J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2009. június 3. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı Tóth Károly, a Bizottság alelnöke, képviselı Kenderesi-Szabó Mihály, a Bizottság tagja, képviselı Tóth József, a Bizottság tagja, képviselı dr. Iván László, külsı bizottsági tag dr. Mártonné Török Erzsébet, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, irodavezetıhelyettes dr. Balázs Éva, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, ügyintézı Bereznai Edit, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, ügyintézı Farkas Katalin, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, ügyintézı Bárány Beáta, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, ügyintézı dr. Kónyáné Rózsa Ágnes, Jegyzıi Iroda id. Boros Gyula, Polgármesteri Kabinet Kalmár Gábor, Polgármesteri Kabinet Farkas Edit, IKV Zrt. dr. Ványai Éva: Szeretettel köszöntöm a Bizottság tagjait, a Hivatal munkatársait. Az alábbi napirendet javaslom megtárgyalásra, zárt ülésen 1. napirend: Szociálisan rászorultak átmeneti elhelyezése, 2. napirend: Garzonelhelyezés meghosszabbítására irányuló kérelem, 3. napirend: Dr. Berend Anikó megbízási szerzıdésének módosítása. Nyílt ülésen 4. napirend: A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása, 5. napirend: Közcélú foglalkoztatás, 6. napirend: A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása, 7. napirend: A Fogyatékosügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása, 8. napirend: Az Egészségügyi alapellátást támogató keretre beérkezett pályázatok elbírálása. Van-e a napirenddel kapcsolatban kérdés, javaslat? Amennyiben más javaslat nincs, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Bizottság a napirendet egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-238/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda elıterjesztése alapján az alábbi napirendet fogadta el: 1. Szociálisan rászorultak átmeneti elhelyezése 2. Garzonelhelyezés meghosszabbítására irányuló kérelem
3. Dr. Berend Anikó megbízási szerzıdésének módosítása 4. A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása 5. Közcélú foglalkoztatás 6. A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása 7. A Fogyatékosügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása 8. Az Egészségügyi alapellátást támogató keretre beérkezett pályázatok elbírálása Errıl értesítést kap: Tisztségviselık, Jegyzı, Kabinet, Jegyzıi Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda. Dr. Ványai Éva: Az 1-3. napirendi pontok tárgyalása következik zárt ülésen. 4. napirend: A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása dr. Ványai Éva: Következik A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztés megtárgyalása. Jelezném a Bizottságnak, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı táblázatban az 51. sorszámon szereplı pályázó megnevezése helyesen a következı: Szegedi Evangélikus Egyházközség Közösségi Háza Evangélikus Idısek Klubja. Az Idısügyi Tanács javaslata alapján több mint 5 millió forintot kerülne felhasználásra az elsı félévben. A pályázati kiírás alapján amennyiben a pályázó pályázati célként nyugdíjas közösség programjának megvalósítására nyújt be pályázatot a megállapítható támogatási összeg felsı határa 50 eft, ettıl magasabb támogatási összeg akkor állapítható meg, ha a nyugdíjas közösség bírósági nyilvántartásba vétele folyamatban van. Az Idısügyi Tanács a 22., 47. sorszámú pályázók esetében 50 eft-tól magasabb összegő támogatást javasolt. Javaslom, hogy ezekben az esetekben a támogatás összegét csökkentsük 50 eft-ra, a levett összegek átkerülnek a második félévre. A 37. sorszám alatt szerepel a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei e, mely szervezetnek az Idısügyi Tanács 50 eft összegő támogatást javasolt. Az azonban a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretnél és a Fogyatékosügyi keretnél is 50 eft-nál nagyobb összegő támogatással került elıterjesztésre, ezért a pályázat elutasítását javaslom az Idısügyi keretbıl, mivel egy pályázó a tárgyévben pályázat útján maximum 2 támogatási keretbıl kaphat támogatást. A Szegedi Evangélikus Egyházközség Közösségi Háza Evangélikus Idısek Klubjának adószáma megegyezik a Szegedi Evangélikus Egyházközség adószámával, ezért felkérem az Irodát, hogy nyilatkoztassa a pályázót, hogy hány keretbıl kapott támogatást. A 47. sorszámon szereplı pályázó visszavonta a kérelmét. Kérem, aki az elhangzottakkal egyetért az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság az elhangzottakat egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta.
Kérem, aki az elhangzottak figyelembevételével elfogadja a támogatásban részesített szervezetek listáját az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a javaslatokat egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-243/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44432-57/2009. számú A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: 1. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság ezen határozat mellékletét képezı 2009. I. félévi Idısügyi keret nyertes pályázatai" címő táblázatban szereplı szervezetek részére megállapított támogatások kifizetését az Idısügyi keretbıl jóváhagyja. 2. A támogatott szervezetek részére a kiutalás a Támogatási szerzıdés" megkötését követıen az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján történik. 3. A támogatott szervezet köteles elszámolni a támogatás felhasználásáról 2010. január 31. napjáig, illetve idıponthoz kötıdı cél támogatása esetén a megvalósulástól számított 2 hónapon belül Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodán. 4. A Bizottság a polgármester útján felkéri a Közgazdasági Irodát, hogy az Önkormányzati intézmények, az önkormányzati gazdasági társaságok részére megítélt támogatásokat a költségvetés soron következı módosításakor jóváhagyásra terjessze elı. Errıl értesítést kapnak: Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a pályázó.
