Parasit. Hung. 5. 305-316. 1972. Kisérletes vizsgálatok az Abate nevű szelektív szúnyoglárva-irtószerrel Dr. GULYÁS Magda Dr. LÁNG Ferenc Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest Győr-Sopron megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás, Győr A rovarok elleni védekezésben a szúnyogok elleni küzdelemnek van a legrégibb hagyománya, mivel a malária vektorai zömmel az Anopheles-szunyoqfajok között fordulnak elő. Később, a maláriát terjesztő vektorok mellett, egyéb nyugtalanító szúnyogok ellen is megindult a hatékony védekezés. Ennek elsődleges szorgalmazója az erdészet és a vadgazdálkodás, de nem hanyagolható el jelentősége az üdülés szempontjából sem. Az alkalmazott védekezési módszerek idők folyamán az ismeretek bővülésével gyarapodtak és változtak. A leghatékonyabb fegyvert a szúnyogok elleni védekezésben az érintő rovaridegmérgek adták. A korszerű vegyi védekezés végrehajtásához - amely egyrészt a lárvák, másrészt az imagók ellen irányulhat - a hatóanyagok bőséges választéka áll rendelkezésünkre. A választásnál mindig annak az alapelvnek kell érvényesülnie, hogy olyan vegyszert és módszert alkalmazzunk, amely hatékonysága mellett leginkább k i - méli a természetes környezetet az elszennyezéstől. A peszticidek környezetszennyező és egészségkárosító hatása sajnos már eléggé ismert. Sőt a szúnyogirtás következtében is fordult elő méregártalom, amely a vizi állomány állatvilágában komoly károkat okozott, Kaliforniában például, ahol a horgászokat zavaró árvaszúnyogok ellen állandóan DDT-vel kezelték a Clear-Lake-et, eredetileg 1/50 ppm hatóanyagtöménységgel. A v i zi planktonban hatóanyag-koncéntrálódás jött létre, amely beke-
rült a planktonnal táplálkozó halakba. Utóbbiak a ragadozóhalak zsákmányává váltak, majd azokat halevő madarak pusztították. A kémiai vizsgálatok szerint a ragadozó halak zsírszövetében már 2500, a halevő madarakéban 1600 ppm DDT halmozódott f e l. A mérgezés következményeként a madarak tojásaiban az embriók életképtelenné váltak, és igy néhány év alatt számos madárfaj k i pusztult /TARCJÁN, I960; SOÓS, GÁTI, CSALAY, DÉSI, 1969/. Számos példát lehetne felhozni a peszticidek short, vagy long term hatásának illusztrálására és annak bizonyítására, hogy túlzott vagy helytelen felhasználásuk az életközösség hasznos tagjainak megsemmisítését okozza /DÉNES, 1962; CLABORN et al. 1963; DÉNES-TAR3ÁN, 1964; SLEDEN-MENZIE-REICHEL, 1966; LÁNG, 1966; YORS, 1967; UBRIZSY, 1969/. Hazai viszonyaink mellett a szúnyogok elleni védekezésben a klasszikus gyakorlatot alkalmaztuk, amely egyrészt a fejlődési alakok, másrészt az imagók, azaz a repülő szúnyogok ellen irányult /MIHÁLYI et mtsai, 1953; ZOLTAI, 1957; SZTANKAYNÉ-ZOLTAI, 1959; MIHÁLYI-SZTANKAYNÉ, 1963/. A fejlődési alakok elleni védekezés alatt általában a szunyogtenyészőhelyek vegyszeres kezelését értjük. I t t azonban nehézséget okozott, hogy az alkalmazható hatóanyagok - klórozott szénhidrogének, szerves foszfátészterek - óvatos adagolás mell e t t is ártalmasakká válhattak a halállományra. Legtöbb esetben ezért csak a rövid hatású, olajos filmrétegképzés alkalmazása volt lehetséges. Igy a szunyogtenyészőhelyek kezelése, bár gazdaságosabbnak mondható az imagók irtásánál', hazai viszonyok között, különösen az utóbbi időben, eléggé beszűkült, mivel szelektív hatású vegyszer, amely az élő állományt kiméli és csak a szúnyoglárvát pusztitja, nem volt birtokunkban. A szúnyogirtás tehát a sokkal költségesebb formára, a repülőszunyogok irtására korlátozódott, ami a környező élővilág szempontjából szintén nem mindig volt veszélytelen. Első izben I9 v 0-ben sikerült egy, az irodalomból már régóta ismeretes szelektiv larvicid készítményhez hozzájutnunk.az Abate,
1. táblázat Különféle töménységű Rogor PB 20-szal végzett vizsgálatok különböző felületeken Felület Hatóanyagtöménység Friss hatás mortalitási % 2 4 6 24 % ó r a szűrőpapír 0,5 15 25 45 100 1,0 5 15 25 95 2,0 5 15 25 100 furnirlemez 0,5 5 10 15 80 1,0 0 5 20 80 2,0 0 10 15 75 falmodell 0,5 10 10 15 20 1,0 5 5 5 20 2,0 0 0 15 30 3 hetes hatás, mortalitási % 2 4 6 24 ó r a szürőpapir 2,0 0 10 10 60 furnirlemez 2,0 0 15 15 35 falmodell 2,0 0 10 10 30 - A kontrollcsoportokban 24 órára a mortalitás 0-5 $ volt.
