A HALMOS BÉLA PROGRAM IDEIGLENES KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Halmos Béla Program célja a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas népzenei és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek, bel- és külföldi népszerűsítésének elősegítése. A Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatásának elősegítése. A felhívás célja lehetőséget adni, hogy a tartalmas, értékes népzenei és a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló világzenei szólisták és együttesek produkciói eljussanak a szélesebb közönséghez, valamint támogatni azon alkotókat és előadóművészeket, akik a legjelentősebb eséllyel bírnak színes zenei kultúránk nemzetközi jelenlétének megerősítésében, a magyar modell terjesztésében. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. 1. Pályázati cél: Népzenei szólisták és együttesek népszerűsítésének elősegítése, portfóliójuk kialakítása. A pályázatnak az alábbi elemek mindegyikét kell tartalmaznia: A népzenei előadó(k) hang- és/vagy videófelvételeit tartalmazó kiadvány (cd és/vagy dvd) készítése (a kiadványokra vonatkozó kötelező tartalmi, szerzői jogi és formai elemek betartásával). A kollégium előnyben részesíti a stílushűen előadott autentikus népzenei kiadványokat. Fénykép-kollekció az előadó(k)ról, amelynek felhasználási jogával az szólista/együttes, vagy annak menedzsmentje rendelkezik. Legalább kétnyelvű (angol, magyar), a szólista/együttes nevére szóló domain-nel rendelkező, jól strukturált, mobilbarát honlap elkészítése, vagy meglévő honlap ilyen irányú fejlesztése. Zenekari rider elkészítése és a honlapon való szerepeltetése. Közösségi médiafelülete(ke)n való jelenlét megvalósítása. Videóklip készítés, amely lehetőleg tartalmazzon koncertfelvételt is. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft Pályázatonként maximálisan igényelhető támogatás: 1.500.000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Altéma kódszáma: 786133/3 Pályázók köre: Hazai vagy határon túli előadók képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek
Egy pályázó erre az altémára legfeljebb két pályázatot nyújthat be. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. február 1. 2018. január 31. A kollégium előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyeknél a pályázó a program megvalósításához saját vagy más forrást is bevon. A saját vagy egyéb forrást a pályázó az adatlap 4. pontjában köteles feltüntetni. A kollégium örömmel veszi azokat a pályázatokat, amelyekben szerepelnek a Fölszállott a páva televíziós versenyeken feltűnt tehetségek. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat amely magában foglalja a 27%-os áfát, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók Nevezési díj pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: stúdió-hangfelvétel költségei, stúdióköltség és utómunka, szerkesztői tiszteletdíj, grafikus tiszteletdíja, videós tiszteletdíja, videó utómunka tiszteletdíja, hanghordozók, DVD-k csomagolási költsége, hanghordozók, DVD-k anyagköltsége, hanghordozók, DVD-k gyártási költsége, honlap létrehozása, honlapfejlesztés, tárhely bérlése (webtárhely), szerzői jogdíj(ak). A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. A 786133 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani, (A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni.) 2. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata, 3. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza), 4. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot pdf formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy pdf fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a pdf állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő adatlap-azonosító (A.. N. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: a program szakmai színvonala, a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, a pályázó/előadó(k) eddigi szakmai munkája, a program várható eredménye. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: az elkészült kiadványt 10 példányban beküldve az NKA Igazgatósága postacímére (1388 Budapest, Pf. 82.), elkészült/ fejlesztett honlap elérhetőségét, a közösségi felület(ek) elérhetőségét, a megvalósult program eredményességének összefoglalását. Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az
elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül. amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 2. Pályázati cél: A népzenei szólisták és együttesek hazai és Kárpát-medencei jelenlétének erősítése érdekében magas színvonalú koncert(ek) megvalósításának támogatása, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség hazai és Kárpát-medencei bemutatásának elősegítése. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: Pályázni egy alkalommal megtartott nagykoncert, vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat, vagy legalább 6 alkalomból álló szóló vagy zenekari turné megvalósításának támogatására lehet. Kiemelt nagykoncert esetében az elvárt közönség létszáma legalább 300 fő, koncertsorozat vagy turné esetében összesen legalább 600 fő. Egy pályázó erre az altémára legfeljebb három pályázatot nyújthat be. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40.000.000 Ft Pályázatonként maximálisan igényelhető támogatás: 1.000.000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100 % Altéma kódszáma: 786226/3 Pályázók köre: Jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek. Magánszemély nem pályázhat! Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. február 1. 2018. január 31. A Kollégium előnyben részesíti a saját forrással és/vagy bevétellel tervezett programokat. A saját forrást és/vagy bevételt a pályázó az adatlap 4. pontjában köteles feltüntetni.
