merül fel, arra szívesen válaszol. Kovács Lajos, polgármester: megköszönte igazgatónőnek a rövid összefoglalást. Korrekt tájékoztatást kaptak. Megkérdezte, hogy más kérdés, vélemény van-e. Miután ilyet nem látott, kérte az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság véleményét. Dr. Ficsor Mihályné, az OMSB. elnöke: elmondta, hogy a bizottság a Református oktatás helyzetére vonatkozó tájékoztatót megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolta. Miután további hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma 8 fő. A képviselő-testület egyhangúlag 8 igen szavazattal elfogadta a Református oktatás helyzetéről szóló tájékoztatót. (Az SZMSZ szerint a tájékoztatókról határozatot hozni nem kell, csupán a szavazás eredményét kell a jegyzőkönyvben rögzíteni.) Kovács Lajos, polgármester: további jó egészséget, erőt, kitartást kívánt az előttük álló feladathoz, hogy szeptembertől egy helyen tudjon működni a Református oktatás, remélhetőleg mindenkinek a megelégedésére. 7
Fodorné Nyíregyházi Edit, a Református iskola igazgatója: megköszönte a jókívánságokat, majd távozott az ülésről. Tárgy: /3.tsp./ TÁJÉKOZTATÓ az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. tevékenységéről Előadó: Éberhardt Gábor, ügyvezető Kovács Lajos, polgármester: elmondta, hogy Éberhardt Gábor jelezte, nem tud részt venni az ülésen, helyette Papp Lászlót üdvözölte, aki képviseli a Kft-t. Jól látszik, hogy a Kft. milyen profilokkal bővült. A telephelyen nem csak lerakás, hanem szelektív gyűjtést és válogatást, komposztálás is történik. Uniós pályázati forrásoknak köszönhetően megjelent a szelektív gyűjtő edény és meg fog jelenni a házi komposztáló is. Nagyecseden kevesen kaptak szelektív hulladékgyűjtő edényzetet. Megkérdezte, hogy a komposztáló edényzetről mit kell tudni. Papp László, a Kft. képviselője: megköszönte a szót. Elmondta a szelektív edényzetből megyei szinten 100.000 darab beszerzése történt meg. Az kaphat edényt, akinek nincs 5.000.-Ft feletti tartozása. A beszerzett darabszám kalkulált szám volt és több edényre lenne szükség. Tudomása szerint 600 darab hiányzik, a lakosságnak csak kb. a fele kapta meg az edényzetet. Tervezik további edények beszerzését a szelektív hulladék gyűjtéséhez. A komposztálók is beszerzésre kerültek, Nyíregyházán várják a kiszállítást. Várhatóan 1-2 héten belül itt lesznek és kiosztásra kerülnek. A tartozást felhalmozók valószínűleg kimaradnak ebből. Kovács Lajos, polgármester: összegezve elmondta, hogy mindenki, akinek nincs tartozása kap ebből a komposztálóból. Megkérdezte, hogy mit kell erről tudni. Papp László, a Kft. képviselője: tájékoztatta a jelenlévőket, hogy ez egy kúp alakú edény, amit a földre kell helyezni, és ebbe kell dobni a zöld hulladékot. Alul lehet majd belőle kiszedni a komposztot. Kovács Lajos, polgármester: hozzátette, a cél az, hogy a konyhai hulladékok ne kerüljenek a kommunális hulladékhoz. Erről egy tájékoztatást kell adni a lakosság részére. Jó lenne, ha ezt minél többen igénybe vennék, ha minden konyhai hulladékot ebbe az edénybe raknának. Ezt mindenki ingyenesen fogja megkapni. 8
Papp László, a Kft. képviselője: megjegyezte, hogy a szelektív hulladék pedig a szelektív gyűjtőbe. Kovács Lajos, polgármester: megkérdezte, hogy mi a tapasztalat, mennyire használják a szelektív gyűjtőt. Papp László, a Kft. képviselője: elmondta, hogy sokkal többen használják a zsákos gyűjtéshez képest. Jelentős az emelkedés, az áprilisi mennyiség 5- szöröse a tavalyinak. Kovács Lajos, polgármester: megköszönte a hozzászólást és megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése. Bugja János, települési képviselő: megjegyezte, hogy tájékoztatóban az szerepel, több mint 800 milliós veszteséggel működik a cég. Ilyen tartozás mellett tudja-e a szolgáltatást