2009. I. félévi Idısügyi keret nyertes pályázatai 7332-243/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat melléklete 1. Pályázó neve Ezüst Évek Nyugdíjas Pályázó címe 6724 Szeged, Eszperantó u. 1. Nyugdíjas közösség neve Pályázat célja Az által szervezett programok, kirándulások megvalósítása Biz. által megítélt tám. (eft) 200 2. Pedagógusok Szakszervezete Szeged Városi és Körzeti Bizottsága 6725 Szeged, Szentháromság u. 2. Nyugdíjas Pedagógus Klub Az aktív idıskor fenntartását célzó programok szervezése, közösségteremtı tevékenység megszervezése a Nyugdíjas Pedagógus Klub által 75 3. Csongrád Megyei Könyvtárosok e 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Könyvtárosok Nyugdíjasok Klubja A Könyvtárosok Nyugdíjasok Klubja I. félévi programjainak, rendezvényeinek megvalósítása 50 4. Legyél a Barátom Nyugdíjas Klub 6724 Szeged, Eszperantó u. 1. - Klub kapcsolatépítése, kirándulás 100 5. Szegedi Amatır Alkotók Köre 6710 Szeged, Szúnyog u. 192. Nagyszülık és unokák által írt mesekönyv kiadása 35 6. Nyugdíjas Vidám Házasok e 6727 Szeged, Szántó K. J. u. 28. Nyugdíjas sportnap megrendezése 150 7. Tiszavirág Polgári Nyugdíjas 6723 Szeged, József A. sgt. 154. A. Fürdı-, kiállítás-, színházlátogatás 50 8. Életet az Éveknek Nyugdíjas Klubok Csongrád Megyei e 6727 Szeged, Benczúr Gy. u. 30. Közösségi programok megvalósítása 50 9. Petıfi Telepi Szépkorúak Nyugdíjas Közhasznú e 6727 Szeged, Benczúr Gy. u. 30. Klub programjainak megvalósítása, kulturális programokon való részvétel elısegítése 150 10. Délikert Kulturális 6710 Szeged, Kapisztrán u. 50. Szentmihályi Nyugdíjas Klub 1848-49-es szabadságharc hısei emléke elıtti tisztelgés 150
11. 12. 13. 14. Pályázó neve Bécsi Körúti Nyugdíjas Klub Petıfi Sándor Mővelıdési Ház Ezüstkanál Nyugdíjas Társasági, Környezet és Természetvédelmi Szegedi Bajtársi Klub Közhasznú Szervezet Pályázó címe 6722 Szeged, Bécsi krt. 7. 6791 Szeged, Negyvennyolcas u. 12. 6723 Szeged, Erdı u. 3. 6720 Szeged, Victor H. u. 6. Nyugdíjas közösség neve --- Alkony Nyugdíjas Klub ----------- Pályázat célja Klub szociális kulturális tevékenységének támogatása Alkony Nyugdíjas Klub kirándulásai Tavaszi, nyári jeles napok megtartása a magyar népi kultúrában Közösségteremtı, hagyományápoló, szervezett programok Biz. által megítélt tám. (eft) 100 50 50 200 15. 16. 17. 18. Szegedi Nyugdíjasok e Medicina 2008. Nyugdíjas Klub Vidám Emberek 2008. Nyugdíjas Klub Szeged Felsıvárosi Virágzó Nefelejcs Nyugdíjas Klub 6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 6724 Szeged, Eszperantó u. 1. 6723 Szeged, Vajda u. 22/A. 6723 Szeged, Római krt. 33. I. 1. - - - ----------- Az 20 éves fennállásának megünneplése Aggtelek-Jósvafıi kirándulás, mőködési költségek Rekreációs torna szervezésének folytatása, kirándulás Táj és város ismeretünk bıvítése hazánk fejlıdésérıl a XXI. században 200 100 125 200 19. Kereskedelmi Alkalmazottak Nyugdíjas Klubja 6723 Szeged, Őrhajós u. 8/A. --- Szociális, kulturális és közösségi tevékenység 75 20. Segíthetünk? Mentálhigiénés Prevenciós Munkát Végzı Segítık e 6757 Szeged, Napraforgó u. 42. Szegedi Daloló Nyugdíjasok Klubja A Szegedi Daloló Nyugdíjasok Klubja (énekkar) eszközköltsége 50 21. Segíthetünk? Mentálhigiénés Prevenciós Munkát Végzı Segítık e 6757 Szeged, Napraforgó u. 42. Utánfutó vásárlása 50 22. Segíthetünk? Mentálhigiénés Prevenciós Munkát Végzı Segítık e 6757 Szeged, Napraforgó u. 42. Nyugdíjas Egérpadtársak Szervezete Nyugdíjas Egérpadtársak Szervezete által szervezett programok megvalósítása 45
23. Pályázó neve Vám- és Pénzügyırség Nyugdíjasainak Országos Szövetsége Pályázó címe 1093 Budapest, Mátyás u. 16. Nyugdíjas közösség neve Pályázat célja A Szegedi Klub programjainak megvalósítása Biz. által megítélt tám. (eft) 100 24. Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége 1087 Budapest, Kerepesi út 29. B. VII. ép. A - Szegedi Tagszervezete kulturális és egészségmegırzı programjainak megvalósítása 75 25. Jóbarátság Nyugdíjas Közhasznú 6728 Szeged, Hídverı u. 9. Nyugdíjasok kirándulásához busz- és szállásköltség biztosítása 150 26. Szıregi Sárgarózsa Hagyományırzı Népdalkör 6771 Szeged, Temesvári u. 6. Szıregi Nyugdíjas Klub Szıregi Nyugdíjas Klub idıseinek életminıségének és élethelyzetének javítása 100 27. Délikert Kulturális 6710 Szeged, Kapisztrán u. 50. Gyálaréti İszirózsa Nyugdíjas Klub Gyálaréti İszirózsa Nyugdíjas Klub közös rendezvényeinek támogatása 75 28. Rendırségi Nyugdíjasok Csongrád Megyei e 6720 Szeged, Tisza L. krt. 10. Magyar Veterán Repülık Szövetsége v. Csapó Béla Szegedi Tagszervezete A Magyar Veterán Repülık Szövetsége v. Csapó Béla Szegedi Tagszervezete mőködési támogatása 50 29. Rendırségi Nyugdíjasok Csongrád Megyei e 6720 Szeged, Tisza L. krt. 10. --- Az mőködési támogatása 190 30. Magyarnótaszerzık és Énekesek Délmagyarországi e 6720 Szeged, Dózsa Gy. u. 5. --- Nyugdíjasoknak mősorszolgáltatás 200 31. Postások Szegedi Nyugdíjas e 6720 Szeged Tisza L. krt. 45. Lev. cím: 6753 Szeged, Beszterce u. 31. Közösség fejlesztés, egészség megırzése, szolidaritás fenntartása 150 32. Postások Szegedi Nyugdíjas e 6720 Szeged Tisza L. krt. 45. Rókusi Nyugdíjas Klub Szeged Rókusi Nyugdíjas Klub Szeged közösségépítı programjainak megvalósítása 80
