Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Hasonló dokumentumok
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye. A Közgyűlés IV-38/ /2016. sz. határozatának melléklete

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

FIT-jelentés :: KLIK Miskolci Tankerülete 3525 Miskolc, Városház tér 13. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

Kegyes Jenő

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

JAVASLAT. intézményi alapító okirat módosítására

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-ai ülésére

E l ő t e r j e s z t é s

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 24-i nyilvános ülésére

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f.

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Módosító okirat. 1. Az Alapító okirat 4. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel - a következő rendelkezés lép:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Előterjesztés a Képviselő-testület február 26-án tartandó ülésére

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

Sajószentpéter, Kálvin tér Sajószentpéter, Kálvin tér

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület február 26-i ülésére

~K"6'Vá~nc tv. ~ ~rmester l címzetes főjegyző. 1. az előterjesztést megtárgyalta, és. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének november 15. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Módosító okirat. A 156/2017. (IX. 21.) XI.ÖK határozat melléklete. Okirat száma: XII/319/8/2017

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15.

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata

Középiskolások fogászati ellátási helye MISKOLC Körzet Fogorvos neve, Szám Rendelő címe

Határidő: március 31. Módosító okirat

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

Javaslat. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ózd, február 13.

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

1. Az alapító okirat 1.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

18/2015. (XII.23.) TT.

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

J a v a s l a t a közoktatási intézményhálózat átszervezésére. Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Átírás:

A III. számú határozati javaslat 1. melléklete Okirat száma:.../2015 Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által 2014. december 18. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Közgyűlés... számú határozatára figyelemmel a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban 1.2.2. pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: 1.2.2. telephelye(i): 1. Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 3525 Miskolc, Városház tér 8. 3530 Miskolc, Petőfi Sándor utca 39. 3525 Miskolc, Batthyány utca 1. 3524 Miskolc, Klapka Gy. utca 15-17. 3535 Miskolc, Árpád utca 4. 3528 Miskolc, Kisfaludy utca 37-39. 3518 Miskolc, Faller utca 9. 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 66. 3530 Miskolc, Széchenyi utca 12. 3521 Miskolc, Erkel Ferenc utca 59. 11. Közösségi Ház (Bükkszentlászló) 3510 Miskolc, Fő utca 12. Bársony-Hunyadi Általános Iskola 13. 14. 15. Bársony-Hunyadi Általános Iskola Hunyadi Mátyás Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Miskolctapolcai 3531 Miskolc, Bársony J. utca 27/a. 3525 Miskolc, Mátyás király utca 21. 3529 Miskolc, Középszer utca 3. 3519 Miskolc, Győri utca 3.

16. Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú 17. Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola 18. Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (műhely, műszaki igazgatóság) 19. Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola 20. 21. Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú 22. Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola 23. Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 24. 25. 26. Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti 27. Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola 28. Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola Görömbölyi 29. Bulgárföldi Általános Iskola 30. Bulgárföldi Általános Iskola Erenyői 31. Perecesi tábor 32. 33. 34. 35. 36. Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Munkácsy Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti 3525 Miskolc, Fazekas utca 6. 3530 Miskolc, Vörösmarty utca 76. 3527 Miskolc, Éder Gy. utca 1. 3526 Miskolc, Katowice utca 17. 3526 Miskolc, Kassai utca 15. 3528 Miskolc, Csele utca 14. 3535 Miskolc, Tóth Árpád utca 12. 3532 Miskolc, Zoltán utca 5. 3532 Miskolc, Miklós utca 13. 3534 Miskolc, Könyves K. utca 2. 3534 Miskolc, Hunfalvy P. utca 1. 3529 Miskolc, Szilágyi D. utca 53. 3516 Miskolc, Kovács utca 1. 3534 Miskolc, Fazola H. utca 2. 3518 Miskolc, Faller J. utca 9. 3518 Miskolc, Hulják utca 11. 3529 Miskolc, Gesztenyés utca 25. 3529 Miskolc, Szilvás utca 38. 3524 Miskolc, Pattantyús utca 2. 3529 Miskolc, Hajós A. utca 5. 3526 Miskolc Szeles utca 63-65. 2