biztosítani. Papp László, a Kft. képviselője: elmondta, hogy a működési költségeik rendezve vannak. Kovács Lajos, polgármester: hozzáfűzte, hogy a beruházást terheli ez a tartozás. Az önkormányzati társulásnál jelentkezik ez a pénz. A társulás a projekt önrészének biztosítására ami 5% volt svájci frank alapú hitelt vett fel. Időközben lerakási adó és egyéb fizetési kötelezettségek jelentkeztek úgy, hogy a rezsicsökkentés miatt nem lehetett a díjat emelni. Valamilyen központi intézkedés kell, hogy történjen, mert ha nem emelhetnek díjat ezeket a felmerülő terheket nem tudják fizetni. Remélik, hogy ezekért valaki egyszer helyt áll, hiszen ezeket a lakosságra nem lehet terhelni. Mindezek ellenére a működés biztosított. Veres Zoltán, települési képviselő: megkérdezte, hogy időarányosan hogyan telik a lerakó. Papp László, a Kft. képviselője: nem tudott számszerű választ adni. Eredetileg 20 évre tervezték a lerakót. Ha tudják csökkenteni a kommunális hulladék mennyiségét a szelektív gyűjtéssel, komposztálással, ha a lakosság felnő a környezettudatosabb hulladékgyűjtéshez, akkor csökkenni kell a mennyiségnek. Kovács Lajos, polgármester: ezután kérte a Településfejlesztési Bizottság véleményét. Paragh Lajos, a TFB. tagja: elmondta, hogy a bizottság a tájékoztatót megtárgyalta és egyhangúlag javasolta annak elfogadását. Miután további hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma 8 fő. 9
A képviselő-testület egyhangúlag 8 igen szavazattal elfogadta az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. tevékenységéről szóló tájékoztatót. (Az SZMSZ szerint a tájékoztatókról határozatot hozni nem kell, csupán a szavazás eredményét kell a jegyzőkönyvben rögzíteni.) Papp László ezután elhagyta az ülést. Tárgy: /4.tsp./ TÁJÉKOZTATÓ a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. tevékenységéről Előadó: Csernátoni István, üzemigazgató Kovács Lajos, polgármester: megjegyezte, hogy üzemigazgató úr egyéb elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az ülésen, ezért Bajnai Miklós képviseli. Már Nagyecseden és térségében is végzik a szennyvíz szolgáltatást. Lényeges kérdés, hogy mikor és milyen módon várható, hogy a szennyvíz szolgáltatásért díjat kell fizetni. A műszaki átadás tavaly novemberben megtörtént, a próbaüzem lezárásra került, működik a hálózat és a telep is. Jelen pillanatban 50% feletti a rákötés aránya. Még messze nem elegendő ahhoz, hogy teljesítsék a vállalásukat. Remélte, hogy ebben lesz elmozdulás. A TRV Zrt. közben április végén benyújtotta a működési engedély iránti kérelmét. Ezzel a dátummal nyert jogosítványt arra, hogy szennyvízdíj számlát bocsásson ki. Arra kell számítani, hogy április végétől esedékes a szennyvíz díjának megfizetése. Várhatóan 1-2 hónap el fog telni, mire a számla kibocsátása megtörténik. Ha augusztusban fognak először számlát kapni, abban április végétől, vagy május elejétől fogják számolni a díjat. Azért fontos ez a dátum, mert ettől az időponttól fog indulni a talajterhelési díj számlázásának időpontja is. 3 hónap türelmi idő után július 26-tól talajterhelési díjat kell fizetni, ami többszöröse a szennyvíz tisztítási díjnak. Ezt mindenkinek fizetni kell, akinek be van kötve az ivóvíz és nem kötött rá a szennyvíz csatornára. Nem fognak tudni kifogást elfogadni és adók módjára meg fogják fizettetni. A TRV Zrt. képviselője tájékoztatott, hogy a szennyvíz díja 276.- Ft + ÁFA és 132.-Ft + ÁFA alapdíj lesz. Ez 10 m 3 -es fogyasztást feltételezve, kb. 3.700.-Ft díjat fog jelenteni, míg ha nem köt rá, akkor a talajterhelési díj ennek a többszörösét teszi ki, akár 20 ezer forintos tételt is jelenthet. Minden érv amellett szól, hogy kössenek rá. Megkérdezte, hogy van-e kérdés az elhangzott tájékoztatóval kapcsolatban Ezután kérte a Településfejlesztési Bizottság véleményét. 10
