REFORMÁTUS KÁNTOR. Szerkeszti: Bódiss Tamás és Dávid István

Hasonló dokumentumok
DR. DÁVID ISTVÁN publikációs jegyzék

Mindennapi közös imádságok

MRE ZSINATI TANÁCS május 17. Dok.Zs.T.9.

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Középméretű énekeskönyv

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Szakmai önéletrajz. (2014. július)

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

Egy lélekkel a templomban

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,


AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Istentisztelet közelieknek és távoliaknak

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz

LEHOCZKY MÁRIA MAGDOLNA PUBLIKÁCÓS LISTA

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

REFORMÁTUS EGYHÁZ. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HIVATALOS KÖZLÖNYE február 28.

TÁJÉKOZTATÓ. Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM Budapest, Abonyi u. 21. A TOVÁBBKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: A protestáns egyházi ének tanítása

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.)

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Nyílt nap a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

2016. ÉVI I. TÖRVÉNY A REFORMÁTUS HITTANOKTATÁSRÓL

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( )

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

ADALÉKOK DOKUMENTUMOK

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

DR. PAP FERENC publikációs jegyzéke (2010. február 5-i állapot) PUBLIKÁCIÓK

Éneklőszék és orgona a liturgikus tér zenei egysége

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ÉVI VI. TÖRVÉNYE A REFORMÁTUS HITTANOKTATÁSRÓL SZÓLÓ ÉVI II. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL (A

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

A kiegyezést (1867) követően 14 év előkészítő munkával, 1881-ben Debrecenben létrejött a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egysége.

Nehézségek és örömök között: az evangélikus kántorképzés ma

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

Kelenföldi Barokk Esték

MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM ( század)

2007. évi II. törvény. A református hittanoktatásról

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

A reformáció könyvespolca Konferencia

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI JÚNIUS 1.

A Szenátus március 29-i ülésének határozatai. A 2017/2018-as tanév rendje

7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A reformáció vetületei előadássorozat zárta a teológiai intézet konferenciáját

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

A 2017/2018-as tanév rendje

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

KATolikus egyházközségeink F

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása Január 30.

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

SZABÁLYRENDELET A LELKÉSZTOVÁBBKÉPZÉS EGYSÉGES RENDJÉRE NÉZVE A ROMÁNIAI REFORMÁTUS EGYHÁZBAN

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI február 21.

A Hallgatók Minősítési Eljárásának Szabályzata

Reformáció, katolikus megújulás

EJB ágazati koncepciók szempontrendszere

Zsoltáros magyarok. Az eredet

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

Átírás:

Magyar Egyházzene XXI (2013/2014) 431 436 Szerkeszti: Bódiss Tamás és Dávid István A Magyar Református Egyház a 2009 és 2014 közötti éveket Kálvin emlékévek -ké nyilvánította. Az évfordulók általában számvetésre ösztönöznek, így a mögöttünk lévő Kálvin-évek arra is lehetőséget adtak, hogy a reformátor és a zene kapcsolatát újraértékeljük. A Református Kántor idei évi számaiban a Magyar Egyházzene XX/4. számában olvasható bevezető gondolatokat folytatva e fölismeréseket osztjuk meg az olvasókkal. Kálvin és a zene Az orgona kérdése Kálvin genfi működését és a város életében játszott szerepét igen rosszul látták. A nagy genfi diktátor és hasonló jelzők nemcsak Kálvin félreismeréséről tanúskodnak, de történetileg is megalapozatlanok. 1 A reformátornak egyáltalán nem volt olyan befolyása és tekintélye, mint azt az utókor gondolja. Genfben éppúgy, mint más városokban a reformátorok egyszerűen működési engedélyt kaptak a tanácstól, melyet az bármikor visszavonhatott. A városban sem hatalmuk, sem vagyonuk nem volt, legtöbbször még csak polgárok sem voltak, tehát be sem juthattak a döntéshozó testületekbe. A genfi tanács ezenfelül el volt szánva, hogy a katolikus érsek zsarnokságát nem cseréli föl a reformátoréval. 2 Szerepének túlértékelését már Kálvin is tapasztalta. Túl gyakran fordul elő, panaszolja, hogy rosszul informált emberek a genfi tanács döntéseit személy szerint neki tulajdonítják. 3 Így volt ez a genfi orgona esetében is. A történeti adatok előtt azonban lássuk: egyáltalán milyen lehetett a genfi hangszer? A reformáció századának orgonája szerkezetében, de funkciójában sem hasonlított egy mai átlagos hangszerhez. A kor orgonái mai értelemben kis hangszernek számítottak, átlagban 10, a nagyobbak 15 20 sípsorral. Kiemelkedőnek számíthatott a berni Münster 32 regiszteres hangszere, melyet a reformáció 1 Alister MCGRATH (ford. Nagy Mónika Zsuzsanna): Kálvin. Osiris Kiadó, Budapest 2001. 118. 2 MCGRATH 99, 111. 3 MCGRATH 93.

