KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGY I MINISZTÉRIUM 2011 :EFT 15.

Hasonló dokumentumok
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGY I MINISZTÉRIUM

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

1a 1 BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDOR miniszte r

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK évi összesített közbeszerzési terve

Budapest Főváros Kormányhivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Budapest Főváros Kormányhivatala

Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Zala Megyei Kormányhivatal évi közbeszerzési terv. Árubeszerzés

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Érkezett

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Iru i',adó ef jacásrent

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGY I MINISZTÉRIUM. DR. NAVRACSICS TIBO R miniszter

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

A közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint)

Pest Megyei Kormányhivatal

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDOR ' miniszter

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM MINISZTER

ED-rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan különféle informatikai eszközök megrendelése - ajánlati felhívás 1. számú módosítása

1. MODUL - ÁLTALÁNOS FOGALMAK

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

Szerződés hatálya. Szerződéskötés dátuma. Partner / Szerződő fél. Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke

KÖZPONTI SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS FEJLESZTÉSEK

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

Beruházás-statisztika

"Víznyelő rács és nehéz fedlap kerettel történő beszerzésére" tárgyú közbeszerzési eljárás

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

BM/c3bI51 9/201 S Válasz Mirkóczki Ádám (Jobbik) K/4693. számú, Rendőrségi gépjárm űvek. címen benyújtott írásbeli kérdésére

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Módosító hirdetmény az "Állati tetemek elszállítása és átadása" tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

BEVEZETÉS A SZÁMÍTÓGÉPEK VILÁGÁBA

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

157/2006. (XII. 7.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Illetékhivatal átadás-átvételével kapcsolatos személyi és vagyoni intézkedések

ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek

Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben

ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM SESZTÁK MIKLÓ S. m nrnszte r. Érkezett : 2015 NOV 19,

Árajánlat kérés informatikai eszközökre

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Központosított közbeszerzési terv

Informatikai eszközök beszerzése az MTA KRTK infrastruktúrájának fejlesztéséhez 2016

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk /9 Az eljárás linkje:

Érkezett 202 JAN a 6.

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

Miniszteri Közlemény

I. rész: Azonosító adatok

I. Kopint-Datorg Zrt. EU-s projekteken kívüli - saját - közbeszerzései

I. rész: Azonosító és címadatok

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

Az ápolási díj rendszere

Leltári szám Megnevezés Mennyiség

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE (TK 61-TŐL)

2. rész BEVEZETÉS A SZÁMÍTÓGÉPEK VILÁGÁBA. Az információ elérésének és felhasználásának képessége.

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi

Az Invitel adatközponti virtualizációja IBM alapokon

DIGITÁLIS FÖLDHIVATAL

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIU M. MNbZ IIi

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, március 13.

MFB az ország fejlesztési bankja

2 GB saját kapacitással rendelkezik, ez valószínűleg gyorsan megtelik, ezért opcionális kiegészítőként ajánlott hozzá egy 4 GB kapacitású kártya:

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIU M

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP /1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

2011 Programozói kategória Szlovákia 2. 1 db lézernyomtató + 1 db Fujifilm FinePix AX200 digitális fényképezőgép

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések


INFORMATIKAI SZABÁLYZAT

NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

Dr. Buda András. Debreceni Egyetem Neveléstudom. Gyors, látvl

ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE

Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető

Áldozatsegítő Szolgálat

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram. Pályázat kódszáma: HGCS szeptember 25.

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Informatikai eszközök beszerzése az Apertus Nonprofit Kft. részére az alábbiak szerint

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Átírás:

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGY I MINISZTÉRIUM Dr. Józsa István képviselő úr részér e Magyar Országgyűlé s Budapest Tisztelt Képvisel ő Úr! 2011 :EFT 15. XVI-MIN/112/2/2011. XVI-MIN/113/2/2011. XVI-MIN/114/2/2011. XVI-MIN/115/2/2011. A hozzám intézett és a Házszabály 91. (2) bekezdésében foglaltak alapján írásbel i választ igényl ő Hogyan érvényesül a beszerzési stop, illetve a takarékosság a járműbeszerzéseknél? című, K/3939. számú, Hogyan érvényesül a beszerzési stop, illetve a takarékosság a bútorbeszerzéseknél? című, K/3947. számú, Hogyan érvényesül a beszerzési stop, illetve a takarékosság a telefonbeszerzéseknél? című, K/3955. számú, valamint Hogyan érvényesül a kormányzati takarékosság az informatikai beszerzéseknél? című, K/3970. számú kérdéseire az alábbi tájékoztatást adom. A kérdésekben hivatkozott időszak alatt a Közigazgatási és Igazságügy i Minisztériumnál, valamint a háttérintézményeknél történt beszerzésekkel kapcsolato s információkat válaszom melléklete tartalmazza. Az adatok értékelésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni az elmúlt id őszakban felálló több új intézményt (pl. megyei kormányhivatalok, Közpolitikai Kutatások Intézete, Türr István Intézet), amelyek esetében az induló infrastruktúra megteremtése több beszerzés t igényelt. Az is megkerülhetetlen adottság, hogy a minisztériumban, valamint a háttérintézményekben összesen több mint 25 ezer ember dolgozik, munkájukhoz a jól é s zavartalanul működ ő informatikai és egyéb infrastruktúra biztosítása feltétlenül szükséges. Ezen munkatársak jelentős része egyben az állampolgárok számára nyújt szolgáltatást, vagyi s a beszerzés az ügyfelek kiszolgálásának háttere is. Végül megjegyzem, a mellékletben szereplő beszerzések jelentős részének finanszírozása elsősorban Európai Unió s társfinanszírozással megvalósuló projektekb ől történt. A költségek csökkentését szolgálta az is, hogy sok esetben használt eszközök kerültek beszerzésre. Budapest, 2011. szeptember 15. 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 4. Telefon : (06 1)j 5 6307 Fax : (06 1) 795 0516

