(Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben)

Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A L A P Í T Ó O K I R A T (egységes szerkezetben)

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat 2012.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

E L Ő T E R J E S Z T É S

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.


Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A L A P Í T Ó O K I R A T

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Szervezeti és Működési Szabályzat

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

Közhasznúsági tudnivalók

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat Módosítása

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10.

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

A L A P Í T Ó O K I R A T

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány. alapító okirata (egységes szerkezetben)

Bankszámlaszám:

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

alapító okirat (egységes szerkezetben)

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány létrehozására. Alulírottak a címben szereplő névvel alapítványt hoznak létre:

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Átírás:

A L A P Í T Ó O K I R A T (Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1991. májusában létrehozott Szombathelyért Alapítvány közalapítvánnyá történő átalakítását, valamint a Szombathelyért Közalapítványnak az 1995-ben létrehozott Szombathely Megyei Jogú Város Közbiztonságáért Közalapítvánnyal történő egyesítését határozta el az alábbiak szerint: I. 1./ A Közalapítvány neve: Szombathelyért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) 2./ A Közalapítvány székhelye: 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. 3./ Közalapítványtevő: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.) 4./ A Közalapítvány nyílt. A Közalapítványhoz csatlakozhat minden magyar és külföldi természetes és jogi személy, továbbá a jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, (a továbbiakban együttesen: csatlakozó) ha a Közalapítvány céljaival egyetért, működési szabályait elfogadja és a célok megvalósításához vagyoni eszközökkel hozzájárul. A csatlakozási szándék elfogadásához a Közalapítvány Kuratóriumának jóváhagyása szükséges. 5./ A Közalapítvány a Szombathelyért Alapítvány, valamint a Szombathely Megyei Jogú Város Közbiztonságáért Közalapítvány jogutódja. 6./ A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoktól támogatást nem kaphat, illetve nem fogadhat el, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, országgyűlési képviselőjelöltet, sem az utolsó választásokon nem állított és nem is támogatott, valamint a jövőben sem állít, illetve támogat. 7./ A Közalapítvány határozatlan időre jött létre. II. A Közalapítvány célja Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata - attól a céltól vezérelve, hogy a város fejlődését, az itt élő polgárok gyarapodását szolgáló városépítési, infrastrukturális, egészségügyi, oktatási, kulturális jellegű beruházásokat, kezdeményezéseket ezzel is segítse, valamint a 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdésében foglalt közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása és javítása - a közalapítvány céljait az alábbiakban határozza meg: Közhasznú tevékenységek: - az épített és természeti környezet védelmének biztosítása; - a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetésének biztosításában segítség nyújtása; - az egészséges ivóvízellátás biztosításához segítség nyújtása; - az óvodai nevelés, az alap és középfokú nevelés támogatása; - a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás támogatása; - az egészségügyi alapellátásról való gondoskodás támogatása; - a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység támogatása; - közvélemény-kutatások készíttetése; 1

- az ifjúsági és diáksport, valamint a szabadidősport támogatása - közrend és közlekedésbiztonság védelme - bűnmegelőzés és az áldozatvédelem. Egyéb cél szerinti tevékenységek: - településfejlesztés, településrendezés támogatása; - a helyi közutak és közterületek fenntartásához támogatás biztosítása - bűnmegelőzés és áldozatvédelem. III. A Közalapítvány vagyona és gazdálkodása 1./ A Közalapítvány induló vagyona a jogelőd Szombathelyért Alapítvány teljes vagyona. A Közalapítvány így létrejött indulóvagyonából 10 millió forint törzsvagyon, amely kizárólag alaptőkeként használható fel. A csatlakozó rendelkezhet azonban úgy is, hogy adománya teljes összegét az alaptőkébe kell helyezni. A Közalapítvány törzsvagyona az SZMJV Közbiztonságáért Közalapítvánnyal történő egyesítésével 1 millió forint összeggel nő, mely szintén kizárólag alaptőkeként használható fel. Az alaptőkét bankban, tartós betétben kell elhelyezni. 2./ A Közalapítványi vagyon további forrásai: a./ a csatlakozó által biztosított vagyon; b./ más természetes és jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság által a Közalapítvány közhasznú céljaihoz nyújtott hozzájárulás, vagy a Közalapítvány működési költségei fedezésére kapott támogatás; c./ közhasznú tevékenység folyatatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; d./ az egyéb cél szerinti tevékenység folyatatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; e./ a Közalapítvány eszközeinek befektetéséből származó bevétel; f./ egyéb, jogszabályokban meghatározott bevétel; g./ a vállalkozási tevékenységből származó bevétel. 3./ A Közalapítvány vagyonához a./ készpénzzel, b./ ingó és ingatlan vagyonnal lehet hozzájárulni. A Közalapítvány céljára közvetlenül felhasználható természetbeni adományokat lehetőleg az adományok rendeltetése szerint kell felhasználni. Ennek hiányában ezen adományokat ellenérték fejében értékesíteni kell. 4./ A Közalapítvány számlájára való befizetés forintban és devizában is történhet. Ez utóbbi esetben a hozzájárulást devizaszámlán kell elhelyezni. 5./ A csatlakozó a felajánlott vagyont a csatlakozástól számított 30 napon belül köteles befizetni a Közalapítvány számlájára. 6./ A meghatározott célú felajánlásokat csak az adományozó kívánsága szerinti célra lehet felhasználni. 7./ A Közalapítvány céljaira évente felhasználható összeg: 2

