! Nem az a fontos én mit teszek, hanem: mit tett értem Jézus!

Hasonló dokumentumok
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

A KERESZTSÉGRŐL. Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, hogy hatalmas színed előtt, a te áldott jelenlétedben csendesedhetünk

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A Szent Szellem keresztség

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

bátoríthat néhány olyan Ige a Cselekedetek könyvéből, amelyikben azt olvassuk, hogy: megkeresztelkedett egész háza népével együtt. (Acta 16.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Bereczki Sándor. Keresztség bemerítés. Ta n í t á s o k 5. Mindenki Temploma

Osztályozóvizsga követelményei

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Csak az Isten kegyelme segíthet

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Elöljáróban. 15. hitelv

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

látá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Arcodat keresem, Uram!

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

NYILVÁNVALÓ SZERETET

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

2015. március 1. Varga László Ottó

Üdvözlünk Isten családjában!

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

Pozitív intézményi légkör

Osztályozóvizsga követelményei

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Tanítás a gyülekezetről

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Viszonyulások. Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

Pál származása és elhívása

Mi a virtuális valóság?

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

Jézus, a tanítómester

Lődd be magad Krisztussal

2. Jézus Krisztus. 1. Isten

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10

Az átlagember tanítvánnyá tétele

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

Osztályozó vizsga követelmények a Baár-Madas Református Gimnáziumban Református hit-és erkölcstanból

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A TANÍTVÁNYSÁG KÉRDÉSEI (Bevezető alkalom)

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Az Istentől származó élet

Drága megváltott Gyülekezet!

Szabadság Krisztusban

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július

El camino A zarándokút. 1. állomás

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

Bemerítés - Ron McKenzie

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

Segítség a család lelki növekedéséhez

A megváltás története, I. rész

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

Átírás:

A KERESZTSÉGRŐL Az egyháztörténelem folytán újra és újra előjön a kérdés a keresztségről, annak módjáról, és alkalmazásáról. Sokan kérdezik, vajon helyes-e az Egyház mai gyakorlata, és itt főképpen arra gondolnak, hogy mikor, vagy milyen feltételekkel kell részesíteni valakit ebben a sákramentumban? Sok szempontból lehet megközelíteni a kérdést, nekünk ma az a feladatunk, hogy Isten Igéje fényében keressük a választ. Ezt tették reformátor atyáink, akik szintén megharcolták ezt a harcot, de Isten világosságot adott nekik. Először is hadd szögezzük le: ez a kérdés az Újszövetségben nem központi kérdés! Pedig látjuk, hogy az első gyülekezetek életét sok belső és külső támadás veszélyeztette, Pálnak leveleiben több tucat kérdésben kell inteni, helyreigazítani a gyülekezeteket, de ebben a kérdésben nem! Pál írja hogy őt nem azért küldte Isten, hogy kereszteljen, (l.kor.) és hálát ad, hogy Korinthusban másfél év alatt csak 2 személyt keresztelt meg! Sokkal központibb kérdés a hit, a megtérés, újjászületés, és az új életben járás, a megszentelődés a hívő életében! Ma is azt tanácsoljuk, aki leragad ennél a kérdésnél az inkább saját élete megszentelődésével és az Úrnak való szolgálattal foglalkozzon! A gyermekkeresztséget is gyakorlók ezt fontos hangsúlyozni, hogy is, hiszen felnőtteket is keresztelünk- felé a csak hitre jutott felnőtteket keresztelő felekezetek a csak bemerítéssel való megkeresztelés igazát hangoztatják. Ezek nagy része anabaptista, mert meg volt keresztelve gyermekkorában, de ezt érvénytelennek nyilvánítják, csak az az érvényes, ha bemerítkezik. Itt egy dolgot világosan lássunk: a víz a keresztségben a külső jegy, értéke nem önmagában van, hanem jelentésében. Nem a víz a főszereplő a keresztelésben, ezért nem a mennyisége a fontos. Ha nem így gondolkodnánk, akkor abba a csapdába esnénk, hogy az kap nagyobb bűnbocsánatot, aki az egész kelyhet kiissza úrvacsorakor, vagy az a nagyobb hazafi, aki március 15-én nagyobb kokárdát visel. És az az igazi, ha minél több víz van a keresztelésnél. Ha pedig ezek a bemerítés élményére hivatkoznak, arra azt válaszoljuk: jaj nekünk, ha élményeink tartanak meg, nem pedig a szeretet által munkálkodó hit. Aki az élményre hivatkozik, vigyázzon, ez egyenes út a karizmatikus mozgalmak felé. Kálvin azt mondja a sákramentumokról: két kérdést kell tisztáznunk: milyen célból rendeltettek, és mi végre kell most is élnünk velük. (Hogy hogyan, az nincs itt) Az Institutioban így ír erről: Olyan külső jel, melyben irántunk való jóindulatát tárja elénk és bizonyítja meg az Úr, hogy ezzel a mi gyarló hitünket támogassa, másképp: külső jelkép által kifejezett bizonyságtétel Isten kegyelméről. Tehát nem az én odaszánásomról, megtérésemről, hitvallásomról,