2. táblázat Különféle töménységű Rogor PB 20-szal végzett és tartóshatás-vizsgálatok friss Hatóanyag Mortalitási % konc. % + 2 4 6 24 10 % cukor ó r a Friss 0,5 75 100 1,0 75 90 100 2,0 80 100 2 hetes hatás 0,5 10 40 85 85 1,0 35 80 90 100 2,0 45 70 100 3 hetes 0,5 20 40 70 85 1,0 25 45 75 90 2,0 25 40 75 90 A kontrollcsoportokban 24 órára a mortalitás 0 % volt.
tar 3. táblázat Különféle töménységű Muscatox 25 EC-vel végzett tó shatás-vizsgálatok Módszer: furnirlemez üveghengerben vizsgálva i Hatóanyag-konc. Mortalitási % 4 órára, i l l. 2 4 órára % 1 3 9 h e t e s 0,5 40 (100) 40 (70) 60 (70) 1,0 35 (100) 35 (70) 50 (70) 2,0 40 (98) 50 (100) 30 (90) 5,0 80 (100) 100 100 0,5 + 10 % cukor 100 80 (100) 80 (100) 1,0 + 10 % cukor 100 70 (100) 70 (100) 2,0 + 10 % cukor 100 100 100 5,0 + 10 % cukor 100 100 100 A kontrollcsoportokban 24 órára a mortalitás 0 % volt. (A zárójelben a 24 órára vonatkozó adatok.)
az International Cyanamid bejegyzett készitménye szelektiv szúnyoglárva-irtószerként került forgalomba. Jelenleg egyéb rovarok ellen is keresik az alkalmazási lehetőségeit. Hatékonyan használható számos szunyogfaj lárváinak irtására. Csekély toxicitásu melegvérüekre, halakra, madarakra és egyéb alacsonyabb rendű organizmusokra. Az emberre nézve nem mérgező. Egyetlen lehetőség kutak, ivóvizek kezelésére. Használata a szerrel dolgozók számára minimális veszélyt jelent. Akut DL 5fJ orálisan patkányon 8600 mg/testsulykg /GAINES, 1969/. Az Abate szerves foszforvegyület. Vegyi neve tetrametil-tiodifenil-foszforo-tioát /difenfosz/. WHO száma: OMS 786. Kémiai és fizikai tulajdonságai: a tiszta hatóanyag fehér,kristályos anyag. A technikai minőség barna.viszkózus folyadék. Olvadáspontja 30-30,5 C. Technikai tisztasága 90-95 %. Általában szerves oldószerekben, acetonitrilben, szentetrakloridban, é- terben,etiléndikloridban, toluolban oldódik. Oldhatatlan hexánban, metilciklohexánban és vizben. Szobahőmérsékleten hosszan stabil, de mérsékelten stabil alkalikus vizes közegben.magas ph mellett hydrolysis várható. Az Abate különböző gyári formulációit ismerjük. 