Paragh Lajos, a TFB. tagja: elmondta, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta a tájékoztató elfogadását. Miután további hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma 8 fő. A képviselő-testület egyhangúlag 8 igen szavazattal elfogadta a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. tevékenységéről szóló tájékoztatót. (Az SZMSZ szerint a tájékoztatókról határozatot hozni nem kell, csupán a szavazás eredményét kell a jegyzőkönyvben rögzíteni.) Kovács Lajos, polgármester: megköszönte Bajnai Miklósnak a részvételt és tájékoztatást. Bajnai Miklós ezután elhagyta az ülést. Tárgy: /5.tsp./ TÁJÉKOZTATÓK a sportélet helyzetéről Előadó: általános iskola részéről: Tóth Katalin, iskolaigazgató és Szántó Zoltán ISK-vezető, a sportegyesület részéről: Fodor András, SE-elnök Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság Kovács Lajos, polgármester: köszöntötte Hunyadiné Bíró Erikát az SE képviseletében, akitől régen nem látott részletes tájékoztatót kapott a testület, és Szántó Zoltánt, akitől a megszokott módon az általános iskolai sportéletről kaptak tájékoztatást. Megkérdezte, hogy kívánják-e kiegészíteni az írásos tájékoztatót. Hunyadiné Bíró Erika, az SE-képviseletében: köszöntötte a jenlévőket. Igen tartalmas és sikeres évadot zárhattak. A felnőtt labdarúgók a megyei I. osztályban 2. helyezést, az U-19-es csapat 1. helyezést értek el. Felmenő rendszerben dolgozik a szakosztály, minden korosztályban képviseltetik magukat. Ezúton is gratulált a focistáknak az elért eredményekhez. Megindult a kézilabda utánpótlás nevelés. A Szatmár-Ferencváros Határon átnyúló Kézilabda Utánpótlás Nevelés Projekt és a Rákóczi Sportegyesület együttműködési megállapodást írt alá. Szép eredményeket értek el. Már 1-4. évfolyamon is foglalkoznak utánpótlás neveléssel. Határon átnyúló programon is részt vettek Mezőfényen voltak Húsvét Kupán. 11
A testépítőknél a Magyar Bajnokságon Bulyáki Béla ezüstérmes helyezést ért el. A Blade Sport Kupán elért arany helyezésével kvalifikálta magát az Európai Bajnokságra, ahol kategóriájában bronzérmes lett. A fiúk nem csak versenyeznek, beteg gyerekeket is segítenek, jótékonysági versenyt rendeztek egy vesebeteg gyerek megsegítésére. Ehhez a munkához kívánt sok erőt. A sportegyesület minden tagjának sok erőt és sikereket kívánt. Kovács Lajos, polgármester: hozzáfűzte, hogy a sportöltözőt magastetővel tudták ellátni és reméli, hogy tovább tudják javítani az infrastrukturális feltételeket. Műfüves pálya, lelátó és mosdó, WC létesítése szerepel a tervekben. Reméli, hogy pályázati forrásból tovább komfortosodhat a sportpálya. A lapostetővel folyamatosan gond volt, a magastető megépítésével megszűntek a beázási problémák. Szántó Zoltántól az iskolai sportéletről a korábban megszokott, részletes tájékoztatást kapták. Ezután kérte az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság véleményét. Dr. Ficsor Mihályné, az OMSB. elnöke: elmondta, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta a tájékoztatók elfogadását. Miután további hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma 8 fő. A képviselő-testület egyhangúlag 8 igen szavazattal elfogadta a sportélet helyzetéről szóló tájékoztatókat. (Az SZMSZ szerint a tájékoztatókról határozatot hozni nem kell, csupán a szavazás eredményét kell a jegyzőkönyvben rögzíteni.) Tárgy: /6.tsp./ BESZÁMOLÓ a Nagyecsedi Óvoda 2015. évi tevékenységéről Előadó: Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője Kiegészítő jelentést ad: Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság Kovács Lajos, polgármester: köszöntötte Kerekes Miklósnét, az óvoda vezetőjét. Az elmúlt és azt megelőző évben jelentős változások voltak az óvodában. Megkérte ez óvoda vezetőjét foglalja össze néhány mondatban ezeket. Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője: megköszönte a szót. Elmondta, hogy az óvoda életét a köznevelési törvény szabályozza, ill. az önkormányzat, mint fenntartó biztosítja a költségvetést. Azok a gyerekek, akik augusztus 12
