Az Egyesület tevékenysége 1. szakasz. 3. szakasz



Hasonló dokumentumok
KOLIBRI NAGYCSALÁDOSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYÁT

ZENTAI HÁZITANÁCSOK ELNÖKEINEK EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. Célok, működési terület. 1. szakasz

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG PEDAGÓGUS EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYÁT. A célok megvalósulási területe

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉGI CSERKÉSZKÖRZET ALAPSZABÁLYÁT

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll.

SILA ŽIEN FEMINE FORTIS ERŐS NŐK POLGÁRI TÁRSULÁS ALAPSZABÁLYZATA

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Alapszabályzata I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A HISTORIAE Óbecsei Hagyományőrző és Történeti Társulat ALAPSZABÁLYA

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

A PHOENIX POLGÁRI TÁRSULÁS ALAPSZABÁLYA I.

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

A "POLYHOS" Polgári Társulás Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA

Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 2699 Szügy, Rákóczi út Tel: 35/

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya szeptember 12.

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

Alapszabályzat március

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

Csomádi Vállalkozói Inkubátorház és Innovációs Központ. Alapító Okirat és Működési Szabályzat

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer

Egyesületi alapszabály

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE

VAJDASÁGI MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG A L A P S Z A B Á L Y Á T. 1. szakasz

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés:

LUNDI MAGYAR KULTÚRFÓRUM ALAPSZABÁLYZATA

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva szept. 13.)

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, április 1.

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya

ALAPSZABÁLY ÉRVÉNYES: FEBRUÁR 1-TŐL

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET (TITKÁRI TANÁCS)

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL

BEM JÓZSEF LENGYEL KULTURÁLIS EGYESÜLET TÖBBSZÖR MODÓSÍTOTT ALAPSZABÁLYZATA

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata Az Osztályszövetség célja: 4.. Az Osztályszövetség tagja:

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

A MAGYAR GERMANISTÁK TÁRSASÁGÁNAK ALAPSZABÁLYA 2., MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Irányítótestület. Irányítótestületének Alapszabályzata. Alapszabályzat. 1. kiadás

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Postás Tagozat tagozati szabályzata

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia.

A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT augusztus 29.

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET Szenna, Bárdi u. 28.

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORANDUSZ ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALAPSZABÁLYA

Átírás:

Az egyesületekről szóló törvény 11. és 12. szakaszaival ( A Szerb Köztársaság Hivatalos Lapja, 51/09 szám), a 2014.04.04-én Törökbecsén megtartott alapító közgyűlésén a Vidékfejlesztési Akciós Csoport Polgári Egyesület elfogadta a következő ALAPSZABÁLYT Az Egyesület tevékenysége 1. szakasz A Vidékfejlesztési Akciós Csoport Vidékfejlesztési Akciós Csoport Polgári Egyesület (a további szövegben: Egyesület) határozatlan időre alapított pártoktól független, nem kormányzati nonprofit egyesület, melynek alapvető célja a vidéki elő emberek életkörülményeinek a javitása valmint az emberi és kisebbségi jogok megvalósításának elősegítése. 2. szakasz Az egyesület egyéb céljai: Hogy építse a vidéki területek identitását megőrző,hagyományos, kulturális és történelmi örökségen alapuló életmódot Hogy óvja, ápolja és népszerűsítse a vidék jelegzetes hagyományait, szokásit Hogy biztosítsa az információáramlást és a tudásátadás a haladást a fejlesztés a vidéki gazdaság, a helyi közösségek és a polgárok között Hogy fejlesse a szinergiát és a hálózatba csatlakozást valamennyi érdekelt között, akik érdeklődnek a hozzájárulnak a vidéki területek fejlődéséhez Hogy tervezze az elmaradott területek többpilléres fejlődést Hogy kihasználja és fejlessze a vidék potenciális lehetőségeit Hogy hozzájáruljon a hoszútávú és fenntartható fejlődéshez Hogy erősítése a pénzügyi és emberi erőforrásokkal a vidékfejlesztési projekteket Hogy felkészitse a vidéket, az ottani Akciós Csoportokat az uniós strukturális alapokra Hogy aktivan tevékenykedjen a vidéki az infrastruktúra, a környezetvédelem és a szociális, kulturális, gazdasági fejlesztés egyéb területén is Hogy segitse a vidék felzárkóztatását az oktatás területén 3. szakasz Az Egyesület a következő módon valósítja meg céljait: 1. az emberi és kisebbségi jogokra vonatkozó szakirodalom gyűjtése és rendszerezése, és emberi és kisebbségi jogi jogsértésekről való beszámolók készítése 2. kerekasztal beszélgetések, konferenciák, szemináriumok, tanácskozások szervezése 3. Olyan programok kidolgozása megvalósítása melyek összhangban vannak a célokkal(vidékfejlesztési fejlesztési stratégiák kidolgozása, falusi turizmus fejlesztése, hagyományőrzés, kulturális örökség megóvása, környezetvédelem ) 4. az európai integrációs folyamatok elősegítése, kisebbségi jogok vonatkozásában, a vidékfejlesztés vonatkozásában, kiemelve a szektorok közötti partnerség szükségességét 5. Segiti a regionális " bottom- up" megközelítést a mezőgazdaság, a turizmus és egyéb tevékenységeknél a vidéki területeken, tanácsadással és technikai segítségnyújtással előkészítésében és tervdokumentációk kidolgozásában 6. Kapcsolatos teremt, fejlesztési lehetőségeket biztosít, és információkat szerez a vidékfejlseztés érdekében 7. Együttműködik az oktatási intézményekkel,a helyi közösségekkel, az önkormányzati szervekkel a médiákkal a tudás és tapsztalat átadásban