- az alaptőke kamata; - a csatlakozók pénzbeli vagyonrendelései, kivéve, ha a csatlakozó vagyonrendelése teljes összegének alaptőkébe való helyezéséről rendelkezett; - a 3./ pontban meghatározott természetbeni adományok értékesítéséből származó teljes árbevétel. 8./ A vagyon felhasználásáról a Kuratórium dönt. 9./ A Közalapítvány gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak és egyéb cél szerinti tevékenységeinek megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. 10./ A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt a jelen okirat II. fejezetében meghatározott közhasznú tevékenységére fordíthatja. 11./ A Kuratórium a Közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében évente dönt a Közalapítvány céljai között felsorolt feladatok végrehajtásához szükséges pénzeszközök mértékéről, továbbá a fontossági sorrendről. 12./ A közalapítvány pályázat kiírása nélkül évente a vagyona 5%-ának mértékéig, de legfeljebb összesen egymillió forint (Közvetlen vagy közvetett) támogatást nyújthat az alapító okiratban foglalt célokra. IV. A Közalapítvány szervezete, működése, képviselete 1./ A közalapítvány vagyonának kezelője és ügyvezető szerve a 9 tagú kuratórium. A kuratórium tagjainak személyi összetétele: - a közalapítványt tevő által felkért 9 közéleti személy. A kuratórium elnökét és tagjait az alapító kéri fel, megbízatásuk az önkormányzati választásokat követő új közgyűlés alakuló ülésétől számított 60. napig tart. A Kuratórium tagjai sorából titkárt választ, aki ellátja a kuratóriumi vagyon kezelésével összefüggő pénzügyi és számviteli feladatokat, valamint a működéshez szükséges folyamatos ügyintézést. A kuratórium tagjaira a Polgári Törvénykönyvben foglalt általános kizáró és összeférhetetlenségi szabályokon (Ptk. 3:22., 3:397. ) túl az alábbi kizáró és korlátozó feltételeket kell alkalmazni: A pénzkezelést végző bank igazgatója a Kuratórium tisztségviselője nem lehet. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet a Közalapítvány Kuratóriumának tagja az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, - amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, - amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. 3

A Kuratórium elnöke, illetve az ennek jelölt személy köteles a Kuratóriumot előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A Kuratóriumi tagság megszűnik: - a határozott időtartam lejártával, - a Közalapítvány megszűnésével, - a kuratóriumi tag lemondásával, - a kuratóriumi tag halálával, - a kuratóriumi tag alapító általi visszahívásával az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén, - a kuratóriumi tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával, - a kuratóriumi taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével, - a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megtagadásával a törvény erejénél fogva. A kuratóriumi tisztség megszűnik: - a kuratóriumi tagság megszűnésével, - lemondással. A Közalapítványt a Kuratórium, mint testület, valamint az elnök képviseli. A képviseletre vonatkozó részletes szabályokat a Közalapítvány ügyrendje tartalmazza. Amennyiben a Közalapítvány munkavállalót vesz igénybe, a munkáltatói jogokat a Kuratórium elnöke gyakorolja. A Közalapítvány nevében kötelezettséget vállaló jognyilatkozatot csak az elnök tehet az ügyrendben meghatározott módon. Kuratórium összetétele: Elnök: Kulics György Tagok: Dr. Szűcs László Dr. Melega Miklós Dr. Kalocsai Péter Kovács István Dr. Őri Imre Dr. Prugberger László Bogács László Dr. Lórántfy Mária 2./ A Kuratórium hatásköre: A Közalapítvány vagyonkezelő szerve a Kuratórium. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: a./ gondoskodik a Közalapítvány vagyonának az alapító okiratban meghatározott céloknak megfelelő felhasználásáról; b./ meghatározza az alapító okiratban kitűzött cél megvalósításához szükséges feltételeket, gondoskodik azok biztosításáról; c./ megállapítja a Kuratórium ügyrendjét, dönt annak módosításáról; d./ megválasztja a Kuratórium titkárát; 4

