KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 3., XXVII/40.
2 2016. október 3. ÁTADTÁK A GRABOPLAST KECSKEMÉTI PARKETTAGYÁRÁNAK ÚJ ÜZEMÉT Ünnepélyes keretek között, a polgármester részvételével adták át a Graboplast kecskeméti gyárának új 760 négyzetméteres parkettalakkozó és megmunkáló üzemét. A 640 millió forintból felépült egységben 50 új alkalmazott állt munkába, és a termelés felfutását követően 10 százalékkal bővülhet a győri székhelyű cégcsoport árbevétele. Befejeződött a Graboplast Zrt. kecskeméti gyárának bővítése, melynek során felépült a parkettagyárhoz kapcsolódó új üzem. A 760 négyzetméteres lakkozó és parkettamegmunkáló egységet Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Kakuszi László, a Graboplast kecskeméti gyárának igazgatója, és Szikora Levente, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki tanácsadója ünnepélyes keretek között adta át szeptember 27-én. A 640 millió forintból megvalósult (175 millió forintos ingatlan-, és 465 millió forintos technológiai) beruházással olyan új felületkezelési technológiát vezettek be a gyárban, amelynek köszönhetően új típusú fa padlóburkolók készülhetnek, lehetőséget nyitva ezzel újabb piaci szegmensekben történő megjelenésre a Graboplast számára. A gyáregység elindulásával 50 fővel bővült a Kecskeméten dolgozó eddigi állomány. A termelés felfutását követően kb. 10 százalékkal növekedhet a vállalat árbevétele. A Graboplast a parkettakészítés során a korszerű technológia mellett a környezetvédelmi szempontokra is kiemelt figyelmet fordít. A kecskeméti gyár PEFC tanúsítvánnyal rendelkezik, amely igazolja, hogy csak olyan forrásból szereznek be fa alapanyagot, ahol fenntartható erdőgazdálkodás folyik, azaz a felhasznált fákat újratelepítik. A gyárfejlesztés keretében a Graboplast bemutatóteremként is működő outletet is nyitott, ahol a lakossági és közületi érdeklődők egyaránt gyári áron vásárolhatnak a cég parkettakínálatának széles köréből. A bemutatóteremben a Graboplast folyamatosan megújuló alapkínálatát képező, első osztályú, de már csak kisebb mennyiségben rendelkezésre álló, valódi fából készült szalagparkettái érhetőek el gyártói áron. A kecskeméti beruházás része annak a 8,7 milliárd forintból megvalósuló programnak, melyhez a magyar kormány egyedi kormánydöntés (EKD) keretében 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A fejlesztések célja a győri székhelyű vállalat exportpiacainak bővítése. A teljes cikket újságunk weboldalán olvashatják: www.keszin.hu
www.keszin.hu 3 INDIAI GASZTRONÓMIA ÉS KULTÚRA A DHARMA ÉTTEREMBEN A vegetáriánusoknak, ételallergiásoknak és az indiai ételek kedvelőinek jó választás Kecskemét belvárosában a Dharma étterem. A tradicionális indiai ételeket felsorakoztató étkezdében a fogások által testileg, a hangulatos közeg által, pedig lelkileg töltődik fel a betérő vendég. Szabó Zoltán, a tulajdonos elmondta, hogy a Dharmában fizikális és lelki szinten is megjelenik az indiai kultúra és hitvilág. Az étterem csak húsmentes ételekkel szolgál. Illetve a különböző ételallergiásoknak is van kínálat. A napi 12-féle fogás között mindig vannak tej, glutén és cukormentes ételek is. Tojást, gombát és hagymát, pedig egyáltalán nem használnak a konyhában. Ezek az ételek tradicionális, több ezer éves indiai receptek alapján készülnek. Az eredeti ételek fűszermennyisége csökkentve lett, hogy az európai gyomor számára se legyen megterhelő. Fizikális és szellemi szempontból is jó minőségű alapanyagokat használnak. Csak pálma vagy kókuszzsírt alkalmaznak. Pozitív hatású fűszerekkel ízesítik az ételeket, mint például a gyömbér, ami gyulladáscsökkentő. Az indiai ételek ízvilágát a különleges fűszerek és akár a hétköznapi zöldségek kombinációja adja. Az egészséges fűszereket, alapanyagokat, amelyeket az indiai konyhában használnak, sokszor az emberek tabletta formájában, vitaminként veszik be. A Dharmában, viszont a napi étkezéssel bejutnak ezek a fontos tápanyagok. Az ételek fűszerösszetétele, pedig segíti a helyes emésztést is. Az étlap összeállításánál odafigyeltek, a hús hiánya miatti fehérjepótlásra is. A sárgaborsó, csicseriborsó és a lencse is ezért van többször a kínálatban. Ezek tökéletesek fehérjepótlásra és megfelelő energiát adnak. Ha valaki otthonra is rendelne egy cseppnyi Indiát, akkor azt házhoz szállítással is megteheti. Sőt teljes heti megrendelés esetén, illetve diák és nyugdíjas igazolvánnyal kedvezmények is járnak. Az étterem rendezvényeket is vállal helyszínre településsel. Ha, pedig valakit az indiai vagy Krisna kultúra is érdekel, azt szeretettel várják a hétfő esti nyílt előadásokra. Vágsélei Csilla
4 2016. október 3. VÉRADÁS október 3. hétfő 13:00-15:30 Freudenberg Simmeringe Kft. Kecskemét-Kadafalva, Heliport október 4. kedd 13:00-17:00 KEFAG Zrt. Kecskeméti Arborétum Kecskemét, III. Béla krt. október 7. péntek 14:00-18:00 Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Kecskemét, Mercedes út 1. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ www.veradas.hu NAGYTEREM Az aranyhalacska, avagy a halász meg a nagyravágyó felesége október 4. kedd 14:00 október 5. szerda 14:00 KISTEREM A bagoly, aki félt a sötétben október 4. kedd 10:00 és 14:00 október 5. szerda 10:00 és 14:00 október 9. vasárnap 9:30 és 11:00 Kecskemét, Budai u. 15. 