ÚTTALAN ÚTAKON Péter döbbenten pillantott hol a mellette álló lányára, hol pedig Zsuzsannára. Vajon ı is hallotta, mit mondott Eszter az imént, vagy csak az érzékei őznek gonosz tréfát vele ismét? Felesége meglepett arckifejezése azonban arról tanúskodott, hogy nem képzelgett, valóban elhangzottak azok a szavak a lányuk szájából. Zsuzsanna hamarabb ocsúdott fel, mint a férje. Óvatosan átkarolta Eszter vállát, magához húzta és bekísérte a nappaliba. Szegény lány hosszú percekig csak sírt, a szülei pedig tehetetlenül nézték, ahogy Eszter talán az utolsó könnycseppeit hullajtja, mielıtt elmondaná, mi történt. Addig csak találgathattak, és reménykedhettek - És most kicsim, mesélj! szorította meg a kezét Zsuzsanna, és simogatta meg lánya szıke haját bíztatón. Mi történt? - De hiszen mondtam, anya válaszolta Eszter, szipogva -, gyermeket várok. - Herczogtól? kérdezte csendesen Péter, és ujjai görcsösen megmarkolták a fotel karfáját, mikor Eszter bólintott. - És ı mit szólt hozzá? faggatta Zsuzsanna a lányát, és látta, hogy arca egy pillanat alatt elkomorul. - Azt mondta, hogy vetessem el. Kalmár dühösen felpattant, és igen nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne mondja ki az elsı eszébe jutó szót Herczogra. Jobbnak látta, ha inkább háttal áll, semmint hogy leolvassák az arcáról az a mélységes megvetést és gyilkos indulatot, amit abban a pillanatban érzett. Az a mocskos alak teherbe ejtette a lányát! Eleddig kedvére szórakozott vele, de mikor megtörtént a baj, cserbenhagyja. Utolsó aljas féreg! - Soha nem hittem volna, hogy egyszer még kiadom az útját jutottak el hozzá Eszter hangjának foszlányai. De megtettem. Tudom, hogy elıbb kellett volna, de anya, én akarom ezt a kisbabát. És ha így nem kellek neki 343
- Jól van, kicsim, semmi baj nyugtatta meg Esztert Zsuzsanna, és úgy ölelte magához, mint kiskorában, mikor rosszat álmodott. Csakhogy ezt a rémálmot nem lehet előzni kakaóval és mesével. Ez a valóság, ami most úgy tornyosult fölé, mint megannyi sötét, átláthatatlan felhı a napsütéses mezı fölé. Az asszony szeme sarkából férjére pillantott, aki lehunyta kék szemeit és fáradtan megdörzsölte a halántékát. Ez már túl sok neki. Csak nehogy valami meggondolatlanságot csináljon! - Apa szólította meg Eszter Pétert, akinek azonnal felpattantak a szemei és két lépéssel mellette termett. Apa, hazajöhetek? - Édesem, micsoda ostobaság ez? kérdezett vissza Kalmár némi hitetlenkedéssel a hangjában, és megsimogatta lánya arcát. Te mindig hazajöhetsz. Ezt a hely mindig a te otthonod lesz. - Szörnyő dolgokat mondtam neked, apa. Meg tudsz nekem, bocsátani? - Hogyne tudnék, életem. A kislányom vagy, és mindig az is maradsz, történjék bármi és kövess el bármekkora hibákat is, ez sosem fog megváltozni. Most pedig menj simogatta meg Eszter arcát -, pihenj le egy kicsit és próbálj aludni. A lány némán bólintott, letörölte könnyeit az arcáról, és a szobájába ment. Zsuzsanna aggódva pillantott férjére, akinek arckifejelése egyik pillanatról a másikra változott meg. Ritkán látta ıt ilyen elszántnak, de ismerte már ıt annyira, hogy tudja, mire készül. - Maradj nyugton! szólt rá csendesen, de határozottan. - Maradjak nyugton, amikor?! - Tudom, tudom csitította a nı Pétert, és közelebb lépett hozzá, majd finoman megérintette a karját. Érezte, hogy a férfi beleremeg az érintésébe, pont, mint rég, de próbálta figyelmen kívül a reakcióját. Most nem az a célja, hogy maga mellett