Melléklet A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és háttérintézményei informatikai beszerzése i Intézmény neve Eszköz típusa Szerz ő dés kötés dátuma Beszerzési érteke (Ft ) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Hardver nagyszámítógéphez 2011.05.31. 6 436 900 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egységes belépési rendszer 2011.08.01. 31 040 00 0 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Különböző fejlesztői platformok szerinti adatbázis-kezel ő szoftverek, fejlesztő eszközeik Központosított kőzbeszerzés keretében 24 701 300 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szoftverlicencek Központosított közbeszerzés keretében 28 791 900 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szoftverlicencek Központosított közbeszerzés keretében 38 360 000 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Számítógépek Központosított közbeszerzés keretében 7 050 000 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerver Memória (18db) 2011.01.07 461 250 Ecostat Számítógép 2011.06.06 449 900 Ecostat Alkatrész 2011.07.19 16 500 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. január 28. 41 750 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. január 28. 46 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. január 26. 29 990 1

Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 6. 11 97 0 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 31. 8 99 0 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. július 15. 14 00 0 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. július 15. 21 87 5 Nemzeti Közigazgatási Intézet Multifunkciós nyomtató 2011. július 15. 62 00 0 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. június 20. 33 12 5 Nemzeti Közigazgatási Intézet Szerverek b ővítése 2011. május 23. 90 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 59 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 250 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 28 500 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 212 250 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 117 500 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 70 750 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 76 125 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 768 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 391 500 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 373 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 389 500 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 638 750 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 335 750 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 375 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 1 722 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Monitor 2011. május 23. 437 750 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 835 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 1 026 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 1 378 500 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. május 23. 225 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Alkatrész 2011. június 20. 2 960 Közpolitikai Kutatások Intézete Szoftver 2011.03.28 159 375 Közpolitikai Kutatások Intézete Alkatrész 2011.04.19 25 00 0 Közpolitikai Kutatások Intézete Szoftver 2011.04.01 600 000 Közpolitikai Kutatások Intézete Szoftver 2011.05.25 283 725 Közpolitikai Kutatások Intézete Alkatrész 2011.05.31 23 900 Közpolitikai Kutatások Intézete Szoftver 2011.06.08 31 250 2

Közpolitikai Kutatások Intézete Szoftver (41 db) 2011.06.14 2 372 87 5 Közpolitikai Kutatások Intézete Monitor (17 db) 2011.06.14 601 375 Közpolitikai Kutatások Intézete Notebook 2011.06.14 320 00 0 Közpolitikai Kutatások Intézete Notebook 2011.06.14 299 875 Közpolitikai Kutatások Intézete Notebook (3 db) 2011.06.14 641 250 Közpolitikai Kutatások Intézete Pendrive (10 db) 2011.06.14 35 000 Közpolitikai Kutatások Intézete Küls ő winchester 500 GB (3 db) 2011.06.14 47 250 Közpolitikai Kutatások Intézete Asztali számítógép (25 db) 2011.06.14 3 800 000 Közpolitikai Kutatások Intézete Nyomtató 2011.06.14 207 37 5 Közpolitikai Kutatások Intézete Nyomtató 2011.06.14 1 497 500 Közpolitikai Kutatások Intézete 2db szoftver 2011.08.10 2 774 25 0 Közpolitikai Kutatások Intézete Szoftver 2011.08.10 1 238 625 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft 2db tördelő számítógép a Közlönynyomdába 2011.01.19 356 200 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft 6 db külső tároló 2011.02.11 94 920 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft Tablet _ 2011.05.30 79 920 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft Szoftver 2011.06.02 126 120 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft Küls ő hordozható merevlemez 2011.02.09 16 720 Türr István Képző és Kutató Intézet FAX 2011.08.16 73 750 Türr István Képző és Kutató Intézet Számítógép 2011.06.23 4 770 200 Türr István Képző és Kutató Intézet Monitor 2011.06.23 299 000 Türr István Képző és Kutató Intézet Projektor 2011.0623 404 000 Türr István képző és Kutató Intézet Szünetmentes tápegység 2db 2011.03.22 329 750 Türr István Képző és Kutató Intézet LCD spec.monitor 5 db 2011.03.22 414 750 Türr István Képző és Kutató Intézet Alkatrész 2011.06.06 490 000 Türr István Képző és Kutató Intézet Alkatrész 2011.06.06 193 750 Türr István Képző és Kutató Intézet Alkatrész 2011.06.06 31 250 Türr István Képző és Kutató Intézet Alkatrész 2011.06.06 297 500 Türr István Képző és Kutató Intézet Asztali számítógép (20 db) 2011.06.07 2 950 000 Türr István Képző és Kutató Intézet Nyomtató (11 db) 2011.06.07 907 500 Türr István Képző és Kutató Intézet Projektor 2011.06.07 592 500 3

Türr István Képző és Kutató Intézet lézernyomtató (2 db) 2010.12.07 347 200 Türr István Képző és Kutató Intézet USB pendrive (20 db) 2010.12.06 52 00 0 Türr István Képz ő és Kutató Intézet számítógép (12 db) 2010.12.07 2 754 00 0 Türr István Képző és Kutató Intézet számítógép (1 db) 2010.12.15 282 00 0 Türr István Képző és Kutató Intézet switch (1 db) 2010.12.07 17 46 0 Türr István Képző és Kutató Intézet scanner (2 db) 2010.12.20 42 00 0 Türr István Képző és Kutató Intézet külső HDD 2,5 " (1 db) 2010.12.20 24 000 Türr István Képző és Kutató Intézet router (1 db) 2010.12.20 24 57 0 Türr István Képző és Kutató Intézet Notebook 2011.06.22 99 90 0 Türr István Képző és Kutató Intézet Asztali számítógép 2011.06.24 99 500 Türr István Képző és Kutató Intézet Monitor 2011.06.10 84 000 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Notebook 2011.január 500 000 Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Számítógép 31 db 2011.február 3 565 000 Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Monitor 34 db 2011.február 1 232 500 Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Szünetmentes 34 db 2011.február 828 750 Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Notebook 1db 2011.február 206 250 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Hálózati nyomtató 2db 2011.február 3 708 094 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek T űzfal 2011.március 1 655 234 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Nyomtató 2011.március 44 875 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Számítógép monitorral 2011március 1 092 750 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Notebook 2011.június 190 000 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Alkatrész 2011.július 660 000 Közgyűjteményi Ellátó Szervezet Számítógép 5 db 2011.02.14 715 000 Közgyűjteményi Ellátó Szervezet Számítógép 1 db 2011.02.14 160 000 Közgyűjteményi Ellátó Szervezet Nyomtató 1 db 2011.02.14 171 750 Közgyűjteményi Ellátó Szervezet Szünetmentes tápegység 2011.02.14 56 250 Közgyű jteményi Ellátó Szervezet Notebook 1 db 2011.04.06 168 750 Közgyűjteményi Ellátó Szervezet Switch 1 db 2011.06.28 79 228 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Notebook 1 db 2011.01.11 274 875 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nyomtató (20 db) 2011.01.20 4 625 000 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nyomtató (1 db) 2011.01.25 1 554 750 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Modem (1 db) 2011.01.21 22 500 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nyomtató (3 db) 2011.01.18 667 01 3 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szünetmentes tápegység 2011.01.25 144 375 4