500 E: 50 suly% tartalmú emuigeálható koncentrátum, 500 g aktiv hatóanyaggal/l; 200 E: 20 suly% emuigeálható koncentrátum, 200 g/l ;1-SG:1 %-os hatóanyagú durva homokszemcsék; 1-CG : 1%-os hatóanyagú Celatomszemcsék és 50 % WP vizzel higitható poranyag, amely 50 % hatóanyagot tartalmaz. A külföldi irodalom szerint az Abate eredményesen alkalmazható a malária elleni védekezésben, mert az Anopheles-imagók irtása nem engedhető meg DDT-vel vagy egyéb készítménnyel, vagy mert az imagók elleni védekezést feltétlenül ki kell egészíteni lárvairtással /GAHAN-GLANCEY-LOFGREN, 1965; KEPPLER-KLASSEN-KITZ- MILLER, 1965; MOORE-BREELAND,1967 ; NASIR-LATI F, 1969; SELF-PANT 1966/. Az Anopheleseken kivül sikeresen alkalmazták a sárgaláz vektora, az Aedes aeqypti és több Culex-faj ellen is /BR00KS-
SCHOOF, 1965; LOFGREN-SCANLON-ISRANGURA, 1967; SCHOOF, 1967; TAYLOR, 1968/. Ismerünk közléseket, amelyek szerint eredményesen használták Mansonia-, Psorophora- és Culliseta-fajok ellen /RACHES KY-PETTY, 1968; YAP-CUTKOMP-BUZICKY, 1968/. Egyéb fel használási területe Chironomidae-, Simuliidae-, Ceratopogonidae-lárvák ellen, sőt alkalmazásra került már molylegyek és Papatici legyek ellen i s. 1969 óta kiterjedten alkalmazzák mint szúnyoglárva-irtószert Ausztráliában, Kanadában, Equadorban, az USA-ban, Mexikóban, Marokkóban, Izraelben, az európai államok közül Franciaországban és Görögországba.. Az Abate olyan eredményes, mint róleumozás/, azzal az előnnyel, rübb és gazdaságosabb. a hagyományos olajkezelés /pethogy alkalmazása sokkal egysze- A kísérleteinkhez szükséges Abate /1-CG 1 % Celatom és 1-SG 1 % homok vivőanyagu durva szemcsés/ formulációkat az angliai International Cyanamid /Walter OEPSON/volt szives rendelkezésünkre bocsátani, amiért ez alkalommal is hálás köszönetünket fejezzük k i. Vizsgálatainkat Anopheles maculipennis Meig. s.l. I I I. és IV. stádiumu és Chaoborus paliidus Fabr. IV. stádiumu lárváival végeztük. A lárvákat Győrött, a Duna és Rábca által bezárt torkol a t i háromszögben az un. Püspökerdőben gyűjtöttük 1970. július 6 és 8 között. A vizsgálatokhoz 1 és 10 ppm koncentrációt használtunk, amelyet az Abate mindkét, rendelkezésre álló /1-CG és 1-SG/ formulációjánál tiszta hatóanyagra számoltunk /1 ppm = 10 1 viz + 1 dkg Abate 1-CG és 1-SG/. A szuszpenziókat 10 literes vödrökben készítettük el, és innen egérpoharakba osztottuk szét. Egyféle koncentrációból formulációnként három parallelt és egy-egy kont r o l l t állítottunk be.