33. Pályázó neve Makkosházi Nyugdíjas Pályázó címe 6723 Szeged, Ortutay u. 3. Lev. cím: 6723 Szeged, Lomnici u. 39/B. Nyugdíjas közösség neve Pályázat célja 2009. I. félévi programok megvalósítása Biz. által megítélt tám. (eft) 110 34. Szeged-Csanádi Egyházmegye Szeged - Tarjánvárosi Római Katolikus Plébánia 6723 Szeged, Tátra tér 5. Nyugdíjas Szeretetközösség A Szeretetközösség közösségépítı programjainak támogatása 50 35. Bálint Sándor Mővelıdési Ház 6726 Szeged, Temesvári krt. 42. Szegedi Nyugdíjas Kertbarátkör A Szegedi Nyugdíjas Kertbarátkör 2009. I. félévi programjainak támogatása 80 36. Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség 6720 Szeged, Kárász u. 15. Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség Asszonyköre Asszonykör I. félévi mőködési költsége és új kulturális programok szervezései 50 37. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 6721 Szeged, Bárka u. 6. B. Belvárosi Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub Belvárosi Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub közösségi életének megtartása, kiszélesítése, programok, kirándulások szervezése 95 38. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 6721 Szeged, Bárka u. 6. B. Kiskundorozsmai Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub Kiskundorozsmai Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub közösségi életének megtartása, kiszélesítése, programok, kirándulások szervezése 75 39. Szegedi Pedagógus Fáklya Természetbarát Közhasznú 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 16. Lev. cím:6723 Szeged, Bihari u. 14/A. Természeti értékeink felfedezése, nosztalgikus felelevenítése 125 40. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 6722 Szeged, Bartók tér 4. Országos Szövetsége Szeged Városi Szervezetének éves hagyományırzı programjának megszervezése, lebonyolítása idıs hallássérült tagjainak számára 50
41. 42. Pályázó neve Szeged Megyei Jogú Város Nyugdíjas e Délikert Kulturális Pályázó címe 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 6710 Szeged, Kapisztrán u. 50. Nyugdíjas közösség neve Kecskési Nyugdíjas Klub Pályázat célja Mőködési költségek, egyesületek közötti kapcsolattartás, kulturális rendezvények, közösségi programok szervezése Kecskési Nyugdíjas Klub tagjai szabadidejének hasznos eltöltésére programok szervezése Biz. által megítélt tám. (eft) 200 120 43. Jóbarátság Nyugdíjas Közhasznú 44. Nyugalmazott Igazgatók e 45. 46. 47. 48. Szeged, Kálvin téri Református Egyházközség Szenior Fittness Szegedi Evangélikus Egyházközség Közösségi Háza Evangélikus Idısek Klubja Szegedi Felsıvárosiak Civil e 6728 Szeged, Hídverı u. 9. 621 Szeged, József A. sgt. 3. Lev. Cím: 6722 Szeged, Gutenberg u. 31. 6721 Szeged, Kálvin tér 2. 6723 Szeged, Szamos u. 2. II/6. Lev. cím: 6753 Szeged, Berettyó u. 13. 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5. 6723 Szeged, Pille u. 24. V. 14. MEDOSZ Nyugdíjas Klub Szeged, Kálvin téri Református Gyülekezeti Nıszövetség Kulturális Közösség Erısítését Segítı Baráti összejövetelek lebonyolításához Az mőködése, Évkönyv megjelentetése Szeged, Kálvin téri Református Gyülekezeti Nıszövetség Közösségi programjainak szervezése és kapcsolattartás A szervezet mőködésének és programjainak megvalósítása Szegedi Evangélikus Egyházközség Közösségi Háza Evangélikus Idısek Klubjában az idıs emberek élethelyzetét, életminıségét javító programok szervezése A SZÖFCE Piros Rózsa Nyugdíjas népdalkör mőködésére és a SZÖFCE Klub mőködésére 50 120 50 70 50 50 49. Szegedi Hóvirág Nyugdíjas Népdalkör Közhasznú 6729 Szeged, Óbébai u. 3. Öntevékeny, amatır mővészeti csoport tevékenységéhez, fenntartásához támogatás 75
50. 51. Pályázó neve Tápai Hagyományırzı Tápai Hagyományırzı Pályázó címe 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 20-22. 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 20-22. Nyugdíjas közösség neve Tápéi Nyugdíjas Klub Pályázat célja Cucorka járás Tápén, Négy Tájegység Népdalai Találkozó, Meghívásos vendégszereplések Tápéi Nyugdíjas Klub Anyák napi megemlékezés, országjárás Biz. által megítélt tám. (eft) Összesen: 5.085 200 40