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala PC (50 db) 2011.01.17 8 622 125 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala LCD monitor (50 db) 2011.01.17 3 842 560 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szerver (2db) 2011.02.01 5 497 225 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nyomtató (1 db) 2011.04.01 218 625 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Notebook (1 db) 2011.05.19 143 750 Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. Alkatrész 2010.12.14 72 00 0 Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. Alkatrész 2010.12.17 38 00 0 Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. Konverter 2010.12.20 65 60 0 Human-Jöv ő 2000 Nonprofit Kft. Szoftver 2010.12.31 900 00 0 Human-Jöv ő 2000 Nonprofit Kft. Szkenner 2011.03.24 120 00 0 Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. Nyomtató 2011.06.20 52 00 0 Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. Nyomtató 2011.06.30 52 00 0 Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. Nyomtató 2011.06.30 52 00 0 Human-Jöv ő 2000 Nonprofit Kft. Nyomtató 2011.06.30 52 00 0 Human-Jöv ő 2000 Nonprofit Kft. Szoftver 2011.07.13 17 50 0 Human-Jöv ő 2000 Nonprofit Kft. Nyomtató 2011.07.13 75 00 0 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 60 0 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján: 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 600 5

Számítógép konfiguráció Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 174 60 0 Nyomtató Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 90 00 0 Nyomtató Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 90 00 0 Nyomtató Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 90 00 0 Nyomtató Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 90 000 Nyomtató Beszerzés megrendelés alapján : 2010.12.27 Szünetmentes Ügyfélszolgálati Irodában elhelyezett 324 500 szünetmentes tápegység beszerzése Szünetmente s megrendelés alapján 324 500 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Notebook 2db 2011.01.18 419 700 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Monitor 3 db 2011.01.18 105 975 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Számítógép 2db 2011.01.18 272 250 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Számítógép 1 db 2011.04.13 137 700 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Monitor 1 db 2011.04.13 37 300 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Monitor 5 db 2011.06.09 184 906 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Számítógép 5 db 2011.06.09 667 500 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nyomtató 2db 2010.12.23 43 200 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Szkenner 6 db 2010.12.23 101 760 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nyomtató 2db 2010.12.01 229 040 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. switch 12db 2010.11.26 143 300 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Szünetmentes tápegység 1 db 2011.01.21 115 99 2 90 000 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. 24 db asztali számítógép/ 2db szerver 2011.03.30 4 126 000 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt Nyomtató 3525 2011.01.19 151 200 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Monitor /12 db 2011.03.30 288 00 0 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nyomtató 15 db 2011.04.05 307 50 0 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nyomtató 2db 2011.04.05 242 00 0 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Monitor/20 db 2011.04.05 600 000 6

Országos Fordító és Fordításhitelesit ő Iroda Zrt. 20 db asztali számítógép/ 2db szerver 2011.04.26 5 947 038 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Asztali számítógép/ 10 db 2011.06.06 1 136 650 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Asztali számítógép/ 10 db 2011.05.31 1 597 380 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Notebook 16 db 2011.05.31 1 900 71 6 Országos Fordító és Forditáshitelesít ő Iroda Zrt. Notebook/ 6 db 2011.04.06 481 61 4 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt Router 3 db 2011.06.17 45 000 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. 2db tablet+dokkoló 2011.01.06 443 824 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. 1 db tablet 2011.06.05 205 900 Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nyomtató 3 db 2011.01.06 50 880 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kártyanyomtató (1db) 2010. december 27. 748 750 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Monitorok (40 db) 2011. április 20. 6 591 100 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Számítógép (30 db) 2011. augusztus 05. 3 937 50 0 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Nyomtató (1 db) 2011. július 08. 265 663 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Notebook vásárlás 2011.02.17 216 750 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Számítógép beszerzés 2010.12.22 434 71 8 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Szerver vásárlás 2010.12.31 106 12 5 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Szerver vásárlás 2010.12.06 1 695 00 0 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Storage eszköz vásárlás 2011.02.14 377 37 0 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Telekommunikációs eszköz 2011.01.31 1 154 00 0 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Informatikai hálózat 2011.01.12 374 206 Design Terminál Nonprofit Kft. Szoftver (2db) 2011.06.09 75 00 0 Design Terminál Nonprofit Kft. szoftver (2db) 2011.06.09 107 500 Design Terminál Nonprofit M. szoftver (2db) 2011.06.09 67 50 0 Design Terminál Nonprofit Kft. switch 2011.06.09 30 00 0 Design Terminál Nonprofit Kft. Notebook 2011.05.29 390 000 Design Terminál Nonprofit Kft. Notebook 2011.05.29 312 500 7

Design Terminál Nonprofit Kft. Külső winchester 2011.03.16 30 00 0 Design Terminál Nonprofit Kft. Szoftver 2011.02.01 95 50 0 Design Terminál Nonprofit Kft, hangfalpár 2011.01.07 14 00 0 Design Terminál Nonprofit Kft LCD monitor (2db) 2010.12.14 155 000 Design Terminál Nonprofit Kft. Szoftver 2010.12.14 81 500 Design Terminál Nonprofit Kft. Core konfiguráció (2db) 2010.12.14 590 000 Design Terminál Nonprofit Kft. Küls ő winchester (2db) 2010.12.14 40 500 Design Terminál Nonprofit Kft. Szoftver 2010.12.14 120 000 Design Terminál Nonprofit Kft. egér (2db) 2010.12.14 7 300 Design Terminál Nonprofit Kft. billenty űzet OEM (2db) 2010.12.14 5 000 Békés Megyei Kormányhivatal 8 db számítógép 2010.12.03 1 552 000 Békés Megyei Kormányhivatal 8 db monitor 2010.12.03 344 000 Békés Megyei Kormányhivatal 22 db külső tárolóegység 2010.12.03 1 144 000 Békés Megyei Kormányhivatal 10 db PC 2011.06.29 1 237 500 Békés Megyei Kormányhivatal 10 db monitor 2011.0629 218 750 Békés Megyei Kormányhivatal 2db notebook 2011.06.29 521 625 Békés Megyei Kormányhivatal 2db Lézernyomtató 2011.08.02 111 800 Békés Megyei Kormányhivatal 10 db asztali IP telefon 2011.02.01 356 563 Csongrád Megyei Kormányhivatal szerver + adapter 2011.01.06 2279563 Csongrád Megyei Kormányhivatal Kártyanyomtató 2010.12.29 846 956 Csongrád Megyei Kormányhivatal fénymásoló 2010.12.20 974 139 Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi m űszer 2011.01.25 390 375 Csongrád Megyei Kormányhivatal szkenner 2011.01.20 19 400 Csongrád Megyei Kormányhivatal Winchester 2011.01.19 17 750 Csongrád Megyei Kormányhivatal Router 2011.03.25 6 075 Csongrád Megyei Kormányhivatal Számítógép,monitor 2011.07.05 1529438 8