tudja, hanem, hogy lecsillapítsa kissé. Nem segítesz Eszternek azzal, ha odamész és botrányt csinálsz. - Botrányt? Ugyan, ne viccelj! Szétverem annak a szemétládának a képét! - Te? kacagott fel Zsuzsanna. Soha nem bántottál még senkit. - Hát, akkor ideje lenne elkezdeni. Az az alak teherbe ejtette a kislányomat, és nem akarja vállalni a tetteiért a felelısséget. - Nem a középkorban élünk. - Tényleg? Mióta vagy te ilyen felvilágosult, modern nı? - Nekem sem tetszik ez a helyzet, de el kell fogadnunk emelte fel hangját kissé a nı. Nem szerette, ha férje butának nézi. Igaz, ez nagyon ritkán fordult, és általában csak akkor, amikor a dühe elvakította a józan ítélıképességét, de azért jobb, ha néha helyre teszi ıt. Herczog 344
László nıs ember, és ezt Eszter is tudta, mikor viszonyt kezdett vele. Most megtörtént a baj, de talán jobb is így. A lányunk legalább megtudja, milyen emberért is rajongott valójában. - Ne haragudj, hogy kiabáltam veled szabadkozott Péter, és szánakozón nézett feleségére. Csak tudod, a gyerekünkrıl van szó - Most már kettejükrıl van szó. A lányukról és az unokánkról. Segítenünk kell nekik. - Ez nem is kérdés. - Megyek, megnézem, hogy van. Beszélek vele indult el a nı Eszter szobája felé, de Péter hangja megállította, és férje felé fordult. - Zsuzsanna! Utána nekünk is beszélnünk kell. Az asszony bólintott, és gondolataiba merülve kopogott be Eszter szobájába. A lány az ágyán feküdt, kedvenc babáját magához szorítva. Olyan kislány még! sóhajtott fel magában Zsuzsanna, és lelki szemei elıtt látta azt a napot, mikor Péter beállított a babával a kezében, kárpótlásul azért, amit Zoli összetört. Eszter imádta az apjától kapott játékot, és bár eltelt tizenöt év, a baba még mindig megvolt, úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Igaz, a festék már kissé lekopott róla, és hiányzott a fél szeme, amit Zsolti és Zoli elegánsan kioperáltak, miközben orvososdit játszottak, de így is tovább húzta, mint Eszter bármelyik más játéka. Istenem, milyen rég is volt már, és mégis, olyan, mintha tegnap történt volna! Zsuzsanna halványan elmosolyodott az emlékek hatására, és leült lánya ágyának szélére. Hosszú percekig csak szótlanul simogatta Eszter szıke haját, aki néha még szipogott kicsit, de aztán felé fordult, és ráemelte hatalmas kék szemeit. - Mi lesz most velem, anya? Mihez kezdek én egy gyerekkel? - Kicsim, ne úgy gondolj erre a babára, mint valami szörnyő dologra, hanem úgy, mint egy áldásra. Mit tehet arról szegény gyermek, hogy az az apja, aki. Ugyan úgy joga van élni, mint bárki másnak. - Nem tudom egyedül felnevelni. - Egyedül? Hiszen nem vagy egyedül. Apád és én mindig melletted leszünk, és mindenben segítünk nektek. És Zsolti is egészen biztosan segít majd. - Nem hiszem, anya rázta meg a fejét Eszter szomorúan. Olyan durván visszautasítottam ıt, hogy biztosan nem akar tılem már semmit. Megértem ıt. Bolond voltam, buta és vak. És nézd meg, mi lett az eredménye! Apának igaza volt, egy idısebb, nıs férfivel soha nem lehet jó vége egy kapcsolatnak. 345