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Krisztusban Hívı Nazarénus Gyülekezet Idısek Otthona pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-244/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44432-57/2009. számú A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Krisztusban Hívı Nazarénus Gyülekezet Idısek Otthona (6725 Szeged, Ybl Miklós u. 4.) 2009. I. félévi Idısügyi keretre beadott Az idısek életminıségét javító programok szervezése tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa Krisztusban Hívı Nazarénus Gyülekezet Idısek Otthona (6725 Szeged, Ybl Miklós u. 4.). dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-245/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44432-57/2009. számú A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (6726 Szeged, Csanádi u. 9.) 2009. I. félévi Idısügyi keretre beadott A Szegedi Csoport mőködési költségeinek támogatása tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (6726 Szeged, Csanádi u. 9.).
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei e pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-246/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44432-57/2009. számú A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei e (6725 Szeged, Petıfi sgt. 75.) 2009. I. félévi Idısügyi keretre beadott Szeged Városi Csoport egészségügyi tárgyú elıadásainak és közösségteremtı programjainak szervezése tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei e (6725 Szeged, Petıfi sgt. 75.). dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Szegedi Felsıvárosiak Civil e pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-247/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44432-57/2009. számú A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Szegedi Felsıvárosiak Civil e (6723 Szeged, Pille u. 24. V. 14.) 2009. I. félévi Idısügyi keretre beadott Mentális egészségmegırzı elıadások nyugdíjasok részére és a Revitál Nyugdíjas Klub mőködési kiadásaira tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Szegedi Felsıvárosiak Civil e (6723 Szeged, Pille u. 24. V. 14.) Dr. Ványai Éva: Kérem, aki tudomásul veszi, hogy a Klebersberg-telepi Harangláb Nyugdíjas Klub pályázati programja visszavonásra került az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta.
7332-248/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44432-57/2009. számú A 2009. I. félévi Idısügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság tudomásul veszi, hogy a Klebersberg-telepi Harangláb Nyugdíjas Klub pályázati programja visszavonásra került. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Klebersberg-telepi Harangláb Nyugdíjas Klub (6720 Szeged, Feketesas u. 23. I. 1.) 5. napirend: Közcélú foglalkoztatás dr. Ványai Éva: Kérem, aki az elıterjesztés határozati javaslatával egyetért az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-249/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda 01/963-39/2009. iktatószámú elıterjesztését megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta. A Bizottság a 7332-9/2009. (I. 19.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat 2. sz. mellékletét képezı megállapodás szövegét, továbbá a 7332-35/2009. (II. 11.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat 1. sz. mellékletét képezı közcélú foglalkoztatásban résztvevı intézmények, szervezetek listáját hatályon kívül helyezi. Errıl értesítést kapnak: Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Kabinet, Jegyzıi Iroda, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda. 6. napirend: A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása dr. Ványai Éva: Következik A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztés megtárgyalása. Emlékeztetıül összefoglalnám a fıbb szabályokat, melyek a
pályázati kiírás alapján a következık: egy pályázó a tárgyévben pályázat útján maximum 2 támogatási keretbıl kaphat támogatást. Alapítvány nem részesülhet támogatásban. A Keretre egy pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújthat be. Illetve azok a pályázók, akik jelentısebb összegő támogatással kerültek elıterjesztésre a Fogyatékosügyi keret esetében nem kerültek itt javaslattal elıterjesztésre. Az elıterjesztésben szereplı adatokat összefoglalnám és ismertetném azokat a pályázókat, akik az elıbb említett indokok miatt nem részesülhetnek támogatásban. Nem részesülne támogatásban a Humán Szolgáltató Központ 4., 6. és 18. számon beadott pályázata, mivel több pályázatot nyújtott be. A 16. sorszámon szereplı pályázó visszavonta a kérelmét. A Fogyatékosügyi keretbıl részesülne jelentısebb támogatásban a következı sorszámú pályázók: 17., 19., 29. Alapítványként nem részesülhetnek támogatásban a következı sorszámú pályázók: 22., 26. Farkas Katalin: Az Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete 100 eft-os javaslattal került itt elıterjesztésre. A Szervezet az Ifjúsági keretbıl már részesült támogatásba, illetve a Fogyatékosügyi keretnél is