Csongrád Megyei Kormányhivatal Egér 2011.07.05 18 250 Csongrád Megyei Kormányhivatal Számítógép karb.tart.eszk. 2011.07.05 919 075 Győ r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal Notebook 2011.07.08/2011.08.02 108 250 Nógrád Megyei Kormányhivatal fénymásológép 2010.11.23 1 432 983 Nógrád Megyei Kormányhivatal 2 db fénymásológép 2010.11.28 1 530 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 4 db számítógép 2010.11.28 606 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 4 db monitor 2010.1128 154 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 3 db nyomtató 2010.11.28 312 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 2 db notebook 2010.11.28 500 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 2 db Szerver 2011.03.28 668 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 2 db szoftver 2011.03.28 362 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 2 db Szünetmentes tápegység 2011.03.28 130 00 0 Nógrád Megyei Kormányhivatal 2 db multifunkcionális nyomtató 2011.04.04 312 250 Nógrád Megyei Kormányhivatal 1 db szkenner 2011.04.04 88 04 3 Nógrád Megyei Kormányhivatal 1 db hálózati tároló egység 2011.07.05 135 00 0 Nógrád Megyei Kormányhivatal 8 db PC, bill. Egér 2011.07.05 413 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 1 db szerver 2011.07.05 153 800 Nógrád Megyei Kormányhivatal 5 db Monitor 2011.07.05 221 250 Nógrád Megyei Kormányhivatal 1 db fénymásológép 2011.07.05 765 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal 1 db szoftver 2011.03.30 627 868 Nógrád Megyei Kormányhivatal 1 db szoftver 2011.03.01 60 000 Veszprém Megyei Kormányhivatal számítógép + monitor 2011.02.01 710 000 Veszprém Megyei Kormányhivatal 74 db számítógép +monitor 2011.04.11 185 000 Veszprém Megyei Kormányhivatal Router 2011.04.20 5 700 Veszprém Megyei Kormányhivatal nyomtató 2011.04.28 15 643 Veszprém Megyei Kormányhivatal notebook 2011.05.02 200 000 Veszprém Megyei Kormányhivatal küls ő winchester HDD 2011.05.02 19 875 Veszprém Megyei Kormányhivatal monitor 2011.05.04 71 800 Veszprém Megyei Kormányhivatal nyomtató 2011.05.19 23 800 Veszprém Megyei Kormányhivatal számítógép + monitor 2011.06.16 109 900 Veszprém Megyei Kormányhivatal szerver 6 db 2011.06.23 9 957 600 9

Veszprém Megyei Kormányhivatal notebook 2011.07.22 184 523 Veszprém Megyei Kormányhivatal tűzfal 2011.08.29 400 000 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal fénymásológép + tartozékai 2010. december 29, 1 588 69 5 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 15 db LCD monitor 2010. december 29. 560 62 5 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 4 db FAX 2010. december 29. 81 50 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 15 db asztali számítógép 2010. december 29. 2 272 500 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 15 db fekete-fehér nyomtató 2010. december 29. 555 00 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 3 db Notebook 2010. december 29. 645 00 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db fénymásológép + tartozékai 2010. december 31. 765 000 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db számítógép 2010. december 31. 106 200 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db LCD Monitor 2010, december 31. 29 900 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 9 db asztali számítógép 2010. december 31. 1 363 50 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 9 db monitor 2010. december 31. 366 30 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 3 db Notebook 2010. december3l. 645 000 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db multifunkciós másoló-nyomtató 2011. április 21. 74 724 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hálózatfejlesztés és a hozzá szükséges aktív elemei 2011. január 27. 2 251 87 5 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db nyomtató 2011. június 01. 17 48 8 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db Notebook 2011. június 01. 96 99 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 1 db winchester 2011. június 23. 17 75 0 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2 db 16 GB pendrive 2011. június 23. 14 250 Bethlen Gábor Alapkezeló Zrt Szerver + szoftverek (40 géphez) + monitor, billenty űzet, egér 2011.06.15 2 112 97 5 Bethlen Gábor Alapkezel ő Zrt Pályázati szoftver 2011.07.20 361 51 3 Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Multifunkciós nyomtató 2011.07.14 13 98 5 Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Router 2011.08.23 41 80 0 Heves Megyei Kormányhivatal Q-MATIC ügyfélhívó rendszer kialakítása 2010.12.02 300 00 0 Heves Megyei Kormányhivatal 4 db számítógép 2010.12.23 606 000 1 0