432 után pár évvel a város potom összegért értékesített. 4 A középkor hangszerein a sípsorok blokkszerűen, együtt voltak kapcsolhatók. Az orgona mindig teljes hangerővel szólt, hangszínbeli és dinamikai árnyalatok nem léteztek. A sípsorok külön regisztrálhatósága és ezzel az orgona technikai fejlődésének egy magasabb szintre emelkedése éppen a XVI. századra tehető, de a hangszer klasszikus formája és az istentiszteletben betöltött, maihoz hasonló szerepe csak a XVII. századi észak-német lutheránus orgonakultúrától számítható. Még nagyobb a különbség az orgona mai és egykori templomi használata terén, melynek legfontosabb jellemzője, hogy a hangszert akkoriban egyáltalán nem használták az énekkíséretre. A középkori misében az orgona a szertartási cselekményekhez kapcsolódva szólalt meg a mise kezdetén a bevonuláskor vagy a végén a kivonulás alatt, illetve az oltárnál végzett cselekmények közben szólalt meg. A római szertartáshoz tartozott mint a miseruha, a feszület, a képek, így a szertartás eltörlésével funkcióját is vesztette. Sok helyütt eredeti helyén maradt továbbra is, de mivel kulturális értékmegőrzés akkor nem létezett, az is gyakran megtörtént, hogy mint szükségtelen használati tárgyat eltávolították és eladták, mint a fent említett berni hangszert. Az akkori gondolkodást megértve ebben mi sem találnánk kivetnivalót. A gyülekezeti ének orgonás kísérete tehát a XVI. században teljesen ismeretlen volt. A templomi ének vezetését mindenhol az énekes kántor és az általa irányított kórus (a középkori egyházban a schola) látta el. A genfi istentiszteleten sem került szóba, hogy a zsoltárok éneklését az orgona kísérje. Loys Bourgeois a zsoltárdallamok legismertebb szerzője csaknem egy évtizedig (1543 1552) volt a genfi egyház kántora (chantre azaz énekes kántor.) A gyermekeknek megtanította az újonnan készült zsoltárokat és az ő segítségükkel vezette az istentiszteleti éneklést. 5 Az orgona használaton kívülre kerülése a magyarázata annak, hogy Dávid István kutatásai szerint Kálvin írásaiban egyetlen kivételtől eltekintve szóba sem kerül a hangszer. Ez a kivétel egy prédikációban található, ahol Kálvin így szól: Nevetséges és esetleges utánzása a pápának, ha azt hisszük, hogy nemesebbé tesszük az istentiszteletet az orgona behozatalával. 6 Nincs megokolás, melyből az indokot keresve tovább tájékozódhatnánk, de más nem Kálvintól származó orgonaellenes megnyilvánulások ismeretében is megállapíthatjuk, hogy a hangszer elutasítása legtöbbször a római szertartással és az ahhoz tartozó egyéb elemekkel együtt említtetik. Dávid István így idézi Luthert, aki korábbi ágostonos szerzetesként Kálvinnál jóval erőteljesebben 4 DÁVID István: «Post tenebras lux». Jean Cauvin és «a kálvinista templom orgonája», in BÉKÉSI Sándor (szerk.): Pius efficit ardor. A művészet értékelése Kálvin művében és a református kultúrában. Kálvin Kiadó, Budapest 2009. 100. 5 Loys BOURGEOIS: A muzsika igaz útja. (Le droict chemin de musique.) Ford. Jeney Zoltán. A jegyzeteket és az utószót írta Ferenczi Ilona. Szerk. Draskóczy László. Budapest 2003. Lásd még Draskóczy László e könyvről tartott, azonos című előadását: Zsoltár X (2003) 37 39. 6 DÁVID i.m. 96. 432