Zsuzsanna elgondolkodva nézett a lányára, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Vajon felfedje elıtte a titkát? Azt, amit Péter és ı hosszú évekig próbáltak elrejteni a gyermekeik elıl? Meg kell értetni valahogy Eszterrel, hogy a dolgok úgy történtek jól, ahogy - Tudod, kicsim szólalt meg halkan, merengı hangon -, van valami, amit ti még nem tudtok. - Mi az, anya? ült fel Eszter az ágyban, és vörösre kisírt szemeivel kérdın tekintett Zsuzsannára, aki mélyet sóhajtott, és végül belekezdett a történetébe. Annak a titoknak a feltárására, ami hosszú évek nyomja a szívét, de talán most érkezett el az idı, hogy megszabaduljon ennek a nehéz emléknek a súlyától. - Nem apád volt az elsı férfi az életemben. - De, azt mondtátok - Tudom, kicsim, de kérlek, ne szakíts félbe! Már ismertem apádat, mikor beleszerettem valaki másba. İ sokkal idısebb volt nálam, igaz, nem volt nıs, de más elkötelezettségei voltak. - Apa tudta? - Tudta mosolyodott el halványan Zsuzsanna.- Pár évvel késıbb azt mondta nekem, hogy azon az estén, mikor visszaadtam neki a győrőt, azt hitte, megszakad a szíve. - Amiatt a másik férfi miatt szakítottatok? - Nem szakítás volt ez, hiszen nem is tudom, mi volt az egészen pontosan. - És mi történt aztán? - Apád elment a háborúba, és az a másik férfi pedig intézte a saját ügyeit külföldön. - Mivel foglalkozott? - İ volt az árkodi Ellenállás vezetıje. Eszter szemei egyik pillanatról a másikra elkerekedtek a döbbenettıl. Apja sokat mesélt nekik arról, hogy miért is küzdöttek a háborúban annak idején. Dehogy éppen egy olyan ember szeresse el tıle az anyját, aki az ellenkezıjéért munkálkodott Az apja számára ez felért egy kettıs vereséggel. - Pár héttel késıbb folytatta Zsuzsanna -, jött egy levél, hogy apád meghalt. Soha azelıtt nem éreztem még akkora fájdalmat, mint akkor. Bár igaz, hogy abban az idıben még nem voltam szerelmes apátokba, vagy nem tudtam róla, de ez volt felnıtt életem elsı igazi vesztesége. - De apa életben volt! - Utólag kiderült, hogy igen. Fogságba esett és tudod, ki volt az, aki kiszabadította? Az a másik férfi. - Kiszabadította? 346
- És elküldte hozzám, hogy vigyázzon rám. Aztán, annak a másik férfinak a levelei elmaradoztak, én pedig észrevétlenül beleszerettem apádba. Egyszer csak fontosabb lett nekem, mint bárki más a világon. - És az a másik férfi? Soha nem hallottál róla többet? - De igen válaszolta Zsuzsanna halványan mosolyogva. Andi születése elıtt nem sokkal újra felbukkant az életemben. Beteg voltam, az orvosok azt mondták, nem élem túl a szülést, és ı felajánlotta, hogy titeket és engem elvisz külföldre, ahol talán tudnak segíteni rajtam. - Azt kérte, hogy hagyd el apát? - Igen. Természetesen nemet mondtam neki. De azt még apád sem tudja, hogy egy egészen rövid pillanatra megfordult a fejemben, hogy vele megyek. Azóta is szégyellem magam emiatt a megingásom miatt. - És mi akadályozott meg végül abban, hogy vele menj? - Az apád iránt érzett szerelmem, és az, hogy az ı gyermekét vártam. Eszter fogta meg hirtelen Zsuzsanna lánya kezét -, soha senkit sem szerettem úgy, mint apádat. İ volt mellettem, amikor elvesztettük két gyermekünket is. Ha ı nincs, már én sem lennék. Tudod, miért mondtam el mindezt neked? - Mert valaha te is abban a cipıben jártál, amiben én? - Többek között. Szeretném, hogy tudd, tudom, mit érzel, de ez nem jelenti az életed végét. Éppen ellenkezıleg, a kisbaba, akit vársz, egy teljesen új idıszámítás kezdete. Nekem egy háború és egy ırült gyilkos kellett hozzá, hogy rájöjjek, ki az igazán fontos az életemben. Ki az, aki mindig mellettem volt és úgy vigyázott rám, hogy nem is tudtam róla. Nézz körbe kislányom, és hidd el, meglátod azt az embert, aki az életét is feláldozná érted és a boldogságodért. - Eszter itt van? kérdezte szinte berontva a lakásba Zsolti és aggódva pillantott körbe, hátha megtalálja azt, akit keresett. - Itt van válaszolta Péter sztoikus nyugalommal, és figyelte, ahogyan a fiatal férfi arckifejezése egyik pillanatról a másikra megkönnyebbül. - Hála Istennek! Nagyon megijedtem, mikor nem találtam otthon, fıleg a délelıtti események után - Te tudtad? érdeklıdött Kalmár felhúzott szemöldökkel, Zsolt pedig bólintott. - Én vittem el orvoshoz. Nem érezte jól magát, és úgy gondoltam, a legjobb, ha látja ıt egy doktor. - Jól gondoltad, köszönöm! 347