hanem Isten kegyelméről! Nem az a fontos én mit teszek, hanem: mit tett értem Jézus! Ezt nagyon fontos hangsúlyozni a kétféle keresztség közötti értelmezésben!!! Mi a keresztségről vallott nézetünk alapja? Istennek az Ó és Újszövetségben adott kijelentése. Mi valljuk azt, hogy nem egy teljesen új kezdődik az Újszövetséggel, hanem egy megújított! Nem zárult le egy korszak, hanem Isten üdvterve HK. 19 kérdés-felelete szerint folytatódik az Újszövetségben kiteljesedve. (Egy példa: most volt napi Ige a Csel. utolsó része, ahol Pál Rómában igyekezett meggyőzni a zsidókat Isten országáról Mózes törvénye és a próféták alapján. Ebből is meg lehet győzni valakit Isten országáról? Igen. Jézus nem veti el az Ószövetséget, mi sem vethetjük el) Itt olvasunk a körülmetélésről, melyről valljuk, hogy a keresztség előképe. Isten szövetségének a jele, mellyel Ábrahámnak és utódainak adja az ígéreteket. Nyolc napos korban kellett elvégezni a fiú gyermekeken. Sőt az egész háznépen. Bemerítést gyakorlók nem tekintik előképnek az ÓSZ-et, -de akkor az egész ÓSZ-et el kell vetnünk?- vagyis nem a szövetség-teológia alapján állnak, másrészt azt mondják, hogy a gyermekek nem tartoztak a háznéphez az ÚSZben. Ki az közülünk, aki a gyermekeit nem számolja be a családba? (Itt jegyzem meg, hogy a legutóbbi népszámláláskor pl. a baptistáknál probléma volt, hogy most a gyerekeket hogy írassuk be, mert ők nem baptisták, mert még nincsenek bemerítve. Központi körlevélben írták meg, hogy írassák be úgy mist baptista. Hálát adok, hogy a fenti alkalommal a gyermekeinket nem volt kérdés, hogy reformátusnak jegyeztessük.-e be?) Sőt az ÓSZ-ben még a háznépbe a szolgák és az idegenek is beletartoztak! Őket is körülmetélték! Mit mond Isten Noénak? TÉGED találtalak igaznak és emiatt a családja is követhette őt a bárkába. Vagy Lót történetében, aki gyötörte igaz lelkét, de Isten a családját is meg akarta menteni, még a vőit is költögette A Biblia gondolata az, amit az ÚSZ-ben olvasunk is, hogy azért, mert a hívő félben meg van szentelve a hitetlen is. Ahol fény ragyog, ott már nincs sötét. Persze lehet mondani, hogy az ÚSZ-ben felnőttek keresztelkedtek meg: Pál, a börtönőr, a szerecsen komornyik, stb. Igen Ábrahám is felnőttként és nem nyolc napos korban metélkedett körül, mert itt indult a szövetség eme jele, ahogy az ÚSZ-ben is a keresztség. És az ÚSZ-ben is amikor valaki elfogadja az Urat, megkeresztelkedett ő és egész háza népe. Idegen lenne a Bibliától, ha nem családban gondolkodna, hanem egyes emberben. Józsué: én és az én házam népe az Urnak szolgálunk. Holott nem tudjuk, hogy mindnyájan hitben voltak-e? Ákán büntetése a háznépre is vonatkozott, Kornéliusz nagy háztartására gondoljunk stb. Családban gondolkodjunk! Isten Igéje azt mondja: néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek

Az ÚSZ-ből nem igazolható sem a gyermek- sem a felnőtt keresztség egyértelműen. Az első fennmaradt irat 200 körül Tertullianustól származik, aki a gyermekkeresztségről nem úgy ír mintha az valami új gyakorlat lenne. Mit jelent nekünk a gyermek megkeresztelése? Az első lépés az Istené: nem éltem még a föld színén s te értem megszülettél még rólad mit sem tudtam én, tulajdonoddá tettél. Nem én teszek valamit előbb, hanem Isten már megtette értem a legnagyobbat: Jézust adta. A gyermek kóstolót kap Isten országa ígéreteiből és gazdagságából. Kóstoló: ezzel még nem lakik jól, de előre mutat az egészre Bibliai alapok: hogy mit jelent a keresztség? Olvassuk el az 1.Kor. 10:2-t. Itt azt írja Pál, hogy Izráel népe megkeresztelkedett a felhőben és a tengerben, a baptidzo szót használva (εβαπτιστθησαν εν τη νεφελη και εν τη θαλασση) Ott víz sem volt, hiszen száraz lábbal keltek át. Értelme: Isten kimentette őket rabtartóik kezéből, utat készített számukra a Vörös tengeren át a boldog haza felé. Isten kimenti népét az Ördög minden rabságából (HK.1.kérdés-felelet) és megőrzi az övéit. Legyőzte a Sátánt, meghódoltatta ama félelmek királyát. Izráel népe nem sokáig tudott megmaradni az engedelmesség és a hit útján. Nemsokára idegen isteneket követ. De ez nem érvényteleníti azt hogy megkeresztelkedtek. A baptista hitvallás a következőket mondja: Bemerítésben keresztségben- csak az részesülhet. akinek életében láthatók a megtérés gyümölcsei, aki..hitéről vallást tett és bemerítését önként kérte. Isten Igéje arról tesz bizonyságot, hogy az ember helyzete Isten előtt sohasem feltétel (Mózes elhívása, Naámán, Onézimusz stb.) Mindig a kegyelemmel találkozunk. Könyörülök akin könyörülök Ha a hit lenne a feltétel, hogy ti. csak azt lehet megkeresztelni, akkor nem Istené lenne a kegyelmi közeledés. A hit utólagos előfeltétel. Mint Péternek mondja Jézus: te majd idővel megtérvén erősítsd atyádfiait. Előlegezett felhatalmazás. Ha ezt nem így hinnénk, ki lehetne hagyni a Bibliából a hit által kegyelemből való megigazulás tanát! A keresztség önmagában nem üdvözít. Márk 16:16.: Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül. Aki nem születik ujjá, nem láthatja meg az Isten országát, pedig körül van metélve, vagy meg van keresztelve. A megkeresztelt gyermeknek később vallást kell tennie hitéről! Ennek módjával nem foglalkozunk most, ebben egy teljesen új utat kellene keresnie az Egyháznak. De gyülekezeti szinten mi is gyakoroljuk az ébredés óta: a megtért tegyen bizonyságot a gyülekezet előtt hogy Krisztus megváltott gyermeke lett. Másik gyakorlati kérdés : van-e joga a szülőnek dönteni afelől, hogy gyermekét megkereszteltesse (mintegy ráerőlteti a gyermekre a keresztséget? vádként hangzik sokszor). Véleményünk szerint van, Mint ahogy abban is van, hogy a csecsemőt oltásra vigye, vagy iskolába írassa stb.