Heves Megyei Kormányhivatal 7 db számítógép, monitor, Workcenter, multifunkciós berendezés 2010.12.29 2 685 000 Heves Megyei Kormányhivatal Pendrive 2010.12.29 3 000 Heves Megyei Kormányhivatal Bels ő tape drive eszköz 2010.12.30 188 685 Heves Megyei Kormányhivatal Hálózatépítés 2011.03.07 338 520 Heves Megyei Kormányhivatal ARM software 2011.04.18 629 96 5 Heves Megyei Kormányhivatal Ipad 2011.04.28 225 000 Heves Megyei Kormányhivatal Hálózatépítés A, H ép. 2011.05.02 672 196 Heves Megyei Kormányhivatal Hálózatépítés E ép. 2011.06.01 1 176 225 Heves Megyei Kormányhivatal Catalyst, connector 2011.08.02 945 030 Heves Megyei Kormányhivatal Laptop,UPS, pendrive,disk 2011.08.04 423 487 Heves Megyei Kormányhivatal router 2011.08.04 177 671 Heves Megyei Kormányhivatal 10 db számitógép 3 db monitor 2011.08.04 1 462 587 Heves Megyei Kormányhivatal HDD 2011.08.16 115 300 Budapest Főváros Kormányhivatala Projektor 2010.12.27 98 025 Budapest Fő város Kormányhivatala fénymásoló 2010.12.28 981 750 Budapest Fő város Kormányhivatala nyomtató 2010.12.28 94 74 2 Budapest Fő város Kormányhivatala fénymásoló 2010.1228 1 895 89 6 Budapest F őváros Kormányhivatala nyomtató 2010.1228 94 742 Budapest F őváros Kormányhivatala Nyomtató 2010.11.30 71 660 Budapest F őváros Kormányhivatala Ph mérő 2011.01.18 188 800 Budapest F őváros Kormányhivatala mérőm ű szer 2011.01.18 350 11 9 Budapest F őváros Kormányhivatala fénymásoló 2011.01.20 1 753 763 Budapest F őváros Kormányhivatala ph mérő 2010.12.06 133 51 0 Budapest F őváros Kormányhivatala szerver 2011.02.16 205 000 Budapest F őváros Kormányhivatala hálózati eszközök 2011.02.16 1 292 50 0 Budapest F őváros Kormányhivatala telefonok, számítógépek 2011.02.15 1 937 50 0 Budapest Főváros Kormányhivatala szerverek 2010.11.30 1 038 65 8 Budapest Fő város Kormányhivatala tápegység 2011.01.14 66 87 5 Budapest Fő város Kormányhivatala rázógép 2011.02.15 785 72 3 Budapest Fő város Kormányhivatala szoftveres ügyintéző pult 2010.11.24 348 75 0 Budapest Fő város Kormányhivatala notebook 2011.01.04 206 250 Budapest Fő város Kormányhivatala monitorok 2011.01.04 350 000 1 1

Budapest F őváros Kormányhivatala számítógépek 2011.01.04 1 215 375 Budapest F őváros Kormányhivatala beléptető, tű zjelzőrendszer 2010.1123 3 315 750 Budapest F őváros Kormányhivatala behatolójelző 2010.12.13 2 065 263 Budapest F őváros Kormányhivatala t űzjelző bővítés 2011.07.05 1 208 050 Tolna Megyei Kormányhivatal Használt számítógép konfiguráció, szünetmentes tápegység (8 db) 2011.06.20 32 500 Tolna Megyei Kormányhivatal Használt számítógép (25 db) 2011.07.05 62 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyfélhívó rendszer bővítés 2010. november 26. 376 875 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Automatikus ügyfélhívó rendszer 2010. december 13. 1 651 557 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. március 29. 144 326 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. március 29. 72 81 4 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Kártyaolvasó 2011. május 30. 11 25 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Kártyaolvasó 2011. május 30. 11 25 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Kártyaolvasó 2011. május 30. 11 25 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Winchester 2011. július 12. 55 87 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Winchester 2011. július 12. 55 875 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Winchester 2011. július 12. 55 875 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. április 7. 33 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. április 7. 33 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. április 7. 33 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. április 7. 33 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. április 7. 33 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. április 7. 33 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Switch 2011. március 22. 340 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Switch 2011. március 22. 340 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fénymásológép 2011. március 11. 842 233 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fénymásológép 2011. március 11. 842 233 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fénymásológép 2011. március 11. 842 233 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Winchester 2011. június 3. 16 250 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Winchester 2011. június 3. 12 500 1 2

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. május 2. 165 525 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. május 2. 213 125 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Merevlemez 2011. április 20. 54 50 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook + szoftver 2011. február 16. 335 624 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook + szoftver 2011. február 16. 335 624 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook + szoftver 2011. február 16. 335 624 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. február 16. 599 00 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógép 2011. február 16. 113 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 375 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Monitor 2011. február 16. 34 37 5 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 75 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 75 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 1 3

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Notebook 2011. június 5. 179 750 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 000 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 00 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Egér 2011. június 5. 3 00 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011. június 5. 101 500 Wekerle Sándor Alapkezelő hálózati eszközök 2011. február 11. 24 020 000 Wekerle Sándor Alapkezel ő 4 db router 2011. március 21. 115 960 Wekerle Sándor Alapkezel ő 1 db router 2011. március 22. 19 99 0 Wekerle Sándor Alapkezelö szerver 2011. április 4. 30 782 750 Wekerle Sándor Alapkezelő tablet 2 db 2011.június 14. 179 900 Wekerle Sándor Alapkezelő 15 db notebook 2011. augusztus 3. 2 022 691 Wekerle Sándor Alapkezelő 15 db nyomtató +toner 2011. augusztus 10. 587 606 Wekerle Sándor Alapkezelő 2 db nyomtató +toner 2011. augusztus 22. 78 348 Wekerle Sándor Alapkezelő 2 db nottebook 2011. augusztus 22. 269 692 Zala Megyei Kormányhivatal Laptop 2010.12.01 98 625 1 4

Zala Megyei Kormányhivatal dsbzámitástechnikai eszközök : notebook 1 db, PDA 2 db, monitor 5 2010.12.01 428 500 Zala Megyei Kormányhivatal rendszer átalakítás 2011.01.18 600 000 Zala Megyei Kormányhivatal TFT monitorok 6 db 2010.1221 191 250 Zala Megyei Kormányhivatal Notebook 2011.05.04 258 000 Zala Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011.05.12 97 05 0 Balassi Intézet Tábla PC érintő képernyő s 2010.12.18 198 950 Balassi Intézet Tábla PC érintő képerny ő s 2010.12.18 198 950 Balassi Intézet netbook 2010.12.18 148 650 Balassi Intézet notebook 2010.12.18 3 353 400 Balassi Intézet PC 2010.12.18 3 366 375 Balassi Intézet netbook 2010.12.18 594 600 Balassi Intézet PC 2010.11.29 679 558 Balassi Intézet PC 2010.12.15 167 857 Balassi Intézet PC 2010.12.09 133 194 Balassi Intézet notebook 2010.12.22 264 192 Balassi Intézet PC 2010.12.08 323 93 6 Balassi Intézet PC 2011.05.11 187 70 9 Balassi Intézet notebook 2011.01.21 249 75 0 Balassi Intézet Monitor 2010.12.18 835 80 0 Balassi Intézet PC 2010.12.09 353 04 5 Balassi Intézet Webkamera,Szünetmentes tápegys. router, 2011.06.01 124 26 6 Balassi Intézet szkenner 2010.12.10 64 32 8 Balassi Intézet Laser nyomtató 2010.12.10 41 94 3 Balassi Intézet PC, használt 2011.08.12 54 73 0 Balassi Intézet Monitor, használt 2011.08.12 5 47 3 Balassi Intézet PC 2011.08.11 172 119 Balassi Intézet Monitor 2011.08.11 53 34 0 Balassi Intézet ézer nyomtató 2011.03.17 43 51 5 Balassi Intézet PC 2011.05.30 91 68 1 Balassi Intézet PC 2011.04.26 192 000 Balassi Intézet nyomtató 2011.04.26 158 263 1 5