06-76/482-217, Fax:76/486-635 ciroka@ciroka.hu www.ciroka.hu KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ MICSODA TÁRSASÁG! október 4. kedd 15:00 Andersen b. október 5. szerda 15:00 Illyés Gy. b. október 6. csütörtök 15:00 Móra F. b. VÍZKERESZT október 4. kedd 19:00 Gózon Gy. b. október 5. szerda 19:00 Kiss M.b. október 6. csütörtök 19:00 Apáczai Cs. J. b. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARA- SZÍNHÁZ JÁNOS VITÉZ október 7. péntek 19:00 BEMUTATÓ október 8. szombat 19:00 október 9. vasárnap 15:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ ACÉLMAGNÓLIÁK október 9. vasárnap 19:00 Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/501-170, kecskemetikatona.hu ORVOSI ÜGYELET FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/516-984 HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/516-904 FOGORVOSI ÜGYELET: Smiledent Kft. Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/514-039 RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.00-14.00 óráig GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Kecskeméten a gyógyszertári ügyeletet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint: ÜGYELET: hétfőtől vasárnapig: 20:00-24:00 óráig ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig KÉSZENLÉT: hétfőtől vasárnapig illetve ünnepnapokon: 00:00-7:00 óráig A készenlét elérhetőségének telefonszáma: 76/507-992 HAT ÚJ DARABBAL KÉSZÜL JUBILEUMI ÉVADÁRA A CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Hat új darabbal készül és néhány korábbi nagysikerű előadását is újra műsorára tűzi az idén hivatásossá válásának harmincadik évfordulóját ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház. Kiszely Ágnes igazgató elmondta: októberben mutatják be A BAGOLY, AKI FÉLT A SÖTÉTBEN című, óvodásoknak szóló problémafeldolgozó előadásukat. A mese lehetőséget teremt arra, hogy miközben a gyerekek a kis bagollyal együtt megtapasztalják a félelmet, egyúttal reményt is kapjanak a megoldásra fogalmazott. Jill Tomlinson meséjét Markó Róbert írta színpadra és Csató Kata rendezésében láthatják a gyerekek. Iskolásoknak készülő darabjuk AZ ARANYHALACSKA ismert története azt a problémakört járja körül, hogy miként torzíthatja el a személyiséget a hatalom és a birtoklás utáni vágy. Szabó T. Anna, Nagy Orsolya és Kuthy Ágnes történetét szintén októberben Kuthy Ágnes viszi színre. A Ciróka Bábszínház egyik januári bemutatója, az óvodásoknak szóló RÉPA MESE két ismert történetét Ábrahám Eszter dolgozta össze és Kovács Petra rendezi. Az iskolásokat szintén januárban egy klasszikus paravános-kesztyűbábos játékkal várják. Urbán Gyula meséje, a MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT Markó Róbert rendezésében nyeri el mai formáját. November végén lesz először látható Ivanics Tamás rendezésében a Ciróka Bábszínház harmadik osztálytermi előadása. Kiszely Ágnes kiemelte: a szerelmet és a barátságot, valamint a fogyatékossággal élést és az elfogadást feldolgozó darabok után a MEGOSZTÁS című előadás az internetes kommunikációt veszi nagyító alá. A mű az internet világáról, a közösségi oldalak szerep- és egyéniségformáló hatásáról, annak problematikájáról és az ott megosztott információk torzulásáról szól. A játék során a diákoknak arra is lehetőségük lesz, hogy kifejthessék véleményüket a látottakról tette hozzá. Tavasszal a négy éven aluliaknak új babaelőadással készülnek, addig a régi darabok mellett szeptemberben a szegedi Kövér Béla Bábszínház és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház egy-egy vendégelőadásával várják a legkisebbeket. A kecskeméti bábszínház a korábbi előadásaiból újra műsorára tűzi a RIGÓCSŐR KIRÁLY című darabját. A különleges előadásban a mozgásszínházi elemek, a cirkusz éppúgy szerepet kapott, mint az élőjáték vagy a tárgyjáték. Zalán Tibor átdolgozását Kuthy Ágnes rendezte. A KENYÉRBŐL KELT MESE királylányról és sárkányról szóló története alatt egy cipó is kisül. A frissen szegett kenyér illata és íze feledhetetlen élményeket ad a résztvevőknek, miközben átbeszélik a kenyér asztalra kerülésének folyamatát mondta az igazgató. Szintén korábbi darab a HAMUPIPŐKE, melyet beválogattak a 2014-es év negyven legizgalmasabb előadása közé. A mese kidobásra ítélt tárgyak játékában elevenedik meg. Gimesi Dóra meséjét Vidovszky György vitte színre. Kaszás Villő az ismert bibliai történetet eleveníti fel régi betlehemes hagyományok megújításával a JÓZSEF MONDÁ MÁRIÁNAK című karácsonyi játékban, melyet Rumi László rendezett. Kiszely Ágnes elmondta: a bábszínház harmincadik évfordulóját október 11-én a Magyarországi Bábszínházak XIII. Találkozójának előestéjén ünneplik majd meg. A születésnapi gálára meghívást kapnak a műfaj intézményes formában működő képviselői mellett a független társulatok is. Báron László képzőművész és tanár az ötvenes évek végén alapított bábszakkört a Kecskeméti Szakmunkásképző Iskolában. Később az óvónőképző főiskolai kar elindításával egyre többen csatlakoztak a közben folyamatosan fejlődő és jelentős hazai, valamint nemzetközi sikereket elért bábegyütteshez. Nevét is ebben az időben kapta a jól ismert Ciróka-maróka, mit főztél Katóka kezdetű mondókáról. A társulat a nyolcvanas években a pécsi Bóbita és az egri Harlekim után 1986-ban vált hivatásos színházzá. A kezdetben a Katona József Színház tagozataként működő társulat 1991-ben lett önálló városi fenntartású intézmény. MTI HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON ZENEKUCKÓ jelentkezés, beiratkozás Játékos zenei képességeket fejlesztő szakkör középső-nagycsoportos óvodásoknak Ideje: szombaton 9.15-10 óráig (a tanév során október március végéig) Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta Első foglalkozás: 2016. október 8-án Díja: 9.800.