- Képzelheted, mit éreztem, mikor hazaértem és nem találtam sehol. Azt hittem, tán valami butaságot csinált, de hála Istennek, jól van! Mindenképp beszélnem kell vele. Valószínőleg Szilvi és én vidékre megyünk. Még senki nem tudja, anya sem, de pár nappal ezelıtt kaptam egy állásajánlatot vidéken, és szeretném, ha majd Szilvi is velem jönne. - Vidéken? szakította félbe hirtelen Péter. Miféle állást? - Egy gyermekorvosit. - Pesten nincsenek gyerekek? - Tudod, hogy miért megyek el válaszolta fejét lehajtva Zsolt. Talán messze a fıvárostól és Esztertıl, végre sikerülhet kiverni ıt a fejembıl. Kalmár pontosan tudta, mit érez a fiú. Annak idején ı is úgy érezte, hogy meg kell járnia a háborút, hogy Zsuzsannát végre elfelejtse ıt. - Eszternek szüksége van rád szólalt meg Péter halkan, és ezzel a pár szóval magára vonta a fiatal férfi figyelmét. - Szüksége? Ugyan, mi szüksége lenne rám? Hiszen egy másik férfitól vár gyermeket. - Eszter végre kidobta Herczogot. - Hogyan? Nem értem Hiszen, mikor hazajöttünk még annyira boldog volt. El akarta mondani neki, hogy várandós. Mi történhetett? Péter elmondott Zsoltnak mindent úgy, ahogyan Esztertıl hallotta, és bár nagy volt a kísértés, mégsem szıtte bele a saját véleményét a dologba. Elég elfogult volt ı így is, és egyébként is csak még mérgesebb lett volna, ha továbbragozza a dolgot. Csak a tények, semmi más. Azonban ez is bıven elég volt ahhoz, kiváltsa a fiú haragját. - Az az utolsó aljas szemétláda! Megyek, és beverem a képét! - Felesleges intette ıt nyugalomra Péter. - Hogy érted, hogy felesleges? Megérdemelné, hogy - Hidd el, nekem is megfordult a fejemben, de sajnos azzal nem segítünk Eszteren. - Igaz bólintott a fiú. Hogy tudnék segíteni neki? - Légy mellette és ne hagyd egyedül! Retteg attól, hogy magára marad a kicsivel. Zsolti megütközve nézett az elıtte álló Kalmárra, akinek tekintete már a nappali ajtajában álló Zsuzsannára szegezıdött. - Hogy van? - Elaludt. Remélem, végigalussza az éjszakát! - Akkor, csak holnap láthatom? kérdezte Zsolti csendesen, és a nı bólintott. Holnap korán reggel itt leszek. Jó éjt! 348
Kalmár némán figyelte, ahogyan Zsolti mögött becsukódik az ajtó, majd felesége fordult, aki fáradtan tekintett vissza rá. Péter közelebb lépett és magához ölelte Zsuzsannát, aki most nem ellenkezett sem szavakkal, sem pedig tettekkel, hagyta, hogy férje szorosan köré fonja a karjait. - Muszáj beszélnünk suttogta a férfi a nı fülébe, aki bólintott. Éppen elég idıt töltöttek el úgy egymás mellett, mint két idegen, és milyen furcsa, Eszternek kellett ıt rávilágítania arra, hogy mennyire fontos neki Péter. A ma esti beszélgetés jobban esett a lelkének, mint bármi más a világon, ráadásul a szemét is felnyitotta. - Tudom, hogy már kértem szólalt meg ismét Péter halkan -, de ha kell újra és újra megkísérlem; kezdjük újra. Nem érdekel, hogy mennyi ideig tart újjá építeni a kapcsolatunkat, csak próbáljuk meg, kérlek. - Na, és Zita? - Zita nem jelent nekem semmit válaszolta a férfi ıszintén. Hibáztam, szörnyő hibát követtem el, amikor megcsókoltam ıt. Össze voltam zavarodva, és tudni akartam, hogy ténylegesen mit érzek iránta. Nem fogok hazudni neked, hiszen nem is tudnék; egyik éjjel vele álmodtam, és álmomban láttalak téged meghalni. