2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1
LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Győr-M-S I. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sopron Horváth József 2. Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Stefánné Hegedűs Zsuzsanna 3. Bács-Kiskun I. Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét Gerebenné Bresák Zita Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája 4. Baranya Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Pécs Schützenhoferné Pap Judit 5. Tolna Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Valéria Dienes Grundschule Szekszárd Stierné Jankovics Mária 6. Somogy I. Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár Dross Zoltán 7. Budapest Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola Budapest XI. Pusztainé Besenyői Andrea 8. Hajdú-Bihar Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Debrecen Dr. Veress Jánosné Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte. KÜLÖNDÍJASOK All Star csapat: Pucz Eszter (Pécs, PTE Deák) Révész Luca (Kecskemét, Kodály) Kiss Angelika (Miskolc, Fráter) Balogh Júlia (Sopron, Berzsenyi) Liszkai Rebeka (Szekszárd, Dienes) Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Horváth József (Sopron, Berzsenyi) A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 2
LEÁNYOK Leány A csoport A csoport Település / Iskola A/1 Miskolc, Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium A/2 Budapest XI., Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola A/3 Szekszárd, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Valéria Dienes Grundschule A/4 Kecskemét, Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája Leány A csoport mérkőzései A/1-A/4 Miskolc, Fráter - Kecskemét, Kodály 62-41 (17-14, 16-12, 14-10, 15-5) A/2-A/3 Budapest, Grosics - Szekszárd, Dienes 66-83 (18-17, 7-22, 22-24, 19-20) A/3-A/1 Szekszárd, Dienes - Miskolc, Fráter 53-55 (16-13, 12-12, 13-17, 12-13) A/2-A/4 Budapest, Grosics - Kecskemét, Kodály 62-66 (17-25, 11-15, 16-16, 18-10) A/1-A/2 Miskolc, Fráter - Budapest, Grosics 60-38 (25-8, 20-19, 11-4, 4-7) A/4-A/3 Kecskemét, Kodály - Szekszárd, Dienes 78-70 (16-11, 20-17, 22-23, 20-19) Leány A csoport A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Gy V Adott / Kapott A/1 Miskolc, Fráter A/2 Budapest, Grosics A/3 Szekszárd, Dienes A/4 Kecskemét, Kodály Kosárkülönbség Pont 60-38 55-53 62-41 3 0 177-132 +45 6 I. 38-60 66-83 62-66 0 3 166-209 -43 3 IV. 53-55 83-66 70-78 1 2 206-199 +7 4 III. 41-62 66-62 78-70 2 1 185-194 -9 5 II. Hely 3
Leány B csoport B csoport Település / Iskola B/1 Kaposvár, Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium B/2 Debrecen, Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola B/3 Pécs, Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola B/4 Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Leány B csoport mérkőzései B/1-B/4 Kaposvár, KE Gyakorló - Sopron, Berzsenyi 14-59 (11-26, 3-33, -, -) B/2-B/3 Debrecen, Kölcsey - Pécs, PTE Deák 41-53 (13-13, 8-20, 9-14, 11-6) B/3-B/1 Pécs, PTE Deák - Kaposvár, KE Gyakorló 70-47 (18-8, 18-14, 21-20, 13-5) B/2-B/4 Debrecen, Kölcsey - Sopron, Berzsenyi 18-71 (9-40, 9-31, -, -) B/1-B/2 Kaposvár, KE Gyakorló - Debrecen, Kölcsey 56-36 (14-8, 16-11, 20-12, 6-5) B/4-B/3 Sopron, Berzsenyi - Pécs, PTE Deák 58-10 (38-5, 20-5, -, -) Leány B csoport Kosárkülönbség B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V Adott / Kapott Pont Hely B/1 56-36 47-70 14-59 1 2 117-165 -48 4 III. Kaposvár, KE Gyakorló B/2 36-56 41-53 18-71 0 3 95-180 -85 3 IV. Debrecen, Kölcsey B/3 70-47 53-41 10-58 2 1 133-146 -13 5 II. Pécs, PTE Deák B/4 59-14 71-18 58-10 3 0 188-42 +146 6 I. Sopron, Berzsenyi 4