magasabb összegő támogatási javaslattal van elıterjesztve. dr. Ványai Éva: A fentiekre tekintettel javaslatot szeretnék tenni a fennmaradó 100 eft felosztására. A Támasz részesülne még 50 eft-tal több támogatásban, illetve Együtt a Romákért is kapnak még plusz 50 eft támogatást. Kalmár Gábor: Tájékozatni szeretném a Bizottságot arról, hogy a 23. sorszámon szereplı pályázóval, az Alsóvárosi Rk. Plébánia Hivatallal együttmőködési megállapodást kötött az önkormányzat, így nem részesülhetnek itt támogatásban. dr. Ványai Éva: Javaslatot szeretnék kérni az így fennmaradó 100 eft felosztására. Farkas Katalin: Javasolnám, hogy a 9. sorszámon szereplı pályázó részesüljön a fennmaradó összegbıl. dr. Ványai Éva: Kérem, aki egyetért azzal, hogy a 9. sorszám alatt található pályázó (SZMJVÖ Bölcsıdéi) pályázati támogatását emeljük meg 50 eft-tal az jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. Tóth Károly: Javaslom, hogy a 31. sorszámon szereplı Intermmezo Közhasznú támogatását emeljük meg a fennmaradó 50 e Ft-tal. dr. Ványai Éva: Kérem, aki egyetért azzal, hogy a 31. sorszám alatt található pályázó támogatását az elıterjesztéshez szereplı összeghez képest emeljük meg 50 eft-tal az jelezze. Megállapítom, hogy a javaslatot a Bizottság egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. Tóth Károly: Javaslom, hogy attól a szervezettıl, amelyik 3 keretbıl is részesült támogatásban kérjünk nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy melyik keretbıl kívánja felvenni a támogatást. Most ítéljük meg részére a 100 eft támogatást. dr. Ványai Éva: Kérem, aki az elhangzott javaslatával egyetért az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a javaslatot a Bizottság egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. Kérem, aki az elhangzottak figyelembevételével elfogadja a támogatásban részesített szervezetek listáját az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a javaslatokat egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta.
7332-250/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: 1. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság ezen határozat mellékletét képezı 2009. évi Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret nyertes pályázatai" címő táblázatban szereplı szervezetek részére megállapított támogatások kifizetését a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretbıl jóváhagyja. 2. A támogatott szervezetek részére a kiutalás a Támogatási szerzıdés" megkötését követıen az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján történik. 3. A támogatott szervezet köteles elszámolni a támogatás felhasználásáról 2010. január 31. napjáig, illetve idıponthoz kötıdı cél támogatása esetén a megvalósulástól számított 2 hónapon belül Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodán. 4. A Bizottság a polgármester útján felkéri a Közgazdasági Irodát, hogy az Önkormányzati intézmények, az önkormányzati gazdasági társaságok részére megítélt támogatásokat a költségvetés soron következı módosításakor jóváhagyásra terjessze elı. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a pályázó.
7332-250/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. határozat mellékletet 2009. évi Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret nyertes pályázatai Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya 1. Publikátor 2. 3. Botond Szabadidı és Sportegyesület Szegedi Mozgássérültek Alternatív e 6723 Szeged, Hajlat u. 2.A. 6721 Szeged, Maros u. 36. III.8. Lev. Cím: 6772 Deszk, Alkotmány u. 17. 6725 Szeged, Veresács u. 17.B. A Szívtárs párkapcsolati magazin webportáljának mőködtetése, fejlesztése, a 2009. évi cikk és képanyagának internetes feldolgozása és megjelenítése Komplex családsegítı program, Down szindrómás gyerekek szüleinek, nagyszüleinek, ép testvéreknek, többféle formában Biz. által megítélt tám. (eft) Kifizetés ütemezése negyedéves bontásban 200 IV. negyedév 150 I-II. negyedév Mindenki Karácsonya 250 IV. negyedév 4. Szegedi Korai Fejlesztı, Gondozó, Integrációs és Gyógypedagógiai Módszertani Központ (Odú Fejlesztı Központ) 6723 Szeged, Gáspár Z. u. 1. Csak a beszéd késik? 0-6 éves, halmozottan hátrányos helyzető gyermekek felkutatása és szőrése, a Biztos Kezdet programhoz kapcsolódva, projekt folytatása 150 I-II. negyedév 5. SZMJVÖ Bölcsıdéi 6. Támasz 7. 8. 9. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei e (Szeged Városi csoport) SZMJVÖ dr. Waltner Károly Otthon Fiú Speciális Gyermekotthon Fészek" Nagycsaládosok Szegedi e 6724 Szeged, Párizsi krt. 27. 6721 Szeged, Bocskai u. 9. 6725 Szeged, Petıfi sgt. 75. 6726 Szeged, Szıregi út 80. 6724 Szeged, Nyitra u. 15. Szentmihályi Bölcsıde épülethomlokzatának felújítása a Bölcsıde fennállásának 50. évfordulójára Pszichiátriai betegségben szenvedı szegedi polgárok részére pszicho-szociális fejlesztı, felzárkóztató, prevenciós és rehabilitációs program, a társadalmi integritás, munkába helyezkedés érdekében A szegedi csoport 2009. évi rendezvényei Bőnmegelızési Napok 2009. disszociális serdülık számára Szabadidıs sporttábor, családi karácsony 300 I-II. negyedév 220 III. negyedév 100 IV. negyedév 200 I-II. negyedév 320 I-II. negyedév 10. Élı Víz Családok e 6723 Szeged, Honvéd tér 1. Szociálisan hátrányos helyzető gyermekek, csonka családok Karácsonya 120 IV. negyedév