433 nyilatkozik: Orgonálás, éneklés, díszruhák, harangszó, tömjénezés, szenteltvízhintés, zarándoklat, böjtölés. Nincs ezekben semmi jó, semmi hasznos, semmi előrevivő. 7 Ugyancsak Dávid István írja másutt: A korabeli hangulatot jelzi egy 1563-ból való prédikációrészlet, mely kitér arra, hogy az egyszerű nép mennyire ragaszkodott korábban temploma berendezési tárgyaihoz: «az összes szép látnivaló, amit úgy megszoktunk, oda már, s nem hallhatjuk a kedves zeneszót, éneket és orgonajátékot, amit korábban annyira szerettünk» idézi a szónok egy orgonapártoló egyháztag véleményét, majd hálaadásra buzdít azért, mert «templomaink megszabadultak mindattól, ami Isten szemében oly nagy utálatosság volt és oly igen megfertőztette az ő házát». 8 Mindkét idézetből azt látjuk, hogy nem a hangszer, az ének, a harang vagy más egyéb az ellenérzés tárgya, hanem azok római liturgiához való kapcsolódása. A genfi orgona 1562-es eltávolításával kapcsolatban Dávid István már többször idézett tanulmányában tisztázza a félreértéseket. 9 Ezek szerint egy másik templomban útban lévő és lényegileg használhatatlan orgonát tároltak két évtizedig a St. Pierre-székesegyházban, Kálvin templomában. 1562-ben ennek sípjait olvasztották be, s a bevételt aztán jótékony célra fordították. A szóban forgó hangszer sorsához így talán épp Kálvinnak volt a legkevesebb köze, hiszen egyrészt nem saját templomának hangszeréről volt szó, másrészt az ügyben végül a városi tanács döntött, melynek ügyeibe korábban volt szó erről Kálvinnak nem volt beleszólása. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy Kálvin nem nyilatkozott az orgona ellen. Inkább semleges véleménye volt e téren, melynek oka abban keresendő, hogy a hangszerre a genfi istentiszteletben egyszerűen nem volt szükség. Úton az egyházzenei törvény felé Bódiss Tamás Egy nappal a nemzeti ünnep előtt, március 14-én ismét egyházzenei konferencia volt Nagykőrösön, ahol idén a Károli Gáspár Református Egyetem és a Doktorok Kollégiuma szervezésében a kántori szolgálat helyzetét tekintették át. A program reggeli könyörgéssel kezdődött, melynek énekes szolgálatát a helyi kántorszakosok végezték Dávid István, a konferencia házigazdája vezetésével. Szenczi Árpád, a KRE Tanítóképző Főiskolai Kar dékánja, majd a MRE Zsinati Elnöksége képviseletében Imre Sándor tiszántúli főgondnok üdvözölte a jelenlévőket. A rendezvényt írásban köszöntötte Steinbach József püspök, Balla Péter és Fekete Károly rektorok, valamint Tarr Zoltán zsinati tanácsos. A megnyitó 7 DÁVID i.m. 95, valamint: DÁVID István: Kisorgonák a református liturgiában, Zsoltár V (1998) 8. 8 DÁVID i.m. 100; az idézet forrása: Owen CHADWICK (ford. Szabó István): A reformáció. Osiris, Budapest 1998. 377. 9 DÁVID i.m. 97. 433