LEÁNY - KERESZTJÁTÉK BII-AI (X) Pécs, PTE Deák - Miskolc, Fráter 30-70 (10-19, 13-25, 7-18, 0-8) AII-BI (Y) Kecskemét, Kodály - Sopron, Berzsenyi 56-88 (15-31, 15-17, 20-19, 6-21) LEÁNY - HELYOSZTÓK 7-8. helyért 60-26 Budapest, Grosics - Debrecen, Kölcsey AIV-BIV (20-4, 16-13, 13-4, 11-5) 5-6. helyért 80-64 Szekszárd, Dienes - Kaposvár, KE Gyakorló AIII-BIII (13-22, 25-12, 15-18, 27-12) 3-4. helyért 53-78 Pécs, PTE Deák - Kecskemét, Kodály Xv-Yv (24-20, 7-31, 10-11, 12-16) 1-2. helyért 44-81 Miskolc, Fráter - Sopron, Berzsenyi Xgy-Ygy (14-23, 13-19, 11-18, 6-21) 5
LEÁNYOK 1. Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balogh Júlia (2000), Farkas Fanni (2002), Farkas Laura (2000), Gyöngyösi Fanni (2001), Horváth Laura (2002), Inczédi Borbála (2001), Köcsky Tamara (2001), Makk Dóra (2000), Németh Vanessza (2000), Rátkovics Viktória (2001), Vámosi Noémi (2000), Varga Sára (2001) Testnevelő, felkészítő: Horváth József 2. Miskolc, Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Béres Noémi (2003), Kecskés Karina (2001), Kiss Angelika (2001), Lenkovics Gréta (2001), Nagy Eszter (2000), Oláh Mirtill (2001), Szegeczki Nóra (2002), Szentesi Csenge (2001), Szentesi Zsuzsa (2001), Szikora Evelin (2000) Testnevelő, felkészítő: Stefánné Hegedűs Zsuzsanna 3. Kecskemét, Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája Bakos Blanka (2001), Baksa Anna (2003), Burján Laura (2001), Csomor Flóra (2002), Font Eszter (2002), Gaál Mercédesz (2000), Király Krisztina (2002), Kurtz Kamilla (2001), Liszkai Regina (2002), Révész Luca (2001), Szilágyi Anna (2002), Vincze Nóra Krisztina (2002) Testnevelő, felkészítő: Gerebenné Bresák Zita 4. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Borbás Lilla (2000), Borbás Panni (2002), Hajgató Regina (2003), Hanti Daniella (2001), Kovács Blanka (2001), Panka Lilla (2002), Pucz Eszter (2000), Sebestyén Lilla (2002), Süli Réka (2001), Szomor Kinga (2001), Szücs Luca (2001), Temes Boglárka (2001) Testnevelő, felkészítő: Schützenhoferné Pap Judit 5. Szekszárd, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Valéria Dienes Grundschule Angyal Réka (2002), Brassnyó Judit Enikő (2000), Illés Edina (2002), Jámbor Alíz (2000), Kócsi Petra (2002), Koller Valéria (2001), Liszkai Rebeka (2001), Miklós Melinda (2003), Pljesovszky Flóra (2002), Régi Melánia (2002), Temesi Eszter (2000), Zsók Csenge (2001) Testnevelő, felkészítő: Stierné Jankovics Mária 6. Kaposvár, Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Harsányi Georgina (2001), Horváth Gréta (2000), Juhász Anna (2001), Kontra Karolina (2003), Kopácsi Barbara (2000), Kovácsik Emese (2002), Nádorfalvi Jázmin (2001), Ősz Lilla (2002), Putnoki Rita (2000), Tumpek Míra (2001), Vajna Nikolett (2002), Varga Eszter (2001) Testnevelő, felkészítő: Dross Zoltán 7. Budapest XI., Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola Bíró Dóra (2001), Bogya Viktória (2002), Felső Bianka (2001), Füzesi Daniella (2000), Kuncz Petra (2003), Ligeti Bernadett (2002), Olasz Zsófia (2000), Orosz Zoé (2002), Perlaki Borka Zsófia (2000), Siklós Dorottya (2003), Simon Réka (2002), Varga Viktória (2001) Testnevelő, felkészítő: Pusztainé Besenyői Andrea 8. Debrecen, Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Csorba Zsuzsanna (2002), Héjas Dorina (2000), Héjas Szonja (2000), Jankó Dóra (2003), Karácsony Lilla (2001), Kiss Gréta (2003), László Fanni (2000), Major Panna (2000), Szabó Zita (2003), Szilágyi Anna (2001), Taricska Bianka (2002), Vastag Gabriella (2002) Testnevelő, felkészítő: Dr. Veress Jánosné 6