- Ft/tanév/15+1 szakkörzáró foglalkozás Információ: Csizmadia Ilona PICUR - iskola előkészítő szakkör Pom Pommal és barátaival jelentkezés, beiratkozás Ideje: szombaton 10.15-11 óráig (a tanév során október februárban) Különböző típusú bábok készítése, ismerkedés a bábmozgatással, beszédtechnikai gyakorlatok. Bemutatkozási lehetőség az Ifjúsági Otthon, valamint kecskeméti iskolák rendezvényein, bábos találkozókon. Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta Első foglalkozás: 2016. október 15-én, szombaton 10.15 órakor Díja: 8.600.- Ft/tanév/10+1 foglalkozás VÁNDORBOT BÁBOSKÖR - Jelentkezés, meghallgatás, beiratkozás Ideje: kedden 16.45 órakor, bemutatók előtt alkalmanként pénteken 16.30-kor Az érdeklődők egy vers vagy meserészlet elmondásával készüljenek! Első foglalkozás: október 4-én Vezetője: Vass-Eysen Ábel drámaped. Konzulens: Szirtes Józsefné Díja: 9.500.- Ft/félév Információ: Csizmadia Ilona HÍRÖS AGÓRA OTTHON MOZI SZALON BÉRLET 1. Fény-játékok Irodalmi est Lázár Ervin műveiből (felnőtteknek) Játsszák: Nagy Anna és Huszárik Kata 2. Színes orchideák Előadják: Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand 3. Befogad és kitaszít a világ! Francois Villon est Mácsai Pál és Huzella Péter előadásában 4. Ölj csak meg lelkem! - groteszk játék sok humorral, helyzetkomikummal és mély humánummal Szereplők: Hűvösvölgyi Ildikó, Harsányi Gábor, Császár Angela A 4 előadásból 3 kerül bemutatásra A bérlet ára: régi bérlőknek (2015): 8.000 Ft, új bérlőknek: 9.000 Ft PÓDIUM BÉRLET 1. Hangok és szavak - PÁPAI ERIKA önálló estje FOTÓ: PÁPAI ERIKA 2. Gyorsvonat - KONCZ GÁBOR önálló estje 3. Barangolás a költészet világában - LUKÁCS SÁNDOR estje 4. Miből élnek az emberek? - TAHI TÓTH LÁSZLÓ önálló estje A bérlet ára: 7.000 Ft Információ: Toókosné Börönte Erika, erika.tookosne@hirosagora.hu, 76/503-881 Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/481-686 www.hirosagora.hu
www.keszin.hu 5 EBZÁRLAT ÉS LEGELTETÉSI TILALOM A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet 8. (5) pontja alapján Kecskeméti járás közigazgatási területén, valamint Tiszakécskei járás közigazgatási területén a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának Járási Főállatorvosa, 2016. október 1. napjától számított 21 napig EBZÁRLATOT ÉS LEGELTETÉSI TILALMAT rendelt el. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendelését az indokolta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár ÉFÁT/378/2016. számú ügyiratában a rókák veszettség ellen orális immunizálását 2016. évi őszi kampányát - rendelte el. A vakcinázás első napja 2016. október 1. befejezésének határideje 2016. október 15. Az ebzárlat szabályai a R. 12. alapján a következők: (2) Az ebzárlat tartama alatt - a (3)-(4) bekezdésben felsorolt ebek kivételével a) tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek; b) kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni; c) a település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát és csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni. (3) Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező a) vadászebek, b) a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei, c) a katasztrófa-mentő ebek, d) a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére mentesek a (2) bekezdésben foglalt korlátozás alól. (5) Az ebzárlat alatt befogott kóbor húsevőket hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat időtartamára. Az állat hatósági megfigyelése az ebzárlat esetleges meghosszabbítása esetén sem tarthat kilencven napnál tovább. Amennyiben a kóborló eb vagy macska veszettség elleni oltottsága nem állapítható meg, és az állat befogása, illetve hatósági megfigyelése nem oldható meg biztonságosan, az állatot a kerületi főállatorvos határozatára járványügyi intézkedésként az állatvédelmi előírások megtartásával le kell ölni. (6) Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható. Dr. Határ Mária OTTHON MOZI ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL Színes magyar film, 81 R. : Hajdú Szabolcs Sz. : Hajdú Szabolcs, Török-Illyés Orsolya, Tankó Erika, Hajdú Lujza KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Folytatódik a közösségi szolgálat a 2016/2017-es tanévben is Kecskeméten. Több Bács-Kiskun megyei és kecskeméti program keretén belül a közösségi szolgálatot ellátó diákok segítették a rendőrök munkáját. Évek óta a Strand Police és a Tourist Police aktív résztvevői a nebulók. A diákok a kötelezően előírt ötvenórányi szolgálatot az oktatási és egészségügyi intézmények, valamint karitatív szervezetek mellett, a rendvédelmi területen is teljesíthetik. A Kecskeméti Rendőrkapitányság a 2016/2017-es tanévben is várja a közösségi szolgálatban részvevő diákokat. Jelentkezni az iskolaikozszolg@gmail.com e-mail címen lehet. Kérik a jelentkező adja meg nevét, telefonszámát, e-mail elérhetőségét, iskolája nevét, mert ez szükséges a további személyes kapcsolat felvételhez. police.hu Hajdú Szabolcs filmje 2016-ban Karlovy Vary-ból elhozta a Legjobb filmnek járó Kristály Glóbuszt és a Legjobb férfi szereplő díját. Régi és új konfliktusok törnek felszínre Hajdu Szabolcs díjnyertes filmjében, mikor két egymástól eltávolodott testvér családja hosszú idő után ismét találkozik: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, a közöttük feszülő ellentétekkel és saját magukkal