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit az elvesztésed okozott, még ha csak egy rossz álom is volt. Nem akarom még egyszer átélni, semmilyen formában. - Biztos vagy benne, hogy Zita már nem játszik fontos szerepet az életedben? - Nem csak, hogy fontos szerepet nem, hanem semmilyen szerepet nem játszik benne. Eleinte sóhajtotta mélyen Péter -, amikor elıször idıt adtál nekem, hogy rendezzem magamban a dolgokat, még az elıtt a szerencsétlen csók elıtt, jó ötletnek tartottam, hogy egy darabig külön szobában aludjunk. - Miért? - Mert azt hittem, hogy ha mindenki megtudja, hogy külön vagyunk, talán Zita is békén hagy téged végre, és nem zaklat majd állandóan. Aztán megtörtént ez az egész és átkoztam magam érte. Attól a pillanattól kezdve csak veled akarok lenni, senki mással. - Nem találkoztál azóta vele? - De igen. Az utcán összefutottunk. - Ennyi? - Ennyi. Zsuzsanna mélyet sóhajtott, és belenézett Péter égszínkék szemeibe. İszintén csillogott a tekintete, és a szíve azt súgta, ne kételkedjék a szavaiban. 349
- Jól van bólintott a nı. Kezdjük újra, nem bánom. De ha rájövök, hogy még egyszer megcsaltál - Ezt ki se mondd többé! Köszönöm mosolyodott el Péter, és örömmel nyugtázta, hogy felesége arcán is átsuhan egy halvány mosoly. Óriási kı esett le a szívérıl, hogy visszakapta a feleségét, illetve, hogy esélyt kapott a bocsánatára. Mint fuldoklónak a friss levegı, úgy hiányzott neki Zsuzsanna gyönyörő mosolya. A beszélgetés pedig minden kapcsolatnak jót tesz, és ık ketten nem mertek aznap éjjel elaludni, hátha Eszternek szüksége lesz valamire. Ott a nappali szoba nyújtotta békében és nyugalomban megkezdıdött egy kapcsolat újjáépítése lépésrıl lépésre. Reggel Zsuzsanna arra ébredt, hogy Péter vállán nyugtatja a fejét, férje pedig óvón átölelte ıt hosszú karjaival. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy kiélvezze a másodperc gyönyörőségét, majd óvatosan kisiklott Kalmár karjai közül, aki továbbra is az igazak álmát aludta. Halkan kilopódzott a konyhába, hogy nekiálljon a reggeli készítésének. Újabb nap kezdıdött. Vera mosolyogva szürcsölgette kakaóját a reggelizı asztalnál, és folyvást Zolin járt az esze. Habár a múltkor visszautasította a fiú házassági ajánlatát, most mégis boldogan gondolt arra a pillanatra, mikor majd komolyan megkérik a kezét. Nem volt kérdés, hogy csak és kizárólag Kalmár Zoltánnal tudta elképzelni a jövıjét. Tetszett neki, hogy olyan könnyedén zavarba tudta ıt hozni. De nem emiatt szeretett bele, hanem azért, ahogyan bánt vele. Mások mindig úgy viselkednek a közelében, mintha porcelánból lenne, de Zoli más volt. İ is vigyázott rá, de nem úgy, hogy óvta mindentıl, sokkal inkább úgy, ahogyan csak egy férfi képes vigyázni a szeretett nıre. - Jó reggelt! köszönt rá édesanyja fáradt hangon, és Vera a csörömpölésbıl hallotta, hogy a konyhaszekrényben kezdett el matatni a bögrék között. Ideges futott át a lány agyán. Érezte, hogy valami nincsen rendben. - Történt valami, anya? kérdezte kedvesen érdeklıdve, mikor Mari kihúzta a mellette álló üres széket és leült mellé. Valami baj van, ugye? - Ugyan, mi baj lehetne? kérdezett vissza könnyedén a nı. - Remeg a hangod Egy pillanatig síri csend ereszkedett rájuk. Vera azt hitte, édesanyja talán észrevétlenül már ki is ment a konyhából, de a mélyrıl feltörı sóhaj jelezte, hogy még itt van. - Tegnap Gináéknál beszélgettem Zsuzsannával 350