FIÚK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Hajdú-Bihar Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Szilágyi Zoltán, Debrecen Iskolája Ráthonyi Tamás 2. Pest I. Széchenyi István Általános Iskola Budakeszi Bódi Ferenc, Giron Zsolt, Molnár-Werner Zsuzsanna 3. Zala I. Zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola Zalaegerszeg Hanzséros Alajos 4. Bács-Kiskun I. III. Béla Gimnázium Baja Nagy Előd, Cservék Csaba 5. Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola Nyíregyháza Vajda Tamás 6. Komárom-E I. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola Oroszlány Varga Mihály, Kláris Zoltán 7. Borsod-A-Z Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szerencs Gulyás László, Endrész Tamás 8. Vas I. Paragvári Utcai Általános Iskola Szombathely Abért András, Szarka Zsuzsanna Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte. KÜLÖNDÍJASOK All Star csapat: Csik Richárd (Budakeszi, Széchenyi) Mezei Máté (Baja, III. Béla) Simó Bence (Zalaegerszeg, Kertvárosi) Sólyom Bence (Debrecen, DE Kossuth Gyakorló) Gáspár Mátyás (Debrecen, DE Kossuth Gyakorló) Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Szilágyi Zoltán, Ráthonyi Tamás (Debrecen, DE Kossuth Gyakorló) A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája 7
FIÚK Fiú A csoport A csoport Település / Iskola A/1 Oroszlány, Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola A/2 Budakeszi, Széchenyi István Általános Iskola A/3 Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája A/4 Szerencs, Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fiú A csoport mérkőzései A/1-A/4 Oroszlány, Hamvas - Szerencs, Rákóczi 78-54 (28-17, 27-14, 13-19, 10-4) A/2-A/3 Budakeszi, Széchenyi - Debrecen, DE Kossuth 32-73 (13-27, 15-21, 4-17, 0-8) A/3-A/1 Debrecen, DE Kossuth - Oroszlány, Hamvas 71-30 (25-15, 35-13, 11-2, -) A/2-A/4 Budakeszi, Széchenyi - Szerencs, Rákóczi 74-45 (18-20, 15-10, 26-9, 15-6) A/1-A/2 Oroszlány, Hamvas - Budakeszi, Széchenyi 87-96 (24-21, 13-24, 18-11, 16-15; H: 13-13; H: 3-12) A/4-A/3 Szerencs, Rákóczi - Debrecen, DE Kossuth 15-67 (8-29, 7-38, -, -) Fiú A csoport A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Gy V A/1 Oroszlány, Hamvas A/2 Budakeszi, Széchenyi A/3 Debrecen, DE Kossuth A/4 Szerencs, Rákóczi Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont 87-96 30-71 78-54 1 2 195-221 -26 4 III. 96-87 32-73 74-45 2 1 202-205 -3 5 II. 71-30 73-32 67-15 3 0 211-77 +134 6 I. 54-78 45-74 15-67 0 3 114-219 -105 3 IV. Hely 8
Fiú B csoport B csoport Település / Iskola B/1 Baja, III. Béla Gimnázium B/2 Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola B/3 Szombathely, Paragvári Utcai Általános Iskola B/4 Nyíregyháza, NYF Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola Fiú B csoport mérkőzései B/1-B/4 Baja, III. Béla - Nyíregyháza, NYF Apáczai 88-63 (22-22, 24-20, 22-8, 20-13) B/2-B/3 Zalaegerszeg, Kertvárosi - Szombathely, Paragvári 79-44 (26-12, 16-10, 16-13, 21-9) B/3-B/1 Szombathely, Paragvári - Baja, III. Béla 59-86 (21-12, 13-31, 11-23, 14-20) B/2-B/4 Zalaegerszeg, Kertvárosi - Nyíregyháza, NYF Apáczai 83-42 (20-20, 28-10, 23-10, 12-2) B/1-B/2 Baja, III. Béla - Zalaegerszeg, Kertvárosi 72-82 (27-23, 12-21, 15-19, 18-19) B/4-B/3 Nyíregyháza, NYF Apáczai - Szombathely, Paragvári 82-73 (20-25, 19-12, 18-20, 25-16) Fiú B csoport B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V Adott / Kapott B/1 Baja, III. Béla B/2 Zalaegerszeg, Kertvárosi B/3 Szombathely, Paragvári B/4 Nyíregyháza, Apáczai Kosárkülönbség Pont 72-82 86-59 88-63 2 1 246-204 +42 5 II. 82-72 79-44 83-42 3 0 244-158 +86 6 I. 59-86 44-79 73-82 0 3 176-247 -71 3 IV. 63-88 42-83 82-73 1 2 187-244 -57 4 III. Hely 9
