A központosított közbeszerzés jelenlegi helyzete

Hasonló dokumentumok
Központosított közbeszerzés

A központosított közbeszerzés néhány speciális jellemzője

KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS. Előadó: Derzsényi Attila mk. alezredes HM FHH BI HEBO Tel:

Az eljárás második részével kapcsolatos tapasztalatok

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

Magyar joganyagok - 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet - a központosított közbeszerz 2. oldal (3)1 A központosított közbeszerzési rendszerhez önként cs

168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről

168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet. I. Fejezet. A rendelet hatálya

1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata

A 46/2011-ES KORMÁNYRENDELET SZERINTI ELLENŐRZÉS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN AZ ÚJ ELLENŐRZÉSI STRUKTÚRA

Az új Ptk. és a keretmegállapodások, új irányok a központosított közbeszerzésben

Az éves statisztikai összegezés

/2007. sz. önk. rendelet. Miskolc Megyei Jogú Város intézményeinek helyben központosított beszerzéseiről és közbeszerzéseiről

Az alkalmasságra vonatkozó egyes jogértelmezési kérdések

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelete A helyben központosított közbeszerzésekről

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet. a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

./2013. (..) Korm. rendelet. egyes közbeszerzési tárgyú rendeletek módosításáról

Magyar Közbeszerzési Intézet dokumentuma /2004. (V. 25.) Korm. rendelet

Útmutató. a keretmegállapodásos eljárás második része lebonyolításához

2013 éves statisztikai összegezés NEMLEGES STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Az éves statisztikai összegezés

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 19/2007.(V.17.) sz. rendelete

közötti időszakról. Éves statisztikai összegezés. a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés

Éves statisztikai összegezés évről. a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés

A közbeszerzési eljárás fajtái. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor

2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

Központosított közbeszerzések tapasztalatai Magyarországon

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN N E M L E G E S

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Kazincbarcika Város Önkormányzata 25/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a helyben központosított közbeszerzésekről. A rendelet célja 1..

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 31/2009. (XII.18.) rendelete a helyben központosított közbeszerzésekről

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az új közbeszerzési törvény

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

Közjogi szervezet III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ

Átírás:

A központosított közbeszerzés jelenlegi helyzete KEF Közbeszerzési Igazgatóság dr. Gáspár Emőke főosztályvezető 1

Jogi keretek 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről 14/2012. (VI. 8.) NFM utasítás az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról 2

Jogi keretek Változás, módosítás! 168/2004. (V. 25.) Korm. Rendelet: 1. (1) bekezdés a kötelezetti kör kibővülése, 11. (3) bekezdés m) pont adatszolgáltatási kötelezettség a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium (Miniszterelnökség) részére, 14. együttműködés kialakítása a Miniszterelnökséggel Uniós forrásból támogatott beszerzések, az intézményi kötelezettséget megszegése (18. ) és a kiemelt termékek meghatározása (20. (3) bekezdés) esetén, 3

Jogi keretek Változás, módosítás! 250/2014. (IX. 2.) Korm. rendelet a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságról Nemzetgazdasági Minisztérium 46/2011. (III. 25.) Korm. Rendelet: 3. (2) bekezdés, az előterjesztést november 30-án munkaidő végéig kell benyújtani, 4/A. (5) bekezdés, a hozzájárulás 90 napig érvényes, 7. (1) bekezdés, összegezés megküldése előtt legalább 17 nappal. 4

IT Kiemelt termékkörök Kommunikációs eszközök és szolgáltatások Információtechnológiai rendszerek és szolgáltatások Irodatechnikai berendezések és szolgáltatások Elektronikus közbeszerzési szolgáltatások elektronikus árlejtés szolgáltatás ÜT Irodabútorok Papíripari termékek és irodaszerek Gépjárművek Gépjármű-üzemanyagok Utazásszervezések KEF 5

KEF 6

KEF Szerződések adatai ITKKF Termékkör Kommunikációs eszközök és szolgáltatások Információtechnológiai rendszerek és szolgáltatások Irodatechnikai berendezések és szolgáltatások Száma (db) Szerződések adatai Típusa Partnerek száma (db) 2 keretmegállapodás 4 24 keretmegállapodás 380 4 keretmegállapodás 65 Elektronikus árlejtés szolgáltatás 1 keretmegállapodás 2 Összesen 31 451 7