- Annyira kedves nı, nagyon kedvelem. A férjét is, csak ı nagyon komoly húzta el a száját a lány, majd gyorsan hozzátette -, persze, ez az ı helyzetükben azt hiszem, érthetı is. Szegény Zoli, nagyon nehezen viseli, ami a szüleivel történt. Szörnyő még belegondolni is, hogy Zita néni az, aki feldúlta a házasságukat. - Tegnap épp róla esett szó. El tudod képzelni, mit éreztem, amikor Zsuzsanna és Gina megemlítették? - İk tudják, hogy Zita néni a rokonunk? - Nem, de ha ügyesek vagyunk, nem is kell megtudniuk. - Nem titkolhatjuk el sokáig elılük. Zolival arra készülünk, hogy összeházasodunk, anya. Mit fog szólni, ha kiderül, hogy annak a nınek vagyok a rokona, aki szétbombázta a szülei házasságát? - Kicsim, nem fogja megtudni. - El kell mondanom neki. Tartozom kettınknek az igazsággal, de neki mindenképp. Nem szabad, hogy hazugságra épüljön a jövınk. Homokra nem lehet házat építeni - Butaság! Semmit sem kell elmondani senkinek. - Már hogyne kéne! szállt vitába édesanyjával Vera. Össze akarunk házasodni. Tán jobb lesz, ha az esküvı után derül ki, hogy ki is vagyok valójában? - Butaságokat beszélsz, édesem. Miért befolyásolná annak a fiúnak az érzéseit, hogy te rokoni kapcsolatban állsz valakivel, aki - aki tönkretette a szülei házasságát. De anya, kérdem én, ha nem fontos, és nem számít, te miért titkoltad el a barátnıd, és Zoli édesanyja elıl, hogy ismered Zita nénit? Mari elgondolkodva nézte a válaszra türelmesen váró gyermekét. Miért is? Hát mert ı is félt, úgy, ahogyan Vera. Félt, hogy elveszíti Ginát, hiszen az szerelmes Kalmárba, és ha elárulná neki, hogy ismeri, mi több, rokoni kapcsolatban is áll azzal a nıvel, akivel Kalmár Péter bőnbe esett, sosem bocsátaná meg neki. Nem, ı ehhez gyenge. Bezzeg Vera! İ az apja természetét örökölte és nem futamodik semmilyen veszély elıl. Ki tudja, miért? Tán azért, mert egész életében óvta ıt mindenféle csalódástól. Bármi rossz is történt, azt ı viselte a lánya helyett, hogy neki minél kevesebbet kelljen szenvednie. Igen, Vera sok mindenrıl nem tud, többek között arról sem, hogy szegény Tamás, akit egész életében édestestvérének hitt, koránt sem az, akinek gondolta. - Anya hallotta meg ismét Vera hangját maga mellett -, meg kell mondanom neki. Nem tudok tovább hazudni Zolinak. 351
- Bár én is ilyen erıs lennék, mint te sóhajtott fel Mari, és megfogta a lánya kezét. Erısen, bíztatóan megszorította, miközben azért fohászkodott, hogy Kalmár Zoltán legyen megértı Verához, és ne törje össze a szívét. - Hogy micsoda?! kérdezte döbbenten Zoli, mikor apja elıadta a tegnap este történteket. Az az aljas, utolsó, mocskos szemétláda - Fiam, kérlek, fogd vissza magad! figyelmeztette Péter szigorúan, és bár a minap ıt is magával ragadták az indulatok, mégsem tőrte, hogy a házában csúnya, Istennek nem tetszı beszéd hangozzék el, pedig este még éppen ı volt, aki vétett a saját maga által felállított szabályok ellen. - Ne haragudj, apa, de ez mélységesen felháborít! sziszegte a fiú, ahogyan idegesen róni kezdte a köröket a szobában. Te mit szóltál hozzá? kérdezte hirtelen megtorpanva, apja felé fordulva. - Nagyjából ugyanazt, amit te. - Ez nem maradhat büntetlenül, apa. - Nem követett