Beszámoló A Szervetlen Kémiai és Anyagtudományi Bizottság 2014 évi tevékenységéről

Hasonló dokumentumok
Beszámoló A Szervetlen Kémiai és Anyagtudományi Bizottság 2013 évi tevékenységéről

TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek

Fiatal Diplomások Fóruma

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

TDK Tájékoztató 2017 Területek, témák, lehetőségek

2010. Ph.D. (Anyagtudományok és technológiák tudományág), Nyugat Magyarországi Egyetem

A SZTE KDI képzési terve

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai

Az SZTE KDI képzési terve

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár

Dr. habil. Koltai László

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság évi tevékenységéről

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

TDK Tájékoztató 2016 Területek, témák, lehetőségek

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának május 25 i alakuló üléséről

Építészeti Tudományos Bizottság

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága október 01-én tartott üléséről

Beszámoló a Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai tudományos bizottság Tudományos Bizottság évi tevékenységéről

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, május 3-4.

Levelző tagozat Papírfeldolgozó szakirány (Sopron) Papírgyártó Differenciált szakmai ism. (min. 10 kredit) összesen: kredi t Típus

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz

Tudományos munkák jegyzéke (lezárva: november 25.)

Csomagolástechnológus szakirány Csomagolástechnológus *Műanyagfeldolgozás 3 4 B 2 1 é 4 Dr. Takács Áron *Szakmai kémiai ismeretek 3 4 B 2 1 v 4 Borbél

Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottság

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.

Jegyzőkönyv. Budapest, július Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Gépszerkezettani Tudományos Bizottság

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről

Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

MSc Mintatanterv Levelező tagozat Könnyűipari mérnök szak

/ /2011. JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és a Műszaki Informatikai Szak Habilitációs Bizottság és a Doktori Tanács május 26-i üléséről

Rektori tanácsterem. Tanácsülés helyszíne. Patai Boglárka. György. László. Dr. Becker Gábor. Tamás. Az ülést megnyitották 14:03:55

Descendants of Urbanus Benedek

A Kari Tanács január 26-i ülésének napirendjei és határozatai

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A BMF RKK évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

összesen 18 fő, ebből Ph.D. 3 fő, kandidátus 5 fő, MTA doktora 10 fő

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán

BME Természettudományi Kar, TDK TTK kari eredmények

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI BAJNOKSÁG (MEFOB)

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa

A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

A Kari Tanács január 12-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS

2017. november Emberközpontú tudomány

A BMF RKK évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Név Évjárat Engedély Egyesület

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Egyetemi-Főiskolai ORSZÁGOS és Budapest Bajnokság Országúti Egyéni időfutam verseny 2007

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

2004 Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Okleveles Könnyűipari Mérnök

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra felvettek névsora

A Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. Ösztöndíjasok

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

Megyei matematika verseny 2009.

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton

Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Konferencia felhívás

A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia április 25. PROGRAM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Átírás:

Beszámoló A Szervetlen Kémiai és Anyagtudományi Bizottság 2014 évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: Szervetlen Kémiai és Anyagtudományi Tudományos Bizottság 2. A tudományos bizottság tisztségviselői: Elnök: Dr. Pukánszky Béla Társelnök: Dr. Nyulászi László Titkár: Dr. Fekete Erika 3. A tudományos bizottság létszáma: 23 Akadémikus: 5 MTA doktora/tud.doktor: 12 Kandidátus: 3 PhD: 3 Állandó meghívott: 2 4. A tudományos bizottsághoz tartozó köztestületi tagok létszáma: 140 fő Akadémikus: 6 MTA doktora/tud. doktor: 24 Kandidátus: 44 PhD: 66 5. A tudományos bizottság albizottságai: Felületkémia és Nanoszerkezeti Munkabizottság Elnök: Dr. Berkó András Titkár: Dr. Sáfrány György Műanyag Munkabizottság Elnök: Dr. Fekete Erika Titkár: Dr. Renner Károly Természetes Polimerek Munkabizottság Elnök: Dr. Csiszár Emília Titkár: Dr. Rákosa Rita Szervetlen és Fémorganikus Kémiai Munkabizottság Elnök: Dr. Pasinszki Tibor Titkár: Dr. Kovács Ilona 6. A tudományos bizottság ülései (témái, előadói, határozatai, stb.): A Szervetlen Kémiai és Anyagtudományi Bizottság 2014-ben egy ülést tartott, amelyen a bizottság újjáalakulása volt napirenden. Az év folyamán három köztestületi tagfelvételi kérelemről döntött a Bizottság. Az újonnan felvett köztestületi tagok: Szaller Zsuzsanna Sebők Dániel Verebélyi Klára 1