is. Film vetítési időpontja: 2016. október 3. hétfő, 18:00 FRANKOFÓNIA színes, feliratos, francia-német történelmi film, 88 Október 4-én, kedden 18 órakor az Otthon Moziban művészettörténeti előadássorozatának keretében R. : Aleksander Sokurov Sz. : Louis-Do de Lencquesaing Benjamin Utzerath Vincent Nemeth A Frankofónia a párizsi Louvre történetéről szól a második világháború idején, benne arról is, hogyan óvták a múzeum egyedülálló és felbecsülhetetlen értékű kincsit a náci megszállóktól. Mindeközben az alkotás a reneszánsz korától napjainkig mutatja be a világ egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező múzeumának történetét. Meghívott előadó: Varga Ágota művészettörténész. Belépőjegy: 850 Ft Információ: Csenkiné Túri Edit NORMA Október 16. vasárnap 15.00 órakor Royal Opera House Cinema Zeneszerző: Vincenzo Bellini Szereplők: Szonja Joncheva, Joseph Calleja, Sonia Ganassi Karmester: Antonio Pappano Rendezte: Àlex Ollé A Szonja Joncseva és Joseph Calleja fémjelezte szereposztást Antonio Pappano vezényli egy fantasztikus új produkcióban, Bellini mesterművének legújabb színpadra állításában. A druidák főpapnője, Norma szerepét a 2010-es Operalia énekes világverseny győztese, a Metben debütált fiatal bolgár operacsillag, Szonja Joncseva énekli. Kecskemét, Kossuth tér 4. www.otthon-mozi.hu
6 2016. október 3. KECSKEMÉT belvárosában, téglaépítésű, első emeleti, 55 nm 2 szobás gázkonvektoros lakás eladó. Iá:11,9 MFt Tel: 30/616-0663 KECSKEMÉT, Gyenes téren 110 nm, egyedi fűtésű 3 szobás tégla lakás eladó. Iá: 23 MFt. Tel: 30/616-0663 LAJOSMIZSÉN 92 nm, nappali+3 szoba, beépíthető tetőtér, dupla garázzsal családi ház eladó. Iá:11,9 MFt Tel: 30/616-0663 KECSKEMÉT, Akadémia körúton 47 nm 3. emeleti, klímás, riasztós, szép lakás eladó. I.ár: 11,9 MFt Tel: 30/576-4203 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban magasföldszinti 57 nm 2 szobás felújított lakás, garázzsal, tárolóval eladó. I.ár: 14,5 MFt Tel: 30/576-9476 KECSKEMÉT Széchenyivárosban, téglaépítésű társasházban, 68 nm nappali + 2 szobás, franciaerkélyes lakás eladó. I.ár: 17,6 MFt Tel.:30/576-9476 BALLÓSZÖG központjában 140 nm, 3 szobás, nagy teraszos, igényes, medencés, szaunás családi ház eladó. I.ár: 35,9 MFt Tel: 30/197-6543 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban 100 nm, kétszintes családi ház, nagy garázzsal, parkosított kerttel eladó. I.ár: 29.9 MFt Tel: 30/197-6543 INGATLAN NAGY Tescóhoz közel 5 szobás újszerű ház eladó! 32,49M Tel:+36-30/724-8695 SZÉCHENYIVÁROSBAN 55NM-ES kettő szobás, felújított, klímás, egyedi fűtésmérős lakás eladó. Iá:12,5 Mft, 0670/770-6489 VACSIKÖZBEN lakberendező által tervezett 3 szobás lakás eladó! 27,5M Tel:+36-70/947-7928 KECSKEMÉT BELVÁROSÁBAN Bercsényi utcában 410nmes különálló telken 80nm-es családi ház, 28nm-es garázs és kamra eladó. Iá: 25Mft Érd: 76/417-705, 0670/22-55-88-2 BELVÁROSBAN 3 szobás, cirkós, fiatal építésű házban eladó! 17,5M Tel +36-70/634-5581 KECSKEMÉT-Erzsébetvárosban 375 nm-es saroktelek tulajdonostól eladó. CSOK igénybevehető! 5,2MFt. 20/979-0349 BELVÁROSHOZ közel 2 szobás családi ház eladó! 8,8M Tel:+36-30/724-8530 VÁROSFÖLDI TANYASORON 47nm-es lakóépületrész 1192nm-es kerttel ólakkal eladó! Víz, villany van. Irányár: 3,8 Mft Érd: 0670/344-62-70 HETÉNYEGYHÁZÁN 4 szobás családiház 875m2-es telken eladó! 17M Tel:+36-70/336-3812 ELADÁSRA kínálom kunszállási családi birtokunkat. 11,26 ha területtel és külső felújításon átesett lakóépület együttessel. Ár: 29M. Tel.:06-70/619-2479 KECSKEMÉT mellett kétrendbeli, 5 szobás családiház eladó! 27,5M Tel:+36-70/312-5753 BALATONBOGLÁRON 2x470 nm ikertelek eladó! Összküzműves, vízpart 400m-re. Iá: 6,2MFT. 0670/371-5181 BELVÁROSHOZ közel, 82nmes, szigetelt családi ház eladó! 14M Tel:+36-70/433-5341 ELADÓ Kecskemét, Felsőcsalánosban 957nm, 2 szoba, összkonfortos tanya, 4MFT. 76/705-426 (délután) SZÉCHENYIVÁROSI 1szobás, 34nm-es, távfűtéses garzon lakás eladó! 10M Tel:+36-70/608-6030 KECSKEMÉTEN a Vacsiközben felújított sorházi lakás eladó. 0630/624-73-94 BELVÁROSHOZ közel, nappali +2 szobás családi ház eladó! 15M Tel:+36-70/336-3821 KKFHÁZA belterület (Csólyosi út), 4000 nm ipari ingatlan (októberben megjelenő telephelyfejlesztési pályázathoz beruházásnak alkalmas) eladó. Érd.: 06-30/249-7500 HUNYADIVÁROSBAN 2szobás, földszinti tégla lakás eladó! 11,4M Tel:+36-70/336-3812 VACSIKÖZ térségében kétrendbeli, különbejáratú, nappali + 2 szobás és nappali + 3 félszobás, cirkófűtéses jó állapotú családi ház eladó. 20/530-6488 BELVÁROSI 3 szobás tégla lakás saját tárolóval eladó! 12,3M Tel:+36-70/409-0088 SZÉCHENYIVÁROSBAN 2szobás, 55nm-es, egyedi mérős panellakás eladó! 12M Tel:+36-70/312-5817 LAKITELEK Tőserdőben klímás üdülő berendezve eladó. Érdeklődni: 06-30/355-51-60 RENDŐRFALUBAN 116nmes, 3szobás, jó állapotú családiház eladó! 17,5M Tel:+36-70/415-0679 TÁBORFALVÁN Rákóczi u-ban 2118 nm-es építési telek áron alul sürgősen eladó. 06-20/560-1132 KECSKEMÉTI kertes családi ház sürgősen eladó tulajdonostól, dupla garázzsal. 06-30/312-7395 MŰKERTVÁROSBAN 36 nmes 1szobás, összkomfortos, tégla lakás eladó! 8,65M Tel:+36-30/724-8642 ELADÓ KECSKEMÉT PETŐFIVÁROSI családiház. 2016-ban épült. Iá: 42 MFt, Érd:0630/844-21-24 HETÉNYEGYHÁZA frekventált részén 80nm-es, 2szobás családiház eladó! 9M Tel:+36-70/415-0679 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN városközponthoz közeli, 2,5 szobás, összkomfortos, kertes családi házamat elcserélném kecskeméti hasonló elhelyezésű és állagú házra, vagy városközponti lakásra, földszint, első emeletig. Telefon: 06-20/405-1664BEL- VÁROSBAN 74nm-es, jó állapotú, tégla lakás eladó! 