31-ig betöltik a 3 éves életkort óvoda kötelessé vállnak. Minden óvodás korú gyereket be tudtak óvodázni, sőt olyan gyerekeket is, akik későbbi, őszi születésűek voltak. Év közben is vettek fel gyerekeket, akik rendszeresen járnak is az óvodába. Tanköteles korú gyerekek, akik augusztus 31-ig a 6. életévüket betöltik. 119 tanköteles korú gyerek volt az óvodában, közülük 62-en mentek iskolába és 57-en maradtak vissza. Elég nagy szám, de a szülőknek jogában áll az óvónőkkel, vagy szakemberekkel egyetértve visszatartani a gyereket, ha azt látják, hogy nem fogja még bírni a gyerek az iskolát. A fenntartó önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően a Vasút úti óvoda konyhája felújításra került. Napkollektorok kerültek felszerelésre a Vasút és a Wesselényi utcai épületekre is. Szükség lenne a Vasút úti óvodában a magastető megépítésére. Remélik, hogy a beadott pályázat sikeres lesz és tovább tudják javítani a feltételeket. A személyi feltételekben változás történt. 3 fő ment nyugdíjba, sajnos a helyükre nem tudtak megfelelő szakképesítéssel rendelkező pedagógust felvenni annak ellenére, hogy többször is meg volt hirdetve. 5 fő vett részt minősítésen az elmúlt évben, mindannyian kiváló minősítést kaptak. Ezúton megköszönte a dolgozók munkáját és a szülők támogatását, hiszen nagyon sok olyan programban vettek részt, ahol a gyerekekkel együtt voltak. Megköszönte az aktív részvételt. Megköszönte továbbá a fenntartó önkormányzatnak és a testületnek, hogy támogatásukkal hozzájárulnak a működésükhöz. Kovács Lajos, polgármester: megjegyezte, hogy ne felejtsék el, hogy nagyon látványos és hasznos infrastrukturális fejlesztés történt a Wesselényi utcai óvoda udvarán egy műfüves pálya megépítésével az Ovi-foci pályázatnak köszönhetően. Megköszönte az óvodavezetőnek és a dolgozóknak a segítőkész, minőségi munkát az óvodákban. Ezután kérte az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság véleményét. Dr. Ficsor Mihályné, az OMSB. elnöke: elmondta, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta a beszámoló elfogadását. Bugja János, települési képviselő: a visszamaradt gyerekekre utalva megkérdezte, hogy a jövő tanévben demográfiai robbanás várható. Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője: elmondta, hogy nem lesz demográfiai robbanás, mert az a tendencia, hogy jövőre is visszamaradnak. Bugja János, települési képviselő: megkérdezte, hogy valóban csak 9 gyerek fizet térítési díjat. Kerekes Miklósné, az óvoda vezetője: elmondta, hogy igen, sok a szociálisan rászoruló. 13
Ezután Kovács Lajos, polgármester megköszönte a tájékoztató és miután hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 83 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a A Nagyecsedi Óvoda 2015. évi tevékenységéről szóló beszámolóról A Képviselő-testület A Nagyecsedi Óvoda 2015. évi tevékenységéről szóló írásos beszámolót megtárgyalta, azt jónak tartja és elfogadja. Tárgy: /7.tsp./ JAVASLAT az óvodában indítható csoportok meghatározására Kovács Lajos, polgármester: elmondta, hogy törvényi kötelezettsége az önkormányzatnak az indítható csoportok számának meghatározása. Továbbra is a Vasút utcán 4, a Wesselényi utcán 9 csoport indítását javasolta. Miután hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 84 / 2016.(VI.28.) KT. 14