Mindegyik egérpohárba 10 Anopheles- és 10 Chaoborus-lárvát helyeztünk, és mivel a gyűjtőhely vizét használtuk csapvizzel higitva, mindegyikben bőven voltak daphniák, cyclopidák és hydrocorisák. Eredmé nyeink A 10 ppm-es koncentrációban az Anopheles-lárvák 9 órán belül elpusztultak, viszont a Chaoborus-lárvák csak 18 és 20 óra között. Az 1 ppm-es Abate-ban a lárvák pusztulása elhúzódóbb volt, de a kísérletben használt szunyogfajok lárvái a 24 órát ebben sem élték t u l. Mindkét koncentráció hatástalan volt a cyclopsokra és a vizipoloskákra. A daphniák között azonban elhullást tapasztaltunk. Mivel az elhullás a kontroliban, ami a többi esetében változatlan maradt, hasonlónak bizonyult, a daphniák pusztulását inkább oxigénhiány, mintsem az Abate következményének véltük. Kísérleteink kiegészítéseképpen az Abate hatását kipróbáltuk díszhalakon, Lebistes reticulatuson. Ebben az esetben az Abate homokos és Celatom-os formulációinak 10 és 100 ppm-es koncentrációit használtuk. A halak által megszokott akváriumvizet e- gérpoharakba öntöttük a megfelelő mennyiségű Abate-val. Formulációnként mindkét koncentrációba 5-5 guppit és 5-5 platyt helyeztünk. Az oxigén biztosítása céljából a vizbe süllőhinárt /Microphyllum sp./ tettünk, és a halakat napjában egyszer szárított Daphniával megetettük. A halak a 10 és 100 ppm-es koncentrációban is túlélték a 48 órát. Ezután akváriumba helyeztük őket, ahol zavartalanul folytatták életüket. Hasonló eredményről tanúskodnak HITCHCOCK és ANDERSON /1968/ vizsgálatai, amelyek szerint a Lebistes reticulatusra az Abate 100 ppm-es koncentrációja 48 órán tul is hatástalan maradt. 1970 nyarán Hajdúszoboszlón az Abate-t kis területű szabadvízben kipróbálva az 1-SG /1 %-os homokos/ formuláció az Aedes caspius és a Culex modestus lárváit, 10 ppm-es koncentrációban alkalmazva, három óra alatt elpusztított
összefoglalva tájékozódó vizsgálatainkat megállapithatjuk,hogy az Abate 10, illetve már 1 ppm-es koncentrációban, laboratóriumi körülmények között, az Anopheles maculipennis és Chapborus paliidus lárváit 24 órán belül 100 %-osan elpusztította. Viszont a koncentrációk nem befolyásolták az egyéb alacsonyrendü v i z i szervezeteket. Sőt diszhalak, Lebistes reticulatus és Xiphophorus /Platypoecilus/ maculatus esetében, a tizszeres túladagolás sem okozott mérgezési tüneteket. Eredményeink nyomán méltán bizhatunk abban, hogy a jövő vegyszeres szúnyogirtásában az Abate hazai viszonyaink között is jelentős szerepet játszhat, amit gazdaságossága mellett a természetvédelem is indokol. * GULYÁS, M. LÁNG, F.: Experimental Investigations with Abate as a Selective Mosquito-Larvieide According to the communications in the literatu re,aba te /Cyanamid/ larvicide seems to be the compound preventing nature from being contaminated because of i t s selective insecticide effect. Pilot laboratory and field experiments were carried out with Abate formulations; the effect of 1-SG 1% core granules, and 1-CG 1% Celatom granules was tested on I l l r d and IVth instar larvae of Anopheles maculipennis Meig. s. l. and Cnaoborus pallidus Fabr. The results were as follows: 10 ppm of Abate of both formulations killed 100% of both Anopheles and Chaoborus larvae within 9 and 24 hours, respectively. I t has also been established that neither 100 fold nor even 200 fold quantity of the tested 10 ppm concentration had any toxic effect on Lebistes reticulatus and Xiphophorus /Platypoecilus/ maculatus.