8. Ösztönözzik a polgárok aktív részvételét atársadalomban, és támogatja a vidéki kisvállalkozásokat, kistermelőket, azok programait 9. Együttműködik más helyi, regionális, és nemzetközi egyesületekkel 10. Szakmai képzéseket szervezez, előadásokat, bemutatókat, és továbképző táborokat 11. Szakmai utazásokat szervez a tagoknak és azon polgároknak, valmint tanulóknak akik elfogadják az egyesület céljit 12. Rendezvényeket, fesztiválokat, és találkozókat, és gyermek valmint ifjőségi táborokat szervez amelyek a vidék hagyományainak, népszokásaiknak, régi mesterségeinek a megőrzésére irányulnak 13. A régi falusi szokások, hagyományok, kézműves termékek megóvása érdekében, a vidék fentartható fejlődése érdekében Honlapot készit, kiállitásokat szervez 14. Promóciós anyagokat, egyéb soktatási segédanyagokat nyomtatat 15. Humanitárius akciókat bonyolít le, a szociálisan veszélyeztetett polgárok helyzetének javítása céljából 16. Segíti a hátrányos helyzetben lévő gyerekeket az oktatásban (anyagi, szakami pedagóusi támogtással) 17. Együttműködik a közintézményekkel, szakmai egyesületekkel. Név és székhely 4. szakasz. Az egyesület neve: Vidékfejlesztési Akciós Csoport Az egyesület neve szerb nyelven: Akciona Grupa za Ruralni Razvoj Rövidített elnevezés : AGRR magyarul VACS Az Egyesület székhelye: Törökbecse,Munkás u.80 Az egyesület tevékenységét Szerbia területén végzi Az Egyesület tagságágának keletkezése és megszűnése 5. szakasz Az Egyesület tagjává annak céljait és Alapszabályát elfogadó nagykorú személyek válhatnak, amennyiben a tagságba való felvételre vonatkozó kérvényt nyújtanak át az Egyesület Elnökének. Az Egyesület tagjává történő felvételről a Közgyűlés dönt, és a döntéséről késlekedés nélkül értesíti a jelöltet. Az Egyesület tagja írásbeli bejelentéssel léphet ki az Egyesületből. A tagsági viszony megszűnhet, amennyiben a tag rendszeresen nem vesz részt az Egyesület tevékenységében, megsérti az alapszabály rendelkezéseit vagy az Egyesület tekintélyét. A tagsági viszony megszűnéséről szóló döntést a Közgyűlés hozza meg, az Elnök indokolt javaslata alapján. Az Egyesület minden tagnak biztosítja azt a lehetőségét, hogy válaszoljon a tagsági viszony megszűntetésére vonatkozó javaslat indokaira.