16,4M Tel:+36-70/3363812 SZÉCHENYIVÁROSBAN, cseréptetősökben eladó 57nmes 3. emeleti lakás, felújított, modern beépített bútorokkal felszerelve. Irányár: 15,2Mft. Érd: 30/248-84-63 HUNYADIVÁROSBAN 2szobás családi ház 700nm-es telken eladó! 17,5M Tel:+36-70/381-5333 ELADÓ hatszobás, kertes családi ház a régi E5-ös szélén sok extrával, a Merci gyár közelében.06-70/434-3651 HETÉNYEGYHÁZÁN sátortetős, 100nm-es, 3szobás családi ház eladó! 19,5M Tel:+36-70/409-0088 ELADÓ Nagykőrösön felújított, 4 lakásos, téglaépítésű, társasházi lakás erkélylyel, padlástérrel, tárolóval, garázzsal, parkosított udvarral. Érd.: 06-70/389-3307 SZÉCHENYIVÁROSBAN 3 szobás, felújított, szigetelt lakás eladó! 13M Tel:+36-70/336-3812 PETŐFIVÁROS legelején ház telek áron eladó, esetleg budapestire cserélhető. 06-30/9066-859 BELVÁROSI 1szobás, 5.emeleti, jó állapotú téglalakás eladó! 12M Tel:+36-70/336-3812 KIADÓ KIADÓ PETŐFIVÁROSI HÁZ bútorozva. Érd: 0630/844-21-24 IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.600 példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997
www.keszin.hu 7 KECSKEMÉTEN Nyíri úton liftes új házban 2 szobás szép lakás, frissen festve, bútorozatlanul, parkolóval 1-2 személy részére, igényesnek kiadó. 0630/234-37-44 KIADÓ a régi E5-ös szélén, a Merci gyárhoz 6 km-re hatszobás, 12 férőhelyes, kertes családi ház. 06-70/434-3651 KIADÓ Kiskunkfélegyházán, kertes, 3 szobás családi ház. Tel.: 06-70/434-3651 IRODÁT KERES 15-20 NM-ES IRODÁT bérelnék. 0630/299-09-10 ELADÓ LAKÁS KÖZPONT közelében, 80 nm-es, 1+3 fél szobás, új lakás eladó. Ár: 30 MFt Tel.:70/686-5152 BELVÁROSBAN igényes, kétszintes 109 nm-es 4 szobás lakás eladó. Ár: 32,5 MFt KÖZPONTHOZ közel 54 nmes, gázfűtéses, tégla ház, garázzsal. Ár: 11,8 MFt Tel.: 70/686-5151 ÉZI-hez közel, 48 nm, 1,5 szobás, gáz-cirkós, felújított lakás eladó. Ár: 12,75 MFt ELADÓ CSALÁDI HÁZ HETÉNYEGYHÁZÁN, tégla építésű 125 nm-es 2,5 szoba, és 40 nm-es 1 szobás ház. Ár: 18 MFt 70/686-5149 HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családiház, dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt MŰKERTVÁROSBAN 300 nmes telken, két lakrészes 115 nm-es, 4 szobás ház. Ár: 13,5 MFt Tel.:70/686-5148 KECSKEMÉT, Kiskőrösi út közelében 50 nm-es, 2 szobás ház, lakható melléképülettel. Ár: 9,8 MFt Tel.:70/686-5148 HETÉNYEGYHÁZA központjában tégla építésű 87 nmes 2,5 szobás ház. Tetőtér beépíthető Ár: 19,9 MFt 70/683-7015 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban eladó 5 szobás, 140 nm-es sorház garázzsal. Ár: 33,5 MFt VÁROSKÖZPONTBAN 290 nm-es telken 130 nm-es 2 szintes felújított polgári ház Ár: 36 MFt, 70/198-2729 MÁRIAHEGYBEN 160 nmes, 4 szobás, 3 szintes, családiház eladó. Ár: 21 MFt 70/683-7015 KECSKEMÉT, Kadafalván 110 nm-es 3 szobás, családiház, garázzsal eladó. Ár: 17.2 MFt 70/683-7015 KATONATELEPEN 150 nm-es igényes családiház eladó. Ár: 28.5 MFt 70/686-5151 KATONATELEPEN, kétszintes 140 nm-es 5 szobás családi ház eladó. Ár: 23,5 MFt 70/686-5148 KATONATELEPEN egyszintes, de két külön lakrészes, 5 szobás, családi ház eladó. Ár: 49,9 MFt 70/683-7015 KECSKEMÉT Czollner téren 3 szobás felújított polgári ház. Ár: 39.9 MFt 70/686-5151 VACSIKÖZBEN 176 nm-es 3 szobás ház, üzlettel. Ár: 48.8 MFt 70/686-5151 MÁRIAVÁROSBAN, 95 nm-es, 2 szobás, felújított ház, garázzsal. Ár: 23 MFt 70/686-5149 MÁRIAVÁROSBAN, 70 nm-es, 2 szobás, ház, garázzsal. Ár: 10,9 MFt 70/686-5149 FELSŐSZÉKTÓBAN nagy telken 4 szobás jó állapotú kétszintes ház eladó. Ár: 28 MFt BALLÓSZÖGBEN 3 szobás, 84 m2-es ikerház 427 m2- es telken eladó. Ár: 18,4 MFt ÜZLET KECSKEMÉT szívében, 3 szintes, 172 nm-es üzlet eladó. Ár: 65 MFt 70/686-5151 ÜZLETHELYISÉG Kecskemét belvárosában, új 25 nm-es eladó. Ár: 10,5 MFt 70/686-5148 BELVÁROSBAN 42 nm-es üzlethelyiség eladó vagy kiadó, 13,8 MFt / 85e Ft/hó ELADÓ TELEK MÁRIAHEGYBEN, a Széchenyiváros mögött, 720 nm-es telek eladó. Ár: 2,4 MFt Tel.:70/686-5152 BETHLENVÁROSBAN 370 nm-es összközműves telek felújítandó/bontandó házzal eladó. Ár: 16,9 MFt KECSKEMÉT Máriahegyben 860 nm-es építési telek érvényes építési engedélylyel eladó. Ár: 11 MFt MÁRIAVÁROSBAN 506 nm-es építési telek eladó. Ár: 28 MFt Tel.:70/686-5151 VACSIKÖZBEN 1.358 nm-es építési telek eladó. Ár: 24,5 MFt Tel.:70/686-5151 KADAFALVÁN, kiváló helyen, 729 nm telek eladó. Ár: 8,5 MFt Tel.:70/683-7015 KERTVÁROSBAN, 5161 nmes telek, 48 lakásos társasház építésére alkalmas. Ár: 60 MFt Tel.:70/683-7015 BELVÁROSHOZ közel, 263 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 6,5 MFt Tel.:70/686-5148 KECSKEMÉT-Helvécia között, 1.087 nm bekerített telek eladó. Ár: 6,3 MFt Tel.:70/686-5148 BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/686-5148 KIADÓ BALATON utcán földszinti irodák, parkolóval kiadók. Az ár teljes rezsit tartalmazza: 1.600 Ft/nm. 70/683-7015 KECSKEMÉTEN 30/45/60/75 nm-es, variálható irodák. Közös konyhával. Ár: 2.250,- Ft/nm/hó 70/198-2729 BELVÁROSBAN 2,5 szobás bútorozatlan lakás igényes bérlőnek hosszútávra KI- ADÓ. Ár: 90.000 Ft/hó+rezsi KIADÓ Széchenyivárosban 33 nm-es üzlethelyiség. Ár: 70.000 Ft/hó. 70/686-5151 KIADÓ városközpontban 43 nm-es üzlethelyiség. Ár: 130.000 Ft/hó. 70/686-5151 KECSKEMÉT Vacsiközben 42 nm-es iroda kiadó. Ár: 110.000 Ft/hó 70/686-5151 KECSKEMÉT belvárosában 172 nm-es üzlet kiadó. Ár: 350.000 Ft/hó 