el semmi törvénytelent. - Megrontotta húgomat! - Tette mindezt az ı beleegyezésével. - İrület ült vissza a helyére Zoli és megrázta a fejét. És most mi lesz? Kalmár megvonta a vállát, hiszen ı sem tudta. Persze, nem kérdés, hogy Eszter megszüli a gyermekét és ık pedig mellette állnak majd, és segítenek neki mindenben, amiben csak tudnak, de hogyan tovább? Hiszen Eszter most jó darabig nem dolgozik majd. Igaz, kap majd valamicske pénzt, hiányt sem fognak szenvedni semmiben, de a lánya még olyan fiatal. Húsz évesen egyedül maradni egy kisbabával Ez a fránya társadalom meg olyan csökött, hogy kiveti magából azokat, akik akár csak egy kicsit is elütnek az átlagtól. Márpedig Eszter egyedülálló anyaként el fog, annyi szent! - Hogy viseli? kérdezte Zoli csendesen. Be lehet menni hozzá? - Alszik. - Anya adott neki valami gyógyszert? - Édesanyád? Soha! Egy nyugtató teát készített neki, és az teljesen kiütötte. Szegénykémre rá is fér az alvás válaszolta merengı hangon Péter, miközben tekintetével lánya szobájának ajtaját leste, hogy mikor lép ki onnan a felesége. Minden szabad percét a lányuk mellett töltötte, csak néha-néha jött elı egy rövid idıre. Ilyenkor Kalmár mindig észrevétlenül 352
figyelte ıt; ahogyan a konyhában sürög-forog, és karcsú, gyönyörő alakja kiemeli ıt abból a szürke, hozzá sehogyan sem passzoló környezetbıl. Péter mélyen felsóhajtott. A tegnap este nem csak Eszter miatt marad majd emlékezetes, hanem azért is, mert hosszú idı után most beszélgettek elıször komolyan ık ketten. Úgy, ahogyan csak a kapcsolatuk elején tették. - És mondd, miért jöttél? fordult vissza a férfi fiához. Mert valami miatt nagyon boldognak tőntél. - Az most mellékes legyintett Zoli nagyvonalúan. Kicsit furdalta is a lelkiismerete, hogy mennyire boldog, mikor körülötte a világa épp haláltáncát járja. A szülei házasságának megromlása, aztán Eszter - Egyáltalán nem mellékes, hallani akarom bíztatta fiát Kalmár, és egészen elıre hajolt izgalmában, a szemei pedig szinte tányérméretőre kerekedtek a meglepetéstıl, mikor meglátta Zoli kezében a kis ékszeres dobozt a győrővel. Ez az, amire gondolok? - Meg akarom kérni Vera kezét. Még ma. - Húha - Nem tetszik az ötlet? - Dehogynem, csak meglepett! Ez csodás mosolyodott el Péter ıszintén, és valóban boldog volt, hogy fia, az ı zabolázatlan, szabadlelkő fia, aki annyira hasonlított rá, végre révbe ért. Vera megszelídítette ıt Még azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az a győrő, amit Zoli a kezében tart, méreg drága lehetett, és valószínőleg a gatyája is ráment, hogy megvehesse. Biztosan igent mond majd. - Gondolod? - Én igent mondanék, ha ekkora győrővel elém állnál, annyi szent nevetett fel Kalmár jóízően, és lelki szemei elıtt leperegtek azok a képkockák, mikor huszonöt évvel ezelıtt ı készült megkérni Zsuzsanna kezét. Szinte látta magát újra, ahogy ott áll Zsuzsanna elıtt, és össze-vissza makog. Hiába volt ott minden gondosan elıkészített mondat, a nagy, ékes beszédeirıl híres Kalmár Péter csıdöt mondott, és nem tudott kinyögni egy értelmes mondatot. Zsuzsanna pedig, az ı drága Zsuzsannája, nem nevette ki: megvárta, míg mondandója végére ért és azonnal igent mondott neki. Zsuzsanna - Sok sikert, és nagyon sok boldogságot, fiam! Gina elgondolkodva igyekezett hazafelé a szombati bevásárlásról, mikor az utca másik végében egy ismerıs alakot pillantott meg, De hiszen, ez Feri! 353