Újjáalakuló ülés Időpont: 2014. november 25. Helyszín: MTA Nádor utcai irodaháza (Nádor utca 7), földszint 29-es előadóterem Napirend: A Bizottság új elnökének megválasztása Munkabizottságok működtetése A Bizottság új titkárának megválasztása Tagok választása a Doktori Bizottságba Tervek Határozatok: Joó Ferenc Nyulászi Lászlót javasolta elnöknek. Az elnök személyére további javaslat nem hangzott el. A tagság titkos szavazással egyhangúan elnöknek választotta Nyulászi Lászlót. Nyulászi László felvetette, hogy az eddigi munkabizottságokon kívül a Koordinációs Kémiai Munkabizottság is tartozhatna a SZKATB-hoz. Tóth Imre és Joó Ferenc véleménye szerint a Koordinációs Kémiai Munkabizottságot a Fizikai-kémiai Tudományos Bizottság hozta létre és tematikailag is odakapcsolódik, de szorgalmazni kell az együttműködést. Végül a Bizottság úgy döntött, hogy ugyanazokat a munkabizottságokat működteti tovább, amelyek eddig is a Bizottsághoz tartoztak. A Bizottság új elnöke Kovács Ilonát javasolta titkárnak. A tagság titkos szavazással döntött, 15 igennel és 1 tartózkodással a Bizottság Kovács Ilonát megválasztotta titkárnak. Joó Ferenc a következő tagokat javasolta a Doktori Bizottságba: Nyulászi László Bertóti Imre Kállay Mihály Tóth Imre Pukánszky Béla Zsuga Miklós (póttag) A tagokra további javaslat nem hangzott el, így a tagság titkos szavazással egyhangúan megválasztotta a jelölteket. Nyulászi László a jövőbeli tervek között javasolta - PhD hallgatók számára előadási lehetőség biztosítását, továbbá egy neves külföldi előadó meghívását, valamint - Egy az eredményes kutatások bemutatását szolgáló Fórum megtartását. Pukánszky Béla javasolta, hogy a fiatalok bemutatkozása továbbra is inkább a munkabizottsági üléseken történjen meg, továbbá azt is felvetette, hogy a Bizottsági rendezvényeket az interdiszciplinaritást szem előtt tartva rendezzék meg. Zsuga Miklós elmondta, hogy a korábbi Anyagtudományi és Technológiai Komplex Bizottság évente szervezett egy ilyen ülést. Ezeket célszerű vidéken is tartani, továbbá az időpontot úgy kell megválasztani, hogy ne ütközzön más rendezvényekkel. Nyulászi László felvetette, hogy a bizottsági üléseknek kapcsolódnia kell az akadémiai eseményekhez. 7. A tudományos bizottság albizottságainak ülései (témái, előadói, határozatai, stb.): A Felületkémia és Nanoszerkezeti Munkabizottság négy ülést tartott. A munkabizottság az ELFT Vákuumfizikai, és -technológiai és Alkalmazási Szakcsoporttal, az MTA Elektronikai Eszközök és Technológiák Bizottsággal és az MTA Katalízis Munkabizott- 2