70/686-5151 BELVÁROSBAN, kiváló állapotú 5 szobás, klímás iroda hosszú távra kiadó. Ár: 250.000 Ft/hó VÁROSKÖZPONTBAN 18 nmes üzlet kiadó. Ár: 45.000 Ft/hó 70/686-5148 KATONATELEPEN 253 nmes új ház akár irodának is kiadó. Ár: 300.000 Ft/hó 70/686-5151 KERESEK KECSKEMÉTEN, 10 éves 80-120 nm-es házat 30 MFt -ig T:(70)198-2729 KECSKEMÉTEN, 2-3 szobás 70-100 nm-es erkélyes lakást 25 MFt-ig. Tel: 70/686-5151 KECSKEMÉTEN, 2 szobás lakást. Tel: 70/686-5151 KECSKEMÉTEN 1-2 szobás tégla lakást/házat keresek. Ár: 8-10 MFt Tel.:70/686-5150 PETŐFIVÁROSBAN min. 3 szobás dupla garázsos felújított házat keresek. Ár: 35-50 MFt BELVÁROSBAN 100 nm feletti üzlet helyiséget vásárolnék. Tel: 70/686-5151 RÁKÓCZI utcán 50 nm-es kiadó üzlet helyiséget keresek. Tel: 70/686-5151 KIADÓ ALBÉRLETET keresek a belvárosban vagy Széchenyivárosban! Ár: 40 eft 140 eft-ig. KECSKEMÉTEN 80 nm körüli házat keresek kis kerttel, garázzsal. VÁGÓ u. környékén 60-70 nm-es újabb építésű tégla lakást keresek. Tel.:70/686-5150 IGÉNYES 3 szobás KIADÓ házat/lakást keresek a belvárosban! FÖLDSZINTES 2 szobás felújított lakás eladó a Hunyadivárosban,11,9MFt. 20/26-62-8-62; www.uoi.ingatlan.com/22620424 ELSŐ emeleti felújítandó belvárosi garzon lakás ; 9,9MFt. 20/26-62-8-62; www.uoi.ingatlan.com/22638010 ELSŐ emeleti, dupla erkélyes, 2 szobás, felújítandó, körút melletti belvárosi lakás eladó 12,2MFt. 20/26-62-8-62; www.uoi.ingatlan. com/22486002 MÁSODIK emeleti, erkélyes, nagyon belvárosi, felújítandó garzon lakás eladó. 12MFt. 20/26-62-8-62 www. uoi.ingatlan.com/22565488 HARMADIK emeleti, 2 szobás, belvárosi lakás eladó, 16,5MFt. 20/26-62- 8-62 www.uoi.ingatlan. com/22656951 53m2-s kulcsrakész ház, nappali +1szoba, 12MFt. 20/26-62-8-62; www.uoi.ingatlan.com/22638720 100 m2-s, nappali +2szobás családi ház 1000m2-s kerttel Hetényegyházán. 23MFt. 20/26-62-8-62; www.uoi.ingatlan.com/22574876 70 m2-s, 2 szobás, felújított családi ház eladó a Rendőrfaluban. 14,8MFt. 20/26-62-8-62; www.uoi.ingatlan. com/22635677
8 2016. október 3. ÁLLÁST KÍNÁL BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/417-2504 KECSKEMÉT környéki munkára női és férfi munkaerőt keresünk. 06-30/621-1141 DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/607-0067, anett. sulyi@andreasagro.com; www. andreasagro.com CÉGÜNK telemarketingeseket keres! Ha Ön jó kommunikációs képességekkel rendelkezik, könynyen teremt kapcsolatot más emberekkel, és meggyőző,de nem rámenős, akkor várjuk fényképes Önéletrajzát az alábbi e-mail címre! 2016.business.job@gmail. com HIDEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk vidéki munkára kiemelt bérezéssel, folyamatos munkavégzésre. Érd.: 8-17 óráig a 76/483-999 telefonszámon CÉGÜNK az egész ország területére területi igazgatókat és értékesítőket keres! Ha Ön jó kommunikációs képességekkel rendelkezik, szeret tapasztalatokat szerezni és sikerélményeket, ha jó az üzletkötésben akkor várjuk fényképes Önéletrajzát az alábbi e-mail címre! 2016.business. job@gmail.com SILVERIA Kft. kecskeméti telephelyére megváltozott munkaképességű takarító munkatársat keres teljes vagy részmunkaidőben. Jelentkezéseket önéletrajzzal, e-mailben az ibolya.gyanti@ silveria.hu címen. várjuk. SZOBAFESTÖ szakmunkást felveszek hosszútávra, kecskeméti munkára Tel.: 06-30/9686-248 GYESEN lévő érettségivel rendelkező kismamáknak másodállást kínálunk! 0630/299-09-10 GYÁLI kontaktlencse-gyárba betanított dolgozókat keresünk! Bejelentett hosszú távú lehetőség, tiszta munkakörnyezet, bruttó 755-833 Ft órabér + műszakpótlék + 8000 étkezési + jutalmak. Ingyenes dolgozói buszjárat! Jelentkezzen a: 06-30-338-2005 számon. DABASI telephelyű betonacél gyártó cég gépkezelő és karbantartó munkatársakat keres. Szállást tudunk biztosítani. Jelentkezni e-mailban a csarnok. steeltransz@gmail.com ill. 06-30/857-4015 telefonszámon. IPARI padló készítésben jártas fizikai szakmunkásokat keresünk kiemelt bérezéssel, hazai és külföldi folyamatos munkavégzésre. "B" kategóriás jogosítványnyal rendelkezők előnyben. Érd. 8-17 óráig a 76/483-999 telefonszámon. KŐMŰVESEKET ÉS SEGÉDMUN- KÁSOKAT keresünk azonnali kezdéssel, heti fizetéssel. Érd: 0620/244-13-50 FIATALOS, önállóan varrni tudó varrónőt keresek gyermekruhák, ruhajavítás céljából! Érd.: Szűcsné Urbán Ági Tel.:06-20/955-9669 SOFŐRÁLLÁS: franciaországi munkára, magyar bejelentéssel nemzetközi gépjárművezetőt keresünk. Havi 500-600 eft nettó fizetés 4/1 5/1 hetes váltásrendben. Önéletrajzot küldj: soforallas.kamion@gmail.com címre és visszahívunk a részletekkel. VÁROSFÖLDI szarvasmarha telepre kiemelt bérezéssel siloking típusú önjáró etető kocsira keresünk gépkezelőt. Lakhatás megoldható. Érd: 06-20/569-2722 AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: 00-43-664-599-96-95, 06-30-313-35-16. GIPSZKARTONOZÁSBAN jártas szakmunkásokat felveszünk. Tel.: 06-20/564-2435, 06-70/607-0035 CO2-hegesztőket keresünk vastag anyagok hegesztésére, fröccsöntő szerszámok készítésében jártas szerszámkészítőket, ill. szerkezetlakatosokat. Uniós bérezés! 