e./ f./ g./ h./ i./ j./ k./ l./ elfogadja a Közalapítványhoz való csatlakozást, megállapodik a csatlakozás feltételeiben; elfogadja az éves működési, valamint pénzügyi tervet és a Közalapítvány mérlegét; dönt a vállalkozásszerűen végzendő tevékenységgel összefüggő kérdésekről; meghatározza a közalapítványi célok éves prioritását; dönt az alapító elé terjesztendő, a Közalapítvány működéséről szóló éves beszámoló elfogadásáról; elfogadja a közhasznúsági jelentést; dönt a támogatás mértékéről; ellátja mindazt a feladatot, amit az ügyrend a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal. A Kuratórium támogatást pályázat, kérelem, vagy javaslat alapján adományozhat. A támogatásban részesülők számát és a támogatás mértékét a Kuratórium állapítja meg. 3./ A Kuratórium működése: A Kuratórium döntéseit ülésein hozza. Az üléseket az elnök szükség szerint, de évente legalább két alkalommal írásbeli meghívóval hívja össze. Bármely kuratóriumi tag kérheti kuratóriumi ülés összehívását a cél és az ok megjelölésével. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Ha ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja. A meghívót úgy kell kézbesíteni, hogy a Kuratórium tagjai az ülés előtt 5 nappal megkapják. Rendkívüli ülésre szóló meghívót 3 nappal, sürgős esetekben pedig 24 órával előbb kell kézbesíteni. A Kuratórium határozatképes, ha ülésén a tagok több, mint fele jelen van. A Kuratórium döntéseit nyilvános ülésen, egyszerű vagy minősített szótöbbséggel hozza. Egyszerű többség esetén a javaslat elfogadásához a jelenlévő kuratóriumi tagok több, mint felének igen szavazata szükséges. Minősített többség szükséges: - a rendelkezésre álló alapítványi vagyon 1/3-át meghaladó összegű támogatások odaítéléséhez; - a IV/2. c./ f./ g./ h./ i./ j./ pontokban meghatározott döntésekhez; - az alapító okirat módosításának kezdeményezéséhez; - a Közalapítvány megszüntetése, más alapítvánnyal való egyesítése kezdeményezéséhez. A minősített többséghez a megválasztott kuratóriumi tagok több, mint felének igen szavazata szükséges. 4./ A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. (1) bekezdés 1. pont), élettársa a határozat alapján a./ b./ kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 5

5./ A Közalapítvány szervezetének, működésének, gazdálkodásának, döntéshozatalának részletes szabályait a Közalapítvány ügyrendje határozza meg. 6./ A Kuratórium évente egyszer június hónapban köteles a Közalapítvány működéséről az alapítónak beszámolni. 7./ A Kuratórium által megalkotott belső szabályzatban rendelkezni kell: a./ b./ c./ d./ olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a Kuratórium döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható; a Kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módjáról; a Közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjéről, valamint a Közalapítvány működésének, szolgáltatásai igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról. 8./ A Kuratóriumi tagság nem jár díjazással. V. A Felügyelő Bizottság 1./ A Közalapítványnál három tagú Felügyelő Bizottság működik. A Felügyelő Bizottság tagjait az alapító kéri fel, megbízatásuk az önkormányzati választásokat követő, új közgyűlés alakuló ülésétől számított 60. napig tart. 2./ A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha mindhárom tagja jelen van. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Elnököt tagjai közül választ, és működési rendjét maga állapítja meg. 3./ Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke, vagy tagja az aki: a./ a Kuratórium elnöke, vagy tagja; b./ a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll; c./ a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül; d./ az a./-c./ pontokban meghatározott személyek hozzátartozója, illetve e./ a IV. 1./ pont alapján nem lehet a kuratórium elnöke, vagy tagja. 4./ A Felügyelő Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. 5./ A Felügyelő Bizottság a Ptk. 3:27. -ban foglaltak alapján ellenőrzi a Közalapítvány működését és gazdálkodását. 6./ A Felügyelő Bizottság betekinthet a Közalapítvány irataiba, könyveibe, azokat megvizsgálhatja, felvilágosítást, illetve jelentést kérhet a Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől, titkárától. 7./ A Felügyelő Bizottság bármely tagja tanácskozási joggal részt vehet a Kuratórium ülésén. 8./ A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy 6