Balassi Intézet Monitor 2011.04.26 65 07 0 Balassi Intézet E-book olvasó 2011.05.30 134 800 Balassi Intézet Router 2011.05.26 47 95 2 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 150 db i p ad multimédiás készülék beszerzése (kormányzat i beszerzés) 2011.06.11. 24 354 375 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 5 db Pendrive beszerzés 2011.02.10. 12 125 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 5 db Pendrive beszerzés 2011.05.01. 11 81 3 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 1 db PC monitor beszerzése 2011.04.01. 37 368 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala külső USB beszerzése 2011.06.01. 17 063 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 80 db adattároló média beszerzése 2011.01.12. 451 838 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 100 db CD beszerzése 2011.01.19. 12 375 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Winchester cseréje 2011.04.14. 187 500 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Eszközbeszerzések 2011.06.06. 908 000 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 22 db notebook + alkatrészek 2011.06.29. 1 166 000 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala projektor+tartozékok 2011.07.19. 411 25 0 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 10 db adathordozó kazetta beszerzése 2010.12.10. 73 25 0 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Telephelyi hálózati eszközök üzembe helyezésével kapcsolatos szolg. 22 telephely vonatkozásában 2010.12.31. 3 965 633 1 6

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Budapest és Pest megye (7 telephely) központi infrastruktúra bő vítése 2010.12.31. 35 878 488 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 22 telephely vonatkozásában területi eszközök rack szekrény, routerek és switchek szállítása, PC munkaállomáshoz vírusvédelm i licensz biztosítása, 22+73 db IP telefon infrastruktúra kialakításához kapcs.szolg. 2010.12.31. 51 008 488 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Budapest és Pest megye (7 telephely) központi hálózati eszközö k telepitése 2010.12.31. 38 103 090 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 93 db PC szállítása 2010.12.31. 21 183 42 3 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 22 telephely strukturált kábelezési rendszerének b ővítése 2010.12.31. 1 069 750 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Budapest és Pest megye (7 telephely )KIÜSZI irodákban hálózat i infrastruktúra kialakításához 29 db végpont kiépítése 2010.12.31. 340 375 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 35 db PC szállítása 2010.12.31. 7 972 256 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 2 db adatkazetta beszerzése 2011.04.12. 15 250 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Videokonferencia rendszer mű ködtető eszközök beszerzése 2011.04.01. 8 801 25 0 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 100 db RSA token beszerzése 2011.05.18. 2 159 962 1 7

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 30 db Számítógép+Szoftver beszerzés 2011.06.24. 4 308 750 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 24 db szer verek+szállítás,üzembe helyezés 2010.12.30. 18 675 134 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 30 db ERAGLE beltéri információs terminál 2010.12.31. 22 950 000 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 1.575 db POS terminál 2010.11.25. 117 829 68 8 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala SIS II rendszerintegrációs központ infrastruktúrájának b ővítése 2011.06.20. 193 580 12 0 Baranya Megyei Kormányhivatal klaviatúra,alaplap,muter,netobook,op.egér,ram,tápegység,proc. 2010.12.30 300 00 0 Baranya Megyei Kormányhivatal QMATIC rendszerek átalakítása 2010.11.29 362 00 0 Baranya Megyei Kormányhivatal Monitor 2011.02.01 37 75 0 Baranya Megyei Kormányhivatal Adapter laptophoz 2010.12.15 4 50 0 Baranya Megyei Kormányhivatal Winchester, laptop töltő 2010.1122 23 00 0 Baranya Megyei Kormányhivatal Használt memória vás. 2011.01.20 9 37 5 Baranya Megyei Kormányhivatal Optikai egér vás. 2011.01.31 2 40 0 Baranya Megyei Kormányhivatal szünetmentes FSP vás. Mérésügy 2011.02.08 39 80 0 Baranya Megyei Kormányhivatal laptop 2010.12.23 220 500 Baranya Megyei Kormányhivatal billenty űzet,egér,projektor,winchester,ház,alaplap,monitor,notebook 2010.12.23 2 896 433 Baranya Megyei Kormányhivatal DVD író 2011.02.02 5 100 Baranya Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2010.12.23 185 938 Baranya Megyei Kormányhivatal 9 db számítógép 2010.1223 915 975 Baranya Megyei Kormányhivatal Klaviatúra 27 db 2010.12.23 61 762 Baranya Megyei Kormányhivatal Notebook 2011.04.22 159 500 Baranya Megyei Kormányhivatal Notebook 2011.04.20 568 000 Baranya Megyei Kormányhivatal nyomtató 2011.05.09 120 000 1 8