A tagok jogai, kötezettségei és felelőssége 6. szakasz Az egyesületi tag joga, hogy: 1) a többi taggal egyenrangúan részt vegyen az Egyesület céljainak megvalósításában, 2) az Egyesület Közgyűlésének ülésén közvetlenül részt vegyen a javaslattételi és döntéshozatali folyamatokban, 3) részt vegyen az Egyesület szerveinek megválasztásában, és az Egyesület szerveinek tagjává válasszák, 4) haladéktalan és teljes körű tájékoztatást kapjon az Egyesület munkájáról, tevékenységéről és terveiről. Az egyesületi tag kötelezettsége, hogy: 1) aktívan hozzájáruljon az Egyesület céljainak megvalósításához, 2) az érdeklődésével összhangban részt vegyen az Egyesület tevékenységében, 3) fizesse be a tagdíjat, 4) egyéb, a Közgyűlés által ráruházott feladatokat lásson el. Az Egyesület belső felépítése 7. szakasz Az egyesület szervei a Közgyűlés, az Elnokség, az Elnök és a Felügyellő bizottság 8. szakasz A közgyűlést az Egyesület tagjai képezik. A Közgyűlés évente egyszer rendszeresen összeül. A Közgyűlés rendkívüli ülése összehívható az Elnök indokolt javaslatára, valamint a Közgyűlés tagjai legalább egy harmadának a kezdeményezésére. A kezdeményezést írásos formában terjesztik be, és kötelezően tartalmaznia kell a megvitatásra javasolt kérdéseket. A Közgyűlés ülését az Elnök hívja össze írásos értesítéssel a Közgyűlés megtartásának helyéről és idejéről, valamint a napirend-javaslatról. A Közgyűlésen az a személy elnököl, akit az ülés elején erre nyilvános szavazással megválasztanak. A Közgyűlés: 1) meghozza az Egyesület tevékenységi tervét és munkaprogramját, 2) meghozza az Alapszabályt, dönt annak kiegészítéséről és módosításáról, 3) meghozza az Egyesület általános aktusait, 4) megválasztja és felmenti az Egyesület Elnökét tagjait, 5) évente legalább egyszer megvitatja és elfogadja az Egyesület Elnökének a jelentését, 6) megvitatja és elfogadja a pénzügyi tervet és pénzügyi jelentést, 7) dönt a jogállásbeli változásokról és az Egyesület megszűnéséről, 8) dönt a hazai és külföldi szövetségekbe és más tömörülésekbe való belépésről. A határozatokat a Közgyűlés ülésén jelen levő egyesületi tagok egyszerű többségének szavazatával hozzák meg. Az Alapszabály módosítására, az Egyesület jogállásbeli változásaira valamint az Egyesület megszűnésére vonatkozó határozatokat az ülésen jelen levő tagok kétharmados többségének szavazatával hozzák meg.

9. szakasz Az Elnökség képezi az egyesület végrehajtó szervét, amely gondoskodik az egyesület alapszabályzatában meghatározott célok végrehajtásáról Az Elnökség 3 tagja van, amelyet a közgyűlés választ Az Elnökségnek 4 évig tart és újraválaszthatók Az Elnökség soraiból válasza az elnököt valamint az alelnököt Az egyesület elnöke jogilag képviseli az egyesületet, és pénzügyi valamint jogi felelőséggel bír. Az elnökhelyettes az elnök távollétében, képviseli az egyesületet és aláírási joggal rendelkezik mint jogi mint pénzügyekben Az egyesület elnöke az Egyesület végrehajtó szerve, mely gondoskodik az Alapszabály által kitűzött célok megvalósításáról. Az Egyesület elnökének megbízatása két évre szól és többször is megválasztható. Az Elnök: 1)képviseli az Egyesületet annak jogügyleteiben, pénzügyi rendelkezési joga és kötelezettsége van, 2)irányítja az Egyesület munkáját a Közgyűlés két ülése közötti időszakban és határozatokat hoz az Egyesület céljainak elérése érdekében, 3)megszervezi az Egyesület teendőinek rendszeres elvégzését, 4)külön feladatokkal bízza meg az egyes tagokat, 5)pénzügyi határozatokat hoz, 6)döntést hoz az Alapszabály módosításával és kiegészítésével kapcsolatos eljárás megindításáról saját kezdeményezésre, vagy az Egyesület legkevesebb három tagjának javaslatára, elkészíti a módosítási és kiegészítési javaslatot, majd azt a Közgyűlés elé terjeszti elfogadásra, 7)döntést hoz a kártérítési eljárás megindításáról Az egyesületekről szóló törvény 25. szakaszának 2. bekezdésében foglalt esetben és szükség esetén külön személyt jelöl ki, aki az aki az Egyesületet ilyen ügyletekben képviseli, 8)döntést hoz egyéb olyan kérdésekről, amelyek a törvény és jelen alapszabály értelmében nem tartoznak az Egyesület más szerveinek hatáskörébe. Az Egyesület elnöke köteles tiszteletben tartani az Alapszabály rendelkezéseit valamint az Egyesület illetékes szerveinek döntéseit. Az elnököt az alelnök helyettesíti annak távollétében, képviseli az Egyesületet és pénzügyi rendelkezési jogosultsággal is bír. 10. szakasz Az Elnökség hatáskörei : 1. Vezeti az egyesület munkáját a két közgyűlés között 2. Megszervezi a rendes tevékenységet 3. megbízásokat ad egyes tagoknak 4. pénzügyi döntéseket hoz 5. döntést hoz az alapszabályzat módosítási javaslatáról, amelyet legkevesebb 5 tag ajánlására 6. Eljárásokat kezdeményez kártérítési esetekben az egyesületekről szóló törvény 25 szakaszának 2 bekezdésével összhangban, és szükség esetén képviseli az egyesületet ezekben az eljárásokban 7. Dönt az egyéb kérdésekben, melyek nincsenek törvénnyel vagy ezen alapszabályzattal rendezve Az igazgató bizottság teljes jogúan dönt ha jelen van legkevesebb két tag a bizottságból, és ha mindkét tag rá szavaz