sággal kialakult hagyományosan jó együttműködés keretében folytatta munkáját ez évben is. A közös rendezvények szervezése lehetővé tette a nagyobb látogatottság elérését és a művelt kutatási témákba történő kölcsönös betekintést. Üléseiket ebben az évben is Budapesten tartották. Tagjaik továbbra is aktív szervezői és résztvevői voltak rangos nemzetközi konferenciáknak. Kiemelkedő eredménynek számít, hogy a munkabizottság több tagja elnyerte az európai felülettudományi konferencia (ECOSS-33, 2017) rendezésének jogát. Több munkabizottsági tag részesült kiemelt hazai és nemzetközi elismerésben. A 2014-ben rendezett munkabizottsági ülések részletes programja: 2014. március 17. Előadói ülés, MTA TTK Budapest Gyulai József: Мegtette a Moore a kötelességét? Szilágyi Imre: A WO 3 szerkezetének és összetételének hatása fotokatalízisre és gázérzékelésre MTA-BME Műszaki Analitikai Kémiai Kutatócsoport Berkó András: Beszámoló a 2017-ben Magyarországra tervezett ECOSS konferencia előkészületeiről MTA-SZTE Reakciókinetikai és Felületkémiai Kutatócsoport 2014. május 20. Előadói ülés, MTA-TTK-MFA Budapest Szenti Imre, Deák László, Óvári László, Berkó András, Kónya Zoltán: Strukturális és kémiai változások atomi vastagságú ródium és fémoxid rétegekben adszorbeált gázok jelenlétében SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék MTA-SZTE Reakciókinetikai és Felületkémiai Kutatócsoport Farkas Arnold: Bór-nitrid vékonyréteg kialakítása és jellemzése egykristály felületen SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék Petrik Péter: Nanoszerkezetek optikai vizsgálata 2014. október 21. Előadói ülés, MTA TTK Budapest Barna Péter: Kristály-textúrák kialakulása vékonyrétegekben Berkó András: A törökországi ECOSS-30 tudományos értékelése, különös tekintettel az általunk is vizsgált ultravékony oxidrétegekkel kapcsolatos legfrissebb eredményekre MTA-SZTE Reakciókinetikai és Felületkémiai Kutatócsoport 2014. november 25. Előadói ülés, MTA-TTK-MFA, Budapest Vári Gábor, Óvári László, Kiss János, Kónya Zoltán: Kobalt és CeO2(111) felület kölcsönhatásának spektroszkópiai vizsgálata Agócs Emil: Optikai méréstechnika fejlesztése szervetlen és szerves nanoszerkezetek vizsgálatára Fodor Bálint: Fotonikus és félvezető szerkezetek polarimetriája Laborlátogatás, Petrik Péter: Fotonika Osztály 3

A Természetes Polimerek Munkabizottság az elmúlt évben két tudományos ülést tartott. A munkabizottság üléseit a Műanyag munkabizottsággal, illetve a PNYME Papíripari Szakosztállyal közösen szervezte. Az első ülésen egy PhD értekezés munkahelyi vitáját bonyolították le. Fiatal kollégáiknak idén is lehetőségük nyílt kutatási eredményeik bemutatására, novemberben a Magyar Tudomány Napja (Hónapja) alkalmából szervezett Fiatal Diplomások Fóruma rendezvényen. A 2014-ben rendezett munkabizottsági ülések részletes programja: 2014. május 14. (PhD értekezés munkahelyi vitája - a Műanyag Munkabizottsággal közösen, BME, Budapest Renkeczné Tátraaljai Dóra: Polietilén feldolgozási stabilizálása hagyományos és természetes antioxidánsokkal MTA TTK AKI Polimer Fizikai Kutatócsoport 2014. november 25. Fiatal Diplomások Fóruma - Óbudai Egyetem RKK Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézetével és a PNYME Papíripari Szakosztállyal közösen, Óbudai Egyetem, RKK, Budapest Szabó Gábor, Kun Dávid, Horváth Zsuzsanna, Pukánszky Béla: Mikromechanikai deformációs folyamatok ionomer/lignin keverékekben BME, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Fekete Tamás 1,2, Borsa Judit 2,3, Takács Erzsébet 1,3, Wojnárovits László 1 : Gammasugárzással térhálósított cellulóz alapú szuperabszorbensek tulajdonságainak módosítása térhálósító adagolásával 1 MTA, Energiatudományi Kutatóközpont, Sugárkémiai Laboratórium 2 BME, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék 3 Óbudai Egyetem, Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Kirschweng Balázs, Tuboly Virág, Imre Balázs: Természetes polimerek alkalmazása szövettenyésztésre szolgáló vázanyagok kialakításában BME, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Angeli Eliza 1, Szentgyörgyvölgyi Rozália 2, Klébert Szilvia 3 : Nedvességtartalom és mázréteg hatása a cellulóz alapú karton csomagolóanyagok oldószervisszatartó képességére 1 Óbudai Egyetem, Anyagtudományok és technológiák Doktori Iskola 2 3 MTA Anyag és Környezetkémiai Intézet Kenedi Szilvia: A hulladékfeldolgozási technológiai folyamat minőségügyi szabályozási rendszerének fejlesztése, és a vevői igények kompromisszumán alapuló gyártási paraméteroptimalizálás a Budafilter 94 Kft.-nél Lovász Márta: Termékbiztonsági audit alapján történő fejlesztések a MATRO Kft. adottságaival összhangban Dranka Mária: A kódolás megváltozott funkciói Berecz Anita: EPS hab nedvességtartalmának csökkentése, minőségfejlesztés a habüzemben Zvér Nóra: Mosogatógép tabletta adagolódoboz tervezése 4