h a t á r o z a t a A Nagyecsedi Óvodában indítható csoportok meghatározásáról A Képviselő-testület A 2016/2017-es nevelési évben indítható óvodai csoportok számát az alábbiak szerint határozza meg: A napközi otthonos óvodában indítható csoportok száma: - a Vasút úti telephelyen működő óvodában 4 - a Wesselényi úti telephelyen működő óvodában 9 Végrehajtási határidő: 2016. szeptember 1. Végrehajtásért felelős: óvodavezető Tárgy: /8.tsp./ JAVASLAT felajánlott ingatlanrész elutasítására Kovács Lajos, polgármester: tájékoztatta a testületet, hogy Dabas közjegyzője kereste meg az önkormányzatot, hogy Gyálon elhunyt Kocsi Lászlóné, akinek tulajdonrésze van Nagyecseden, a Tompa M u. 11. sz. alatti ingatlanban 4/24 rész, amit az örökösök az önkormányzatnak felajánlottak. A vagyonrendelet szerint tulajdonrész fogadására abban az esetben van lehetőség, ha az önkormányzat meghatározza, hogy milyen közösségi cél érdekében kívánná hasznosítani az ingatlanrészt. Mivel csak egy résztulajdonról van szó, a többi tulajdonostárs hozzájárulásának beszerzésével lehetne bármit megvalósítani. Ebben a formában teljesen érdektelen az önkormányzat részére. Ezután kérte a Településfejlesztési Bizottság véleményét. Paragh Lajos a TFB. tagja: elmondta, hogy a polgármester úr által elmondott indokok alapján nem javasolták az ingatlanrész elfogadását. Miután hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: 15
Nagyecsed Város Önkormányzatának 85 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a Felajánlott ingatlanrész elutasításáról A Képviselő-testület Megtárgyalta a fenti tárgyú előterjesztést és úgy dönt, hogy a nagyecsedi 507 hrsz. alatt felvett, természetben Nagyecsed, Tompa M. u. 11. sz. alatti, kivett lakóház, udvar megjelölésű ingatlanban felajánlott 4/24 tulajdoni hányadot nem fogadja el. Tárgy: /9.tsp./ JAVASLAT Nagyecsed Város Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Kiegészítő jelentést ad: Pénzügyi Bizottság Kovács Lajos, polgármester: elmondta, hogy ez évben az elfogadott költségvetési rendeletük módosítására még nem került sor. A korábbi döntéseik és a központi intézkedések indokolják. Ezután kérte a Pénzügyi Bizottság véleményét. Bugja János a PB. elnöke: elmondta, hogy a törvényi kötelezettségüknek eleget téve a bizottság támogatta a módosítás elfogadását. Miután hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott rendelet: NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11 / 2016. (VI.30.) önkormányzati rendelete 16
Nagyecsed Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének módosításáról Nagyecsed Város Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. (1) bekezdés a) pontjában eljáró Pénzügyi Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. A Nagyecsed Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2016. (III.5) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 2. (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetését: a.) b.) c.) 1 358 086 000 Ft költségvetési bevétellel 1 465 057 000 Ft költségvetési kiadással 106 971 000 Ft költségvetési egyenleggel, melyből 106 971 000 Ft működési egyenleg, állapítja meg. (2) A működési hiány finanszírozására a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatására vonatkozó pályázat benyújtását rendeli el a Képviselőtestület. (3) A kiadási és bevételi főösszegen belül: KÖLTSÉGVETÉSI MŰKÖDÉSI KIADÁS 1 424 176 000 ebből: személyi kiadás 741 373 000 munkaadót terhelő járulékok 139 833 000 dologi kiadások 230 890 000 államházt.kívűli pénzeszk. átadás 231 152 000 szociálpolitikai juttatások 79 928 000 tartalék 1 000 000 KÖLTSÉGVETÉSI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL 1 424 176 000 KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI KIADÁS 40 881 000 KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI BEVÉTEL 40 881 000 ebből: felhalmozási kiadás 40 881 000 Finanszírozási felhalmozási kiadás 0 Finanszírozási felhalmozási bevétel 0 Finanszírozási működési kiadás 0 Finanszírozási működési bevétel 0 17