434 előadást Békési Sándor, a KRE docense tartotta Istennek hárfái és a Bárány éneke címmel. Pap Ferenc, a Hittanoktató- és Kántorképző Intézet vezetője az egyházzenész-kántori tisztségről beszélve hangsúlyozta, hogy a megfelelő képesítésű kántor a lelkésszel szorosan együttműködve szakmai munkájában megfelelő önállóságot kell kapjon. Hafenscher Károly, az Magyarországi Evangélikus Egyház zsinati elnöke szerint Luther, Bach és mások útmutatása nyomán a múlt kötelez. A zene eszközként ma segít abban, hogy az ellaposodó és fogyasztóvá váló gyülekezet re-aktivizálódva újra bekapcsolódjon az istentiszteletbe, Isten és ember párbeszédébe. Erre azért is jó eszköz a zene, mert az ige hirdetője és hordozója. Megemlítette, hogy az evangélikus egyháznak már van egy rövid törvénycikke az egyházzenéről, s az viszonyítási alap is lehet. A délelőtt végén Méhes Balázs dékánhelyettes elmondta, hogy a javaslatok megfogalmazásában, majd pedig a törvény megalkotásában is kulcsfontosságú, hogy senki ne a saját elképzelését akarja keresztülvinni, hanem egy mindenki által elfogadható tervezet szülessen. Nézete szerint egységes képesítő vizsgákon való teljesítmény szerint kell a kántorokat minősíteni, lehetővé téve a szintek közötti átjárhatóságot. Ebéd előtt a konferencia résztvevői a TFK-s hallgatók március 15-i ünnepi műsorán vettek részt. Délután először Tardy László, a Mátyás templom karnagya kért szót, aki a római katolikus kántorok helyzetét vázolva kiemelte: a kántor feladata összeegyeztetni a zenei ideált a gyülekezet igényeivel. Orosz Otília, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület zenei előadója egy már 2006 óta működő rendszert mutatott be. Elmondta, hogy a kerület kérésére az ott működő kántorokat nyilvántartásba vették és tudásszintjük alapján három kategóriába sorolták be őket. Az Erdélyi Református Egyházkerületben zajló munkáról Péter Éva zenei előadó számolt be. Az ottani törvényi háttér közös a partiumival, a főállású kántorok mindkét kerületben állami fizetéskiegészítést kapnak. A záró előadásban az általános európai helyzetről szólt Bódiss Tamás, a MRE egyházzenei előadója. Előadásának egyik legfőbb tanulsága volt, hogy bár nyugatabbra hamarabb kezdődtek el a nálunk most jelentkező folyamatok, azok megvalósulásához sok időre, kitartásra és munkára volt szükség. Az előadások megbeszélése során kikristályosodtak a legfontosabb gondolatok: ki kell dolgozni egy több szintű képzési-képesítési rendet és a megfelelő képesítésű kántorok szélesebb bázisú alkalmazásával meg kell teremteni a körzetgondozás és az egyházzenei képviselet megfelelő rendszerét. A konferencia előadásai a Collegium Doctorum 2014-es évkönyvében megjelentek. 2015. január 1. után hozzáférhetők itt: dc.reformatus.hu Gaál Eszter, a LFZE egyházzenész hallgatója 434