11. Ellenőrző bizotság Az ellenőrző bizotság a pénzügyi tevékenységet ellenőrzi, és a fellelt hiányosságokról azonnal értesíti az elnökséget. Az ellenőrző bizotságnak 3 tagja van, melyelet a közgyűlés választ. A megbizásuk 4 évre szól, és újból választhatók 12. Szaksz nyilvánosság tiszteletbenntartása Az Egyesület tevékenysége nyilvános. Az Egyesület Elnöke gondoskodik a tagság és a nyilvánosság rendszeres tájékoztatásáról az Egyesület munkájával és tevékenységével kapcsolatban, közvetlenül vagy belső kiadványok, illetve sajtóközlemények útján, vagy más megfelelő módon. Az Egyesület tevékenységére vonatkozó éves pénzügyi beszámolót és jelentéseket a tagok a Közgyűlés ülésén kapják meg. 13. szakasz A céljainak megvalósítása érdekében az Egyesület együttműködik a hasonló jeleggű szervezetekkel, az országban és külföldön is. Az Egyesület tagja lehet olyan nemzetközi szervezeteknek, melyek célkítűzései összhangban vannak az Egyesület céljaival, amiről a Közgyűlés hoz döntést. A célok megvalósítása érdekében történő pénzeszközök megszerzése és az azzal való rendelkezés 14.szakasz Az Egyesület a működéséhez szükséges eszközöket tagdíjból, önkéntes adományokból és ajándékokból, pénzbeli támogatásokból, továbbá más, törvény által megengedett módon biztosítja. Az Egyesület pénzügyi eszközökhöz juthat szemináriumok vagy más edukatív jellegű programok (táborok, hazai és külföldi továbbképzések ) szervezése által is. Jövedelem megvalósítására irányuló gazdasági tevékenység 15. szakasz Az Egyesület gazdasági tevékenység végzésével is eszközökhöz juthat: Az Egyesület gazdasági tevékenységet a cégjegyzékbe való bejegyzést követően végezhet. Az 1. bekezdésben megjelölt gazdasági tevékenység végzése által megvalósított pénzeszközöket az Egyesület kizárólag az Alapszabályban rögzített célok megvalósítására használhatja fel, amibe beletartoznak az Egyesület alaptevékenységére vonatkozó költség, valamint az egyes pályázati kiírások által megkövetelt önrész költségei is. Az Egyesület megszűnése 16. szakasz Az Egyesület megszűnéséről szóló döntést az Egyesület Közgyűlése hozza meg, amennyiben megszünnek az Egyesület céljainak megvalósítási feltételei, valamint más, a törvény által meghatározott esetben. Az Egyesület vagyonával való rendelkezés megszűnés esetén

17. szakasz Az Egyesület megszűnése esetében az Egyesület vagyonának kedvezményezettje az a hazai nonprofit jogi személy lesz, melynek céljai összhangban vannak az Egyesület céljaival. A Közgyűlés a megszűnésről szóló határozatban jelöli meg vagyonának kedvezményezettjét. Pecsét 18. szakasz Az egyesületnek 32 mm átmérőjű kör alakú pecsétje van amelynek a kőr ívén a feléig kivan írva Akciona Grupa za Ruralni razvoj, a másik felén Vidékfejlesztési Akciós Csoport az átló vonalán a helység neve szerbül Нови Бечеј, és Törökbecse magyarul 19. szakasz Minden kérdésre amely nincs szabályozva ezen alapszabályzattal az egyesületekről szóló törvény lesz alkalmazva Minden olyan kérdésben, melyet jelen Alapszabály nem szabályoz, az egyesületekről szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelőképpen alkalmazni. Ezen Alapszabály a meghozatalával lép érvénybe. Törökbecse 2014.04.04. A KÖZGYŰLÉS ELNÖKLŐJE BÁLÓ TIBOR