Gyorsan az egyik kirakathoz lépett, hogy megnézze, mégis hogyan fest, és elégedetten állapította meg, hogy ma különösen jó formában van. Kicsit megcsipkedte az arcát, hogy pirosabbnak tőnjék, majd vett egy mély lélegzetet, és gyermeki izgalommal a gyomrában elindult a férfi felé, akinek magas, karcsú alakja kiemelkedett a tömegbıl. - Jó reggelt, Feri! köszönt rá halvány mosollyal az arcán, mire a férfi meglepetten kapta felé a tekintetét, és úgy tetszett, nem csupán meglepıdött, hanem kissé kényelmetlenül is érezte magát, mert miután köszöntötte, idegesen tekintett körbe a téren. - Zsini, micsoda kellemes meglepetés így kora reggel! - Én sem számítottam arra, hogy éppen itt futunk össze. - Nos, igen - válaszolta zavartan Feri, és idegesen a hajába túrt. Tekintetük egy egészen rövid pillanatra találkozott, de Gina még idejében elfordította a fejét. - Már akartam kérdezni, persze, ha nem veszi tolakodásnak, nem lenne kedve esetleg - Nahát, nahát! csendült fel a hátuk mögül egy éles hang, és Gina rögtön az abba irányba kapta a tekintetét. Egy középkorú, nála alig pár évvel idısebb, rendkívül csinos nı mosolygott vissza rá. Még soha nem látta ezelıtt, mégis, volt valami nyugtalanító abban, ahogyan ránézett. Gina, nem igaz? nyújtotta felé kezét a nı. - Makó Andrásné mutatkozott be Gina illendın, a lehetı leghidegebb hangon. - Igen, tudom. Feri már rengeteget mesélt Önrıl. Rólam pedig, ha jól sejtem, Kalmár Péter mesélt már. Almássy Zita vagyok. Gina úgy húzta vissza a kezét, mintha tüzes vasat fogott volna az imént. Ez ı Ez az a nı! Ez Zita! Zoli mélye levegıt vett, hogy ezzel is bátorságot győjtsön ahhoz, hogy bekopogjon azon a bizonyos ajtón, aminek másik oldalán ott várja ıt a boldogága, Vera. Végül felemelte a kezét, és bekopogott, az ajtó feltárult és Vera édesanyja állt a küszöbön. Kedvesen rámosolygott, és beljebb invitálta ıt, de ı nemet intett. Veráért jött, elvinné egy kis idıre, de ígéri, nagyon fog vigyázni rá, és visszahozza idıben. - Ezt meg sem kell ígérnie válaszolta Mari, és hangja most egészen különösen csengett. Vera a szobájában van. Megkért, ha megérkezik, kísérjem be oda. - Valami gond van? Tán beteg? kérdezte aggódva a fiú, ahogyan beljebb lépett a kis lakásba, és finoman elhárította, hogy kabátját kivegyék a kezébıl, és felakasszák a fogasra. Hogy is ne, hiszen abban van a győrő! Úgy kapaszkodott belé egész úton, mintha abból merítené az erejét. Követte Vera édesanyját, végig az elıszobán, egészen a lány szobájáig. 354
- Kislányom, megérkezett szólt be az ajtón a nı, majd beljebb tessékelte Zolit, és rájuk csukta az ajtót. - Mi a baj? lépett oda a lányhoz a fiú, és óvatosan megcsókolta, hogy meggyızıdjék róla, valóban jól van. Édesanyád nagyon megijesztett az imént. - Én kértem, hogy szóljon, ha megérkeztél, beszélni szeretnék veled. - Én is beszélni akartam veled kezdte az izgalomtól felgyorsult beszéddel Zoli, és hirtelen megragadta a lány puha kezeit. Tudod, hogy érzek irántad, és hogy már a múltkor is megkérdeztem a parkban, de - Ne szakította félbe ıt Vera. Kérlek, ne mondj semmi olyat, ami késıbb megbánhatsz. - Mirıl beszélsz? Istene, kicsim, megijesztesz - Kérlek, hadd beszéljek elıször én! Így is éppen elég nehéz Emlékszel folytatta egy pillanatnyi csend után Vera, miután összeszedte minden bátorságát, és felkészült a legrosszabbra -, sokat beszéltél arról a nırıl, aki tönkretette a szüleid házasságát. - Emlékszem, de hogy jön ez most ide? - Ismerem ıt. İ a nagynéném. 355