A Műanyag Munkabizottság az elmúlt évben három tudományos ülést tartott. Az első, a Természetes Polimerek Munkabizottsággal közösen szervezett ülésen egy PhD értekezés munkahelyi vitáját bonyolították le. A második ülést a Termoanalitikai Munkabizottsággal közösen rendezték, és további két PhD értekezés munkahelyi vitáját tartották meg. Harmadik ülésükön Dr. Földes Enikőt, az MTA TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézetének profeszszor emeritusát köszöntötték 70. születésnapja alkalmából A 2014-ben rendezett munkabizottsági ülések részletes programja: 2014. május 14. PhD értekezés munkahelyi vitája - a Természetes Polimerek Munkabizottsággal közösen, BME, Budapest Renkeczné Tátraaljai Dóra: Polietilén feldolgozási stabilizálása hagyományos és természetes antioxidánsokkal MTA TTK AKI Polimer Fizikai Kutatócsoport 2014. május 21. PhD értekezések munkahelyi vitája - a Termoanalitikai Munkabizottsággal közösen, BME, Budapest Horváth Zsuzsanna: A molekulaszerkezet és tulajdonságok kapcsolata gócképzőt tartalmazó polipropilénben MTA TTK AKI Polimer Fizikai Kutatócsoport Gyarmati Benjámin Sándor: Redox- és ph-érzékeny poli(aszparaginsav) gélek: kémiai szerkezet és szabályozható válaszreakciók BME VBK Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék 2014. október 29. Dr. Földes Enikő köszöntése 70. születésnapja alkalmából, BME, Budapest Pukánszky Béla: Köszöntés BME VBK Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Wojnárovits László, Takács Erzsébet: Fiatalkori emlékek MTA Izotópkutató Intézet Orbánné Mester Ágnes: Polietilén stabilizálása az elmúlt évtizedekben a TVK-nál Szösszenetek dr. Földes Enikő polietilén területen végzett munkásságából TVK NYRt. Renkeczné Tátraaljai Dóra: TDK, diploma és doktori munka Földes Enikő irányításával - Szintetikus és természetes antioxidánsok alkalmazása polietilénben MTA TTK AKI Polimer Fizikai Kutatócsoport Szijjártó Gábor Pál: Modellkísérletek a foszforstabilizátorok hatásmechanizmusának tanulmányozására (diplomamunka) MTA TTK AKI A Szervetlen és Fémorganikus Kémiai Munkabizottság az elmúlt évben három tudományos ülést tartott. A munkabizottság első két ülésén meghívott külföldi előadók tartottak előadást. Harmadik alkalommal előadói napot tartottak, melyen szakmai előadások hangzottak el és sor került két PhD. értekezés munkahelyi vitájára is. A 2014-ben rendezett munkabizottsági ülések részletes programja: 2014. január. 30. Előadói ülés, BME, Budapest Prof. Shigeyoshi Inoue: Low-valent silicon compounds utilizing functional groups: synthesis, structure and reactivity TU Berlin 5