435 Beszámoló a MRE Zsinatának 2014. április 23 24-i ülésén az egyházzenei szolgálat szabályozásának szempontjairól A Zsinat Zs-322/2013.11.15. határozata fontosnak és sürgetőnek tartja az egyházunkban végzett zenei szolgálatról, az ott munkálkodó kántorok feladatairól szóló kérdések megvizsgálását, és egységes normatív szabályozás kidolgozását. E célból a jogszabályalkotó munka megindításaként megbízta a Jogi, illetve a Tanulmányi és Teológiai Bizottságot a konkrét javaslatokat összegyűjtésére. Az alábbi előterjesztésben e javaslatokat foglaljuk össze. ALAPVETÉS. Az egyházzene énekes és hangszeres szolgálata az istentisztelet, így egyházi életünk szerves része, nélkülözhetetlen közösségteremtő szerepe mellett a liturgiában az igehirdetés és imádkozás egyik formája. Ebből nő ki, erre épül az egyházzenei szolgálat, melynek tevékenysége és feladata szorosan összefügg az e területen folyó egyéb munkák és törekvések eredményeivel: énekeskönyv, istentiszteleti megújulás, egyházzenei oktatás, kóruskultúra, orgonák és más hangszerek állapota. Fontos rögzíteni, hogy e részterületeken folyó munkákat egységes elvek szerint kell végezni. SZINTEK. Az egyházzenei-kántori szolgálat meghatározásának az elvi-teológiai alapvetésen túl legfontosabb eleme a képzés-képesítés rendszerének megteremtése, valamint a különböző képzettségi szintek meghatározása. A képzettségi szinteket a jelenleg működő és érvényes képzési formák egymáshoz mérésével és összevetésével kell meghatározni. Ezen túl szükséges a közép- és felsőfokú képzettségek egyházi képesítési rendjének kidolgozása, melynek következménye lehet a feladatkör, az alkalmazási lehetőség és a javadalmazás meghatározása. Az egymásra épülő szintek a következőképpen határozhatók meg: 1 énekvezér 2 kántor-asszisztens (énektanítás és hangszeres játék alapszinten) 3 kántor-karnagy (az előbbiek mellett kórusvezetés, énektanítás is) 4 egyházzenész-kántor (zenei diplomával rendelkező, egyházzeneileg is képzett). KÖRZETI FELADATOK. A képesítési szintek meghatározása teremtheti meg az egyházzenei-kántori szolgálat minőségbiztosítását. A legjobban képzett egyházzenész-kántorokra építhető az egyházmegyék területén a körzeti képzések és a körzetgondozás lehetőségeinek megteremtése. Ez utóbbi területen az egyházmegyéknek és -kerületeknek az eddigieknél nagyobb szerepet kell vállalniuk, adott gyülekezetben működő, de körzeti feladatokat is ellátni képes körzeti kántorok szolgálatba állításával, valamint munkájuk és munkafeltételeik biztosításával. KÉPVISELET. A kántori jogállás újraszabályozásának lényeges eleme kell legyen, hogy a megfelelő képzettséggel, képesítéssel rendelkező kántor újból a gyülekezet tisztségviselőjévé, hivatalból a presbitérium tagjává váljon mint az egy- 435

436 házzenei szempontok képviselője. Hasonló okból szükséges, hogy a körzeti feladatokkal megbízott kántorok a megfelelő testületek (megyei, kerületi közgyűlés) alkotó tagjaként képviselhessék az egyházzenei szempontokat. A kántorok megválasztását, ünnepélyes szolgálatba állítását is szükséges szabályozni. ÖSSZEGZÉS. Fenti javaslataink alapján az egyházzenei szolgálat szintjének általános emeléséhez, az erről alkotandó szabályozás kidolgozásához legfontosabbnak látjuk: 1. a kántorképzés és -képesítés különböző szintjeinek, a képesítés rendjének, valamint a képesítő intézmények felállítása, 2. a képesített munkatársakra épülő szakmai felügyelet és körzetgondozás rendje, valamint 3. az egyházzene (énekügy) gyülekezeti és más egyházi szinteken (megye, kerület, zsinat) is megvalósuló képviseletének kidolgozását. A fenti tervek megvalósításához egyházunknak (a zsinatihoz hasonlóan) megyei és kerületi szinten is biztosítani kell a szükséges financiális és infrastrukturális alapokat. Nagykőrös Budapest, 2014. március 14. Fekete Csaba, az Énekeskönyvi Bizottság elnöke Dávid István, a KRE TFK Kántor alapképzési szak (BA) szakfelelőse Bódiss Tamás, a MRE egyházzenei előadója Kántorszentelés Nagyváradon 2013. október 18-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kántorkonferenciájának zárásaként a nagyvárad-olaszi református templomban Csűry István püspök tizenhat kántort szentelt fel ünnepi istentisztelet keretében. Igehirdetésében kitért a kántori szolgálat fontosságára, arra, hogy a lelkipásztor és a kántor egyaránt részt vesz a liturgia megvalósításában az előkészületektől az istentiszteleten végzett szolgálatig. A püspök a régi Vásárhelyi-féle ágendás könyvből olvasta fel a kántorszentelési liturgiát. Az eskü szövegét valamennyien elmondták: Én, X.Y., esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök, igaz Isten, hogy kántori tisztemben, melyre Isten akaratából e gyülekezet elválasztott, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak hűséges szolgája leszek Az ének-zenei szolgálat megbecsülésének másik jele a 2014 elején megjelent Református zenei kalendárium, melynek 160 oldalán a kerület előző évi zenei eseményei és a kórustalálkozókról szóló beszámolókon kívül a gyülekezeti kántorok nevei is szerepelnek. Berkesi Sándor híradása nyomán 436