Közbeszerzések adatai, eljárás adatlap Eljárás kiválasztása Portál Eljárás adatlapja 8

Portál Szerződések adatai, eljárás adatlap Szerződés kiválasztása Szerződés adatlapja 9

Portál Értékhatárok: A 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények a kiemelt termékekre vonatkozó beszerzéseiket, értékhatártól függetlenül kötelesek a központosított közbeszerzés keretein belül megvalósítani! Közbeszerzési díj: A 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 12. alapján a központosított közbeszerzések keretében megvalósított közbeszerzések ÁFA nélkül számított értékének legfeljebb 2%-a. A keretmegállapodásos eljárás 2. részében a verseny újranyitásával, a közbeszerzési díj alapja az intézményi beszerzés általános forgalmi adó nélkül számított értéke, mértéke 1,5% + Áfa. 10

Portál Közbeszerzési díj 11

Portál Saját hatáskörű beszerzés 1. (168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 7-10. ) A kötelezett intézmények bizonyos feltételek fennállása esetén önállóan, saját hatáskörben valósíthatják meg a kiemelt termékekre vonatkozó beszerzésüket. A saját hatáskörű beszerzés jogalapja: a) előre nem látható okból eredő rendkívüli sürgősség - a hatályos keretszerződés vagy keretmegállapodás alapján a közbeszerzés határidőre nem lenne megvalósítható; b) nincs hatályos keretmegállapodás vagy keretszerződés a kiemelt termék vonatkozásában, c) más intézmény készletének átvétele, d) a keretszerződésben meghatározott és az egyéb (pl. azonos szolgáltatási) feltételek tekintetében is mindenben megfelelő kiemelt terméket a keretszerződés szerinti árnál alacsonyabb áron tud beszerezni. 12

Portál Saját hatáskörű beszerzés 2. Fontos! Igénybejelentés /különösen: b) és d) pontok esetében/, állami normatívák betartása, szerződés alapadatainak rögzítése a portálon, egyszerű közbeszerzési értékhatárt elérő közbeszerzés esetében 8 nappal a beszerzés megkezdése előtt tájékoztatási kötelezettség terheli a kötelezett intézményt, 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 8. (4) bekezdés alapján, az intézmény szerződéses kötelezettséget kizárólag a központi beszerző szervezet által megkötendő keretszerződés vagy keretmegállapodás hatályba lépésének időpontjáig vállalhat. 13

Keretmegállapodások A keretmegállapodásos eljárás részei Az első rész: egy- vagy kétszakaszos eljárás eredményeképp a beszerző a keretszámnak megfelelő nyertes ajánlattevővel megköti a keretmegállapodást. A második rész: a kötelezett (jogosult) intézmény a konkrét beszerzését a megkötött keretmegállapodás alapján valósítja meg. 14

Keretmegállapodások Eljárás adatlap csatolt dokumentumok 15

Keretmegállapodások Közös ajánlattevők A KERETMEGÁLLAPODÁS HÁTTERE ÉS ELŐZMÉNYEI 16

Keretmegállapodások Az Intézményi oldal számára a keretmegállapodások alapján az eljárás második része A verseny újraindításával történő kiválasztás Az intézmény, mint ajánlatkérő elektronikus árlejtéssel vagy a Kbt. 110. (5)-(7) bekezdés szerinti eljárás lefolytatásával szerzi be az adott terméket/szolgáltatást: Elektronikus árlejtés alkalmazása esetén az erre való utalást szerepeltetni kell az ajánlattételi felhívásban (ld.: Kbt. 110. (4) bekezdés b) pont. A Kbt. 110. (5)-(7) bekezdés szerinti eljárás esetén az intézmény, mint ajánlatkérő közvetlen írásbeli ajánlattételi felhívást küld. Valamennyi, az adott rész vonatkozásában keretmegállapodást kötött ajánlattevőt egyidejűleg, írásban ajánlattételre hív fel (más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni). 17