11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya SZKTT Humán Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Központ Egyensúly Közhasznú Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei e Szeged-Csanád Egyházmegyei Karitász Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete SZITI Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Kulturális és Mentálhigiénés Pro Nivo Oktatási, Sport és Szabadidı INTERMEZZO Közhasznú Együtt a Romákért Ételallergia Regionális Közhasznú 6723 Szeged, Sás u. 2. 6723 Szeged, Hóbiárt basa u. 14-16. 6721 Szeged, Bocskai u. 11. 6722 Szeged, Jósika u. 34. 6721 Szeged, Teleki u. 3. 6720 Szeged, Dózsa Gy. u. 5. 6724 Szeged, Árvíz u. 54. 6724 Szeged, Pulcz u. 5. 6724 Szeged, Tavasz u. 4. I/3. 6725 Szeged, Remény u. 46. Szegedi nehezebb sorsú gyermekek nyári táboroztatása Biz. által megítélt tám. (eft) Kifizetés ütemezése negyedéves bontásban 300 I-II. negyedév Szegedi Születés Fesztivál 250 III. negyedév Kirándulás, i Karácsony, Fehér Bot Napi rendezvények II. Nyári napközis vándortábor megvalósítása Szegeden, karitász-csoportok által A változás és állandóság ösvényén járunk A Szervezet dolgozóinak csapatépítı tréning megtartása V. SZITI Aktív Nap értékteremtı program gyerekeknek Éld és élvezd az életet - Egészségmegırzı és szabadidıs nap hátrányos helyzető emberek számára az szervezésében Hátrányos helyzető gyermekek szocializációját elısegítı, közösségi együttélési szabályokat elsajátító fejlesztı komplex program A gyermekek szocializációjának elısegítése, készségek, képességek fejlesztése a Cserepes soron, és Móravárosban Tanácsadó és információs szolgálat mőködtetéseesélyteremtés érdekében az ételallergiában érintetteknek Összesen: 3.967 100 III. negyedév 200 I-II. negyedév 100 IV. negyedév 300 I-II. negyedév 90 III. negyedév 310 III. negyedév 200 IV. negyedév 207 IV. negyedév
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Totem Alkotó Mőhely pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-251/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Totem Alkotó Mőhely (6722 Szeged, Petıfi sgt. 23.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Rehabilitáció, aktív élet a mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatásához szükséges alapanyagok megvásárlásához tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Totem Alkotó Mőhely (6722 Szeged, Petıfi sgt. 23.). dr. Ványai Éva: Kérem, aki az SZKTT Humán Szolgáltató Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-252/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a SZKTT Humán Szolgáltató Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye (6724 Szeged, Kálvária tér 8.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Mini Hifi torony, Karaoke, konverter berendezés vásárlása tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a SZKTT Humán Szolgáltató Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye (6724 Szeged, Kálvária tér 8.)
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a József Attila Általános és Szakiskola pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-253/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a József Attila Általános és Szakiskola (6723 Szeged, Gyík u. 3.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Hátrányos helyzető gyermekek támogatása tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a József Attila Általános és Szakiskola (6723 Szeged, Gyík u. 3.) Dr. Ványai Éva: Kérem, aki az SZKTT Humán Szolgáltató Központ Tabán Családsegítı Közösségi Ház és Dél-alföldi Regionális Módszertani Családsegítı Szolgálat pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-254/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a SZKTT Humán Szolgáltató Központ Tabán Családsegítı Közösségi Ház és Délalföldi Regionális Módszertani Családsegítı Szolgálat (6723 Szeged, Kereszttöltés u. 13.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Feszültségoldó közösségi tevékenységek szervezése (prevenciós program szenvedélybetegségben érintett pszichés betegek részére) tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a SZKTT Humán Szolgáltató Központ Tabán Családsegítı Közösségi Ház és Dél-alföldi Regionális Módszertani Családsegítı Szolgálat (6723 Szeged, Kereszttöltés u. 13.)