06-70/206-2621, 06-70/508-7583, szupermunka@ index.hu VÁLLALKOZNI akaró érettségizett fiatalt keresünk kezdő vállalkozása elindításához, játszóház működtetésére franchise partnerként. Indulótőkét mi biztosítjuk. Jelentkezni bemutatkozó levélben: gigajatszopark@ freemail.hu KECSKEMÉTI cég raktári dolgozót keres fizikai munkára főállásban 1 fő férfi személyében, korai munkakezdéssel! Saját gépjármű szükséges! Versenyképes fizetés! Fiatalos csapat mellé dolgozni akaró és tudó talpraesett kollégát keresünk azonnali kezdéssel! Fényképes önéletrajzokat a zoldgyumcentrum@gmail.com e-mail címre várjuk! GÉPSZERELŐ, géplakatos munkakörbe munkatársat keresünk. Szakmai önéletrajzát küldje el a Petőfi Printing Service Kft, 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6., vagy a pps@printingservice.hu címre. BETANÍTOTT munkakörbe keresünk munkavállalókat azonnali munkakezdéssel autóipari partnercégünk részére, kecskeméti munkavégzéssel. A bejárás 15 településről ingyenes buszjárattal biztosított. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735 vagy Magán-munkaközvetítői ny. sz.: BETANÍTOTT fémipari munkatárs pozícióba, középfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkatársakat 2 műszakos munkarendbe Kecskemét és környékéről műanyagipari partnercégünk részére. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy BETANÍTOTT hegesztő munkakörbe kecskeméti munkavégzéssel munkatársakat keresünk, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy BETANÍTOTT összeszerelő munkakörbe keresünk munkatársakat kecskeméti partnercégünk részére, egyműszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy TÉSZTAIPARI munkatárs munkakörbe keresünk munkatársakat élelmiszeripari partnercégünk részére több műszakos munkarendbe, azonnali kezdéssel. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy TEKERCSELŐ munkakörbe keresünk munkatársakat azonnali munkakezdéssel két, illetve három műszakos munkarendbe, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezni személyesen utca 10.Tel,:76/504-735, vagy önéletrajz elküldésével az alább SZERSZÁMGÉPTESZTE- LŐ munkakörbe munkatársakat keresünk két műszakos munkarendbe,kecskeméti munkavégzéssel építőipari partnercégünk részére. Jelentkezni személyesen utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy
www.keszin.hu 9 BELFÖLDI áru fuvarozásra keresünk kollégákat C, E jogosítvánnyal. Fizetés megegyezés szerint. Kezdés azonnal. Érd.: 0630/486-1124 KECSKEMÉTI cég keres precíz varrónőket és betanított munkásokat. Ér: 06-20/2638-598 KECSKEMÉTI áruszállító cég nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keres EU-ban történő munkavégzésre,furgonra. Jelentkezni a 06-70/931-3591-es telefonszámon, illetve a bito@ bitointertrans.hu e-mail címen lehet. SZOBAFESTŐ mázoló szakmunkást keresek (1-2 fő) Kecskeméti és környéki munkára, versenyképes bérezéssel. 06-20/3166-296 LAKATOSOKAT, hegesztőket keresünk szombathelyi és székesfehérvári munkáinkra. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk. Job Motive Kft. Győr, Puskás Tivadar út 4. 06-30/859-6179 RAKTÁROS munkakörbe munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Az állás betöltéséhez targoncavezetői engedély és tapasztalat szükséges! Jelentkezni személyesen Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/504-735 vagy önéletrajz elküldésével az alábbi ny.sz.:37961/2001-0100 OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkatársakat autóipari beszállító partnercégünk részére több műszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/504-735, vagy önéletrajz elküldésével az alábbi ÁLLÁST KERES FELSŐFOKÚ végzettségű férfi, német nyelvtudással, adminisztratív munkát keres. (Akár részmunkaidőben) 06-20/428-9153 OKTATÁS ANGOL nyelvvizsgára-, érettségire és külföldi munkavégzésre való felkészítés. 06-20/3132-780 KORREPETÁLÁST VÁLLALOK általános, középiskolásoknak: matek, történelem, fizika, kémia, nyelvtan-helyesírás. 0620/42-89-153 SHIATSU tanfolyam! A shiatsuterápiában az akupunktúrás pontok és az azokat összekötő energiapályák (meridiánok) kezelése történik. A shiatsut bárki megtanulhatja, alkalmazhatjuk családi, baráti körben, betegségek megelőzésére, az egészség megtartására. Masszőröknek egy új kezelési lehetőség. Ezzel a tudással képes leszel 1 órás shiatsu alapkelezést adni, elsajátítod a Do-in gyakorlatokat (gyógyító önmaszszázs és meridián-gyakorlatok). Ideje: 2016.10.21-23. Ananda Jógastúdió, Kecskemét, Hoffman János utca 4. 06-30/496-9791 norashiatsu.xls.hu felnőttképz. nyt.szám: 00368/2013
10 2016. október 3. ADÁS-VÉTEL KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/520-5705 KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. 06-20/316-3220 KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő. 06-30/213-2989 HAGYATÉK VAGY HAGYTÉKBÓL különböző használati tárgyak eladók Kecskeméten. 0670/22-55-88-2, 0676/417-705 ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u. 74. 06-20/573-2599 www.krozus. gportal.hu RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat, régi zománcozott dolgokat (pl.: kanna, zsírosbödön), komplett hagyatékot, régi tollat, paraszt dolgokat: disznótoros asztalt, teknőt és egyéb dolgokat vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. 06-70/324-3961 ADVENT Pozsonyban 2016. november 26. 8.500 Ft SEEGROTTE tavas-barlang Adventkor 2016. november 26. 8.500 Ft MADAME Tussaud s panoptikum Bécsben 2016. december 3. 8.500 Ft ÉDES ADVENT Bécsben 2016. december 3. 8.500 Ft SEEGROTTE tavas-barlang Adventkor 2016. december 10. 8.500 Ft POZSONYI ADVENT 2016. december 10. 8.500 Ft HÍRESSÉGEK között Bécsben 2016. december 17. 8.500 Ft ÉDES ADVENT Bécsben 2016. december 17. 8.500 Ft VEGYES ROZSDAMENTES 3 medencés mosogató eladó. 