Költségvetési létszámkeret 108 fő (4) Az önkormányzat kötelező feladatainak költségvetési bevétele 1 465 057 000,- Ft kiadása 1 451 057 000,- Ft, önként vállalt feladatainak bevételi és kiadási összege 14 000 000,- Ft, állami (államigazgatási) feladatainak költségvetési bevételi és kiadási összege 33 122 000,- Ft. 2. A R 2. melléklete helyébe a rendelet 1. melléklete lép. 3. A R 3. melléklete helyébe a rendelet 2. melléklete lép. 4. A R 4. melléklete helyébe a rendelet 3. melléklete lép. 5. A R 5. melléklete helyébe a rendelet 4. melléklete lép. 6. A R 6. melléklete helyébe a rendelet 5. melléklete lép. 7. A R 7. melléklete helyébe a rendelet 6. melléklete lép. 8. A R 8. melléklete helyébe a rendelet 7. melléklete lép. 9. A R 9. melléklete helyébe a rendelet 8. melléklete lép. 10. A R 10. melléklete helyébe a rendelet 9. melléklete lép. 11. A R 12. melléklete helyébe a rendelet 10. melléklete lép. 12. A R 14. melléklete helyébe a rendelet 11. melléklete lép. 13. A R 17. melléklete helyébe a rendelet 12. melléklete lép. 14. A R 21. melléklete helyébe a rendelet 13. melléklete lép. 15. A rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. 18
Tárgy: /10.tsp./ JAVASLAT településrendezési eszközök módosítására Kovács Lajos, polgármester: tájékoztatta a testületet, hogy pályázat segítségével gazdasági iparterület kialakítása válik lehetővé. Ehhez a külterületi fejlesztéshez szükséges a rendezési terv módosítása. A fejlesztés megvalósíthatósága érdekében javasolta a határozat-tervezet elfogadását. Ezután kérte a Településfejlesztési Bizottság véleményét. Paragh Lajos a TFB. tagja: elmondta, hogy a bizottság egyhangúlag javasolta az előterjesztés elfogadását. Miután hozzászólás, kérdés nem volt, a polgármester szavazást rendelt el, majd kihirdette annak eredményét. A szavazásban résztvevő képviselők száma: 8 fő Egyhangúlag 8 igen szavazattal hozott határozat: Nagyecsed Város Önkormányzatának 86 / 2016.(VI.28.) KT. h a t á r o z a t a Településrendezési eszközök módosításáról A Képviselő-testület Kifejezi azon szándékát, hogy TOP-1.1.1-15 kódszámú intézkedésre benyújtott, Iparterület fejlesztése Nagyecseden elnevezésű pályázathoz kötődő tevékenységek településrendezési eszközökkel való teljes összhangjának megteremtése érdekében a hatályos településrendezési terv módosítását kezdeményezi. Végrehajtási határidő: azonnal Végrehajtásért felelős: polgármester 19
E G Y E B E K Kovács Lajos, polgármester: még egyszer hangsúlyozta a lakosság irányába a médián keresztül a szennyvízhálózatra való rákötés fontosságát. Az érdekeltségi hozzájárulás fizetését tisztázzák Nagy Tündénél, és az igazolás kikérése után kezdjék el a rákötést. A talajterhelési díj kiszabását meg kell előzni és rá kell kötni. Bugja János, települési képviselő: jelezte, hogy több lakossági megkeresés is érkezett hozzá. A Rákóczi utcán lévő elhagyott ingatlan állapota aggasztó, attól tartanak, hogy a vihar által felkapott tető balesetet okoz. Az állomáshoz vezető járdaszakaszon már többen is elestek, azt helyre kellene hozni. A múlt héten is elesett egy idős hölgy. A Tompa utcán nincs járda és az elmúlt héten a vihar miatt hirtelen lezúduló csapadéktól nem tudtak kijönni. Kovács Lajos, polgármester: elmondta, hogy a Rákóczi ingatlan vonatkozásában már történt intézkedés. Murguly Krisztiánt bízta meg a kényszerbontás elindításával. A tulajdonost nem sikerült fellelni. Az új tulajdonos a mozdítható dolgokat elhordta, de egyéb nem történt. A másik két észrevétel tekintetében intézkednek. Miután más hozzászólás nem volt, a polgármester úr megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, s az ülést bezárta. K.m.f. Kovács Lajos polgármester Dr. Bölcsik István jegyző Veres Zoltán Bugja János települési képviselő települési képviselő jkh. jkh. 20