A szereztetési Ige így kezdődik: Máté 28-ban: és hozzájuk lépett Jézus majd adja a missziói parancsot! Nem önálló keresztelési parancs hangzik, hanem missziói parancs: elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket! De ez azzal kezdődik, hogy Jézus odamegy hozzájuk! Nem az ember megy oda Istenhez, hanem Isten megy oda az emberhez! Még akkor is, ha tudja: ezt a szövetséget az ember nem tudja megtartani (Ábrahámmal kötött szövetségre gondoljunk) És mit mond az Írás? Ábrahám cselekedetekből igazult é meg? Nem! Isten kegyelmes szeretete vonja és fogadja szövetségébe! A megkeresztelt ember hivatalos lesz, abban az értelemben, hogy meghívót kap Isten országába. DE tudjuk a példázatból, hogy sokan vannak a hivatalosak, kevesen a választottak. A keresztséget is bele kell helyezni, a János 3:16-nak Isten egész világot átfogó üdvtörténeti váltság-tervébe úgy azonban, hogy nem mindenkié a hit. Az ő egyszülött fiát adta, ezt a tényt nem befolyásolta az, hogy gonosz kezeitekkel fára szegezve megöltétek, mert mindig ott vannak és ott lesznek a mit tegyek, hogy üdvözüljek? kérdéssel a hit útján elinduló emberek. Másik fontos dolog: a Bibliában szó van a János keresztségéről. Több helyen a János keresztségével keresztelkedtek meg. Ezt sem lehet alapul venni, mert János azt mondta: énutánam jön aki nagyobb nálam, én vízzel keresztellek, de ő Szentlélekkel és tűzzel. Tehát a Jánosi keresztség-bemerítés senkit nem üdvözített! A Szentlélek akiben nincs meg az nem az övé. Jelentése: Világosan kifejti Kálvin az Institutioban (137. oldaltól) a következőképpen: amikor Pál az Efézusi levélben és a Titus levélben az újjászületés fürdőjéről beszél, nem azt akarja ezzel mondani, hogy a mi megtisztulásunk és megtartatásunk a víz közreműködése által megy végbe, vagy hogy a víz a mi megtisztulásunknak, ujjászületésünknek, megújulásunknak eszköze, sem Péter nem úgy érti (1.Péter 3:21) mintha a vízben rejlenék a mi megtartatásunk oka, hanem mindketten csak azt mondják, hogy ezeknek az ajándékoknak az ismerete és bizonyossága szemlélhető ebben a sákramentumban, amint az eléggé világosan ki is tűnik szavaikból. Mert Pál együvé kapcsolja egymással a vízzel való keresztséget és az élet igéjét, mintha azt mondaná: az Evangélium hírül adja nekünk megtisztulásunkat és megszenteltetésünket, a keresztség pedig hitelesíti számunkra ezt a híradást. Péter meg folytatólag hozzáteszi, hogy a keresztség nem a test szennyének lemosása, hanem az Isten előtt való jó lelkiismeret amely a hitből származik. Egy másik vigasztalást is nyújt nekünk a keresztség: azzal hogy elénk tárja a Krisztusban való megöldököltetésünket és új életünket. A Róma 6:3-4 szerint: ha az Ő halálába kereszteltettünk meg, akkor eltemettettünk ővele együtt a halálba, hogy új életben járjunk. Ezt úgy értelmezik sokan, hogy a keresztség bemerítés- által Krisztushoz hasonlóan mi is haljunk meg bűnös kívánságainknak, és az ő feltámadásához hasonlóan mi is támadjunk fel új