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Lélek Ismeret Közhasznú Alapítvány pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-255/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Lélek Ismeret Közhasznú Alapítvány (6726 Szeged, Hargitai u. 49/B. III/9.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott A Neuropszichiátriai Rehabilitációs Osztályon a betegek mozgásterápiás foglalkoztatásának bıvítése és folyamatosságának biztosítás tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Lélek Ismeret Közhasznú Alapítvány (6726 Szeged, Hargitai u. 49/B. III/9.) dr. Ványai Éva: Kérem, aki az Integritás Közhasznú pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-256/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság az Integritás Közhasznú (6724 Szeged, Pulz u. 1.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Mentális betegséggel élık szocializációjának társadalmi reintegrációjának támogatása tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa az Integritás Közhasznú (6724 Szeged, Pulz u. 1.)
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a SZKTT Humán Szolgáltató Központ Hajléktalanok Átmeneti Szállása pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-257/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság az SZKTT Humán Szolgáltató Központ Hajléktalanok Átmeneti Szállása (6723 Szeged, Sás u. 2.) Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Szociális prevenciós és rehabilitációs programok tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a SZKTT Humán Szolgáltató Központ Hajléktalanok Átmeneti Szállása (6723 Szeged, Sás u. 2.) dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Halmozottan Sérültek Csongrád Megyei Szülıszövetsége pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-258/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Halmozottan Sérültek Csongrád Megyei Szülıszövetsége (6791 Szeged, Széksósi út 8.) Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Szülıi klub Személyiségfejlesztı tréning szülıknek tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Halmozottan Sérültek Csongrád Megyei Szülıszövetsége (6791 Szeged, Széksósi út 8.)
dr. Ványai Éva: Kérem, aki az Ágota Alapítvány pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-259/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság az Ágota Alapítvány (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29.) Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott XIII. Ágota Tábor Állami gondozott fiatalok országos találkozója tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa az Ágota Alapítvány (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29.) dr. Ványai Éva: Kérem, aki az Alsóvárosi Rk. Plébánia Hivatal pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-260/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság az Alsóvárosi Rk. Plébánia Hivatal (6725 Szeged, Mátyás tér 26.) Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Együtt a hátrányos helyzető családokért Vidám Családi Nap a Mátyás téren tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa az az Alsóvárosi Rk. Plébánia Hivatal (Alsóvárosi Ferences Plébánia) (6725 Szeged, Mátyás tér 26.)
dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Tarján Városi Élı Közösség Alapítvány pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-261/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Tarján Városi Élı Közösség Alapítvány (6723 Szeged, Tátra tér 5.) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Hátrányos helyzető külvárosi gyermekek tematikus tábora Gálosfán tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Tarján Városi Élı Közösség Alapítvány (6723 Szeged, Tátra tér 5.) dr. Ványai Éva: Kérem, aki a Szivárvány Autizmus pályázati úton történı támogatásának elutasítását elfogadja az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-262/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság a Szivárvány Autizmus (6724 Szeged, Csongrádi sgt. 114. IV/20.) Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beadott Autizmus Mőhely-Információ- és tapasztalatcsere szülık-szakemberek között tárgyú pályázatát nem támogatja. A határozat az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján került meghozatalra. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Szivárvány Autizmus (6724 Szeged, Csongrádi sgt. 114. IV/20.)
dr. Ványai Éva: Kérem, aki tudomásul veszi, hogy a Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség pályázati programja visszavonásra került az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a határozati javaslatot egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. 7332-263/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/44367-35/2009. számú A Szociális, Gyermek és Családvédelmi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: A Bizottság tudomásul veszi, hogy a Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség pályázati programja visszavonásra került. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség (6720 Szeged, Kárász u. 15.) 7. napirend: A Fogyatékosügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása dr. Ványai Éva: A Fogyatékosügyi Fórum elızetesen már véleményezte a beadott pályázatokat. A 20. sorszámon szereplı pályázó tevékenységét a Fogyatékosügyi Fórum tagjai nem ismerték, ezért nem javasoltak számára támogatást. Továbbá nem részesülhet támogatásban a 15. sorszámú pályázó, mivel alapítványok nem támogathatók. Farkas Katalin. Tájékoztatni szeretném a Bizottságot, hogy a 8. sorszámon szereplı Támasz, illetve a 22. sorszámon szereplı Ételallergia Regionális Közhasznú másik két keretbıl részesült támogatásban. Tóth Károly: Javaslom, hogy mi ítéljük meg a támogatást és a két szervezet kérje a támogatás visszavonását az Ifjúsági keretnél és a Kulturális keretnél, mivel ott alacsonyabb összegő támogatásban részesülne. dr. Ványai Éva: Kérem, aki az elhangzottak figyelembevételével elfogadja a támogatásban részesített szervezetek listáját az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a javaslatokat egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta. Kérem, aki az elhangzottak figyelembevételével elfogadja a támogatásban részesített szervezetek listáját az kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a Bizottság a javaslatokat egyhangúlag (5 igen szavazattal) elfogadta.