Baranya Megyei Kormányhivatal nyomtató 2011.05.31 97 706 Baranya Megyei Kormányhivatal Szünetmenteshez akkumulátor 2011.06.23 37 500 Baranya Megyei Kormányhivatal Hálózati nyomtató 2011.07.07 222 907 Baranya Megyei Kormányhivatal Hálózati végpont kiépítése 2011.06.15 1 207 81 3 Vas Megyei Kormányhivatal szkenner 2010.11.29 262 826 Vas Megyei Kormányhivatal szkenner 2010.11.29 100 55 5 Vas Megyei Kormányhivatal számítógép 2010.11.29 185 00 0 Vas Megyei Kormányhivatal szoftver 2010.11.29 50 59 0 Vas Megyei Kormányhivatal számítógép 2011.05.05 839 25 0 Vas Megyei Kormányhivatal monitor 2011.05.05 205 20 0 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Notebook 2 db 2011.01.03 448 750 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Monitor 3 db 2011.01.03 217 50 0 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Deli Számítógép 3 db 2011.01.03 675 00 0 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Nyomtató 2011.0221 63 50 0 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fénymásolólnyomtató 2011.01.03 825 792 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szünetmentes 2011.03.11 34 680 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal tablet 2011.04.15 257 98 0 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal lézernyomtató 2011.06.06 58 250 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szkenner 2011,07.04 18 300 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szkenner 2011.08.25 19 263 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szünetmentes 2011.07.28 80 875 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szünetmentes 2011.08.03 57 594 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szünetmentes 2011.08.09 110 803 Hajdú-Bihar -Megyei Kormányhivatal szoftver 2011.05.30 500 000 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal switch 2011.05.18 572 375 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Switch 4 db 2011.05.18 308 500 Pest Megyei Kormányhivatal IP telefon 2011.01.20 1 225 000 Pest Megyei Kormányhivatal Notebook 2011.01.20 2 062 500 Pest Megyei Kormányhivatal PC 2011.0120 2 062 500 Pest Megyei Kormányhivatal monitor 2011.0120 706 250 Pest Megyei Kormányhivatal laseryjet nyomtató 2011.01.20 599 000 Pest Megyei Kormányhivatal Alkatrészek 2011.01.20 2 072 500 Pest Megyei Kormányhivatal Memória 2011.04.05 465 438 1 9

Pest Megyei Kormányhivatal Monitor 2011.04.05 4 179 500 Pest Megyei Kormányhivatal Adapter 2011.04.05 339 87 5 Pest Megyei Kormányhivatal nyomtató 2011.04.05 1 517 21 3 Pest Megyei Kormányhivatal PC 2011.04.05 10 323 00 0 Pest Megyei Kormányhivatal Router 2011.08.02 27 500 Pest Megyei Kormányhivatal Adapter 2011.08.02 25 000 Pest Megyei Kormányhivatal Tápegység 2011.08.02 45 000 Pest Megyei Kormányhivatal Adapter 2011.08,02 22 500 Pest Megyei Kormányhivatal Hálózati tápkábel 2011.08.02 7 500 Pest Megyei Kormányhivatal Alkatrészek 2011.08.02 162 875 Pest Megyei Kormányhivatal Alkatrészek 2011.08.12 15 985 Pest Megyei Kormányhivatal Nyomtató javítás 2011.08.30 37 500 Pest Megyei Kormányhivatal Nyomtató javítás 2011.06.27 18 750 Pest Megyei Kormányhivatal Alkatrészek 2011.06.14 298 81 3 Pest Megyei Kormányhivatal Alkatrészek 2011.08.02 412 000 Pest Megyei Kormányhivatal Alkatrészek 2011.08.04 15 700 Pest Megyei Kormányhivatal Samsung Monitor 2011.08.08 4 312 500 Pest Megyei Kormányhivatal PC 2011.08.08 11 085 938 Pest Megyei Kormányhivatal Memória 2011.08.08 376 438 Pest Megyei Kormányhivatal Adapter 2011.08.08 350 625 Pest Megyei Kormányhivatal Digitális fényképezőgép 2011.0829 152 250 Nemzeti Államigazgatási Központ akkumulátor laptophoz 2011.05.27 18 600 Nemzeti Államigazgatási Központ 4db monitor 2011.07.07 109 200 Nemzeti Államigazgatási Központ faxmodem USB U S 56K modem 2011.07.21 25 000 Nemzeti Államigazgatási Központ 4db számítógép 2011.08.23 340 500 Kormányzati Ellenő rzési Hivatal Szoftveriícencek KEF-től beszerzés 8 201470 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Szoftverlicencek KEF-töl beszerzés 46 648 899 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Szoftverlicencek KEF-től beszerzés 39 066 459 Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Szoftverlicencek KEF-tő l beszerzés 29 205 608 Nemzeti Közigazgatási Intézet Szoftverlicencek KEF-tő l beszerzés 43 905 559 Pécsi Regionális Képző Központ Szoftverlicencek KEF-től beszerzés 687 897 20

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szoftverlicencek KEF-től beszerzés 60 032 532 Debreceni Regionális Képző Központ IT biztonságtechnikai megoldások KEF-tő l beszerzés 333 450 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala IT biztonságtechnikai megoldások KEF-tő l beszerzés 47 308 355 Központi Statisztikaí Hívatal (KSH) IT biztonságtechnikai megoldások KEF-től beszerzés 21 505 899 Közgyűjteményi Ellátó Szervezet Különböző fejlesztő i platformok szerinti adatbázis-kezel ő szoftverek, fejlesztőeszközeik KEF-től beszerzés 2 304 000 Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Különböző fejlesztői platformok szerinti adatbázis-kezel ő szoftverek, fejlesztő eszközeik KEF-tő l beszerzés 83 052 000 Nemzeti Közigazgatási Intézet Különböző fejlesztő i platformok szerinti adatbázis-kezel ő szoftverek, fejlesztőeszközeik KEF-től beszerzés 5 400 000 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Különböző fejlesztő i platformok szerinti adatbázis-kezelő szoftverek, fejlesztőeszközeik KEF-től beszerzés 34 585 33 0 Baranya Megyei Kormányhivatal Hálózati aktív és passzív eszközök szállítása KEF-től beszerzés 55 058 bács-kiskun megyei kormányhivatal Hálózati aktív és passzív eszközök szállítása KEF-től beszerzés 9 08 9 Budapest Főváros Kormányhivatala Hálózati aktív és passzív eszközök szállítása KEF-től beszerzés 145 503 Heves Megyei Kormányhivatal Hálózati aktiv és passzív eszközök szállítása KEF-től beszerzés 1 666 372 2 1