Irodalom 1. BROOKS, G. D. - SCHOOF, H. F.: Simulated field tests of new insecticide formulations against Aedes aegypti larvae in 55-gallon water storage containers. - Proc. 52nd Ann. Meet., N. 3. Mosquito Extermination Ass. Mar. 160-165. 1965. 2. CLABORN, H.V. et a l. : Insecticid residues in meat. Residues in body tissues of livestock sprayed with Sevin or given Sevin in the diet. - J. Agric. Food Chem. 11/1. 74-76. 1963. 3. DÉNES, A.: Die Nahrung. 6, 48. 1962. 4. DÉNES, A. - TAR3ÁN, R.: A DDT felhalmozódása a táplálékban és az emberi zsírszövetben. - Orsz. Éleim. Tud. Konf. 1964. 5. GAHAN, 3.B. - GLANCEY, B.M. - LOFGREN, C.S. : New larvicides showing promise against Anopheles mosquitoes. - Proc. 52nd Ann. Meet. N.3. Mosquito Extermination Ass.Mar., 156-159. 1965. 6. GAINES, T. B.: Acute toxicity of pesticides. - Toxic. Appl. Pharm. 14. 515-534. 1969. 7. HITCHCOCK, S.W. - ANDERSON, 3.F. : Field-pilot tests with insecticides for control of Chironomus atrella. - Econ. Entomol. 61 / 1 / ; 16-19. 1968. 8. KEPPLER, W.O. - KLASSEN, W. - KITZMILLER, 3.B.: Laboratory evaluation of certain larvicides against Culex pipiens Linn., Anopheles albimanus Wied., and Anopheles quadrimaculatus Say. - Mosquito News, 25. 415-419. 1965. 9. LÁNG, F.: A hazai szunyogártalom és a védekezés lehetőségei. - Magy. Parazit. Társ. 1966. évi Entomológiai Ankétján elhangzott tud. előad. gyűjt. Székesfehérvár, 1966. 10. LOFGREN, C. S. - SCANLON, 3. E. - ISRANGURA, V.: Evaluation of insecticides against Aedes aegypti /L./ and Culex pipiens quinquefasciatus Say /Diptera: Culicidae/ in
Bangkok, Thailand. - Mosquito News, 27 /1/, 16-21. 1967. 11. MIHÁLYI, F. - SOÓS, Á. - SZTANKAYNÉ, M. - ZOLTAI, N.: A balatonmenti községek szunyoghelyzete és a védekezés módjai. - MTA Biol. Oszt. Közi. 20. 35-94. 1953. 12. MIHÁLYI, F. - GULYÁS, M.: Magyarország csípőszúnyogjai. - Akad. Kiadó, Budapest, 1963. 13. MOORE, 3.B. - BREELAND, S.G.: Field evaluation of two mosquito larvicides, Abate and Dursban, against Anopheles quadrimaculatus and associated Culex species. - Mosquito News, 27 /1/. 105-111. 1967. 14. NASIR, A.S. - LATIF, M.: A note on evalution of two formulations of Abate against Culex fatigans and Anopheles subspictus larvae, in Lanore. - Pakistan 3. Hlth, 18. /4/. 207-212. 1969. 15. RACHESKY, S. - PETTY, H. B.: Control of Psychoda alternata at a wastewater sewerage plant. - 3. Econ. Entomol., 61 /4/. 1118-1119. 1968. 16. SCHOOF, H. F.: Insecticides for use against Aedes aegypti. - Bull. WHO, 36. 618-622. 1967. 17. SELF, L.S. - PANT, C.P.: Insecticide susceptibility and resistance in populations of Anopheles Gambiae, Culex fatigans, and Aedes aegypti in Southern Nigeria. - Bull. WHO, 34 /6/. 961-962. 1966. 18. SLEDEN, W.3.L. - MENZIE, C.M. - REICHEL, W.L.; DDT residues in Adelia pinguins and a evabeate real from Antarctica. - Nature, 210. 5037. 670-673. 1966. 19. SZTANKAYNÉ, M. - ZOLTAI, N.: A szúnyogok elleni védekezés hazai tapasztalatai. - Egészségtudomány, 3. 2. 128-137. 1966. 20. TAYLOR, R. T.: Simulated field evaluation of promising insecticides for use against Aedes aegypti. - Mosquito News, 28. /1/. 11-16. 1968. 21. UBRIZSI, G. : Peszticidek - áldás és átok? - Akad. Kiadó, Budapest, 5. 113. 1969. 22. ZOLTAI, N.: A dunai árteres területek szunyogproblémája és annak megoldási lehetősége. - Egészségtudomány, 1, 1. 21-30. 1957.
23. YAP, H. H. - CUTKOMP, L. K. - BUZICKY, A. W.: Insecticidal tests against Mansonia perturbans /Walker/. - Mosquito News, 28 /4/. 504-506. 1968. 24. YORS, A. R. : Pesticides in people,, - Pesticides Monitoring. 7. 1. 6. 1967. Érkezett: 1972. I I I. 21. D r < GULYÁS Magda Országos Közegészségügyi Intézet Budapest X. Gyáli ut 2. Dr. LÁNG Ferenc Győr-Sopron megyei Közegészségügyi Oárványügyi Állomás Győr, 3ósika u. 16.