életre, hanem ennél sokkal mélyebb dolgot ad elénk: t.i. hogy a keresztség által Krisztus az Ő halálának és feltámadásának részeseivé avatott bennünket, hogy abba mintegy beleoltassunk, Nem én teszem, hanem Krisztus tette értem! Mit értett azon János, hogy én ugyan vízzel keresztellek titeket, de. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel? Azt, hogy ő csak a külső jel kiszolgáltatója, de a belső kegyelmi ajándéknak Krisztus a szerzője. (Hisszük, hogy az új ember szíve, saját kezed műve.) Itt jegyzem meg, hogy a keresztelés szó etimológiai szempontból nem szerencsés, mert nem keresztet rajzolunk a gyermek felére, homlokára, Méliusz pl. úgy keresztelt, hogy azt mondta: moslak én téged Csak gyülekezeti közösségben! A sákramentum a gyülekezet hitét is erősíti. Együtt állnak hálaadással Isten színe elé. Hol lehet megkeresztelni a gyülekezetben a gyermekeket? Véleményem szerint: - Ott ahol a hit munkálkodik. Pl. legalább az egyik szülő úrvacsorával élő, templomlátogató tag legyen. - Ott ahol élő gyülekezeti mag is van. Ahol adott az, hogy a gyermek megismerje Jézus Krisztust. Ahol nemcsak a keresztségre fektetik a hangsúlyt, hanem az evangélizációra, ahol hírdettetik: Szükség néktek újonnan születnetek és: Higgy az Úr Jézus Krisztusban! Ahol a gyermek és ifjúsági missziói munkát is végzik! Ha ezt nem így gondolnánk, az olyan lenne, mintha egy olyan iskolába íratná a szülő a gyermekét, ahol nincsenek tanítók! De legyen azért beíratva a gyerek! - Ahol nagyon komoly tanítás hangzik a gyülekezetben Hitvallási iratainkról és a keresztségről. (Ez különösen fontos, mert az elmúlt időszakban vajmi kevés tanítás hangzott el gyülekezeteinkben. Így alakulhattak ki olyan tévelygések, melyben Róma leledzik: pl. eltörli az eredendő bűnt, nem lesz pogány, vagy nem lesz beteges, sírós. Vagy a maradék szenteltvizet elkérjük, mert az jól jöhet ha a házból az ördögöt kell kiűzni stb. Gyorsan kereszteljük meg, nehogy baj történjen. Vagy gondoljunk arra, hogy a római gyakorlatban megengedték a bábáknak, ha úgy látszott a szülésnél, hogy a gyermek halva fog születni, egy fecskendővel megkeresztelhette az anyaméhben. A keresztség nem ex opere operato hat! Stb. - Ahol a keresztséget megelőzi a szülőkkel való beszélgetés. Hogy ne a keresztelés ténye, hanem a lényege legyen fontos.(nem a boltban szól oda a nagymama, hogy vasárnap visszük keresztelni.) Itt lehet túlzásba is esni, nemrég hallottam egy városi gyülekezetről, ahol a szülőket és keresztszülőket is! 6-szor hívták fel beszélgetésre a keresztelés előtt. Ezt lehetetlen megtenni, pl. ha a keresztszülő 200 km-re lakik. Elvitték máshova a gyermeket megkeresztelni..

Gondoljunk Lutherre, aki élete csüggedéseiben, próbáiban, nehezeiben ránézett arra a papírlapra, amire ezt írta: Baptisato sum meg vagyok keresztelve. Ebből merített erőt és kapott kegyelmes Urától. Mi is hitben és új életben járva legyünk hálásak, Isten megelőlegezett bizalmáért, mellyel elválasztott és adja meg az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy az Ő szövetségében megmaradjunk mind végiglen, minden mi gyermekinkkel! Elhangzott Nagyvarsányban, 2007. augusztus 5-én, a hitmélyítő alkalmon. (Horváth Géza lp.)