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Hálózati aktív és passzív eszközök szállítása KEF-től beszerzés 28 079 603 Pest Megyei Kormányhivatal Hálózati aktív és passzív eszközök szállítása KEF-től beszerzés 7 989 774 Baranya Megyei Kormányhivatal Számitógépek KEF-től beszerzés 520 66 1 bács-kiskun megyei kormányhivatal Számítógépek KEF-töl beszerzés 3 809 21 1 Békés Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-től beszerzés 59 062 Budapest Főváros Kormányhivatala Számítógépek KEF-től beszerzés 589 71 2 Fejér Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 5 107 Heves Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 1 479 270 Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Számítógépek KEF-tő l beszerzés 617 85 7 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 1 060 17 0 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Számítógépek KEF-tő l beszerzés 4 309 21 2 Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Számítógépek KEF-tő l beszerzés 29 852 789 Nemzeti Közigazgatási Intézet Számítógépek KEF-tál beszerzés 11 576 95 1 Nógrád Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tál beszerzés 25 88 6 Pest Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 39 696 40 6 Számítógépek KEF-tő l beszerzés 64 00 3 Tolna Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 45 94 2 Vas Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 15 12 4 Veszprém Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 144 724 Wekerle Sándor Alapkezelő Számítógépek KEF-tő l beszerzés 1 797 947 Zala Megyei Kormányhivatal Számítógépek KEF-tő l beszerzés 135 198 Baranya Megyei Kormányhivatal Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatáso k teljesítése KEF-től beszerzés 54 11 3 Budapest Főváros Kormányhivatala Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatáso k teljesítése KEF-tő l beszerzés 1 857 769 Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatáso k teljesítése KEF-től beszerzés 23 244 22

Heves Megyei Kormányhivatal Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése KEF-töl beszerzés 123 370 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szol Szolgálata g Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése KEF-töl beszerzés 332 38 8 Székesfehérvári Regionális Képző Központ Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése KEF-tál beszerzés 37 73 2 Összesen : 1 593 300 14 9 23

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és háttérintézményei járm űbeszerzése i Intézmény neve Gépjárm ű típus Forgalmi rendszám Szerző déskötés dátuma Beszerzési érték (Ft ) Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft. Türr István Képző és Kutató Intézet Közgy űjteményi Ellátó Szervezet Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Toyota Corolla bérleti szerz ődés KRF-947 2011.01.10 1 002 31 4 Opel Astra Classic 111 LWK-447 2011.05.05 3 499 00 0 Ford Transit Van Tehergk. HNJ-853 2011. 06. 22. 367 00 0 VW Passat LVU-918 2011.03.01 7 658 100 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Skoda Superb LWE-361 2011.08.18 7 283 000 Fejér Megyei Kormányhivatal Dacia Duster LVU-137 2011.04.05 4 197 40 5 Fejér Megyei Kormányhivatal Dacia Duster LVU-138 2011.04.05 4 197 40 5 Fejér Megyei Kormányhivatal Dacia Duster LVU-139 2011.04.05 4 197 40 5 Fejér Megyei Kormányhivatal Dacia Duster Expedition LVU-140 2011.04.05 5 243 50 0 Békés Megyei Kormányhivatal Skoda Superb LXG-010 2011.08.17 9 950 00 0 Csongrád Megyei Kormányhivatal Renault Megane LRZ-837 2010.11.22 4 190 000 Nógrád Megyei Kormányhivatal Skoda Superb LJF-518 2011.02.24 7 300 00 0 Veszprém Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplé n Megyei Kormányhivatal SKODA SUPERB LMU-610 2011.03.10 8 200 00 0 Skoda Superb LVK-454 2011.03.17 9 652 835 24

Budapest Főváros Kormányhivatala VW-Passat gépkocsi LTW - 849 2010.12.20 7 090 000 Wekerle Sándor Alapkezel ő Volkswagen Passat használat LDH-108 2011. január 14. (lejárat: 2011. július 6.) 2 925 000 Wekerle Sándor Alapkezel ő Skoda Superb 2.0 PD TDI LVY-544 2011. július 5. (lejárat : 2011. november 30.) 785 000 Közigazgatási és Elektroniku s Közszolgáltatások Központi Hivatala 4 db SKODA OCTAVIA szgk. bérlése LVP-302, LVP-304, LVP-308, LUN-291 2011.05.02. 3 000 000 Somogy Megyei Kormányhivatal Somogy Megyei Kormányhivatal Somogy Megyei Kormányhivatal Suzuki SX41,6 LOS-092 2010.11.24 3 849 950 Suzuki SX4 1,6 LOS-091 2010.11.24 3 849 95 0 Skoda-Superb LWJ-698 2011.05.24 8 977 000 Pest Megyei Kormányhivatal VW Sharan LVE-881 2011.01.31 9 900 000 KIM 2 db autóbusz bérlés - 2011.január 5. 324 500 KIM 2 db autóbusz bérlés - 2010. november 22. 399 790 KIM 1 db autóbusz bérlés - 2011.március 09. 95 47 5 KIM 1 db autóbusz bérlés - 2011. május 18. 39 00 0 KIM 2 db autóbusz bérlés - 2011.május 2. 273 000 25

KIM 2 db autóbusz bérlés - 2011.május 2. 273 000 KIM 1 db autóbusz bérlés - 2011. május 25. 602 000 KIM 2 db autóbusz bérlés - 2011. július 12. 385 400 KIM Ford Tranzit HNJ-853 2010.12.31. Térítésmente s KI M Összesen 1 db autóbusz bérlés - 2011.03.09. 9 5 47 5 119 802 504 26

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és háttérintézményei telefonbeszerzései Intézmény neve Telefon típusa Szerző déskötés dátuma Beszerzési érteke (Ft) Ecostat Mobiltelefon 2011.06.16 45 500 Ecostat Mobiltelefon 2011.06.16 45 500 Ecostat Mobiltelefon 2011.07.11 44 80 0 Nemzeti Közigazgatási Intézet IP rendszerkészülék (5 db) 2011.07.05 208 125 Közpolitikai Kutatások Intézete Mobiltelefon (3db) 2011.06.27 202 725 Közpolitikai Kutatások Intézete Mobiltelefon 2011.07.18 128 80 0 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Hordozható telefon 2011.02.08 5 19 2 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Mobiltelefon 2011.08.04 114 392 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.07.27 32 000 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.20 21 990 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.03.17 39 900 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.03.17 39 900 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.03.17 39 900 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon _ 2011.03.17 _ 39 900 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2010.12.07 29 990 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.03.02 33 990 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.10 91 163 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.05.17 12 900 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.15 27 41 3 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.15 27 41 3 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.15 27 41 3 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.15 27 41 3 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.06.15 27 41 3 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.04.27 5 99 0 Türr István Képző és Kutató Intézet Mobiltelefon 2011.04.27 5 99 0 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Mobiltelefon 12db 2011.áprílis 134 40 0 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Mobiltelefon 2011.május 45 500 Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Mobiltelefon 2011.március 11 200 27