a./ b./ a Közalapítvány működése során olyan szabálysértés, vagy a Közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé; a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozott tény merült fel. A Kuratórium elnöke a Felügyelő Bizottság indítványára annak megtételétől számított 30 napon belül köteles a Kuratóriumot összehívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. Ha az arra jogosult a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. 9./ A Felügyelő Bizottság, illetve annak megbízásából a Felügyelő Bizottság elnöke - a határozat meghozatalától számított 5 napon belül - bármely kuratóriumi határozat újratárgyalását kezdeményezheti. 10./ A Felügyelő Bizottság évente egyszer június hónapban köteles tevékenységéről az alapítónak beszámolni. 11./ A Felügyelő Bizottság összetétele: Tagok: Dr. Szabó Zsolt Palka Bernadett Vörösné Budai Mária VI. Záró rendelkezések A Közalapítvány céljainak elérése érdekében együttműködik az érintett állami, társadalmi szervezetekkel és alapítványokkal. A Közalapítvány gazdálkodásának legfontosabb adatait évente nyilvánosságra kell hozni. Az alapító tudomással bír arról, hogy a Közalapítvány létrejöttéhez a Közalapítvány bírósági nyilvántartásba vétele szükséges. A Közalapítvány alapító okiratának módosítását a 2006. évi LXV. törvény 1. (2) bekezdés f) pontjában foglalt módon közzé kell tenni. A Közalapítvány - a Ptk-ban meghatározott okok miatt történő - jogutód nélküli megszűnése esetén az alapítói vagyon az alapítóra visszaszáll azzal, hogy azt a Közalapítvány céljaiban meghatározottakra kell fordítani. Azon személyek akik önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre, döntésre illetve ellenőrzésre jogosultak a Közalapítvány által lefolytatott közbeszerzési eljárásban évenként, a közalapítvány támogatási pénzeszköz juttatásánál és a közalapítványi támogatások felhasználásának vizsgálata, valamint a felhasználással való elszámoltatás során kétévenként vagyonnyilatkozatot tesznek az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény alapján. 7

Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a Közalapítvány tevékenységére vonatkozó, mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései irányadók. Szombathely, 2016.... (: Dr. Puskás Tivadar :) polgármester az alapító megbízásából Záradék: Jelen alapító okiratot a Közgyűlés 43/1999. (II.25.) Kgy. sz. határozatával elfogadta, az 56/1999.(II.25.) Kgy. sz., 57/1999.(II.25.) Kgy. sz., 113/1999. (IV.15.) Kgy. sz., 114/1999.(IV.15.) Kgy. sz., 162/2003.(V.29.) Kgy. sz., 399/2003.(XI.27.) Kgy. sz., 23/2004.(I.29.) Kgy. sz., 79/2004.(II.26.) Kgy. sz., 361/2006.(XI.30.) Kgy. sz., 373/2006.(XI.30.) Kgy. sz., 152/2007. (III.29) Kgy. sz., a 465/2007. (IX.27.) Kgy. sz, a 162/2008. (IV.24.) Kgy. sz., a 441/2008. (X.30) Kgy. sz., a 484/2010. (X.28) Kgy. sz., az 514/2010. (X.28) Kgy. sz., 177/2011. (IV.21) Kgy. sz, a 305/2011. (VI.16) Kgy. sz., a 254/2012. (V.31) Kgy. sz., 393/2012. (IX.27.) Kgy. sz., a 262/2013. (IV. 25.) Kgy. sz., a 199/2014. (IV.24.) Kgy. sz., a 458/2014. (XI.24.) Kgy. sz., a 90/2015. (II. 26.) Kgy. sz., valamint a 218/2016. (VI.9.) Kgy. sz. határozataival módosította. Igazolom, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okirat módosítások alapján hatályos tartalmának. Szombathely, 2016.... /: Dr. Puskás Tivadar :/ polgármester 8