7332-264/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. Iroda 01/42778-23/2009. számú A Fogyatékosügyi keretre beérkezett pályázatok elbírálása tárgyú elıterjesztését és az alábbi döntést hozta: 1. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság ezen határozat mellékletét képezı 2009. évi Fogyatékosügyi keret nyertes pályázatai" címő táblázatban szereplı szervezetek részére megállapított támogatások kifizetését a Fogyatékosügyi keretbıl jóváhagyja. 2. A támogatott szervezetek részére a kiutalás a Támogatási szerzıdés" megkötését követıen az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2009. (III. 03.) Kgy. rendelet 8. (1) és (4) bekezdése alapján történik. 3. A támogatott szervezet köteles elszámolni a támogatás felhasználásáról 2010. január 31. napjáig, illetve idıponthoz kötıdı cél támogatása esetén a megvalósulástól számított 2 hónapon belül Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodán. 4. A Bizottság a polgármester útján felkéri a Közgazdasági Irodát, hogy az Önkormányzati intézmények, az önkormányzati gazdasági társaságok részére megítélt támogatásokat a költségvetés soron következı módosításakor jóváhagyásra terjessze elı. Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Polgármesteri Kabinet, Közgazdasági Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a pályázó.
2009. évi Fogyatékosügyi keret nyertes pályázatai 7332-264/2009. (VI. 3.) Eü. Szoc. Biz. sz. 1. 2. 3. 4. 5. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Csakazért Sportegyesület József Attila Általános Iskola és Szakiskola Totem Alkotó Mőhely Botond Szabadidı és Sportegyesület SZKTT Humán Szolgáltató Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye 6723 Szeged, Vajda u. 20.A. 6723 Szeged, Gyík u. 3. 6722 Szeged, Petıfi sgt. 23. 6721 Szeged, Maros u. 36. III.8. 6724 Szeged, Kálvária tér 8. III. Verba László Nemzetközi Ülıröplabda Torna megrendezésének Kulturált Szabadidıs Program (Színházbérlet) Rehabilitáció, aktív élet a mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatásához szükséges alapanyagok megvásárlásához. III. Vízparti Down-party Sziksósfürdın Kirándulás Visegrád és környékére Biz. által megítélt tám. (eft) A kifizetés ütemezése negyedéves bontásban 100 III. negyedév 220 III. negyedév 300 I-II. negyedév 180 I-II. negyedév 162 III. negyedév 6. 7. dr. Altorjai István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézménye Szegedi Korai Fejlesztı, Gondozó, Integrációs és Gyógypedagógiai Módszertani Központ (Odú Fejlesztı Központ) 8. Támasz 9. Halmozottan Sérültek Csongrád Megyei Szülıszövetsége 6725 Szeged, Felhı u. 1.B. 6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6721 Szeged, Bocskai u. 9. 6791 Szeged, Széksósi u. 8. Halmozottan sérült gyermekek mozgásos rehabilitációjának és a társadalomba való beilleszkedésének elısegítése Lovasterápia biztosítása fogyatékkal élı gyermekek számára Gyógyító hangkristályok hangterápiás alkalmazások a dr. Waltner Károly Otthonban Kerámia foglalkozás megtartása 340 I-II. negyedév 320 I-II. negyedév 100 III. negyedév 180 III. negyedév
10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Siketek és Nagyothallók Országos Szervezete Szeged Városi Szövetsége Integritás Közhasznú SZMJVÖ dr. Waltner Károly Otthon Gyermekotthona Cöli Lisztérzékenyek Közhasznú e Mozgáskorlátozott ak Csongrád Megyei e (Szeged Városi csoport) Rákbetegek Országos Szövetsége Szegedi Ametiszt Klub Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei e Értelmi Fogyatékosok Csongrád megyei Érdekvédelmi Szervezete Szivárvány Autizmus 6722 Szeged, Bartók B. tér 4. 6724 Szeged, Pulz u. 1. Lev. Cím.: 6791 Szeged, Ocskó u. 12. 6723 Szeged, Bölcsıde u. 3. 6720 Szeged, Dózsa Gy. u. 5. lev.cím: 6757 Szeged, Zátony u. 11. 6725 Szeged, Petıfi sgt. 75. 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9. 6721 Szeged, Bocskai u. 11. 6720 Szeged, Teleki u. 3. 6724 Szeged, Csongrádi sgt. 114.IV.20. Hallássérültek Regionális Világnapjának megszervezése, lebonyolítása Társadalmi fórum, segítségnyújtás szervezése a pszichiátriai betegek iránti toleráns közösségi szemlélet, társadalmi beilleszkedése erısítése érdekében A Gyermekotthon belsı akadálymentesítése a fogyatékkal élı gyermekek életminıségének javítása érdekében VII. Szegedi Lisztérzékeny Nap Szegedi csoport infrastruktúrájának fejlesztése. Diabétesz szakosztály, országjáró szakosztály által szervezett Programok támogatása Az Ametiszt klub keretein belül mőködı mellmőtöttek egészségügyi állapotának karbantartása és fejlesztése. Fénymásoló gép vásárlása, Karácsonyi ünnepség megrendezése Egészségnapi rendezvények, Braille emléknap, Kerekasztal konferencia Nekem is megszületett a Megváltó Karácsonyi ünnepség megrendezése a szervezet számára Lovasterápia folyamatos biztosítása autizmussal élı személyek számára Biz. által megítélt tám. (eft) A kifizetés ütemezése negyedéves bontásban 200 III. negyedév 300 IV. negyedév 250 III. negyedév 300 I-II. negyedév 325 IV. negyedév 150 IV. negyedév 350 I-II. negyedév 350 IV. negyedév 290 I-II. negyedév