7000 Ft. 20/530-6488 VÁSÁROL gyűjtő antik festményeket, képeslapokat, I-II világháborús kitüntetéseket, teljes hagyatékot, szódásüvegeket, gyerekjátékokat, teljes katonai felszerelést, díszdobozos érméket, régi pénzeket. Telefon: 06-30/444-8957 TŰZIFA vastag akác 2900 Ft/100 kg, vékony akác 2600 Ft/100 kg hasítva házhoz szállítva is. 06-30/576-7261 AKÁC 2550-2800 Ft/100 kg, tölgy 2600 Ft/100 kg hasítva, házhoz szállítás megoldható. Tel.: 06-30/238-2585 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket. 06-70/624-5475 MAGAS áron vásárolok mindennemű régiséget! Apróságtól a bútorig. Díjtalan kiszállás! Molnár Enikő 06-20/365-1042 TÖLGY 2700Ft/100 kg, gyertyán 2600 Ft/100Kg hasítva, ingyenes szállítás 15q-tól, Kecskemét, Matkói u. 26. 06-30/9-355-015. TESZTHORGÁSZOKAT keresünk. www.traper.hu, 06-30/521-9844 JÁRMŰ GOLF III-AS, 95-ös, padlizsánlila, garázsban tartott, első tulajdonostól, 53.000kmrel eladó. 0620/932-18-12 DAEWOO MATIZ eladó! Piros színű, 2001-es évjáratú autó első tulajdonostól. Iá: 225.000 Ft. Érd: 0630/458-09-62 RENAULT MIDLINER zárt teherautó, jó műszaki állapotban, műszakival eladó. 0630/690-17-29 SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS 9.500 Ft-tól bontás nélkül, garanciával hétvégén és ünnepnap is 0-24 óráig! Igény szerint WOMA-val is. Tel.:06-30/906-5547 FERENC ROLÓ, redőnyök, reluxák, szúnyoghálók, javításacseréje, gurtnicsere, zsinóros redőnyök átalakítása akár azonnal! Tel.:06-30/718-7381 VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft. 06-30/3949-857 VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/429-2113 TETŐJAVÍTÁST, kúpcserép kikenést és kéményjavítást vállalunk. 06-30/3949-857 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje. 06-20/543-6161, 06-30/919-0446 SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/9686-066, 76/328-500 TÁSKAJAVÍTÁS rövid határidővel! Kecskemét, Wesselényi u. 4. Zsisska Á. Ny.:H-P.:9-12,14-17-ig DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia. 06-76/411-517, 06-30/9686-150 Műanyag redőny, faredőny javítás készítés gyors precíz áron! 06-70/227-6273, 06-30/735-0746 SZIGETELÉS! Vizes salétromos falak bontás nélküli szigetelése garanciával. www. alaszigeteles.hu 06-30/851-8118 REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javításacseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/676-1989 VIZES falak szigetelése. 06-30/317-7706 GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása. 06-30/6311-611 REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! 06-20/420-8576 ALAPTÓL a tetőig! Lakások felújjítása, ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás. 06-30/6091-916 BÚTOROK, GARDRÓBOK, TOLÓ- AJTÓK készítése. 0670/677-25-77 ZSOLTI ROLÓ redőnyök, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere akár azonnal, hívjon bizalommal! 06-20/573-3884 MUNKAVÉDELMI szolgáltatás, tanácsadás, munkabaleset vizsgálata. 06-70/945-5882 SZÁMÍTÓGÉP SZERVÍZ. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is. Tel.:06-30/958-91-39 HÁZI IDŐSGONDOZÓI munkát keresek 10 éves gyakorlattal Kecskeméten. 0620/594-15-46 Redőnyök, szúnyoghálók, faredőnyök készítése és javítása 24 órán belül, hétvégén is. 06-70/374-3864 CSOK-ért cserébe építőipari cég házat vagy lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Tel: 06-70/367-3089 SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/953-8979, 20/387-7068 MŰFOGSOR javítás, tisztítás, fogsorokba fogbepótlás, kapocspótlás gyors határidővel, kedvező áron! 06-20/339-3060 REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. 06-20/624-1272, 06-70/265-6065 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/924-3867 ENERGETIKAI tanusítvány készítése Kecskeméten és Bács-Kiskun Megyében. 06-30/915-5064, www.etanusitvany-kecskemet.hu VÁLLALJUK LAKATOSMUN- KÁK, hegesztések kivitelezését, kapuk, kerítések, rácsok stb. Rozsdamentes és szénacél anyagból. Tel: 30/21-94-661 REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-20/514-1096 KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 06-70/510-8127 REDŐNY, szúnyogháló készítés, javítás gyártótól, akár 2 órán belül. Tel.:06-20/40-39-489, Tel.:06-30/747-75-80 PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás. 06-20/9491-867 ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/362-77-35 KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás. 06-20/961-9874, 06-70/416-7599 REDŐNY javítás készítés hétvégén is! Tel.: 06-30/436-2148 MEZŐGAZDASÁG TRITICALE vetőmagnak és kukorica zsákolva Kecskeméten eladó! Tel.:06-20/941-5540 TÁRSKERESÉS 38 ÉVES FÉRFI 35 év körüli kedves lánnyal ismerkedne komoly szándékkal. Barna hajú és szemű, 180cm magas férfi keresi hű társát. 0630/535-26-54 NYUGDÍJAS úriember hölgy társaságát keresi 60-65 éves korig. 06-20/362-8849 TUNÉZIA október 7., 14., 21. 69.900 Ft-tól + illeték RÓMA október 19-23 5 nap 69.900 Ft/főtől + illetékek MÁLTA AKCIÓ október 22-29. 8 nap 49.900 Ft/főtől + illetékek PRÁGAI HÉTVÉGE október 27-október 31. 5 nap 51.200 Ft/ fő
www.keszin.hu 11
12 2016. október 3. DR. MARKÓ LÁSZLÓ sebészeti és onkológiai szakrendelés. EMLŐRÁK szűrés, "csomó" eltávolítás szövettani vizsgálat. ARANYÉR betegség kezelése-, műtét nélküli megoldás. VISSZÉR betegség injekciós vagy műtéti kezelése, SÉRVEK és egyéb kisebb műtétek = egynapos sebészet, Vastagbél, emlő és egyéb daganatok konzíliuma. Rendelési idő: H, Sze., P: 15-18-ig Bejelentkezés: 9-18-ig T: 06-30/78-500-69 (76/328-756) DR. MECSÉRY ILONA főorvos mammográfiás rendelés. Mammográfiás és ultrahangos emlővizsgálat. Hasi ultrahang. Rendelési idő: hétfő 13:30-15:30 óráig. Bejelentkezés: 76/325-481 este is