Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!



Hasonló dokumentumok
A Szent Korona újkori története

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

HÁTTÉRANYAG a június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak!

A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei

Összegző módosító javaslat

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját május 16.

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:

Eredeti műszaki rajz, foto és képdokumentáció felkutatása során 1926-ból találtam még képet, amin még fenn az urna, de már teljesen töredezett

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

Nemzetpolitikai összefoglaló hét





Danke schön, Traunstein!

A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum Baráti Kör tevékenységének bemutatása

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tvtv.) a 11/G. - át követően a következő 4/E. alcímmel egészül ki:

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Melek Çolak Az első balkáni háború idején magyarországra menekült török katonák Abstract A balkáni háború, a török hadsereg és Magyarország

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM január-február

Az 1956-osforradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

Szakmai elismere sek az egyesü letben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség

1.) Petőfi-emléktábla

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

VÉSZTŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2006. (I. 31.) számú R E N D E L E T E Vésztő város jelképeiről

Ópusztaszer-Szeged március 23.

ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Dr. Karl A. Lamers. parlamenti képviselő

MUNKATERV. a 2011-es évre

és s feladatrendszere (tervezet)

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

CSELEKVÉSI TERV /tervezet/

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

A Szent Korona hazatérése

Csillagokat szóró kapcsolat

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

Médiafigyelés. Könyvadomány

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ)

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 06-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város. Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Tisztelt Közgyűlés!

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, OKTÓBER

Ráckevei Molnár Céh Alapítvány András-napi beszámolója Köszöntés. Polgármester. Képviselők. Elmúlt ciklus polgármestere és képviselői

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére

Toporci Madonna a Szent Imre kápolnában

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Tisztelt Ünneplő Szigetszentmiklósi Polgárok!

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre. Kecskeméten lobogott az olimpiai láng 1972

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

A munkabalesetben megrokkantak és elhunytak XVI. emléknapja.

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával.

Képek a megemlékezésről

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG

Átírás:

Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V. kerületi Nagyboldogasszony-templomban került sor. Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Emlékezni kell arra, milyen nagy kincs a magyar szabadság és az azt megtestesítő Szent Korona jelentette ki Hende Csaba Budapesten, a nemzeti ereklyénk hazatérésének 35. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen január 5-én, szombaton. Vannak az életnek olyan különlegesen nagy pillanatai, amelyekre mindenki pontosan emlékszik, és pontosan tudja, hol és kikkel élte meg ezeket. A Szent Korona 1978. január 6-ai hazatérése is ezen események sorát gyarapítja mondta a honvédelmi miniszter az V. kerületi Nagyboldogasszony-templomban rendezett megemlékezésen, amelyen több közjogi méltóság mellett a tárca és a Magyar Honvédség vezetői is jelen voltak. Hende Csaba felidézte, miként került 1945-ben amerikai kézre legfontosabb nemzeti ereklyénk, miután a honvéd koronaőrök hatalmas erőfeszítések árán, a második világháború egyik legdicsőségesebb és leghatalmasabb vállalkozása során kimenekítették az országból, és így megóvták a veszélyektől.

Pajtás Ernő ezredes, a Honvéd Koronaőrség parancsnoka csak azután volt hajlandó átadni az amerikaiaknak a Szent Koronát, hogy meggyőződött róla: nem akarják sem győzelmi trófeaként hordozni, sem hadizsákmányként elárverezni. Az amerikaiak ezek után nagy tisztelettel, az őt megillető erős védelemmel vették körül a koronát, amely hányatott történelme során most került legtávolabb a hazától. A miniszter rámutatott: amikor Jimmy Carter döntése alapján harmincöt évvel ezelőtt Cyrus Vance amerikai külügyminiszter személyesen kísérte haza a koronát, Amerikában sokan azt mondták, ez még túl korai, hiszen Magyarország még nem volt demokratikus állam. A kommunista diktatúra később a Magyar Nemzeti Múzeumba, a múlt emlékei, rozsdás ekevasak és kicsorbult kardok közé zárta jelképünket. De akárhol is volt, itthon volt, Magyarországon idézte fel a miniszter a múzeum előtt még hosszú hónapokkal az átadást követően is kígyózó sorokat. Mérföldkőként említette meg, amikor 2000-ben a korona végre ismét elfoglalhatta megérdemelt helyét az Országházban. Mindez azt szimbolizálja: egybetartozunk határon innen és túl, az ország mindenkori vezetésének feladata pedig a nemzet szolgálata a magyar alkotmány és a szabadság szellemében. A miniszter kiemelte a Honvéd Koronaőrség újonnani létrehozását, amelynek révén ismét a legkiválóbb magyar katonák őrzik a Szent Koronát. Legyenek rájuk büszkék! szólt az

egybegyűltekhez Hende Csaba, és köszönetet mondott a Magyar Koronaőrök Egyesületének, amiért éveken át elkötelezetten dolgoztak annak érdekében, hogy újra felálljon a koronaőrség. Hende Csaba úgy fogalmazott: még ma is akadnak, akik gúnyolják azt az ősi köteléket, amely minket, magyarokat a Szent Koronához fűz, de e napon rájuk is gondoljunk megbocsátással, hiszen ők is a Szent Korona gyermekei még akkor is, ha nem tudják ezt. A Szent Korona méltó megőrzése és visszaszolgáltatása ritkán emlegetett, ám nagyon erős köteléket vont Magyarország és az Egyesült Államok közé. E köteléket meg kell őrizni, hiszen a szabadság védelmére, közös szabadságunk védelmére szövetkeztünk. Emlékezni kell arra, milyen nagy kincs a magyar szabadság és az azt megtestesítő Szent Korona. Emlékezzünk azokra a hősökre és azokra a barátainkra, akik megőrizték és megtartották nekünk mondta a miniszter. Timothy Alan Betts, az amerikai nagykövetség követtanácsosa beszédében kiemelte: a Szent Korona visszajuttatása azt a bizalmat jelképezi, amely a két nemzet között él, az Egyesült Államok számára pedig nagy kiváltságot jelentett, hogy őrizhette nemzeti ereklyénket. A követtanácsos a két ország kapcsolatait méltatva külön kitért az együttműködésre a Magyar Honvédség és az amerikai haderő között.

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/35736

Ráckeve városát Bukriné Gyengési Erzsébet képviselte az ünnepségen. A Ráckevei Molnár Céh Alapítvány részéről az ünnepségen részt vettek: Szeredi Lászlóné, Viski József és Szőgyényi Gábor. Az ünnepséget követő fogadáson Bukriné Gyengési Erzsébet átadta Ráckeve Város köszönő emléklapját Woit Imrének, a Magyar Koronaőrök Egyesülete elnökének. Az emléklap annak az ünnepségnek az emlékére készült, amit a Magyar Koronaőrök Egyesülete néhai Csontos István koronaőr főtörzsőrmester, a Szent Korona egyik megmentőjének tiszteletére Ráckevén rendezett.

Woit Imre elnök megköszönte Szeredi Lászlónénak a lelkes adomány gyűjtését az Aranyvonat újjáépítéséhez. A beszélgetéshez csatlakozva, Hende Csaba honvédelmi miniszter is elmondta, hogy támogatja a Magyar Koronaőrök Egyesületét ennek a nemes célnak a megvalósításában.

Fotók: Almási L., Szőgyényi Gábor Cikk: Szőgyényi Gábor