37. 38. 39. Tüskevár Tagóvodája és Tüskevár Tagóvodája és Gagarin utca 50. Telephelye Kassai utca 15. Telephelye 40. Komlóstetői Általános Iskola 41. 42. Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti 43. Avasi Gimnázium 44. Diósgyőri Gimnázium 45. Földes Ferenc Gimnázium 46. Miskolci Herman Ottó Gimnázium 47. Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 48. Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium 49. Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium 50. 51. 52. 53. Miskolci Nevelési, Logopédiai, Pályaválasztási Tanácsadó és Városi Pedagógiai Intézet Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium (kollégium) Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium (konyha) Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (konyha és kollégium) 54. Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola (konyha) 55. Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola (konyha) 56. Miskolci Százszorszép Óvoda (gazdasági szervezet) 3532 Miskolc Károly utca 10. 3534 Miskolc Gagarin utca 50. 3526 Miskolc, Kassai utca 15. 3533 Miskolc, Olvasztár utca 1. 3525 Miskolc, Palóczy utca 4. 3534 Miskolc, Kiss tábornok utca 57. 3524 Miskolc, Klapka Gy. utca 2. 3534 Miskolc, Kiss tábornok utca 42. 3525 Miskolc, Hősök tere 7. 3525 Miskolc, Tizeshonvéd utca 21. 3530 Miskolc, Nagyváthy utca 5. 3532 Miskolc, Győri kapu 156. 3527 Miskolc, Bajcsy- Zs. u. 33. 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 84. 3520 Miskolc, Téglagyári utca 1. 3520 Miskolc, Téglagyári utca 2. 3529 Miskolc, Ifjúság utca 16-20. 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 10. 3529 Miskolc, Szigethy M. utca 8. 3530 Miskolc, Serház utca 1. 3

2. Az Alapító Okirat 5. pontja helyébe mely a módosított okiratban 3.1. pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: "3.1. A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének 3.1.1. megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8." 3. Az Alapító Okirat 7. pontja helyébe mely a módosított okiratban 4.2., 4.3. és 4.4. pontja alatt szerepel a következő rendelkezés lép: "4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 841211 Oktatás igazgatása 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény alapján hozzá rendelt, állami fenntartásban lévő köznevelési intézmények üzemeltetési, költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, ügyviteli feladatainak ellátása. Továbbá az óvodák költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, ügyviteli feladatainak ellátása. Nem a 2011. évi CLXXXVIII. törvény alapján az MKMK-hoz rendelt önkormányzati tulajdonú, az MKMK telephelyeként nevesített középületek üzemeltetése, működtetése, valamint állami, önkormányzati, egyéb fenntartásban lévő köznevelési intézményeknél az önkormányzati vagyonnyilvántartás kezelése, a feleslegessé váló vagyon visszavételezése, hasznosítása, selejtezése. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: 1. 2. kormányzati funkciószám 013350 013360 kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyigazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások 4

3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 041232 Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 066010 Zöldterület-kezelés 081071 091220 091250 092120 092260 096015 096025 096030 098022 098032 Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés Köznevelési intézmény 1-4. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetési feladatok Köznevelési intézmény 5-8. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok Gimnázium és szakképző iskola tanulóinak közismereti és szakmai elméleti oktatásával összefüggő működtetési feladatok Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben Köznevelési intézményekben tanulók lakhatásának biztosítása Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység működtetési feladatai Pedagógiai szakmai szolgáltatások működtetési feladatai 4. Az Alapító Okirat 10. pontja helyébe mely a módosított okiratban 5.1. pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: "5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a magasabb vezetői feladatok ellátásával, előzetes pályázati eljárást követően Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. -a alapján, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre." 5

5. Az alapító okirat záró rendelkezése mely a módosított okiratban 6. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: "Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. december 18. napján kelt alapító okiratát visszavonom." Jelen módosító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni. Kelt: Miskolc, 2015. május 21. P.H. Dr. Csiszár Miklós jegyző Dr. Kriza Ákos polgármester 6