FIÚ - KERESZTJÁTÉK BII-AI (X) Baja, III. Béla - Debrecen, DE Kossuth 25-75 (17-38, 8-37, -, -) AII-BI (Y) Budakeszi, Széchenyi - Zalaegerszeg, Kertvárosi 74-63 (13-13, 19-23, 21-10, 21-17) FIÚ - HELYOSZTÓK 7-8. helyért 71-64 Szerencs, Rákóczi - Szombathely, Paragvári AIV-BIV (24-21, 18-9, 18-22, 11-12) 5-6. helyért 60-77 Oroszlány, Hamvas - Nyíregyháza, Apáczai AIII- BIII (12-26, 10-6, 15-22, 23-23) 3-4. helyért 38-69 Baja, III. Béla - Zalaegerszeg, Kertvárosi Xv-Yv (11-24, 14-21, 11-11, 2-13) 1-2. helyért 77-37 Debrecen, DE Kossuth - Budakeszi, Széchenyi Xgy-Ygy (26-16, 26-17, 18-4, 7-0) 10
FIÚK 1. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája Balázs Dániel (2000), Bíró János (2000), Csomor Péter (2000), Danyi Ákos (2002), Gáspár Mátyás (2000), Kálmán Kevin (2000), Lóczi László (2002), Neuwirth Bence (2002), Sólyom Bence (2000), Somi Miklós (2002), Valner Levente (2000), Vezendi Szabolcs (2000) Testnevelő, felkészítő: Szilágyi Zoltán, Ráthonyi Tamás 2. Budakeszi, Széchenyi István Általános Iskola Bánki Zoltán (2000), Béres Marcell (2001), Béres Milán (2003), Boinitzer Bence (2001), Csík Richárd (2000), Gonda Zsombor (2000), Juhász Bence (2000), Keresztúri Ákos (2000), Keresztúri Soma (2002), Schrotti Mátyás (2002), Szabó Márton (2001), Sömjén Dominik (2000) Testnevelő, felkészítő: Bódi Ferenc, Giron Zsolt, Molnár-Werner Zsuzsanna 3. Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola Borbély Marcell (2001), Faragó Ábel Kristóf (2001), Farkas Attila (2000), Fullér Soma Tamás (2002), Harmath Barnabás (2000), Kovács Kristóf (2001), Kovács Tamás (2001), Németh Ákos (2000), Radics Bertalan (2000), Schulcz Bence Dávid (2000), Simó Bence Zoltán (2002), Tánczos Roland (2000) Testnevelő, felkészítő: Hanzséros Alajos 4. Baja, III. Béla Gimnázium Angeli Péter (2001), Barabás Barna (2000), Bor Sándor (2002), Hiezl Balázs (2001), Keve Botond (2000), Krix Péter Gábor (2001), Lublováry György Máté (2000), Mezei Máté (2000), Pekár Henrik (2000), Szilágyi Gergő (2000) Testnevelő, felkészítő: Nagy Előd, Cservék Csaba 5. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola Balla Dénes (2002), Balogh Bálint (2003), Bíró Benedek (2001), Bodnár Balázs (2002), Bogár Tamás (2002), Hengsperger István (2002), Mészáros Attila (2001), Mokánszki Máté (2000), Nádasi Norman (2000), Párkányi Péter (2002), Sipos Timót (2000), Soós Máté (2001) Testnevelő, felkészítő: Vajda Tamás 6. Oroszlány, Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola Bodnár Krisztián (2000), Bogatin Ádám (2000), Borsi Levente (2001), Kiss Márton (2000), Kostyál Gábor (2000), Kristyák Pál Péter (2000), Linczmaier Dávid (2000), Novák Bence (2001), Oláh Roland (2000), Oláh Tamás (2000), Varga Tamás (2001) Testnevelő, felkészítő: Varga Mihály, Kláris Zoltán 7. Szerencs, Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Asszú Áron (2000), Balogh András (2000), Gál Szabolcs (2000), Géczi Márkó (2001), Nagy Marcell (2001), Nyakó Gergő (2003), Szepesi Péter (2001), Szoboszlai Dániel (2003), Sztankovics András (2000), Sztankovics Attila (2000), Varga Dávid (2000), Vecser Milán (2000) Testnevelő, felkészítő: Gulyás László, Endrész Tamás 8. Szombathely, Paragvári Utcai Általános Iskola Bakon Csanád (2000), Bogár András (2001), Fritz Krisztián (2000), Gyuk Zsombor Péter (2001), Kiss Csongor (2002), Koledics Márk (2000), Krepli Balázs (2001), Sulyok Kristóf (2001), Szombath Szebasztián (2001), Tóth Jácint Gábriel (2001), Tóth Zalán (2001), Zernovácz Ármin (2001) Testnevelő, felkészítő: Abért András, Szarka Zsuzsanna 11