2014. január. 30. Előadói ülés, BME, Budapest Prof. Frank Uhlig: Molecular Group 14 Precursors for Novel Energy-related Materials TU Graz 2014. augusztus 29. Előadói nap és PhD házivédések, BME, Budapest Pasinszki Tibor: A munkabizottság újjáalakulásának megbeszélése Kégl Tamás: Diazoalkánok katalitikus aktiválásának vizsgálata kvantumkémiai módszerekkel. Pécsi Tudományegyetem, TTK, Szervetlen Kémia Tanszék Kelemen Zsolt, Nyulászi László: A λ 3 -P=C és a λ 5 -P=C kettős kötés összehasonlítása újonnan előállított vegyületekben BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Könczöl László: Gyenge kölcsönhatások által irányított reakciók vizsgálata (PhD házivédés) BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Krámos Balázs: Enzimkatalízis számítógépes modellezése P450 enzimekben (PhD házivédés) BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék 8. A tudományos bizottság 2014. évi legfontosabb rendezvényei rövid leírással: A bizottságnak 2014-ben nem volt rendezvénye. 9. A tudományos bizottság díjai: A bizottság 2014-ban nem adott ki díjat. 10. A tudományos bizottság tagjainak elismerései 2014-ban: Dr. Karger-Kocsis József: Gábor Dénes Díj Dr. Karger-Kocsis Józsefet felkérték a Vice Chancellor s Prestigious Seminar (Tshwane University of Technology, Pretoria, Dél-Afrika) előadójának Dr. Marosi György: Szent-Györgyi Albert Díj Dr. Fodor Csaba: Ifjúsági Polányi Mihály Díj DR. ALBERT LEVENTE: Szent-Györgyi Albert-díj DR. KOLTAI LÁSZLÓ: Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület Földi László-díj 11. A tudományos bizottság 2014. évi kiadványai: A bizottságnak 2014-ben nem volt kiadványa. 12. Egyéb A Műanyag munkabizottság akadémiai intézeti dolgozói (MTA TTK AKI) rendszeresen részt vesznek az oktatásban és a felsőoktatási intézményekben folyó doktori (PhD) képzésben. A munkabizottságok rendszeres kapcsolatban állnak más tudományos és oktatási intézményekkel: A Természetes Polimerek Munkabizottság hazai tudományos kapcsolatai: MTA Műanyag Munkabizottság NYME Fa- és Papíripari Technológiák Intézet NYME Kémiai Intézet MTESZ Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesülete 6

Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Főiskolai Kara BME Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék BME Szerves Kémia és Technológia Tanszék Papíripari Kutatóintézet Kft. MTA Növényvédelmi Kutatóintézet MTA TTK AKI A Felületkémia és Nanoszerkezeti Munkabizottság hazai tudományos kapcsolatai: ELFT Vákuumfizikai, -technológiai és Alkalmazásai Szakcsoportja MTA Elektronikai Eszközök és Technológiák Bizottság MTA Katalízis Munkabizottság A Műanyag Munkabizottság hazai tudományos kapcsolatai: MTA Természetes Polimerek Munkabizottság Magyar Gumiipari Szövetség Magyar Műanyagipari Szövetség Magyar Kémikusok Egyesülete Gumiipari Szakosztály BME Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék BME Szerves Kémia és Technológia Tanszék MTA TTK AKI, Polimer Kémiai Kutatócsoport MTA TTK AKI, Polimer Fizikai Kutatócsoport A bizottság tagjainak részvétele konferenciák, rendezvények szervezésében 2014-ben Szervező/ szervezésben közreműködő Lábár János Rendezvény International Conference on Design and Light Industry Technologies Rendezvény helye, időpontja Budapest 2014. november 19-20 Nyulászi László Berkó András Pécz Béla Sáfrán György Csík Attila CESTC 2014 - Central European Symposium on Theoretical Chemistry JVC-15 15th Joint Vacuum Conference Biró László Péter Graphene Week -2014 Nagybörzsöny 2014. szeptember 22-26 Bécs, Ausztria, 2014. június 15-20 Göteborg, Svédország, 2014 Június 23-27 Sáfrán György Barna Péter Móczó János Pukánszky Béla Renner Károly ICTF 16 International Conference on Thin Films ICTF 16 International Conference on Thin Films BiPoCo 2012, International Conference on Bio-based polymers and composites Dubrovnik, Horvátország 2014. október 13-16 Dubrovnik Horvátország 2014. október 13-16 Visegrád 2014. augusztus 22-24 7

13. 2015. évben tervezett tevékenységek, ha van ilyen Előadói ülések szervezése, melynek keretében a Bizottsághoz tartozó, kiemelkedő kutatási eredményekkel rendelkező kutatók mutatják be eredményeiket. Budapest, 2015. 02. 02. elnök.. titkár 8