A Kollégium örömmel veszi azokat a pályázatokat, melyekben szerepelnek a Fölszállott a páva televíziós versenyeken feltűnt tehetségek. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat amely magában foglalja a 27%-os áfát, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók Nevezési díj pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: előadói tiszteletdíj, szállítási költség, szállásköltség, terembérleti díj, audiovizuális eszközök bérleti díja, reklám- és propagandaköltség. A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. 786226 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni), 2. Nyilatkozatok:
- Amennyiben a pályázó az előadó (mint egyéni vállalkozó, vagy egyéni cég), a befogadó hely nyilatkozata a program fogadásáról, - Amennyiben a pályázó a szervező, a befogadó hely nyilatkozata a program fogadásáról, valamint megbízás az előadó(k)-tól (zenekar esetén legalább egy tagjától, vagy vezetőjétől), - Amennyiben a pályázó a helyszín, megbízás az előadó(k)-tól (zenekar esetén legalább egy tagjától, vagy vezetőjétől) hogy a nevükben eljárjon, Kérjük, hogy az összes idegen nyelvű dokumentum magyar nyelvű fordítását (nem hivatalos) is csatolják! 3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata, 4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza), 5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot pdf formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy pdf fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a pdf állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB
Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő adatlap-azonosító (A.. N. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: a program szakmai színvonala, a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, a pályázó eddigi szakmai munkája, a program várható eredménye. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a megvalósult szakmai program leírását, a helyszínek felsorolását, a fellépők megnevezését, közönséglétszámot, fotó- és/vagy videódokumentációt, az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát (amennyiben volt). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:
az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül. amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 3. Pályázati cél: A népzenei szólisták és együttesek nemzetközi jelenlétének erősítése érdekében külföldi koncertmeghívások, turnék megvalósulásának támogatása, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség nemzetközi (magyar nyelvterületen kívüli) bemutatásának elősegítése. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 28.000.000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Pályázók köre: Altéma kódszáma: 786123/3 a.) Hazai vagy határon túli előadó(k) képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek. b.) Külföldi koncerthelyszín(eke)t működtető magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek. Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, egy pályázaton belül legfeljebb két program támogatására. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. február 1. 2018. január 31.
Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat amely magában foglalja a 27%-os áfát, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók Nevezési díj pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: hangszerszállítás, utazási költség. A kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. 786123 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni), 2. a.) Amennyiben a pályázó az előadó(k) képviseletében pályázik, csatolnia kell a meghívólevele(ke)t és/vagy befogadónyilatkozato(ka)t, idegen nyelvű iratok esetén azok nem hivatalos fordításával együtt, valamint az előadó(k egyikének) szándéknyilatkozatát. b.) Amennyiben a koncerthelyszín(eke)t működtető nyújtja be a pályázatot, szándéknyilatkozato(ka)t kell benyújtania az előadó(k)tól, illetve az előadó(k) képviselőjétől.
3. Két program esetén, programonkénti részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban - a programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel), 4. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata, 5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza), 6. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot pdf formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy pdf fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a pdf állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb
felső sarkában lévő adatlap-azonosító (A.. N. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: a program szakmai színvonala, a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, a pályázó eddigi szakmai munkája, a program várható eredménye. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a megvalósult szakmai program leírását, a helyszínek felsorolását, a fellépők megnevezését, közönséglétszámot, fotó és/vagy video dokumentációt, az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát (amennyiben volt). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül. amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 4. Pályázati cél: A népzenei szólisták és együttesek nemzetközi jelenlétének erősítése érdekében külföldi szakmai vásárokon való regisztrált részvételének támogatása. A Kollégium előnyben részesíti a költséghatékony, összefogásban megvalósuló részvételt, amikor pl. több előadó vagy képviselő egy közös standot bérel, vagy egy képviselő több előadó képviseletét látja el. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4.000.000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Altéma kódszáma: 786103/3 Pályázók köre: Népzenei szólisták és zenekarok képviseletében eljáró magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, akik a hazai népzenei területen szervezői, promóciós tapasztalatokkal valamint megfelelő nyelvtudással rendelkeznek. Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, egy pályázaton belül legfeljebb két részvétel támogatására. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. február 1. 2018. január 31. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat amely magában foglalja a 27%-os áfát, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók Nevezési díj pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: regisztrációs költség, standbérleti díj, utazási költség, szállás költség. A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. 786103 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő adatok kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni), 2. Két program esetén, programonkénti részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban - a programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel), 3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata, 4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza), 5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot pdf formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).
Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy pdf fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a pdf állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő adatlap-azonosító (A.. N. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: a szakmai vásár bemutatása, a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, a pályázó eddigi szakmai munkája, a program várható eredménye. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a megvalósított szakmai program leírását, a helyszínek felsorolását, a fellépők megnevezését, a megvalósított szakmai program fotódokumentációját (helyszínenként legalább 1-1 db), médiavisszhangját (amennyiben volt). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.), a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül. amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 5. Pályázati cél: A népzene különös tekintettel a táncházmozgalom zenei világa népszerűsítését szolgáló informatív, rendszeresen jelentkező tematikus műsorok támogatása. A rádiókban és televíziókban induló, készülő vagy már futó népzenei magazin jellegű adások, népzenével foglalkozó nyomtatott és online tartalmak (pl. blogok, rovatok, színvonalas programajánlók, elemző kritikák) megjelenésének, továbbá önálló médiaműhelyek által létrehozott, elsősorban népzenei témájú produkciók támogatása. A Kollégiumnak ezzel az altémával az is célja, hogy a Halmos Béla Program által támogatott programok eredményeiről értesülhessen a közvélemény. Felhívjuk pályázóink figyelmét:
A pályázathoz be kell nyújtani egy korábbi, vagy ha ilyen nem áll rendelkezésre, egy demo műsor vagy munkaanyag internetes elérhetőségét, vagy kézirat elektronikus változatát. A bemutatkozó műsornak meg kell felelnie a pályázati felhívásban megfogalmazott támogatási céloknak. A Kollégium előnyben részesíti a hosszú távú stratégiával, saját forrással és/vagy bevétellel tervezett programokat. A saját forrást és/vagy bevételt a pályázó az adatlap 4. pontjában köteles feltüntetni. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Altéma kódszáma: 786134/3 Pályázók köre: magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek. Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, egy pályázaton belül több program támogatására. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. február 1. 2018. január 31. A Kollégium előnyben részesíti a hosszú távú stratégiával, saját forrással és/vagy bevétellel tervezett programokat. A saját forrást és/vagy bevételt a pályázó az adatlap 4. pontjában köteles feltüntetni. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat amely magában foglalja a 27%-os áfát, de minimum 5.000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók Nevezési díj pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: szerzői tiszteletdíj,
szerkesztői tiszteletdíj, szakmai közreműködők tiszteletdíja, szerzői jogdíj(ak), előadói jogdíj(ak), szállítási költség, technikai eszköz(ök) bérleti díja, tárhely bérlése (webtárhely), marketing és reklámköltség. A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. 786134 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő adatok kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni), 2. több program esetén, programonkénti részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban - a programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel), 3. egy korábbi, vagy ha ilyen nem áll rendelkezésre, egy demo műsor vagy munkaanyag internetes elérhetősége, vagy kézirata elektronikus változata (A bemutatkozó műsornak meg kell felelnie a pályázati felhívásban megfogalmazott támogatási céloknak), 4. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata, 5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza), 6. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot pdf formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói
nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy pdf fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a pdf állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő adatlap-azonosító (A.. N. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: a pályázó eddigi szakmai munkája, a benyújtott pályázat színvonala. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a projekt, valamint a műsorok megvalósulásának részletes ismertetését, hallgatottsági/nézettségi mutatókon keresztül az elért hallgatók, illetve nézők számát, a megjelent szakmai kritikákat, az elkészült műsorokat tetszőleges adathordozón, postai úton beküldve az NKA Igazgatósága postacímére (1388 Budapest, Pf. 82.), az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kiállított igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó a támogatott műsorok után esedékes jogdíjakat befizette. Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.), a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül. amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 6. Pályázati cél: Népzenei táborok, valamint más, nem népzenei főtematikájú népművészeti táborok népzenei programjainak támogatása. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium az országos, regionális és megyei hatókörű, bentlakásos, minimum 4 éjszakás, tematikus és legalább napi 6 órás szakmai tartalommal rendelkező táborokat támogatja. Napközis jellegű táborokat és saját, egy alkotó közösségre korlátozódó táborokat a Kollégium nem támogat!
Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, egy pályázaton belül legfeljebb két tábor támogatására. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40.000.000 Ft Pályázatonként maximálisan igényelhető támogatás: Népzenei szaktáborok esetén táboronként: 1.200.000 Ft Más népművészeti táborok esetén táboronként: 600.000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Altéma kódszáma: 786104/3 Pályázók köre: Népművészeti tevékenységgel foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat! Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. június 1. 2017. szeptember 30. A Kollégium előnyben részesíti a saját forrással és/vagy bevétellel tervezett táborokat. A saját forrást és/vagy bevételt a pályázó az adatlap 4. pontjában köteles feltüntetni. A Kollégium örömmel veszi azokat a pályázatokat, melyekben szerepelnek a Fölszállott a Páva televíziós versenyeken feltűnt tehetségek. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat amely magában foglalja a 27%-os áfát, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/pályázati tudnivalók Nevezési díj pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: oktatók tiszteletdíja (népzenei oktatók),
szakmai közreműködők tiszteletdíja (népzenei közreműködők), szállásköltség (népzenei oktatók és közreműködők), szállítási költség (népzenei oktatók, népzenei közreműködők és hangszerek). A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat. Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra: A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. A 786104 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani, (A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni.) 2. két tábor esetén, táboronkénti részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban - a táboronkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel), 3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata, 4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza), 5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot pdf formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/lebonyolító nyilatkozata menüpontból.